Vasúti járműalkatrészek beszerzése
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni „Vasúti járműalkatrész beszerzése” tárgyban. 1. rész: Motorkocsi alkatrész 2. rész: Vontatójármű alkatrész 3. rész: Vontatottjármű alkatrész Az eljárás eredményeként részenként egy ajánlattevővel 4 éves időtartamra szóló keretmegállapodás kerül megkötésre. A keretmegállapodások alapján az adott közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követően kerül sor, érték alapú adásvételi keretszerződés(ek) megkötésével. Az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Az írásbeli konzultációra kizárólag a közbeszerzési eljárás során nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott termékek keretmegállapodásban foglalt nettó ajánlati egységárai tekintetében kerül sor, figyelemmel arra, hogy Ajánlattevő az írásbeli konzultáció során ezen nettó egységárakkal azonos vagy azoknál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni, illetve a konzultáció időpontjára tekintettel a Keretmegállapodásban szabályozott árindexálási lehetőségre figyelemmel elfogadott, aktuálizált ajánlati egységárakat köteles megajánlani. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. A Keretmegállapodás a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül Keretszerződés megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetősége. A Keretszerződés alapján Ajánlatkérő legfeljebb a Keretszerződés hatályba lépésétől számított 12-24 hónapig jogosult Megrendelések leadására. A Kbt. 104.§ (7) bekezdése szerint az ajánlatkérő nem köteles beszerzését a keretmegállapodás alapján megvalósítani, különösen a több évre kötött keretmegállapodás esetében vagy ha a keretmegállapodást kötött ajánlattevők száma nem teszi lehetővé a valódi versenyt. Az eljárás részeinek tekintetében a beszerzés tárgyára, mennyiségére, keretösszegére vonatkozó részletes információkat a BT-24 mező tartalmazza. A karakterkorlátra tekintettel a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek a jelen felhívás BT-70, OPA-060 mezői helyett jelen pontban kerülnek ismertetésre az alábbiak szerint: A Tétellista szerinti 1., 2. és 3. részajánlatba tartozó azon termékek esetén, amelyeknél hegesztési technológia is alkalmazásra kerül a beszállított termék gyártásánál, ezen termékek gyártójának rendelkeznie kell az EN 15085-2 számú szabvány szerinti (az adott tétel ÁMF kódja által pontosan meghatározott) CL 1-es vagy CL 2-es tanúsítási szintnek megfelelő, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes hegesztési tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal/rendszerrel/intézkedéssel, és annak érvényességét köteles a Keretmegállapodás és a Keretszerződések teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartani. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia szükséges a tekintetben, hogy a termékek gyártójára vonatkozó EN 15085-2 számú szabvány szerinti (az adott tétel ÁMF kódja által pontosan meghatározott) CL 1-es vagy CL 2-es tanúsítási szintnek megfelelő, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes hegesztési tanúsítvány vagy azzal egyenértékű tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának egyszerű, elektronikus másolati példányát a Keretmegállapodás megkötését megelőző szerződéses adategyeztetés keretében Ajánlatkérő részére megküldi. A Keretmegállapodás megkötésekor érvényes tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának az Ajánlatkérő részére a szerződéses adategyeztetés során – egyszerű elektronikus másolati példányban – történő megküldése a szerződéskötés feltétele. A nyertes Ajánlattevő köteles gondoskodni arról, hogy a Keretmegállapodás megkötésének időpontjára és a Keretmegállapodás és Keretszerződések időbeli hatálya alatt a termékek gyártója rendelkezzen a fenti tanúsítvánnyal/rendszerrel/intézkedések leírásával. Ajánlattevőnek az 1. 2. és 3. részben rendelkeznie kell bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított, vasúti járműalkatrészek szállítása és/vagy gyártása alkalmazási területre vonatkozó ISO 9001-es, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes tanúsítvánnyal, vagy az azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések leírásával, és annak érvényességét köteles a Keretmegállapodás és a Keretszerződések teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartani. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia szükséges a tekintetben, hogy az Ajánlattevőre vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított, vasúti járműalkatrészek szállítása és/vagy gyártása alkalmazási területre vonatkozó ISO 9001-es, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes tanúsítvány vagy azzal egyenértékű tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának egyszerű, elektronikus másolati példányát a Keretmegállapodás megkötését megelőző szerződéses adategyeztetés keretében Ajánlatkérő részére megküldi. A Keretmegállapodás megkötésekor érvényes tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának az Ajánlatkérő részére a szerződéses adategyeztetés során – egyszerű elektronikus másolati példányban – történő megküldése a szerződéskötés feltétele. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a nyertes Ajánlattevő az eljárás eredményeként megkötendő Keretmegállapodás aláírásával kötelezettséget vállal annak biztosítására, hogy a tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának érvényességét a Keretmegállapodás és a Keretszerződések teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartja.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2024-10-04. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-28.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az?- • Szállítófelszerelések és kiegészítő szállítási cikkek › Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2024-08-28 | Ajánlati felhívás |
| 2025-01-03 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2025-07-02 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Vasúti járműalkatrészek beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001385832024
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni „Vasúti járműalkatrész beszerzése”...”
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei 📦
Becsült érték héa nélkül: 27 650 000 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001385832024/1
Cím: Motorkocsi alkatrész
Becsült érték héa nélkül: 5 750 438 800 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Motorkocsi alkatrész A közbeszerzés mennyisége: összesen 425 féle különböző tételkódú termék az alábbiak szerint: 405 féle...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az értékelési szempont meghatározása vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltakat, és erre tekintettel...”
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“MÁV-START Zrt. megbízásából a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Istvántelek országos osztóraktár, 1045 Budapest, Bécsi út. 1.”
Postacím: Bécsi
út
1
Irányítószám: 1045
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 48 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001385832024/2
Cím: Vontatójármű alkatrész
Becsült érték héa nélkül: 10 921 575 700 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vontatójármű alkatrész A közbeszerzés mennyisége: összesen 778 féle különböző tételkódú termék az alábbiak szerint: 766 féle...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az értékelési szempont meghatározása vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltakat, és erre tekintettel...”
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001385832024/3
Cím: Vontatottjármű alkatrész
Becsült érték héa nélkül: 10 977 985 500 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vontatott járműalkatrész A közbeszerzés mennyisége: összesen 1.635 féle különböző tételkódú termék az alábbiak szerint: 1.626 féle...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az értékelési szempont meghatározása vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltakat, és erre tekintettel határozza...”
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-04 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-04 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-10-04 12:00:00 📅
Hely:
“https://ekr.gov.hu/”
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P/1. Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: P/1. Ajánlattevő alkalmas, amennyiben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele az előző három,...”
Műszaki és szakmai képességek
“M/1. referencia: M/1. Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72...”
“M/1. Referencia: AK Kbt. 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az...”
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“1. Ajánlatkérő kizárja projekttársaság létrehozását. 2. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. Közös ajánlattétel esetében...”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti. Továbbá Ajánlatkérő a szerződés teljesítését teljesítési és/vagy jóteljesítési...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szervezet a Kbt. 135. § (1) alapján a Keretmegállapodásban leírtak szerint, valamint (6) bekezdésében foglaltaknak...”
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A karakterkorlátra tekintettel a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek a felhívás "Közbeszerzés leírása" pontjában (BT-24 mező) kerültek megadásra.”
Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
distorsion
partic-confl
prep-confl
misrepresent
nati-ground
Kizárási okok leírása:
“Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pontjára vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ab) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) pontra vonatkozó része”
Többet mutasson (11)
“Kbt. 62. § (1) bek. ac) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ad) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ae) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. af) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. b) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. c) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. d) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. n) és o) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. m) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. i) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. ag) pont Kbt. 62. § (1) bek. ah) pont Kbt. 62. § (2) bek. az (1) bekezdés ag) és ah) pontjai kapcsán Kbt. 62. § (1) bek. e) pont Kbt....”
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13834492244
Postacím: Üllői Út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Varga András
E-mail: varga.andras@mav-szk.hu 📧
Telefon: +36 307569976 📞
URL: http://www.mavcsoport.hu/ 🌏
Csoportvezető ✅
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Vasúti szolgáltatások
Kommunikáció
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001385832024/reszletek 🌏
Az egyes közbeszerzési dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozásának indoklása: Szellemitulajdon-jogra vonatkozó kérdések
A közbeszerzési dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozott
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk
További információk
“1. Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg....”
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § alapján.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 168-517155 (2024-08-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni „Vasúti járműalkatrész beszerzése”...”
Becsült érték héa nélkül: 27 650 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 27 650 000 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 5 750 438 800 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Motorkocsi alkatrész A közbeszerzés mennyisége: összesen 425 féle különböző tételkódú termék az alábbiak szerint: 405 féle...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az értékelési szempont meghatározása vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltakat, és erre tekintettel határozza...”
Becsült érték héa nélkül: 10 921 575 700 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vontatójármű alkatrész A közbeszerzés mennyisége: összesen 778 féle különböző tételkódú termék az alábbiak szerint: 766 féle...”
Becsült érték héa nélkül: 10 977 985 500 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vontatott járműalkatrész A közbeszerzés mennyisége: összesen 1.635 féle különböző tételkódú termék az alábbiak szerint: 1.626 féle...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az értékelési szempont meghatározása vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltakat, és erre tekintettel határozza...”
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 29466/2024/START
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-19 📅
Cím: Adásvételi Keretmegállapodás
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001385832024 🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 750 438 800 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001385832024/0735
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺
A vállalkozó neve és címe
Név: Magyar Vagon Vasúti Járműgyártó, Javító és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11103499216
Postacím: Kőrösi út 1-3.
Postai irányítószám: 5000
Postai város: Szolnok
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: adam-liszkai.katalin@mav-vagon.hu 📧
Telefon: +36 302108912 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 921 575 700 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001385832024/0711
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 977 985 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001385832024/0719
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Kiegészítő információk
További információk
“1. rész: Ajánlatot tevő: Név: Magyar Vagon Vasúti Járműgyártó, Javító és Karbantartó Kft. Székhely: 5000 Szolnok, Kőrösi út 1-3. Adószám: 11103499-2-16...”
Forrás: OJS 2025/S 003-005325 (2025-01-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000228732025
Rövid leírás:
“A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. (a továbbiakban: Lebonyolító) által a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a...”
Becsült érték héa nélkül: 10 648 833 854 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 10 648 833 854 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000228732025/1
Becsült érték héa nélkül: 2 236 382 020 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A Szállító feladata a Keretmegállapodás 2. számú melléklete szerinti beszerzés tárgyát képező termékek, a Keretmegállapodás 5. számú melléklete szerinti...”
További információk:
“Az ajánlattevőnek jelen konzultációs felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre be kell nyújtania a beárazott Tétellistát. Ajánlatkérő az...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“MÁV Személyszállítási Zrt. (korábban MÁV-START Zrt.) megbízásából a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Istvántelek országos osztóraktár, 1045 Budapest, Bécsi utca 1.”
Postacím: utca
Időtartam: 24 (MONTH)
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó...”
Leírás
Belső azonosító: EKR000228732025/2
Becsült érték héa nélkül: 5 031 641 340 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A Szállító feladata a Keretmegállapodás 2. számú melléklete szerinti beszerzés tárgyát képező termékek, a Keretmegállapodás 5. számú melléklete szerinti...”
Postacím: 1.
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó...”
Leírás
Belső azonosító: EKR000228732025/3
Becsült érték héa nélkül: 3 380 810 494 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A Szállító feladata a Keretmegállapodás 2. számú melléklete szerinti beszerzés tárgyát képező termékek, a Keretmegállapodás 5. számú melléklete szerinti...”
További információk:
“Az ajánlattevőnek jelen konzultációs felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre be kell nyújtania a nettó egységárakat tartalmazó Tétellistát....”
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Keretmegállapodás 1 ajánlattevővel került megkötésre és a keretmegállapodás szerinti konkrét beszerzés megvalósítására a Kbt. 105.§ (1) bekezdés c) pontja...”
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 27090/2025/SZESZA
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-23 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000228732025 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 236 382 020 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000228732025/5706
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 031 641 340 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000228732025/5682
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 380 810 494 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000228732025/5690
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
E-mail: varga.andras4@mavcsoport.hu 📧
Fax: +36 15132800 📠
Kiegészítő információk
További információk
“Keretmegállapodás második szakasz – írásbeli konzultáció: Az Ajánlatkérő megállapította, hogy Ajánlattevő a 2025. április 04. 12:00 bontásra került...”
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
EKRSZ_40664534_2
Forrás: OJS 2025/S 125-430640 (2025-07-02)
- Szállítófelszerelések és kiegészítő szállítási cikkek (>20 új beszerzések)