Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben 1. rész Elektromos és egyéb eszközök 2. rész Bútor és kapcsolódó eszközök A beszerezni kívánt eszközöknek megkell felelniük a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. Az eszközöknek újaknak kell lenniük, a beszerzés magában foglalja a telepítést, üzembe helyezést, összeszerelést. A műszaki specifikáció az eszközökre vonatkozó előírások minimumfeltételeit határozza meg, azaz a megajánlott és leszállított eszközöknek minimálisan azokat a paramétereket kell teljesítenie, amelyek a műszaki specifikációban meghatározásra kerültek. Attól ajánlattevők jobb eszközöket is megajánlhatnak, leszállíthatnak. Az eljárás 1. és 2. része vonatkozásában műszaki leírásban (specifikáció) szereplő méretek esetén Ajánlatkérő +/- 5 %-os eltérést elfogad. A műszaki specifikációban szereplő eszközök esetén a termékfotó megjelölés kizárólag az adott termék egyértelmű beazonosíthatósága érdekében történt. Az egyes termékeknél megjelenő esetleges konkrét márka vagy típus megjelölés is kizárólag a becsült érték meghatározása keretén belül történő piackutatás alapján történt, a termék megfelelősége és beazonosíthatósága érdekében. Az ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő, meghatározottgyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben az ajánlati felhívás, valamint közbeszerzési dokumentum meghatározottgyártmányú, eredetű, típusú dologra, tevékenységre való hivatkozást tartalmaz, a 321/2015. (X.30.) Korm. rend.46. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek igazolni kell. Egyenértékűség: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányra, eredetű vagy típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-03-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-02-20.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-02-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Tamási munkásszálló eszközbeszerzés
Hivatkozási szám: EKR000031992024
Rövid leírás:
“Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben
1. rész Elektromos és egyéb eszközök
2. rész Bútor...”
Rövid leírás
Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben
1. rész Elektromos és egyéb eszközök
2. rész Bútor és kapcsolódó eszközök
A beszerezni kívánt eszközöknek megkell felelniük a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. Az eszközöknek újaknak kell lenniük, a beszerzés magában foglalja a telepítést, üzembe helyezést, összeszerelést.
A műszaki specifikáció az eszközökre vonatkozó előírások minimumfeltételeit határozza meg, azaz a megajánlott és leszállított eszközöknek minimálisan azokat a paramétereket kell teljesítenie, amelyek a műszaki specifikációban meghatározásra kerültek. Attól ajánlattevők jobb eszközöket is megajánlhatnak, leszállíthatnak.
Az eljárás 1. és 2. része vonatkozásában műszaki leírásban (specifikáció) szereplő méretek esetén Ajánlatkérő +/- 5 %-os eltérést elfogad.
A műszaki specifikációban szereplő eszközök esetén a termékfotó megjelölés kizárólag az adott termék egyértelmű beazonosíthatósága érdekében történt. Az egyes termékeknél megjelenő esetleges konkrét márka vagy típus megjelölés is kizárólag a becsült érték meghatározása keretén belül történő piackutatás alapján történt, a termék megfelelősége és beazonosíthatósága érdekében.
Az ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő, meghatározottgyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben az ajánlati felhívás, valamint közbeszerzési dokumentum meghatározottgyártmányú, eredetű, típusú dologra, tevékenységre való hivatkozást tartalmaz, a 321/2015. (X.30.) Korm. rend.46. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek igazolni kell.
Egyenértékűség:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányra, eredetű vagy típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is.
1️⃣
Belső azonosító: EKR000031992024/1
Cím: Elektromos és egyéb eszközök
A beszerzés leírása:
“Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben
1. rész Elektromos és egyéb eszközök
beltéri...”
A beszerzés leírása
Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben
1. rész Elektromos és egyéb eszközök
beltéri szemetes (20 l) 50 db
elektromos tűzhely 12 db
elöltöltős mosógép ipari 1 db
elöltőltős mosógép 3 db
fém létra 1 db
hulladékgyűjtő szemetes fém 1 db
hulladékgyűjtő szemetes fém 3 db
hulladékgyűjtő szemetes fém 9 db
hűtőszekrény 50 db
hűtőszekrény 11 db
kültéri szemetes (dohányzó) 3 db
Laptop 3 db
led tv 1 db
Microsoft Office 2019. 3 db
mikrohullámú sütő 11 db
Multifunkciós lézer nyomtató 1 db
ruhaszállító kocsi 3 db
seprű lapát szett 4 db
száraz- nedves szőnyeg és kárpittisztító 1 db
szárítógép 1 db
szárítógép 3 db
széf recepció 1 db
szemetes 12 l-es 2 db
szemetes kis méretű 3 db
szennyes kocsi 3 db
szennyes kosár 8 db
takarító kocsi 2 db
teleszkópos ablaktörlő 2 db
vasaló 1 db
vasalódeszka 1 db
vízforraló 11 db
Többet mutasson
További információk:
“A "II.1.6) Részekre vonatkozó információk" kiegészítése: A "valamennyi részre" történő ajánlattétel azt jelenti, hogy ajánlattevők bármely részre...”
További információk
A "II.1.6) Részekre vonatkozó információk" kiegészítése: A "valamennyi részre" történő ajánlattétel azt jelenti, hogy ajánlattevők bármely részre nyújthatnak be ajánlatot, nem kötelező mindkét részre ajánlatot benyújtani.
2️⃣
Belső azonosító: EKR000031992024/2
Cím: Bútor és kapcsolódó eszközök
A beszerzés leírása:
“Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben
2. rész Bútor és kapcsolódó eszközök
2 ajtós...”
A beszerzés leírása
Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben
2. rész Bútor és kapcsolódó eszközök
2 ajtós komódszekrény 2 db
3 személyes kanapé 1 db
4 akasztós fali fogas 51 db
ágy 3 db
ágymatrac 3 db
beépített szekrény B1/E jelű 12 db
beépített szekrény B1/F jelű 1 db
beépített szekrény B2/E jelű 12 db
beépített szekrény B2/F jelű 2 db
beépített szekrény B3 jelű 24 db
beépíthető hűtő 1 db
büfé szék 10 db
büfé asztal 5 db
dohányzó asztal 1 db
éjjeli lámpa 150 db
éjjeli szekrény 3 db
étkező asztal 19 db
étkező konyhapult emeleti B4 3 db
étkező konyhapult földszinti B4F jelű 1 db
étkező szék 79 db
fali polc SZP/1 150 db
folyosói eligazító táblák, (szintenként 1 db) 4 db
forgószék 5 db
fotel 2 db
fotelágy 50 db
fürdőszoba és fali fogas 56 db
gyógyszertartó szekrény 1 db
helyiség tábla 83 db
heverő egyszemélyes 100 db
íróasztal 4 db
kerti asztal 4 db
kerti szék 8 db
konyhai értékmegőrző 4 db
konyhapult irodai étkező 1 db
körasztal 50 db
kulcstartó szekrény 1 db
lepedő 456 db
mosogató 8 db
nyíló zuhanyajtó 50 db
nyitott komódszekrény 1 db
Öltöző szekrény 1 db
paplan 153 db
paplan huzat 456 db
párna 153 db
párna huzat 456 db
polcrendszer 3m 1 db
polcrendszer 4m 1 db
polcrendszer csomag 3 db
recepciós pult 1 db
sötétítő roló 1. 18 db
sötétítő roló 2. 6 db
sötétítő roló 3. 24 db
sötétítő roló 4. 8 db
sötétítő roló étkező 12 db
széf 50 db
szék 150 db
szennyes ruha polc 3 db
tárgyaló szék 10 db
társalgó asztal 5 db
tiszta ruha polc 3 db
zárható szekrény 4 db
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-22 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-22 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): A bontás az EKR rendszerben történik. (https://ekr.gov.hu)
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A bontási eljárás a Kbt. 68. §-a szerinti történik, az elektronikus bontás szabályait továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A bontási eljárás a Kbt. 68. §-a szerinti történik, az elektronikus bontás szabályait továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-03-22 12:00:00 📅
Hely:
“A bontás az EKR rendszerben történik. (https://ekr.gov.hu)”
További információk:
“A bontási eljárás a Kbt. 68. §-a szerinti történik, az elektronikus bontás szabályait továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló...”
További információk
A bontási eljárás a Kbt. 68. §-a szerinti történik, az elektronikus bontás szabályait továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Referencia: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelését az ajánlat...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Referencia: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelését az ajánlat benyújtásával egyidejűleg az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával igazolja. Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtásával kapcsolatban ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)bekezdés alapján jár el.
Ajánlattevőnek az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felszólítására a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján be kell nyújtani az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év (de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb teljesített szállításainak ismertetését.
A műszaki és szakmai alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. Az alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65. § (6), (7) és (11)-(12) bekezdése és a 67. § (2) bekezdése is. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja, ha a gazdasági szereplő az EEKD IV. rész α pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az alkalmassági követelményeket nem kell az EEKD formanyomtatvány IV. rész C-D. pontjában feltüntetni Az alkalmasság igazolását az ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (4)-(7) bekezdésére figyelemmel kérheti az ajánlattevőktől.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben nem rendelkezik a közbeszerzés tárgya szerinti, az adott részhez tartozó eszközök szállítására vonatkozó, szerződésszerűen
teljesített, sikeres átadás-átvétellel zárult, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 23.§. szerint igazolt szállítási referenciával, amely legalább
1. ajánlati rész esetében: legalább 3 db, a teljes mennyiségben foglaltak szerinti eszközökből legalább 3 fajta termék szállítását igazolja.
Az előírt mennyiség legfeljebb kettő (2) szállítási referenciával igazolható. Ajánlatkérő csak azokat a szerződéseket fogadja el az előírt időszakon belül teljesítettnek, melyek befejezési dátuma a felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven belül esik, és legfeljebb hat éven belül megkezdett. Amennyiben a bemutatni kívánt korábbi szállítás osztható, úgy az alkalmassági követelmények tekintetében elfogadható, ha a bemutatásra kerülő megosztott rész befejező időpontja esik a vizsgált időszakra (a felhívás feladásától visszafelé 3 év). Ilyen esetben értelemszerűen a bemutatásra kerülő megosztott résznek kell megfelelnie az alkalmassági követelmények keretében előírt egyéb feltételeknek is.
Az alkalmassági követelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
“Árbevétel: A gazdasági és pénzügyi alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások:
Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelményeknek való...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Árbevétel: A gazdasági és pénzügyi alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások:
Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelését az ajánlat benyújtásával egyidejűleg az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával igazolja. Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtásával kapcsolatban ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján jár el.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban „Kr.”) 19. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolandó az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevekénységet, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Ha az ajánlattevő a P/1. pontban előirt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekinteteben az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előirt alkalmassági követelmény es igazolási módi helyett barmely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi es gazdasági alkalmasságát.
Az érinttet ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekinteteben az árbevételre szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előirt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
A pénzügyi alkalmassági követelmény eseteben alkalmazandó a Kr. 19. § (3) es (7) bekezdése, a Kbt. 65.§ (6)-(8) es (11)-(12) bekezdései, valamint a 69. § (11a) bek. is irányadó.
Alkalmassági minimum követelmény(ek):
Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevétele nem éri el összesen a 11.000.000,- forint összeget.
A pénzügyi alkalmassági követelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az Ajánlattevő az előirt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)–(9) bek. tekintettel nem írja elő és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását önálló ajánlattevőtől vagy közös...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)–(9) bek. tekintettel nem írja elő és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását önálló ajánlattevőtől vagy közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevőktől.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Ajánlati biztosítékot Ajánlatkérő nem ír elő.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az elszámolás és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlattevő a vételár 30 %-nak megfelelő összeg előlegként történő kifizetését kérheti. Nyertes Ajánlattevő 1 db...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az elszámolás és a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlattevő a vételár 30 %-nak megfelelő összeg előlegként történő kifizetését kérheti. Nyertes Ajánlattevő 1 db előlegszámlát és az elvégzett munkákról 1 db végszámlát az ajánlatkérő által aláírt teljesítésigazolás alapján nyújthat be. Az előleg a végszámlában kerül elszámolásra. Végszámla esetén a teljesítésigazolás kiadásának feltétele valamennyi termék szerződés szerinti üzembe helyezésének megtörténte és az átadás átvételi eljárás lezárása. A Vételár kifizetése a Kbt. 135. § (1) bekezdésében és a Ptk. 6:130. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, a számla kézhezvételét vagy - ha bármely, a Ptk. 6:130. § (2) bekezdésében szabályozott körülmény fennáll - az igazolt szerződésszerű teljesítést követő 30 napon belül, számla ellenében, átutalással, forintban (HUF) történik. Az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hiv. Lapjában közzétett szintaxislistának megfelelő számla elfogadott
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Jótállás: értékelési részszempont, ajánlattevő megajánlása szerint alakul, de a sikeres műszaki átadás-átvétel napjától számított legalább 12...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Jótállás: értékelési részszempont, ajánlattevő megajánlása szerint alakul, de a sikeres műszaki átadás-átvétel napjától számított legalább 12 hónap.
Késedelmi kötbér: késedelmes naptári naponként a késedelmesen szállított termék nettó ajánlati ára 0, 5 %-a, de nem lehet többnem lehet több, mint a kötbér alapjaként figyelembe vett nettó vételár 15,0 %-a
Hibás teljesítési (minőségi) kötbér: A késedelemre megállapított mértékű kötbért kell alkalmazni a hiba közlésétől a hiba kijavításáig vagy kicseréléséig terjedő időtartamra.
Meghiúsulási kötbér: 20%
Előlegvisszafizetési biztosíték: a szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékben
Jótállási biztosíték: 2%
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
distorsion
partic-confl
prep-confl
misrepresent
nati-ground
prof-misconduct
Kizárási okok leírása:
“III.3) Kizáró okok felhívás pontnál megjelölt kizáró okokra vonatkozó általános tájékoztatásul, egyetlen alpontban ismertetett, de valamennyi alpontra...”
Kizárási okok leírása
III.3) Kizáró okok felhívás pontnál megjelölt kizáró okokra vonatkozó általános tájékoztatásul, egyetlen alpontban ismertetett, de valamennyi alpontra értelem szerint alkalmazandó.
Kizáró okok: az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok fennállnak.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: ajánlattevőnek és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdaság szereplőnek (alvállalkozónak, más szervezetnek vagy személynek) az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén a vonatkozó EEKD-t/nyilatkozatot a meghatalmazás alapján a Közös ajánlattevők képviseletében eljáró szervezet nyújtja be. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 2. § (1) bekezdésére figyelemmel ajánlattevő részére a közbeszerzési dokumentumokkal együtt elektronikus formában rendelkezésre bocsátja a jelen eljáráshoz tartozó egységes európai közbeszerzési dokumentum mintát. Ajánlattevő azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában a Kbt. 67. § (4) bekezdésére
figyelemmel ajánlatában köteles benyújtani arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) és ic) alpontjaiban foglaltak szerint kell igazolnia. A kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtásával kapcsolatban ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján jár el.
Megkövetelt igazolási mód MAGYARORSZÁG-i letelepedésű ajánlattevő(k) vonatkozásában: ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § előírásai szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását.
Megkövetelt igazolási mód nem MAGYARORSZÁG-i letelepedésű ajánlattevő(k) vonatkozásában: ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § előírásai szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok
igazolásával kapcsolatban irányadóak továbbá a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. §-ában,a 6-7. §-aiban és a 12-16. §-aiban foglaltak. A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő benyújtani az ajánlatában.
Ajánlatkérő, Gazdasági szereplők a jelen pontban foglalt valamennyi kizáró ok ellenőrzése, igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1-16. §-aiban foglalt rendelkezések alapján járnak el egyebekben.
Részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Jelen alpont szerinti Kizáró ok rövid ismertetése- bűnszervezetben való részvétel:
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a bűnszervezetben való részvételért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját korrupcióért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke (1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
Többet mutasson Többet mutasson (18) “Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját csalásért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C 316., 1995.11.27., 48. o.)
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját terrorista bűncselekményért vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekményekért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját pénzmosásért vagy terrorizmus finanszírozásáért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját gyermekmunkáért és az emberkereskedelem más formáiért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint
“Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő...”
Kizárási okok leírása
Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól?
“Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az...”
Kizárási okok leírása
Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól?
“A gazdasági szereplő fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll-e”
“A gazdasági szereplő a hitelezőkkel egyezséget kötött-e?”
“A gazdasági szereplő a nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e?”
“A gazdasági szereplő vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli-e?”
“A gazdasági szereplő felfüggesztette-e üzleti tevékenységét?”
“Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel?”
“Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről...”
Kizárási okok leírása
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan?
“Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy...”
Kizárási okok leírása
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében?
“Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe?
a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének...”
Kizárási okok leírása
Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe?
a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett,
b) Visszatartott ilyen információt,
c) Nem tudta határidőre benyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat
d) Megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket.
“Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a...”
Kizárási okok leírása
Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak?
A nemzeti kizárási okok: Kbt. 62. § (1) bekezdésének ag), ah), e), f), k) és l) pontjai, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésének a) és b) pontjai. Jelen alpont szerinti kizáró okokról bővebb információ a dokumentációban.
“Kbt. 63.§. (1) c) alapján a korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 63.§. (1) c) alapján a korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, vagy ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartása, amelyért felelős részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta.
“1. Jelen eljárásban a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerinti feltételek nem alkalmazandóak. AK a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-et alkalmazza.
2. A hiánypótlas,...”
További információk
1. Jelen eljárásban a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerinti feltételek nem alkalmazandóak. AK a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-et alkalmazza.
2. A hiánypótlas, felvilágosítás megadásának lehetősége a Kbt. 71. §-a alapján biztosított, a Kbt 71. § (6) bek. szerinti korlátozással.
3. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség ATket terheli (kivéve a Kbt. 177. § (2) bekezdésben foglaltak).
4. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)-(5) bekezdéseiben, a Kbt. 114. § (6) bekezdésben, valamint a közbeszerzési dokumentumban foglaltak az irányadók. Az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem megküldése vonatkozásában ésszerű határidőnek tekinti az ajánlattételi határidő lejártát megelőző negyedik munkanapot, a kiegészítő tájékoztatás megadása kapcsán ésszerű határidőnek tekinti az ajánlattételi határidő lejártát megelőző második munkanapot.
5. Az ajánlatot a Kbt. 66. § alapján kell megtenni. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, amely tartalmazza a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti összes adatot (az ajánlattevők neve, címe [székhelye, lakóhelye], valamint azok a főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési szempont [adott esetben részszempontok] alapján értékelésre kerülnek).
6. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésre vonatkozóan (teljességi nyilatkozat).
7. A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében es a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb alkalmasságakat tartalmaz az alkalmassági feltételek vonatkozásában.
8. Az ajánlatoknak az AH lejártáig az EKR rendszeren keresztül kell elektronikusan beérkeznie. Az ajánlatnak pdf kiterjesztésűnek, jelszó nélkül olvashatónak, de nem módosíthatónak kell lennie. Formai kötöttség: Kbt. 47. § (2a) bek szerint.
9. AT az EKR-ben elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni: - Felolvasólapot - Kbt. 66. § (2) bek szerinti nyil - NYIL a kizáró okokról, - NYIL Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) alpontja tekinteteben -Nyil. kiz.okok. alvall. es kap. szerv. tekinteteben - NYiL folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról – Nyil. Kbt. 66. § (6) bek. – Nyil. Kbt. 65. § (7) bek. – Nyil. alkalmassági köv. – Nyil. üzleti titokról – Nyil. bemutatott szakemberről
10. ATnek, valamennyi közös ATnek nyilatkoznia kell: Kbt. 66. § (6) bek a) es b) pontja, es Kbt. 65. § (7)
bek tekinteteben (nemleges tartalmú nyilatkozat benyújtása is kötelező), csatolni kell a szerződéses elszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot a Kbt. 65.§ (7) es (9) bek szerint.
11. Ajánlatnak az aláírási jogosult ellenőrzése céljából tartalmaznia kell AT, valamennyi közös AT, az ajánlatban nyilatkozatot aláíró alvállalkozók, es az alkalmasság igazolásában reszt vevő egyéb szervezetek eseteben az alábbi iratokat: - ajánlatban szereplő bármilyen nyilatkozatot aláíró személy aláírási címpéldánya vagy a 2006. evi V. tv 9. § (1) bek szerinti aláírási-mintaja – a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállalókra vonatkozó meghatalmazás - amennyiben a cégkivonat szerint cégügyében el nem bírált mód van foly-ban a von. vált.bej-i kérelem egyszerű másolata. Elektronikus feladás eseten az ehhez kapcsolódó dok-ok nem hitelesített másolata is.
12. Ha több AT közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell a KD-ban es Kbt. 35. § (2a) bek-ben meghat. tartalommal.
13. A Kbt. 75. § (6) bekezdése alapján Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdése e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
14. AK helyszíni bejárást nem tart. AK tárgyalást nem tart.
15. Az ajánlathoz cégszerűen aláírt, árazott költségvetést kell csatolni a KD. részeként kiadott árazatlan költségvetés berázásával. A kiadott költségvetéstől eltérni nem lehet. Ajánlattevő köteles csatolni a cégszerűen aláírt eredeti, teljes terjedelmében írásvédett (jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető) beárazott költségvetési kiírást, Microsoft Excel formátumban (.xls) is csatolni. Érvénytelen az ajánlat, ha az AT ajánlatához nem nyújtja be az árazott költségvetést.
16. Ajánlatkérő felhívja a Tisztelt Gazdasági szereplők figyelmét, hogy az ajánlatban csak új, azaz nem használt és nem felújított készülék, termék ajánlható meg.
17. Ajánlatkérő felhívja a Tisztelt Gazdasági szereplők figyelmét, hogy a műszaki megfelelőség igazolása tekintetében Ajánlattevőnek a megajánlásában fel kell tüntetnie a gyártót, a konkrét típusmegjelölést, valamint a származási helyet.
18. Ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
19. FAKSZ: Dr. Komlódi András (00228)
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 038-110039 (2024-02-20)
Ajánlati felhívás (2024-03-22) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-27 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-27 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-03-27 12:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Mar 22 10:00:00 CET 2024
Helyesen: Wed Mar 27 10:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Mar 22...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Mar 22 12:00:00 CET 2024
Helyesen: Wed Mar 27 12:00:00 CET 2024
“Ajánlattételi határidő meghosszabbítása.”
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 110039-2024
Forrás: OJS 2024/S 060-176616 (2024-03-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben 1. rész Elektromos és egyéb eszközök 2. rész Bútor és...”
Rövid leírás
Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben 1. rész Elektromos és egyéb eszközök 2. rész Bútor és kapcsolódó eszközök A beszerezni kívánt eszközöknek megkell felelniük a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. Az eszközöknek újaknak kell lenniük, a beszerzés magában foglalja a telepítést, üzembe helyezést, összeszerelést. A műszaki specifikáció az eszközökre vonatkozó előírások minimumfeltételeit határozza meg, azaz a megajánlott és leszállított eszközöknek minimálisan azokat a paramétereket kell teljesítenie, amelyek a műszaki specifikációban meghatározásra kerültek. Attól ajánlattevők jobb eszközöket is megajánlhatnak, leszállíthatnak. Az eljárás 1. és 2. része vonatkozásában műszaki leírásban (specifikáció) szereplő méretek esetén Ajánlatkérő +/- 5 %-os eltérést elfogad. A műszaki specifikációban szereplő eszközök esetén a termékfotó megjelölés kizárólag az adott termék egyértelmű beazonosíthatósága érdekében történt. Az egyes termékeknél megjelenő esetleges konkrét márka vagy típus megjelölés is kizárólag a becsült érték meghatározása keretén belül történő piackutatás alapján történt, a termék megfelelősége és beazonosíthatósága érdekében. Az ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő, meghatározottgyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben az ajánlati felhívás, valamint közbeszerzési dokumentum meghatározottgyártmányú, eredetű, típusú dologra, tevékenységre való hivatkozást tartalmaz, a 321/2015. (X.30.) Korm. rend.46. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek igazolni kell. Egyenértékűség: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányra, eredetű vagy típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 62 582 100 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben 1. rész Elektromos és egyéb eszközök beltéri szemetes...”
A beszerzés leírása
Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben 1. rész Elektromos és egyéb eszközök beltéri szemetes (20 l) 50 db elektromos tűzhely 12 db elöltöltős mosógép ipari 1 db elöltőltős mosógép 3 db fém létra 1 db hulladékgyűjtő szemetes fém 1 db hulladékgyűjtő szemetes fém 3 db hulladékgyűjtő szemetes fém 9 db hűtőszekrény 50 db hűtőszekrény 11 db kültéri szemetes (dohányzó) 3 db Laptop 3 db led tv 1 db Microsoft Office 2019. 3 db mikrohullámú sütő 11 db Multifunkciós lézer nyomtató 1 db ruhaszállító kocsi 3 db seprű lapát szett 4 db száraz- nedves szőnyeg és kárpittisztító 1 db szárítógép 1 db szárítógép 3 db széf recepció 1 db szemetes 12 l-es 2 db szemetes kis méretű 3 db szennyes kocsi 3 db szennyes kosár 8 db takarító kocsi 2 db teleszkópos ablaktörlő 2 db vasaló 1 db vasalódeszka 1 db vízforraló 11 db
“Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben 2. rész Bútor és kapcsolódó eszközök 2 ajtós...”
A beszerzés leírása
Tamási 150 fős munkásszálló épület üzemeltetéséhez kapcsolódó bútorok és eszközök beszerzése 2 részben 2. rész Bútor és kapcsolódó eszközök 2 ajtós komódszekrény 2 db 3 személyes kanapé 1 db 4 akasztós fali fogas 51 db ágy 3 db ágymatrac 3 db beépített szekrény B1/E jelű 12 db beépített szekrény B1/F jelű 1 db beépített szekrény B2/E jelű 12 db beépített szekrény B2/F jelű 2 db beépített szekrény B3 jelű 24 db beépíthető hűtő 1 db büfé szék 10 db büfé asztal 5 db dohányzó asztal 1 db éjjeli lámpa 150 db éjjeli szekrény 3 db étkező asztal 19 db étkező konyhapult emeleti B4 3 db étkező konyhapult földszinti B4F jelű 1 db étkező szék 79 db fali polc SZP/1 150 db folyosói eligazító táblák, (szintenként 1 db) 4 db forgószék 5 db fotel 2 db fotelágy 50 db fürdőszoba és fali fogas 56 db gyógyszertartó szekrény 1 db helyiség tábla 83 db heverő egyszemélyes 100 db íróasztal 4 db kerti asztal 4 db kerti szék 8 db konyhai értékmegőrző 4 db konyhapult irodai étkező 1 db körasztal 50 db kulcstartó szekrény 1 db lepedő 456 db mosogató 8 db nyíló zuhanyajtó 50 db nyitott komódszekrény 1 db Öltöző szekrény 1 db paplan 153 db paplan huzat 456 db párna 153 db párna huzat 456 db polcrendszer 3m 1 db polcrendszer 4m 1 db polcrendszer csomag 3 db recepciós pult 1 db sötétítő roló 1. 18 db sötétítő roló 2. 6 db sötétítő roló 3. 24 db sötétítő roló 4. 8 db sötétítő roló étkező 12 db széf 50 db szék 150 db szennyes ruha polc 3 db tárgyaló szék 10 db társalgó asztal 5 db tiszta ruha polc 3 db zárható szekrény 4 db
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
Type of alleged irregularity: Egyéb: 3
A panaszosok száma: 3
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-11-12 📅
Cím: Adásvételi szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000031992024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 032 850 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000031992024/3072
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Balázs-Diák Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13446976241
Postacím: Szekszárdi Utca 12/A
Postai irányítószám: 1138
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: koszegi.erzsebet@balazs-diak.hu📧
Telefon: +36 12665140📞
2️⃣ Procedures for review
Type of alleged irregularity: Egyéb: 4
A panaszosok száma: 4
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 9
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 9
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 49 838 790 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000031992024/3000
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Meixner Csaba E.V
Nemzeti nyilvántartási szám: 67248373242
Postacím: Kossuth utca 15. IV/8.
Postai irányítószám: 1151
E-mail: designbutor@gmail.com📧
Telefon: +36 203535586📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Porga Ferenc
Kiegészítő információk További információk
“Ajánlatkérő az ajánlatok elbírálása során alkalmazta a Kbt. 81. § (5) bekezdését, azaz az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatok elbírálása során alkalmazta a Kbt. 81. § (5) bekezdését, azaz az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végezte el a bírálatot, erre tekintettel ajánlatkérő nem bírálta az alábbi ajánlatokat: 1 - Elektromos és egyéb eszközök Balázs-Diák Kft. (1138 Budapest, Szekszárdi utca 12/A., adószám: 13446976-2-41) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 13 032 850 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 13 ARTHYM Kft. (7624 Pécs, Bárány út 24., adószám: 29163515-2-02) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 15 947 406 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 12 2 - Bútor és kapcsolódó eszközök Iroda 2000 Kft. (3530 Miskolc, Corvin utca 1. B. ép. 3., adószám: 11079130-2-05) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 61 567 970 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 48 CPM Mobilier Kft. (6100 Kiskunfélegyháza, Szegfű utca 8. IV. em. 19. a., adószám: 26387811-2-03) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 55 800 000 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 48 AVA-FA Kft. (9025 Győr, Ikrényi u. 11. 0267/11. hrsz, adószám: 12837124-2-08) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 69 969 900 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 48 Meixner Csaba E.V (1151 Budapest, Kossuth utca 15. IV/8., adószám: 67248373-2-42) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 49 838 790 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 48 ARTHYM Kft. (7624 Pécs, Bárány út 24., adószám: 29163515-2-02) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 71 757 750 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 12 Garzon Novum Kft. (8000 Székesfehérvár, Bakony utca 4., adószám: 23769429-2-07) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 58 960 619 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 48 Balázs-Diák Kft. (1138 Budapest, Szekszárdi utca 12/A., adószám: 13446976-2-41) Egyösszegű nettó ajánlati ár (Forint): 63 410 480 Jótállás időtartama (12-48 hónap): 13