Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényt (az ún. atomtörvényt), előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, a nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy, a Kormány által kijelölt szerv végzi. 1998. június 2-án ennek szellemében alakult meg a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság, amely 2008. január 7-én Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft.-vé (Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.) alakult. Társaságunk működésével “törvényes gazdája” van az atomenergia alkalmazása során keletkező radioaktív hulladék végleges elhelyezésének, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásának, a nukleáris üzemanyagciklus lezárásának, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésének. Az atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges az új sugárkapuk beszerzése és üzembe helyezése. 1. rész :A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat. El kell készíteni a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában (KKÁT) lévő kapukhoz az azok kiminősítéséhez szükséges felszabadítási tanulmányt. Adatot kell szolgáltatni a hatósági engedélyeztetést megalapozó dokumentációhoz. A szükséges engedélyek birtokába el kell végezni a kapuk gyártóművi üzembe helyezését, le kell szállítani az új sugárkapukat. A KKÁT-ban a beépítést a meglévő sugárkapuk helyére kell elvégezni. A meglévő sugárkapukat a helyszínen szét kell szerelni és a végleges elhelyezésükről gondoskodni kell. Az új kapukat a helyükön össze kell szerelni, és el kell végezni a beüzemelésüket. Az új sugárkapukat a gyártóművi próba sikeres végrehajtását követően, oly módon kell a helyszínen beépíteni, hogy azokat a helyszínen kell összeszerelni és üzembe helyezni. A nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy ő (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója, szakembere ) rendelkezik -a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó - Magyarországon szervizjogosultsággal, amely alapján jogosult a szerződésben előírtak szerint a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja. Ennek, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel). Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie. Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie. Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 2. rész: A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat. A Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) területén a meglévő kaput egyben át kell szállítani a Megrendelő által kijelölt helyre az ellenőrzött zóna területén, az új kapu egészben beépíthető és beüzemelhető. A nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy ő (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója, szakembere ) rendelkezik -a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó - Magyarországon szervizjogosultsággal, amely alapján jogosult a szerződésben előírtak szerint a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja. Ennek, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel). Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie. Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie. Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Vevő mindkét rész esetében a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, a garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot használatra készen kell állnia. Mind két telephelyen végre kell hajtani az operatív kezelői és karbantartói személyzet oktatását az új kapuk kezelésével, karbantartásával kapcsolatban. A kapuk mindkét telephelyen ipari körülmények között fognak működni, azaz a személyzet és/vagy az ügyfelek jelentős része napi rendszerességgel veszi igénybe a sugárkapukat és folyamatosan fennáll a radioaktív felületi szennyezettség lehetősége a sugárkaput használó személyzet esetében.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-03-01.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-01-25.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-01-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Új sugárkapuk beszerzése és üzembehelyezése
Hivatkozási szám: EKR001989272023
Rövid leírás:
Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényt (az ún. atomtörvényt), előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, a nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy, a Kormány által kijelölt szerv végzi. 1998. június 2-án ennek szellemében alakult meg a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság, amely 2008. január 7-én Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft.-vé (Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.) alakult.
Társaságunk működésével “törvényes gazdája” van az atomenergia alkalmazása során keletkező radioaktív hulladék végleges elhelyezésének, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásának, a nukleáris üzemanyagciklus lezárásának, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésének.
Az atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges az új sugárkapuk beszerzése és üzembe helyezése.
1. rész :A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat.
El kell készíteni a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában (KKÁT) lévő kapukhoz az azok kiminősítéséhez szükséges felszabadítási tanulmányt. Adatot kell szolgáltatni a hatósági engedélyeztetést megalapozó dokumentációhoz. A szükséges engedélyek birtokába el kell végezni a kapuk gyártóművi üzembe helyezését, le kell szállítani az új sugárkapukat.
A KKÁT-ban a beépítést a meglévő sugárkapuk helyére kell elvégezni. A meglévő sugárkapukat a helyszínen szét kell szerelni és a végleges elhelyezésükről gondoskodni kell. Az új kapukat a helyükön össze kell szerelni, és el kell végezni a beüzemelésüket. Az új sugárkapukat a gyártóművi próba sikeres végrehajtását követően, oly módon kell a helyszínen beépíteni, hogy azokat a helyszínen kell összeszerelni és üzembe helyezni.
A nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy ő (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója, szakembere ) rendelkezik -a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó - Magyarországon szervizjogosultsággal, amely alapján jogosult a szerződésben előírtak szerint a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja. Ennek, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel).
Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie.
Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie.
Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
2. rész: A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat.
A Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) területén a meglévő kaput egyben át kell szállítani a Megrendelő által kijelölt helyre az ellenőrzött zóna területén, az új kapu egészben beépíthető és beüzemelhető.

Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie. Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Vevő mindkét rész esetében a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, a garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot használatra készen kell állnia.
Mind két telephelyen végre kell hajtani az operatív kezelői és karbantartói személyzet oktatását az új kapuk kezelésével, karbantartásával kapcsolatban. A kapuk mindkét telephelyen ipari körülmények között fognak működni, azaz a személyzet és/vagy az ügyfelek jelentős része napi rendszerességgel veszi igénybe a sugárkapukat és folyamatosan fennáll a radioaktív felületi szennyezettség lehetősége a sugárkaput használó személyzet esetében.

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Sugárzásmérő készülékek📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001989272023/1
Cím: Új sugárkapuk beszerzése és üzembehelyezése KKÁT
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
4 db olyan személyi sugárkapu beszerzése és üzembe helyezése, amik alkalmasak teljes testfelület felületi béta szennyezettségének mérésére
KKÁT
1.1. Beépítendő sugárkapuk kiviteleinek megadása:
1 . típus: 3 db sugárkapu (KT 103/2, KT 125/1, KT 125/2 helyiség), szétszerelhető, béta méréssel, eszköz és mappa monitor nélküli kivitelben;
2. típus: 1 db sugárkapu (KT 125/2 helyiség) szétszerelhető, béta méréssel eszköz és mappa monitorral felszerelve.
1.2. A személyi sugárkapukkal szemben támasztott alapvető műszaki követelmények
A személyi sugárkapu legyen alkalmas:
+5 és +40 °C közötti hőmérsékleten való folyamatos üzemelésre;
teljes testfelület felületi béta sugárzás szennyezettségének vizsgálatára (beleértve a fejet is), egy vagy két lépcsőben;
változó háttérsugárzás melletti üzemelésre;
mérési idő beállíthatóságára;
az áteresztő képessége maximum 40 mp (s) legyen
az egyes detektorokhoz és detektorcsoportokhoz kapcsolódó riasztási szintek külön-külön történő beállítására;
riasztási szintek elérése esetén a kilépő dolgozók visszatartására.
Az elvégzendő munkák részletezését a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
A szerződés tárgyával kapcsolatban a létesítmény üzemi területén kíséret nélkül csak olyan – a jogszabályban meghatározott rendészeti feltételeknek megfelelő – személy foglalkoztatható, akinek az alkalmazásához az illetékes rendőrhatósági szerv hozzájárult. (Lásd: Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 11. §.)
Az Eladó köteles a 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet tárgyi munka kapcsán relevanciával rendelkező előírásait betartani, követelményeket teljesíteni.
Az Eladó tudomásul veszi, hogy a helyszíni munkavégzés megkezdése előtt az állandó belépőt igénylő munkavállalóknak részt kell venniük a Vevő oktatási programján, amelyek a következő modulok: fizikai védelem, Biztonság kultúra, Munka és Tűzvédelmi tájékoztatás, KKÁT Balesetelhárítási Intézkedési Terv.
Az ellenőrzött zónai önálló (felügyelet nélküli) munkavégzéshez további feltételek szükségesek: orvosi igazolás ionizáló sugárzásban történő munkavégzéshez, minimum alapfokú sugárvédelmi képzettség igazolása, valamint a telephelyeken érvényes sugárvédelmi szabályzatból vizsga (KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat)
Eladónak az oktatási igényét legalább 30 nappal a helyszíni munkavégzés tervezett megkezdése előtt jeleznie kell a Vevő felé.
Az ellenőrzött zónában történő munkavégzésre szolgáló belépőt csak az a külső munkavállaló kaphatja meg, aki az előírt követelmények és a munkahelyi sugárvédelmi vizsga megtörténtének igazolása mellett a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó foglalkozás-egészségügyi alkalmasságát is igazolja. A munkahelyi sugárvédelmi vizsga előfeltétele a min. alapfokozatú sugárvédelmi vizsga.
További részletek az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.

További információk:
1) BT-36 pontban a szerződés időtartamára vonatkozóan megadottak alatt az ajánlatkérő 450 naptári
napot ért. Ezen belül 400 nap van a sugárkapuk legyártására és 50 nap a beszerelésre és az üzembe
helyezésre.
2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt
hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló EU 2022/576
RENDELET (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot arról, hogy az ajánlattevő, a szerződés
értékének 10 %-át meghaladó bármely alvállalkozó, szállító, kapacitást biztosító szervezet nem
tartozik a tilalom hatálya alá, és a teljesítés során sem vesz igénybe a tilalom hatálya alá
tartozó gazdasági szereplőt. Amennyiben megállapítható, hogy a tilalom személyi hatálya
fennáll, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné
nyilvánítja.
3.) Az AK az ajánlat elkészítése során felmerült kérdések tisztázása
érdekében helyszíni konzultációs lehetőséget biztosít.
A konzultáció időpontja: a felhívás megjelenését követő 8. munkanap11:00 órakor
A konzultáció helyszíne: a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) 7031 Paks, Hrsz.: 8803/2.
A kérdéseket írásban, a konzultáció időpontját megelőzően min. 2 munkanappal korábban kell megküldeni az EKR-en keresztül, de a helyszínen is lehetőség lesz kérdések feltételére az alábbiak szerint: a gazdasági szereplő kérdéseit a konzultáción írásban átadhatja Ajánlatkérő képviselőjének; a helyszíni bejáráson nincs lehetőség szóbeli kérdések feltételére. A konzultáció részeként előszőr Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a helyszíni terület megtekintésére is, melyen minden ajánlattevő max. 4 fővel vehet részt. A konzultációról, a helyszín megtekintéséről és az esetlegesen helyszínen írásban átadott kérdésekről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet Ajánlatkérő 5 napon belül az EKR-n keresztül megküld az Ajánlattevőknek.

További termékek/szolgáltatások: Villamos szerelési munka📦
Postacím: Hrsz.: 8803/2.
Irányítószám: 7030
Város: Paks
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 450 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A 4 db sugárkapu átlagos áteresztőképessége, mp-ben megadva (min. 15 mp és max. 40 mp)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Vállalt jótállás időtartama (min. 12.- max. 60 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001989272023/2
Cím: Új sugárkapuk beszerzése és üzembehelyezése RHFT
A beszerzés leírása:
1 db olyan személyi sugárkapu beszerzése és üzembe helyezése, ami alkalmas teljes testfelület felületi alfa, béta és gamma szennyezettségének vizsgálatára RHFT
2.1. Beépítendő sugárkapu kivitelének megadása:
1 db sugárkapu (alfa, béta) gamma méréssel, és eszköz és mappa monitorral felszerelt kivitelben.
2.2. A személyi sugárkapukkal szemben támasztott alapvető műszaki követelmények
A személyi sugárkapu legyen alkalmas:
+5 és +40 °C közötti hőmérsékleten való folyamatos üzemelésre;
teljes testfelület felületi alfa, béta és gamma szennyezettségének vizsgálatára (beleértve a fejet is), egy vagy két lépcsőben;
változó háttérsugárzás melletti üzemelésre;
mérési idő beállíthatóságára;
az áteresztő képessége minimum 40 mp (s) legyen
az egyes detektorokhoz és detektorcsoportokhoz kapcsolódó riasztási szintek külön-külön történő beállítására;
riasztási szintek elérése esetén a kilépő dolgozók visszatartására.
Az elvégzendő munkák részletezését a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
A szerződés tárgyával kapcsolatban a létesítmény üzemi területén kíséret nélkül csak olyan – a jogszabályban meghatározott rendészeti feltételeknek megfelelő – személy foglalkoztatható, akinek az alkalmazásához az illetékes rendőrhatósági szerv hozzájárult. (Lásd: Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 11. §.)
Az Eladó köteles a 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet tárgyi munka kapcsán relevanciával rendelkező előírásait betartani, követelményeket teljesíteni.
Az Eladó tudomásul veszi, hogy a helyszíni munkavégzés megkezdése előtt az állandó belépőt igénylő munkavállalóknak részt kell venniük a Vevő oktatási programján, amelyek a következő modulok: fizikai védelem, Biztonság kultúra, Munka és Tűzvédelmi tájékoztatás, RHFT Balesetelhárítási Intézkedési Terv.
Az ellenőrzött zónai önálló (felügyelet nélküli) munkavégzéshez további feltételek szükségesek: orvosi igazolás ionizáló sugárzásban történő munkavégzéshez, minimum alapfokú sugárvédelmi képzettség igazolása, valamint a telephelyeken érvényes sugárvédelmi szabályzatból vizsga (RHFT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat)
Eladónak az oktatási igényét legalább 30 nappal a helyszíni munkavégzés tervezett megkezdése előtt jeleznie kell a Vevő felé.
Az ellenőrzött zónában történő munkavégzésre szolgáló belépőt csak az a külső munkavállaló kaphatja meg, aki az előírt követelmények és a munkahelyi sugárvédelmi vizsga megtörténtének igazolása mellett a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó foglalkozás-egészségügyi alkalmasságát is igazolja. A munkahelyi sugárvédelmi vizsga előfeltétele a min. alapfokozatú sugárvédelmi vizsga.
További részletek az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
1 db olyan személyi sugárkapu beszerzése és üzembe helyezése, ami alkalmas teljes testfelület felületi alfa, béta és gamma szennyezettségének vizsgálatára RHFT
2.1. Beépítendő sugárkapu kivitelének megadása:
1 db sugárkapu (alfa, béta) gamma méréssel, és eszköz és mappa monitorral felszerelt kivitelben.
2.2. A személyi sugárkapukkal szemben támasztott alapvető műszaki követelmények
A személyi sugárkapu legyen alkalmas:
+5 és +40 °C közötti hőmérsékleten való folyamatos üzemelésre;
teljes testfelület felületi alfa, béta és gamma szennyezettségének vizsgálatára (beleértve a fejet is), egy vagy két lépcsőben;
változó háttérsugárzás melletti üzemelésre;
mérési idő beállíthatóságára;
az áteresztő képessége minimum 40 mp (s) legyen
az egyes detektorokhoz és detektorcsoportokhoz kapcsolódó riasztási szintek külön-külön történő beállítására;
riasztási szintek elérése esetén a kilépő dolgozók visszatartására.
Az elvégzendő munkák részletezését a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
A szerződés tárgyával kapcsolatban a létesítmény üzemi területén kíséret nélkül csak olyan – a jogszabályban meghatározott rendészeti feltételeknek megfelelő – személy foglalkoztatható, akinek az alkalmazásához az illetékes rendőrhatósági szerv hozzájárult. (Lásd: Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 11. §.)
Az Eladó köteles a 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet tárgyi munka kapcsán relevanciával rendelkező előírásait betartani, követelményeket teljesíteni.
Az Eladó tudomásul veszi, hogy a helyszíni munkavégzés megkezdése előtt az állandó belépőt igénylő munkavállalóknak részt kell venniük a Vevő oktatási programján, amelyek a következő modulok: fizikai védelem, Biztonság kultúra, Munka és Tűzvédelmi tájékoztatás, RHFT Balesetelhárítási Intézkedési Terv.
Az ellenőrzött zónai önálló (felügyelet nélküli) munkavégzéshez további feltételek szükségesek: orvosi igazolás ionizáló sugárzásban történő munkavégzéshez, minimum alapfokú sugárvédelmi képzettség igazolása, valamint a telephelyeken érvényes sugárvédelmi szabályzatból vizsga (RHFT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat)
Eladónak az oktatási igényét legalább 30 nappal a helyszíni munkavégzés tervezett megkezdése előtt jeleznie kell a Vevő felé.
Az ellenőrzött zónában történő munkavégzésre szolgáló belépőt csak az a külső munkavállaló kaphatja meg, aki az előírt követelmények és a munkahelyi sugárvédelmi vizsga megtörténtének igazolása mellett a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó foglalkozás-egészségügyi alkalmasságát is igazolja. A munkahelyi sugárvédelmi vizsga előfeltétele a min. alapfokozatú sugárvédelmi vizsga.
További részletek az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
További információk:
1./ BT-36 pontban a szerződés időtartamára vonatkozóan megadottak alatt az ajánlatkérő 450 naptári
napot ért. Ezen belül 400 nap van a sugárkapuk legyártására és 50 nap a beszerelésre és az üzembe
helyezésre mindkét részajánlati körben.
2./ Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt
hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló EU 2022/576
RENDELET (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot arról, hogy az ajánlattevő, a szerződés
értékének 10 %-át meghaladó bármely alvállalkozó, szállító, kapacitást biztosító szervezet nem
tartozik a tilalom hatálya alá, és a teljesítés során sem vesz igénybe a tilalom hatálya alá
tartozó gazdasági szereplőt. Amennyiben megállapítható, hogy a tilalom személyi hatálya
fennáll, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné
nyilvánítja.
3./ Az AK az ajánlat elkészítése során felmerült kérdések tisztázása
érdekében helyszíni konzultációs lehetőséget biztosít.
A konzultáció időpontja: a felhívás megjelenését követő 5. munkanap 11:00
A konzultáció helyszíne: a püspökszilágyi (RHFT)telephelye 2166 Püspökszilágy, Hrsz.: 043/18.
A kérdéseket írásban, a konzultáció időpontját megelőzően min. 2 munkanappal korábban kell megküldeni az EKR-en keresztül, de a helyszínen is lehetőség lesz kérdések feltételére az alábbiak szerint: a gazdasági szereplő kérdéseit a konzultáción írásban átadhatja Ajánlatkérő képviselőjének; a helyszíni bejáráson nincs lehetőség szóbeli kérdések feltételére. A konzultáció részeként előszőr Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a helyszíni terület megtekintésére is, melyen minden ajánlattevő max. 4 fővel vehet részt. A konzultációról, a helyszín megtekintéséről és az esetlegesen helyszínen írásban átadott kérdésekről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet Ajánlatkérő 5 napon belül az EKR-n keresztül megküld az Ajánlattevőknek.
1./ BT-36 pontban a szerződés időtartamára vonatkozóan megadottak alatt az ajánlatkérő 450 naptári
napot ért. Ezen belül 400 nap van a sugárkapuk legyártására és 50 nap a beszerelésre és az üzembe
helyezésre mindkét részajánlati körben.
2./ Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt
hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló EU 2022/576
RENDELET (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot arról, hogy az ajánlattevő, a szerződés
értékének 10 %-át meghaladó bármely alvállalkozó, szállító, kapacitást biztosító szervezet nem
tartozik a tilalom hatálya alá, és a teljesítés során sem vesz igénybe a tilalom hatálya alá
tartozó gazdasági szereplőt. Amennyiben megállapítható, hogy a tilalom személyi hatálya
fennáll, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné
nyilvánítja.
3./ Az AK az ajánlat elkészítése során felmerült kérdések tisztázása
érdekében helyszíni konzultációs lehetőséget biztosít.
A konzultáció időpontja: a felhívás megjelenését követő 5. munkanap 11:00
A konzultáció helyszíne: a püspökszilágyi (RHFT)telephelye 2166 Püspökszilágy, Hrsz.: 043/18.
A kérdéseket írásban, a konzultáció időpontját megelőzően min. 2 munkanappal korábban kell megküldeni az EKR-en keresztül, de a helyszínen is lehetőség lesz kérdések feltételére az alábbiak szerint: a gazdasági szereplő kérdéseit a konzultáción írásban átadhatja Ajánlatkérő képviselőjének; a helyszíni bejáráson nincs lehetőség szóbeli kérdések feltételére. A konzultáció részeként előszőr Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a helyszíni terület megtekintésére is, melyen minden ajánlattevő max. 4 fővel vehet részt. A konzultációról, a helyszín megtekintéséről és az esetlegesen helyszínen írásban átadott kérdésekről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet Ajánlatkérő 5 napon belül az EKR-n keresztül megküld az Ajánlattevőknek.
Postacím: Hrsz.: 043/18
Irányítószám: 2166
Város: Püspökszilágy
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az 1 db sugárkapu áteresztőképessége, mp-ben megadva (min. 15 mp és max. 40 mp)
Vállalt jótállás időtartama (min. 12.- max. 60 hónap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-01 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-01 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek.)
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-03-01 14:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek.)
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1 referencia: A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
P.1/ Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a teljes nettó árbevétele a felhívás feladását megelőző 3 (három), mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen nem éri el az 1. részajánlati körben a nettó150.000.000 HUF összeget.
Azon gazdasági szereplők esetében, akik nem rendelkeznek legalább három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évvel a felhívás feladásának napját megelőzően, értelemszerűen a felhívás feladásának a napjáig már lezárt, előző üzleti év(eik)ben elért teljes nettó árbevételének kell megfelelnie a fenti követelménynek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P1. pontban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65.§ (7) bek alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Az ajánlatkérő Kbt. 69.§-a (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
P.1) A cégszerűen aláírt nyilatkozat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában, a teljes nettó árbevételéről, attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. (Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja).
Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 65. § (6) - (8) és (11) bekezdéseiben foglaltakra, és a Kr. 19. § (3) és (7) bekezdéseire.
Az ajánlattétel során, az árbevétel tekintetében, a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett árbevételi adat mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
M.1. referencia: A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Az ajánlatkérő Kbt. 69. §(4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
M.1) Az ajánlattevőnek a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján, be kell mutatnia a felhívás feladásától visszafelé számított 6 év alatt befejezett (átadás-átvételi eljárással lezárt), de legfeljebb 9 éven belül megkezdett, személyi sugárkapu szállítására vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legjelentősebb referenciáit.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az előírt referenciát a Kr. 22.§ (1) bek. a) és b) pontjai alapján kell igazolni.
A referencia-igazolásnak (nyilatkozatnak) legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve, címe;
b) a munka rövid ismertetése (a szerződés tárgya, és mennyisége az alkalmasságnál előírtaknak megfelelően);
c) a teljesítés kezdésének és befejezésének időpontja év, hó, nap;
d) nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;
Az ajánlattétel során, a referenciák tekintetében, a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál, az ajánlattevőnek, az eljárást megindító felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett vállalkozói díjak mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.
Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
Alkalmatlan a jelentkező/ajánlattevő, ha:
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónapban) teljesített (átadás-átvétellel sikeresen lezárt), de legfeljebb 9 éven belül megkezdett: legalább 3 db olyan ipari körülmények között működő személyi sugárkapu szállítására vonatkozó referenciával, amely alkalmas teljes testfelület felületi alfa és/vagy béta és/vagy gamma szennyezettségének vizsgálatára.
Az ipari körülmény alatt az ajánlatkérő az alábbit érti: Minden olyan termelő vagy feldolgozó üzemeket, szolgáltató szervezeteket, ideértve, de nem kizárólagosan a nukleáris létesítményeket, a radioaktívhulladék-tárolót is, ahol a személyzet és/vagy az ügyfelek jelentős része napi rendszerességgel veszi igénybe a sugárkapukat és ahol folyamatosan fennáll a radioaktív felületi szennyezettség lehetősége a sugárkaput használó személyzet esetében
Az ajánlatkérő az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 2. § 7. pontjában írtakat érti nukleáris létesítmény alatt.
Az ajánlatkérő az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 2. § 16. pontjában írtakat érti radioaktívhulladék-tároló alatt.
Az ajánlatkérő az atomenergiáról szóló törvény hatálya alá tartozó létesítményben végrehajtott referenciának fogadja el azon nem Magyarországon elvégzett teljesítéseket is, melyek olyan létesítmény(ek)ben kerültek megvalósítása, amely(ek) az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényben a nukleáris létesítményre és/vagy radioaktívhulladék- tárolóra megfogalmazott kritériumoknak megfelelnek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1. pontban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9) (11) bekezdésére, és a Kr. 24. § (1) bekezdésére is.
Az Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasságfeltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdasági társaság létrehozását.
Folytatás a BT-77 pontból
Árfolyamváltozásból adódó többletköltség elszámolása: A többletköltség abban az esetben számolható el, amennyiben a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a szerződés hatálybalépésének napján érvényes hivatalos EUR/HUF középárfolyam több, mint 3 %-kal magasabb, mint az ajánlati felhívás megjelenése napján.
Késedelmi kötbér:
Az Eladó amennyiben a teljesítési (rész)határidő tekintetében késedelembe esik késedelmi kötbér fizetésére köteles. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól az Eladó, ha a szerződésszegését kimenti.
A késedelmi kötbér napi mértéke mindkét részajánlati körben: a késedelemmel érintett termék 0,5%-a /nap. A késedelmi kötbér a késedelembe esés első napjától esedékes és a késedelmes teljesítés teljes időtartamára fizetendő. A késedelmi kötbér jogcímén követelt összeg nem haladhatja meg a teljes nettó vételár 15%-át.
Az Eladó kötelezettsége teljesítésének tekintetében bekövetkező harminc (30) naptári napot meghaladó bármely késedelem esetén a Vevő elállhat vagy felmondhatja a szerződést, és követelheti az Eladói szerződésszegés következtében felmerült valamennyi igazolt kárának megtérítését.
Meghiúsulási kötbér
Amennyiben a szerződés olyan okból, amiért Eladó felelős meghiúsul vagy lehetetlenül, vagy az Eladó fenti pontokban meghatározott késedelme vagy egyéb szerződésszegése miatt a Vevő a szerződést felmondja, vagy - amennyiben még nem történt teljesítés - a szerződéstől eláll, úgy az Eladó meghiúsulási kötbér jogcímén a teljes nettó vételár 20 %-át kitevő összeg Vevő részére történő megfizetésére köteles.
A meghiúsulási kötbér érvényesítése a késedelmi kötbér érvényesítését kizárja.
Jótálláshoz kötődő egyéb kötelezettségek
A Vevő a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, az Eladó által a vállalat garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot használatra készen kell állnia.
Ezen kötelezettségének az Eladó a megajánlott teljes körű jótállás időszakában köteles eleget tenni.
Amennyiben Eladó nem biztosítja a jelen pontban rögzített minimum rendelkezésre állás idejét, úgy minden egyes (min. rendelkezésre állási időt csökkentő meghibásodási, javítási) nap után 100.000 Ft hibás teljesítési kötbér kerül felszámolásra.
Részleteket az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni

Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A szerződés a KNPA-ból finanszírozott. A kifizetés, az elszámolás, és az ajánlattétel is HUF-ban történik. A számla banki átutalással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) és a Kbt. 135. § (1); (5)-(6) (10) - (11) és (12) szerint, 30 napos fizetési határidővel kerül kifizetésre. Késedelem esetén az ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamatot és (2016. évi IX. törvény) behajtási költségátalányt igényelhet.
Az Ajánlatkérő, a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján, 30 % mértékű előleget biztosít. Az előleg
kifizetésének feltétele az előleg teljes összegű visszafizetésére vonatkozó biztosíték nyújtása a Vevő részére. A biztosíték a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint teljesíthető. Az Eladó a teljesítésigazolás alkalmával benyújtott számlák összegét köteles az előleg teljes összegével csökkenteni.
Folytatás a BT-76 pontban.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A szerződés a KNPA-ból finanszírozott. A kifizetés, az elszámolás, és az ajánlattétel is HUF-ban történik. A számla banki átutalással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) és a Kbt. 135. § (1); (5)-(6) (10) - (11) és (12) szerint, 30 napos fizetési határidővel kerül kifizetésre. Késedelem esetén az ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamatot és (2016. évi IX. törvény) behajtási költségátalányt igényelhet.
Az Ajánlatkérő, a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján, 30 % mértékű előleget biztosít. Az előleg
kifizetésének feltétele az előleg teljes összegű visszafizetésére vonatkozó biztosíték nyújtása a Vevő részére. A biztosíték a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint teljesíthető. Az Eladó a teljesítésigazolás alkalmával benyújtott számlák összegét köteles az előleg teljes összegével csökkenteni.
Folytatás a BT-76 pontban.
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Mindkét rész esetében irányadó: A Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek…
… szerint.
Valamennyi kizáró ok esetében irányadó!
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)- (2) bek-ben foglalt kizáró okok hiányának előzetes igazolása érdekében
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
A kizáró okok hatálya alá tartozást igazoló dokumentumokat az ajánlattevő / alkalmasság igazolásában részt vevő kizárólag ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására köteles benyújtani. A felhívott ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) szerint kell igazolnia.
Az Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell, csatolnia, ami a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza;. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni; (EKR ŰRLAP)
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn (Kr. 8. § i) pont ic) alpont, illetve 10. § g) pont gc) alpont); (EKR Űrlap). Az ajánlatkérőnek a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatban a gazdasági szereplő, nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. (Kr. 1.§ (7) bek)
A Kr. 1-8 és 10 § valamint a 13-16. § rend-ei is irányadók.
1./ Közös AT esetén a gazdálkodó szervezet létrehozása nem kötelező és nem megengedett, és csatolni kell egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást a közbeszerzési dok-ban foglaltak szerint.
2/ Az AK a Kbt. 71.§ (6) bek- ben foglaltakat és csak 1 alkalommal rendel el újabb hiánypótlást
3/ A felhívás BT-98 pontjában, a kötöttség ideje: az ajánlattételi határidő lejártát követő 30 nap.
4./ Ajánlatkérő (a továbbiak AK) alkalmazza a Kbt. 81.§ (5) bekezdését.
5./FAKSZ: dr. Deák Krisztina 00235 Deák Ügyvédi Iroda 7100 Szekszárd, Jókai u. 22 deakugyvediiroda@tolna.net
6/Irányadó jog és idő: HU
7/ Az AK mind a két rk tekintetében alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e)-t.
8/ Az AT-nek és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő részéről aláírónak a cégaláírási nyilatkozatát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintáját csatolni kell az egyéb közbeszerzési dokumentációban előírtak szerint.
9/Az AT és/vagy alkalmasság igazolásában részt vevőnél, ha a www.e-cegjegyzek.hu-n nem érhető el, csatolni kell a 60 napnál nem régebbi cégkivonat.
10/Pontszám: 0-100
Módszer mindkét részajánlati körben:
1 szempont: Az 1 rk-ban a sugárkapuk átlagos áteresztő képessége, másodpercben megadva
a 2 rk-ban a sugárkapu áteresztő képessége, másodpercben megadva.
Az értékelési módszer: lineáris arányosítás
A megajánlott sugárkapuk áteresztő képessége egyik típus esetében sem lehet rosszabb, mint 40 mp, mert az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Az ajánlatkérő az 1 rk-ben jelen szempont keretében a 4 db sugárkapu átlagos áteresztő képességét vizsgája, ezért összeadja a sugárkapuk megadott áteresztő képességét, majd az összeget osztja 4-el.
Az így kapott eredmény alapján, az alábbi képlet felhasználásával osztja ki az ajánlatkérő a pontokat, 0 és 10 között, kettő tizedesjegyig kerekítve.
Páteresztés (Amax – Avizsgált) / (Amax – Amin) * (Pmax-Pmin) + Pmin
ahol
Páteresztés: a vizsgált ajánlati elem adott részszempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa (10 pont)
Pmin: a pontskála alsó határa (0 pont)
Amax: az elfogadott maximális időtartam (40 másodperc)
Amin: az elvárt időtartam minimuma (15 másodperc)
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi értéke másodpercben megadva
Az sugárkapuk átlagos áteresztő képessége esetén a 15 másodperc és az annál rövidebb megajánlott időtartam 10 pontot kap, a 40 másodperc 0 pontot kap, a 40 másodperc feletti érték megajánlása esetén az ajánlat érvénytelen.
2. szempont (jótállás): arányosítás: Képlet: Pvizsgált = [(Avizsgált − Alegkedvezőtlenebb) / (Alegkedvezőbb − Alegkedvezőtlenebb)] x (Pmax − Pmin) + Pmin, (kettő tizedesjegyig kerekítve)
3. szempont (ajánlati ár): (fordított arányosítás): P = [A legjobb/ A vizsgált] x (Pmax-Pmin) + Pmin. (kettő tizedesjegyig kerekítve)
11/ Az alábbi EKR űrlapokat kell benyújtani az ajánlatban:
- EEKD
- felolvasó lap
- a Kbt. a 66.§ (2) bekezdése szerint.
- a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
- a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
- a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján,
- nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (ha van ilyen, akkor csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak beérkezéséről az igazolást.)
- nyilatkozat a Kbt. 65.§ (7) bekezdése vonatkozásában
12/Az ajánlathoz csatolni kell kitöltve mindkét részajánlati körben:
- a szerződés tervezet 1. sz. mellékletét (Vételár részletezése, teljesítési, számlázási és kifizetési ütemezés tervezet). Az Ajánlattevő a fenti dokumentumot kitöltve, nem módosítható (pl: pdf) formátumban és szerkeszthető formátumban, a nem módosítható formával megegyező tartalommal is kötelesek benyújtani, eltérés esetén a nem módosítható forma az irányadó.
Ebből szakmai ajánlatnak a 1. sz melléklet (díjrészletezők) a D cellák tartalma minősül.
Az ajánlati ár: az 1.rk.-ben (KKÁT) díjrészletező D36 cellájában, a 2 rk-ben (RHFT) díjrészletező D 34-es cellájában szereplő összeg, aminek meg kell egyeznie az egyes részajánlati köröknél a felolvasó lapon lévő összeggel.
Szakmai ajánlatként csatolni kell továbbá mind a két részajánlati körben:
• a szerződés 4. sz. mellékletét képező „A szállítandó személyi sugárkapuk részletes leírása” táblázatot kitöltve, nem módosítható (pl: pdf) formátumban és szerkeszthető formátumban, a nem módosítható formával megegyező tartalommal is, eltérés esetén a nem módosítható forma az irányadó.
• az ajánlatban szereplő termékek magyar nyelvű adatlapját és/vagy ismertetőjét és/vagy gyártói leírását, amelyből az ajánlattevő által megajánlott termékeknek a felhívásban és a szerződés 4. sz. mellékletét képező „A szállítandó személyi sugárkapuk részletes leírása” is rögzített műszaki előírásoknak való megfelelése – az ajánlatevőtől független okiratok alapján is - egyértelműen megállapítható. Amennyiben a csatolt dokumentumok nem magyar nyelvűek legalább az ajánlatkérő által előírt műszaki paramétereknek való megfelelést, és értékelési szempontra tett megajánlást alátámasztó rész magyar nyelvű fordítását kell csatolni!
• Az ajánlatba csatolt dokumentumoknak az értékelési szempontra (a sugárkapuk áteresztő képessége másodpercben) tett megajánlást is alá kell támasztania!
Amennyiben az ajánlatban megajánlott termékek a megadott adatok és becsatolt okiratok alapján nem egyértelműen beazonosíthatóak és/vagy nem felelnek meg az Ajánlatkérő által előírt műszaki- szakmai elvárásoknak (paramétereknek, tulajdonságoknak), úgy az ajánlat a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
13./ A szerződések a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozottak. Az Alap költségvetését évről évre hagyja jóvá az Országgyűlés. Az Ajánlatkérő közzé tehet több éves szerződésre vonatkozó ajánlati felhívást akkor is, ha a támogatására irányuló igényt (a következő évek költségvetési terveit) a jövőben fogja benyújtani. Az Ajánlatkérő a támogatásra irányuló igényt nyújtott be, és az igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást (a részajánlati köröket) eredménytelenné nyilváníthatja (feltételes közbeszerzés). Az Ajánlatkérő oldaláról tehát a szerződések hatályba lépésnek a feltétele, hogy az Ajánlatkérő a támogatást, az általa igényelt összegben megkapja. Az Ajánlatkérő a támogató okirat (fedezetigazolás) kézhezvételéről, annak megérkezését követően 5 munkanapon belül, írásban értesíti az Eladó(ka)t. Ha a támogató okirat kézhezvételére a szerződések megkötését megelőzően sor kerül, úgy a szerződések mindkét Fél általi cégszerű aláírást követő napon lép hatályba, ez egyben a szerződés létrejöttének napja is. Ha a támogató okirat kézhezvételére a szerződések megkötését követően kerül sor, úgy a szerződések az Ajánlatkérő által megküldött írásbeli értesítés kézhezvételét követő naptári napon lépnek hatályba. Abban az esetben, ha a fedezetigazolás a szerződés aláírástól számított 90 napon belül nem érkezik meg, úgy a 90. nap eltelte után – az eredeti tartalommal és változatlan formában – a Felek csak abban az esetben léptethetik hatályába a szerződéseket, ha bármelyik szerződő fél írásos kezdeményezésére közös megegyezés jön létre e tekintetben, és a fedezet igazolás az Ajánlatkérő rendelkezésére áll. Amennyiben a szerződések a támogatói okirat hiánya miatt nem lépnek hatályba a szerződések megkötését követő 180 napig, úgy a szerződések minden külön intézkedés és nyilatkozat nélkül megszűnnek, és a szerződő felek semmilyen követeléssel nem léphetnek fel egymással szemben.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.§
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 019-054799 (2024-01-25)
Ajánlati felhívás (2024-03-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényt (az ún. atomtörvényt), előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, a nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy, a Kormány által kijelölt szerv végzi. 1998. június 2-án ennek szellemében alakult meg a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság, amely 2008. január 7-én Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft.-vé (Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.) alakult.
Társaságunk működésével “törvényes gazdája” van az atomenergia alkalmazása során keletkező radioaktív hulladék végleges elhelyezésének, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásának, a nukleáris üzemanyagciklus lezárásának, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésének.
Az atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges az új sugárkapuk beszerzése és üzembe helyezése.
1. rész :A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat.
Adatot kell szolgáltatni a hatósági engedélyeztetést megalapozó dokumentációhoz. A szükséges engedélyek birtokába el kell végezni a kapuk gyártóművi üzembe helyezését, le kell szállítani az új sugárkapukat.
A KKÁT-ban a beépítést a meglévő sugárkapuk helyére kell elvégezni. A meglévő sugárkapukat a helyszínen szét kell szerelni és a végleges elhelyezésükről gondoskodni kell. Az új kapukat a helyükön össze kell szerelni, és el kell végezni a beüzemelésüket. Az új sugárkapukat a gyártóművi próba sikeres végrehajtását követően, oly módon kell a helyszínen beépíteni, hogy azokat a helyszínen kell összeszerelni és üzembe helyezni.
A nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy ő (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója, szakembere ) rendelkezik -a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó - Magyarországon szervizjogosultsággal, amely alapján jogosult a szerződésben előírtak szerint a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja. Ennek, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel).
Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie.
Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie.
Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
2. rész: A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat.
A Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) területén a meglévő kaput egyben át kell szállítani a Megrendelő által kijelölt helyre az ellenőrzött zóna területén, az új kapu egészben beépíthető és beüzemelhető.
A nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy ő (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója, szakembere ) rendelkezik -a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó - Magyarországon szervizjogosultsággal, amely alapján jogosult a szerződésben előírtak szerint a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja. Ennek, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel).
Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie.
Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie. Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Vevő mindkét rész esetében a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, a garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot használatra készen kell állnia.
Mind két telephelyen végre kell hajtani az operatív kezelői és karbantartói személyzet oktatását az új kapuk kezelésével, karbantartásával kapcsolatban. A kapuk mindkét telephelyen ipari körülmények között fognak működni, azaz a személyzet és/vagy az ügyfelek jelentős része napi rendszerességgel veszi igénybe a sugárkapukat és folyamatosan fennáll a radioaktív felületi szennyezettség lehetősége a sugárkaput használó személyzet esetében.
Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényt (az ún. atomtörvényt), előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, a nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy, a Kormány által kijelölt szerv végzi. 1998. június 2-án ennek szellemében alakult meg a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság, amely 2008. január 7-én Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft.-vé (Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.) alakult.
Társaságunk működésével “törvényes gazdája” van az atomenergia alkalmazása során keletkező radioaktív hulladék végleges elhelyezésének, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásának, a nukleáris üzemanyagciklus lezárásának, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésének.
Az atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges az új sugárkapuk beszerzése és üzembe helyezése.
1. rész :A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat.
Adatot kell szolgáltatni a hatósági engedélyeztetést megalapozó dokumentációhoz. A szükséges engedélyek birtokába el kell végezni a kapuk gyártóművi üzembe helyezését, le kell szállítani az új sugárkapukat.
A KKÁT-ban a beépítést a meglévő sugárkapuk helyére kell elvégezni. A meglévő sugárkapukat a helyszínen szét kell szerelni és a végleges elhelyezésükről gondoskodni kell. Az új kapukat a helyükön össze kell szerelni, és el kell végezni a beüzemelésüket. Az új sugárkapukat a gyártóművi próba sikeres végrehajtását követően, oly módon kell a helyszínen beépíteni, hogy azokat a helyszínen kell összeszerelni és üzembe helyezni.
A nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy ő (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója, szakembere ) rendelkezik -a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó - Magyarországon szervizjogosultsággal, amely alapján jogosult a szerződésben előírtak szerint a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja. Ennek, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel).
Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie.
Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie.
Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
2. rész: A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat.
A Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) területén a meglévő kaput egyben át kell szállítani a Megrendelő által kijelölt helyre az ellenőrzött zóna területén, az új kapu egészben beépíthető és beüzemelhető.
A nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy ő (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója, szakembere ) rendelkezik -a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó - Magyarországon szervizjogosultsággal, amely alapján jogosult a szerződésben előírtak szerint a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja. Ennek, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel).
Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie.
Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie. Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Vevő mindkét rész esetében a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, a garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot használatra készen kell állnia.
Mind két telephelyen végre kell hajtani az operatív kezelői és karbantartói személyzet oktatását az új kapuk kezelésével, karbantartásával kapcsolatban. A kapuk mindkét telephelyen ipari körülmények között fognak működni, azaz a személyzet és/vagy az ügyfelek jelentős része napi rendszerességgel veszi igénybe a sugárkapukat és folyamatosan fennáll a radioaktív felületi szennyezettség lehetősége a sugárkaput használó személyzet esetében.
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-19 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-19 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-03-19 12:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő nem várja el a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában (KKÁT) lévő kapukhoz az azok kiminősítéséhez szükséges felszabadítási tanulmány elkészítését. Ajánlatkérő a műszaki leírással és a szerződéstervezettel összhangba hozta a felhívást.
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Mar 01 12:00:00 CET 2024
Helyesen: Tue Mar 19 10:00:00 CET 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Mar 01 14:00:00 CET 2024
Helyesen: Tue Mar 19 12:00:00 CET 2024
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 054799-2024
Forrás: OJS 2024/S 045-130742 (2024-03-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 252 363 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 366 593 697 HUF 💰
A teljesítés helye: Tolna
🏙️
Becsült érték héa nélkül: 101 272 252 HUF 💰
A teljesítés helye: Pest
🏙️
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Az ajánlatoknak a szerződésről szóló hirdetményben vagy az ajánlattételhez szükséges dokumentációban foglaltaktól eltérő értékelési szempontok alapján való értékelése: 1
A panaszosok száma: 1
Type of alleged irregularity: Az alkalmassági követelményeket vagy a műszaki leírásokat az ajánlatok felbontása után módosították, vagy azokat nem megfelelően alkalmazták: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-02 📅
Cím: Új sugárkapuk beszerzése és üzembehelyezése KKÁT
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001989272023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 232 611 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001989272023/1269
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Radchem Műszaki Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25522772243
Postacím: Konkoly Thege M. Utca 29-33
Postai irányítószám: 1121
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: radchem@radchem.hu📧
Telefon: +36 13922781📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 215 473 952 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001989272023/1285 A vállalkozó neve és címe
Név: VF, a.s.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25532219
Postacím: Svitavska 588
Postai irányítószám: 67921
Postai város: Cerna Hora
Régió: Jihomoravský kraj
🏙️
Ország: Csehország 🇨🇿
E-mail: info@vfnuclear.com📧
Telefon: +420 516428611📞
URL: https://www.vfnuclear.com/en🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 292 555 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001989272023/1301 A vállalkozó neve és címe
Név: Canberra-Packard Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10925832243
Postacím: Honfoglalás Út 72
Postai irányítószám: 1221
E-mail: t.owczarek@cpce.net📧
Telefon: +36 205559273📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 169 448 280 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001989272023/1317 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: Sugárkapu rendszer üzembehelyezése, szállítás, oktatás
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 25 417 242 HUF 💰
Arány (%): 15
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: Sugárkapu rendszer üzembehelyezése, szállítás, oktatás
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Gamma Műszaki Zártkörű Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10923160243
Postacím: Illatos út 11/b
Postai irányítószám: 1097
E-mail: gamma@gammatech.hu📧
Telefon: +36 12055771📞
Fax: +36 12055778 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 63 455 150 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001989272023/1261
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 93 110 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001989272023/1341
A szerződés/tétel teljes értéke: 82 914 720 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001989272023/1437 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: Sugárkapuk gyártása és leszállítása, telepítés szakmai támogatása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 51407126.40 HUF 💰
Arány (%): 62
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: Sugárkapuk gyártása és leszállítása, telepítés szakmai támogatása
A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Kiegészítő információk További információk
Érvénytelen ajánlat 2. rész:
VF, a.s., cím: Csehország 67921 Cerna Hora, Svitavska 588., adószám:25532219
Az ajánlat a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pont alapján egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
Ajánlatkérő a VF a.s. ajánlattevő ajánlatának érvénytelenné nyilvánításáról szóló közbenső döntésről 2024. május 29. napján tájékoztatta Ajánlattevőt. Ajánlattevő az ajánlatának érvénytelenné nyilvánításáról szóló közbenső döntéssel szemben előzetes vitarendezési eljárást nem kezdeményezett, jogorvoslati kérelmet nem nyújtott be, ezért a döntés végleges hatályúvá vált.