SZTE épületeinek energetika fejlesztése

Szegedi Tudományegyetem

Tervezési szerződés alapján a nyertes ajánlattevő feladata az SZTE épületeiben található, és közbeszerzési részekben külön-külön meghatározott egyes helyszíneken a kazán és fűtésrendszer korszerűsítésének tervezése, valamint a kapcsolódó egyéb feladatok ellátása, ügyintézése. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá az 1. közbeszerzési részben az SZTE SZAOK Nagy Oktatási Épület helyszín esetében. valamint a 3. közbeszerzési részben az SZTE Nővérszálló helyszín esetében a teljes homlokzati nyílászárócsere tervezése, valamint a kapcsolódó egyéb feladatok ellátása, ügyintézése. 1. közbeszerzési rész esetében: Tervezéssel érintett helyszín: SZTE SZAOK Nagy Oktatási Épület SZTE Fogászati és Szájsebészeti Klinika SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékáni hivatal és főépület SZTE Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar SZTE Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézet, Igazságügyi Orvostani Intézet 2. közbeszerzési rész esetében: Tervezéssel érintett helyszín: SZTE I. számú Rendelőintézet SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar főépület SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ SZTE Hermann „A” Kollégium SZTE Móra Kollégium 3. közbeszerzési rész esetében: Tervezéssel érintett helyszín: SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Sportközpont SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet SZTE Károlyi Mihály Kollégium SZTE Nővérszálló SZTE Öthalmi Kollégium SZTE Mérnöki Kar Kollégium *** Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető leírása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való konkrét hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően „az azzal egyenértékű” teljesítést is elfogadja. Ajánlatkérő az egyenértékűséget az általa a Műszaki Leírásban meghatározott paraméterek tekintetében vizsgálja.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-03-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-01-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-01-30 Ajánlati felhívás
2024-08-26 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-01-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: SZTE épületeinek energetika fejlesztése
Hivatkozási szám: EKR000091022024
Rövid leírás:
“Tervezési szerződés alapján a nyertes ajánlattevő feladata az SZTE épületeiben található, és közbeszerzési részekben külön-külön meghatározott egyes...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
Belső azonosító: EKR000091022024/1
Cím: SZTE épületeinek energetika fejlesztése 1. rész
A beszerzés leírása:
“I. A nyertes ajánlattevő feladata az 1. közbeszerzési részben: a) SZTE SZAOK Nagy Oktatási Épület (Jelenlegi állapot: 10 db, FÉG Af-105 modulkazán (1978)...”    Többet mutasson
További információk:
“A HIRDETMÉNY BT-36 PONTJÁHOZ: Teljesítési határidő: Szerződés hatálybalépésétől számított 160 naptári nap. Az I. pont a)-e) alpontjaiban szerepelő...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk 📦
Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Épületek gépészeti és villamos szerelvényeivel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Gépészeti és villamos tervezési szolgáltatások 📦
Integrált mérnöki szolgáltatások 📦
Postacím: Dóm
tér
13.
Irányítószám: 6720
Város: Szeged
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Csongrád 🏙️
Postacím: Tisza Lajos krt. 64-66.
körút
64-66.
Zrínyi
utca
9.
9/A.
Eötvös
6.
Egyetem
2.
Irányítószám: 6722
Postacím: Kossuth Lajos
sugárút
38.
Időtartam: 160 (DAY)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. M.2.1. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2. M.2.2. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
3. M.2.3. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
4. A 12 hónap jótállás felett vállalt többletjótállás időtartama (min. 0, max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000091022024/2
Cím: SZTE épületeinek energetika fejlesztése 2. rész
A beszerzés leírása:
“I. A nyertes ajánlattevő feladata a 2. közbeszerzési részben: a) SZTE I. számú Rendelőintézet (Jelenlegi állapot: 7 db, Af-105 kazán típusú kazán,...”    Többet mutasson
Postacím: Tisza Lajos
97.
Szentháromság
Boldogasszony
1.
101.
Irányítószám: 6725
Postacím: 3.-5.
Temesvári
31.
Irányítószám: 6726
Postacím: 35.
50.-52.
Közép
fasor
29.-33.
Időtartam: 120 (DAY)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000091022024/3
Cím: SZTE épületeinek energetika fejlesztése 3. rész
A beszerzés leírása:
“I. A nyertes ajánlattevő feladata a 3. közbeszerzési részben: a) SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Sportközpont (Jelenlegi állapot: 2+1 db, LK-2 + TP 300...”    Többet mutasson
További információk:
“A HIRDETMÉNY BT-36 PONTJÁHOZ: Teljesítési határidő: Szerződés hatálybalépésétől számított 120 naptári nap. Az I. pont a)-e) alpontjaiban szerepelő...”    Többet mutasson
Postacím: Hattyas
6.-8.
Topolya
sor
2.-4.
Vásárhelyi Pál
Irányítószám: 6724
Postacím: 74.
Leányszállás
köz
Budapesti
út
7.
Irányítószám: 6728
Postacím: Kollégiumi
20.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Az ajánlatok értékelésének szempontja a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja]. Ennek szempontjai és a hozzájuk tartozó súlyszámok az...”    Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-11 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-11 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási...”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
Megnyitás dátuma: 2024-03-11 14:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.”
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási...”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Sz.1.: Valamennyi közbeszerzési részben: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pont és a 322/2015. (X.30.) Korm. r. 8.§ (1) bek....”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.: Valamennyi közbeszerzési részben: Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napjától visszafelé számított három...”    Többet mutasson

“M.2.: Valamennyi közbeszerzési részben: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.2. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák:
“Jelen közbeszerzés eljárásban az Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget. *** Jelen pont csak a rendelkezésre álló karakterek...”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A nyertes ajánlattevő nem jogosult előleg igénybevételére, és részszámla kiállítására. A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi közbeszerzési részben: I. A nyertes ajánlattevő nem jogosult előleg igénybevételére, és részszámla kiállítására. II. Az ajánlattétel, a...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: nati-ground
crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
misrepresent
partic-confl
prep-confl
distorsion
Kizárási okok leírása:
“Valamennyi közbeszerzési részben: A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...”    Többet mutasson

“Valamennyi közbeszerzési részben: A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...”    Többet mutasson
Többet mutasson (13)
“Valamennyi közbeszerzési részben: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Szegedi Tudományegyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308650206
Postacím: Dugonics Tér 13
Postai irányítószám: 6720
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Baranyainé dr. Fialka Magdolna
E-mail: baranyaine.fialka.magdolna@gmf.u-szeged.hu 📧
Telefon: +36 62544253 📞
URL: https://www.u-szeged.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.u-szeged.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000091022024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000091022024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk

“Valamennyi közbeszerzési részben: 1. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR)...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 023-066953 (2024-01-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Tervezési szerződés alapján a nyertes ajánlattevő feladata az SZTE épületeiben található, és közbeszerzési részekben külön-külön meghatározott egyes...”    Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 65 694 916 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 76 150 000 HUF 💰

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-08-09 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000091022024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 8
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 8
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000091022024/1720
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: Studio Qvarta Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12912881241
Postacím: Zsolt fejedelem Utca 85
Postai irányítószám: 1029
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: ab@qvarta.eu 📧
Telefon: +36 304062905 📞

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 7
Ajánlat azonosítója: EKR000091022024/1736
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Kulcsár Építészstúdió Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 29183740242
Postacím: Rózsalevél Utca 51.
Postai irányítószám: 1164
E-mail: janoskulcsar@kulcsarstudio.hu 📧
Telefon: +36 302418748 📞
URL: https://www.kulcsarstudio.hu 🌏

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR000091022024/1744
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003

Kiegészítő információk
További információk

“III. 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § -a alapján: d) ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 166-514122 (2024-08-26)