Válogató technológia és bálázó gépek karbantartása

A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság

„Válogató technológia és bálázó gépek karbantartása és javítása” A hulladékválogató technológia (kivéve légtechnikai berendezések) valamint 2 db bálázó berendezés (PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V 600 J) a gépkönyvek, valamint a karbantartási utasítások szerinti gyakoriságú rendszeres, tervszerű karbantartásának, továbbá eseti hibajavítások elvégzése, valamint az ezekhez szükséges kenőanyagok, alkatrészek és segédanyagok biztosítása. A karbantartási utasításokban szereplő feladatok megoszlanak az Ajánlatkérő, mint üzemeltető és Ajánlattevő, mint szakcég között. A feladatok felosztása az utasításokban egyértelműen jelezve van. A karbantartási, valamint az eseti javítási feladatok elvégzéséhez szükséges kopó-fogyó alkatrészek, kenőanyagok és segédanyagok biztosítása a nyertes Ajánlattevő feladata. A technológia telepített – karbantartással, javítással érintett – gépek, berendezések tájékoztató jelleggel: - Gassner Fördermat „R” típusú zsákfeltépő - Adarco, Eurotec Szállítószalagok - Stadler ballisztikus szeparátor - Tomra Autosort érzékelő-alapú válogatómodul (Stadler EH típusú osztályozó fedél; Stadler GF típusú szállítószalag; Stadler GF,EH típus hajtóműves motorjai) - INP 400x1000 típusú impulzus színesfém-leválasztó (IFE hajtóműves motorja; IFE rázómotorral szerelt vibrációs berendezése; IFE vibrációs berendezés LM 855T típusú rázómotorja) - PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V600 J bálázógép és felhordószalagjaik A hulladékválogatómű éves feldolgozási mennyisége nagyságrendileg évi 8.000 tonna, bálázógépek fajlagos évi 3.000 órát üzemelnek. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a tárgyi eljárással kapcsolatos munkavégzéshez elengedhetetlen a szakmai angol nyelvtudás valamennyi szakember részére. A gépek kezelése kizárólag angol nyelven történik, és ahhoz speciális szakmai kifejezések ismerete feltétlenül szükséges, ezért megajánlott szakemberek esetében nélkülözhetetlen a magasszintű angol nyelvtudás. A részletes műszaki követelményeket a Műszaki Leírás tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-22. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-18.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-07-18 Ajánlati felhívás
2024-10-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-11-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-01-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-07-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Válogató technológia és bálázó gépek karbantartása
Hivatkozási szám: EKR001172472024
Rövid leírás:
„Válogató technológia és bálázó gépek karbantartása és javítása” A hulladékválogató technológia (kivéve légtechnikai berendezések) valamint 2 db bálázó berendezés (PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V 600 J) a gépkönyvek, valamint a karbantartási utasítások szerinti gyakoriságú rendszeres, tervszerű karbantartásának, továbbá eseti hibajavítások elvégzése, valamint az ezekhez szükséges kenőanyagok, alkatrészek és segédanyagok biztosítása. A karbantartási utasításokban szereplő feladatok megoszlanak az Ajánlatkérő, mint üzemeltető és Ajánlattevő, mint szakcég között. A feladatok felosztása az utasításokban egyértelműen jelezve van. A karbantartási, valamint az eseti javítási feladatok elvégzéséhez szükséges kopó-fogyó alkatrészek, kenőanyagok és segédanyagok biztosítása a nyertes Ajánlattevő feladata. A technológia telepített – karbantartással, javítással érintett – gépek, berendezések tájékoztató jelleggel: - Gassner Fördermat „R” típusú zsákfeltépő - Adarco, Eurotec Szállítószalagok - Stadler ballisztikus szeparátor - Tomra Autosort érzékelő-alapú válogatómodul (Stadler EH típusú osztályozó fedél; Stadler GF típusú szállítószalag; Stadler GF,EH típus hajtóműves motorjai) - INP 400x1000 típusú impulzus színesfém-leválasztó (IFE hajtóműves motorja; IFE rázómotorral szerelt vibrációs berendezése; IFE vibrációs berendezés LM 855T típusú rázómotorja) - PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V600 J bálázógép és felhordószalagjaik A hulladékválogatómű éves feldolgozási mennyisége nagyságrendileg évi 8.000 tonna, bálázógépek fajlagos évi 3.000 órát üzemelnek. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a tárgyi eljárással kapcsolatos munkavégzéshez elengedhetetlen a szakmai angol nyelvtudás valamennyi szakember részére. A gépek kezelése kizárólag angol nyelven történik, és ahhoz speciális szakmai kifejezések ismerete feltétlenül szükséges, ezért megajánlott szakemberek esetében nélkülözhetetlen a magasszintű angol nyelvtudás. A részletes műszaki követelményeket a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001172472024/1
A beszerzés leírása:
A hulladékválogató technológia (kivéve légtechnikai berendezések) valamint 2 db bálázó berendezés (PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V 600 J) a gépkönyvek, valamint a karbantartási utasítások szerinti gyakoriságú rendszeres, tervszerű karbantartásának, továbbá eseti hibajavítások elvégzése, valamint az ezekhez szükséges kenőanyagok, alkatrészek és segédanyagok biztosítása. A karbantartási utasításokban szereplő feladatok megoszlanak az Ajánlatkérő, mint üzemeltető és Ajánlattevő, mint szakcég között. A feladatok felosztása az utasításokban egyértelműen jelezve van. A karbantartási, valamint az eseti javítási feladatok elvégzéséhez szükséges kopó-fogyó alkatrészek, kenőanyagok és segédanyagok biztosítása a nyertes Ajánlattevő feladata. A technológia telepített – karbantartással, javítással érintett – gépek, berendezések tájékoztató jelleggel: - Gassner Fördermat „R” típusú zsákfeltépő - Adarco, Eurotec Szállítószalagok - Stadler ballisztikus szeparátor - Tomra Autosort érzékelő-alapú válogatómodul (Stadler EH típusú osztályozó fedél; Stadler GF típusú szállítószalag; Stadler GF,EH típus hajtóműves motorjai) - INP 400x1000 típusú impulzus színesfém-leválasztó (IFE hajtóműves motorja; IFE rázómotorral szerelt vibrációs berendezése; IFE vibrációs berendezés LM 855T típusú rázómotorja) - PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V600 J bálázógép és felhordószalagjaik A hulladékválogatómű éves feldolgozási mennyisége nagyságrendileg évi 8.000 tonna, bálázógépek fajlagos évi 3.000 órát üzemelnek. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a tárgyi eljárással kapcsolatos munkavégzéshez elengedhetetlen a szakmai angol nyelvtudás valamennyi szakember részére. A gépek kezelése kizárólag angol nyelven történik, és ahhoz speciális szakmai kifejezések ismerete feltétlenül szükséges, ezért megajánlott szakemberek esetében nélkülözhetetlen a magasszintű angol nyelvtudás. A részletes műszaki követelményeket a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
A BT-36 PONTHOZ: Szerződés időtartama: Tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő szerződés hatálybalépését követően – 24 hónap. A szerződés hatályba lépését követő 12 hónap elteltével a vállalkozói díj legfeljebb a KSH által közzétett előző évre vonatkozó éves szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói árindex mértékével emelhető.
Többet mutasson
Postacím: Vértesi
út
9/b
Irányítószám: 4030
Város: Debrecen
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar 🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-nak lehívására vállal kötelezettséget a szerződés ideje alatt. Amennyiben 24 hónap alatt a keretösszeg nem merül ki, úgy a szerződés egy alkalommal a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Hibabejelentéstől számítva - felvonulás és javítási feladatok ellátásának megkezdése, egész órában megadva (min. 24 óra - max. 48 óra)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A vállalkozó telephelyének távolsága az AKSD Vértesi úti telephelyétől (min.30 km, max 200 km)
Ár
Ár (súlyozás): 80
16
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-22 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-22 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése és a Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése és a Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
Megnyitás dátuma: 2024-08-22 14:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése és a Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.
További információk:
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése és a Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
Rögzített szám típusa: Rögzített érték (összesen)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Árbevétel igazolása: Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására Ajánlatkérő elfogadja Ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, eltekint a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadásától. Ajánlattevőnek az alk. feltételek teljesítéséről be kell csatolnia az Egységes Európai Közbeszerzési Dok-ot (EEKD), amelyben AK az alk.követelmények előzetes igazolására elfogadja az AT egyszerű nyilatkozatát a formanyomtatvány IV. „alfa” szakaszában. AK a Kbt. 69. § (4) bek értelmében az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt felhívja azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az AT megfelel az alkalmassági követelményeknek. P/1. A Kbt. 65. § (1) bek a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek c) pontja alapján AT nyilatkozata a felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a közbeszerzés tárgya (gépek karbantartása és javítása) szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alk követelménynek az AT-k bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az AT ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A Kbt. 65. § (12) bek. alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. A Kbt. 65. § (8) bek alapján az a szervezet, amelynek adatait az AT a gazdasági és pénzügyi alk. igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az AK-t az AT teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon AK részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az AK Kbt. 69. § (4) vagy (6)–(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. AK attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Minősített AT-k esetében a gazdasági és pénzügyi alk követelmények teljesítését AK a Kr. 19. § (7) bek.-re figyelemmel is vizsgálja. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha a felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év bármelyikében -általános forgalmi adó nélkül számított közbeszerzés tárgyából szármázó ( gépek karbantartása és javítása) - árbevétele nem haladta meg a nettó 63 000 000,- Ft-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Referencia és alkalmasság igazolása: Ajánlatkérő figyelembe veszi a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) és 21. § (3) bekezdésnek rendelkezéseit. M1-M2-M3 A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezésével, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe (becsatolandó a szakember saját kezű aláírással ellátott önéletrajza, megjelölve benne az adott személy a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai tapasztalatait, gyakorlati idejét (év, hónap), végzettségét/képzettségét, AT-vel való jogviszonyának ismertetését (alv., munkaviszony, stb.) az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata) - Az ajánlatnak tartalmaznia kell a megnevezett szakember kifejezett nyilatkozatát, hogy ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezésre áll majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt és a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz. M.4. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek csatolnia kell 321/2015. (X. 30) Korm. Rendelet 21. § (3) bek. a) pont alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző három évre vonatkozó szolgáltatásainak ismertetését, az ismertetett szolgáltatásra vonatkozó referenciaigazolást, illetve nyilatkozatot a Kormányrendelet 22. § (1)– (2) bek. szerint (min. tartalom: a teljesítés kezdő és befejező időpontja év, hó nap, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, szolgáltatás nettó ellenértéke, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e). Figyelemmel a Kbt. 67.§ (1) bekezdésére az ajánlattevőnek ajánlatában köteles az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. A Kbt. 65.§ (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Ebben az esetben ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (7),(9),(11) bekezdései és a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján kell eljárnia. A Kbt. 65. § (6) bekezdésére figyelemmel az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az igazolás módja: Irányadó a Kr. 3. §, a Kbt. 65. § (6)-(7) és (11) bekezdés, Kbt. 66-67. §, Kbt. 69. §. Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek a Kr. 1. § (1) bekezdés alapján ajánlatában az EEKD benyújtásával kellelőzetesen igazolnia, hogy megfelel AK által meghatározott műszaki ill. szakmai alkalmassági követelménynek. AK előzetes igazolásként elfogadja az érintett gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben alkalmasság igazolásában résztvevő, kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet) EEKD-ban tett egyszerű nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bekezdés c) pont és (5) bekezdés). Utólagos igazolás: Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő, kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint, AK erről szóló felhívásában meghatározott határidőn belül kért igazolások benyújtásával kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelését. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelést és csak azon alkalmassági követelmények vonatkozásában kell az igazolásokat benyújtani, melynek tekintetében igénybe vették. Ajánlatkérő figyelembe veszi a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) és 21. § (3) bekezdésnek rendelkezéseit Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik Legalább 1 fő gépészmérnök végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik legalább 5 éves karbantartási szakmai tapasztalattal hulladékgazdálkodás területen. M2. Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik Legalább 1 fő villamosmérnök végzettséggel rendelkező szakemberrel, akinek van szervizmérnöki szakmai tapasztalata M.3 Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik Legalább 1 fő mechatronikai mérnök végzettséggel vagy ezzel egyenértékű végzettséggel rendelkező szakember, aki rendelkezik legalább 5 éves szakmai gyakorlattal vezérlés- és irányítástechnikában M.4 Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik Az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben 6000 tonna/év kapacitással bíró üzemben megvalósított, hulladékfeldolgozás és/vagy anyagválogatás és/vagy termékválogatás technológia karbantartására és/vagy javítására vonatkozó szabályszerűen és az előírásoknak megfelelően tejesített referenciával.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő 1 500 000,- Ft értékű ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos követelményt ír elő. AK fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító általvállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A befizetés helye: UniCredit Bank Hungary Zrt. az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10911004-00000003-50290007. A közlemény rovatba beírandó: Ajánlati biztosíték-karbantartás
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján a teljesítést követő 3 napon belül köteles kiállítani a teljesítési igazolását. A benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítése max. 15 napos fizetési határidő mellett, a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdései, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései, valamint a jelen pontban foglaltak szerint történik. Az elszámolás és a kifizetések pénzneme HUF. Vevő a Kbt. 27/A. § alapján köteles elfogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, melyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. A teljesítési határidők elmulasztás késedelmi kötbér megfizetését vonja maga után, mértéke: a késedelemmel érintett szerződéses mennyiség (az adott munkamegrendelőben szereplő szolg.) nettó ellenértékének 0,5%-a/nap. FOLYT. BT-70 PONTBAN.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
FOLYT. A BT.77 PONTNAK: Eseti munka meghiúsulásának megállapítása esetén az Ak. meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek alapja a nem teljesítéssel érintett szerződéses mennyiség (az adott munkamegrendelőben szereplő szolg.) nettó ellenértékének 25%-a. A szerződés meghiúsulásának megállapítása esetén a kötbér mértéke a meghiúsulás időpontjában a szerződéses időtartamból még hátralévő időtartamra arányosított rész (nem teljesítéssel érintett szerződéses mennyiség) nettó ellenértékét alapul véve 25%. A Megrendelő fizetési késedelme esetén a Vállalkozó jogosult a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamat felszámítására.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: Korrupció
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében és Kbt. 62. § (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján a gazdasági szereplő ajánlatában a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. A 321/2015 (X.30.) Korm. Rendelet 3. § (5) bekezdésére figyelemmel közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Ajánlattevőnek elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész „alfa” szakaszának kitöltése a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § és 2. § (5) bekezdése alapján. Ajánlattevőnek továbbá a kiadott nyilatkozatmintát szükséges kitölteni. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vonatkozásában az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania az ajánlatban. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdéseire figyelemmel jár el, e vonatkozásban az érintett ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. Rendelet 8. §, 10. §, 12. §, 14. §, 16. §-a szerint kell igazolnia a kizáró okok fent nem állását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)–(7) bek. szerinti felhívására Ajánlattevőknek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpont szerinti kizáró ok vonatkozásában nyilatkozatot szükséges csatolni. Ahol Ajánlatkérő valamely irat benyújtását írta elő, ott az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott iratminta kitöltése és benyújtása javasolt, de Ajánlatkérő által előírt valamennyi információt, adatot tartalmazó ajánlattevői nyilatkozatot is elfogadja, amennyiben annak alapján az érvényesség feltétele egyértelműen megállapítható. Cégbírósághoz már benyújtott, de még el nem bírált változás bejegyzési kérelem esetén a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 13. § szerint kell eljárni. Amennyiben ajánlattevő tekintetében nincs változásbejegyzési eljárás folyamatban úgy erről ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése szerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A 321/2015. (X.30.) Korm. Rendelet 1. §-a alapján az ajánlattevő ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá, és emellett megfelel a Kbt. 65. alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Korm. Rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész „alfa” szakaszának kitöltése.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10678750209
Postacím: István Út 136
Postai irányítószám: 4031
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Berecz Orsolya Zsuzsa
E-mail: drbereczorsolya@gmail.com 📧
Telefon: +36 204101981 📞
Fax: +36 14801180 📠
URL: https://www.aksd.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.aksd.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001172472024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001172472024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
A részajánlat tétel kizárásának indoka(i): A 2015. évi CXLIII. törvény 61. § (4) bekezdése alapján Ajánlatkérő megvizsgálta a beszerzést abból a szempontból, hogy a beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi-e a részekre történő ajánlattételt. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya homogén, vagyis egy szolgáltatásnak tekintendő, így nem tartja célszerűnek Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattételt. A több vállalkozó tevékenykedése hibás teljesítést, garanciális problémákat, a vállalkozói díjak emelkedését és a teljesítési határidő hosszabbodását eredményezheti. Tekintettel a gazdasági, műszaki, minőségi és a szerződés teljesítésével kapcsolatos más szempontok figyelembe vételére, nem ésszerű jelen közbeszerzési eljárásban a részajánlat-tétel lehetőségének biztosítása. A részekre történő ajánlattétel ellentétes lenne a gazdasági ésszerűséggel és így a Kbt. alapelvei között megfogalmazott közpénzek hatékony felhasználásának követelményével. A válogató és a két bálázó ugyanannak a technológiai folyamatnak a részét képezik, egyes részeik ugyanolyan a szerkezeti elemeket tartalmaznak (szállítószalagok, csapágyak, csúszó kopó alkatrészek, vezérlések) valamint egyes részegységei (pl.: csavarkompresszor, elektromos ellátó rendszer…) közösek. A karbantartásuk és javításuk ugyanazt a szakmai hátteret igényli ezért a részekere történő ajánlattétel ésszerűtlen lenne. 1.) Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKRr.) az irányadó. Az ajánlatok az EKR rendszerben (https://ekr.gov.hu) előzetes regisztrációt (EKRr. 6. §-ának (1) bekezdése) követően nyújthatóak be. Ajánlattevőktől az EKR használata az általánosan használt informatikai és elektronikus hírközlési eszközök rendelkezésre állását követeli meg. 2.) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKRr. 6. § (1) bek.]. 3.) A P/1., M1.- M2., M3., M4.) pontban előírt alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 4.) Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét az EKRr. 13. §-a alapján vizsgálja. 5.) Folyamatban lévő változás bejegyzési kérelem esetén a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 13. § szerint kell eljárni. 6.) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban aláíró Ajánlattevő, illetve az ajánlatban nyilatkozatot tevő alvállalkozók és alkalmasság igazolásában résztvevő gazdálkodó szervezetek aláírásra jogosult képviselőinek aláírási címpéldányát, v. aláírás-mintáját. 7.) Amennyiben bármely,az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az Ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A fordítás helyessége az Ajánlattevő felelőssége. 8.) Ajánlattevő ajánlatában köteles EEKD-t benyújtani. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. 9.) Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti — megfelelően kitöltött — felolvasólapot, figyelemmel arra, hogy az EKRr. 11. § (1) bek. alapján az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. 10.) Ajánlatkérő figyelemmel a Kbt. 81. § (4)–(5) bekezdésére az ajánlatok bírálatát — ideértve annak aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét is — az ajánlatok értékelését követően végzi el. 11.) Ajánlatkérő 1 500 000,- Ft értékű ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos követelményt ír elő. AK fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító általvállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A befizetés helye: UniCredit Bank Hungary Zrt. az ajánlatkérőfizetési számlaszáma: 10911004-00000003-50290007. A közlemény rovatba beírandó: Ajánlati biztosíték-karbantartás 12.) Az ajánlathoz kell csatolni a közbeszerzési dokumentáció melléklete szerinti nyilatkozatokat. 13.) Ajánlatkérő projekttársaság létrehozását kizárja mind Ajánlattevő mind közös Ajánlattevők vonatkozásában. 14.) Az ajánlatok a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempontja alapján kerülnek Elbírálásra a dokumentációban foglaltak szerint. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0–10. A módszerek meghatározása, amellyel a fentiek szerinti ponthatárok közötti pontszám megadásra kerül: A minőségi értékelési szempont és az ár értékelési szempontok esetében fordított arányosítás. 15.) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (6) bek. alapján rendelkezik arról, hogy alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 16.) Nyertes AT köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára a tevékenységével okozott károk megtérítésére min. 10 MFt/káresemény limitértékű felelősségbiztosítást kötni vagy meglévő biztosítását kiterjeszteni. At. köteles erről ajánlatában nyilatkozni. 17.) Közbeszerzési Szaktanácsadó: Dr. Berecz Orsolya Zsuzsa (lajstromszám: 00090) Levelezési cím: 4028 Debrecen, Hadházi út 81. 18.) Ajánlattevő a szerződés megkötése előtt köteles bemutatni továbbá az alkalmasság körében igénybe vett szakembereken túl további 1 fő műszaki diagnosztika és karbantartási szakmérnök vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező mérnököt, aki rendelkezik ISO 18436-2 I. kategória tanúsítvánnyal. Továbbá legalább 1 fő NKH jogosítvánnyal rendelkező gépkezelőt az alábbi gépcsoportra: 4223 vagy 4221 vagy 4224 OKJ bizonyítvány 19) Ajánlatkérő helyszíni bejárást tart 2 alkalommal, ezek időpontja: 2024. július 25. (csütörtök) napján 10:00 órakor és 2024.július 26. (péntek) napján 10:00 órakor, helyszíne: a Debreceni Regionális Hulladékkezelő Központ Bálázó üzeme (4030 Debrecen, Vértesi út 9/B.) 20) Jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. irányadó. 21) Ajánlattevőknek a 13. sz. mellékletet, valamint a „Szakmai ajánlat_válogató karb.” xls. fájlt kell ajánlatukhoz csatolniuk a közbeszerzési dokumentumban meghatározottak szerint. Mindezen dokumentumok a szakmai ajánlat részét képezik, be nem nyújtásuk a Kbt. 71. § (8) szakaszának b) pontja és a Kbt. 73. §-a szerinti érvénytelensége vonja maga után.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. §-a szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 140-434003 (2024-07-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 83 793 600 HUF 💰

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelése és összehasonlítása Az ajánlatok az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában foglaltak alapján a Kbt. 76. § (2) be-kezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempontja alapján kerülnek elbírálásra. Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pont-szám alsó és felsőhatára: 0-10 pont. Az a módszer, amellyel ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: 1. Ár részszempont esetében a minél alacsonyabb paraméterű megajánlás a jó: 1. Nettó ajánlati ár: súlyszám: 80 1. Válogató technológia havi karbantartási díja: Ft/hó súlyszám: 16 2. Bálázógépek havi karbantartási díja: Ft/hó súlyszám: 16 3. Negyedéves diagnosztikai vizsgálatok díja Ft/negyedév súlyszám: 16 4. Eseti javítás óradíja: Ft/óra súlyszám: 16 5. Kiszállási díj: Ft/alkalom 16 Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza: P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax - Pmin) + Pmin ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatóság út-mutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25. 1. sz. melléklet) tartalmazza. 2. Hibabejelentéstől számítva - felvonulás és javítási feladatok ellátásának megkezdése, egész órában megadva (min. 24 óra - max. 48 óra) súlyszám: 10 Ajánlatkérő a II.19.1. pontban megadott fordított arányosítást szolgáló képletet használja. 3. A vállalkozó telephelyének távolsága az AKSD Vértesi úti telephelyétől (min.30 km, max 200 km) súlyszám: 10 Ajánlatkérő a II.19.1. pontban megadott fordított arányosítást szolgáló képletet használja.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-23 📅
Cím: vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001172472024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001172472024/5583
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: ÉKM GÉPTECHSZERVÍZ Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26797430213
Postacím: Petőfi Utca 16.
Postai irányítószám: 2636
Postai város: Tésa
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: geptechszerviz@gmail.com 📧
Telefon: +36 4844480 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 83 793 600 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001172472024/5591
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
Balogh Tamás Antal- 1 fő villamosmérnök végzettséggel rendelkező szakember, akinek van szervizmérnöki szakmai tapasztalata
Arány (%): 1
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Balogh Tamás Antal- 1 fő villamosmérnök végzettséggel rendelkező szakember, akinek van szervizmérnöki szakmai tapasztalata
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: W.T.M. Gépszerviz Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12770494111
Postacím: Kóolaj Utca 2
Postai irányítószám: 2922
Postai város: Komárom
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: gepszerviz@freemail.hu 📧
Telefon: +36 207711877 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A nyertes szabályozott piacon jegyzett
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Forrás: OJS 2024/S 195-600734 (2024-10-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Válogató technológia és bálázó gépek karbantartása és javítása” A hulladékválogató technológia (kivéve légtechnikai berendezések) valamint 2 db bálázó berendezés (PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V 600 J) a gépkönyvek, valamint a karbantartási utasítások szerinti gyakoriságú rendszeres, tervszerű karbantartásának, továbbá eseti hibajavítások elvégzése, valamint az ezekhez szükséges kenőanyagok, alkatrészek és segédanyagok biztosítása. A karbantartási utasításokban szereplő feladatok megoszlanak az Ajánlatkérő, mint üzemeltető és Ajánlattevő, mint szakcég között. A feladatok felosztása az utasításokban egyértelműen jelezve van. A karbantartási, valamint az eseti javítási feladatok elvégzéséhez szükséges kopó-fogyó alkatrészek, kenőanyagok és segédanyagok biztosítása a nyertes Ajánlattevő feladata. A technológia telepített – karbantartással, javítással érintett – gépek, berendezések tájékoztató jelleggel: - Gassner Fördermat „R” típusú zsákfeltépő - Adarco, Eurotec Szállítószalagok - Stadler ballisztikus szeparátor - Tomra Autosort érzékelő-alapú válogatómodul (Stadler EH típusú osztályozó fedél; Stadler GF típusú szállítószalag; Stadler GF,EH típus hajtóműves motorjai) - INP 400x1000 típusú impulzus színesfém-leválasztó (IFE hajtóműves motorja; IFE rázómotorral szerelt vibrációs berendezése; IFE vibrációs berendezés LM 855T típusú rázómotorja) - PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V600 J bálázógép és felhordószalagjaik A hulladékválogatómű éves feldolgozási mennyisége nagyságrendileg évi 8.000 tonna, bálázógépek fajlagos évi 3.000 órát üzemelnek. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a tárgyi eljárással kapcsolatos munkavégzéshez elengedhetetlen a szakmai angol nyelvtudás valamennyi szakember részére. A gépek kezelése kizárólag angol nyelven történik, és ahhoz speciális szakmai kifejezések ismerete feltétlenül szükséges, ezért megajánlott szakemberek esetében nélkülözhetetlen a magasszintű angol nyelvtudás. A részletes műszaki követelményeket a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 186 950 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A hulladékválogató technológia (kivéve légtechnikai berendezések) valamint 2 db bálázó berendezés (PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V 600 J) a gépkönyvek, valamint a karbantartási utasítások szerinti gyakoriságú rendszeres, tervszerű karbantartásának, továbbá eseti hibajavítások elvégzése, valamint az ezekhez szükséges kenőanyagok, alkatrészek és segédanyagok biztosítása. A karbantartási utasításokban szereplő feladatok megoszlanak az Ajánlatkérő, mint üzemeltető és Ajánlattevő, mint szakcég között. A feladatok felosztása az utasításokban egyértelműen jelezve van. A karbantartási, valamint az eseti javítási feladatok elvégzéséhez szükséges kopó-fogyó alkatrészek, kenőanyagok és segédanyagok biztosítása a nyertes Ajánlattevő feladata. A technológia telepített – karbantartással, javítással érintett – gépek, berendezések tájékoztató jelleggel: - Gassner Fördermat „R” típusú zsákfeltépő - Adarco, Eurotec Szállítószalagok - Stadler ballisztikus szeparátor - Tomra Autosort érzékelő-alapú válogatómodul (Stadler EH típusú osztályozó fedél; Stadler GF típusú szállítószalag; Stadler GF,EH típus hajtóműves motorjai) - INP 400x1000 típusú impulzus színesfém-leválasztó (IFE hajtóműves motorja; IFE rázómotorral szerelt vibrációs berendezése; IFE vibrációs berendezés LM 855T típusú rázómotorja) - PAAL PGS 15050 és PAAL Konti V600 J bálázógép és felhordószalagjaik A hulladékválogatómű éves feldolgozási mennyisége nagyságrendileg évi 8.000 tonna, bálázógépek fajlagos évi 3.000 órát üzemelnek. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a tárgyi eljárással kapcsolatos munkavégzéshez elengedhetetlen a szakmai angol nyelvtudás valamennyi szakember részére. A gépek kezelése kizárólag angol nyelven történik, és ahhoz speciális szakmai kifejezések ismerete feltétlenül szükséges, ezért megajánlott szakemberek esetében nélkülözhetetlen a magasszintű angol nyelvtudás. A részletes műszaki követelményeket a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
A BT-36 PONTHOZ: Szerződés időtartama: Tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő szerződés hatálybalépését követően – 24 hónap. A szerződés hatályba lépését követő 12 hónap elteltével a vállalkozói díj legfeljebb a KSH által közzétett előző évre vonatkozó éves szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói árindex mértékével emelhető.
Többet mutasson
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-nak lehívására vállal kötelezettséget a szerződés ideje alatt. Amennyiben 24 hónap alatt a keretösszeg nem merül ki, úgy a szerződés egy alkalommal a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 186 950 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Régió: Komárom-Esztergom 🏙️

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján a teljesítést követő 3 napon belül köteles kiállítani a teljesítési igazolását. A benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítése max. 15 napos fizetési határidő mellett, a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdései, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései, valamint a jelen pontban foglaltak szerint történik. Az elszámolás és a kifizetések pénzneme HUF. Vevő a Kbt. 27/A. § alapján köteles elfogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, melyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. A teljesítési határidők elmulasztás késedelmi kötbér megfizetését vonja maga után, mértéke: a késedelemmel érintett szerződéses mennyiség (az adott munkamegrendelőben szereplő szolg.) nettó ellenértékének 0,5%-a/nap. FOLYT. BT-70 PONTBAN.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
FOLYT. A BT.77 PONTNAK: Eseti munka meghiúsulásának megállapítása esetén az Ak. meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek alapja a nem teljesítéssel érintett szerződéses mennyiség (az adott munkamegrendelőben szereplő szolg.) nettó ellenértékének 25%-a. A szerződés meghiúsulásának megállapítása esetén a kötbér mértéke a meghiúsulás időpontjában a szerződéses időtartamból még hátralévő időtartamra arányosított rész (nem teljesítéssel érintett szerződéses mennyiség) nettó ellenértékét alapul véve 25%. A Megrendelő fizetési késedelme esetén a Vállalkozó jogosult a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamat felszámítására.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Berecz Orsolya Zsuzsa

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Megrendelő 24 hónapos időtartamra kötötte meg a szerződést nettó170 000 000 Ft keretösszegre a korábbi évek tényleges karbantartási és javítási költségei alapján, figyelembe véve az eszközpark szokásos igénybevételét és a várható alkatrészszükségletet. A válogatóüzem 2019-ben kezdte meg a működését. 2023. július 1-től a MOHU új hulladékkezelési stratégiát vezetett be, mely hatásaként folyamatosan növekedtek a válogatásra beszállított mennyiségek. 2024. augusztusától a kezelésre beszállított hulladék mennyisége 33%-kal magasabb volt az év első hét hónapjához képest. Mivel a beszállítások folyamatosan voltak ezért a technológia több műszakos működtetésére volt szükség, mely jelentősen, mintegy 50%-kal megnövelte az üzemidőt. A technológia üzemidejének emelkedése magasabb terhelést jelentett minden részegységre. Vannak olyan javítások, melyek a gondos üzemeltetés mellett is többször előfordulnak (pl.: éles tárgyak a szalagpálya szakadását okozzák, idegen anyag miatt fellépő tengelytörés, csapágytörés, bálázógépek esetén a folyamatosan kopó alkatrészek cseréje). A megnövekedett terhelés következtében a válogató gépsor több, a működés szempontjából alapvető fontosságú főeleme meghibásodott(a felhordó szalag keresztmerevítők cseréje repedés miatt, örvényáramú szeparátorba rotormágnesek cseréje, szeparátortengely csere). Ennek oka a berendezés korából következik, és tapasztalható, hogy a megnövekedett terhelés egyre több alkatrésznél okoz anyagfáradásos hibákat. A meghibásodások rendkívüli jellegűek, előre nem láthatóak voltak és jelentős mértékben megnövelik a javítási költségeket, különösen az alkatrészek beszerzése terén. Ezek költsége a felmerült többletköltségek a szerződéses keretösszeg időarányos felhasználását meghaladó mértékűek, a hiba mértékétől függően 1-8 Millió Ft közöttiek. Megrendelő a fentiekre tekintettel, a szerződés lejárata előtt 12 hónappal új közbeszerzési eljárást indított EKR002028312025 számon. Az új szerződés hatályba lépéséig fennálló időszakban a folyamatos és biztonságos üzemeltetés biztosítása érdekében indokolt a jelenlegi keretösszeg 9,97%- os emelése, azaz 16 950 000 Ft-tal történő módosítása.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Az eredeti vállalkozó által nyújtott további építési beruházásra, árukra vagy szolgáltatásokra van szükség.
Új érték
Szöveg:
1. A fentiekben előadottak alapján, Szerződő Felek a Szerződés V.4. pontját az alábbiak szerint módosítják: Eredeti szerződéses rendelkezés: „A szerződés az aláírás napjától, 24 hónapig hatályos. Megrendelő a keretösszeg (85.000.000 Ft/év) 70%-nak lehívására vállal kötelezettséget a szerződés ideje alatt, amennyiben 24 hónap alatt a keretösszeg nem merül ki, úgy a szerződés egy alkalommal a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.” Módosított szerződéses rendelkezés: „A szerződés az aláírás napjától a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés aláírásáig, de legfeljebb a nettó 186 950 000 Ft keretösszeg kimerüléséig hatályos.” 2. A Szerződés módosítása megfelel a Kbt. 141.§ (2) bekezdés rendelkezéseinek: Kbt. 141.§ (2) bekezdés: „(2) A szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az alábbi értékek egyikét sem 3. a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt; b) * szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.” 3. A keretösszeg megnövelt összege nettó 16 950 000 Ft, amely az eredeti szerződéses értékhez (170 000 000 Ft) viszonyítva 9,97 %. 4. A módosítás kizárólag az ellenszolgáltatás értékét érinti (növeli), így az nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez. Szerződésmódosítás időpontja: 2025.11.17.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 227-782066 (2025-11-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 170 000 000 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 170 000 000 HUF 💰

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Megrendelő 24 hónapos időtartamra kötötte meg a szerződést nettó 170 000 000 Ft keretösszegre a korábbi évek tényleges karbantartási és javítási költségei alapján, figyelembe véve az eszközpark szokásos igénybevételét és a várható alkatrészszükségletet. A módosított keretösszeg nettó 186 950 000 Ft. A válogatóüzem 2019. évben kezdte meg működését. 2023. július 1. napjától a MOHU új hulladékkezelési stratégiát vezetett be, amelynek hatására folyamatosan nőtt a beszállított mennyiség, ezzel együtt a technológia terhelése és az üzemidő is érdemben emelkedett. A megnövekedett igénybevétel következtében — az üzemeltetésből adódó kopásokkal és az egyes főegységek anyagfáradásával összefüggésben — a rendkívüli, előre nem látható meghibásodások száma szintén nőtt. Ezek a hibák jelentősen növelték a javítási és alkatrész-beszerzési költségeket, és gyorsított ütemű karbantartási beavatkozásokat tettek szükségessé.  A karbantartást végző szakcég november elején javaslatot tett a válogatóüzem részét képező ballisztikusszeparátor tengelyeinek cseréjére, mivel az elhasználódás jelei egyértelműen mutatkoztak. A csere eredetileg 2026. februárra került ütemezésre (ekkor a legalacsonyabb a beszállított mennyiség, így a leállás jobban tervezhető), de a tengelyek állapota hirtelen romlott, és reális kockázattá vált az üzem közbeni törés. Ez a teljes technológiai sorban nagyobb kárveszélyt, hosszabb javítási időt és lényegesen magasabb költségeket eredményezhetett volna. A rendelkezésre álló felújított alkatrészek miatt a korábban leszerelt tengelyek felújítása megtörtént, a csere azonnal elvégezhető volt. A tengelycserét 2025. november 25. napján kezdték meg és 2025. december 2. napján fejezték be. A be- és kiszállításokat mindez nem érintette, a leállás a válogató technológiára korlátozódott. A tengelycsere haladéktalan végrehajtása elkerülhetetlenné vált a havária megelőzése és a folyamatos, biztonságos üzem fenntartása érdekében. A beavatkozás elhalasztása aránytalanul nagy kockázatot hordozott volna a további elemek sérülése, hosszabb leállás, magasabb javítási és alkatrész-költségek miatt. A javítás értékét figyelembe véve az új szerződés megkötéséig a folyamatos és biztonságos üzemeltetés biztosítása érdekében indokolt a jelenlegi keretösszeg 2,5 %- os emelése, azaz nettó 4 673 750 Ft-tal történő módosítása. Mindezek alapján megállapítható, hogy a keretösszeg további 2,5%-os emelése nettó 191 623 750 Ft- ra összegre megalapozott, tekintettel arra, hogy a túllépés havária megelőzése és a közszolgáltatás folyamatossága érdekében történt. Megrendelő a szerződés lejárata előtt 12 hónappal új közbeszerzési eljárást indított EKR002028312025 számon, mely jelenleg ajánlattételi szakaszban van. Az új szerződés hatályba lépéséig fennálló időszakban a folyamatos és biztonságos üzemeltetés biztosítása érdekében indokolt a jelenlegi keretösszeg a korábbi 9,97%-os emelésen túli, további 2,5%-kal történő módosítása. Szerződés módosítás dátuma: 2025.12.02. Eredeti szerződéses érték: nettó 186 950 000 Ft Módosított szerződéses érték: nettó 191 623 750 Ft
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
1. A fentiekben előadottak alapján, Szerződő Felek a Szerződés V.4. pontját az alábbiak szerint módosítják: Eredeti szerződéses rendelkezés: „A szerződés az aláírás napjától a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés aláírásáig, de legfeljebb a nettó 186 950 000 Ft keretösszeg kimerüléséig hatályos.” Módosított szerződéses rendelkezés: „A szerződés az aláírás napjától a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés aláírásáig, de legfeljebb a nettó 191 623 750 Ft keretösszeg kimerüléséig hatályos.” 3 2. A Szerződés módosítása megfelel a Kbt. 141.§ (4) bekezdés c.) pont rendelkezéseinek: „(4) A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés - a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben: c) a következő feltételek együttes teljesülése esetén: ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre; cb) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét; cc) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. Ha egymást követően több olyan módosításra kerül sor, amelyek a ca) alpont szerinti több, egymással nem összefüggő körülmény miatt merültek fel, ez a korlátozás az egyes módosítások nettó értékére alkalmazandó. Az egymást követő módosítások nem célozhatják e rendelkezés megkerülését.” 3. A keretösszeg megnövelt összege nettó 4 673 750 Ft, amely az eredeti szerződéses értékhez viszonyítva további 2,5 %. 4. A fenti indokok alapján megállapítható, hogy a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket a Megrendelő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre, a módosítás kizárólag az ellenszolgáltatás értékét érinti (növeli), így az nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez, tovább nem éri el az eredeti szerződés értékének 50%-át, ugyanis így összesen 9,97 % + 2,5%, azaz összesen 12,47%.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 017-056476 (2026-01-23)