A közbeszerzés keretében személygépjárművek szállítása és adásvétele valósul meg "a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal közbenső szervezeti tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt" című, VP-20.4.-17-2017-00001 azonosítószámú pályázat keretében, mindösszesen 18 db mennyiségben. A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal jelen közbeszerzési eljárás keretében 2 db a műszaki leírás 1. részben meghatározott "1. típus" szerinti elektromos meghajtású, 2 db a műszaki leírás 2. részben meghatározott "2. típus" szerinti elektromos meghajtású, 13 db a 3. részben meghatározott négykerék hajtású terepjáró gépjármű, és 1 db a 4. részben meghatározott 5 ajtós személygépjármű beszerzését tervezi. Nyertes ajánlattevő szerződéses feladatát képezi az eszközök üzembe-és forgalomba helyezése. Vevő az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja személyes illetékmentességben részesül a vagyonszerzési illeték tekintetében.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-11-05.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-09-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-09-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Személygépjárművek beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001342422024
Rövid leírás:
“A közbeszerzés keretében személygépjárművek szállítása és adásvétele valósul meg "a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal közbenső szervezeti tevékenységéhez...”
Rövid leírás
A közbeszerzés keretében személygépjárművek szállítása és adásvétele valósul meg "a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal közbenső szervezeti tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt" című, VP-20.4.-17-2017-00001 azonosítószámú pályázat keretében, mindösszesen 18 db mennyiségben.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal jelen közbeszerzési eljárás keretében 2 db a műszaki leírás 1. részben meghatározott "1. típus" szerinti elektromos meghajtású, 2 db a műszaki leírás 2. részben meghatározott "2. típus" szerinti elektromos meghajtású, 13 db a 3. részben meghatározott négykerék hajtású terepjáró gépjármű, és 1 db a 4. részben meghatározott 5 ajtós személygépjármű beszerzését tervezi.
Nyertes ajánlattevő szerződéses feladatát képezi az eszközök üzembe-és forgalomba helyezése. Vevő az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja személyes illetékmentességben részesül a vagyonszerzési illeték tekintetében.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 4
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 4
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001342422024/1
Cím: Elektromos gépjármű 1. típus (2 db)
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db, a műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
A beszerzés leírása
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db, a műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén.
Legfőbb műszaki paraméterek:
Karosszéria: 5 ajtós
Motor: elektromos (NEV)
Akkumulátor kapacitás (kWh): legalább 60
Hatótávolság WLTP vegyes (km): legalább 400
Első ülések: fűthető
Telefontöltő: beépített vezeték nélküli
A gépjárműveknek meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek, továbbá rendelkezniük kell a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása tartalmazza.
Részletes műszaki követelmények és feladatok a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásban kerültek meghatározásra.
A szerződéstervezet csak a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő minimális és elégséges tartalmat rögzíti.
Természetesen ajánlattevő egyéb márkaspecifikus szerződéses és általános szerződéskötési feltételeket is alkalmazhat, melyeket kérjük az ajánlathoz csatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Személygépkocsik📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Eladó telephelyén.
Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Bács-Kiskun🏙️
Időtartam: 6 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
További információk a megújításról:
“A szerződés nem meghosszabbítható” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Hatótávolság többletmegajánlás WLTP vegyes (km) (min. 0 – max. 50)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 95
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“A Közbeszerzési Dokumentumokban részletezettek szerint.” Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001342422024/2
Cím: Elektromos gépjármű 2. típus (2 db)
A beszerzés leírása:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db a műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
A beszerzés leírása
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db a műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén.
Legfőbb műszaki paraméterek:
Karosszéria: 5 ajtós
Motor: elektromos (NEV)
Akkumulátor kapacitás (kWh): legalább 60
Hatótávolság WLTP vegyes (km): legalább 400
A gépjárműveknek meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek, továbbá rendelkezniük kell a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Részletes műszaki követelmények és feladatok a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásban kerültek meghatározásra.
A szerződéstervezet csak a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő minimális és elégséges tartalmat rögzíti.
Természetesen ajánlattevő egyéb márkaspecifikus szerződéses és általános szerződéskötési feltételeket is alkalmazhat, melyeket kérjük az ajánlathoz csatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes ajánlattevő (Eladó) feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes ajánlattevő (Eladó) feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Eladó telephelyén.
3️⃣
Belső azonosító: EKR001342422024/3
Cím: Terepjáró gépjármű (13 db)
A beszerzés leírása:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 13 db műszaki leírás 3. rész szerinti négykerék hajtású terepjáró gépjármű leszállítása...”
A beszerzés leírása
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 13 db műszaki leírás 3. rész szerinti négykerék hajtású terepjáró gépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén.
Legfőbb műszaki paraméterek:
Karosszéria: 5 ajtós
Motor: benzin + mild hybrid vagy plug-in hybrid
Hajtás: 4x4
Ülésfűtés az első üléseken: igen
Tolatókamera: igen
Külső, szín: nem metálfényezés: bármely szín elfogadható
Hasmagasság terheletlenül (mm): legalább 217
A gépjárműveknek meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek, továbbá rendelkezniük kell a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Részletes műszaki követelmények és feladatok a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásban kerültek meghatározásra.
A szerződéstervezet csak a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő minimális és elégséges tartalmat rögzíti.
Természetesen ajánlattevő egyéb márkaspecifikus szerződéses és általános szerződéskötési feltételeket is alkalmazhat, melyeket kérjük az ajánlathoz csatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 13 db műszaki leírás 3.rész szerinti négykerék hajtású terepjáró gépjármű leszállítása...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 13 db műszaki leírás 3.rész szerinti négykerék hajtású terepjáró gépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km) (min. 5 - max. 8)
A gyártó által megadott vegyes szén-dioxid kibocsátás (gramm/km) (min. 100 - max. 170)
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR001342422024/4
Cím: Személygépjármű (1 db)
A beszerzés leírása:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az...”
A beszerzés leírása
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárműhöz tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén.
Legfőbb műszaki paraméterek:
Karosszéria: 5 ajtós
Motor: benzin
Teljesítmény (kW): legalább 110
Sebességváltó: 7 fokozatú automata
Fűthető első ülések: igen
Kormányfűtés: igen
Tolatókamera: igen
Külső, szín: nem metálfényezés: fbármely szín elfogadható
Adaptív tempomat: igen
A gépjárműveknek meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek, továbbá rendelkezniük kell a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Részletes műszaki követelmények és feladatok a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásban kerültek meghatározásra.
A szerződéstervezet csak a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő minimális és elégséges tartalmat rögzíti.
Természetesen ajánlattevő egyéb márkaspecifikus szerződéses és általános szerződéskötési feltételeket is alkalmazhat, melyeket kérjük az ajánlathoz csatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére.
Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása.
Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére.
Teljesítés helyszíne: Eladó telephelyén.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Az eljárás részeltes feltételei a közbeszerzési dokumentumokban találhatók.” Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-05 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-05 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet szerint
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A Kbt. 68.§ (1c) bekezdés alapján az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A Kbt. 68.§ (1c) bekezdés alapján az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan-azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek-az Ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-11-05 12:00:00 📅
Hely:
“424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet szerint”
További információk:
“A Kbt. 68.§ (1c) bekezdés alapján az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve...”
További információk
A Kbt. 68.§ (1c) bekezdés alapján az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan-azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek-az Ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A tiszta járművekről szóló irányelv szerinti jogalap annak megállapítására, hogy a szerződéstípusok mely kategóriái alkalmazandók: Járműbeszerzés, -lízing vagy -bérlés
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A közbeszerzés a 2009/33/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a tiszta járművekről szóló irányelv – CVD) hatálya alá tartozik. ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Közbeszerzés tárgyához illeszkedő, legjelentősebb, szerződésszerűen teljesített szolgáltatás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X....”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Közbeszerzés tárgyához illeszkedő, legjelentősebb, szerződésszerűen teljesített szolgáltatás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (továbbiakban: EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában az EEKD-t az ajánlatot benyújtónak kell kitöltenie. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
M/1.) Ajánlattevő figyelemmel a Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pont.- a 321/2015.(X.30.) Korm. rend. 21.§ (1) bekezdés a) pont értelmében ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított 36 hónapban befejezett, legfeljebb 72 hónapban megkezdett, legjelentősebb, szerződésszerű teljesítéseit az alábbi tartalommal:
Legalább a teljesítés kezdő és befejező időpontja (év, hónap, nap); a szerződést kötő másik fél, a szerződés tárgya (az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően részletezett tartalommal); a szállítás mennyisége, valamint nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciát a Korm.r. 22.§ (1)-(2) bekezdés szerint kell igazolni.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65.§ (6)-(7) és (11) bekezdéseire.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65. § (9) bekezdés, valamint a 321/2015. Korm. rendelet 24. § (1) és 21/A bekezdésre.
Ajánlattevő alkalmas,
M/1.) Amennyiben rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, legfeljebb 72 hónapban megkezdett, legalább 1 db gépjármű szállítására és/vagy forgalmazására és/vagy értékesítésére vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával.
Ajánlatkérő előírja, hogy ugyanazon referencia több részben is bemutatható és több részre történő ajánlattétel esetén elegendő a mennyiséget egyszer igazolni.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Az eljárásban történő részvétel során ajánlatkérő kizárja gazdálkodó szervezet alapítását; nyertes ajánlattevő(k) a szerződés
teljesítése érdekében nem...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Az eljárásban történő részvétel során ajánlatkérő kizárja gazdálkodó szervezet alapítását; nyertes ajánlattevő(k) a szerződés
teljesítése érdekében nem hozhatnak létre gazdálkodó szervezetet.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő biztosíték nyújtási kötelezettséget nem írja elő.
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő...”
Kauciók és garanciák
Ajánlatkérő biztosíték nyújtási kötelezettséget nem írja elő.
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére.
- Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett termék (le nem szállított gépjármű) nettó vételárának 1 % /nap, max 25 nap.
Az adott napon történő bármilyen időtartamú késedelem egy teljes naptári napnak számít. Amennyiben a késedelmi kötbér mértéke a maximális értéket eléri, Ajánlatkérő jogosult írásban a szerződést azonnal hatállyal felmondani.
- Meghiúsulási kötbér a meghiúsulással érintett (le nem szállított) gépjárműre eső nettó szerződéses ár 20 %-a
- Hibás teljesítési kötbér: Amennyiben hibás teljesítés esetén Ajánlatkérő nem él szavatossági jogaival, úgy Ajánlatkérő a kijavításig, illetőleg kicserélésig terjedő időtartamra, a késedelmi kötbér mértékének megfelelő hibás teljesítési kötbért követelhet nyertes ajánlattevőtől.
- Garancia: Nyertes Ajánlattevő 3 évig terjedő teljes körű garanciát (legfeljebb 100 000 km-es futáskorlátozással) és 12 év átrozsdásodás elleni garanciát köteles vállalni.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF.
A finanszírozás módja: utófinanszírozás. A támogatás...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF.
A finanszírozás módja: utófinanszírozás. A támogatás intenzitása: 100%.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
A szerződés ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint teljesíti.
AT a teljesítést - szerződésszerű leszállítását, valamint átadását - követően állíthat ki számlát valamennyi rész vonatkozásában.
A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155.§ az irányadó. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A Kbt. 27/A § alapján Ajánlatkérő elfogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlá(ka)t, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Folytatás a III.4.4. pontban (BT-75, BT-751)
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződés teljesítésének részletes feltételei a közbeszerzési dokumentumokban találhatók.
Az ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződés teljesítésének részletes feltételei a közbeszerzési dokumentumokban találhatók.
Az ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, minden egyéb fizetési mód elfogadhatatlan az Ajánlatkérő számára. A számlán fel kell tüntetni a projekt azonosító számát: VP-20.4-17-2017-00001.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: bankr-nat
bankruptcy
corruption
cred-arran
crime-org
distorsion
envir-law
finan-laund
fraud
human-traffic
insolvency
labour-law
liq-admin
nati-ground
partic-confl
prep-confl
prof-misconduct
sanction
socsec-law
socsec-pay
susp-act
tax-pay
terr-offence
misrepresent
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a
kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
– a MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtani.
– a nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 10. §- ban foglaltak szerint kell benyújtania. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglalt rendelkezésekre (öntisztázás), valamint a Kr. 1–10 § és 12-16.§-aiban foglalt rendelkezésekre.
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során
következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem
állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső
alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:

Többet mutasson Többet mutasson (6) “Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során
következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem
állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső
alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
– a MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtani. – a nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 10. §- ban foglaltak szerint kell benyújtania. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglalt rendelkezésekre (öntisztázás), valamint a Kr. 1–10 § és 12-16.§-aiban foglalt rendelkezésekre.
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során
következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem
állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső
alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
– a MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtani.
– a nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 10. §- ban foglaltak szerint kell benyújtania. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglalt rendelkezésekre (öntisztázás), valamint a Kr. 1–10 § és 12-16.§-aiban foglalt rendelkezésekre.
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint
ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
– a MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtani.
– a nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 10. §- ban foglaltak szerint kell benyújtania. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglalt rendelkezésekre (öntisztázás), valamint a Kr. 1–10 § és 12-16.§-aiban foglalt rendelkezésekre.
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során
következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a
kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: – a
MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtani. – a nem
MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 10. §- ban foglaltak szerint kell benyújtania. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglalt rendelkezésekre (öntisztázás), valamint a Kr. 1–10 § és 12-16.§-aiban foglalt rendelkezésekre.
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során
következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra
vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
– a MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtani.
– a nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 10. §- ban foglaltak szerint kell benyújtania. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglalt rendelkezésekre (öntisztázás), valamint a Kr. 1–10 § és 12-16.§-aiban foglalt rendelkezésekre.
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. – A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő́ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR rendszeren keresztül történő
benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában a Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: a Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a
kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kell benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: – a
MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtani. – a nem
MAGYARORSZÁG-on letelepedett ajánlattevőnek a Kr. III. fejezet 10. §- ban foglaltak szerint kell benyújtania. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglalt rendelkezésekre (öntisztázás), valamint a Kr. 1–10 § és 12-16.§-aiban foglalt rendelkezésekre.
“1.) ÁKSZ: Bajtay Anikó, lajstromszáma: 01512, email: bajtay.aniko@bacs.gov.hu ;
2.) Az ajánlatot az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési...”
További információk
1.) ÁKSZ: Bajtay Anikó, lajstromszáma: 01512, email: bajtay.aniko@bacs.gov.hu ;
2.) Az ajánlatot az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattételi felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat, más dokumentumokat, melyeket a Kbt. kötelezően előír. Az ajánlat benyújtásának formai követelményeit a KD tartalmazza.
3.) Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás lehetőségét a Kbt. 71.§-ban foglaltaknak megfelelően biztosítja azzal az eltéréssel, hogy az ajánlatkérő nem köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha egy hiánypótlás keretében benyújtott dokumentumra vagy hiánypótlás keretében újonnan megnevezett gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. A hiánypótlással kapcsolatos további információkat a KD-ban.
4.) beérkezett ajánlatok értékelése: AK a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerint értékeli. Az ajánlatok értékelésével kapcsolatos információk:
1-2. rész vonatkozásában: 1. értékelési szempont - Nettó ajánlati ár összesen (HUF) - esetében fordított arányosítás módszerével értékeli úgy, hogy a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális 10 (pontskála felső határa) pontot adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat úgy, hogy a pontskála alsó határa 0 pont.A 2. értékelési szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján meghatározza az ajánlati elemek azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával (10 pont) azonos számú pontot ad. A 2. értékelési szempont: min. 400 km WLTP vegyes (km) hatótávon FELÜLI többlet hatótáv (szintén WLTP vegyes km szerint számítva) legkedvezőbb mértéke: 50 km, a legkedvezőtlenebb mértéke: 0 km. A legkedvezőbb szintet elérő (50 km), vagy annál kedvezőbb értéket tartalmazó ajánlat az értékelés során adható pontszám felső határával megegyező pontszámot kap (10 pont).
3-4. rész vonatkozásában: 1. értékelési szempont - Nettó ajánlati ár összesen (HUF) - esetében fordított arányosítás módszerével értékeli úgy, hogy a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális 10 (pontskála felső határa) pontot adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat úgy, hogy a pontskála alsó határa 0 pont. Ajánlatkérő a 2. (A gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km)) és 3. (A gyártó által megadott vegyes szén-dioxid kibocsátás (gramm/km)) szempontok – mint minőségi szempontok – esetében a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott szélsőértékek (az ajánlati elem legkedvezőbb –és legkedvezőtlenebb szintje) közötti megajánlásokat értékeli a Miniszterelnökségnek a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített útmutatójában szereplő képlet alapján az alábbiak szerint:
A 2. és a 3. szempont – mint minőségi szempont – esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján valamennyi rész vonatkozásában meghatározta az eljárást megindító felhívásban az adott ajánlati elemek azon legkedvezőtlenebb szintjeit (érvényességi küszöb, jelen esetben legmagasabb vegyes átlagfogyasztási érték), amelyekre az értékelési ponthatár alsó határával azonos számú pontot ad (0 pont), valamint az ajánlati elemek azon legkedvezőbb szintjeit (jelen esetben legalacsonyabb vegyes átlagfogyasztási érték), amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad (10 pont).
- A 2. szempont (a gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km) legkedvezőbb mértéke: 5
- A 2. szempont (a gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km) legkedvezőtlenebb mértéke: 8
- A 3. szempont (a gyártó által megadott vegys szén-dioxid kibocsátás) gramm/km) legkedvezőbb mértéke: 100
- A 3. szempont (a gyártó által megadott vegys szén-dioxid kibocsátás) gramm/km) legkedvezőtlenebb mértéke: 170
5.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot, és alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat.
6.) Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 47.§ (2) bekezdésére.
7.) Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.
8.) Az ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdés alapján úgy rendelkezik, hogy az ajánlatok bírálatát 67.§ (1) bekezdésében foglalt nyilatkozat alapján az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő (egy db) legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
9.) AT ajánlattétel során csatolja az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró, az Ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányát vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját, adott esetben meghatalmazást.
10.) AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésére.
11.) AK a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján az eljárás az EKR-ben való lebonyolítását írja elő a 424/2017.(XII.19.) Korm. rend szabályai szerint.
12.) Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos előírásokat a 424/2017.(XII.19.) Korm. rend 11-12.§-ai tartalmazzák.
13.) A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. 13. § alapján AT köteles az ajánlatához csatolni a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás AT köteles a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 13.§-a szerinti nyilatkozat nemleges tartalma esetén az EKR-ben biztosított űrlapot szükséges csatolni.
14.) Ajánlatkérő szerződéskötési feltételt nem ír elő.
15.) A műszaki megfelelőség igazolása tekintetében ajánlattevőnek gyártó és konkrét típusmegjelölés mellett a származási hely feltüntetése is szükséges megajánlásában („NYILATKOZAT a megajánlott eszközökről” c. iratminta).
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: a Kbt. 148. § előírásai szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 192-591475 (2024-09-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A közbeszerzés keretében személygépjárművek szállítása és adásvétele valósul meg "a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal közbenső szervezeti tevékenységéhez...”
Rövid leírás
A közbeszerzés keretében személygépjárművek szállítása és adásvétele valósul meg "a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal közbenső szervezeti tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt" című, VP-20.4.-17-2017-00001 azonosítószámú pályázat keretében, mindösszesen 18 db mennyiségben. A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal jelen közbeszerzési eljárás keretében 2 db a műszaki leírás 1. részben meghatározott "1. típus" szerinti elektromos meghajtású, 2 db a műszaki leírás 2. részben meghatározott "2. típus" szerinti elektromos meghajtású, 13 db a 3. részben meghatározott négykerék hajtású terepjáró gépjármű, és 1 db a 4. részben meghatározott 5 ajtós személygépjármű beszerzését tervezi. Nyertes ajánlattevő szerződéses feladatát képezi az eszközök üzembe-és forgalomba helyezése. Vevő az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja személyes illetékmentességben részesül a vagyonszerzési illeték tekintetében.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 40 634 642 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) (2014/2020)
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 21 418 211 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db, a műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
A beszerzés leírása
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db, a műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása. Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére. Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén. Legfőbb műszaki paraméterek: Karosszéria: 5 ajtós Motor: elektromos (NEV) Akkumulátor kapacitás (kWh): legalább 60 Hatótávolság WLTP vegyes (km): legalább 400 Első ülések: fűthető Telefontöltő: beépített vezeték nélküli A gépjárműveknek meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek, továbbá rendelkezniük kell a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása tartalmazza. Részletes műszaki követelmények és feladatok a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásban kerültek meghatározásra. A szerződéstervezet csak a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő minimális és elégséges tartalmat rögzíti. Természetesen ajánlattevő egyéb márkaspecifikus szerződéses és általános szerződéskötési feltételeket is alkalmazhat, melyeket kérjük az ajánlathoz csatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 1.rész szerinti "1. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása. Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére. Teljesítés helyszíne: Eladó telephelyén.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 19 342 494 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db a műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
A beszerzés leírása
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 2 db a műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása. Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére. Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén. Legfőbb műszaki paraméterek: Karosszéria: 5 ajtós Motor: elektromos (NEV) Akkumulátor kapacitás (kWh): legalább 60 Hatótávolság WLTP vegyes (km): legalább 400 A gépjárműveknek meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek, továbbá rendelkezniük kell a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Részletes műszaki követelmények és feladatok a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásban kerültek meghatározásra. A szerződéstervezet csak a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő minimális és elégséges tartalmat rögzíti. Természetesen ajánlattevő egyéb márkaspecifikus szerződéses és általános szerződéskötési feltételeket is alkalmazhat, melyeket kérjük az ajánlathoz csatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes ajánlattevő (Eladó) feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes ajánlattevő (Eladó) feladata adásvételi szerződés keretében 2 db műszaki leírás 2.rész szerinti "2. típusú" elektromos személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása. Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére. Teljesítés helyszíne: Eladó telephelyén.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az...”
A beszerzés leírása
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az gépjárműhöz tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása. Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére. Teljesítés helyszíne: Nyertes Ajánlattevő telephelyén. Legfőbb műszaki paraméterek: Karosszéria: 5 ajtós Motor: benzin Teljesítmény (kW): legalább 110 Sebességváltó: 7 fokozatú automata Fűthető első ülések: igen Kormányfűtés: igen Tolatókamera: igen Külső, szín: nem metálfényezés: fbármely szín elfogadható Adaptív tempomat: igen A gépjárműveknek meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletnek, továbbá rendelkezniük kell a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Részletes műszaki követelmények és feladatok a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásban kerültek meghatározásra. A szerződéstervezet csak a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő minimális és elégséges tartalmat rögzíti. Természetesen ajánlattevő egyéb márkaspecifikus szerződéses és általános szerződéskötési feltételeket is alkalmazhat, melyeket kérjük az ajánlathoz csatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes ajánlattevő feladata adásvételi szerződés keretében 1 db műszaki leírás 4.rész szerinti személygépjármű leszállítása Ajánlatkérő részére. Az gépjárművekhez tartozó valamennyi dokumentáció magyar nyelven történő átadása. Nyertes ajánlattevő a járműveket forgalomba helyezve, névre írva adja át Ajánlatkérő részére. Teljesítés helyszíne: Eladó telephelyén.
“Teljesítés helye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.”
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Jármű kategória: M1
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-31 📅
Cím: Adásvételi szerződés 1. rész - Elektromos gépjármű 1. típus
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001342422024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 098 032 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001342422024/6594
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Niscar Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25350632243
Postacím: Vizsla Utca 1-3
Postai irányítószám: 1112
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: safar.balazs@nissancentrum.hu📧
Telefon: +36 301812496📞
URL: https://www.nissancentrum.hu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001342422024/6618
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: WALLIS MOTOR DUNA Autókereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12724400243
Postacím: Könyves Kálmán Körút 5.
Postai irányítószám: 1097
E-mail: lukacsj@wallisduna.hu📧
Telefon: +36 203336303📞
URL: https://www.bmw-wallis.hu/kapcsolat🌏
3️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: A vevő döntése a nem elegendő finanszírozás miatt
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 790 162 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001342422024/6602
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A vállalkozó neve és címe
Név: Lukács és Tamás Autókereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12208229213
Postacím: Kazinczy Lajos Utca 1
Postai irányítószám: 2600
Postai város: Vác
Régió: Pest🏙️
E-mail: agerman@lukacsestamas.hu📧
Telefon: +36 302423559📞
Kiegészítő információk További információk
“A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § a) pont: 1. és 2. rész nem releváns. A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § a) pont: 4. rész a Kbt. 75. § (4) bekezdésben...”
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § a) pont: 1. és 2. rész nem releváns. A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § a) pont: 4. rész a Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, hogy a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel [Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pont]. Eredménytelenné nyilvánítás dátuma: 2025. március 20. A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § b) pont: A nyertes ajánlattevő adószáma az eljárás 1. részében: 12135790-2-44 (DUNA AUTÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság) A nyertes ajánlattevő adószáma az eljárás 2. részében: 12135790-2-44 (DUNA AUTÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság) A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § b) pont: 4. rész nem releváns A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § c) pont: Érvényes ajánlat 1. rész: DUNA AUTÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1037 Budapest, Zay utca 24 , Adószám:12135790-2-44 2. rész: DUNA AUTÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1037 Budapest, Zay utca 24 , Adószám:12135790-2-44. és Tormási Márkakereskedés és Szerviz Korlátolt Felelősségű Társaság, 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 100 , Adószám: 10269572-2-03 A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § c) pont: 4. rész nem releváns A 44/2015. (XI.2.) MvM rend. 18. § d) pont: 1. 2. és 4. rész nem releváns.