SZTE SP Öthalmi Campus Kollégium kivitelezése

Szegedi Tudományegyetem

A nyertes ajánlattevő feladata az építési beruházás megvalósítása során a Science Park területén (a Budapesti út 7. szám, 1392/6 hrsz. alatti ingatlanon) sorrendben az alábbi bontási és építési munkák elvégezése: 1. A meglévő régi iskolaépület, és a könnyűszerkezetes kerékpártároló bontása, területrendezés. 2. A meglévő kiviteli terv szerinti új kollégiumi épület építése, teljes területet ellátó kazánnal. 3. A meglévő, régi kazánház bontását már a kivitelezés megkezdésekor el kell végezni, ezért nyertes Ajánlattevőnek feladata lesz az ingatlanon működő 2 db meglévő, megmaradó paneles szerkezetű kollégium épületek fűtésének és melegvíz előállításának megoldása is a gépészeti tervfejezetben foglaltak szerint. 4. Az új kollégium épület használatbavételét követően az ideiglenes fűtés és melegvíz ellátás megszüntetésre kerül, és a meglévő, megmaradó kollégium épületeket csatlakoztatni kell az új épület energiaellátó rendszerére. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció és annak mellékletei (különösen Műszaki Leírás, Árazatlan Költségvetés) tartalmazzák. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető leírása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való konkrét hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően „az azzal egyenértékű” teljesítést is elfogadja. Ajánlatkérő az egyenértékűséget az általa a Műszaki Leírásban és/vagy az Árazatlan Költségvetésben meghatározott paraméterek tekintetében vizsgálja

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-06-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-05-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-05-13 Ajánlati felhívás
2024-06-20 Ajánlati felhívás
2024-07-23 Ajánlati felhívás
2024-09-13 Ajánlati felhívás
2024-11-21 Ajánlati felhívás
2025-01-13 Ajánlati felhívás
2025-02-27 Ajánlati felhívás
2025-04-22 Ajánlati felhívás
2025-04-28 Ajánlati felhívás
2026-01-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-05-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: SZTE SP Öthalmi Campus Kollégium kivitelezése
Hivatkozási szám: EKR000284222024
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevő feladata az építési beruházás megvalósítása során a Science Park területén (a Budapesti út 7. szám, 1392/6 hrsz. alatti ingatlanon) sorrendben az alábbi bontási és építési munkák elvégezése: 1. A meglévő régi iskolaépület, és a könnyűszerkezetes kerékpártároló bontása, területrendezés. 2. A meglévő kiviteli terv szerinti új kollégiumi épület építése, teljes területet ellátó kazánnal. 3. A meglévő, régi kazánház bontását már a kivitelezés megkezdésekor el kell végezni, ezért nyertes Ajánlattevőnek feladata lesz az ingatlanon működő 2 db meglévő, megmaradó paneles szerkezetű kollégium épületek fűtésének és melegvíz előállításának megoldása is a gépészeti tervfejezetben foglaltak szerint. 4. Az új kollégium épület használatbavételét követően az ideiglenes fűtés és melegvíz ellátás megszüntetésre kerül, és a meglévő, megmaradó kollégium épületeket csatlakoztatni kell az új épület energiaellátó rendszerére. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció és annak mellékletei (különösen Műszaki Leírás, Árazatlan Költségvetés) tartalmazzák. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető leírása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való konkrét hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően „az azzal egyenértékű” teljesítést is elfogadja. Ajánlatkérő az egyenértékűséget az általa a Műszaki Leírásban és/vagy az Árazatlan Költségvetésben meghatározott paraméterek tekintetében vizsgálja
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000284222024/1
Mennyiség: 20372.16 négyzetméter
A beszerzés leírása:
A nyertes ajánlattevő feladata a Science Park területén a 6728 Szeged, II. kerület Budapesti út 7. szám, 1392/6 hrsz. alatti ingatlanon tervezett új kollégium (Öthalmi Campus Kollégium) épületének kivitelezése, mely épület a területen jelenleg még álló, és bontásra kerülő egykori iskolaépület helyén épül fel. Az építési beruházás tárgya hatósági engedélyköteles építési beruházás. A nyertes ajánlattevőnek az építési beruházás megvalósítása során sorrendben az alábbi bontási és építési munkákat kell elvégeznie: 1. A meglévő régi iskolaépület, és a könnyűszerkezetes kerékpártároló bontása, területrendezés. 2. A meglévő kiviteli terv szerinti új kollégiumi épület építése, teljes területet ellátó kazánnal. 3. A meglévő, régi kazánház bontását már a kivitelezés megkezdésekor el kell végezni, ezért nyertes Ajánlattevőnek feladata lesz az ingatlanon működő 2 db meglévő, megmaradó paneles szerkezetű kollégium épületek fűtésének és melegvíz előállításának megoldása is a gépészeti tervfejezetben foglaltak szerint. 4. Az új kollégium épület használatbavételét követően az ideiglenes fűtés és melegvíz ellátás megszüntetésre kerül, és a meglévő, megmaradó kollégium épületeket csatlakoztatni kell az új épület energiaellátó rendszerére. Az építési beruházás eredményeként létrejövő kollégium egy „U”-alakú, pince + földszint + 6 emeletes épület az alábbi funkcionális elosztással: - Az épület emeleti szintjein találhatók a tervezett kollégiumi szobák, minden szint keleti végeiben az ezekkel méretben kompatibilis vendégszobákkal. Az „U”-alak szárainak töréspontjainál helyezkednek el a közösségi funkciók: tanuló szoba, közösségi terem, konyha, étkező. A szinteket szárnyanként 1-1 lépcsőházi blokk köti függőlegesen össze füstmentes zárt lépcsőházzal, liftekkel, illetve szintenként takarítószer tárolóval és kukatárolóval. - A földszinten találhatóak az akadálymentes szobaegységek (vendég és kollégiumi egyaránt), a közösségi terek és kollégiumi kiszolgáló helyiségek (konditerem, szauna öltözőkkel, megosztható közösségi terem a hozzájuk tartozó vizesblokkokkal és kiszolgáló terekkel, raktárak, gépészeti helyiség, kazánház, kisbolt, személyzeti pihenőterek, irodák). - A kollégiumban összesen 6 db személyfelvonó létesül a lépcsőházakkal szemben, a főbejárati szélfogóban 1 db akadálymentes emelőlap lesz beépítve a pinceszint és a földszint között a főbejárat akadálymentes közlekedésének biztosítására. Emellett a földszinti üzletnél 1 db áruszállító teheremelő lift létesül a pince és a földszint között. - A pincében a funkciókat kiszolgáló 104 parkolóhelyet tartalmazó térszint alatti parkoló kerül kialakításra. Az „U” alakú kollégiumi épülettömeg szárai között elhelyezésre került egy pince + földszintes épületrész: - A pinceszinten kap helyett egy kétszintes, nagy belmagasságú, többfunkciós tornaterem, melyhez csatlakozik zsibongó tér, közvetlenül a külső tér felé vezető menekülési kijárattal. A pinceszinten még szertár, raktárak, sprinkler központ lesz elhelyezve. - A földszinten közösségi terek és közlekedők veszik körbe a csarnokteret, illetve a lobby külön átriumos kialakításokkal kapcsolódik a zsibongó teréhez. Az épület mellett még 10 db kültéri parkoló lesz kialakítva. Az ingatlanon összesen 108 db kerékpár elhelyezése lesz biztosítva. A tervezett kollégium épületben 290 db két férőhelyes szoba, 10 db három férőhelyes szoba lett tervezve, a 300 db szobában 610 fő diák helyezhető el. A kollégium szintjein összesen 33 db két férőhelyes vendégszoba, valamint 10 db három férőhelyes vendégszoba kap helyet, így a 43 vendégszobában összesen 96 fő vendég helyezhető el. A kollégium épület 343 szobájában tehát összesen 706 fő számára biztosítható elhelyezés. A kivitelezés főbb tételei, mennyiségei: Az épület szintjeinek hasznos alapterületei: Pince: 3.883.01 m2 Földszint: 3.147,94 m2 1. emelet: 2.286,10 m2 2. emelet: 2.282,80 m2 3. emelet 2.129.31 m2 4. emelet: 2.129,56 m2 5. emelet: 2.061,69 m2 6. emelet: 2.329,38 m2 Tetőszint: 122,37 m2 Összesen: 20.372,16 m2 Vasbeton lemezalap készítése szivattyús technológiával: 3378 m3 Vasbetonfal készítése szivattyús technológiával, vibrátoros tömörítéssel, 20-50 cm vastagság között C50/60 szilárdsági osztályú betonból: 1832 m3 Teherhordó és kitöltő falazat készítése, égetett agyag-kerámia termékekből, nútféderes elemekből, 300 mm falvastagságban: 5990 m2 Teherhordó és kitöltő falazat készítése, égetett agyag-kerámia termékekből, nútféderes hanggátló falazóelemekből, 300 mm falvastagságban: 5300 m2 Válaszfal építése, mészhomok válaszfalelemekből, 100 mm falvastagságban: 7050 m2. Kontaktesztrich készítése gépi feldolgozással, önterülő, anhidritbázisú esztrichből: 12210 m2 Oldalfalvakolat készítése, silós-gépi felhordással, ömlesztett kiszerelésű szárazhabarcsból, sima, könnyített mész-cement vakolat: 44900 m2 Látszóbordás függesztett álmennyezet szerelése: 1535 m2 PVC burkolat fektetése kiegyenlített aljzatra: 14345 m2 Diszperziós festés (két rétegben) műanyag bázisú vizes-diszperziós fehér vagy gyárilag színezett festékkel: 45106 m2 Csapadékvíz elleni szigetelés, legalább 4 mm vastagságú poliészterfátyol betétes, SBS modifikált bitumenes vastaglemezzel: 11036 m2 *** folytatás BT-300 (5.1.6. pont) pont II. alpont
Többet mutasson
További információk:
I. A HIRDETMÉNY BT-36 (5.1.3. pont) PONTJÁHOZ Az építési munkaterület átadási időpontja: A Szerződés hatálybalépését követő naptári 15 napon belül. A kivitelezési munkák teljesítési határideje a munkaterület átadás-átvételétől számított 36 hónap időtartam. Határidőben teljesít a nyertes ajánlattevő, ha az átadás-átvételi eljárás megkezdésére legkésőbb a fentiekben rögzített teljesítési határidőben sor kerül. Az átadás-átvételi eljárás időtartama 30 naptári nap. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Szerződéstervezet szerint. II. ***A HIRDETMÉNY BT-24 (5.1. pont) PONTJÁNAK folytatása Az épület belső kialakításánál a beépített anyagok tartóssága, a fokozott igénybevételekkel szembeni ellenállása alapvető követelmény. A betervezett és beépítendő anyagoknak, szerkezeteknek elsősorban az egyszerűségnek, a pontos kivitelezésnek és a tartósságnak kell megfelelni. A generál kivitelezőnek gondoskodni kell a tervdokumentációban megadott munkák végzése előtt a szükséges műhelytervek, gyártmánytervek, technológiai tervek kidolgozásáról. A terveket kellő időben kell elkészíteni, hogy a tervezőnek lehetősége legyen azok átnézésére, véleményezésre és elfogadásra. Az adott munkafázis csak a tervek elfogadása után kezdhető meg. Épületgépészet munkái: 1. Ivóvízellátás A tervezett kollégiumi épület telkének a Budapesti úti meglévő utcai vízvezetékről van meglévő víz becsatlakozása. A meglévő és megmaradó vízmérő akna és vízmérő berendezés a telekhatárnál van elhelyezve. Az épülethez egy NA80 mm méretű tűzivíz vezetékkel, és egy NA15 mm méretű ívóvíz vezetékkel kell csatlakozni. A pinceszinti vízfogadóba egy nyomásfokozó berendezés kerül beépítésre. A hidegvíz-, melegvíz-, és cirkulációs vezetékek a pinceszinti födém alatt vezetve jutnak el a felszálló aknákig, ahonnan a szinteken padlóban és falban vezetve haladnak tovább a vizesblokki szerelvényekig. A pinceszinti fűtetlen helyiségekben szerelt vízvezetékekre szigetelést és kísérőfűtést kell alkalmazni. A HMV készítése a fűtési hálózatról előnykapcsolással ellátott külső lemezes hőcserélővel és a hőcserélőre kötött 3 db 3000 liter térfogatú hőszigetelt melegvíztárolóval történik, melyek a földszinten lévő gépészeti helyiségben kerülnek elhelyezésre. 2. Külső tűzivíz hálózat: A mértékadó tűzszakaszhoz szükséges külső oltóvíz mennyisége: 3300 l/min, amit legalább 1,5 órán keresztül kell folyamatosan biztosítani. A szükséges oltóvizet a megközelítési úton mérten 100 méteren belül szükséges biztosítani földfeletti tűzcsapokkal. Amennyiben a 100 méteres megközelítési útvonalon belül lévő meglévő tűzcsapok oltóvíz-intenzitása nem elegendő, akkor további tűzcsapot kell kialakítani, a tervezett műszaki megoldást a kivitelezési munkálatok megkezdése előtt igazolható módon egyeztetni kell az illetékes katasztrófavédelmi hatósággal. 3.Belső tűzivíz hálózat: Az épületben 2 bar kifolyási nyomást biztosító fali tűzcsap hálózat létesül. Az egyidejű belső tűzivíz igény: 450 liter/perc (3db fali tűzcsap egyidejűséggel számolva), a tűzcsapokhoz a pinceszinti vízfogadó helyiségben elhelyezésre kerülő tűzivíz nyomásfokozó berendezés lett tervezve. 4. Csatornázás A területen szétválasztott szennyvíz és csapadékvíz közmű hálózat van kialakítva. A tervezett új épület szennyvize a telek észak-keleti felén létesülő út alatti új csatorna vezetékbe lesz bevezetve új PVC-KG anyagú csatlakozó vezeték kiépítésével. 5. Csapadékvíz elvezetés Az épület mértékadó csapadékvíz terhelése: 50,5 l/s. Az épület lapostetőinél leszívó rendszerű csapadékvíz-levezető hálózat lett tervezve. A tervezett épület csapadékvizei a telken belüli esővíz vezetékbe lesznek vezetve, mely az utcai közcsatornába lesz bekötve új csatlakozó vezetéken keresztül. A terepszinten lévő burkolt felületekről (járdákról) a csapadékvíz a terepre folyik. 6. Fűtés-hűtés Az épület fűtését a földszinti kazán helyiségben beépítésre kerülő 3db kondenzációs álló kazán biztosítja, melyek összes teljesítménye: 2.250 kW, az épület hűtésére és a 25%-os megújuló részarány fedezésére a lapostetőre 2db levegő-víz hőszivattyú lesz telepítve, melyek összes fűtési teljesítménye: 606,8 kW, összes hűtési teljesítménye: 1.139,2 kW. A gépészeti rendszerek szabályozását épületfelügyeleti rendszer vezérli. A lakószobák fürdőszobáiban, a közlekedőkben, a vizesblokkokban, az öltözőkben és a raktár helyiségekben acéllemez lapradiátoros fűtés lett tervezve, a kollégiumi szobák, közösségi helyiségek, irodák, éttermi és konyhai helyiségek fűtése pedig kétcsöves fan-coil készülékekkel történik. 7. Gázellátás A tervezett ingatlan rendelkezik gáz csatlakozó vezetékkel és telken belül található a gáz nyomáscsökkentő berendezési állomás. A pinceszinti gázfogadó helyiségében kerül elhelyezésre a 250 m3/h névleges teljesítményű gázmérő berendezés. A tervezett épület összes gázfogyasztása 241,8 m3/h. 8. Gépi szellőzés A földszinti konditerem helyiségei, a földszinti szauna-öltözői blokk, a földszinti iroda-büfé blokk valamint 1-6. emeleti kollégiumi szintek közösségi terei részére légkezelő berendezésekkel lesz megoldva a szellőzés. A helyiségekben frisslevegő befúvást és elszívást biztosítanak a betervezett légkezelő berendezések. 9. Túlnyomásos füstmentes lépcsőházak: Az épületben lévő három lépcsőház túlnyomásos, füstmentes lépcsőházként van tervezve. Az lépcsőházanként befújt légmennyiség: 41.500 m3/h. Épületvillamosság munkái: A kollégium épület elektromos energiaellátása az építéssel érintett ingatlan közelében található középfeszültségi hálózatról történik. A telken két BHTR állomás fog létesülni. Egyikben egy 1,6 MVA-es transzformátor kerül elhelyezésre a normál fogyasztók részére. Mellette a másikban pedig egy 1,0 MVA-es a H-tarifán lévő fogyasztóknak. Az épületben kialakított szobák elosztói az adott szinti elosztókból lesznek ellátva, minden szobaelosztó fázisonként 25A-rel lesz ellátva. A szinti elosztók egymás felett lesznek elhelyezve. A szobákban csatlakozás lesz kiépítve 2 hűtőnek, valamint dugaszoló aljzat az asztaloknál és az ágy mellett. A csatlakozók tartalmazzák az erősáramú és informatikai végpontokat. Az épületben az OTSZ előírásainak valamint a vonatkozó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvnek megfelelő gyengeáramú analóg jelfeldolgozású, visszatérő hurkos, egyedi címmel rendelkező, digitális jeltovábbítású, intelligens központú, beépített tűzjelző rendszert kell létesíteni. A tűzjelző alközpont a porta helyiségben kerül elhelyezésre, a tűzjelző automatikus átjelzéssel működik. és a berendezések használatbavételét a tűzvédelmi hatósággal engedélyeztetni kell. A tűzjelző rendszer létesítésére készített műszaki tervdokumentációt valamint a telepített berendezés használatbavételét a katasztrófavédelmi hatósággal engedélyeztetni kell, az engedélyeztetéseket kivitelezőnek kell elvégeznie. A kollégium épületében az informatikai és telekommunikációs igényeket és a biztonsági rendszereket kiszolgáló informatikai és telekommunikációs hálózat létesül. A CCTV rendszer központja és a megfigyelés a porta területére tervezett. A kültéri kamerák az épület homlokzatán kerülnek elhelyezésre, a beltérben alkalmazott kamerák nagyfelbontású nagyérzékenységű, fix beltéri kialakítású kamerák. Az épületbe egységes számítógép vezérelt online működésű beléptető rendszer kerül beépítésre, a termináloknál a felhasználók azonosítása belépőkártyával történik. A közbeszerzési dokumentáció részét képezi a minden szakágra kiterjedő kiviteli tervdokumentáció. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció és annak mellékletei (különösen Műszaki Leírás, Árazatlan Költségvetés) tartalmazzák. III. A HIRDETMÉNY BT-540 (5.1.10. pont) PONTJÁHOZ: Az ajánlattevőknek a Felolvasólap „4. Összesített, tartalékkeret nélkül számított nettó ajánlati ár (HUF)” rovatában a részletes árajánlat (árazott költségvetés) főösszesítő táblázat dokumentum „Főösszesítő” lapjának „2.1 ÁFA vetítési alap” sorában megkapott, összesített, tartalékkeret nélküli számított nettó végösszeget kell feltüntetni
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Postacím: Budapesti
út
7.
Irányítószám: 6728
Város: Szeged
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 36 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. M.2.1. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. M.2.2. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap)
3. M.2.3. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelésének szempontja a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja]. Ennek szempontjai és a hozzájuk tartozó súlyszámok az alábbiak: Értékelési szempont Súlyszám I. Minőségi kritérium értékelési szempont: 1. M.2.1. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap), súlyszám: 10 2. M.2.2. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap), súlyszám: 10 3. M.2.3. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap), súlyszám: 10 II. Ár értékelési szempont 4. Összesített, tartalékkeret nélkül számított nettó ajánlati ár (HUF), súlyszám: 70 Az értékelés módszere: Egyenes arányosítás (1.-3. értékelési szempont), fordított arányosítás (4. értékelési szempont) A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az adott ajánlati elem legkedvezőbb szintje: • 1.-3. értékelési szempont: 48 hónap Ajánlatkérő a fenti értéknek megfelelő, vagy az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az adható pontszám felső határával azonos számú pontszámot ad. A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az adott ajánlati elem legkedvezőtlenebb szintje: • 1.-3. értékelési szempont: 0 hónap Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi értékelési szempont esetében: 0-10 pont; Részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-24 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-24 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási eljárásra irányadó továbbá a Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
Megnyitás dátuma: 2024-06-24 14:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási eljárásra irányadó továbbá a Kbt. 68. §-a.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Sz.1.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pont és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet. 21.§ (1) bek. alapján alkalmatlan az AT, ha az ajánlata alapján építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők a 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.). szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében nem szerepelnek, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepelnek, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkeznek. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A Kr.1. § (1) bek. alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján az AK által előírt alkalmassági követelménynek. AK a Kr.2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr.3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-t. Irányadó a Kr. 3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be, Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: A Kr.1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 26. § (2)-(3) bek. megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint: — Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi. — Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. is irányadó. Irányadó továbbá a Kr.1. § (7) bek. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (épület építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása és/vagy bővítése és/vagy bontása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a nettó 9.800.000.000 HUF összeget. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlatkérő (által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése, azaz a közös ajánlattevők képviseletében az EEKD formanyomtatványt az ajánlatot benyújtó ajánlattevő nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése, azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az ajánlattevő nyújtja be. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7) (11) és (12) bekezdései. Igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint: A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolni kell nyilatkozatát az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (épület építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása és/vagy bővítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy a gazdasági szereplő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (5) bekezdése alapján, amennyiben a gazdasági szereplő nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából származó árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgyából származó árbevételének kell elérnie az előírt összeget (a nem teljes üzleti évet egy évnek tekintve). A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő az (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az ajánlattevőre előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdése is irányadó. Irányadóak továbbá a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdései. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (8), (11) és (12) bekezdései. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben befejezett, az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített épület építése és/vagy felújítása és/vagy bővítése munkáira vonatkozó olyan kivitelezési referenciával vagy referenciákkal, amely kivitelezés eredményeképpen legalább nettó 15.000 m2 összes hasznos alapterületű épület jött létre és/vagy érintett, és mely tartalmazott: - szerkezetépítési és építőmesteri-szakipari munkákat; - épületgépészeti munkákat; - elektromos szerelési munkákat. Az M.1. pontban előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés legfeljebb három szerződésből teljesíthető. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (öt év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.1. A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. IV. fejezet 5. címében foglaltaknak megfelelően, az alábbiak szerint kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, 65. § (4) bek., és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolni kell az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett és öt éven belül befejezett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését a Kr. 22. § (3) bek. alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. A Kr. 22. § (3) bekezdése alapján fenti igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, a felvilágosítást adó személy nevét és elérhetőségét, - az építési beruházás tárgyát, mennyiségét (olyan részletességgel melyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelés), - a teljesítés helyét, - a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja – legalább év, hónap és nap – megjelölésével), valamint - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Kr. 22. § (5) bek. szerint, ha a nyertes közös AT-ként teljesített építési beruházásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével, úgy az AK a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett AT részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó AT az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. A Kr. 21/A. § alapján az AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kr. 22. § (4) bek. szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) I. alpontjában
Többet mutasson
M.2.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi követelményeknek megfelelő, teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel: M.2.1. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-É jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. M.2.2. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-ÉG jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. M.2.3. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-ÉV jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. Az előírt szakemberek között átfedés lehetséges, tehát egy szakember több pozícióra is megajánlható. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.2. AK felhívja a figyelmet Kbt. 69. § (7) bek. utolsó fordulatára, az érintett alkalmassági minimumkövetelmények és értékelési szempontok: M.2.1.-M.2.3. szerinti alkalmassági követelmények és az 1.-3. értékelési szempontok. A Hirdetmény M.2. pontjában meghatározott M.2.1.-M.2.3. szakemberek esetében, amennyiben a kapcsolódó, 1.-3. értékelési szempontokra többlettapasztalat kerül megajánlásra, a Kbt. 69. § (7) bek. szerint (külön felhívás nélkül), a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont és a Kr. 21. § (2) bek. b) pont alapján a gazdasági szereplő az ajánlatban ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét, képzettségét, szakmai gyakorlatát, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.. Ebben az esetben (többlettapasztalat megajánlása esetén) tehát a gazdasági szereplő az ajánlatban köteles benyújtani az érintett alkalmassági követelmény tekintetében előírt igazolásokat. Az önéletrajzot teljeskörűen, mind az alkalmassági követelmény szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat (részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció I.16.1.1.-I.16.1.3. pontjai szerint) bemutatásával szükséges benyújtani. 1) Az AT-i „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű EKR űrlapon fel kell tüntetni az alábbiakat: - a felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve az alkalmassági követelmény megnevezése; - a szakember neve; - a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése; - a szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel, azaz, hogy a szakember munkaviszony, vagy milyen más jogviszony (pl. megbízási, vállalkozási) alapján kerül a teljesítésbe bevonásra. 2) AT-i nyilatkozat arról, hogy az M.2.1.- M.2.3. pontok vonatkozásában bemutatott szakember a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti jogosultsággal a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog, valamint arról, hogy a nyilvántartásba vétel (regisztráció) elmaradása az AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bek. alapján. 3) Mindezek alátámasztására az ajánlatban csatolni kell továbbá: - a szakember képzettséget igazoló okiratának (pl. bizonyítvány, oklevél) másolatát, - a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen [a) releváns képzettség megnevezése, és megszerzésének időpontja (év, hónapban megadva), b) a tapasztalat(ok) megszerzésének időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva), c) a szakmai tapasztalat(ok) alapját képező munka tárgya, beruházás helyszíne és rövid leírása, valamint a szakember által ellátott funkciók és feladatok, kifejtett tevékenység bemutatása, d) a szakember jelenlegi munkahelyének, ellátott munkakörének megnevezése, ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) II. alpontjában
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák:
Jelen közbeszerzés eljárásban az Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget. *** Jelen pont csak a rendelkezésre álló karakterek hiány miatt kerül a BT-750 (5.1.9. pont) pont folytatásaként kitöltésre. I. AK az alkalmasság igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek, valamint a Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. foglaltakra. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint. II. e) alkalmassági követelménynek való megfelelés bekövetkezésének időpontját (év-hónap-nap) (a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség vagy képzettség és szakmai tapasztalat egyidejű fennállásának időpontja). A beruházás helyszínét pontos cím, azaz helység, közterület, házszám, vagy helység, helyrajzi szám feltüntetésével szükséges megadni. Amennyiben a helyrajzi szám a beruházás helyének jogrendje szerinti országban nem ismert fogalom, úgy ezen ország jogrendje szerinti, egyenértékű, a beruházás helyének azonosítására alkalmas adat megadása szükséges. Amennyiben a bemutatott szakmai tapasztalat vonatkozásában beruházás nem értelmezhető, a beruházás helyszínének megadása nem szükséges.]. 4) Csatolni szükséges továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, hogy a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre fog állni a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Amennyiben az adott szakember szerepel a Magyar Mérnöki Kamara, vagy a Magyar Építész Kamara által vezetett elektronikus névjegyzékben, a szakember szakmai tapasztalatáról szóló szakmai önéletrajzban nem szükséges a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalat ismertetése, valamint a végzettséget/képzettséget igazoló okirat csatolása, mivel azok meglétét az érvényes jogosultság igazolja. Ebben az esetben tehát más igazolás benyújtása a képzettség és a tapasztalati idő tekintetében nem szükséges, azzal, hogy az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakembernek a saját kezűleg aláírt önéletrajzában kell megadnia: - képzettségét, kamarai nyilvántartási számát, - a képzettség (év-hó), és a jogosultság első megszerzésének időpontját (év-hó-nap), - alkalmassági követelménynek való megfelelés bekövetkezésének időpontját (év-hónap-nap) (a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség vagy képzettség és szakmai tapasztalat egyidejű fennállásának időpontja), - a szakember jelenlegi munkahelyét, ellátott munkakörét. A névjegyzékben való szereplés tényét AK ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan elérhető adatbázisból. Amennyiben az adott szakember nem szerepel a fenti névjegyzék(ek)ben, úgy a szakember tekintetében előírt végzettséget /képzettséget a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok (iskolai oklevél) egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakember szakmai tapasztalatát a saját kezűleg aláírt önéletrajzának benyújtásával kell igazolni. AK felhívja a figyelmet, hogy a szakember szakmai tapasztalatának ismertetésénél az adott szakmai tapasztalat alapját képező munka kizárólag azon időtartamát lehet szakmai tapasztalat időtartamként figyelembe venni, amely alatt a szakember a munka teljesítésében ténylegesen részt vett, az alábbiak figyelembevételével: - a szakmai tapasztalat alapját képező munka kezdő és záró hónapja is beleszámít a szakmai tapasztalatba, - minden szakmai tapasztalatot a szakmai tapasztalat alapját képező munkával együtt, külön-külön önállóan szükséges nevesíteni a szakmai önéletrajzban és azok időtartamát az adott szakmai tapasztalat alapját képező munkára vonatkozóan kell megadni, - az időtartamban megállapított szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés (az ugyanazon időszak alatt megszerzett több szakmai tapasztalat) nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. AK az alkalmasság igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek, valamint a Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. foglaltakra. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30- 32/ A. §-ai az irányadók. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. A számlák ellenértékét Ajánlatkérő - amennyiben alvállalkozó nem kerül bevonásra - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés szerint átutalással egyenlíti ki. A számlák fizetési határideje 30 nap. Amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe, - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseitől eltérően - a számla(ák) ellenértékének kifizetése Kbt. 135. § (3) bekezdésében foglaltakra szerint alakul. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Jótállás: A 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) 3. és 4. sz. mellékletében meghatározott épületelemekre a jótállás időtartama a jogszabály szerint meghatározott időtartam. AK a K.r. 3. és 4. sz. mellékletében nem szereplő tárgyakra (épületelemek) egységesen 24 hónap kötelező jótállási időtartamot ír elő. A jótállási kötelezettség kezdetének időpontja: a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának az időpontja. 2. Finanszírozás: Tervezett forrás: - Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), vagy - 2021-2027-es programozási időszak egyéb európai uniós forrása, vagy - saját forrás. Finanszírozás tervezett módja: utófinanszírozás, véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. Támogatás intenzitása: tervezetten 100 %, véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. *** Folytatás BT-300 pont (2.1.4. pont) II. alpont
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem
mentesült: ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárokbeutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; A Kbt. 62. § (2) bekezdése alapján a gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismeretese részében részletesen ismertetve.
mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. 2-7. §-ának megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az EEKD-t. Irányadó a Kr. 3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani továbbá az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kr. 15. § (1) bek. alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Kr.15. § (2) bek. alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot nyújt be. A Kr. 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás, az ajánlathoz csatolni kell az AT erre vonatkozó nemleges tartalmú nyilatkozatát is. A Kr. 1. § (9) bek. alapján AT-nek nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Igazolás: A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az Ajánlati Felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlatkérőnek a Kbt. 74. § (1) bek, alapján ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, és akinek részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Az Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. Irányadó a Kr. 1. § (4) és (7) bek. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. is irányadó. A kizáró okok előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Szegedi Tudományegyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308650206
Postacím: Dugonics Tér 13
Postai irányítószám: 6720
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Baranyainé dr. Fialka Magdolna
E-mail: baranyaine.fialka.magdolna@gmf.u-szeged.hu 📧
Telefon: +36 62544253 📞
URL: https://www.u-szeged.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.u-szeged.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000284222024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000284222024/reszletek 🌏
Az uniós alapok azonosítója: Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), illetve a 2021-2027-es programozási időszak egyéb európai uniós forrása.
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
I. 1. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, így irányadó a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.), továbbá a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), és végrehajtási rendeleteinek előírásai. A kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bek. és 41. § alapján az EKR-ben történik. Az EKR-rel kapcsolatos útmutatók elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy az ajánlattevő (továbbiakban: AT) az EKR.r. 6. § (1), (6)-(8) bek. szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság végzi. https://ujvilag.gov.hu 3. Az EKR.r. 11. § (9) bek. alapján az AT-nek az ajánlatát az EKR annak benyújtására szolgáló funkciója alkalmazásával kell benyújtania. Az egyéb módon benyújtott dokumentum nem minősül ajánlatnak. Az ajánlat részeként előírt dokumentumok az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyújthatók be, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata, vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum formájában (Kbt. 41/A. § (1), (3) bek.). 4. Az ajánlat felolvasólapját az EKR.r. 11. § (1) bek. szerint AK által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapon kell az AT-nek azajánlat részeként kitölteni. A felolvasólapnak tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat. 5. Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani különösen: (Részletesen: Közbeszerzési Dokumentáció) a) a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot; b) az 1.-3. értékelési szempontokra vonatkozó megajánlást alátámasztó iratot c) a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is); d) a kizáró okok fenn nem állása igazolásának dokumentumait (előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); e) az alkalmassági követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat (Sz.1., P,1, M.1., M.2. pontokban foglalt előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); f) változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is), továbbá folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-ában meghatározott iratokat; g) nyilatkozatot az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. h) amennyiben az AT a Kbt. 69. § (11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani; i) az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat AT, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nevében aláíró személyvonatkozásában a képviseleti jogosultságát igazoló dokumentumot; j) kitöltött árazott költségvetést (részletes árajánlatot); k) nyilatkozatot üzleti titokról; l) Nyilatkozat az Üvegkapu alkalmazásáról. 6. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ban foglalt feltételeknek, csatolni kell továbbá a Kbt. 35.§ (2a) bek. szerinti meghatalmazást. 7. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint biztosít lehetőséget. 8. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, AK kizárólag a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlat elbírálása és értékelése során. 9. AK a közbeszerzési dokumentumokat a Kbt. 39. § (1) bek. megfelelően térítésmentesen az Ajánlati Felhívás feladásával egyidejűleg az EKR-ben bocsátja az AT-k rendelkezésére. 10. AK a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza. 11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. 12. AK jelen Ajánlati Felhívásban az AT-nek a szerződés teljesítésére alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a Kizáró okok, Sz.1., P.1., M.1, és M.2. pont esetében. 13. AK a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását nem teszi lehetővé, valamint nem követeli meg. 14. Helyszíni bejárás: Időpont: 2024.05.27. 10:00 óra. A találkozó helyszíne: 6728 Szeged, Budapesti út 7. 15. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban az EKR rendszerideje (közép-európai helyi idő szerint) értendő. 16. AK felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bek. alapján feltételes közbeszerzésként indul, mivel AK a közbeszerzési eljárás megindításakor az eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel nem rendelkezik. AK támogatásra irányuló igényt fog benyújtani, és AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. A Kbt. 135. § (12) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kerül kikötésre a teljes fedezet rendelkezésre állása. Ha a felfüggesztő feltétel a szerződéskötést követő hat hónapon belül nem következik be, akkor a szerződés - kártérítési, kártalanítási vagy egyéb térítési kötelezettség nélkül - megszűnik. 17. Jelen eljárásban közreműködő közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Koszó Miklós, lajstromszám: 01010. 18. Jelen közbeszerzési eljárás az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Épber. tv.) 4. § (1) bek. h) pontja alapján nem tartozik az Épber tv. hatálya alá. II. *** Hirdetmény BT-70 (5.1.12.) pont - A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek részének folytatása: Ajánlatkérő a finanszírozás végleges feltételei vonatkozásában hivatkozik továbbá a Hirdetmény BT-300 (2.1.4.) pont 16. alpontjában foglaltakra. 3. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: a kötbér mértéke a (tartalékkeret nélküli) nettó szerződéses ellenérték 0,5 %-a kötbér naptári naponta. Maximális mértéke: a (tartalékkeret nélkül) számított nettó szerződéses ellenérték 10%-a. 20 napot meghaladó késedelem esetén a szerződést ajánlatkérő felmondhatja, vagy attól elállhat. Hibás teljesítés: Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőt felhívja a szerződésszerű teljesítésre. Meghiúsulási kötbér: a kötbér mértéke a (tartalékkeret nélküli) nettó szerződéses ellenérték 25 %-a Teljesítési biztosíték.: mértéke a (tartalékkeret nélkül) nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Jólteljesítési biztosíték: mértéke a (tartalékkeret nélkül) nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § mértékű és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamat, és a külön jogszabályban (2016. évi IX. tv.) meghatározott költségátalány fizetésére kötelezett. 4. Igényelhető előleg: Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7)-(8) bekezdése alapján a tartalékkeret nélküli nettó szerződéses ellenérték 10 %-ának megfelelő összegű előleg igénybevételét biztosítja. Az igénybevett előleg a végszámlából kerül levonásra. Szállítói finanszírozás esetén az előleg mértéke, kifizetésének feltételei véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. 5. Számlázás, kifizetés rendje: A nyertes ajánlattevő 7 db részszámla (15%, 30%, 40%, 50%, 60%, 70%, 80% készültségi foknál), 1 db végszámla (műszaki átadás-átvétel sikeres lezárásakor) és 1 db előlegszámla benyújtására jogosult. A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30-32/ A. §-ai az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. 6. Tartalékkeret: nettó szerződéses ellenérték 5 %; 7. Felelősségbiztosítás: Tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a szerint a nyertes ajánlattevő köteles teljes körű (All Risks) kivitelezői felelősségbiztosítást (2.000.000.000 HUF/év és 750.000.000 HUF/kár összeg) kötni vagy a meglevőt kiterjeszteni. A nyertes ajánlattevő a biztosítási kötvény másolatát a szerződés hatálybalépését követő 15 napon belül köteles átadni Ajánlatkérő részére. 8. Vonatkozó főbb jogszabályok.: 2015. évi CXLIII. törvény; 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX.30.) Korm. rendelet; 2013. évi V. törvény; 2007. évi CXXVII. törvény; 2011. évi CXCV. törvény; 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet, 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza. III. *** A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): Ajánlatkérő több szempontból is megvizsgálta a közbeszerzés részekre bontásának lehetőségét, azonban a beruházással érintett ingatlan sajátosságai, továbbá a beruházás műszaki tartalma nem teszi lehetővé a részekre történő megbontást, és a részajánlat tétel lehetőségének biztosítását az alábbiak szerint. 1. Az Ajánlatkérő megvizsgálta az „U” alakú épület egyes szárnyainak kivitelezésére irányuló, önálló közbeszerzési részek kialakításának lehetőségét, azonban a megvalósítandó kollégium épület egységes szerkezettel készülő létesítmény, ezért az egyes szárnyak nem képviselnek önállóan megépíthető épületrészeket és az egyes munkafolyamatok sem választhatók szét az alábbi indokok miatt: ***Folytatás a IV.4) pont (5.1.12. pont) II. alpontjában
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
I. A Kbt. 148. § rendelkezései szerint. II. ***VI.3) pont (2.1.4. pont) folytatása - A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): 1.1. Az építés során szükségessé váló kivitelezési berendezések (pl: két rész nyertes ajánlattevő által üzemeltetett toronydaru nem tudna egymás függetlenül működni, mivel a fordulási sugár keresztezné egymást, akadályozva egymást) egyidejű, egymástól független működtetése érdemben nem lehetséges. A közbeszerzési részek párhuzamosan dolgozó nyertes ajánlattevői egymást is akadályozhatják az egymástól függetlenül készítendő ütemtervek okán, mely valamelyik fővállalkozónál határidő csúszást is eredményezhet. 1.2. Az építési terület több, egymástól függetlenül működő rész építési területté történő felosztása, ezek egymástól független megközelítése nem lehetséges. Az építési tevékenység csak az építési telek egy részére koncentrálódik, mely nem osztható fel egymástól független munkaterületekre, mivel egyetlen, egységes épület létesül az építési beruházás során. 1.3. Az építési energia több, egymástól függetlenül működő fővállalkozó számára történő egymástól független biztosítása nem lehetséges, a részekre bontással megnövekedett energiaigény nem biztosítható az építés helyszínén több közbeszerzési rész nyertes ajánlattevői, és alvállalkozói számára. 1.4. Az egyes épület és szerkezeti részek egymástól való szétválasztása esetén azoknak a kivitelezési folyamatok során szükséges, minden irányból való megközelítése, több, egymástól függetlenül működő fővállalkozó számára nem lehetséges. 1.5. A tervekben szereplő gyártmányok műszakilag egyenértékű más gyártmányra, típusra történő kiváltása több fővállalkozó esetében nem biztosítaná az épület egységes kialakítását és megjelenését, az Ajánlatkérőnek szükséges az összkép egységes megjelenésére is figyelemmel lennie. Egységes a homlokzati kialakítás, a tetőszigetelés, a belső padlóburkolat, a külső nyílászázók, a gépészeti és elektromos rendszer (melyek nem szakaszolhatóak), és a tűzvédelem (vezérlés, tűzjelző rendszer egész épületre kiterjedően megvalósítandó feladat). 1.6. Az egyes szakágak időben egymásra épülő kivitelezési technológiája, azoknak egymáshoz való kapcsolódása (pl: építőmesteri és villanyszerelési munkák, tűzvédelmi rendszer stb.) érdemben lehetetlenné teszi az elvégzendő munkák több fővállalkozó közötti szakágak szerinti szétválasztását. 1.7. Az egyes egymásra épülő munkafolyamatok több fővállalkozó közötti szétosztása a garanciális kérdések kezelését érdemben lehetetlenné tenné. Az egymással összefüggő, szorosan együttműködő rendszerek, így az épületgépészet, villamos rendszerek nem bonthatóak szakaszokra a kivitelezés során. 1.8. A határidő tartása az egymástól függetlenül működő fővállalkozók esetében egy-egy esetleges akadályoztatás-csúszás miatt a teljes beruházás, a többi fővállalkozó munkájának csúszását is eredményezné, ezzel előre nem kiszámítható vitás helyzeteket eredményezne. 1.9. Az egymást átfedő építési munkaterületek átadása, visszavétele, az egymástól függetlenül lezáródó munkavégzési idők, javítási időszakok és garanciális időszakok a beruházás lebonyolítását (szervezését) aránytalanul és indokolatlanul nehezítené, ajánlatkérő számára gyakorlatilag egy fővállalkozói feladatkört eredményezne. 1.10. A beszerzési időszakban az ajánlattevők számára számos, az ő majdani munkákáját befolyásoló, de számára nem ismert tényező jelentkezne. Részajánlatétel esetén az ajánlattevőnek olyan munkákra kell ajánlatot adni, ahol az azzal szervesen összefüggő kivitelezési munka ajánlattevője, és az általa adandó ajánlat műszaki tartalma (részletes árajánlat) nem ismert. (Pl.: építőmesteri és elektromos kivitelezési munka egymással szorosan összefüggő tevékenységek, a részajánlattétel ebben az esetben nem lehetséges) 2. Az „U” alakú épület egyes szárai között kialakításra kerülő pince + földszintes épületrész is a kollégiumi épületszárnyakkal szerves egységet alkot mind tartószerkezetileg, mind az épület gépészeti, erősáramú, gyengeáramú rendszerei tekintetében. (pl.: a pince+földszintes épületrész pinceszintjén került elhelyezésre az egész épület sprinkler rendszerének sprinkler központja a sprinkler tartállyal. Az alacsonyabb épületrész szerves részét képezi a többszintes épületnek. stb.), ezért nem biztosítható az részajánlattétel lehetősége ezen munkákra sem. 3. A meglévő kollégium épületeket ellátó kazán és a hozzá szervesen kapcsolódó iskola épület bontására irányuló önálló közbeszerzési rész kialakítása szintén nem lehetséges. Kizárólag a bontásra önálló közbeszerzési részt kialakítani nem lehet, mert a bontandó épület részét képezi a meglévő kollégium épületeket ellátó kazán. A kazánház és a régi iskolaépület szervesen összekapcsolódnak, önálló bontásuk, ezért nem lehetséges. Figyelemmel arra, hogy a meglévő kollégiumok nem maradhatnak fűtés, illetve melegvíz nélkül, ezért a bontással egyidejűleg ideiglenes konténerkazánt és melegvíztárolót kell telepíteni. Így a konténer kazánházat a meglévő kazánház-iskola épület bontása előtt meg kell építeni. Az ideiglenes konténerkazán és melegvíztároló telepítését azonban a kollégium építését végző kivitelezőnek kell megvalósítania, mert a végleges kazánház megépítése után neki kell lecsatlakozni a konténer kazánról, és rácsatlakozni az új kollégiumtól kiépítésre kerülő új fűtési és melegvíz vezetékekre. Amennyiben külön közbeszerzés rész lenne a bontásra és az ideiglenes konténerkazánház telepítésre, úgy a kollégiumi épület kivitelezését végző másik rész nyertes ajánlattevőjének egy ajánlattételkor meg sem valósult, ismeretlen műszaki tartalmú épület (ideiglenes konténerkazán) elbontásához, és csatlakoztatásához kellene neki már az ajánlattételkor ajánlatot adni.
Többet mutasson
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 094-287791 (2024-05-13)
Ajánlati felhívás (2024-06-20)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-24 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-24 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-07-24 14:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jun 24 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Wed Jul 24 12:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jun 24 14:00:00 CEST 2024 Helyesen: Wed Jul 24 14:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése és 52. § (4) bekezdésének a) pontja alapján - tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatásokat nem tudja határidőben megadni - meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt. Ennek érdekében a Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdése alapján módosítja az eljárást megindító Ajánlati Felhívás - IV.2.2) (BT-131) és - IV.2.7) (BT- 132) pontját.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 287791-2024
Forrás: OJS 2024/S 120-369288 (2024-06-20)
Ajánlati felhívás (2024-07-23)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-16 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-16 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-09-16 14:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Jul 24 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Sep 16 12:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Jul 24 14:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Sep 16 14:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése és 52. § (4) bekezdésének a) pontja alapján - tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatásokat nem tudja határidőben megadni - meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt. Ennek érdekében a Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdése alapján módosítja az eljárást megindító Ajánlati Felhívás - IV.2.2) (BT-131) és - IV.2.7) (BT- 132) pontját.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 369288-2024
Forrás: OJS 2024/S 143-442899 (2024-07-23)
Ajánlati felhívás (2024-09-13)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-25 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-25 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-11-25 14:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Sep 16 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Nov 25 12:00:00 CET 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Sep 16 14:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Nov 25 14:00:00 CET 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése és 52. § (4) bekezdésének a) pontja alapján - tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatásokat nem tudja határidőben megadni - meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt. Ennek érdekében a Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdése alapján módosítja az eljárást megindító Ajánlati Felhívás - IV.2.2) (BT-131) és - IV.2.7) (BT- 132) pontját.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 442899-2024
Forrás: OJS 2024/S 180-555420 (2024-09-13)
Ajánlati felhívás (2024-11-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A nyertes ajánlattevő feladata az építési beruházás megvalósítása során a Science Park területén (a Budapesti út 7. szám, 1392/6 hrsz. alatti ingatlanon) sorrendben az alábbi bontási és építési munkák elvégezése: 1. A meglévő régi iskolaépület, és a könnyűszerkezetes kerékpártároló bontása, területrendezés. 2. A meglévő kiviteli terv szerinti új kollégiumi épület építése, teljes területet ellátó kazánnal. 3. A meglévő, régi kazánház bontását már a kivitelezés megkezdésekor el kell végezni, ezért nyertes Ajánlattevőnek feladata lesz az ingatlanon működő 2 db meglévő, megmaradó paneles szerkezetű kollégium épületek fűtésének és melegvíz előállításának megoldása is a gépészeti tervfejezetben foglaltak szerint. 4. Az új kollégium épület használatbavételét követően az ideiglenes fűtés és melegvíz ellátás megszüntetésre kerül, és a meglévő, megmaradó kollégium épületeket csatlakoztatni kell az új épület energiaellátó rendszerére. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció és annak mellékletei (különösen Műszaki Leírás, Árazatlan Költségvetés) tartalmazzák. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető leírása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való konkrét hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően „az azzal egyenértékű” teljesítést is elfogadja. Ajánlatkérő az egyenértékűséget az általa a Műszaki Leírásban és/vagy az Árazatlan Költségvetésben meghatározott paraméterek tekintetében vizsgálja
Többet mutasson
Leírás
A beszerzés leírása:
A nyertes ajánlattevő feladata a Science Park területén a 6728 Szeged, II. kerület Budapesti út 7. szám, 1392/6 hrsz. alatti ingatlanon tervezett új kollégium (Öthalmi Campus Kollégium) épületének kivitelezése, mely épület a területen jelenleg még álló, és bontásra kerülő egykori iskolaépület helyén épül fel. Az építési beruházás tárgya hatósági engedélyköteles építési beruházás. A nyertes ajánlattevőnek az építési beruházás megvalósítása során sorrendben az alábbi bontási és építési munkákat kell elvégeznie: 1. A meglévő régi iskolaépület, és a könnyűszerkezetes kerékpártároló bontása, területrendezés. 2. A meglévő kiviteli terv szerinti új kollégiumi épület építése, teljes területet ellátó kazánnal. 3. A meglévő, régi kazánház bontását már a kivitelezés megkezdésekor el kell végezni, ezért nyertes Ajánlattevőnek feladata lesz az ingatlanon működő 2 db meglévő, megmaradó paneles szerkezetű kollégium épületek fűtésének és melegvíz előállításának megoldása is a gépészeti tervfejezetben foglaltak szerint. 4. Az új kollégium épület használatbavételét követően az ideiglenes fűtés és melegvíz ellátás megszüntetésre kerül, és a meglévő, megmaradó kollégium épületeket csatlakoztatni kell az új épület energiaellátó rendszerére. Az építési beruházás eredményeként létrejövő kollégium egy „U”-alakú, pince + földszint + 6 emeletes épület az alábbi funkcionális elosztással: - Az épület emeleti szintjein találhatók a tervezett kollégiumi szobák, minden szint keleti végeiben az ezekkel méretben kompatibilis vendégszobákkal. Az „U”-alak szárainak töréspontjainál helyezkednek el a közösségi funkciók: tanuló szoba, közösségi terem, konyha, étkező. A szinteket szárnyanként 1-1 lépcsőházi blokk köti függőlegesen össze füstmentes zárt lépcsőházzal, liftekkel, illetve szintenként takarítószer tárolóval és kukatárolóval. - A földszinten találhatóak az akadálymentes szobaegységek (vendég és kollégiumi egyaránt), a közösségi terek és kollégiumi kiszolgáló helyiségek (konditerem, szauna öltözőkkel, megosztható közösségi terem a hozzájuk tartozó vizesblokkokkal és kiszolgáló terekkel, raktárak, gépészeti helyiség, kazánház, kisbolt, személyzeti pihenőterek, irodák). - A kollégiumban összesen 6 db személyfelvonó létesül a lépcsőházakkal szemben, a főbejárati szélfogóban 1 db akadálymentes emelőlap lesz beépítve a pinceszint és a földszint között a főbejárat akadálymentes közlekedésének biztosítására. Emellett a földszinti üzletnél 1 db áruszállító teheremelő lift létesül a pince és a földszint között. - A pincében a funkciókat kiszolgáló 104 parkolóhelyet tartalmazó térszint alatti parkoló kerül kialakításra. Az „U” alakú kollégiumi épülettömeg szárai között elhelyezésre került egy pince + földszintes épületrész: - A pinceszinten kap helyett egy kétszintes, nagy belmagasságú, többfunkciós tornaterem, melyhez csatlakozik zsibongó tér, közvetlenül a külső tér felé vezető menekülési kijárattal. A pinceszinten még szertár, raktárak, sprinkler központ lesz elhelyezve. - A földszinten közösségi terek és közlekedők veszik körbe a csarnokteret, illetve a lobby külön átriumos kialakításokkal kapcsolódik a zsibongó teréhez. Az épület mellett még 10 db kültéri parkoló lesz kialakítva. Az ingatlanon összesen 108 db kerékpár elhelyezése lesz biztosítva. A tervezett kollégium épületben 290 db két férőhelyes szoba, 10 db három férőhelyes szoba lett tervezve, a 300 db szobában 610 fő diák helyezhető el. A kollégium szintjein összesen 33 db két férőhelyes vendégszoba, valamint 10 db három férőhelyes vendégszoba kap helyet, így a 43 vendégszobában összesen 96 fő vendég helyezhető el. A kollégium épület 343 szobájában tehát összesen 706 fő számára biztosítható elhelyezés. A kivitelezés főbb tételei, mennyiségei: Az épület szintjeinek hasznos alapterületei: Pince: 3.883.01 m2 Földszint: 3.147,94 m2 1. emelet: 2.286,10 m2 2. emelet: 2.282,80 m2 3. emelet 2.129.31 m2 4. emelet: 2.129,56 m2 5. emelet: 2.061,69 m2 6. emelet: 2.329,38 m2 Tetőszint: 122,37 m2 Összesen: 20.372,16 m2 Vasbeton lemezalap készítése szivattyús technológiával: 3378 m3 Vasbetonfal készítése szivattyús technológiával, vibrátoros tömörítéssel, 20-50 cm vastagság között C50/60 szilárdsági osztályú betonból: 1832 m3 Teherhordó és kitöltő falazat készítése, égetett agyag-kerámia termékekből, nútféderes elemekből, 300 mm falvastagságban: 5990 m2 Teherhordó és kitöltő falazat készítése, égetett agyag-kerámia termékekből, nútféderes hanggátló falazóelemekből, 300 mm falvastagságban: 5300 m2 Válaszfal építése, mészhomok válaszfalelemekből, 100 mm falvastagságban: 7050 m2. Kontaktesztrich készítése gépi feldolgozással, önterülő, anhidritbázisú esztrichből: 12210 m2 Oldalfalvakolat készítése, silós-gépi felhordással, ömlesztett kiszerelésű szárazhabarcsból, sima, könnyített mész-cement vakolat: 44900 m2 Látszóbordás függesztett álmennyezet szerelése: 1535 m2 PVC burkolat fektetése kiegyenlített aljzatra: 14345 m2 Diszperziós festés (két rétegben) műanyag bázisú vizes-diszperziós fehér vagy gyárilag színezett festékkel: 45106 m2 Csapadékvíz elleni szigetelés, legalább 4 mm vastagságú poliészterfátyol betétes, SBS modifikált bitumenes vastaglemezzel: 11036 m2 *** folytatás BT-300 (5.1.6. pont) pont II. alpont
Többet mutasson
További információk:
I. A HIRDETMÉNY BT-36 (5.1.3. pont) PONTJÁHOZ Az építési munkaterület átadási időpontja: A Szerződés hatálybalépését követő naptári 15 napon belül. A kivitelezési munkák teljesítési határideje a munkaterület átadás-átvételétől számított 36 hónap időtartam. Határidőben teljesít a nyertes ajánlattevő, ha az átadás-átvételi eljárás megkezdésére legkésőbb a fentiekben rögzített teljesítési határidőben sor kerül. Az átadás-átvételi eljárás időtartama 30 naptári nap. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Szerződéstervezet szerint. II. ***A HIRDETMÉNY BT-24 (5.1. pont) PONTJÁNAK folytatása Az épület belső kialakításánál a beépített anyagok tartóssága, a fokozott igénybevételekkel szembeni ellenállása alapvető követelmény. A betervezett és beépítendő anyagoknak, szerkezeteknek elsősorban az egyszerűségnek, a pontos kivitelezésnek és a tartósságnak kell megfelelni. A generál kivitelezőnek gondoskodni kell a tervdokumentációban megadott munkák végzése előtt a szükséges műhelytervek, gyártmánytervek, technológiai tervek kidolgozásáról. A terveket kellő időben kell elkészíteni, hogy a tervezőnek lehetősége legyen azok átnézésére, véleményezésre és elfogadásra. Az adott munkafázis csak a tervek elfogadása után kezdhető meg. Épületgépészet munkái: 1. Ivóvízellátás A tervezett kollégiumi épület telkének a Budapesti úti meglévő utcai vízvezetékről van meglévő víz becsatlakozása. A meglévő és megmaradó vízmérő akna és vízmérő berendezés a telekhatárnál van elhelyezve. Az épülethez egy NA80 mm méretű tűzivíz vezetékkel, és egy NA15 mm méretű ívóvíz vezetékkel kell csatlakozni. A pinceszinti vízfogadóba egy nyomásfokozó berendezés kerül beépítésre. A hidegvíz-, melegvíz-, és cirkulációs vezetékek a pinceszinti födém alatt vezetve jutnak el a felszálló aknákig, ahonnan a szinteken padlóban és falban vezetve haladnak tovább a vizesblokki szerelvényekig. A pinceszinti fűtetlen helyiségekben szerelt vízvezetékekre szigetelést és kísérőfűtést kell alkalmazni. A HMV készítése a fűtési hálózatról előnykapcsolással ellátott külső lemezes hőcserélővel és a hőcserélőre kötött 3 db 3000 liter térfogatú hőszigetelt melegvíztárolóval történik, melyek a földszinten lévő gépészeti helyiségben kerülnek elhelyezésre. 2. Külső tűzivíz hálózat: A mértékadó tűzszakaszhoz szükséges külső oltóvíz mennyisége: 3300 l/min, amit legalább 1,5 órán keresztül kell folyamatosan biztosítani. A szükséges oltóvizet a megközelítési úton mérten 100 méteren belül szükséges biztosítani földfeletti tűzcsapokkal. Amennyiben a 100 méteres megközelítési útvonalon belül lévő meglévő tűzcsapok oltóvíz-intenzitása nem elegendő, akkor további tűzcsapot kell kialakítani, a tervezett műszaki megoldást a kivitelezési munkálatok megkezdése előtt igazolható módon egyeztetni kell az illetékes katasztrófavédelmi hatósággal. 3.Belső tűzivíz hálózat: Az épületben 2 bar kifolyási nyomást biztosító fali tűzcsap hálózat létesül. Az egyidejű belső tűzivíz igény: 450 liter/perc (3db fali tűzcsap egyidejűséggel számolva), a tűzcsapokhoz a pinceszinti vízfogadó helyiségben elhelyezésre kerülő tűzivíz nyomásfokozó berendezés lett tervezve. 4. Csatornázás A területen szétválasztott szennyvíz és csapadékvíz közmű hálózat van kialakítva. A tervezett új épület szennyvize a telek észak-keleti felén létesülő út alatti új csatorna vezetékbe lesz bevezetve új PVC-KG anyagú csatlakozó vezeték kiépítésével. 5. Csapadékvíz elvezetés Az épület mértékadó csapadékvíz terhelése: 50,5 l/s. Az épület lapostetőinél leszívó rendszerű csapadékvíz-levezető hálózat lett tervezve. A tervezett épület csapadékvizei a telken belüli esővíz vezetékbe lesznek vezetve, mely az utcai közcsatornába lesz bekötve új csatlakozó vezetéken keresztül. A terepszinten lévő burkolt felületekről (járdákról) a csapadékvíz a terepre folyik. 6. Fűtés-hűtés Az épület fűtését a földszinti kazán helyiségben beépítésre kerülő 3db kondenzációs álló kazán biztosítja, melyek összes teljesítménye: 2.250 kW, az épület hűtésére és a 25%-os megújuló részarány fedezésére a lapostetőre 2db levegő-víz hőszivattyú lesz telepítve, melyek összes fűtési teljesítménye: 606,8 kW, összes hűtési teljesítménye: 1.139,2 kW. A gépészeti rendszerek szabályozását épületfelügyeleti rendszer vezérli. A lakószobák fürdőszobáiban, a közlekedőkben, a vizesblokkokban, az öltözőkben és a raktár helyiségekben acéllemez lapradiátoros fűtés lett tervezve, a kollégiumi szobák, közösségi helyiségek, irodák, éttermi és konyhai helyiségek fűtése pedig kétcsöves fan-coil készülékekkel történik. 7. Gázellátás A tervezett ingatlan rendelkezik gáz csatlakozó vezetékkel és telken belül található a gáz nyomáscsökkentő berendezési állomás. A pinceszinti gázfogadó helyiségében kerül elhelyezésre a 250 m3/h névleges teljesítményű gázmérő berendezés. A tervezett épület összes gázfogyasztása 241,8 m3/h. 8. Gépi szellőzés A földszinti konditerem helyiségei, a földszinti szauna-öltözői blokk, a földszinti iroda-büfé blokk valamint 1-6. emeleti kollégiumi szintek közösségi terei részére légkezelő berendezésekkel lesz megoldva a szellőzés. A helyiségekben frisslevegő befúvást és elszívást biztosítanak a betervezett légkezelő berendezések. 9. Túlnyomásos füstmentes lépcsőházak: Az épületben lévő három lépcsőház túlnyomásos, füstmentes lépcsőházként van tervezve. Az lépcsőházanként befújt légmennyiség: 41.500 m3/h. Épületvillamosság munkái: A kollégium épület elektromos energiaellátása az építéssel érintett ingatlan közelében található középfeszültségi hálózatról történik. A telken két BHTR állomás fog létesülni. Egyikben egy 1,6 MVA-es transzformátor kerül elhelyezésre a normál fogyasztók részére. Mellette a másikban pedig egy 1,0 MVA-es a H-tarifán lévő fogyasztóknak. Az épületben kialakított szobák elosztói az adott szinti elosztókból lesznek ellátva, minden szobaelosztó fázisonként 25A-rel lesz ellátva. A szinti elosztók egymás felett lesznek elhelyezve. A szobákban csatlakozás lesz kiépítve 2 hűtőnek, valamint dugaszoló aljzat az asztaloknál és az ágy mellett. A csatlakozók tartalmazzák az erősáramú és informatikai végpontokat. Az épületben az OTSZ előírásainak valamint a vonatkozó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvnek megfelelő gyengeáramú analóg jelfeldolgozású, visszatérő hurkos, egyedi címmel rendelkező, digitális jeltovábbítású, intelligens központú, beépített tűzjelző rendszert kell létesíteni. A tűzjelző alközpont a porta helyiségben kerül elhelyezésre, a tűzjelző automatikus átjelzéssel működik. és a berendezések használatbavételét a tűzvédelmi hatósággal engedélyeztetni kell. A tűzjelző rendszer létesítésére készített műszaki tervdokumentációt valamint a telepített berendezés használatbavételét a katasztrófavédelmi hatósággal engedélyeztetni kell, az engedélyeztetéseket kivitelezőnek kell elvégeznie. A kollégium épületében az informatikai és telekommunikációs igényeket és a biztonsági rendszereket kiszolgáló informatikai és telekommunikációs hálózat létesül. A CCTV rendszer központja és a megfigyelés a porta területére tervezett. A kültéri kamerák az épület homlokzatán kerülnek elhelyezésre, a beltérben alkalmazott kamerák nagyfelbontású nagyérzékenységű, fix beltéri kialakítású kamerák. Az épületbe egységes számítógép vezérelt online működésű beléptető rendszer kerül beépítésre, a termináloknál a felhasználók azonosítása belépőkártyával történik. A közbeszerzési dokumentáció részét képezi a minden szakágra kiterjedő kiviteli tervdokumentáció. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció és annak mellékletei (különösen Műszaki Leírás, Árazatlan Költségvetés) tartalmazzák. III. A HIRDETMÉNY BT-540 (5.1.10. pont) PONTJÁHOZ: Az ajánlattevőknek a Felolvasólap „4. Összesített, tartalékkeret nélkül számított nettó ajánlati ár (HUF)” rovatában a részletes árajánlat (árazott költségvetés) főösszesítő táblázat dokumentum „Főösszesítő” lapjának „2.1 ÁFA vetítési alap” sorában megkapott, összesített, tartalékkeret nélküli számított nettó végösszeget kell feltüntetni
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 6728 Szeged, II. kerület Budapesti út 7. szám, 1392/6 hrsz.
A teljesítés helye: Csongrád 🏙️

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelésének szempontja a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja]. Ennek szempontjai és a hozzájuk tartozó súlyszámok az alábbiak: Értékelési szempont Súlyszám I. Minőségi kritérium értékelési szempont: 1. M.2.1. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap), súlyszám: 10 2. M.2.2. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap), súlyszám: 10 3. M.2.3. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-48 hónap), súlyszám: 10 II. Ár értékelési szempont 4. Összesített, tartalékkeret nélkül számított nettó ajánlati ár (HUF), súlyszám: 70 Az értékelés módszere: Egyenes arányosítás (1.-3. értékelési szempont), fordított arányosítás (4. értékelési szempont) A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az adott ajánlati elem legkedvezőbb szintje: • 1.-3. értékelési szempont: 48 hónap Ajánlatkérő a fenti értéknek megfelelő, vagy az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az adható pontszám felső határával azonos számú pontszámot ad. A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az adott ajánlati elem legkedvezőtlenebb szintje: • 1.-3. értékelési szempont: 0 hónap Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi értékelési szempont esetében: 0-10 pont; Részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-15 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-15 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-01-15 14:00:00 📅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Sz.1.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pont és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet. 21.§ (1) bek. alapján alkalmatlan az AT, ha az ajánlata alapján építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők a 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.). szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében nem szerepelnek, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepelnek, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkeznek. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A Kr.1. § (1) bek. alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján az AK által előírt alkalmassági követelménynek. AK a Kr.2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr.3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-t. Irányadó a Kr. 3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be, Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: A Kr.1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 26. § (2)-(3) bek. megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint: — Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi. — Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. is irányadó. Irányadó továbbá a Kr.1. § (7) bek. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (épület építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása és/vagy bővítése és/vagy bontása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a nettó 9.800.000.000 HUF összeget. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlatkérő (által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése, azaz a közös ajánlattevők képviseletében az EEKD formanyomtatványt az ajánlatot benyújtó ajánlattevő nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése, azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az ajánlattevő nyújtja be. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7) (11) és (12) bekezdései. Igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint: A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolni kell nyilatkozatát az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (épület építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása és/vagy bővítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy a gazdasági szereplő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (5) bekezdése alapján, amennyiben a gazdasági szereplő nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából származó árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgyából származó árbevételének kell elérnie az előírt összeget (a nem teljes üzleti évet egy évnek tekintve). A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő az (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az ajánlattevőre előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdése is irányadó. Irányadóak továbbá a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdései. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (8), (11) és (12) bekezdései. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben befejezett, az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített épület építése és/vagy felújítása és/vagy bővítése munkáira vonatkozó olyan kivitelezési referenciával vagy referenciákkal, amely kivitelezés eredményeképpen legalább nettó 15.000 m2 összes hasznos alapterületű épület jött létre és/vagy érintett, és mely tartalmazott: - szerkezetépítési és építőmesteri-szakipari munkákat; - épületgépészeti munkákat; - elektromos szerelési munkákat. Az M.1. pontban előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés legfeljebb három szerződésből teljesíthető. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (öt év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.1. A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. IV. fejezet 5. címében foglaltaknak megfelelően, az alábbiak szerint kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, 65. § (4) bek., és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolni kell az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett és öt éven belül befejezett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését a Kr. 22. § (3) bek. alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. A Kr. 22. § (3) bekezdése alapján fenti igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, a felvilágosítást adó személy nevét és elérhetőségét, - az építési beruházás tárgyát, mennyiségét (olyan részletességgel melyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelés), - a teljesítés helyét, - a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja – legalább év, hónap és nap – megjelölésével), valamint - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Kr. 22. § (5) bek. szerint, ha a nyertes közös AT-ként teljesített építési beruházásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével, úgy az AK a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett AT részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó AT az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. A Kr. 21/A. § alapján az AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kr. 22. § (4) bek. szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) I. alpontjában
Többet mutasson
M.2.: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi követelményeknek megfelelő, teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel: M.2.1. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-É jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. M.2.2. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-ÉG jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. M.2.3. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-ÉV jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. Az előírt szakemberek között átfedés lehetséges, tehát egy szakember több pozícióra is megajánlható. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.2. AK felhívja a figyelmet Kbt. 69. § (7) bek. utolsó fordulatára, az érintett alkalmassági minimumkövetelmények és értékelési szempontok: M.2.1.-M.2.3. szerinti alkalmassági követelmények és az 1.-3. értékelési szempontok. A Hirdetmény M.2. pontjában meghatározott M.2.1.-M.2.3. szakemberek esetében, amennyiben a kapcsolódó, 1.-3. értékelési szempontokra többlettapasztalat kerül megajánlásra, a Kbt. 69. § (7) bek. szerint (külön felhívás nélkül), a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont és a Kr. 21. § (2) bek. b) pont alapján a gazdasági szereplő az ajánlatban ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét, képzettségét, szakmai gyakorlatát, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.. Ebben az esetben (többlettapasztalat megajánlása esetén) tehát a gazdasági szereplő az ajánlatban köteles benyújtani az érintett alkalmassági követelmény tekintetében előírt igazolásokat. Az önéletrajzot teljeskörűen, mind az alkalmassági követelmény szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat (részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció I.16.1.1.-I.16.1.3. pontjai szerint) bemutatásával szükséges benyújtani. 1) Az AT-i „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű EKR űrlapon fel kell tüntetni az alábbiakat: - a felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve az alkalmassági követelmény megnevezése; - a szakember neve; - a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése; - a szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel, azaz, hogy a szakember munkaviszony, vagy milyen más jogviszony (pl. megbízási, vállalkozási) alapján kerül a teljesítésbe bevonásra. 2) AT-i nyilatkozat arról, hogy az M.2.1.- M.2.3. pontok vonatkozásában bemutatott szakember a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti jogosultsággal a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog, valamint arról, hogy a nyilvántartásba vétel (regisztráció) elmaradása az AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bek. alapján. 3) Mindezek alátámasztására az ajánlatban csatolni kell továbbá: - a szakember képzettséget igazoló okiratának (pl. bizonyítvány, oklevél) másolatát, - a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen [a) releváns képzettség megnevezése, és megszerzésének időpontja (év, hónapban megadva), b) a tapasztalat(ok) megszerzésének időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva), c) a szakmai tapasztalat(ok) alapját képező munka tárgya, beruházás helyszíne és rövid leírása, valamint a szakember által ellátott funkciók és feladatok, kifejtett tevékenység bemutatása, d) a szakember jelenlegi munkahelyének, ellátott munkakörének megnevezése, ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) II. alpontjában
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák:
Jelen közbeszerzés eljárásban az Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget. *** Jelen pont csak a rendelkezésre álló karakterek hiány miatt kerül a BT-750 (5.1.9. pont) pont folytatásaként kitöltésre. I. AK az alkalmasság igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek, valamint a Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. foglaltakra. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint. II. e) alkalmassági követelménynek való megfelelés bekövetkezésének időpontját (év-hónap-nap) (a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség vagy képzettség és szakmai tapasztalat egyidejű fennállásának időpontja). A beruházás helyszínét pontos cím, azaz helység, közterület, házszám, vagy helység, helyrajzi szám feltüntetésével szükséges megadni. Amennyiben a helyrajzi szám a beruházás helyének jogrendje szerinti országban nem ismert fogalom, úgy ezen ország jogrendje szerinti, egyenértékű, a beruházás helyének azonosítására alkalmas adat megadása szükséges. Amennyiben a bemutatott szakmai tapasztalat vonatkozásában beruházás nem értelmezhető, a beruházás helyszínének megadása nem szükséges.]. 4) Csatolni szükséges továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, hogy a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre fog állni a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Amennyiben az adott szakember szerepel a Magyar Mérnöki Kamara, vagy a Magyar Építész Kamara által vezetett elektronikus névjegyzékben, a szakember szakmai tapasztalatáról szóló szakmai önéletrajzban nem szükséges a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalat ismertetése, valamint a végzettséget/képzettséget igazoló okirat csatolása, mivel azok meglétét az érvényes jogosultság igazolja. Ebben az esetben tehát más igazolás benyújtása a képzettség és a tapasztalati idő tekintetében nem szükséges, azzal, hogy az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakembernek a saját kezűleg aláírt önéletrajzában kell megadnia: - képzettségét, kamarai nyilvántartási számát, - a képzettség (év-hó), és a jogosultság első megszerzésének időpontját (év-hó-nap), - alkalmassági követelménynek való megfelelés bekövetkezésének időpontját (év-hónap-nap) (a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség vagy képzettség és szakmai tapasztalat egyidejű fennállásának időpontja), - a szakember jelenlegi munkahelyét, ellátott munkakörét. A névjegyzékben való szereplés tényét AK ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan elérhető adatbázisból. Amennyiben az adott szakember nem szerepel a fenti névjegyzék(ek)ben, úgy a szakember tekintetében előírt végzettséget /képzettséget a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok (iskolai oklevél) egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakember szakmai tapasztalatát a saját kezűleg aláírt önéletrajzának benyújtásával kell igazolni. AK felhívja a figyelmet, hogy a szakember szakmai tapasztalatának ismertetésénél az adott szakmai tapasztalat alapját képező munka kizárólag azon időtartamát lehet szakmai tapasztalat időtartamként figyelembe venni, amely alatt a szakember a munka teljesítésében ténylegesen részt vett, az alábbiak figyelembevételével: - a szakmai tapasztalat alapját képező munka kezdő és záró hónapja is beleszámít a szakmai tapasztalatba, - minden szakmai tapasztalatot a szakmai tapasztalat alapját képező munkával együtt, külön-külön önállóan szükséges nevesíteni a szakmai önéletrajzban és azok időtartamát az adott szakmai tapasztalat alapját képező munkára vonatkozóan kell megadni, - az időtartamban megállapított szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés (az ugyanazon időszak alatt megszerzett több szakmai tapasztalat) nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. AK az alkalmasság igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek, valamint a Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. foglaltakra. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30- 32/ A. §-ai az irányadók. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. A számlák ellenértékét Ajánlatkérő - amennyiben alvállalkozó nem kerül bevonásra - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés szerint átutalással egyenlíti ki. A számlák fizetési határideje 30 nap. Amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe, - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseitől eltérően - a számla(ák) ellenértékének kifizetése Kbt. 135. § (3) bekezdésében foglaltakra szerint alakul. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Jótállás: A 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) 3. és 4. sz. mellékletében meghatározott épületelemekre a jótállás időtartama a jogszabály szerint meghatározott időtartam. AK a K.r. 3. és 4. sz. mellékletében nem szereplő tárgyakra (épületelemek) egységesen 24 hónap kötelező jótállási időtartamot ír elő. A jótállási kötelezettség kezdetének időpontja: a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának az időpontja. 2. Finanszírozás: Tervezett forrás: - Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), vagy - 2021-2027-es programozási időszak egyéb európai uniós forrása, vagy - saját forrás. Finanszírozás tervezett módja: utófinanszírozás, véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. Támogatás intenzitása: tervezetten 100 %, véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. *** Folytatás BT-300 pont (2.1.4. pont) II. alpont
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási okok leírása:
A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárokbeutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; A Kbt. 62. § (2) bekezdése alapján a gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismeretese részében részletesen ismertetve.
aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. 2-7. §-ának megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az EEKD-t. Irányadó a Kr. 3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani továbbá az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kr. 15. § (1) bek. alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Kr.15. § (2) bek. alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot nyújt be. A Kr. 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás, az ajánlathoz csatolni kell az AT erre vonatkozó nemleges tartalmú nyilatkozatát is. A Kr. 1. § (9) bek. alapján AT-nek nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Igazolás: A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az Ajánlati Felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlatkérőnek a Kbt. 74. § (1) bek, alapján ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, és akinek részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Az Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. Irányadó a Kr. 1. § (4) és (7) bek. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. is irányadó. A kizáró okok előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve
c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.

Kiegészítő információk
További információk
I. 1. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, így irányadó a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.), továbbá a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), és végrehajtási rendeleteinek előírásai. A kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bek. és 41. § alapján az EKR-ben történik. Az EKR-rel kapcsolatos útmutatók elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy az ajánlattevő (továbbiakban: AT) az EKR.r. 6. § (1), (6)-(8) bek. szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság végzi. https://ujvilag.gov.hu 3. Az EKR.r. 11. § (9) bek. alapján az AT-nek az ajánlatát az EKR annak benyújtására szolgáló funkciója alkalmazásával kell benyújtania. Az egyéb módon benyújtott dokumentum nem minősül ajánlatnak. Az ajánlat részeként előírt dokumentumok az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyújthatók be, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata, vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum formájában (Kbt. 41/A. § (1), (3) bek.). 4. Az ajánlat felolvasólapját az EKR.r. 11. § (1) bek. szerint AK által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapon kell az AT-nek azajánlat részeként kitölteni. A felolvasólapnak tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat. 5. Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani különösen: (Részletesen: Közbeszerzési Dokumentáció) a) a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot; b) az 1.-3. értékelési szempontokra vonatkozó megajánlást alátámasztó iratot c) a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is); d) a kizáró okok fenn nem állása igazolásának dokumentumait (előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); e) az alkalmassági követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat (Sz.1., P,1, M.1., M.2. pontokban foglalt előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); f) változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is), továbbá folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-ában meghatározott iratokat; g) nyilatkozatot az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. h) amennyiben az AT a Kbt. 69. § (11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani; i) az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat AT, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nevében aláíró személyvonatkozásában a képviseleti jogosultságát igazoló dokumentumot; j) kitöltött árazott költségvetést (részletes árajánlatot); k) nyilatkozatot üzleti titokról; l) Nyilatkozat az Üvegkapu alkalmazásáról. 6. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ban foglalt feltételeknek, csatolni kell továbbá a Kbt. 35.§ (2a) bek. szerinti meghatalmazást. 7. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint biztosít lehetőséget. 8. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, AK kizárólag a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlat elbírálása és értékelése során. 9. AK a közbeszerzési dokumentumokat a Kbt. 39. § (1) bek. megfelelően térítésmentesen az Ajánlati Felhívás feladásával egyidejűleg az EKR-ben bocsátja az AT-k rendelkezésére. 10. AK a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza. 11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. 12. AK jelen Ajánlati Felhívásban az AT-nek a szerződés teljesítésére alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a Kizáró okok, Sz.1., P.1., M.1, és M.2. pont esetében. 13. AK a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását nem teszi lehetővé, valamint nem követeli meg. 14. Helyszíni bejárás: Időpont: 2024.05.27. 10:00 óra. A találkozó helyszíne: 6728 Szeged, Budapesti út 7. 15. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban az EKR rendszerideje (közép-európai helyi idő szerint) értendő. 16. AK felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bek. alapján feltételes közbeszerzésként indul, mivel AK a közbeszerzési eljárás megindításakor az eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel nem rendelkezik. AK támogatásra irányuló igényt fog benyújtani, és AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. A Kbt. 135. § (12) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kerül kikötésre a teljes fedezet rendelkezésre állása. Ha a felfüggesztő feltétel a szerződéskötést követő hat hónapon belül nem következik be, akkor a szerződés - kártérítési, kártalanítási vagy egyéb térítési kötelezettség nélkül - megszűnik. 17. Jelen eljárásban közreműködő közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Koszó Miklós, lajstromszám: 01010. 18. Jelen közbeszerzési eljárás az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Épber. tv.) 4. § (1) bek. h) pontja alapján nem tartozik az Épber tv. hatálya alá. II. *** Hirdetmény BT-70 (5.1.12.) pont - A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek részének folytatása: Ajánlatkérő a finanszírozás végleges feltételei vonatkozásában hivatkozik továbbá a Hirdetmény BT-300 (2.1.4.) pont 16. alpontjában foglaltakra. 3. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: a kötbér mértéke a (tartalékkeret nélküli) nettó szerződéses ellenérték 0,5 %-a kötbér naptári naponta. Maximális mértéke: a (tartalékkeret nélkül) számított nettó szerződéses ellenérték 10%-a. 20 napot meghaladó késedelem esetén a szerződést ajánlatkérő felmondhatja, vagy attól elállhat. Hibás teljesítés: Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőt felhívja a szerződésszerű teljesítésre. Meghiúsulási kötbér: a kötbér mértéke a (tartalékkeret nélküli) nettó szerződéses ellenérték 25 %-a Teljesítési biztosíték.: mértéke a (tartalékkeret nélkül) nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Jólteljesítési biztosíték: mértéke a (tartalékkeret nélkül) nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § mértékű és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamat, és a külön jogszabályban (2016. évi IX. tv.) meghatározott költségátalány fizetésére kötelezett. 4. Igényelhető előleg: Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7)-(8) bekezdése alapján a tartalékkeret nélküli nettó szerződéses ellenérték 10 %-ának megfelelő összegű előleg igénybevételét biztosítja. Az igénybevett előleg a végszámlából kerül levonásra. Szállítói finanszírozás esetén az előleg mértéke, kifizetésének feltételei véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. 5. Számlázás, kifizetés rendje: A nyertes ajánlattevő 7 db részszámla (15%, 30%, 40%, 50%, 60%, 70%, 80% készültségi foknál), 1 db végszámla (műszaki átadás-átvétel sikeres lezárásakor) és 1 db előlegszámla benyújtására jogosult. A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30-32/ A. §-ai az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. 6. Tartalékkeret: nettó szerződéses ellenérték 5 %; 7. Felelősségbiztosítás: Tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a szerint a nyertes ajánlattevő köteles teljes körű (All Risks) kivitelezői felelősségbiztosítást (2.000.000.000 HUF/év és 750.000.000 HUF/kár összeg) kötni vagy a meglevőt kiterjeszteni. A nyertes ajánlattevő a biztosítási kötvény másolatát a szerződés hatálybalépését követő 15 napon belül köteles átadni Ajánlatkérő részére. 8. Vonatkozó főbb jogszabályok.: 2015. évi CXLIII. törvény; 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX.30.) Korm. rendelet; 2013. évi V. törvény; 2007. évi CXXVII. törvény; 2011. évi CXCV. törvény; 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet, 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza. III. *** A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): Ajánlatkérő több szempontból is megvizsgálta a közbeszerzés részekre bontásának lehetőségét, azonban a beruházással érintett ingatlan sajátosságai, továbbá a beruházás műszaki tartalma nem teszi lehetővé a részekre történő megbontást, és a részajánlat tétel lehetőségének biztosítását az alábbiak szerint. 1. Az Ajánlatkérő megvizsgálta az „U” alakú épület egyes szárnyainak kivitelezésére irányuló, önálló közbeszerzési részek kialakításának lehetőségét, azonban a megvalósítandó kollégium épület egységes szerkezettel készülő létesítmény, ezért az egyes szárnyak nem képviselnek önállóan megépíthető épületrészeket és az egyes munkafolyamatok sem választhatók szét az alábbi indokok miatt: ***Folytatás a IV.4) pont (5.1.12. pont) II. alpontjában
Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
I. A Kbt. 148. § rendelkezései szerint. II. ***VI.3) pont (2.1.4. pont) folytatása - A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): 1.1. Az építés során szükségessé váló kivitelezési berendezések (pl: két rész nyertes ajánlattevő által üzemeltetett toronydaru nem tudna egymás függetlenül működni, mivel a fordulási sugár keresztezné egymást, akadályozva egymást) egyidejű, egymástól független működtetése érdemben nem lehetséges. A közbeszerzési részek párhuzamosan dolgozó nyertes ajánlattevői egymást is akadályozhatják az egymástól függetlenül készítendő ütemtervek okán, mely valamelyik fővállalkozónál határidő csúszást is eredményezhet. 1.2. Az építési terület több, egymástól függetlenül működő rész építési területté történő felosztása, ezek egymástól független megközelítése nem lehetséges. Az építési tevékenység csak az építési telek egy részére koncentrálódik, mely nem osztható fel egymástól független munkaterületekre, mivel egyetlen, egységes épület létesül az építési beruházás során. 1.3. Az építési energia több, egymástól függetlenül működő fővállalkozó számára történő egymástól független biztosítása nem lehetséges, a részekre bontással megnövekedett energiaigény nem biztosítható az építés helyszínén több közbeszerzési rész nyertes ajánlattevői, és alvállalkozói számára. 1.4. Az egyes épület és szerkezeti részek egymástól való szétválasztása esetén azoknak a kivitelezési folyamatok során szükséges, minden irányból való megközelítése, több, egymástól függetlenül működő fővállalkozó számára nem lehetséges. 1.5. A tervekben szereplő gyártmányok műszakilag egyenértékű más gyártmányra, típusra történő kiváltása több fővállalkozó esetében nem biztosítaná az épület egységes kialakítását és megjelenését, az Ajánlatkérőnek szükséges az összkép egységes megjelenésére is figyelemmel lennie. Egységes a homlokzati kialakítás, a tetőszigetelés, a belső padlóburkolat, a külső nyílászázók, a gépészeti és elektromos rendszer (melyek nem szakaszolhatóak), és a tűzvédelem (vezérlés, tűzjelző rendszer egész épületre kiterjedően megvalósítandó feladat). 1.6. Az egyes szakágak időben egymásra épülő kivitelezési technológiája, azoknak egymáshoz való kapcsolódása (pl: építőmesteri és villanyszerelési munkák, tűzvédelmi rendszer stb.) érdemben lehetetlenné teszi az elvégzendő munkák több fővállalkozó közötti szakágak szerinti szétválasztását. 1.7. Az egyes egymásra épülő munkafolyamatok több fővállalkozó közötti szétosztása a garanciális kérdések kezelését érdemben lehetetlenné tenné. Az egymással összefüggő, szorosan együttműködő rendszerek, így az épületgépészet, villamos rendszerek nem bonthatóak szakaszokra a kivitelezés során. 1.8. A határidő tartása az egymástól függetlenül működő fővállalkozók esetében egy-egy esetleges akadályoztatás-csúszás miatt a teljes beruházás, a többi fővállalkozó munkájának csúszását is eredményezné, ezzel előre nem kiszámítható vitás helyzeteket eredményezne. 1.9. Az egymást átfedő építési munkaterületek átadása, visszavétele, az egymástól függetlenül lezáródó munkavégzési idők, javítási időszakok és garanciális időszakok a beruházás lebonyolítását (szervezését) aránytalanul és indokolatlanul nehezítené, ajánlatkérő számára gyakorlatilag egy fővállalkozói feladatkört eredményezne. 1.10. A beszerzési időszakban az ajánlattevők számára számos, az ő majdani munkákáját befolyásoló, de számára nem ismert tényező jelentkezne. Részajánlatétel esetén az ajánlattevőnek olyan munkákra kell ajánlatot adni, ahol az azzal szervesen összefüggő kivitelezési munka ajánlattevője, és az általa adandó ajánlat műszaki tartalma (részletes árajánlat) nem ismert. (Pl.: építőmesteri és elektromos kivitelezési munka egymással szorosan összefüggő tevékenységek, a részajánlattétel ebben az esetben nem lehetséges) 2. Az „U” alakú épület egyes szárai között kialakításra kerülő pince + földszintes épületrész is a kollégiumi épületszárnyakkal szerves egységet alkot mind tartószerkezetileg, mind az épület gépészeti, erősáramú, gyengeáramú rendszerei tekintetében. (pl.: a pince+földszintes épületrész pinceszintjén került elhelyezésre az egész épület sprinkler rendszerének sprinkler központja a sprinkler tartállyal. Az alacsonyabb épületrész szerves részét képezi a többszintes épületnek. stb.), ezért nem biztosítható az részajánlattétel lehetősége ezen munkákra sem. 3. A meglévő kollégium épületeket ellátó kazán és a hozzá szervesen kapcsolódó iskola épület bontására irányuló önálló közbeszerzési rész kialakítása szintén nem lehetséges. Kizárólag a bontásra önálló közbeszerzési részt kialakítani nem lehet, mert a bontandó épület részét képezi a meglévő kollégium épületeket ellátó kazán. A kazánház és a régi iskolaépület szervesen összekapcsolódnak, önálló bontásuk, ezért nem lehetséges. Figyelemmel arra, hogy a meglévő kollégiumok nem maradhatnak fűtés, illetve melegvíz nélkül, ezért a bontással egyidejűleg ideiglenes konténerkazánt és melegvíztárolót kell telepíteni. Így a konténer kazánházat a meglévő kazánház-iskola épület bontása előtt meg kell építeni. Az ideiglenes konténerkazán és melegvíztároló telepítését azonban a kollégium építését végző kivitelezőnek kell megvalósítania, mert a végleges kazánház megépítése után neki kell lecsatlakozni a konténer kazánról, és rácsatlakozni az új kollégiumtól kiépítésre kerülő új fűtési és melegvíz vezetékekre. Amennyiben külön közbeszerzés rész lenne a bontásra és az ideiglenes konténerkazánház telepítésre, úgy a kollégiumi épület kivitelezését végző másik rész nyertes ajánlattevőjének egy ajánlattételkor meg sem valósult, ismeretlen műszaki tartalmú épület (ideiglenes konténerkazán) elbontásához, és csatlakoztatásához kellene neki már az ajánlattételkor ajánlatot adni.
Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131, BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Nov 25 12:00:00 CET 2024 Helyesen: Wed Jan 15 12:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Nov 25 14:00:00 CET 2024 Helyesen: Wed Jan 15 14:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése és 52. § (4) bekezdésének a) pontja alapján - tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatásokat nem tudja határidőben megadni - meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt. Ennek érdekében a Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdése alapján módosítja az eljárást megindító Ajánlati Felhívás - IV.2.2) /BT-131/ és - IV.2.7) /BT- 132/ pontját.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 555420-2024
Forrás: OJS 2024/S 228-714146 (2024-11-21)
Ajánlati felhívás (2025-01-13)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-28 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-28 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-02-28 14:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Jan 15 12:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Feb 28 12:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Jan 15 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Feb 28 14:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése és 52. § (4) bekezdésének a) pontja alapján - tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatásokat nem tudja határidőben megadni - meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt. Ennek érdekében a Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdése alapján módosítja az eljárást megindító Ajánlati Felhívás - IV.2.2) /BT-131/ és - IV.2.7) /BT- 132/ pontját.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 714146-2024
Forrás: OJS 2025/S 010-028839 (2025-01-13)
Ajánlati felhívás (2025-02-27)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-04-25 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-04-25 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-04-25 14:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Feb 28 12:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Apr 25 12:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Feb 28 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Apr 25 14:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése és 52. § (4) bekezdésének a) pontja alapján - tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatásokat nem tudja határidőben megadni - meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt. Ennek érdekében a Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdése alapján módosítja az eljárást megindító Ajánlati Felhívás - IV.2.2) /BT-131/ és - IV.2.7) /BT- 132/ pontját.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 028839-2025
Forrás: OJS 2025/S 042-133664 (2025-02-27)
Ajánlati felhívás (2025-04-22)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-06 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-06 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-05-06 14:00:00 📅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pont és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet. 21.§ (1) bek. alapján alkalmatlan az AT, ha az ajánlata alapján építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők a 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.). szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében nem szerepelnek, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepelnek, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkeznek. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A Kr.1. § (1) bek. alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján az AK által előírt alkalmassági követelménynek. AK a Kr.2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr.3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-t. Irányadó a Kr. 3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be, Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: A Kr.1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 26. § (2)-(3) bek. megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint: — Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi. — Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. is irányadó. Irányadó továbbá a Kr.1. § (7) bek. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Specifikus éves forgalom
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (épület építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása és/vagy bővítése és/vagy bontása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a nettó 9.800.000.000 HUF összeget. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlatkérő (által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése, azaz a közös ajánlattevők képviseletében az EEKD formanyomtatványt az ajánlatot benyújtó ajánlattevő nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése, azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az ajánlattevő nyújtja be. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7) (11) és (12) bekezdései. Igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321 /2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint: A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolni kell nyilatkozatát az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (épület építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása és/vagy bővítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy a gazdasági szereplő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (5) bekezdése alapján, amennyiben a gazdasági szereplő nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából származó árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgyából származó árbevételének kell elérnie az előírt összeget (a nem teljes üzleti évet egy évnek tekintve). A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő az (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az ajánlattevőre előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdése is irányadó. Irányadóak továbbá a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdései. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (8), (11) és (12) bekezdései. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott munkákra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az Ajánlati Felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben befejezett, az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített épület építése és/vagy felújítása és/vagy bővítése munkáira vonatkozó olyan kivitelezési referenciával vagy referenciákkal, amely kivitelezés eredményeképpen legalább nettó 15.000 m2 összes hasznos alapterületű épület jött létre és/vagy érintett, és mely tartalmazott: - szerkezetépítési és építőmesteri-szakipari munkákat; - épületgépészeti munkákat; - elektromos szerelési munkákat. Az M.1. pontban előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés legfeljebb három szerződésből teljesíthető. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (öt év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.1. A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. IV. fejezet 5. címében foglaltaknak megfelelően, az alábbiak szerint kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, 65. § (4) bek., és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolni kell az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett és öt éven belül befejezett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését a Kr. 22. § (3) bek. alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. A Kr. 22. § (3) bekezdése alapján fenti igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, a felvilágosítást adó személy nevét és elérhetőségét, - az építési beruházás tárgyát, mennyiségét (olyan részletességgel melyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelés), - a teljesítés helyét, - a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja – legalább év, hónap és nap – megjelölésével), valamint - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Kr. 22. § (5) bek. szerint, ha a nyertes közös AT-ként teljesített építési beruházásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével, úgy az AK a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett AT részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó AT az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. A Kr. 21/A. § alapján az AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kr. 22. § (4) bek. szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) I. alpontjában
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi követelményeknek megfelelő, teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel: M.2.1. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-É jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. M.2.2. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-ÉG jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. M.2.3. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-ÉV jelölésű műszaki vezetői, vagy az ezzel egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal, vagy az ezekkel egyenértékű végzettséggel vagy képzettséggel és szakmai gyakorlattal. Az előírt szakemberek között átfedés lehetséges, tehát egy szakember több pozícióra is megajánlható. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.2. AK felhívja a figyelmet Kbt. 69. § (7) bek. utolsó fordulatára, az érintett alkalmassági minimumkövetelmények és értékelési szempontok: M.2.1.-M.2.3. szerinti alkalmassági követelmények és az 1.-3. értékelési szempontok. A Hirdetmény M.2. pontjában meghatározott M.2.1.-M.2.3. szakemberek esetében, amennyiben a kapcsolódó, 1.-3. értékelési szempontokra többlettapasztalat kerül megajánlásra, a Kbt. 69. § (7) bek. szerint (külön felhívás nélkül), a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont és a Kr. 21. § (2) bek. b) pont alapján a gazdasági szereplő az ajánlatban ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét, képzettségét, szakmai gyakorlatát, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.. Ebben az esetben (többlettapasztalat megajánlása esetén) tehát a gazdasági szereplő az ajánlatban köteles benyújtani az érintett alkalmassági követelmény tekintetében előírt igazolásokat. Az önéletrajzot teljeskörűen, mind az alkalmassági követelmény szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat (részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció I.16.1.1.-I.16.1.3. pontjai szerint) bemutatásával szükséges benyújtani. 1) Az AT-i „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű EKR űrlapon fel kell tüntetni az alábbiakat: - a felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve az alkalmassági követelmény megnevezése; - a szakember neve; - a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése; - a szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel, azaz, hogy a szakember munkaviszony, vagy milyen más jogviszony (pl. megbízási, vállalkozási) alapján kerül a teljesítésbe bevonásra. 2) AT-i nyilatkozat arról, hogy az M.2.1.- M.2.3. pontok vonatkozásában bemutatott szakember a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti jogosultsággal a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog, valamint arról, hogy a nyilvántartásba vétel (regisztráció) elmaradása az AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bek. alapján. 3) Mindezek alátámasztására az ajánlatban csatolni kell továbbá: - a szakember képzettséget igazoló okiratának (pl. bizonyítvány, oklevél) másolatát, - a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen [a) releváns képzettség megnevezése, és megszerzésének időpontja (év, hónapban megadva), b) a tapasztalat(ok) megszerzésének időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva), c) a szakmai tapasztalat(ok) alapját képező munka tárgya, beruházás helyszíne és rövid leírása, valamint a szakember által ellátott funkciók és feladatok, kifejtett tevékenység bemutatása, d) a szakember jelenlegi munkahelyének, ellátott munkakörének megnevezése, ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) II. alpontjában
Többet mutasson
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 15
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131, BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Apr 25 12:00:00 CET 2025 Helyesen: Tue May 06 12:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-04-16 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Apr 25 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Tue May 06 14:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. évi törvény (továbbiakban: Kbt.) 56. § (4) bekezdése, Kbt. 52. § (4) bekezdésének b) pontja, valamint a Kbt. 55. § (1)-(2) bekezdése alapján módosítani kívánja az eljárást megindító ajánlati felhívást és az egyéb közbeszerzési dokumentumokat az alábbiak szerint. I. Módosul az Ajánlati Felhívás: IV.2.2) (BT-131) és IV.2.7) (BT-132) pontja /A módosítással érintett pontok az ajánlattételi határidő, valamint az ajánlatok bontásának időpontja/ II. Módosul, és kiegészül a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Leírás (műszaki dokumentáció): A módosított műszaki dokumentáció állományai az „SPSZOC_AKTUÁLIS TERVEK_20250331.xlsx” állományban kiadott tervjegyzék szerint módosítják, egészítik ki a Műszaki Leírást (műszaki dokumentációt). III. Módosul, kiegészül a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Árazatlan Költségvetés (részletes árajánlat mintája): Ajánlatkérő a módosított, valamint kiegészítő árazatlan költségvetés állományokat teljes terjedelemben, az eredetileg kiadott árazatlan költségvetéssel egységes szerkezetben, a közbeszerzési dokumentumok részeként közzéteszi. III. Módosul a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet: Ajánlatkérő a módosított Szerződéstervezetet a „MOD_Szerz_ter_SP_Öthalmi_Campus_250416.pdf” állományban a közbeszerzési dokumentumok részeként közzéteszi. A módosításokat korrektúra jelzi.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 133664-2025
Forrás: OJS 2025/S 079-262189 (2025-04-22)
Ajánlati felhívás (2025-04-28)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-13 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-13 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-05-13 14:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue May 06 12:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue May 13 12:00:00 CEST 2025
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue May 06 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue May 13 14:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. évi törvény (továbbiakban: Kbt.) 55. § (1)-(2) bekezdése alapján - a megfelelő ajánlattétel érdekében - módosítja az eljárást megindító Ajánlati Felhívás - IV.2.2.2) (BT-131) és - IV.2.7) (BT- 132) pontját.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 262189-2025
Forrás: OJS 2025/S 083-275225 (2025-04-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 13 879 619 441 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A nyertes ajánlattevő feladata a Science Park területén a 6728 Szeged, II. kerület Budapesti út 7. szám, 1392/6 hrsz. alatti ingatlanon tervezett új kollégium (Öthalmi Campus Kollégium) épületének kivitelezése, mely épület a területen jelenleg még álló, és bontásra kerülő egykori iskolaépület helyén épül fel. Az építési beruházás tárgya hatósági engedélyköteles építési beruházás. A nyertes ajánlattevőnek az építési beruházás megvalósítása során sorrendben az alábbi bontási és építési munkákat kell elvégeznie: 1. A meglévő régi iskolaépület, és a könnyűszerkezetes kerékpártároló bontása, területrendezés. 2. A meglévő kiviteli terv szerinti új kollégiumi épület építése, teljes területet ellátó kazánnal. 3. A meglévő, régi kazánház bontását már a kivitelezés megkezdésekor el kell végezni, ezért nyertes Ajánlattevőnek feladata lesz az ingatlanon működő 2 db meglévő, megmaradó paneles szerkezetű kollégium épületek fűtésének és melegvíz előállításának megoldása is a gépészeti tervfejezetben foglaltak szerint. 4. Az új kollégium épület használatbavételét követően az ideiglenes fűtés és melegvíz ellátás megszüntetésre kerül, és a meglévő, megmaradó kollégium épületeket csatlakoztatni kell az új épület energiaellátó rendszerére. Az építési beruházás eredményeként létrejövő kollégium egy „U”-alakú, pince + földszint + 6 emeletes épület az alábbi funkcionális elosztással: - Az épület emeleti szintjein találhatók a tervezett kollégiumi szobák, minden szint keleti végeiben az ezekkel méretben kompatibilis vendégszobákkal. Az „U”-alak szárainak töréspontjainál helyezkednek el a közösségi funkciók: tanuló szoba, közösségi terem, konyha, étkező. A szinteket szárnyanként 1-1 lépcsőházi blokk köti függőlegesen össze füstmentes zárt lépcsőházzal, liftekkel, illetve szintenként takarítószer tárolóval és kukatárolóval. - A földszinten találhatóak az akadálymentes szobaegységek (vendég és kollégiumi egyaránt), a közösségi terek és kollégiumi kiszolgáló helyiségek (konditerem, szauna öltözőkkel, megosztható közösségi terem a hozzájuk tartozó vizesblokkokkal és kiszolgáló terekkel, raktárak, gépészeti helyiség, kazánház, kisbolt, személyzeti pihenőterek, irodák). - A kollégiumban összesen 6 db személyfelvonó létesül a lépcsőházakkal szemben, a főbejárati szélfogóban 1 db akadálymentes emelőlap lesz beépítve a pinceszint és a földszint között a főbejárat akadálymentes közlekedésének biztosítására. Emellett a földszinti üzletnél 1 db áruszállító teheremelő lift létesül a pince és a földszint között. - A pincében a funkciókat kiszolgáló 104 parkolóhelyet tartalmazó térszint alatti parkoló kerül kialakításra. Az „U” alakú kollégiumi épülettömeg szárai között elhelyezésre került egy pince + földszintes épületrész: - A pinceszinten kap helyett egy kétszintes, nagy belmagasságú, többfunkciós tornaterem, melyhez csatlakozik zsibongó tér, közvetlenül a külső tér felé vezető menekülési kijárattal. A pinceszinten még szertár, raktárak, sprinkler központ lesz elhelyezve. - A földszinten közösségi terek és közlekedők veszik körbe a csarnokteret, illetve a lobby külön átriumos kialakításokkal kapcsolódik a zsibongó teréhez. Az épület mellett még 10 db kültéri parkoló lesz kialakítva. Az ingatlanon összesen 108 db kerékpár elhelyezése lesz biztosítva. A tervezett kollégium épületben 290 db két férőhelyes szoba, 10 db három férőhelyes szoba lett tervezve, a 300 db szobában 610 fő diák helyezhető el. A kollégium szintjein összesen 33 db két férőhelyes vendégszoba, valamint 10 db három férőhelyes vendégszoba kap helyet, így a 43 vendégszobában összesen 96 fő vendég helyezhető el. A kollégium épület 343 szobájában tehát összesen 706 fő számára biztosítható elhelyezés. A kivitelezés főbb tételei, mennyiségei: Az épület szintjeinek hasznos alapterületei: Pince: 3.883.01 m2 Földszint: 3.147,94 m2 1. emelet: 2.286,10 m2 2. emelet: 2.282,80 m2 3. emelet 2.129.31 m2 4. emelet: 2.129,56 m2 5. emelet: 2.061,69 m2 6. emelet: 2.329,38 m2 Tetőszint: 122,37 m2 Összesen: 20.372,16 m2 Vasbeton lemezalap készítése szivattyús technológiával: 3378 m3 Vasbetonfal készítése szivattyús technológiával, vibrátoros tömörítéssel, 20-50 cm vastagság között C50/60 szilárdsági osztályú betonból: 1832 m3 Teherhordó és kitöltő falazat készítése, égetett agyag-kerámia termékekből, nútféderes elemekből, 300 mm falvastagságban: 5990 m2 Teherhordó és kitöltő falazat készítése, égetett agyag-kerámia termékekből, nútféderes hanggátló falazóelemekből, 300 mm falvastagságban: 5300 m2 Válaszfal építése, mészhomok válaszfalelemekből, 100 mm falvastagságban: 7050 m2. Kontaktesztrich készítése gépi feldolgozással, önterülő, anhidritbázisú esztrichből: 12210 m2 Oldalfalvakolat készítése, silós-gépi felhordással, ömlesztett kiszerelésű szárazhabarcsból, sima, könnyített mész-cement vakolat: 44900 m2 Látszóbordás függesztett álmennyezet szerelése: 1535 m2 PVC burkolat fektetése kiegyenlített aljzatra: 14345 m2 Diszperziós festés (két rétegben) műanyag bázisú vizes-diszperziós fehér vagy gyárilag színezett festékkel: 45106 m2 Csapadékvíz elleni szigetelés, legalább 4 mm vastagságú poliészterfátyol betétes, SBS modifikált bitumenes vastaglemezzel: 11036 m2 *** folytatás BT-300 pont
Többet mutasson
További információk:
***A HIRDETMÉNY BT-24 PONTJÁNAK folytatása Az épület belső kialakításánál a beépített anyagok tartóssága, a fokozott igénybevételekkel szembeni ellenállása alapvető követelmény. A betervezett és beépítendő anyagoknak, szerkezeteknek elsősorban az egyszerűségnek, a pontos kivitelezésnek és a tartósságnak kell megfelelni. A generál kivitelezőnek gondoskodni kell a tervdokumentációban megadott munkák végzése előtt a szükséges műhelytervek, gyártmánytervek, technológiai tervek kidolgozásáról. A terveket kellő időben kell elkészíteni, hogy a tervezőnek lehetősége legyen azok átnézésére, véleményezésre és elfogadásra. Az adott munkafázis csak a tervek elfogadása után kezdhető meg. Épületgépészet munkái: 1. Ivóvízellátás A tervezett kollégiumi épület telkének a Budapesti úti meglévő utcai vízvezetékről van meglévő víz becsatlakozása. A meglévő és megmaradó vízmérő akna és vízmérő berendezés a telekhatárnál van elhelyezve. Az épülethez egy NA80 mm méretű tűzivíz vezetékkel, és egy NA15 mm méretű ívóvíz vezetékkel kell csatlakozni. A pinceszinti vízfogadóba egy nyomásfokozó berendezés kerül beépítésre. A hidegvíz-, melegvíz-, és cirkulációs vezetékek a pinceszinti födém alatt vezetve jutnak el a felszálló aknákig, ahonnan a szinteken padlóban és falban vezetve haladnak tovább a vizesblokki szerelvényekig. A pinceszinti fűtetlen helyiségekben szerelt vízvezetékekre szigetelést és kísérőfűtést kell alkalmazni. A HMV készítése a fűtési hálózatról előnykapcsolással ellátott külső lemezes hőcserélővel és a hőcserélőre kötött 3 db 3000 liter térfogatú hőszigetelt melegvíztárolóval történik, melyek a földszinten lévő gépészeti helyiségben kerülnek elhelyezésre. 2. Külső tűzivíz hálózat: A mértékadó tűzszakaszhoz szükséges külső oltóvíz mennyisége: 3300 l/min, amit legalább 1,5 órán keresztül kell folyamatosan biztosítani. A szükséges oltóvizet a megközelítési úton mérten 100 méteren belül szükséges biztosítani földfeletti tűzcsapokkal. Amennyiben a 100 méteres megközelítési útvonalon belül lévő meglévő tűzcsapok oltóvíz-intenzitása nem elegendő, akkor további tűzcsapot kell kialakítani, a tervezett műszaki megoldást a kivitelezési munkálatok megkezdése előtt igazolható módon egyeztetni kell az illetékes katasztrófavédelmi hatósággal. 3.Belső tűzivíz hálózat: Az épületben 2 bar kifolyási nyomást biztosító fali tűzcsap hálózat létesül. Az egyidejű belső tűzivíz igény: 450 liter/perc (3db fali tűzcsap egyidejűséggel számolva), a tűzcsapokhoz a pinceszinti vízfogadó helyiségben elhelyezésre kerülő tűzivíz nyomásfokozó berendezés lett tervezve. 4. Csatornázás A területen szétválasztott szennyvíz és csapadékvíz közmű hálózat van kialakítva. A tervezett új épület szennyvize a telek észak-keleti felén létesülő út alatti új csatorna vezetékbe lesz bevezetve új PVC-KG anyagú csatlakozó vezeték kiépítésével. 5. Csapadékvíz elvezetés Az épület mértékadó csapadékvíz terhelése: 50,5 l/s. Az épület lapostetőinél leszívó rendszerű csapadékvíz-levezető hálózat lett tervezve. A tervezett épület csapadékvizei a telken belüli esővíz vezetékbe lesznek vezetve, mely az utcai közcsatornába lesz bekötve új csatlakozó vezetéken keresztül. A terepszinten lévő burkolt felületekről (járdákról) a csapadékvíz a terepre folyik. 6. Fűtés-hűtés Az épület fűtését a földszinti kazán helyiségben beépítésre kerülő 3db kondenzációs álló kazán biztosítja, melyek összes teljesítménye: 2.250 kW, az épület hűtésére és a 25%-os megújuló részarány fedezésére a lapostetőre 2db levegő-víz hőszivattyú lesz telepítve, melyek összes fűtési teljesítménye: 606,8 kW, összes hűtési teljesítménye: 1.139,2 kW. A gépészeti rendszerek szabályozását épületfelügyeleti rendszer vezérli. A lakószobák fürdőszobáiban, a közlekedőkben, a vizesblokkokban, az öltözőkben és a raktár helyiségekben acéllemez lapradiátoros fűtés lett tervezve, a kollégiumi szobák, közösségi helyiségek, irodák, éttermi és konyhai helyiségek fűtése pedig kétcsöves fan-coil készülékekkel történik. 7. Gázellátás A tervezett ingatlan rendelkezik gáz csatlakozó vezetékkel és telken belül található a gáz nyomáscsökkentő berendezési állomás. A pinceszinti gázfogadó helyiségében kerül elhelyezésre a 250 m3/h névleges teljesítményű gázmérő berendezés. A tervezett épület összes gázfogyasztása 241,8 m3/h. 8. Gépi szellőzés A földszinti konditerem helyiségei, a földszinti szauna-öltözői blokk, a földszinti iroda-büfé blokk valamint 1-6. emeleti kollégiumi szintek közösségi terei részére légkezelő berendezésekkel lesz megoldva a szellőzés. A helyiségekben frisslevegő befúvást és elszívást biztosítanak a betervezett légkezelő berendezések. 9. Túlnyomásos füstmentes lépcsőházak: Az épületben lévő három lépcsőház túlnyomásos, füstmentes lépcsőházként van tervezve. Az lépcsőházanként befújt légmennyiség: 41.500 m3/h. Épületvillamosság munkái: A kollégium épület elektromos energiaellátása az építéssel érintett ingatlan közelében található középfeszültségi hálózatról történik. A telken két BHTR állomás fog létesülni. Egyikben egy 1,6 MVA-es transzformátor kerül elhelyezésre a normál fogyasztók részére. Mellette a másikban pedig egy 1,0 MVA-es a H-tarifán lévő fogyasztóknak. Az épületben kialakított szobák elosztói az adott szinti elosztókból lesznek ellátva, minden szobaelosztó fázisonként 25A-rel lesz ellátva. A szinti elosztók egymás felett lesznek elhelyezve. A szobákban csatlakozás lesz kiépítve 2 hűtőnek, valamint dugaszoló aljzat az asztaloknál és az ágy mellett. A csatlakozók tartalmazzák az erősáramú és informatikai végpontokat. Az épületben az OTSZ előírásainak valamint a vonatkozó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvnek megfelelő gyengeáramú analóg jelfeldolgozású, visszatérő hurkos, egyedi címmel rendelkező, digitális jeltovábbítású, intelligens központú, beépített tűzjelző rendszert kell létesíteni. A tűzjelző alközpont a porta helyiségben kerül elhelyezésre, a tűzjelző automatikus átjelzéssel működik. és a berendezések használatbavételét a tűzvédelmi hatósággal engedélyeztetni kell. A tűzjelző rendszer létesítésére készített műszaki tervdokumentációt valamint a telepített berendezés használatbavételét a katasztrófavédelmi hatósággal engedélyeztetni kell, az engedélyeztetéseket kivitelezőnek kell elvégeznie. A kollégium épületében az informatikai és telekommunikációs igényeket és a biztonsági rendszereket kiszolgáló informatikai és telekommunikációs hálózat létesül. A CCTV rendszer központja és a megfigyelés a porta területére tervezett. A kültéri kamerák az épület homlokzatán kerülnek elhelyezésre, a beltérben alkalmazott kamerák nagyfelbontású nagyérzékenységű, fix beltéri kialakítású kamerák. Az épületbe egységes számítógép vezérelt online működésű beléptető rendszer kerül beépítésre, a termináloknál a felhasználók azonosítása belépőkártyával történik. A közbeszerzési dokumentáció részét képezi a minden szakágra kiterjedő kiviteli tervdokumentáció. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció és annak mellékletei (különösen Műszaki Leírás, Árazatlan Költségvetés) tartalmazzák.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Az ajánlatok vagy a részvételi jelentkezések beérkezésére vonatkozó határidők meghosszabbításának elmulasztása a közbeszerzési dokumentumok jelentős változtatása esetén: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 36/Ny/2024/SZTE
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-01-19 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000284222024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 10
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 10
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 879 619 441 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2388
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Leírás: MV-ÉV FMV
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 300 000 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: MV-ÉV FMV
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11391069206
Postacím: Kálvária Sgt 87/B.
Postai irányítószám: 6725
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: somogyi.gabor@ferroep.hu 📧
Telefon: +36 302790982 📞
Fax: +36 62553134 📠
URL: https://www.ferroep.hu 🌏
A nyertes szabályozott piacon jegyzett
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 15 497 533 700 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 6
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2452
A vállalkozó neve és címe
Név: KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12614277206
Postacím: Gutenberg Utca 25-27.
Postai irányítószám: 6722
E-mail: kozbeszerzes@kesz.hu 📧
Telefon: +36 304463561 📞
Fax: +36 76801520 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 15 923 958 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 8
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2460
Az ajánlattevő fél vezetője
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: AKTÍV Ipari, Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10459340203
Postacím: Kossuth Utca 21.
Postai irányítószám: 6344
Postai város: Hajós
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: elokeszites@aktivkft.co.hu 📧
Telefon: +36 78700810 📞
Fax: +36 78548031 📠
URL: https://www.aktivkft.co.hu 🌏
Név: BAUSZER Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10557606206
Postacím: Röszkei Út 46
Postai irányítószám: 6782
Postai város: Mórahalom
E-mail: bauszer@bauszer.hu 📧
Telefon: +36 202437004 📞
URL: https://www.bauszer.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 15 899 999 989 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 7
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2484
A vállalkozó neve és címe
Név: PEKA BAU 2000 Építőipari, Ingatlanforgalmazó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12513712205
Postacím: Forrás Utca 4.
Postai irányítószám: 3516
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@pekabau.hu 📧
Telefon: +36 703331935 📞
URL: https://www.pekabau.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 15 247 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2524
A vállalkozó neve és címe
Név: Magyar Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10759358244
Postacím: Pillangó Utca 28.
Postai irányítószám: 1149
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: babecz.jozsef@magyarepito.hu 📧
Telefon: +36 309194391 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 174 910 177 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2532
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14300327244
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Telefon: +36 18896300 📞
Fax: +36 18896350 📠
URL: https://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 707 792 108 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 9
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2556
A vállalkozó neve és címe
Név: STRABAG Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12961555443
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: 042_ekr@strabag.com 📧
Telefon: +36 303163476 📞
URL: https://www.strabag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 879 906 986 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2572
A vállalkozó neve és címe
Név: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25098367244
Postacím: Hídépítő Utca 1-12
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest, IX.
E-mail: vallalkozas@laterex.hu 📧
Telefon: +36 13470010 📞
Fax: +36 13470011 📠
URL: https://www.laterex.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 186 510 711 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2636
A vállalkozó neve és címe
Név: BUILD IT Mérnökiroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32301960241
Postacím: Bóbita Utca 2. E. lház. 1. em.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: vallalkozas@build-it.hu 📧
Telefon: +36 302794805 📞
URL: http://build-it.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 431 149 947 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000284222024/2756
A vállalkozó neve és címe
Név: Grabarics Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11106485244
Postacím: Reáltanoda U. 5.
Postai irányítószám: 1053
E-mail: vallalkozas@grabarics.hu 📧
Telefon: +36 12660168 📞

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Baranyainé dr. Fialka Magdolna

Kiegészítő információk
További információk
I. A hirdetmény BT-161 pontjához: A beszerzés végleges összértéke: nettó 13 879 619 441 Ft Tartalékkeret (5%): nettó 693 980 972 Ft Összesen: nettó 14 573 600 413 Ft II. 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § -a alapján: a) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát: nem releváns b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét): Ajánlattevő neve: FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Adószám: 11391069-2-06. c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban: I. Ajánlattevő neve: KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. Székhelye: 6722 Szeged Gutenberg Utca 25-27. Adószám: 12614277-2-06. II. Ajánlattevő neve: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság. Székhelye: 1016 Budapest Mészáros Utca 13. Adószám: 14300327-2-44. III. Ajánlattevő neve: Grabarics Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 1053 Budapest Reáltanoda U. 5. Adószám: 11106485-2-44. IV. Ajánlattevő neve: PEKA BAU 2000 Építőipari, Ingatlanforgalmazó, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 3516 Miskolc Forrás Utca 4. Adószám: 12513712-2-05. V. Ajánlattevő neve: STRABAG Építő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2. Adószám: 12961555-4-43. VI. Ajánlattevő neve: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 1095 Budapest, IX. Hídépítő Utca 1-12. Adószám: 25098367-2-44. VII. Ajánlattevő neve: BUILD IT Mérnökiroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 1037 Budapest Bóbita Utca 2. E. lház. 1. em. Adószám: 32301960-2-41. VIII. Ajánlattevő neve: AKTÍV Ipari, Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 6344 Hajós Kossuth Utca 21. Adószám: 10459340-2-03., és Ajánlattevő neve: BAUSZER Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 6782 Mórahalom Röszkei Út 46 Adószám: 10557606-2-06. -Közös ajánlattevők IX. Ajánlattevő neve: Magyar Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 1149 Budapest Pillangó Utca 28. Adószám: 10759358-2-44. X. Ajánlattevő neve: FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye: 6725 Szeged Kálvária Sgt 87/B. Adószám: 11391069-2-06. d) ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését: nem releváns III. BT-633 mező esetében: A szerződő természetes személy: NEM BT-768 mező esetében: A szerződés odaítélése keretmegállapodás keretében történik: NEM
Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Forrás: OJS 2026/S 018-057540 (2026-01-23)