Takarítási szolgáltatás

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény üzemeltetésében álló szakrendelők, házorvosi rendelők, védőnői szolgálatok telephelyein takarítási feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében: - rendszeres általános (napi) takarítás, - heti takarítás, - havi takarítás, - nagytakarítás, valamint az üvegfelületek, ezek keretei, reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása (félévente egyszer), - egyéb eseti takarítás (külön megrendelésre), - záró fertőtlenítő takarítás COVID-19 járvány vagy egyéb fertőzés gyanú esetén (külön megrendelésre) A fenti munkák elvégzésére nyertes ajánlattevőnek folyamatosan rendelkezésre kell állnia a szerződés időtartama alatt. A takarítandó alapterület összesen (kerekítve): 9953 m2 A tisztítószerek, fertőtlenítőszerek, takarítószerek és eszközök, hulladékgyűjtő zsákok biztosítása, valamint hulladékgyűjtő edények kezelése az ajánlattevő feladata. Részletesen a műszaki leírásban.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-09-13. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-08-13 Ajánlati felhívás
2024-12-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-08-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Takarítási szolgáltatás
Hivatkozási szám: EKR000874182024
Rövid leírás:
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény üzemeltetésében álló szakrendelők, házorvosi rendelők, védőnői szolgálatok telephelyein takarítási feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében: - rendszeres általános (napi) takarítás, - heti takarítás, - havi takarítás, - nagytakarítás, valamint az üvegfelületek, ezek keretei, reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása (félévente egyszer), - egyéb eseti takarítás (külön megrendelésre), - záró fertőtlenítő takarítás COVID-19 járvány vagy egyéb fertőzés gyanú esetén (külön megrendelésre) A fenti munkák elvégzésére nyertes ajánlattevőnek folyamatosan rendelkezésre kell állnia a szerződés időtartama alatt. A takarítandó alapterület összesen (kerekítve): 9953 m2 A tisztítószerek, fertőtlenítőszerek, takarítószerek és eszközök, hulladékgyűjtő zsákok biztosítása, valamint hulladékgyűjtő edények kezelése az ajánlattevő feladata. Részletesen a műszaki leírásban.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Takarítási szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000874182024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény üzemeltetésében álló szakrendelők, házorvosi rendelők, védőnői szolgálatok telephelyein takarítási feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében: - rendszeres általános (napi) takarítás, - heti takarítás, - havi takarítás, - nagytakarítás, valamint az üvegfelületek, ezek keretei, reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása (félévente egyszer), - egyéb eseti takarítás (külön megrendelésre), - záró fertőtlenítő takarítás COVID-19 járvány vagy egyéb fertőzés gyanú esetén (külön megrendelésre) Ajánlatkérő a napi takarítás vonatkozásában műszaki leírásban meghatározta, hogy az egyes takarítási feladatokat rendelési időben vagy azon kívül a nap mely óráiban kell elvégezni. A napi rendszeres takarítási feladatok körébe tartozik Megrendelő napi szakmai működése körében előforduló rendkívüli események (rosszullét, vegyi anyag kiömlése, stb.) miatt előforduló soron kívüli takarítás, továbbá különösen az alábbi feladatok: - Szemetes edény ürítése, tartalmának szállítása kijelölt helyre, hulladék gyűjtő zsák cseréje. - Szemetes edény fertőtlenítőszerrel történő lemosása - Veszélyes hulladékkezelés (sárga zsák csere), leszállítás a kijelölt központi helyre. - Veszélyes hulladékgyűjtő fertőtlenítőszerrel történő lemosása. - Ablakpárkányok áttörlése. - Teljes bútorzat (asztalok, székek, vizsgálóágy, stb.) fertőtlenítőoldatos áttörlése. - Mosdó,- mosdó körüli csempe, csaptelep, kézfertőtlenítő adagoló kívülről,- tisztítása és fertőtlenítése. - Piperepolc, tükör tisztítása. - Telefonkészülékek fertőtlenítő letörlése. - Szükség esetén a szennyeződött csempefelület fertőtlenítő áttörlése. - Fertőtlenítő oldatos padozat felmosás. - Ajtókilincs és környékének, villanykapcsolók, fertőtlenítő áttörlése. - A rendelők padlózatának fertőtlenítőszeres feltörlése. A fenti munkák elvégzésére nyertes ajánlattevőnek folyamatosan rendelkezésre kell állnia a szerződés időtartama alatt. A takarítandó alapterület összesen (kerekítve): 9953 m2 Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátja a takarítandó alapterületekhez tartozó egyéb takarítandó felületek (mosható fal, ajtó, ablaküveg) m2 felületét. A rendszeres takarítási feladatokon túl az ajánlatkérő igényt tart eseti jellegű takarításra is, előzetes, eseti megrendelés alapján. A többlet szolgáltatás igénye az Ajánlatkérő által szervezett rendkívüli munkavégzések esetén, pl. felújítás/festés/kárelhárítás /rovarirtás) esetén merül fel. Az elmúlt időszak figyelembe vételével az eseti és rendkívüli takarítási igény esetén a takarítandó terület kb. 100 m2/hónap. Továbbá, fertőző betegek, COVID betegek utáni záró/fertőtlenítő takarítás iránti igény (eseti megrendelés alapján történő) az elmúlt időszak figyelembe vételévek a takarítandó terület kb. 100 m2/hónap. Az eseti és a fertőző betegségek utáni záró/fertőtlenítő takarítással érintett vízszintes és függőleges felületek pontos nagysága nem meghatározható. Ajánlattevőnek az alapterületre vetítve szükséges (Ft/m2) ajánlati árat megadnia. A takarítási feladat része a szerződés ideje alatt két alkalommal (március-április és szeptember-október hónapokban) az üvegfelületek (kerettel), reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása. Az Ajánlatkérő által igényelt takarításhoz szükséges tisztítószerek, fertőtlenítőszerek, takarítószerek és eszközök, hulladékgyűjtő zsákok biztosítása, valamint hulladékgyűjtő edények kezelése nyertes ajánlattevő feladata. Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy a veszélyes hulladék gyűjtése, csomagolása, címkézése a szakdolgozók feladata, tehát nem tartozik bele jelen beszerzés tárgyába. Ajánlatkérő a takarító eszközök tárolásához helyiséget biztosít. A feladatok részletes leírását a műszaki leírás tartalmazza. A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: A Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint. Adható pontszám alsó-felső határa: 0-10 pont Értékelési szempont, súlyszám, értékelési módszer: Árral kapcsolatos értékelési szempontok 1. értékelési szempont: Rendszeres takarítási feladatok ajánlati ára (nettó Ft/m2/hó) - Súlyszám: 85 2. értékelési szempont: Külön megrendelés alapján elvégzett takarítás (nettó Ft/m2) Súlyszám: 3 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelentett) 3. értékelési szempont: Fertőző betegek, szükség szerint COVID betegek utáni záró/fertőtlenítő (eseti megrendelés alapján történő) takarítás (nettó Ft/m2) - Súlyszám: 2 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelent) Értékelési módszer az összes árral kapcsolatos értékelési szempont vonatkozásában: fordított arányosítás [A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2020. március 25-ei útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám)] Minőségi értékelési szempont: 4. értékelési szempont: M.2.1. pontra bemutatott szakember alkalmassági követelményen felüli, takarítás irányítási szakmai többlettapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. alapján legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 36 hónap) – súlyszám: 10, értékelési módszer: arányosítás. [Miniszterelnökség útmutatója a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához]
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Épülettakarítási szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Takarítási és higiéniai szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Szakrendelők (1152 Budapest, Rákos út 77/A.) 2. Szakrendelők és Gondozó intézetek, Felnőtt háziorvosi rendelő (1158 Budapest, Őrjárat utca 1-5.) (11-es épület + porta) 3. Szakrendelők és Gondozó intézetek, Felnőtt háziorvosi rendelő (1158 Budapest, Őrjárat utca 1-5.) (13-as épület) 4. Háziorvosi rendelő (1152 Budapest, Rákos út 58.) 5. Felnőtt fogászati rendelő (1158 Budapest, Hősök útja 1.) 6. Háziorvosi rendelő, gyermekfogászati rendelő és fogszabályozás (1158 Budapest, Hősök útja 3.) 7. Háziorvosi rendelő (1151 Budapest, Kossuth utca 3.) 8. Háziorvosi rendelő (1155 Budapest, Opál utca 11.) 9. Házi gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat (1151 Budapest, Sződliget utca 32.) 10. Háziorvosi, házi gyermekorvosi és felnőtt fogászati rendelő, védőnői szolgálat, felnőtt háziorvosi ügyelet (1157 Budapest, Zsókavár utca 42-44.) 11. Gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat (1155 Budapest, Őrjárat utca 4/b.) 12. Háziorvosi rendelő (1153 Budapest, Hubay Jenő tér 8.)
Többet mutasson
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-01-01 📅
Végdátum: 2026-12-31 📅
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható
Leírás
A megújítások leírása: 2026.07.01.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződés Ajánlatkérő egyoldalú – a szerződés fix időtartamának lejárta előtt 30 nappal Nyertes ajánlattevő részére adott – nyilatkozatával további 12 hónappal meghosszabbítható. Ajánlatkérő a szerződés meghosszabbításával kapcsolatban árindexálási szabályokat rögzített a szerződéstervezetben, mely a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2.1. pontra bemutatott szakember alkalmassági követelményen felüli, takarítás irányítási szakmai többlettapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. alapján legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 85
3
2
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) Második rész XV. fejezet 81. § szerinti nyílt eljárás Értékelés: A Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint. Adható pontszám alsó-felső határa: 0-10 pont Értékelési szempont, súlyszám, értékelési módszer: Árral kapcsolatos értékelési szempontok 1. értékelési szempont: Rendszeres takarítási feladatok ajánlati ára (nettó Ft/m2/hó) - Súlyszám: 85 2. értékelési szempont: Külön megrendelés alapján elvégzett takarítás (nettó Ft/m2) Súlyszám: 3 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelentett) 3. értékelési szempont: Fertőző betegek, szükség szerint COVID betegek utáni záró/fertőtlenítő (eseti megrendelés alapján történő) takarítás (nettó Ft/m2) - Súlyszám: 2 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelent) Értékelési módszer az összes árral kapcsolatos értékelési szempont vonatkozásában: fordított arányosítás [A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2020. március 25-ei útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám)] Minőségi értékelési szempont: 4. értékelési szempont: M.2.1. pontra bemutatott szakember alkalmassági követelményen felüli, takarítás irányítási szakmai többlettapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. alapján legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 36 hónap) – súlyszám: 10, értékelési módszer: arányosítás. [Miniszterelnökség útmutatója a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához]
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-13 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-13 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § szerint, figyelemmel a Kbt. 68. § szakaszára
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-09-13 14:00:00 📅
Hely: ekr.gov.hu
További információk:
424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § szerint, figyelemmel a Kbt. 68. § szakaszára
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1.-P.2.: Igazolási mód: P.1.: Az ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bek. a) pontja alapján, valamennyi pénzügyi intézménytől származó, valamennyi pénzforgalmi számlájáról szóló (az időközben megszüntetett számlákat is ide értve), az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatot melynek kötelezően tartalmaznia kell (attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak), hogy a pénzforgalmi számláján/számláin az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 2 évben (24 hónapban) 30 napot meghaladó sorba állítás volt-e. P.2.: Ajánlattevőnek csatolni kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bek. c) pontja alapján a felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évi a közbeszerzés tárgya szerinti (takarítási szolgáltatás) nettó árbevételről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő az (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése szerint köteles eljárni. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(8) bekezdései, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése, valamint IV. fejezetének vonatkozó rendelkezései. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelmények igazolása során a Kbt. 67. § és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. fejezete szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bekezdése irányadó. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P.1.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármely pénzügyi intézménytől származó nyilatkozat tartalma szerint bármelyik pénzforgalmi számláján (az időközben megszüntetett számlákat is ide értve) az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 2 évben (24 hónapban) 30 napot meghaladó sorba állítás volt. P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen a közbeszerzés tárgya szerinti (takarítási szolgáltatás) nettó árbevétele nem éri el a 160 000 000 Ft-ot. A minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb: P.1.-P.2.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Igazolási mód: M.1: Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pontja alapján és a 22. § (1) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, a felhívás alkalmasság minimumkövetelményei rovat M.1. pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését. Az M.1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél megnevezését és címét/székhelyét; - a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét (e-mail vagy telefonszám) - a szolgáltatás tárgyát, valamint az elvégzett feladatokat (olyan részletességgel, amely alapján az alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható); - a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - év/hónap/nap - megjelölésével) és - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A 22. § (4) bekezdése szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. A fentiekre tekintettel ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá az igazolást benyújtó által végzett teljesítés arányával. A Kbt. 65. § (9) bek. alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint előírt szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására az Ajánlattevő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A Kbt. 65. § (7) bek. szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként – a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül – maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok a jogutódlás időpontjában fennállt és továbbra is fennáll, vagy – ha a jogelőd megszűnt – megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a VI.3) pont 1) alpontban a Kbt. 65. § (10) bek. alapján előírta, hogy a tisztítás-technológiai szolgálatvezető az ajánlattevő (közös ajánlattevők egyike) végezze el. Ebből következően az e feladatra vonatkozó M.2.1. jelű alkalmassági feltételek igazolásához a (7) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése, valamint IV. fejezetének vonatkozó rendelkezései. Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelmények igazolása során a Kbt. 67. § és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. fejezete szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bek. irányadó. A minősített ajánlattevőkre vonatkozó minősítési követelményeknél szigorúbb: M.1-M.3. Minimumkövetelmény: M.1.: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, minimum 12 hónapig folyamatosan teljesített, összesen legalább 5000 m2 takarított területű épület(ek) napi takarítására vonatkozó referenciával, amelynek keretében sor került - baleset- vagy fertőzésveszéllyel járó szennyeződések eltávolítására - bútorzat vagy bármely egyéb mosható felület fertőtlenítő oldatos takarítása, - közösségi terek és/vagy folyosók és/vagy rendelők és/vagy mellékhelyiségek fertőtlenítő takarítására. Az előírt minimumkövetelmény több referenciával igazolható azzal, hogy a bemutatott referenciák közül legalább egynek teljesítenie kell a legalább 12 hónapig folyamatosan teljesített, összesen legalább 5000 m2 kitételt.
Többet mutasson
M.2.: Igazolási mód: M.2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse annak a szakembernek a nevét, végzettségét, illetve képzettségét, akit Ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Az előírt végzettség, illetve képzettség a végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentum egyszerű másolatban történő benyújtásával igazolandó. A szakembernek nyilatkozni szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni, illetve a rendelkezésre állási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a munkáltató megnevezését. A Kbt. 65. § (9) bek. alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint előírt szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására az Ajánlattevő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A Kbt. 65. § (7) bek. szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként – a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül – maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok a jogutódlás időpontjában fennállt és továbbra is fennáll, vagy – ha a jogelőd megszűnt – megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a VI.3) pont 1) alpontban a Kbt. 65. § (10) bek. alapján előírta, hogy a tisztítás-technológiai szolgálatvezető az ajánlattevő (közös ajánlattevők egyike) végezze el. Ebből következően az e feladatra vonatkozó M.2.1. jelű alkalmassági feltételek igazolásához a (7) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése, valamint IV. fejezetének vonatkozó rendelkezései. Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelmények igazolása során a Kbt. 67. § és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. fejezete szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bek. irányadó. A minősített ajánlattevőkre vonatkozó minősítési követelményeknél szigorúbb: M.1-M.3. Minimumkövetelmény: M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel: M.2.1. legalább 1 fő tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető (OKJ 52 853 02) vagy azzal egyenértékű szakképesítéssel, valamint 12 hónap takarítás irányítási tapasztalattal rendelkező szakember; M.2.2. legalább 2 fő tisztítás-technológiai szakmunkás (OKJ 318530710000000) vagy azzal egyenértékű szakképesítéssel, valamint 36 hónap takarítási tapasztalattal rendelkező szakember. A szakemberek között az átfedés nem megengedett.
Többet mutasson
M.3.: Igazolási mód: M.3. Csatolni kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. c) pontja alapján a felhívás alkalmasság minimumkövetelményei rovat M.3. pontjában előírt követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszerre vonatkozó, független szervezet által kiállított tanúsítványt vagy azzal egyenértékű dokumentumot. Irányadó a Korm. r. 24. § (3) bek. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése, valamint IV. fejezetének vonatkozó rendelkezései. Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelmények igazolása során a Kbt. 67. § és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. fejezete szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bek. irányadó. A minősített ajánlattevőkre vonatkozó minősítési követelményeknél szigorúbb: M.1-M.3. Minimumkövetelmény: M.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik ISO 9001 szerinti takarítási tevékenységre kiterjedő (vagy elnevezésében eltérő, de tartalmát tekintve azonos) érvényes minőségirányítási rendszerrel, vagy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti egyenértékű dokumentummal.
Többet mutasson
M.1., M.2., M.3.: Közös előírások a műszaki-szakmai alkalmasság vonatkozásában: A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdésnek megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, azt kifejezetten kizárja.
Kauciók és garanciák: Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték nyújtásához nem kötött.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Szerződésszegési kötbér: Vállalkozó kötbér fizetésére köteles, amennyiben a szerződésben írt bármely kötelezettségét igazoltan megszegi, így különösen, ha Ajánlatkérő vagy Szakhatóság írásban megalapozottan kifogást emel a takarítottság minőségére vonatkozóan. A szerződésszegési kötbér mértéke szerződésszegésenként minden szerződésszegéssel érintett naptári nap után 25 000, - Ft. Meghiúsulási kötbér: a szerződés fix időtartamára vonatkozó teljes nettó ellenérték 20 %-a. Előleg: Ajánlatkérő előleget nem fizet. Teljesítés igazolása a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek. szerint. Számlázás: Nyertes Ajánlattevő a havi átalánydíjra vonatkozóan havi egy darab számla benyújtására jogosult. Az eseti megrendelések keretében opcionálisan megrendelésre kerülő egységáras/óradíjas szolgáltatások esetén a feladat ellátását és a szakmai teljesítés igazolást követően ennek számlázására jogosult. Fizetés átutalással, 60 napos fizetési határidővel a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés, valamint a kötelező eg
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Nyertes ajánlattevő az alábbi feladatok elvégzésére köteles: a.) Rendszeres takarítási feladatok: - napi takarítás, - heti takarítás, - havi takarítás, - nagytakarítás, valamint az üvegfelületek, ezek keretei, reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása (félévente egyszer), b.) Külön megrendelés alapján elvégzett takarítás, c.) Fertőző betegek, szükség szerint COVID betegek utáni záró/fertőtlenítő (eseti megrendelés alapján történő) takarítás. A szerződéstervezetben rögzített egyéb feltételek különösen, de nem kizárólagosan: - Nyertes ajánlattevő a feladat teljesítése során csak erkölcsi bizonyítvánnyal, érvényes egészségügyi könyvvel, valamint munkaköri alkalmassági vizsgálattal rendelkező és a munkába állás előtti higiénés oktatásban részesült dolgozót foglalkoztat. - A takarításban foglalkoztatott dolgozóknak Hepatitis B elleni védőoltás felvételét igazolniuk kell. Ennek hiányában a Megrendelő telephelyein nem foglalkoztathatók. - Nyertes ajánlattevő a Szerződés teljes i
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon Ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont). Ajánlattevőnek az ajánlata benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell nyilatkoznia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az igazolások benyújtásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 69. § (4) és (11a) bek., a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (7) bek. és III. Fejezet. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. A Kbt. 67. § (4) bek. alapján Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a fentiek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. Ajánlatkérő a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése, vizsgálata során a 321/2015. (X.30.) Kr. 8. §-16.§-ai alapján jár el. A kizáró okokra vonatkozó igazolások keltezésével kapcsolatban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése irányadó. Öntisztázás: Kbt. 64. §
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény
Nemzeti nyilvántartási szám: 15515139242
Postacím: Rákos Út 77/A.
Postai irányítószám: 1152
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Varga Dóra Katalin
E-mail: drvarga@vddr.hu 📧
Telefon: +36 16195285 📞
Fax: +36 16195414 📠
URL: https://www.xv-euint.hu/xvweb2/ 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.xv-euint.hu/xvweb2/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Egészség
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000874182024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000874182024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (10) bek. alapján előírja, hogy a tisztítás-technológiai szolgáltatásvezetői tevékenységet az ajánlattevő (közös ajánlattevők egyike) végezze el. 2. További információk részletesen a közbeszerzési dokumentációban (KD) 3. Az eljárás során, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció elektronikus úton, az EKR-ben történik. 4. A KD az EKR rendszerben érhető el. 5. Az ajánlatok az EKR rendszerben az ajánlattételi határidő (AT hat.idő) lejártáig nyújthatók be elektronikus úton. Az ajánlatok benyújtásának formai követelményeit a KD tartalmazza. 6. Az ajánlatban benyújtott dokumentumokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatban irányadó a Kbt. 41/A. § és 57. § (1) bek. b) pontja, 69. § (11a) bek. 7. AK nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat tételét. 8. Valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő. 9. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Fordítás Kbt. 47. § (2) bek. 10. Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához nem kötött. 11. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 12. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kbt. 35. §. 13. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint teljes körben lehetőséget biztosít. 14. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontjaira vonatkozóan. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is meg kell tenni. 15. Ajánlatban be kell nyújtani (bővebben: KD): - felolvasólap a Kbt. 68 § (4) bek. szerint; - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozat; - Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozat; - Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat és dokumentumok; - Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozat - 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 13. § szerinti nyilatkozat (nemleges tartalom esetén is) és adott esetben a fenti § szerinti dokumentumok; - aláírási címpéldány(ok) és adott esetben meghatalmazás(ok) - kitöltött EEKD - nyilatkozat üzleti titokról (adott esetben) - nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról 16. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő dokumentumokat aláíró, az AT valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő esetében az aláírási címpéldányt vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát vagy meghatalmazást, amennyiben nem az írásbeli képviseletre jogosult írja alá az ajánlatot. 17. Szerződéskötési feltétel: Nyertes Ajánlattevő köteles felelősségbiztosítással rendelkezni, mely a bizonyíthatóan az általa okozott károk megtérítésére nyújt fedezetet legalább 80 000 000 Ft/év, és 15 000 000 Ft/káresemény összegben. A biztosítás magában foglalja a személy- és vagyonbiztosítást, valamint a takarítási feladatok elvégzése során az Ajánlatkérőnek és harmadik személyeknek okozott károk megtérítését is. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés aláírásakor rendelkeznie kell minimum a befejezési határidőt kilencven (90) nappal meghaladó érvényességű felelősségbiztosítással. Amennyiben a biztosítási kötvény olyan rendelkezéseket, kizárásokat tartalmaz, amelyek alapján a biztosító helytállási kötelezettsége nem várható, Ajánlatkérő kötelezheti Nyertes Ajánlattevőt a biztosítási szerződés módosítására, kiegészítésére. A biztosításának ki kell terjedni harmadik személyeknek okozott károkra is. Amennyiben Nyertes Ajánlattevő ezen kötelezettségének a szerződés megkötéséig nem tesz eleget, ezt a tényt Ajánlatkérő a Kbt. 131.§ (4) bekezdése szerint a Nyertes Ajánlattevő visszalépésének tekinti. 18. Szerződéskötési feltétel: Nyertes ajánlattevő köteles a szerződéskötés időpontjában nyilatkozni az alkalmazott tisztító- és fertőtlenítő szerek vonatkozásában. Nyertes ajánlattevő nyilatkozatának tartalmaznia kell az alkalmazott tisztító- és fertőtlenítő szerek nevét, OTH engedély számát, valamint biztonsági adatlapjának megnevezését (vagy bármely adatot, amely a biztonsági adatlapon az alkalmazott terméket egyértelműen azonosítja). A Nyertes ajánlattevő nyilatkozata a Felek által megkötésre kerülő vállalkozási szerződés mellékletét képezi. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az alkalmazott tisztító- és fertőtlenítő szerek biztonsági adatlapjait szerződéskötéskor átadni Ajánlatkérő részére. 19. Ajánlattevők az ajánlattétel során vegyék figyelembe a „MATISZ Nemzeti anyag- és időnorma javaslata 2013.02.11 verzió”-jában foglaltakat. 20. Az árképzés tekintetében irányadó a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt 2024. évi nettó takarítási óradíj” táblázat. 21. Ajánlati kötöttség: 30 nap. 22. AT köteles megfelelni a körny.véd., szoc. és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletben felsorolt körny.véd., szoc. és munkajogi rendelkezések írnak elő. AK a KD-ban tájékoztatásként megjelölte azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől AT megfelelő tájékozódást kaphat. (Kbt. 73. § (4)-(5) bek.) 23. A jelen felhívásban nem szabályozott esetekben a Kbt., a végrehajtási rendeletek és a Ptk. szabályai irányadóak. 24. Az EKR használatával kapcsolatban bővebb információ a rendszerbe belépve, a https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas oldalon, valamint az üzemeltető elérhetőségein érhető el, AK a rendszer működésével, használatával kapcsolatban nem nyújt tájékoztatást. 25. Részajánlattétel kizárásának indoklása: Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét a beszerzés tárgyának és jellegének megfelelően megvizsgálta. A szolgáltatás egysége, a feladatellátás szükségszerű és pontos összehangolása, továbbá a szolgáltatás jellegéből adódó munkaszervezési kötelezettségek, valamint felelősségi kérdések nem teszik lehetővé a szerződés feladatainak részekre bontását. A részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé, mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával, valamint Ajánlatkérőre felesleges adminisztrációs és koordinációs terheket róna. Az intézmények folyamatos működése érdekében az intézmények egész területén egységes takarítási technológiát, ehhez kidolgozott takarítási rendszert szükséges fenntartani, amely csak egy vállalkozó bevonásával valósítható meg.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148-149. §-ai szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. §-ának (3), (5) és (7) bekezdéseiben foglaltakra.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 158-490351 (2024-08-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény üzemeltetésében álló szakrendelők, házorvosi rendelők, védőnői szolgálatok telephelyein takarítási feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében: - rendszeres általános (napi) takarítás, - heti takarítás, - havi takarítás, - nagytakarítás, valamint az üvegfelületek, ezek keretei, reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása (félévente egyszer), - egyéb eseti takarítás (külön megrendelésre), - záró fertőtlenítő takarítás COVID-19 járvány vagy egyéb fertőzés gyanú esetén (külön megrendelésre) A fenti munkák elvégzésére nyertes ajánlattevőnek folyamatosan rendelkezésre kell állnia a szerződés időtartama alatt. A takarítandó alapterület összesen (kerekítve): 9953 m2 A tisztítószerek, fertőtlenítőszerek, takarítószerek és eszközök, hulladékgyűjtő zsákok biztosítása, valamint hulladékgyűjtő edények kezelése az ajánlattevő feladata. Részletesen a műszaki leírásban.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 173 667 840 HUF 💰
Leírás
Mennyiség: 9953 négyzetméter
A beszerzés leírása:
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény üzemeltetésében álló szakrendelők, házorvosi rendelők, védőnői szolgálatok telephelyein takarítási feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében: - rendszeres általános (napi) takarítás, - heti takarítás, - havi takarítás, - nagytakarítás, valamint az üvegfelületek, ezek keretei, reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása (félévente egyszer), - egyéb eseti takarítás (külön megrendelésre), - záró fertőtlenítő takarítás COVID-19 járvány vagy egyéb fertőzés gyanú esetén (külön megrendelésre) Ajánlatkérő a napi takarítás vonatkozásában műszaki leírásban meghatározta, hogy az egyes takarítási feladatokat rendelési időben vagy azon kívül a nap mely óráiban kell elvégezni. A napi rendszeres takarítási feladatok körébe tartozik Megrendelő napi szakmai működése körében előforduló rendkívüli események (rosszullét, vegyi anyag kiömlése, stb.) miatt előforduló soron kívüli takarítás, továbbá különösen az alábbi feladatok: - Szemetes edény ürítése, tartalmának szállítása kijelölt helyre, hulladék gyűjtő zsák cseréje. - Szemetes edény fertőtlenítőszerrel történő lemosása - Veszélyes hulladékkezelés (sárga zsák csere), leszállítás a kijelölt központi helyre. - Veszélyes hulladékgyűjtő fertőtlenítőszerrel történő lemosása. - Ablakpárkányok áttörlése. - Teljes bútorzat (asztalok, székek, vizsgálóágy, stb.) fertőtlenítőoldatos áttörlése. - Mosdó,- mosdó körüli csempe, csaptelep, kézfertőtlenítő adagoló kívülről,- tisztítása és fertőtlenítése. - Piperepolc, tükör tisztítása. - Telefonkészülékek fertőtlenítő letörlése. - Szükség esetén a szennyeződött csempefelület fertőtlenítő áttörlése. - Fertőtlenítő oldatos padozat felmosás. - Ajtókilincs és környékének, villanykapcsolók, fertőtlenítő áttörlése. - A rendelők padlózatának fertőtlenítőszeres feltörlése. A fenti munkák elvégzésére nyertes ajánlattevőnek folyamatosan rendelkezésre kell állnia a szerződés időtartama alatt. A takarítandó alapterület összesen (kerekítve): 9953 m2 Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátja a takarítandó alapterületekhez tartozó egyéb takarítandó felületek (mosható fal, ajtó, ablaküveg) m2 felületét. A rendszeres takarítási feladatokon túl az ajánlatkérő igényt tart eseti jellegű takarításra is, előzetes, eseti megrendelés alapján. A többlet szolgáltatás igénye az Ajánlatkérő által szervezett rendkívüli munkavégzések esetén, pl. felújítás/festés/kárelhárítás /rovarirtás) esetén merül fel. Az elmúlt időszak figyelembe vételével az eseti és rendkívüli takarítási igény esetén a takarítandó terület kb. 100 m2/hónap. Továbbá, fertőző betegek, COVID betegek utáni záró/fertőtlenítő takarítás iránti igény (eseti megrendelés alapján történő) az elmúlt időszak figyelembe vételévek a takarítandó terület kb. 100 m2/hónap. Az eseti és a fertőző betegségek utáni záró/fertőtlenítő takarítással érintett vízszintes és függőleges felületek pontos nagysága nem meghatározható. Ajánlattevőnek az alapterületre vetítve szükséges (Ft/m2) ajánlati árat megadnia. A takarítási feladat része a szerződés ideje alatt két alkalommal (március-április és szeptember-október hónapokban) az üvegfelületek (kerettel), reluxák, függönyök, szőnyegek, kárpitok tisztítása. Az Ajánlatkérő által igényelt takarításhoz szükséges tisztítószerek, fertőtlenítőszerek, takarítószerek és eszközök, hulladékgyűjtő zsákok biztosítása, valamint hulladékgyűjtő edények kezelése nyertes ajánlattevő feladata. Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy a veszélyes hulladék gyűjtése, csomagolása, címkézése a szakdolgozók feladata, tehát nem tartozik bele jelen beszerzés tárgyába. Ajánlatkérő a takarító eszközök tárolásához helyiséget biztosít. A feladatok részletes leírását a műszaki leírás tartalmazza. A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: A Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint. Adható pontszám alsó-felső határa: 0-10 pont Értékelési szempont, súlyszám, értékelési módszer: Árral kapcsolatos értékelési szempontok 1. értékelési szempont: Rendszeres takarítási feladatok ajánlati ára (nettó Ft/m2/hó) - Súlyszám: 85 2. értékelési szempont: Külön megrendelés alapján elvégzett takarítás (nettó Ft/m2) Súlyszám: 3 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelentett) 3. értékelési szempont: Fertőző betegek, szükség szerint COVID betegek utáni záró/fertőtlenítő (eseti megrendelés alapján történő) takarítás (nettó Ft/m2) - Súlyszám: 2 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelent) Értékelési módszer az összes árral kapcsolatos értékelési szempont vonatkozásában: fordított arányosítás [A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2020. március 25-ei útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám)] Minőségi értékelési szempont: 4. értékelési szempont: M.2.1. pontra bemutatott szakember alkalmassági követelményen felüli, takarítás irányítási szakmai többlettapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. alapján legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 36 hónap) – súlyszám: 10, értékelési módszer: arányosítás. [Miniszterelnökség útmutatója a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához]
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Szakrendelők (1152 Budapest, Rákos út 77/A.) 2. Szakrendelők és Gondozó intézetek, Felnőtt háziorvosi rendelő (1158 Budapest, Őrjárat utca 1-5.) (11-es épület + porta) 3. Szakrendelők és Gondozó intézetek, Felnőtt háziorvosi rendelő (1158 Budapest, Őrjárat utca 1-5.) (13-as épület) 4. Háziorvosi rendelő (1152 Budapest, Rákos út 58.) 5. Felnőtt fogászati rendelő (1158 Budapest, Hősök útja 1.) 6. Háziorvosi rendelő, gyermekfogászati rendelő és fogszabályozás (1158 Budapest, Hősök útja 3.) 7. Háziorvosi rendelő (1151 Budapest, Kossuth utca 3.) 8. Háziorvosi rendelő (1155 Budapest, Opál utca 11.) 9. Házi gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat (1151 Budapest, Sződliget utca 32.) 10. Háziorvosi, házi gyermekorvosi és felnőtt fogászati rendelő, védőnői szolgálat, felnőtt háziorvosi ügyelet (1157 Budapest, Zsókavár utca 42-44.) 11. Gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat (1155 Budapest, Őrjárat utca 4/b.) 12. Háziorvosi rendelő (1153 Budapest, Hubay Jenő tér 8.)
Többet mutasson
Irányítószám: 1152
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
További információk a megújításról:
A szerződés Ajánlatkérő egyoldalú – a szerződés fix időtartamának lejárta előtt 30 nappal Nyertes ajánlattevő részére adott – nyilatkozatával további 12 hónappal meghosszabbítható. Ajánlatkérő a szerződés meghosszabbításával kapcsolatban árindexálási szabályokat rögzített a szerződéstervezetben, mely a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) Második rész XV. fejezet 81. § szerinti nyílt eljárás Értékelés: A Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint. Adható pontszám alsó-felső határa: 0-10 pont Értékelési szempont, súlyszám, értékelési módszer: Árral kapcsolatos értékelési szempontok 1. értékelési szempont: Rendszeres takarítási feladatok ajánlati ára (nettó Ft/m2/hó) - Súlyszám: 85 2. értékelési szempont: Külön megrendelés alapján elvégzett takarítás (nettó Ft/m2) Súlyszám: 3 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelentett) 3. értékelési szempont: Fertőző betegek, szükség szerint COVID betegek utáni záró/fertőtlenítő (eseti megrendelés alapján történő) takarítás (nettó Ft/m2) - Súlyszám: 2 (az elmúlt időszak figyelembevételével ez kb. 100 m2/hónap mennyiséget jelent) Értékelési módszer az összes árral kapcsolatos értékelési szempont vonatkozásában: fordított arányosítás [A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2020. március 25-ei útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám)] Minőségi értékelési szempont: 4. értékelési szempont: M.2.1. pontra bemutatott szakember alkalmassági követelményen felüli, takarítás irányítási szakmai többlettapasztalata (Kbt. 77. § (1) bek. alapján legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 36 hónap) – súlyszám: 10, értékelési módszer: arányosítás. [Miniszterelnökség útmutatója a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához]
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-17 📅
Cím: Vállalkozási szerződés - Takarítási szolgáltatás
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000874182024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 276 185 160 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000874182024/5642
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Prizma FM Services Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11457688213
Postacím: Bereki Utca 30
Postai irányítószám: 2209
Postai város: Péteri
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: pal.katalin@prizma.hu 📧
Telefon: +36 309708066 📞
Fax: +36 13711721 📠
URL: https://www.prizma.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 147 163 200 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000874182024/5650
A vállalkozó neve és címe
Név: Quercus Hungary Ingatlanhasznosító-kezelő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14191057213
Postacím: Csiki Utca 18
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
Régió: Pest 🏙️
E-mail: quercus.hungary@gmail.com 📧
Telefon: +36 307984141 📞
URL: https://www.quercus-hungary.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 173 667 840 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000874182024/5674
A vállalkozó neve és címe
Név: Top-Net Nívó Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 14793989213
Postacím: Ady Endre Utca 11
Postai irányítószám: 2724
Postai város: Újlengyel
E-mail: topnet.margit@gmail.com 📧
Telefon: +36 303789725 📞
Fax: +36 13892501 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 193 619 856 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000874182024/5682
A vállalkozó neve és címe
Név: Ferencz-ker Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23599185242
Postacím: Jászberényi Út 24-36.
Postai irányítószám: 1106
Postai város: Budapest
E-mail: szatlmayer.monatita@gmail.com 📧
Telefon: +36 704181530 📞

Kiegészítő információk
További információk
Nincsenek környezetvédelmi vagy szociális szempontok.
Forrás: OJS 2024/S 250-793201 (2024-12-23)