Seprőgép beszerzése

PROBIO Balatonfüredi Településüzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Eljárás tárgya: Seprőgép beszerzése Eljárás mennyisége: 1 db Ajánlatkérő a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, a műszaki leírást/műszaki minimumkövetelményeket is tartalmazó „Szakmai ajánlat” elnevezésű iratban meghatározott feltételeknek megfelelő, 1 (egy) db új utcai seprőgép (a továbbiakban úgy is mint „gépjármű”) megvásárlására, leszállítására és üzembehelyezésére, forgalomba helyezésére, valamint a gépjármű funkcióival, működésével és kezelésével kapcsolatos, az ajánlatkérő által megjelölt szakember (2 fő) részére történő, minimum 4 óra időtartamú, magyar nyelvű oktatás megtartására (kezelőszemélyzet betanítására) vonatkozó (adásvételi) szerződést kíván kötni. Kizárólag új gépjármű megajánlására van lehetőség, azaz kizárólag olyan gépjármű ajánlatható meg, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató-, illetve próbajárműként sem használták korábban. A nyertes ajánlattevő a gépjárművet közúti forgalomba helyezve, üzemképesen, minden kötelező tartozékával, az ezeket tanúsító okmányokkal, magyar nyelvű használati/karbantartási utasítással, szervizkönyvvel, garanciafüzettel együtt köteles átadni az ajánlatkérő részére. Részletes műszaki/szakmai minimumkövetelményeket, feltételeket, a teljesítéshez kapcsolódó további feladatokat az eljárást megindító felhívás, a szerződéstervezet, valamint a „Műszaki leírás” elnevezésű irat tartalmaznak. A szerződéskötés feltétele, hogy a folyamatosan elérhető, magyarországi telephellyel rendelkező, a gépjármű és tartozékai szakszerű javítására igazolt felkészültséggel rendelkező szakembereket alkalmazó szakszerviz biztosított legyen. A Kr. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki irat, ezen belül különösen a „Műszaki leírás” elnevezésű irat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a Kr. 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Az ilyen megnevezések mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, azaz az ilyen tételek esetén az azzal egyenértékű tételt is elfogadja az ajánlatkérő, azzal, hogy az egyenértékűséget az ajánlattevőnek bizonyítania kell. Az ajánlattevő köteles kitöltve az ajánlathoz csatolni a műszaki leírást/minimumkövetelményeket is tartalmazó, cégszerűen aláírt „Műszaki leírás-Szakmai ajánlat” elnevezésű iratot, figyelemmel arra, hogy ezen kitöltött táblázat minősül az ajánlattevő szakmai ajánlatának. Feltételes közbeszerzésre vonatkozó adatok a Kbt. 53. § (5) bekezdése alapján: Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a bontási eljárás, az eljárás eredményessé nyilvánítása, illetve a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a jelen beszerzés tárgyát képező gépjárműnek a jelen eljárás megindításakor még rendelkezésre nem álló pénzügyi fedezete az ajánlatkérő részére valamely finanszírozási forrásból (pl. fenntartói finanszírozás, vagy az ajánlatkérő által e célból értékesítésre meghirdetett ingatlan sikeres értékesítése, stb.) rendelkezésre áll. A fedezet ajánlatkérő részére történő rendelkezésre állásról az ajánlatkérő döntéshozó testülete, az igazgatóság dönt. Amennyiben a fedezet az ajánlattételi határidő lejártáig nem áll az ajánlatkérő rendelkezésére, az ajánlatkérő jogosult a felhívást visszavonni; amennyiben nem vonja vissza, ezen időpontot követően a fedezet rendelkezésre állásától függően az ajánlatkérő jogosult az eljárást eredménytelenné nyilvánítani, illetve, eredményes közbeszerzési eljárás esetén a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltétele a fedezetnek a rendelkezésre állása. A szerződés a nyertes ajánlattevővel a megkötésének napján, vagy, amennyiben az ajánlatkérő ezen időpontban még nem rendelkezik a szükséges fedezettel, akkor a fedezet rendelkezésre állását alátámasztó igazgatósági döntés meghozatalát követő munkanapon, de legkésőbb 2025.04.30. napján lép hatályba. Ezen időpontban – fedezetről szóló igazgatósági döntés hiányában - a szerződés a felek között külön nyilatkozat nélkül megszűnik, az ajánlatkérőt terhelő kártérítési, vagy egyéb jogcímen történő költségviselési kötelezettség nélkül. További feltételeket az EKR karakterkorlátozása miatt a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-12-17. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-11-14.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-11-14 Ajánlati felhívás
2025-02-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-11-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Seprőgép beszerzése
Reference number: EKR001954982024
Rövid leírás:
“Eljárás tárgya: Seprőgép beszerzése Eljárás mennyisége: 1 db Ajánlatkérő a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, a műszaki...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: supplies
Termékek/szolgáltatások: Különféle kertészeti eszközök 📦
Leírás
A beszerzés leírása:
“Eljárás tárgya: Seprőgép beszerzése Eljárás mennyisége: 1 db Ajánlatkérő a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, a műszaki...”    Többet mutasson
További információk:
“Az ajánlattevők nem tehetnek többváltozatú (alternatív) ajánlatot, az ajánlatkérő nem engedélyezi változatok benyújtását. Az ajánlatkérő a részajánlattétel...”    Többet mutasson
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Időtartam: 8 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Előírtnál rövidebb teljesítési határidő vállalása (hónap, min. 1 hónap, max. 8 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Vállalt többlet-jótállási idő a nem kopó alkatrészekre (hónap, min. 0 hónap, max. 12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 75
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-17 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-17 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Kbt. 68. § (1b) és (4)-(5) bekezdései szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15.§ szerint.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Referencia: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a Kr. Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja, (1a) bekezdés a) pontja, 21/A. §-a, valamint a 22. §...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“A Kbt. 35. § (8) és (9) bekezdései alapján az ajánlatkérő rögzíti, hogy nem köti a közbeszerzési eljárásban történő részvételt gazdálkodó...”    Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Az ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Előleg:teljes nettó szerződéses ellenérték 20%-a, 15 napos fizetési határidővel. A nyertes ajánlattevő a szerződés tárgyát képező gépjármű szerződésszerű...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“AK=ajánlatkérő. AT=nyertes ajánlattevő. Az AK szerződést biztosító mellékkötelezettségként késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért, valamint...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: PROBIO Balatonfüredi Településüzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10556007219
Postacím: Fürdő Utca 20.
Postai irányítószám: 8230
Postai város: Balatonfüred
Régió: Veszprém 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: baumann.bela@probiort.hu 📧
Telefon: +36 204421137 📞
Fax: +36 87785010 📠
URL: https://www.probiort.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.probiort.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Body governed by public law
Fő tevékenység
General public services
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001954982024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001954982024/reszletek 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“További információk: AK=ajánlatkérő. AT=ajánlattevő. Kiegészítés a III.1.1. ponthoz: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 223-696700 (2024-11-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Eljárás tárgya: Seprőgép beszerzése Eljárás mennyisége: 1 db Ajánlatkérő a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, a műszaki...”    Többet mutasson
Leírás
A beszerzés leírása:
“Eljárás tárgya: Seprőgép beszerzése Eljárás mennyisége: 1 db Ajánlatkérő a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok részét képező, a műszaki...”    Többet mutasson
További információk:
“Az eljárás eredménytelenné nyilvánításának dátuma 2025.02.14.”

A szerződés odaítélése
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A vállalkozó neve és címe
Név: Kärcher Hungária Tisztítási-Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10820115243
Postacím: Budaörsi Út 62.
Postai irányítószám: 1118
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@kaercher.hu 📧
Telefon: +36 303383842 📞
URL: https://www.karcher.com/hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“Figyelemmel arra, hogy az eljárás tárgyát képező gépjármű beszerzéséhez sem fenntartói finanszírozás, sem ingatlan sikeres értékesítése, sem pedig egyéb...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 037-116748 (2025-02-20)