Új mobilházak beszerzése

Büki Gyógyfürdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Új mobilházak beszerzése. Részajánlattétel kizárásának indoka: A beszerzés tárgyának jellege az egy ajánlattevővel történő szerződéskötést indokolja, ami Ajánlatkérő minőségi elvárásainak érvényesíthetőségét és gazdasági érdekeit is a legmegfelelőbben szolgálja. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő egységes arculatú mobilházakat kíván beszerezni, melyre tekintettel az egyes mobilházak önállóan megajánlható részként történő meghatározása az egységes arculatú épületek kialakítását nem teszi lehetővé. A költséghatékony gazdálkodás és a közpénzek észszerű felhasználásának biztosítása, valamint az Ajánlatkérők számára a legkedvezőbb ajánlati ár elérése érdekében a volumenhatást érvényesíteni kívánja Ajánlatkérő, ennek okán nem indokolt a részekre bontás, azzal a piaci versenyhelyzet nem növelhető, jellemzően inkább árdrágító hatással van a beszerzés tárgyának részekre bontása.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-07-22. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-06-20.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-06-20 Ajánlati felhívás
2024-10-18 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-06-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Új mobilházak beszerzése
Hivatkozási szám: EKR000902762024
Rövid leírás:
Új mobilházak beszerzése. Részajánlattétel kizárásának indoka: A beszerzés tárgyának jellege az egy ajánlattevővel történő szerződéskötést indokolja, ami Ajánlatkérő minőségi elvárásainak érvényesíthetőségét és gazdasági érdekeit is a legmegfelelőbben szolgálja. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő egységes arculatú mobilházakat kíván beszerezni, melyre tekintettel az egyes mobilházak önállóan megajánlható részként történő meghatározása az egységes arculatú épületek kialakítását nem teszi lehetővé. A költséghatékony gazdálkodás és a közpénzek észszerű felhasználásának biztosítása, valamint az Ajánlatkérők számára a legkedvezőbb ajánlati ár elérése érdekében a volumenhatást érvényesíteni kívánja Ajánlatkérő, ennek okán nem indokolt a részekre bontás, azzal a piaci versenyhelyzet nem növelhető, jellemzően inkább árdrágító hatással van a beszerzés tárgyának részekre bontása.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Különleges célú mozgatható konténer 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000902762024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
5 db, négy évszakos használatra alkalmas, új mobilház, 8 m x 4 m (hosszúság x szélesség) méretben, melyek egyenként 6 férőhelyesek, és az egyes házakhoz kapcsolódó fedett terasz (5 m x 3 m). Ajánlatkérő a házak mérete esetében a jelenlegi mobilház kínálatára alapozva határozta meg a méreteket, figyelemmel a működtetési tapasztalatokra és a rendelkezésre álló hely méretére. A mobilházakat a kemping jelenleg beállóhelyként használt, zúzott kővel burkolt felületein kívánja Ajánlatkérő elhelyezni. A víz-, szennyvíz- és elektromos hálózatra való rákötés előkészítése megtörténik, a mobilházakat a helyszínre szállítást követően ezekre az Ajánlatkérő csatlakoztatja, melyhez kéri a nyertes ajánlattevő iránymutatását, leírás formájában. (szennyvíz rákötés 110 PVC csővel, víz csatlakozás előkészítés szakaszoló tolózárral, elektromos: fix csatlakozó kiállás 5P16A, csapfedeles). A házak alapozását, telepítés előkészítését Ajánlatkérő elvégezteti, ennek pontos igényéről és helyéről a nyertes ajánlattevővel az eredményhirdetést követően szükséges egyeztetni. A helyszínre szállítás, telepítés, a közüzemi csatlakoztatáshoz leírás biztosítása része is nyertes ajánlattevő feladatát képezi. mobilház: Házak egyenkénti mérete: Befoglaló méret 8 m x 4 m (a csatorna méretét nem beleszámítva) Külső hosszúság: 8 m (méret tolerancia plusz max. 5%) Külső szélesség: 3,75 m – 4m Belmagasság: kb. 2,4m Helyiségek: 2 db hálóhelyiség, 1 db nappali/konyha/étkező helyiség (2 fő részére hálóhely kialakítás lehetőségével), 1 db fürdőszoba WC-vel és 1 db terasz. A mobilházak egyes bútorokkal és berendezési tárgyakkal felszereltek. terasz: Befoglaló méret: kb. 500 cm x kb. 300 cm (méret tolerancia mindkét méret esetében: +/- 10 cm) Padlószint: a talajtól kb. 50 cm-re (mobilház padlószintéhez igazodóan) A terasz teljesen fedett, 3 oldalról korláttal ellátott (kivéve lépcső szélessége) a lépcső tetején a korlát folytatásában retesszel zárható kisajtó felszerelése Terasz belső magasság: kb. 220 – 240 cm A mobilházak kereskedelmi szálláshely funkcióra kerülnek beszerzésre, egész éves használatban. A részletes műszaki leírást a közbeszerzási dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
A BT-36 mezőben megadott, 90 naptári napban kifejezett teljesítési határidő a szerződés megkötésétől számítandó. Értékelési módszerek: 1. sz. részszempont (többletjótállás vállalása): Közbeszerzési Hatóság útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám; továbbiakban: Útmutató) 1. sz. melléklet A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. 2. sz. részszempont (vételár, opcionálisan meghatározott termékek értékével együtt számítva): Útmutató 1. sz. melléklet A.1.aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere. A Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti értékelési módszer esetében az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100. Ajánlatkérő a jótállással összefüggő szempont alkalmazása során figyelembe vette a Közbeszerzési Döntőbizottság D.582/8/2017. számon meghozott határozatában foglaltakat, melynek értelmében a hosszabb időtartamú jótállás vállalása nagyobb előnyt jelent az ajánlatkérő számára, továbbá arra is, hogy a közpénzek hatékony felhasználása követelményének a jótállási idő értékelése megfelel. Ajánlatkérő a többletjótállás értékelési szempont körében történő értékelésével a beruházás fenntartási költségeihez kapcsolódó tényleges preferencia igényeit jeleníti meg.
Többet mutasson
Postacím: Termál
tér
1.
Irányítószám: 9740
Város: Bük
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Zala 🏙️
Időtartam: 90 nap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő az alábbi termékek megrendelését opcionálisan írja elő: 1. Legfeljebb 2 db, az alaptermékekkel azonos paraméterrel rendelkező mobilház és terasz leszállítása, telepítése, a közüzemi csatlakoztatáshoz leírás biztosítása. Ajánlatkérő az opció megremdeléséről a szerződés megkötésétől számított 12 hónapon belül nyilatkozik. Az opcionális termékek leszállításának határideje a megrendeléstől számított 90 nap. 2. Valamennyi mobilház esetében (az opcionális mobilházak esetében is) 2 db (szobánként 1 db) elektromos termosztáttal rendelkező mobil fűtőpanel (kettős szigeteléssel, fröccsenő víz elleni védelemmel, túlmelegedés gátlóval, IP 24 szabvány szerint) - helyiségtől függően méretezve. Ajánlatkérő az alapmennyiség szerinti mobilházak esetében az opció megrendeléséről a szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, az opcionális mobilházak esetében azok megrendelésekor egyidejűleg nyilatkozik. Ajánlatkérő az opcionális termékek megrendelésére nem köteles, annak elmaradásáért vele szemben a nyertes ajánlattevő semmilyen díj- vagy költségtérítési igénnyel nem léphet fel. Ajánlatkérő az opcionális mennyiség meghatározásakor arra tekintettel volt, hogy az opcionális termékek jellege folytán csak egész számokban kifejezhető azok mennyisége.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az előírt jótállási időn (24 hónap) felül vállalt többlet jótállás időtartama valamennyi termék esetében (min. 0 hónap, max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 95
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-22 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-22 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik Kbt. 68. §-ára és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): A Kbt. 68. §-ára és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-07-22 12:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik Kbt. 68. §-ára és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
További információk: A Kbt. 68. §-ára és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Referenciakövetelmény: Alkalmatlannak minősül az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladása napjától visszafelé számított hat évben szerződésszerűen teljesített, de legfeljebb kilenc éve megkezdett, összesen legalább 3 darab mobil lakóház gyártására/szállítására vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával. Igazolási mód: A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján: az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított hat évben teljesített (legfeljebb kilenc éven belül megkezdett) jelentősebb, alkalmassági feltétel körében előírt tárgyú szállítási referenciamunka/referenciamunkák ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint: az igazolásban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik félmegnevezését, a szerződést kötő másik fél részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, a szállítás tárgyát és mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont megjelölésével, év/hónap/nappontossággal), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen. A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. A Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetesigazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.Megfelelően irányadó a 321/2015. Kr. 21/A. §, és a Kbt. 65.§ (5)-(7), (9), (10), (11) bek., 69. § (11) bek. is.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdálkodó szervezet, illetve jogi személy: nem követelmény és nem is megengedett. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től a Kbt. 35. § (8)-(9) és 138. § szerinti projekttársaság létrehozását nem követeli meg és nem is teszi lehetővé.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Az ajánlati biztosíték mértéke: 1 000 000 Ft. Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11747082-20000019. Az ajánlati biztosíték ajánlattevő választása szerint teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésében előírt módon. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 41/A. § (2) bekezdés alapján, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (ideértve különösen a garanciavállaló nyilatkozatot vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozatot), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban „Pp.”) 325. §-a szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Az elektronikus rendszerbe feltöltött, elektronikus úton továbbított garancianyilatkozat tehát csak akkor felel meg a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményének, amennyiben azon az aláíró minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírása vagy bélyegzője el van helyez.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Eladó az alábbiak szerint jogosult számla benyújtására: - előlegszámla egfeljebb a nettó vételár 50%-ának megfelelő összegben (előleg igénylése esetén előleg-visszafizetési biztosíték nyújtandó az igényelt előleg 100 %-ával megegyező értékben); - a termékek leszállítását és telepítését követően a nettó vételár 100%-ának megfelelő összegben, az igényelt előleggel csökkentve. Az ajánlattétel, a számlázás, az elszámolás, és a kifizetések pénzneme magyar HUF. Ajánlatkérő a vételárat - a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben, Kbt. 135. §-a vonatkozó rendelkezései szerint banki átutalással teljesíti. Késedelmes fizetés esetén ajánlatkérő a Ptk. 6:155.§-a irányadó. A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei: Nem releváns.
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. § szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania, ami tartalmazza a 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak bemutatása, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. Megfelelően irányadó a Kbt. 69. § (11a) bekezdése. A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett. A Kbt. 64. § (1) bekezdése is megfelelően irányadó.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Büki Gyógyfürdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11302605218
Postacím: Termál Tér 1
Postai irányítószám: 9740
Postai város: Bük
Régió: Vas 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Vig Levente
E-mail: vig.levente@standarp.hu 📧
Telefon: +36 306333643 📞
Fax: +36 94358023 📠
URL: https://www.bukfurdo.hu/ 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000902762024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000902762024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy tekintettel az Európai Unió Hivatalos Lapjának (TED) jelen pontra is érvényes karakterkorlátozására, a további információk a közbeszerzési dokumentumokban kerülnek kifejtésre. 2. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. 3. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények szerinti feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg. 4. Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 41. § (3) bekezdésére, illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR. Kr.) szerint az elektronikus közbeszerzési rendszeren (EKR) keresztül folytatja le, nyilatkozatétel kizárólag elektronikus úton, az EKR-ben lehetséges. Az EKR a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap címen érhető el. 5. Kieg.táj. kérhető a Kbt.56.§(1) szerint, melyre válasz a Kbt.56.§(2)-(5) szerint. A kommunikáció EKR Kr. 2.§ alapján az EKR-ben történik. A rendszer használatával kapcsolatosan ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatást nem nyújt. 6. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. 7. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában: ennek értelmében az ajánlatban (a vonatkozó EKR űrlapon) meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevőalvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát. 8. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (.xml fájl), és a benyújtást igazoló digitális tértivevény kinyomtatott, egyszerű másolatát, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, illetve az EKR-ben nyilatkoznia kell arról, hogy a gazdasági szereplőnél változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban, az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével. 9. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő hiteles cégaláírási nyilatkozatát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját. Amennyiben az ajánlat cégjegyzésre jogosultak által meghatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás mintáját is. Egyéni vállalkozó ajánlattevő csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az adószámát. Aláírás minta benyújtása esetén annak meg kell felelnie a Ctv. 9.§ (3) bekezdésében foglaltaknak 10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdését. 11. Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint eljárva az eljárás nyertesével köt szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 12. Az ajánlattétel, a kapcsolattartás, kommunikáció és a szerződés teljesítésének nyelve a magyar. 13. A nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók. Irányadó jog a magyar jog. 14. Az ajánlattevőnek az ajánlatában, annak benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Ajánlatkérő az Európai Unió Tanácsa Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendelete (a továbbiakban: a rendelet), valamint a Miniszterelnökség orosz-ukrán háború miatt a közbeszerzéseket érintő uniós szankciókról szóló közleménye 4. pontjára figyelemmel előírja, hogy tilos e közbeszerzés alapján kötendő szerződés odaítélése a rendeletben meghatározott személyek részére. A rendelet szerinti tilalmat a következő személyekre kell alkalmazni: - a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; - b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy - c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el; ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik. Ajánlattevő köteles nyilatkozni a tilalom személyi hatálya saját magára valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem. 15. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi (a nettó vételár 1 %-a/nap,max. 20 %) és meghiúsulási kötbér(a nettó vételár 20 %-a) a szerződéstervezetben részletezettek szerint. Előleg igénylése esetén előleg-visszafizetési biztosíték (igényelt előleg 100 %-ával megegyező értékben)a szerződéstervezetben foglaltak szerint. 16. Az ajánlathoz szakmai ajánlatot kell csatolni, amelynek tartalmaznia kell a megajánlott a termék megnevezését, márkájának, típusának ismertetését, a termékre vonatkozó műszaki leírást, olyan részletességgel, hogy az alapján az Ajánlatkérő által a műszaki leírás körében előírt követelmények teljesítése egyértelműen megállapítható legyen. A szakmai ajánlat részeként be kell nyújtani a látványtervet, alaprajzi elrendezést. A termékleírás szakmai ajánlatnak minősül. 17. Ajánlatkérő 2024. július hó 3. napján 11:00 órai kezdettel helyszíni bejárást tart, a találkozó helyszíne: 9740 Bük, Termál tér 1., főbejárat. A helyszínbejárás (helyszín megtekintése) során helyszíni konzultációra, kiegészítőtájékoztatás megadására nem került sor.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §. szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 120-368509 (2024-06-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 113 252 160 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-20 📅
Cím: adásvételi szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000902762024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000902762024/8516
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Mobil Otthon Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 23460364209
Postacím: Kassai Út 78 3/14
Postai irányítószám: 4028
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: ertekesites@mobilhazgyar.hu 📧
Telefon: +36 205690516 📞
URL: https://www.mobilotthon.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 113 252 160 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000902762024/8612
A vállalkozó neve és címe
Név: Kontex Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11323776219
Postacím: Ipari Park Északi Szektor 1/1.
Postai irányítószám: 8400
Postai város: Ajka
Régió: Veszprém 🏙️
E-mail: oliver.sule@kontex.hu 📧
Telefon: +36 304112040 📞
URL: https://www.kontex.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR000902762024/8620
Név: Tenderszakértő Projektmenedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24980016209
Postacím: Böszörményi Út 175
Postai irányítószám: 4032
E-mail: tenderszakerto@gmail.com 📧
Telefon: +36 706267696 📞
Forrás: OJS 2024/S 205-634573 (2024-10-18)