Vasúti járműalkatrészek beszerzése
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni „Vasúti járműalkatrész beszerzése” tárgyban. 1. rész: Motorkocsi alkatrész 2. rész: Vontatójármű alkatrész 3. rész: Vontatottjármű alkatrész Az eljárás eredményeként részenként egy ajánlattevővel 4 éves időtartamra szóló keretmegállapodás kerül megkötésre. A keretmegállapodások alapján az adott közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követően kerül sor, érték alapú adásvételi keretszerződés(ek) megkötésével. Az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Az írásbeli konzultációra kizárólag a közbeszerzési eljárás során nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott termékek keretmegállapodásban foglalt nettó ajánlati egységárai tekintetében kerül sor, figyelemmel arra, hogy Ajánlattevő az írásbeli konzultáció során ezen nettó egységárakkal azonos vagy azoknál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni, illetve a konzultáció időpontjára tekintettel a Keretmegállapodásban szabályozott árindexálási lehetőségre figyelemmel elfogadott, aktuálizált ajánlati egységárakat köteles megajánlani.. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. A Keretmegállapodás a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül Keretszerződés megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetősége. A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év. A Kbt. 104.§ (7) bekezdése szerint az ajánlatkérő nem köteles beszerzését a keretmegállapodás alapján megvalósítani, különösen a több évre kötött keretmegállapodás esetében vagy ha a keretmegállapodást kötött ajánlattevők száma nem teszi lehetővé a valódi versenyt. Az eljárás részeinek tekintetében a beszerzés tárgyára, mennyiségére, keretösszegére vonatkozó részletes információkat jelen felhívás 5.1. pontjában a BT-137 ("Rész") BT-21 ("Cím") BT-24 ("Leírás") mező részletesen tartalmazza. A felhívás 5.1.12. ("A közbeszerzésre irányadó feltételek") BT-70 ("A szerződés teljesítésére vonatkozó feltételek") pontjának karakterkorlátja miatt a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek az alábbiakban kerülnek részletezésre: 1. A Tétellista szerinti 1., 2. és 3. részajánlatba tartozó azon termékek esetén, amelyeknél hegesztési technológia is alkalmazásra kerül a beszállított termék gyártásánál, ezen termékek gyártójának rendelkeznie kell az EN 15085-2 számú szabvány szerinti (az adott tétel ÁMF kódja által pontosan meghatározott) CL 1-es vagy CL 2-es tanúsítási szintnek megfelelő, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes hegesztési tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal/rendszerrel/intézkedéssel, és annak érvényességét köteles a Keretmegállapodás és a Keretszerződések teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartani. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia szükséges a tekintetben, hogy a termékek gyártójára vonatkozó EN 15085-2 számú szabvány szerinti (az adott tétel ÁMF kódja által pontosan meghatározott) CL 1-es vagy CL 2-es tanúsítási szintnek megfelelő, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes hegesztési tanúsítvány vagy azzal egyenértékű tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának egyszerű, elektronikus másolati példányát a Keretmegállapodás megkötését megelőző szerződéses adategyeztetés keretében Ajánlatkérő részére megküldi. A Keretmegállapodás megkötésekor érvényes tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának az Ajánlatkérő részére a szerződéses adategyeztetés során – egyszerű elektronikus másolati példányban – történő megküldése a szerződéskötés feltétele. A nyertes Ajánlattevő köteles gondoskodni arról, hogy a Keretmegállapodás megkötésének időpontjára és a Keretmegállapodás és Keretszerződések időbeli hatálya alatt a termékek gyártója rendelkezzen a fenti tanúsítvánnyal/rendszerrel/intézkedések leírásával. 2. Ajánlattevőnek az 1. 2. és 3. részben rendelkeznie kell bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított, vasúti jármű alkatrészek szállítása és/vagy gyártása alkalmazási területre vonatkozó ISO 9001-es, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes tanúsítvánnyal, vagy az azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések leírásával, és annak érvényességét köteles a Keretmegállapodás és a Keretszerződések teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartani. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia szükséges a tekintetben, hogy az Ajánlattevőre vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított, vasúti jármű alkatrészek szállítása és/vagy gyártása alkalmazási területre vonatkozó ISO 9001-es, a Keretmegállapodás megkötésének időpontjában érvényes tanúsítvány vagy azzal egyenértékű tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának egyszerű, elektronikus másolati példányát a Keretmegállapodás megkötését megelőző szerződéses adategyeztetés keretében Ajánlatkérő részére megküldi. A Keretmegállapodás megkötésekor érvényes tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának az Ajánlatkérő részére a szerződéses adategyeztetés során – egyszerű elektronikus másolati példányban – történő megküldése a szerződéskötés feltétele. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a nyertes Ajánlattevő az eljárás eredményeként megkötendő Keretmegállapodás aláírásával kötelezettséget vállal annak biztosítására, hogy a tanúsítvány/rendszer/intézkedések leírásának érvényességét a Keretmegállapodás és a Keretszerződések teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartja.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2024-02-08. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-01-04.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az?- • Szállítófelszerelések és kiegészítő szállítási cikkek › Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2024-01-04 | Ajánlati felhívás |
| 2024-02-01 | Ajánlati felhívás |
| 2024-07-22 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Vasúti járműalkatrészek beszerzése
Hivatkozási szám: EKR002102092023
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni „Vasúti járműalkatrész beszerzése”...”
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei 📦
Becsült érték héa nélkül: 55 287 540 052 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR002102092023/1
Cím: Motorkocsi alkatrész
Becsült érték héa nélkül: 7 315 292 360 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Motorkocsi alkatrész A közbeszerzés mennyisége: 442 féle különböző tételkódú, összesen 128.984 db (darab) 8 féle különböző tételkódú,...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az 5.1.10 ("Odaítélési kritériumok") BT-538 ("Típus") BT-540("Leírás") pont vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében...”
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“MÁV-START Zrt. Istvántelek”
Postacím: út
Bécsi
1.
Irányítószám: 1045
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 48 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002102092023/2
Cím: Vontatójármű alkatrész
Becsült érték héa nélkül: 16 452 813 497 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vontatójármű alkatrész A közbeszerzés mennyisége: 864 féle különböző tételkódú, összesen 345.104 db (darab) 1 féle tételkódú,...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az 5.1.10 ("Odaítélési kritériumok") BT-538 ("Típus") BT-540("Leírás") pont vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében...”
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR002102092023/3
Cím: Vontatottjármű alkatrész
Becsült érték héa nélkül: 31 519 434 195 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vontatottjármű alkatrész A közbeszerzés mennyisége: 1634 féle különböző tételkódú, összesen 623.868 db (darab) 1 féle tételkódú,...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő az 5.1.10 ("Odaítélési kritériumok") BT-538 ("Típus") BT-540("Leírás") pont vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében...”
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-08 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-08 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-02-08 13:00:00 📅
Hely:
“ekr.gov.hu”
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P/1 - Pénzügyi alkalmasság: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: P/1. Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm....”
Műszaki és szakmai képességek
“M/1 - Referencia: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1)...”
“M/1 - Referencia: (A karakterkorlátra tekintettel az M/1 alkalmassági követelmény ismertetése az alábbiakban folytatódik:) Az alkalmasság...”
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“1. Ajánlatkérő kizárja projekttársaság létrehozását. 2. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. Közös ajánlattétel esetében...”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti. Ajánlatkérő a szerződés teljesítését teljesítési és/vagy jóteljesítési biztosíték...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szervezet a Kbt. 135. § (1) alapján a Keretmegállapodásban leírtak szerint, valamint (6) bekezdésében foglaltaknak...”
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A karakterkorlátra tekintettel a szerződésteljesítésével kapcsolatos feltételek a jelen felhívás 2. ("Eljárás") 2.1 ("Eljárás") BT-24 ("Leírás") pontjában...”
Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
distorsion
partic-confl
prep-confl
misrepresent
nati-ground
Kizárási okok leírása:
“Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pontjára vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ab) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) pontra vonatkozó része”
Többet mutasson (11)
“Kbt. 62. § (1) bek. ac) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ad) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ae) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. af) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. b) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. c) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. d) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. n) és o) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. m) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. i) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. ag) pont Kbt. 62. § (1) bek. ah) pont Kbt. 62. § (2) bek. az (1) bekezdés ag) és ah) pontjai kapcsán Kbt. 62. § (1) bek. e) pont Kbt....”
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13834492244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 54-60
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Fekete Andrea Bernadett
E-mail: fekete.andrea.bernadett@mav-szk.hu 📧
Telefon: +36 308618759 📞
URL: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Csoportvezető ✅
Fő tevékenység
Vasúti szolgáltatások
Kommunikáció
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002102092023/reszletek 🌏
Az egyes közbeszerzési dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozásának indoklása: Szellemitulajdon-jogra vonatkozó kérdések
A közbeszerzési dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozott
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk
További információk
“1. Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg....”
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Jogosvoslati kérelmek benyújtása a Kbt. 148. § alapján. Az EKR karakterkorlátjára tekintettel a felhívás 2.1.4 ("Általános információk") pont BT-300...”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 004-008614 (2024-01-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 55 287 540 052 HUF 💰
Leírás
7 315 292 360 HUF 💰
16 452 813 497 HUF 💰
31 519 434 195 HUF 💰
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-15 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-15 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-02-15 13:00:00 📅
Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Feb 08...”
Egyéb kiegészítő információk
“Az eredményes ajánlattétel érdekében, gazdasági szereplő kérésére, ajánlatkérő az eredeti ajánlattételi határidőt 7 naptári nappal meghosszabbítja. A...”
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 008614-2024
Forrás: OJS 2024/S 025-075726 (2024-02-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 55 287 540 052 HUF 💰
A szerződés odaítélése
1️⃣
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR002102092023/6723
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: MÁV Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11103499216
Postacím: Kőrösi út 1-3.
Postai irányítószám: 5000
Postai város: Szolnok
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: adam-liszkai.katalin@mav-vagon.hu 📧
Telefon: +36 302108912 📞
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Ajánlat azonosítója: EKR002102092023/6731
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR002102092023/6707
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Ajánlatkérő hatóság
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk
További információk
“Jelen közbeszerzési eljárás 1. 2. és 3. részét Ajánlatkérő 2024. június 19. napján eredménytelenné nyilvánította az alábbi érvénytelenségi okokra...”
Forrás: OJS 2024/S 142-442318 (2024-07-22)
- Szállítófelszerelések és kiegészítő szállítási cikkek (>20 új beszerzések)