Tervezési keretszerződés - 2024.

Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

Szerződés megnevezése: „Tervezési keretszerződés a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. működési területén megvalósuló beruházások előkészítésével kapcsolatos tervezői feladatok ellátása és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása vonatkozásában” (Keretszerződés) Eljárás fajtája: Kbt. Második rész 81. § szerinti nyílt közbeszerzési eljárás (Közbeszerzési Eljárás). Ajánlatkérő (Ajánlatkérő vagy AK vagy Megrendelő) több beruházást tervez megvalósítani a működési területén (várhatóan a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda részleges felújítási munkálatai és további beruházások). A beruházások legnagyobb része engedélyhez (építési és/vagy örökségvédelmi) kötött tevékenységet foglal magába, így a megvalósításuk csak tervezői jogosultsággal rendelkező tervező által jegyzett engedélyes, illetve kivitelezési tervek alapján végezhető. Az Ajánlatkérő a jelen Közbeszerzési Eljárás alapján a folyamatosan felmerülő (a beruházásokhoz kapcsolódó) építési- és szerelési munkák megvalósításának előkészítéséhez, illetve megvalósításához tervezési keretszerződést (Keretszerződés) kíván megkötni, amelynek keretösszege nettó 200.000.000,- Ft (Keretösszeg). A Keretszerződés az aláírásától számított 24 hónapig hatályos. Ajánlatkérő rögzíti, miszerint a közbeszerzés tárgyával (Szolgáltatások), és a megrendelésekkel kapcsolatos követelmények teljeskörűen a közbeszerzési dokumentumokban, különösen az ajánlati dokumentáció III. kötetét képező műszaki leírásban (Műszaki Leírás) kerülnek meghatározásra. A tervezési feladatok és a Keretszerződés legfontosabb jellemzői az alábbiakban kerülnek összefoglaló módon meghatározásra. A Keretszerződés időtartama alatt a jelen felhívásban meghatározott Keretösszeg terhére AK eseti megrendelésekkel (Eseti Megrendelés) élhet. A Keretszerződés időtartama alatt az aktuálisan felmerülő tervezési feladatrészekre vonatkozóan a Megrendelő egyedi ajánlatot kér a nyertes ajánlattevőtől (AT, Ajánlattevő vagy Tervező), majd a Tervező által elkészített, a bevonandó tervezők fajtájára és mennyiségére vonatkozó eseti ajánlat alapján Eseti Megrendelést küld a Tervezőnek. A tervezési, illetve a Műszaki Leírásban meghatározott egyéb típusú tervezői feladatot az Eseti Megrendelésben részletezettek szerint kell elvégezni. Az elvárt szolgáltatások ütemezése és mennyisége előre nem meghatározható, azok sorrendjét, elvégzésük időpontjait Eseti Megrendelés(ek) keretében adja meg Megrendelő. A felmerülő eseti munkák igénye vonatkozásában a Megrendelő a Tervező részére email útján a feladatleírást tartalmazó értesítést küld, amelyben megjelöli a tervezői szolgáltatások tartalmát, és az általa ismert legfontosabb tényezőket, az igényelt tervszinteket, a helyszíni bejárás(ok) helyét és idejét. A Tervező áttekinti a Megrendelő igényeit, a Megrendelő által meghatározott tervezési feladatot, felméri az érintett beruházás szükségleteit, és felülvizsgálja a Megrendelő erre vonatkozó elképzeléseit. A Tervező a helyszíni bejárás(ok) és egyeztetések után a Megrendelő által meghatározott határidőben a fentiekkel kapcsolatos megállapításairól, a várható munka részleteiről, szakágankénti időráfordítási igényéről, határidejéről és a kapcsolódó árajánlatáról írásban tájékoztatja a Megrendelőt. Ajánlatkérő a Tervező által megadott árajánlat és szakmai tartalom alapján dönt az Eseti Megrendelés kiadásáról. Az árajánlat a jelen eljárásban foglalt 1-4. értékelési szempontokra vonatkozóan megajánlott egységárakat tartalmazhatja. Ha szükséges az 1-4. értékelési szempontokban jelzettől eltérő szakági tervező bevonása az adott feladat teljesítésébe, ebben az esetben az adott, bevonni szükséges szakember vonatkozásában érintett szakmai kamara (Magyar Építész Kamara vagy Magyar Mérnöki Kamara) ajánlott díjszabása figyelembevételével (legfeljebb az abban foglalt mértékű napidíj alkalmazásával) kerül meghatározásra a Tervező árajánlata. A teljesítés során végzendő munkanemek listája Tervező az alábbi lehetséges feladatok ellátására köteles az írásbeli Eseti Megrendelésben foglaltak szerint: - Tervezési előkészítő feladatok elvégzése; - Koncepciótervek elkészítése; - Engedélyezési tervek elkészítése; - Kivitelezési tervek elkészítése; - Kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárással kapcsolatos feladatok - Egyéb kapcsolódó feladatok (A Tervező eljár a tervezési szolgáltatások teljesítéséhez, valamint a Beruházás teljes körű megvalósításához szükséges összes Engedély, hatósági, szakhatósági hozzájárulás vagy állásfoglalás megszerzése érdekében, továbbá ellátja a szakági tervező és egyéb szakértő, közreműködő közötti egyeztetések koordinálását.) - Tervezői művezetés

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-10-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-09-24.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-09-24 Ajánlati felhívás
2025-01-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-09-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Tervezési keretszerződés - 2024.
Hivatkozási szám: EKR001202012024
Rövid leírás:
“Szerződés megnevezése: „Tervezési keretszerződés a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. működési területén megvalósuló beruházások előkészítésével...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001202012024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
“A ténylegesen megrendelendő mennyiség előre pontosan nem határozható meg. A felmerülő igények függvényében kerül sor az Eseti Megrendelésekre. AK rögzíti,...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A fentiekben technikai információként az Ajánlatkérő székhelye került rögzítésre. Ajánlatkérő a tervezési szolgáltatások ellátásának helyével kapcsolatban...”    Többet mutasson
Postacím: Szőlő
utca
38.
Irányítószám: 1034
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható
Leírás
A megújítások leírása:
“A futamidő végén a beszerzés tárgyára figyelemmel várhatóan új szerződés megkötése szükséges.”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 5. értékelési szempont: Az M.2.1) min. köv. szerinti szakembernek a min. köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán (jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartam) felüli műemlék* és/vagy fürdő** tervezése során szerzett tervezői többlettapasztalata (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 14
Minőségi kritérium (név): 6. értékelési szempont: Az M.2.2) min. köv. szerinti szakembernek a min. köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán (jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartam) felüli műemlék* és/vagy fürdő** tervezése során szerzett tervezői többlettapasztalata (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 13
Minőségi kritérium (név): 7. értékelési szempont: Az M.2.3) min. köv. szerinti szakembernek a min. köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán (jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartam) felüli műemlék* és/vagy fürdő** tervezése során szerzett tervezői többlettapasztalata (db)
8. értékelési szempont: Az M.2.4) min. köv. szerinti szakembernek a min. köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán (jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartam) felüli műemlék* és/vagy fürdő** tervezése során szerzett tervezői többlettapasztalata (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 14
13
10
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-24 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-24 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): A bontásra elektronikusan kerül sor az EKR rendszerben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A bontás szabályait a Kbt. 68. §, az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm....”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-10-24 14:00:00 📅
Hely:
“A bontásra elektronikusan kerül sor az EKR rendszerben.”
További információk:
“A bontás szabályait a Kbt. 68. §, az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm....”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz
Titoktartási megállapodás szükséges

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“SZ.1: SZ.1. A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja, a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 26. § (1) bek. b) pontja és a 26. § (3) bekezdése, valamint a 322/2015. (X....”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1: Az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmassága az alábbiak szerint igazolható: M.1 a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és...”    Többet mutasson

“M.2 (első szövegrészlet): Az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmassága az alábbiak szerint igazolható: M.2 A Kbt. 65. §...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“M.2 (második szövegrészlet): Karakterkorlátozás miatt folytatás az „M.2 (első szövegrészlet) - Alkalmassági követelmény ismertetése” rovatból: Ezen...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)-(9) bek. szerinti gazdálkodó szervezet alapítását (projekttársaság létrehozását) nem írja elő és nem teszi lehetővé.”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Tervezési Díj kifizetésére az egyes Eseti Megrendelések teljesítését követően, utólag kerül sor a szerződéstervezetben...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Kötbérek (Késedelmi Kötbér, Meghiúsulási Kötbér) az ajánlati dokumentáció II. kötetét képező szerződéstervezetben foglalt részletes rendelkezések szerint.”
Részvételi feltételek
Kizárási ok: bankr-nat
bankruptcy
Kizárási okok leírása:
“Ajánlatkérő rögzíti, miszerint a kizáró okra vonatkozó jelen pontban foglalt adatrögzítés („A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet”)...”    Többet mutasson

“Karakterkorlátozás miatt folytatás a „Kizáró ok”, „Kizáró ok típusa: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet” rovatból: dc) aki tagja az...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12165814244
Postacím: Szőlő Utca 38.
Postai irányítószám: 1034
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Torma András
E-mail: kozbeszerzes@budapestspas.hu 📧
Telefon: +36 14524500 📞
Fax: +36 14524501 📠
URL: https://www.budapestgyogyfurdoi.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001202012024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001202012024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk

“1) A jelen eljárás a Kbt. Második rész 81. § szerint indított nyílt közbeszerzési eljárás. 2) A közbeszerzési eljárás a Kbt. 40. § (1) bek. és a 424/2017....”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 187-577086 (2024-09-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Szerződés megnevezése: „Tervezési keretszerződés a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. működési területén megvalósuló beruházások előkészítésével...”    Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 200 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 200 000 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 200 000 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A ténylegesen megrendelendő mennyiség előre pontosan nem határozható meg. A felmerülő igények függvényében kerül sor az Eseti Megrendelésekre. AK rögzíti,...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A fentiekben technikai információként az Ajánlatkérő székhelye került rögzítésre. Ajánlatkérő a tervezési szolgáltatások ellátásának helyével kapcsolatban...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“A Kbt. XV. fejezet szerinti nyílt eljárás.”

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-08 📅
Cím: Tervezési keretszerződés a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. működési területén megvalósuló beruházások előkészítésével kapcsolatos tervezői feladatok ellátása és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása vonatkozásában
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001202012024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 9
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 9
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 200 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 8
Ajánlat azonosítója: EKR001202012024/5371
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10388136241
Postacím: Szőnyi István Utca 80.
Postai irányítószám: 1046
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kpluszk@kpluszk.hu 📧
Telefon: +36 14317160 📞
URL: https://www.kpluszk.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Szőlő Utca 38.

Kiegészítő információk
További információk

“AK felhívja a figyelmet arra, hogy a hirdetmény V.4) rovat ("Összes beérkezett ajánlat") esetében az egyes ajánlattevők von. a "Megajánlott összeg" minden...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint. Karakterkorlátozás miatt folytatás a VI.3. rovatból: 6. számú ajánlattevő: TOP-KVALITÁS Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 009-023192 (2025-01-13)