Egyéb szerelékek, szettek, speciális katéterek, invazív kardiológiai eszközök beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 12 (tizenkettő) hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 14 (tizennégy) rész vonatkozásában együttesen 11.080 db (teljes keretmennyiség) -, de legfeljebb 12 (tizenkettő) hónap időtartamra jönnek létre. Ajánlatkérő a részenkénti teljes mennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (a lehívás vállalt mértékét Ajánlatkérő a betegellátáshoz szükséges eszközfelhasználás ütemére és mennyiségére - korábbi szerződések tapasztalata alapján - tekintettel határozta meg). Az 50 %-os lehívási kötelezettség vonatkozásában Ajánlatkérő az alábbi indoklással él: A beszerzés tárgyát képező egyszerhasználatos eszközöket Ajánlatkérő a betegellátásában alkalmazza. Még az elektív (tervezhető) beavatkozások során sem, az akut ügyeleti ellátásban pedig végképp nem tudhatja Ajánlatkérő, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt; emiatt csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti darabszámát. Valamennyi rész tekintetében: Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani (a részenként meghatározott éves mennyiség maximum 50 %-ával). A szállítandó Áruk esetében a sterilitási lejárati idő nem lehet kevesebb, mint a gyártástól számított legalább 12 (tizenkettő) hónap, a szállítás időpontjától számítva pedig legalább 6 (hat) hónap. A közbeszerzés tárgya és részei: 1-5. részek: Egyszer használatos kontrasztanyag-injektor szerelék zárt rendszerű angiográfiához beszerzése adásvételi keretszerződések keretében. 6-8. részek: ACIST csomagok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében. 9. rész: IVUS katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 10. rész: OCT katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 11. rész: Rotációs atherectomiához szükséges drót beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 12. rész: Coronária thrombusaspirációs katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 13. rész: Öltés mediálta érzáró eszköz nagy lumenű szúrcsatornák zárására beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 14. rész: Structuralis invazív eszközök (mechanikus pacemaker és defibrillátor elektróda eltávolító eszközök) beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. Az 1-8., és a 13. részek tekintetében: Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra, tekintettel a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére. A 9-12., és a 14. részek tekintetében: Az értékelés szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-05.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-07-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szerelékek, szettek, katéterek, kardiológiai eszk.
Hivatkozási szám: EKR001097452024
Rövid leírás:
“Egyéb szerelékek, szettek, speciális katéterek, invazív kardiológiai eszközök beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 12 (tizenkettő) hónap...”
Rövid leírás
Egyéb szerelékek, szettek, speciális katéterek, invazív kardiológiai eszközök beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 12 (tizenkettő) hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 14 (tizennégy) rész vonatkozásában együttesen 11.080 db (teljes keretmennyiség) -, de legfeljebb 12 (tizenkettő) hónap időtartamra jönnek létre.
Ajánlatkérő a részenkénti teljes mennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (a lehívás vállalt mértékét Ajánlatkérő a betegellátáshoz szükséges eszközfelhasználás ütemére és mennyiségére - korábbi szerződések tapasztalata alapján - tekintettel határozta meg).
Az 50 %-os lehívási kötelezettség vonatkozásában Ajánlatkérő az alábbi indoklással él:
A beszerzés tárgyát képező egyszerhasználatos eszközöket Ajánlatkérő a betegellátásában alkalmazza. Még az elektív (tervezhető) beavatkozások során sem, az akut ügyeleti ellátásban pedig végképp nem tudhatja Ajánlatkérő, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt; emiatt csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti darabszámát.
Valamennyi rész tekintetében:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani (a részenként meghatározott éves mennyiség maximum 50 %-ával). A szállítandó Áruk esetében a sterilitási lejárati idő nem lehet kevesebb, mint a gyártástól számított legalább 12 (tizenkettő) hónap, a szállítás időpontjától számítva pedig legalább 6 (hat) hónap.
A közbeszerzés tárgya és részei:
1-5. részek: Egyszer használatos kontrasztanyag-injektor szerelék zárt rendszerű angiográfiához beszerzése adásvételi keretszerződések keretében.
6-8. részek: ACIST csomagok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében.
9. rész: IVUS katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
10. rész: OCT katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
11. rész: Rotációs atherectomiához szükséges drót beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
12. rész: Coronária thrombusaspirációs katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
13. rész: Öltés mediálta érzáró eszköz nagy lumenű szúrcsatornák zárására beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
14. rész: Structuralis invazív eszközök (mechanikus pacemaker és defibrillátor elektróda eltávolító eszközök) beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
Az 1-8., és a 13. részek tekintetében:
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra, tekintettel a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére.
A 9-12., és a 14. részek tekintetében:
Az értékelés szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi fogyóeszközök📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 14
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/1
Cím: Egyszer használatos összekötő
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint:
Egyszerhasználatos összekötő
Tervezett mennyiség: 2.500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
További információk:
“1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat...”
További információk
1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
2. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi fogyóeszközök📦
Postacím: Városmajor
utca
68.
Irányítószám: 1122
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 12 hónap Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/2
Cím: 150 ml-es fecskendő
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint:
150 ml-es fecskendő
Tervezett mennyiség: 360 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
3️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/3
Cím: Fecskendő-összekötő
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint:
Fecskendő-összekötő
Tervezett mennyiség: 360 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
4️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/4
Cím: Kézi vezérlő összekötő
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint:
Kézi vezérlő összekötő
Tervezett mennyiség: 100 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
5️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/5
Cím: Kézi vezérlő védőfólia
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint:
Kézi vezérlő védőfólia
Tervezett mennyiség: 6000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
6️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/6
Cím: ACIST handcontroller
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint:
ACIST...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint:
ACIST handcontroller
Tervezett mennyiség: 10 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
7️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/7
Cím: Kompatibilis BT2000 manifold
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint:
Kompatibilis...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint:
Kompatibilis BT2000 manifold
Tervezett mennyiség: 60 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
8️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/8
Cím: Kompatibilis A2000 fecskendő
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint:
Kompatibilis A2000...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint:
Kompatibilis A2000 fecskendő
Tervezett mennyiség: 60 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
9️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/9
Cím: IVUS katéter
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében IVUS katéter beszerzése az alábbiak szerint:
IVUS katéter
Tervezett mennyiség: 100 db
A mennyiségeket és részletes...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében IVUS katéter beszerzése az alábbiak szerint:
IVUS katéter
Tervezett mennyiség: 100 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont:
Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
A 2. minőségi részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a minél kevesebb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
Többet mutasson
További információk:
“1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat...”
További információk
1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
2. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Eszköz legnagyobb átmérője (F, előny a kevesebb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/10
Cím: OCT katéter
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében OCT katéter beszerzése az alábbiak szerint:
OCT katéter
Tervezett mennyiség: 10 db
A mennyiségeket és részletes...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében OCT katéter beszerzése az alábbiak szerint:
OCT katéter
Tervezett mennyiség: 10 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont:
Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
A 2. minőségi részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a minél kevesebb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/11
Cím: Rota wire floppy
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Rotációs atherectomiához szükséges analóg szett alkatrészeinek beszerzése az alábbiak szerint:
Rota wire floppy...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Rotációs atherectomiához szükséges analóg szett alkatrészeinek beszerzése az alábbiak szerint:
Rota wire floppy
Tervezett mennyiség: 100 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont:
Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
A 2-3. minőségi részszempontok esetében, ahol a nagyobb érték a kedvezőbb (előny a minél több), az értékelés módszere az egyenes arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Eszköz hasznos hosszának (working length) mérete (cm, előny a több)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011
1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/12
Cím: Coronaria trombusaspirációs katéter 6F kompatib.
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Coronaria trombusaspirációs katéter 6F kompatibilis beszerzése az alábbiak szerint:
Coronaria trombusaspirációs katéter...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Coronaria trombusaspirációs katéter 6F kompatibilis beszerzése az alábbiak szerint:
Coronaria trombusaspirációs katéter 6F kompatibilis
Tervezett mennyiség: 200 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont:
Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
A 2. minőségi részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a minél kevesebb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Crossing profil mérete (mm, előny a kevesebb)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012
1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/13
Cím: Öltés mediálta érzáró eszköz
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Öltés mediálta érzáró eszköz nagy lumenű szúrcsatornák zárására beszerzése az alábbiak szerint:
Öltés mediálta érzáró...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Öltés mediálta érzáró eszköz nagy lumenű szúrcsatornák zárására beszerzése az alábbiak szerint:
Öltés mediálta érzáró eszköz
Tervezett mennyiség: 1.000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001097452024/14
Cím: Structuralis invazív kardiológiai eszközök
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Structuralis invazív kardiológiai eszközök beszerzése az alábbiak szerint:
Locking stylet - tervezett mennyiség: 100...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Structuralis invazív kardiológiai eszközök beszerzése az alábbiak szerint:
Locking stylet - tervezett mennyiség: 100 db
Kompressziós spirál - tervezett mennyiség: 10 db
Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgatást biztosító mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz, rövid - tervezett mennyiség: 20 db
Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgatást biztosító mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz, hosszú - tervezett mennyiség: 30 db
Speciálisan femorális megközelítésből alkalmazható koaxiális csövekben felvezetett kettős nitinol hurokból álló nemkívánatos elektróda vagy katéter megragadására alkalmas kosárszerű kettős hurkot alkotó eszköz - tervezett mennyiség: 20 db
Görbített femorális bevezető - tervezett mennyiség: 10 db
Egyenes felszabadító és lumen ellenőrző stylet lead extrakcióhoz - tervezett mennyiség: 20 db
Lead Clipper speciális vágóeszköz - tervezett mennyiség: 10 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont:
Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
A 2. és 3. minőségi részszempont esetében, ahol az igen válasz a kedvezőbb, az értékelés módszere a pontkiosztás. Az igen válasz 10 (tíz), a nem válasz 0 pontot kap.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A beavatkozás kapcsán lépésről lépésre végezhető a megfelelő mérettel rendelkező eszközök egymás utáni alkalmazása (igen/nem, előny az igen)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az eszközök egymáshoz való kompatibilitása (igen/nem, előny az igen)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-06 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-06 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása EKR-ben történik az I.3) pontban rögzített elérhetőségen.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-06 13:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok felbontása EKR-ben történik az I.3) pontban rögzített elérhetőségen.”
További információk:
“Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később...”
További információk
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M1): Valamennyi rész tekintetében:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm....”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M1): Valamennyi rész tekintetében:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének alfa szakaszát kitölteni.
A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások:
M1)
Valamennyi rész tekintetében:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) legjelentősebb közbeszerzés tárgya (szerelékek, szettek, speciális katéterek, structuralis invazív kardiológiai eszközök szállítása) szerinti referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni:
• a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
• a referenciák mennyiségi adatai (db),
• a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),
• a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,
• saját teljesítés aránya (%) (adott esetben),
• nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 (hat) éven belül megkezdett teljesítés(eke)t veszi figyelembe. Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatóak be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 (három) évben (36 hónapban) került sor.
A referencia igazolható egy vagy több szállításból származó szerződéssel (több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb mennyiségű referenciakövetelménynek való megfelelés igazolása elegendő az alkalmasság megállapításához).
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek. szerint,
• ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c), valamint e)-f) pontjai szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást;
• ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
M1) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) rendelkezik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak szerinti, cégszerűen aláírt nyilatkozattal vagy a szerződést kötő másik fél által adott egy vagy több, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően, teljesített, szerelékek, és/vagy szettek, és/vagy speciális katéterek, és/vagy structuralis invazív kardiológiai eszközök szállítására vonatkozó referenciával
- az 1. rész esetében összesen 900 db mennyiségben;
- a 2. rész esetében összesen 100 db mennyiségben;
- a 3. rész esetében összesen 100 db mennyiségben;
- a 4. rész esetében összesen 30 db mennyiségben;
- az 5. rész esetében összesen 2000 db mennyiségben;
- a 6. rész esetében összesen 3 db mennyiségben;
- a 7. rész esetében összesen 20 db mennyiségben;
- a 8. rész esetében összesen 20 db mennyiségben;
- a 9. rész esetében összesen 30 db mennyiségben;
- a 10. rész esetében összesen 3 db mennyiségben;
- a 11. rész esetében összesen 30 db mennyiségben;
- a 12. rész esetében összesen 70 db mennyiségben;
- a 13. rész esetében összesen 300 db mennyiségben;
- a 14. rész esetében összesen 80 db mennyiségben;
“M2): Valamennyi rész tekintetében:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. §...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M2): Valamennyi rész tekintetében:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja, illetve a 16/2012. (II. 16.) Korm.rendelet 9. § (2) bekezdése alapján benyújtandó az ajánlattevő által megajánlott termékek vonatkozásában az MDR-ben, az IVDR-ben, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírtak szerint megfelelőségi nyilatkozat és - ha az orvostechnikai eszköz vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az MDR, az IVDR, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőségi tanúsítvány.
A Kbt. 67. § (1) bek. értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel – közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltak szerint.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a BT-750 mező szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési részszempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető – illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb – ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérő eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt. 69. § (4), (6) bekezdései]
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek. rendelkezéseire a minősített ajánlattevők vonatkozásában.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
M2)
Valamennyi rész tekintetében:
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik valamennyi megajánlott termékre vonatkozóan az MDR-ben, az IVDR-ben, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírtak szerint megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az MDR, az IVDR, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőségi tanúsítvánnyal.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Valamennyi rész tekintetében:
A term. ellenértékét AK felhasználás-lejelentésenként utólag, a számla kézhez vételét követő 60 napon belül banki átutalással...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Valamennyi rész tekintetében:
A term. ellenértékét AK felhasználás-lejelentésenként utólag, a számla kézhez vételét követő 60 napon belül banki átutalással teljesíti, figyelemmel a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontjában a Kbt. 135. § (1), (5) (6) bekezdéseire, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1) és (2) bekezdésére.
Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §, valamint a behajt. költs. át. szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamatra jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Az ajánlati árnak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmaznia kell, azon kívül bármilyen költség nem számolható el.
AK felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A részletes fiz. felt. a szerz. terv. tartalm.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“AK felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 136. § (1) bek.-ben foglaltakra, illetve a 143. § (3) bek.-ben foglalt speciális felmondási okra.
AK kötbérfizetési...”
A szerződés teljesítésének feltételei
AK felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 136. § (1) bek.-ben foglaltakra, illetve a 143. § (3) bek.-ben foglalt speciális felmondási okra.
AK kötbérfizetési kötelezettséget a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésében rögzítettekre tekintettel olyan okból megvalósuló szerződésszegés esetén írhat elő, amelyért Ajánlattevő felelős.
Kellékszavatossági igény: a Ptk.6:159. § (2) bek. a) pontja szerint.
Késedelmi kötbér:
alapja a késedelemmel érintett árukészlet nettó ellenértéke, mértéke 1 % naponta, de legfeljebb az érintett árukészlet nettó ellenértékének 20 (húsz) %-a lehet.
Meghiúsulási kötbér:
mértéke a szerződéses nettó keretösszeg még fel nem használt részének 30 %-a.
Ajánlatkérő nap alatt naptári napot ért.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes feltételeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott szerződés tervezetek tartalmazzák.
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Kizárási okok leírása:
“Valamennyi rész tekintetében:
Valamennyi kizáró okra vonatkozóan.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság...”
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész tekintetében:
Valamennyi kizáró okra vonatkozóan.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bek.-ben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés]
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes
európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és
(2) bekezdésének hatálya alá.
Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg azzal, hogy a tagoknak külön-külön kell kitölteni az űrlapot.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani.
Amennyiben a cégadatokkal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (mellékleteivel együtt) és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, valamint egy ajánlattevői nyilatkozatot (EKR ŰRLAP) arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is).
Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bek.-nek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya
alá.
Nem MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybe vételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4) bekezdés]
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bek.-re. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában – szintén az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével - nyilatkozatot kell benyújtania a kormányrendeletben előírt tartalommal.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott.
Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárás-ban benyújtott
igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Rövidítések: AK=ajánlatkérő; AT=ajánlattevő; AF=ajánlati felhívás; KD=közbeszerzési dokumentumok
1. Az ajánlatba csatolni kell:
Benyújtandó iratok jegyzéke (EKR űrlapok):
- Felolvasólap,
- Kbt. 66. § (2) bek,
- Kbt. 62. § (1) bek. k) kb) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként benyújtható),
- Kbt. 62. § (1) bek. k) kc) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként benyújtható),
- Kbt. 67. § (4) bek.,
- Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalom esetén is),
- Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges tartalom esetén is),
- Kbt. 65. § (7) bek.,
- Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges tartalom esetén is),
- EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására.
2. Az ajánlat részeként, részenként benyújtandó a megajánlott termékek 1-1 db steril termékmintája. Ajánlatkérő a termékmintá(ka)t nem szolgáltatja vissza. A benyújtással kapcsolatos részletek a KD-ban találhatók.
3. Benyújtandó a megajánlott termék(ek) magyar nyelvű fényképes termékleírása/prospektusa/használati utasítása, melyek tartalmazzák a közbeszerzési műszaki leírás szerinti minimum követelményeket, valamint - azon részek esetében, melyeknél nem kizárólag az ajánlati ár kerül értékelésre - a meghatározott minőségi (szakmai) értékelési szempontokra tett megajánlás szerinti tulajdonságot/paramétert.
4. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
5. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja.
6. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bek. szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bek. szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AK részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
7. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az AT-t, aki a közös AT-k nevében eljárni jogosult és a közös AT-ket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös AT-k képviseletében eljárhat. Csatolni kell továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodását.
8. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített AT-k hivatalos jegyzékéhez képest AK szigorúbban állapította meg az AT-k műszaki, szakmai alkalmasságának feltételeit és azok igazolását a III.1.3) pontban.
9. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában.
10. AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját. Az előzetes piaci konzultáció összefoglalójának elérhetősége (EKR): EKR000991412024.
11. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.
12. A Kbt. 55.§ (7) bekezdés azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az AT-nek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
13. Benyújtandó a megajánlott termék(ek)re vonatkozó tételes ajánlati ártáblázat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott excel táblázat használatával szerkeszthető és cégszerűen aláír pdf formátumban.
14. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak értelmében a lefolytatandó közbeszerzési eljárás során kizárhatja az eljárásból - azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése], - azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt. 2. § (5) bekezdése].
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 131-403889 (2024-07-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Egyéb szerelékek, szettek, speciális katéterek, invazív kardiológiai eszközök beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 12 (tizenkettő) hónap...”
Rövid leírás
Egyéb szerelékek, szettek, speciális katéterek, invazív kardiológiai eszközök beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 12 (tizenkettő) hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 14 (tizennégy) rész vonatkozásában együttesen 11.080 db (teljes keretmennyiség) -, de legfeljebb 12 (tizenkettő) hónap időtartamra jönnek létre. Ajánlatkérő a részenkénti teljes mennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (a lehívás vállalt mértékét Ajánlatkérő a betegellátáshoz szükséges eszközfelhasználás ütemére és mennyiségére - korábbi szerződések tapasztalata alapján - tekintettel határozta meg). Az 50 %-os lehívási kötelezettség vonatkozásában Ajánlatkérő az alábbi indoklással él: A beszerzés tárgyát képező egyszerhasználatos eszközöket Ajánlatkérő a betegellátásában alkalmazza. Még az elektív (tervezhető) beavatkozások során sem, az akut ügyeleti ellátásban pedig végképp nem tudhatja Ajánlatkérő, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt; emiatt csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti darabszámát. Valamennyi rész tekintetében: Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani (a részenként meghatározott éves mennyiség maximum 50 %-ával). A szállítandó Áruk esetében a sterilitási lejárati idő nem lehet kevesebb, mint a gyártástól számított legalább 12 (tizenkettő) hónap, a szállítás időpontjától számítva pedig legalább 6 (hat) hónap. A közbeszerzés tárgya és részei: 1-5. részek: Egyszer használatos kontrasztanyag-injektor szerelék zárt rendszerű angiográfiához beszerzése adásvételi keretszerződések keretében. 6-8. részek: ACIST csomagok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében. 9. rész: IVUS katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 10. rész: OCT katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 11. rész: Rotációs atherectomiához szükséges drót beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 12. rész: Coronária thrombusaspirációs katéter beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 13. rész: Öltés mediálta érzáró eszköz nagy lumenű szúrcsatornák zárására beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. 14. rész: Structuralis invazív eszközök (mechanikus pacemaker és defibrillátor elektróda eltávolító eszközök) beszerzése adásvételi keretszerződés keretében. Az 1-8., és a 13. részek tekintetében: Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra, tekintettel a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére. A 9-12., és a 14. részek tekintetében: Az értékelés szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 209 397 400 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint: Egyszerhasználatos összekötő Tervezett mennyiség: 2.500 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
További információk:
“1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat...”
További információk
1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását. 2. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint: 150 ml-es fecskendő Tervezett mennyiség: 360 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint: Fecskendő-összekötő Tervezett mennyiség: 360 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Többet mutasson Többet mutasson (6) “Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint: Kézi vezérlő összekötő Tervezett mennyiség: 100 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
“Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Medrad Avanta rendszerrel kompatibilis egyszerhasználatos injektor szerelék következő részelemének beszerzése az alábbiak szerint: Kézi vezérlő védőfólia Tervezett mennyiség: 6000 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
“Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint: ACIST...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint: ACIST handcontroller Tervezett mennyiség: 10 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
“Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint: Kompatibilis BT2000...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint: Kompatibilis BT2000 manifold Tervezett mennyiség: 60 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
“Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint: Kompatibilis A2000...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében ACIST befecskendező berendezéshez való alkatrészek, illetve csomagok beszerzése az alábbiak szerint: Kompatibilis A2000 fecskendő Tervezett mennyiség: 60 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
“Adásvételi keretszerződés keretében OCT katéter beszerzése az alábbiak szerint: OCT katéter Tervezett mennyiség: 10 db A mennyiségeket és részletes...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében OCT katéter beszerzése az alábbiak szerint: OCT katéter Tervezett mennyiség: 10 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont: Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap. A 2. minőségi részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a minél kevesebb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
Többet mutasson
További információk:
“1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat...”
További információk
1. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását, illetve nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását. 2. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Rotációs atherectomiához szükséges analóg szett alkatrészeinek beszerzése az alábbiak szerint: Rota wire floppy...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Rotációs atherectomiához szükséges analóg szett alkatrészeinek beszerzése az alábbiak szerint: Rota wire floppy Tervezett mennyiség: 100 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont: Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap. A 2-3. minőségi részszempontok esetében, ahol a nagyobb érték a kedvezőbb (előny a minél több), az értékelés módszere az egyenes arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
“Adásvételi keretszerződés keretében Structuralis invazív kardiológiai eszközök beszerzése az alábbiak szerint: Locking stylet - tervezett mennyiség: 100 db...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Structuralis invazív kardiológiai eszközök beszerzése az alábbiak szerint: Locking stylet - tervezett mennyiség: 100 db Kompressziós spirál - tervezett mennyiség: 10 db Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgatást biztosító mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz, rövid - tervezett mennyiség: 20 db Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgatást biztosító mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz, hosszú - tervezett mennyiség: 30 db Speciálisan femorális megközelítésből alkalmazható koaxiális csövekben felvezetett kettős nitinol hurokból álló nemkívánatos elektróda vagy katéter megragadására alkalmas kosárszerű kettős hurkot alkotó eszköz - tervezett mennyiség: 20 db Görbített femorális bevezető - tervezett mennyiség: 10 db Egyenes felszabadító és lumen ellenőrző stylet lead extrakcióhoz - tervezett mennyiség: 20 db Lead Clipper speciális vágóeszköz - tervezett mennyiség: 10 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont: Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap. A 2. és 3. minőségi részszempont esetében, ahol az igen válasz a kedvezőbb, az értékelés módszere a pontkiosztás. Az igen válasz 10 (tíz), a nem válasz 0 pontot kap.
1️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: A vevő döntése a nem elegendő finanszírozás miatt
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5163
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: EUROMEDIC TRADING Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12077571241
Postacím: Dorottya Utca 1
Postai irányítószám: 1051
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tender@euromedic-hungary.com📧
Telefon: +36 18153100📞
Fax: +36 18153126 📠
URL: https://www.euromedic-hungary.com/index.php/hun/🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5227
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5235
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5211
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5219
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5347
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
Név: B. Braun Trading Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25061978241
Postacím: Felhévízi Utca 5.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: tender.office@bbraun.com📧
Telefon: +36 13469700📞
Fax: +36 14384905 📠
URL: https://www.bbraun.hu🌏
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5035
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5043
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5139
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010 A vállalkozó neve és címe
Név: Cardiosolutions Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 32358292242
Postacím: Bajcsy Zsilinszky út 43. 3em. 2a.
Postai irányítószám: 1065
E-mail: ekr1cardio@gmail.com📧
Telefon: +36 703528036📞
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5323
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu📧
Telefon: +36 13914030📞
Fax: +36 13980687 📠
URL: https://www.premiergmed.hu🌏
1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011 Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5299
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011 A vállalkozó neve és címe
Név: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14153589243
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: tender@vascular.hu📧
Telefon: +36 17994400📞
Fax: +36 17994405 📠
1️⃣1️⃣ Információk a nem díjazottakról
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Tétel azonosító száma: LOT-0014
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5363
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0014 A vállalkozó neve és címe
Név: COOK Medical Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14480780241
Postacím: Népfürdő utca 22., B épület, 13. emelet
Postai irányítószám: 1138
E-mail: hu.tenders@cookmedical.com📧
Telefon: +36 17779199📞
Fax: +36 17779200 📠
URL: https://www.cookmedical.eu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Szula István kiemelt közbeszerzési szakértő
Kiegészítő információk További információk
“A közbeszerzési eljárás eredménytelen részeinek eredménytelenné nyilvánításának dátuma 2024.12.23. napja. A közbeszerzési eljárás 14. része eredménytelen a...”
További információk
A közbeszerzési eljárás eredménytelen részeinek eredménytelenné nyilvánításának dátuma 2024.12.23. napja. A közbeszerzési eljárás 14. része eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be. A közbeszerzési eljárás 1-8., 10-11. részei eredménytelenek a Kbt. 75. § (2) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján, tekintettel arra, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 72 500 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 66 000 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Öltés mediálta érzáró eszköz nagy lumenű szúrcsatornák zárására beszerzése az alábbiak szerint: Öltés mediálta érzáró...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Öltés mediálta érzáró eszköz nagy lumenű szúrcsatornák zárására beszerzése az alábbiak szerint: Öltés mediálta érzáró eszköz Tervezett mennyiség: 1.000 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő, érvényesnek minősített...”
Az eljárás legfontosabb jellemzői
Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő, érvényesnek minősített ajánlatokat értékeli - az 1-8., valamint a 13. részek tekintetében a legalacsonyabb ár értékelési szempontja szerint, - a 9-12., valamint a 14. részek tekintetében a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány szempontja szerint. Ezen részek esetében az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. I. Az ár értékelési részszempont: Nettó ajánlati ár összesen (HUF, előny a kisebb) Ajánlatkérő az ár értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. A fordított arányosítás módszerének képlete: P = (A legjobb / A vizsgált) x (Pmax - Pmin) + Pmin ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme A legrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. II. Minőségi értékelési részszempontok: Ajánlatkérő azon részszempontok esetében, melyeknél előny a minél nagyobb megajánlás az egyenes arányosítás módszerét alkalmazza. Az egyenes arányosítás módszerének képlete: P = (A vizsgált / A legjobb) x (P max - P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma. P max: a pontskála felső határa. P min: a pontskála alsó határa. A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme. A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. Ajánlatkérő azon részszempontok esetében, melyeknél előny a minél kisebb megajánlás a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. A fordított arányosítás módszerének képlete: P = (A legjobb / A vizsgált) x (Pmax - Pmin) + Pmin ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme A legrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. A pontkiosztás módszere: Azon értékelési részszempontok esetében, ahol igen-nem a lehetséges válasz, az értékelés módszere az abszolút értékelés, a pozitív válasz a maximum, a negatív válasz a minimum pontszámot kapja. Ajánlatkérő két tizedes jegy pontosságig számol, majd az így kapott számot beszorozza a súlyszámmal. Az így kialakuló pontszám esetében is csak két tizedes jegy pontosságig veszi figyelembe az ajánlatok pontszámát. A fentiek szerint kiszámított pontok az adott szemponthoz rendelt súlyszámmal (szorzószámmal) felszorzásra kerülnek, amelynek eredménye a súlyozott pont. Az értékelés tárgyát képező pontszám a súlyozott pontok összege.
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0013
Szerződés száma: 13
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-02-10 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001097452024🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 46 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5003
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0013 A vállalkozó neve és címe
Név: Create Innovate Deliver Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25556175208
Postacím: Széchenyi Utca 4.
Postai irányítószám: 9327
Postai város: Rábasebes
Régió: Győr-Moson-Sopron🏙️
E-mail: info@cidhungary.eu📧
Telefon: +36 309979561📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 72 500 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5123 A vállalkozó neve és címe
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
“Az eljárás során környezetvédelmi, illetve szociális szempontok nem kerültek figyelembevételre.”
Forrás: OJS 2025/S 038-121477 (2025-02-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 33 990 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 26 350 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében IVUS katéter beszerzése az alábbiak szerint: IVUS katéter Tervezett mennyiség: 100 db A mennyiségeket és részletes...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében IVUS katéter beszerzése az alábbiak szerint: IVUS katéter Tervezett mennyiség: 100 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont: Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap. A 2. minőségi részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a minél kevesebb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 7 200 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében Coronaria trombusaspirációs katéter 6F kompatibilis beszerzése az alábbiak szerint: Coronaria trombusaspirációs katéter...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében Coronaria trombusaspirációs katéter 6F kompatibilis beszerzése az alábbiak szerint: Coronaria trombusaspirációs katéter 6F kompatibilis Tervezett mennyiség: 200 db A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-540 mezőben meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok kerülnek alkalmazásra. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont: Az 1. ár részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny az alacsonyabb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap. A 2. minőségi részszempont esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a minél kevesebb), az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 (tíz) pontot kap.
A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0009
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-23 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 397 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5019
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
A szerződés/tétel teljes értéke: 28 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5283
A szerződés/tétel teljes értéke: 42 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5315
Tétel azonosító száma: LOT-0012 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 191 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5027
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 200 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5115
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 990 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5203 A vállalkozó neve és címe
Név: SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12004692243
Postacím: Gubacsi Út 47
Postai irányítószám: 1097
E-mail: laszlo.szentesi@sutura.hu📧
Telefon: +36 14770188📞
Fax: +36 14770189 📠
URL: https://www.sutura.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 400 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5259 A vállalkozó neve és címe
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10661644243
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
E-mail: tender.hu@biotronik.com📧
Telefon: +36 13264941📞
Fax: +36 13264945 📠
URL: https://www.biotronik.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 15 120 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001097452024/5355 A vállalkozó neve és címe
Név: Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24381455243
Postacím: Hauszmann Alajos Utca 3/A
Postai irányítószám: 1116
E-mail: info@synovis.hu📧
Telefon: +36 7701177📞
Forrás: OJS 2025/S 041-130237 (2025-02-26)