TXL G - Golf gurulóutak felújítása

Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A G gurulóút (továbbiakban: TXL G) R110-R117 állóhelyek mögötti szakaszának, a TWY A1 – TWY B1 csomópont, illetve B1 „csonk” burkolatának teljeskörű felújítási munkálatai. A feladat részét képezi a meglévő aszfalt burkolatú pályaszerkezetek teljes körű bontása, új alépítmények építése, bazaltbeton burkolat építése kb. 17.000 m2-nyi felületen. A feladat tartalmaz F900 terhelhetőségű rácsos folyóka építést kb. 260 méter hosszban. A térvilágítás korszerűsítéseként 2 db térvilágítási oszlop elbontását és 6 db új térvilágítási oszlop építését kell megvalósítani. A kivitelezés során építendő kb. 900 fm új csapadékcsatorna gerinchálózat, ebből 84 fm ÜPE csövet és 795 fm előregyártott vasbeton csövet – melyből többek között 484 fm DN800 átmérőjű csövet - kell építeni. Az előtér átépítése következtében a jelenlegi fénytechnikai alépítmények és aknák a tervezett szélesítés miatt a burkolat alá kerülnek, emiatt bontásuk és kiváltó nyomvonal építése szükséges. A tervezett fénytechnikai alépítményeket aknákból és műanyag védőcsövekből kell kialakítani. Fénytechnikai alépítmény részeként 4.380 fm DN160 védőcső beépítését kell elvégezni, illetve 2.040 méter primer kábel építendő. A kivitelezési munkák részeként információs táblák elhelyezése, valamint a kivitelezéssel érintett területen, légijárművek számára szolgáló vizuális navigációs támogatást biztosító rendszer kiépítése is az elvégzendő feladatok részét képezik a tenderdokumentáció részeként csatolt műszaki feladatmeghatározás és költségvetési kiírás szerint. A kivitelezési munkákat a mindenkor hatályos nemzetközi és hazai légügyi hatósági előírások (így különösen EASA követelmények), szabványok, irányelvek figyelembevételével és az abban rögzített rendelkezések betartásával kell megvalósítani. Ahol a műszaki leírás meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely, a leírásban meghatározott árukkal műszakilag, esztétikailag és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott árukkal felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású áru(k) teljesítését és/vagy felhasználását is elfogadja akkor is, ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdésében előírt „vagy ezzel egyenértékű” kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-02-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-12-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-12-30 Ajánlati felhívás
2025-02-10 Ajánlati felhívás
2025-02-18 Ajánlati felhívás
2025-07-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-06-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-12-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: TXL G - Golf gurulóutak felújítása
Hivatkozási szám: EKR002390792024
Rövid leírás:
A G gurulóút (továbbiakban: TXL G) R110-R117 állóhelyek mögötti szakaszának, a TWY A1 – TWY B1 csomópont, illetve B1 „csonk” burkolatának teljeskörű felújítási munkálatai. A feladat részét képezi a meglévő aszfalt burkolatú pályaszerkezetek teljes körű bontása, új alépítmények építése, bazaltbeton burkolat építése kb. 17.000 m2-nyi felületen. A feladat tartalmaz F900 terhelhetőségű rácsos folyóka építést kb. 260 méter hosszban. A térvilágítás korszerűsítéseként 2 db térvilágítási oszlop elbontását és 6 db új térvilágítási oszlop építését kell megvalósítani. A kivitelezés során építendő kb. 900 fm új csapadékcsatorna gerinchálózat, ebből 84 fm ÜPE csövet és 795 fm előregyártott vasbeton csövet – melyből többek között 484 fm DN800 átmérőjű csövet - kell építeni. Az előtér átépítése következtében a jelenlegi fénytechnikai alépítmények és aknák a tervezett szélesítés miatt a burkolat alá kerülnek, emiatt bontásuk és kiváltó nyomvonal építése szükséges. A tervezett fénytechnikai alépítményeket aknákból és műanyag védőcsövekből kell kialakítani. Fénytechnikai alépítmény részeként 4.380 fm DN160 védőcső beépítését kell elvégezni, illetve 2.040 méter primer kábel építendő. A kivitelezési munkák részeként információs táblák elhelyezése, valamint a kivitelezéssel érintett területen, légijárművek számára szolgáló vizuális navigációs támogatást biztosító rendszer kiépítése is az elvégzendő feladatok részét képezik a tenderdokumentáció részeként csatolt műszaki feladatmeghatározás és költségvetési kiírás szerint. A kivitelezési munkákat a mindenkor hatályos nemzetközi és hazai légügyi hatósági előírások (így különösen EASA követelmények), szabványok, irányelvek figyelembevételével és az abban rögzített rendelkezések betartásával kell megvalósítani. Ahol a műszaki leírás meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely, a leírásban meghatározott árukkal műszakilag, esztétikailag és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott árukkal felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású áru(k) teljesítését és/vagy felhasználását is elfogadja akkor is, ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdésében előírt „vagy ezzel egyenértékű” kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Repülőterek, futópályák és manőverezési felület építése 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR002390792024/1
További információk:
1. Irányadó jog: magyar jogszabályok, különösen: 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), 2013. évi V. törvény (Ptk.), 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet, 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet, 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet. 2. Az ajánlatokat a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41/A. § alapján az ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR-en (www.ekr.gov.hu) keresztül lehet benyújtani. Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bekezdése, 35. § (2a) bekezdése és 65. § (12) bekezdése alapján vizsgálja. Kérjük, hogy az EKR-ben a dokumentumok/nyilatkozatok egyszerű elektronikus másolatait – azaz a nem elektronikus űrlap formájában rendelkezésre álló nyilatkozatokat – .pdf fájlformátumban (tömörített formátum: .zip vagy .rar) kell benyújtani. 3. Ajánlatkérő Szakmai ajánlat benyújtását kéri az alábbi tartalommal: I. Felolvasólap szerinti ajánlati árat alátámasztó árazott költségvetés (aláírt Pdf. és excel formátumban)- mely teljes hiánya nem hiánypótolható. II. az 1.értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakemberek többlettapasztalatát bemutató szakember által aláírt önéletrajz (szakmai többlettapasztalat - hónapokban megadva). Az időben egymást átfedő gyakorlati időtartamok esetén az átfedéssel érintett időtartamot csak egyszer veszi figyelembe az ajánlatkérő a szakmai gyakorlati idő megállapításánál. Ajánlatkérő a szakmai gyakorlat számításánál a tört hónapokat egész hónapnak tekinti. A szakmai ajánlat benyújtása kötelező, a be nem nyújtása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. A szakemberek többlettapasztalata értékelési szempontok szerinti vállalás alátámasztása során kizárólag a megajánlott szakemberek neve nem hiánypótoltatható, az értékelési szempontokra tett vállalást alátámasztó egyéb dokumentum tekintetében Ajánlatkérő a Kbt. 71. § rendelkezései szerint bocsájthat ki hiánypótlást. 4. A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 34/A. § (1) bekezdés alapján ha az építési beruházás a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszerbe tartozó tevékenységekről, valamint az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszerről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozik, a szerződés teljesítése során a nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az Üvegkapu alkalmazására. Amennyiben a megajánlott ajánlati ár eléri az irányadó kormányrendeletben feltüntetett összeget ajánlattevő ajánlatában nyilatkozik, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte. 5. Kbt. 65.§ (10): Ajánlatkérő az alábbiakban megjelölt alapvető fontosságú feladatok esetében előírja, hogy azokat maga az ajánlattevő vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyike köteles elvégezni. Az e feladatokra vonatkozó, alkalmassági feltételek igazolásához nem támaszkodhat az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó. A. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet alapján kötelezően saját munkavállalóként bevonandó 266/2013 (VII.1.) Korm. rendelet 1. melléklet szerinti MV-KÉ szakember B. Az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II. 20.) SzCsM-EüM együttes rendelet szerinti Biztonsági és egészségvédelmi koordinátor
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Gurulópálya építése 📦
Postacím: 156740, 156734, 156733, 156735, 156737.
Irányítószám: 1185
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 233 nap
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M/2.1. szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember nemzetközi replülőtéri gurulóutak projektek kivitelezése során felelős műszaki vezetőként szerzett szakmai többlet tapasztalata (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3. Kötelező 60 hónapon felül vállalt jótállás időtartama (hónapban) (min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-11 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-11 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu (Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld az ajánlattevő részére.)
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2025-02-11 13:00:00 📅
Hely:
https://ekr.gov.hu (Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld az ajánlattevő részére.)
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Közbeszerzési tárgya szerinti árbevétel: P/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a P/1. alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplőnek az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt egyszerű nyilatkozatát, nem szükséges a formanyomtatvány IV. részében az adatok megadása (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.) A Kbt. 65.§ (6) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7) bekezdésben foglaltak szerint. Az a szervezet, amelynek adatait ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65.§ (6)-(8) bekezdéseinek előírásaira is. Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában külön formanyomtatványokat is be kell nyújtsa az ajánlat részeként. Közös ajánlattétel esetén az EEKD a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában benyújtandó. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívását követően a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján AT (közös AT), továbbá a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, közbeszerzés tárgyából (útépítési munka) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy mikor jött létre illetve, hogy mikor kezdte meg a tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben Ajánlattevő a P1. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a közbeszerzés tárgya szerinti árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, akkor, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról. (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése.) Fogalommagyarázat: útépítési munka: a műszaki előírások szerint meghatározott műszaki jellemzőkkel út kialakítása, átépítése, felújítása vagy korszerűsítése. P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha jelen felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év alapján a közbeszerzés tárgyából (útépítési munka) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem érte el legalább 1.800.000.000 Ft összeget.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Referencia: Az M/1. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében ajánlatkérő EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)-(3), a Kr. 1. § (1) és 2. § (5) bekezdésének megfelelően – elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján kötelező: M/1. A Kbt. 65. § (4) bek. és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján Ajánlattevőnek csatolnia kell a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését, azaz a referenciák igazolását a Kr. 22. § szerint. Az igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés kezdő és befejező időpontja (év/hónap/nap), a szerződést kötő másik fél neve és címe, referenciát adó személy neve telefonszáma vagy e-mail címe, a referencia munkát elvégző gazdasági szereplő neve, címe, közös teljesítés esetén a teljesítés %-os aránya, az építés, illetőleg a tervezés tárgya és mennyisége, (az alkalmassági követelménnyel összevethető tartalommal), a teljesítés helye, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben AT a referenciát közösen (konzorciumban) teljesítette, úgy a referencia-igazolásból, nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie, hogy AT a referencia munka mely részeit teljesítette. AK referencia munkának kizárólag AT által elvégzett részét/arányát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során. AK felhívja a figyelmet a Kr. 22.§(5) bekezdésére. A teljesítés kezdő és befejező időpontjának is a vizsgált időszakba kell esnie. Befejezettnek minősül a referencia, ha a tárgyát képező beruházás sikeres (rész)műszaki átadás-átvételére sor került. M/1 Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik a jelen ajánlati felhívás feladásától (VI.5) pont szerint) visszafelé számított 8 éven belül megkezdett és 5 éven belül befejezett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt, alábbi referenciamunkákkal: a) legalább 1 db összefüggő 2 000 m2 bazaltbeton burkolatú út építése és/vagy rekonstrukciója b) legalább 1 db legalább 300 fm min. DN800 -as, vagy azt meghaladó névleges átmérőjű, csapadékcsatorna építése és/vagy rekonstrukciója c) legalább 1 db EASA követelményeinek megfelelően készült légiforgalmi burkolat (gurulóút vagy előtér) építése és/vagy rekonstrukciója Az M/1. b)-c) követelményeket egyenként legfeljebb 4 db különböző munka igazolásával lehet igazolni. Ajánlatkérő EASA alatt a Európai Repülésbiztonsági Ügynökséget (European Union Aviation Safety Agency) érti.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Szakember: Az M/2. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében ajánlatkérő EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)-(3), a Kr. 1. § (1) és 2. § (5) bekezdésének megfelelően – elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján kötelező: M/2. A Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján részenként azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük és képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. - Az előírt jogosultság megléte esetén benyújtandó szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, mely tartalmazza a kamarai nyilvántartási számát, a jogosultság elektronikus elérési útvonalát, és az adott jogosultságra vonatkozó első nyilvántartásba vétel időpontját (év/hónap), valamint a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát. - Az előírt jogosultság meglétének hiánya esetén benyújtandó szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, mely tartalmazza: az alkalmassági miminumkövetelményként, előírt az adott jogosultság megszerződéséhez szükséges szakmai tapasztalat igazolását/bemutatását (év/hónap részletezettséggel), valamint rendelkezésre állási nyilatkozatát, továbbá a szükséges végzettséget igazoló dokumentum másolatát szükséges továbbá benyújtani. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7)-(9), (11) bek. és a Kbt. 69.§ (11)-(11a) bek., és a Kr. 24. § (2) bek. is irányadó. Az időben egymást átfedő gyakorlati időtartamok esetén az átfedéssel érintett időtartamot csak egyszer veszi figyelembe az ajánlatkérő a szakmai gyakorlati idő megállapításánál. Továbbá Ajánlatkérő a szakmai gyakorlat számításánál azon tört hónapokat, amelyben a teljesítés legalább 15 naptári nap volt: egész hónapnak tekinti, amennyiben egy hónapban 15 naptári napnál kisebb teljesítési időszak volt: azt a hónapot ajánlatkérő nem veszi figyelembe. Az alkalmassági követelmények igazolásával kapcsolatos részletes előírásokat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet és a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. M/2. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik részenként az alábbi szakemberekkel: M.2.1) 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013 (VII.1.) Korm. rendelet 1. melléklet szerinti MV-KÉ (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel 8 hónap tapasztalattal repülőtéri gurulóutak kivitelezése és/vagy rekonstrukciója során. M 2.2 - 1 fő az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II. 20.) SzCsM-EüM együttes rendelet szerinti Biztonsági és egészségvédelmi koordinátor legalább 24 hónap biztonsági és egészségvédelmi koordinátori gyakorlattal Egy szakember több pozícióra is bemutatható. Az előírt jogosultsággal és aktív státusszal valamennyi szakembernek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell, a nyilvántartásba-vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépésemnek minősül, amely esetben AK a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval kötheti meg a szerződést. Ajánlatkérő gurulóút alatt a szárazföldi repülőtéren kijelölt a légijárművek gurulására és a repülőtér egyes területeinek összekapcsolására létesített utat érti.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Hulladékstátusz megváltoztatási engedélyság előírása: Az M/3. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében ajánlatkérő EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)-(3), a Kr. 1. § (1) és 2. § (5) bekezdésének megfelelően – elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján kötelező: M/3. A Kbt. 65. § (4) bek. és a Kr. 21. § (2) bek. f) pontja alapján Ajánlattevőnek csatolnia kell az ajánlattevő (gazdasági szereplő) székhelye szerint illetékes Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi, és Hulladékgazdálkodási Főosztály által kiadott hulladékkezelési engedélyének másolatát, vagy az engedély számát és az engedélyt kiadó intézményt. M/3 Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az ajánlattevő (gazdasági szereplő) székhelye szerint illetékes Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi, és Hulladékgazdálkodási Főosztály által kiadott hulladékkezelésre és hulladékstátusz megszüntetésre vonatkozó engedéllyel
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Késedelmi kötbér: a szerződés szerinti ÁFA nélkül számított, a késedelemmel érintett ellenszolgáltatás 0,5 %-a/nap, max.20% Meghiúsulási kötbér: a szerződés szerinti ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 30 %-a Jótállás: 60 hónap. Teljesítési biztosíték: szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-a. Jótállási biztosíték: szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-a. Előleg: a tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított Szerződéses Ár összegének 20%-a. Kbt. 135. § (8)-(9) bekezdés alkalmazása esetén előleg biztosíték összege automatikusan a Kbt. 135. § (8)-(9) bekezdés szerinti, vagy az abban hivatkozott jogszabály szerinti lehetséges maximum, jótállás, időtartama 5 év. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel kapcsolatos részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A finanszírozás tervezett forrása: hazai forrás. Tartalékkeret: AK biztosít tartalékkeretet, amelynek mértéke a szerződés szerinti teljes ellenszolgáltatás 10%-a. A kifizetésre vonatkozó szabályok: 2007.évi CXXVII. törvény (Áfatv.) 142.§ (1) bekezdés b) pontja, Ptk. 6:130.§ (1)-(2), Kbt. 135. § (1), (3)-(6) bek. valamint adott esetben a Kbt. 135. § (4) bekezdése, 322/2015. (X.30.) Kr. 30-32/A. §. Ajánlattevőként szerződő félnek részszámlázásra van lehetősége: a fizikai előrehaladás mértékével arányosan, minimum 10%-os előrehaladás mértékének megfelelő összegben az aláírt teljesítés igazolást követően jogosult az Ajánlatkérőként szerződő felé kiállítani. Előleg: Kbt. 135. § (7) bekezdés szerint. Az ajánlattétel, az elszámolás, a számlázás és a kifizetés devizaneme: HUF. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 27/A §-ra. A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Jelen eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. a)-b) pontjai irányadók. Kizáró okok igazolása: A kizáró okok fenn nem állását AT, valamint adott esetben a kapacitást biztosító szervezet első körben az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) kitöltésével köteles igazolni a 321/2015.(X.30.) Korm.r. (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. A kizáró okok előzetes igazolása az EEKD alapján történik, az utólagos igazolásra pedig a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján kerül sor a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint. A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 4. § és 8. §-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 4. és 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön formanyomtatványt kell benyújtani. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Azon AV-k vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) bek., ill. a Kr. 15. § (2) bek. alapján AT-nek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap). AT-nek EKR űrlap benyújtásával nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében AT az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X.30.) KR. 1. - 16.§-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 1. § (9) bekezdés szerint az ajánlattevőnek az ajánlatában, annak benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: SZ/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha a) a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. alapján az általa a teljesítésbe bevonni kívánt, építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett, építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel a letelepedés szerinti ország ezen tevékenységre előírt nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban ezen tevékenységre előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal. Igazolási mód: SZ/1. AT-nek (közös ajánlattevőnek) - valamint adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - az ajánlatban a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD-ba foglalt nyilatkozat benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott SZ/1. alkalmassági követelményeknek. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD-ban a Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján az érintett gazdasági szereplőnek (AT, kapacitást biztosító szervezet) csak egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani (IV. rész alfa szakasz szerint), hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott AT-nek a) csatolni kell a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatát arról, hogy mely, teljesítésbe bevonni kívánt gazdasági szereplők végeznek tervezői tevékenységet. AK a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés tényét ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bek. alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőkre vonatkozóan a 321/2015. (X.30.) Kr. 26. § (3) bekezdése az irányadó. Továbbá a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott AT-nek csatolni a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatát arról, hogy mely, teljesítésbe bevonni kívánt gazdasági szereplők végeznek építőipari kivitelezési tevékenységet. AK az építőipari kivitelezési névjegyzékben szereplés tényét ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bek. alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő a letelepedés szerinti ország ezen tevékenységre előírt nyilvántartásában való szereplés igazolását, vagy a letelepedés szerinti országban ezen tevékenységre előírt engedély, jogosítvány, vagy szervezeti, kamarai tagság igazolását köteles benyújtani. A Kbt. 69. § (11) bek és (11a) bek. irányadó.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12724163444
Postacím: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Terminál B Porta 156716/1
Postai irányítószám: 1185
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kittka Dalma
E-mail: dalma.kittka@bud.hu 📧
Telefon: +36 12966480 📞
Fax: +36 12966480 📠
URL: https://www.bud.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Repülőtéri tevékenységek
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002390792024 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002390792024 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok jegyzékét az ajánlati dokumentáció tartalmazza. 2. Ajánlatkérő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU Rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha az ajánlattevő, a szerződés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet az alábbi személyi körbe tartozik: a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, vagy b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik, vagy c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy nem tartozik a fentiekben írt tilalom hatálya alá és nem vesz igénybe a tilalom hatálya alá tartozó, a szerződés értékének több mint 10%-át kitevő alvállalkozót, szállítót vagy kapacitást biztosító szervezetet. 3. A hiánypótlás lehetősége a Kbt. 71.§ rendelkezéseinek megfelelően biztosított. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bek. alapján közli, hogy amennyiben ajánlattevő hiánypótlás keretében az ajánlatban korábban nem szereplő (új) gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, Ajánlatkérő az újabb hiánypótlást egy körben ezen új gazdasági szereplő tekintetében biztosítja. 4. Részajánlattételre nincs lehetőség. Az infrastruktúra szempontjából kiemelt jelentőségű területen lévő kivitelezési munka megrendelése, amelyet a hatékony és felelős gazdálkodás elve, illetve biztonsági és kárveszély-viselési, felelősségi szempontok alapján egy gazdasági szereplő tud a leggazdaságosabban, legbiztonságosabban teljesíteni. Az egyes elkülönült kivitelezési ütemek önmagukban nem alkalmasak a beszerzési igény kielégítésére. A kivitelezési munkák részekre bontása továbbá szükségszerűen magával vonná az elvégzendő kivitelezési tevékenységek időbeli megbontását is, ami a projekt előírt határidőben történő teljesítését veszélyeztetné. Mivel a téli időszakban a munkavégzés nem engedélyezett, ezért a munkavégzés esetleges időbeli elhúzódása veszélyeztetné a repülőtér forgalmának biztonságos lebonyolódását. Fennáll annak a kockázata is, hogy az egyes részeket elnyerő különböző szerződő felek szükséges koordinálása súlyosan veszélyezteti a szerződés megfelelő teljesítését. Végül mivel a munkaterület megközelítése is korlátozott, így az egyes Vállalkozók anyagot a munkaterületre csak korlátozottan egymással egyeztetve tudnának szállítani, azonban ez folyamatos problémákat okozna a kivitelezés során, ami szintén veszélyeztetné a véghatáridőre való teljesítést. 5. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. 6. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését. 7. A III.1.1), III.1.2) és III.1.3) pont szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 8. Az ajánlathoz mellékelni kell az ajánlattevő, és az alkalmasság igazolásában részt vevő kapacitást nyújtó szervezet nevében aláíró személy(ek) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját a 2006. évi V. törvény 9. §-nak megfelelően, továbbá folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmét és az annak érkezéséről, a cégbíróság által megküldött igazolást egyszerű másolatban. Nemleges tartalmú változás bejegyzési nyilatkozatot is kell csatolni. 9. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2) és (5) bek., 67. § (1)-(4) szerinti nyilatkozatokat, valamint az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági előírások vonatkozásában bemutatott szakemberekre vonatkozó nyilatkozatot (EKR űrlapok). 10. Értékelés: Legjobb ár-érték. Értékelés módszere: 1. ár szempont esetében a KH útmutató szerinti fordított arányosítás, 2-3. minőségi szempontok esetében a Miniszterelnökség útmutatója szerinti egyenes arányosítás szerint értékeli az egyes ajánlatok tartalmi elemeit, azzal, hogy a Kbt. 77.§ (1) bek. szerint ezen értékelési szempontoknál meghatározza az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Az értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0,00 -100,00 pont. A pontozás során ajánlatkérő két tizedesjegyig kerekít. A szakember tapasztalat értékelési szempontoknál a 36 hónapot meghaladó vállalás is 36 hónapként kerül értékelésre, míg a 0 hónap megajánlás esetén 0 pont kerül kiosztásra. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra Az értékelési módszerek részletes kifejtését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 11. Ajánlatkérő a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 Európai Parlamenti és Tanácsi (EU) rendelet (GDPR) 13. és 14. cikkei alapján a személyes adatok kezelésével kapcsolatban a https:// linken ad tájékoztatást az ajánlattevők és szerződéses partnerek, kapcsolattartóik részére. 12. AK konzultációt nem tart. A helyszíni bejárás adatai: 2025. január 16. 13:00. Helyszín: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Terminál FőPorta bejárata melletti területen. Egyéb: Előzetes regisztrációra szükség van. Ennek megfelelően az EKR egyéb kommunikációs felületén bejelenteni a részt vevő személyt (ajánlattevő megnevezése, képviselő neve, születési helye és ideje, képviselő anyjának neve, képviselő szem. ig. /útlevél száma, képviselő telefonszáma) legalább 2 munkanappal korábban. Ennek hiányában Ajánlatkérő belépést nem tudja biztosítani biztonsági okokból. 13. A szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig a nyertes AT a közbeszerzési dokumentumokban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő min. 100 000 000 Ft/év és min. 30 000 000Ft/káreseményenkénti mértékű teljes körű építés-szerelési biztosítás (CAR) meglétét kell igazolnia. 14. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Süvöltős András (00170) 15. Ajánlatkérő előírja, hogy a szerződéskötésnek feltétele: - A szerződés alapján ellátandó feladatokra (építési , kivitelezési munka) kiterjedően a tevékenységi körükhöz kapcsolódó érvényes (azaz a szerződéskötéskor fennálló) ISO 9001 vagy ezzel egyenértékű minőségbiztosítási rendszerre vonatkozó tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási rendszer tanúsítvánnyal vagy egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival. Amennyiben jelentkező a megjelölt tanúsítvány helyett egyenértékű bizonyítékokat, intézkedéseket és/vagy rendszert kíván bemutatni, az egyenértékűség bizonyításához szükséges a nemzeti akkreditálásról szóló 2015. évi CXXIV. törvény szerint a Nemzeti Akkreditáló Hatóság (vagy letelepedése szerinti ország Akkreditáló Hatósága) által nyilvántartott akkreditáló szervezet egyenértékűséget igazoló nyilatkozata. 16. Ajánlatkérő előírja, hogy a a szerződés teljesítése során a nyertes ajánlattevő megbízásából munkát végző személyeknek meg kell érteniük a magyar nyelvű szóbeli kommunikációt és utasításokat a Megrendelővel és a Megrendelővel kapcsolatban álló valamennyi harmadik Féllel, tekintettel arra, hogy a légiforgalom szempontjából kritikus területen történik a munkavégzés. Megrendelő által előírt oktatásokat és vizsgákat a Vállalkozó minden, a projekten részt vevő munkavállalójának magyar nyelven kell teljesíteni. 17. Amennyiben az Ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak között ellentmondás van, az Ajánlati felhívás az irányadó.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.§ alapján
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 253-800495 (2024-12-30)
Ajánlati felhívás (2025-02-10)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-18 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-18 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-02-18 13:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 11 11:00:00 CET 2025 Helyesen: Tue Feb 18 11:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 11 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Tue Feb 18 13:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatások nyújtása és a megfelelő ajánlattétel biztosítása érdekében módosítja az ajánlattételi határidőt. A részletes költségvetésben jelzett technikai hibákat javítja.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 800495-2024
Forrás: OJS 2025/S 029-093190 (2025-02-10)
Ajánlati felhívás (2025-02-18)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-24 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-24 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-02-24 13:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 18 11:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Feb 24 11:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-02-16 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 18 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Feb 24 13:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatáskérések határidőben történő megválaszolása érdekében módosítja az ajánlattételi határidőt. Ajánlatkérő törölte a szerződéstervezet 9. pontjában szereplő ellentmondást.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 93190-2025
Forrás: OJS 2025/S 035-111274 (2025-02-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 5 883 240 EUR 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-11 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002390792024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 087 107 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002390792024/8031
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: BAYER CONSTRUCT Építőipari és Szolgáltató Zártkörűen Működő Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25343007244
Postacím: Homokbánya Út 3.
Postai irányítószám: 2038
Postai város: Sóskút
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@bayerconstruct.com 📧
Telefon: +36 23560091 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 485 567 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002390792024/8039
A vállalkozó neve és címe
Név: Belfry PE Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14703988243
Postacím: Gyapot Utca 4
Postai irányítószám: 1116
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: ekr@belfrygroup.eu 📧
Telefon: +36 300165565 📞
URL: https://belfrygroup.eu/ 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 883 240 EUR 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002390792024/8055
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
- Hulladékkezelésre és hulladékstátusz megszüntetésre vonatkozó engedély birtokában ellátható feladatok elvégzése - Csapadékvíz csatorna kivitelezése - Aszfaltmarás, Ckt betonréteg építése és aszfaltburkolat kivitelezése - Elektromos munkák kivitelezése - Bontások, földmunkák és pályaszerkezet alépítmény kivitelezése
Többet mutasson
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 3176949.60 EUR 💰
Arány (%): 54
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
- Hulladékkezelésre és hulladékstátusz megszüntetésre vonatkozó engedély birtokában ellátható feladatok elvégzése - Csapadékvíz csatorna kivitelezése - Aszfaltmarás, Ckt betonréteg építése és aszfaltburkolat kivitelezése - Elektromos munkák kivitelezése - Bontások, földmunkák és pályaszerkezet alépítmény kivitelezése
Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12614277206
Postacím: Gutenberg Utca 25-27.
Postai irányítószám: 6722
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@kesz.hu 📧
Telefon: +36 304463561 📞
Fax: +36 76801520 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 381 298 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002390792024/8079
A vállalkozó neve és címe
Név: EB Hungary Invest Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13240567242
Postacím: Fogadó Utca 4.
Postai irányítószám: 1107
E-mail: kozbeszerzes@ebhinvest.hu 📧
Telefon: +36 301661712 📞
URL: https://www.ebhinvest.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 450 521 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002390792024/8087
A vállalkozó neve és címe
Név: EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13125811244
Postacím: Belterület hrsz. 3753.
Postai irányítószám: 2225
Postai város: Üllő
E-mail: abako@euroaszfalt.hu 📧
Telefon: +36 309330790 📞
URL: https://euroaszfalt.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 943 103 EUR 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR002390792024/8095
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14300327244
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Telefon: +36 18896300 📞
Fax: +36 18896350 📠
URL: https://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏
Forrás: OJS 2025/S 130-450522 (2025-07-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-06-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 5 883 240 EUR 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 883 240 EUR 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 3176949.60 EUR 💰
Arány (%): 54.00

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Kittka Dalma

Változások
Egyéb kiegészítő információk
1.1 A Szerződés 1-2. ütemét képező, a Golf gurulóút régi pályaburkolat bontási területén továbbá a G3 („B” csonk) gurulóút régi pályaburkolat bontási területén a terv szerint előirányzott földmunka helyett a szükséges teherbírás biztosítása érdekében nagyfelületű talajcsere és javítóréteg beépítése vált szükségessé, a Szerződés 1. számú módosításának 1.2-1.4 pontjaiban foglaltak szerint. 1.2. A Szerződés 3. ütemének munkaterület átadására 2026. január 31. napján került sor. Megrendelő az 1-2. ütemben fennállt altalaj problémák okozta kockázatok enyhítése és az előre nem látható mértékű talajcsere jelentette bizonytalanság elkerülése érdekében kötőanyagos talajstabilizáció elvégzését rendelte meg Vállalkozótól, melyet mindkét fél pótmunkának tekint. A talajstabilizáció kivitelezésének időtartama 2 nap, amelyet követően 3 nap kötési és minősítési időtartam után lehetséges a munkavégzés, így a pótmunka a teljesítési határidő 5 nappal történő hosszabbítását eredményezi. 1.3. Vállalkozó a kötőanyagos talajstabilizáció többletköltségét nettó 85.355,33 EUR összegben támasztotta alá, amely költségvetés a Szerződés mellékletét képező tételes költségvetésben meghatározott egységárak figyelembevételével került kidolgozásra. A műszaki ellenőr a bemutatott költségvetést 2026. május 4-én kelt nyilatkozatában elfogadta. A műszaki ellenőr nyilatkozatával összhangban az altalaj teherbírási problémáinak kezelésére alkalmazott talajstabilizáció technológiai időigényével – mindösszesen 5 nap – a 3. ütemnek a Szerződés 6.1 pontjában meghatározott teljesítési határideje meghosszabbodik. 2.1. A légügyi hatóság eltérés elfogadásáról szóló intézkedési dokumentum részeként megállapította, hogy a RWY 13R/31L futópálya szelvényezés szerinti bal oldalán a TWY A2 (kb. 50 m-es szakasz) és a TWY B2 (kb. 80 m szakasz) gurulóutak csatlakozásainak közelében a padka oldalesése a padka külső szélétől a futópálya felé lejt, ezért ezeken a szakaszokon nem valósul meg a futópályáról történő vízelvezetés. A légügyi hatóság a139/2014/EU rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti intézkedésként (továbbiakban: légialkalmassági előírástól való eltérés) a futópálya padkák átépítésének kivitelezésére 2026. december 31. napját, továbbá a megvalósult állapot alapján a megfelelést igazoló dokumentum aktualizálására 2027. január 31. napját írta elő Megrendelő számára határidőként. 2.2 A légialkalmassági előírástól való eltérés javítása kizárólag a RWY 13R/31L futópálya és a kapcsolódó gurulóutak forgalomkorlátozása, illetve részleges zárása mellett valósítható meg. Tekintettel a 2. számú Szerződésmódosítás 1.10 pontjában meghatározott korlátozó körülményekre, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmi helyzetét alapul vevő ütemezésre, továbbá az érintett forgalomszervező és -biztosító egységek képviselőivel megtartott szakmai egyeztetésre, a légialkalmassági előírástól való eltérésből a TWY B2 gurulóutak csatlakozásainak közelében szükséges padkakorrekció legkésőbb 2026. május 17. napjáig végezhető el. Megrendelő a fentiek figyelembevételével pótmunkaként rendeli meg Vállalkozótól a RWY 13R/31L futópálya TWY B2 gurulóutak csatlakozásainak közelében szükséges padkakorrekciót. 2.3 Vállalkozó a padkakorrekció többletköltségét nettó 415.000 EUR összegben határozta meg és támasztotta alá, amely költségvetés a Szerződés mellékletét képező tételes költségvetésben meghatározott egységárak figyelembevételével került kidolgozásra. A műszaki ellenőr a bemutatott költségvetést 2026. május 4-én kelt nyilatkozatában elfogadta. A műszaki ellenőr nyilatkozatával összhangban a padkakorrekció pótmunka teljesítésének időtartama 7 nap azzal, hogy a pótmunka teljesítésének előfeltételét képezi a Golf gurulóút forgalomba helyezése. Erre tekintettel az ellenérték módosításával egyidejűleg Felek a teljesítési határidő módosításában állapodnak meg. 3.1 A Szerződés 4.1 pontja alapján a 3. ütem munkaterület átadásának időpontja az 1. és 2. ütem teljesítését követően, legkorábban 2026. március 16. napján, azzal, hogy téli üzem alatt (11.15.-04.15.) munkavégzés csak külön engedéllyel végezhető. Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2025. évi merevszárnyú légijármű forgalma összesen 9,6%-kal haladja meg a 2024. évi légiforgalmi műveletek számát. A legforgalmasabbnak tekinthető május-szeptember közötti időszakban a növekedés átlagosan 9% mértékű. A magyar légtérben légiforgalmi szolgálatot ellátó HungaroControl Zrt. (HC) valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetését végző Megrendelő együttműködésében felállított irányítóbizottság (továbbiakban: Irányítóbizottság) a 2026. évben várható légiforgalmi műveletek számában a legforgalmasabb időszakban átlagosan 16,5% mértékű növekedést prognosztizál. Az 1995. évi XCVII. törvény 61/A. § (3) bekezdés alapján a HC, mint légiforgalmi szolgálatot ellátó szervezet feladata többek között a légtérgazdálkodás, közreműködés a stratégiai légtérgazdálkodási feladatokban, továbbá a légi forgalom áramlásának szervezése, amely feladatokhoz elengedhetetlen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, illetve annak légterét érintő korlátozások figyelembevétele. Az Irányítóbizottság 2026. január 26-i ülésén – a légiforgalom jelentős növekedésre tekintettel – megállapodás született, miszerint a 2026. évben tervezett rendszeres karbantartási tevékenységek és pályazárások napi szintű ütemterve kerül kidolgozásra és összehangolásra a HC valamint Megrendelő között. Ennek keretében munkavégzésre csak kivételes esetekben kerülhet sor március 30. és október 11. között. A Budapest Airport Zrt. működését a 2018/1139 EU rendelet, 139/2014/EU rendelet, valamint a 2017/373/EU bizottsági végrehajtási rendelet követelményein alapuló Repülőtéri Kézikönyv szabályozza. A Repülőtéri Kézikönyv I. kötet E rész 13. fejezet előírásai szerint munkavégzés kizárólag ütemezetten, az aktuális forgalmi helyzethez igazítva, továbbá az érintett forgalomszervező és -biztosító egységek képviselőinek jóváhagyásával lehetséges.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
1. A módosítás okának leírása pont 1.1-1.3 pontjaiban leírt körülmény, miszerint a Szerződés teljesítése során a tényleges földmunka végzésekor feltárt talajmechanikai viszonyok eltértek a tervezés során végzett feltárások eredményeitől, és emiatt az 1. számú Szerződésmódosítás 1.2-1.4 pontjaiban meghatározott pótmunka, továbbá a 2. számú Szerződésmódosítás 1.2-1.4 pontjaiban meghatározott pótmunka megrendelése vált szükségessé, a Felek számára előre nem látható volt. A módosítás okának leírása pont 1.1-1.3 pontjaiban írt feltételek a Kbt. 141. § (2)-(3) bekezdéseinek megfelelnek, mert: - a módosítás nem éri el sem az uniós értékhatárt, sem az eredeti szerződéses érték 15%-át, tekintettel arra, hogy a talajstabilizáció ellenértéke az eredeti ellenérték 1,45 %-a mértékű, továbbá - a módosítás nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez, a pótmunka a rendeltetésszerű használathoz szükséges, és nem teszi a Vállalkozó feladatát aránytalanul terhesebbé, továbbá - a határidő módosítás a műszaki ellenőr által igazolt, a pótmunka elvégzésének technológiai folyamataival egyező mértékű, továbbá a határidő módosulása a műszaki tartalom és így az ellenérték módosulásával áll közvetlen összefüggésben. 2. A módosítás okának leírása pont 2.1-2.3 pontjaiban írt feltételek a Kbt. 141. § (2)-(3) bekezdéseinek megfelelnek, mert: - a módosítás nem éri el sem az uniós értékhatárt, sem az eredeti szerződéses érték 15%-át, tekintettel arra, hogy a padkakorrekciós munka ellenértéke az eredeti ellenérték 7,05 %-a mértékű, továbbá - a 2. számú Szerződésmódosítás valamennyi jogcímén - ide értve a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés b) pontja szerint - történő módosításának, valamint az 1. számú Szerződésmódosítás szerinti ellenérték módosításokkal egybeszámított összege az eredeti ellenérték 11,58%-a mértékű, - a módosítás nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez, a pótmunka a RWY 13R/31L futópálya és a kapcsolódó gurulóút hálózat rendeltetésszerű használathoz szükséges. A pótmunka teljesítése nem teszi a Vállalkozó feladatát aránytalanul terhesebbé, a teljesítésre Vállalkozó vállalkozik, továbbá - a határidő módosítás a műszaki ellenőr által igazolt, a pótmunka elvégzésének technológiai folyamataival egyező mértékű, továbbá a határidő módosulása a műszaki tartalom és így az ellenérték módosulásával áll közvetlen összefüggésben. A módosítás okának leírása pont 2.1-2.3 pontjaiban írt feltételek továbbá a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés a) pontjában előírtaknak is megfelelnek, tekintettel arra, hogy: - a Vállalkozótól további olyan pótmunka kerül megrendelésre, amely nem szerepelt a Szerződésben, továbbá a Vállalkozó személyének változása aa) nem megvalósítható gazdasági és műszaki okból, ab) Megrendelő számára jelentős hátránnyal járna. A jelen 2. számú Szerződésmódosítás 1.6-1.7 pontjaiban írt padkakorrekciós munka – a légügyi hatóság által meghatározott határidő teljesíthetősége és a Repülőtéri Kézikönyv I. kötet E rész 13. fejezetben meghatározott követelmények betartása, az érintett forgalomszervező és -biztosító egységek képviselőinek jóváhagyása, valamint a 169/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 23. § (7) bekezdésében meghatározott védelmi háttérellenőrzés időszükséglete figyelembevételével – kizárólag a Szerződés keretében, az érintett munkaterületen felvonuló Vállalkozó által legkésőbb 2026. május 17. napjáig teljesíthető. A módosítás okának leírása 3.1 pont folytatása: Megrendelő a 2025. szeptember 24. napján kelt, Project 101233074 — 24-HU-TC-RESILIMET azonosítójú támogatási megállapodás keretében nyert forrást a RWY 13R/31L futópálya és a Golf gurulóút közvetlen közelében vezetett esővízelvezető csatorna felújítására, amely területen történő munkavégzéssel párhuzamosan a Szerződésben meghatározott munkák nem végezhetőek. 3.2 Megrendelő a fenti körülményeket – így az Irányítóbizottság döntését, az aktuális forgalmi helyzetnek megfelelő, a Repülőtéri Kézikönyvben meghatározott ütemezést, a forgalomszervező és -biztosító egységek képviselőinek előírásait, valamint a Grant Agreement alapján tervezett munkavégzését – figyelembe véve kezdeményezte a 3. ütem munkaterület átadásának 2026. január 31. napjára történő módosítását annak érdekében, hogy a módosított teljesítési határidő figyelembevételével a munkavégzés a kiemelt forgalmi terhelést jelentő nyári időszak előtt befejezhető, továbbá a légialkalmassági előírástól való eltérés határidőben teljesíthető legyen, biztosítva a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jogszabályokban, EASA és egyéb előírásokban meghatározott folyamatos üzemeltethetőségét. A téli üzemre eső munkakezdés miatt Vállalkozó a felmerülő építéstechnológiai módosítások és organizációs többletköltségekre tart igényt, amelyet a műszaki ellenőr 2026. május 4-én kelt nyilatkozatában nettó 67.000 EUR összegben elfogadta . 3.3 A módosítás okának leírása pont 3.1-3.2 pontjaiban írt feltételek a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés b) pontban foglaltaknak megfelelnek, mert: - a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre, a 2025. évi tény és 2026. évi becsült merevszárnyú légijármű forgalom növekedés mértéke, továbbá az annak következtében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmi korlátozását érintő – a forgalomszervező és -biztosító egységek által meghatározott – szigorítások a Felek számára előre nem láthatóak, a szerződéskötés időpontjában nem tervezhetőek voltak; továbbá - a módosítás nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét, tekintettel arra, hogy a Vállalkozó szerződéses feladatainak tartalmát a módosítás nem érinti. 4. A 2. sz. Szerződésmódosítás alapján a Szerződés ellenértéke nettó 6 665 554,59 EUR-ra, a teljesítési határidő 2026. május 17. napjára módosul. A szerződésmódosítás dátuma: 2026.05.15.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 107-385577 (2026-06-04)