Vasúti kerékpárok javítása
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Vasúti járművek kerékpárjainak és azok részegységeinek javítása, vállalkozási keretszerződés keretében – összesen 573 db (23 féle) javítandó vasúti járműkerékpár. A fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek (a szerződés időbeli hatálya alatt felmerülő, Ajánlatkérő javítási/karbantartási tevékenységének végzéséhez szükséges javítások pontos darabszámai nem prognosztizálhatók), mert pontos adat a jövőbeni sérülésekre, kopásokra nem áll rendelkezésre. Ebből adódóan a részekre bontás nem lehetséges, mert az egyes tételek megrendelési aránya nem ismert, csak a tájékoztató mennyiség, így a részek értékeit csak nagy pontatlansággal határozhatnánk meg, valamint miden tétel javítását megegyező technológiai ismeretekkel és képességekkel rendelkező, valamint megegyező műszaki- és humánelőírásokat teljesítő gazdasági szereplő képes elvégezni.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-01.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az?- • Légi, vasúti, közúti és vízi járművek berendezéseinek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások › Vasúti és egyéb járművek berendezéseinek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2024-07-01 | Ajánlati felhívás |
| 2024-07-11 | Ajánlati felhívás |
| 2024-12-20 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Vasúti kerékpárok javítása
Hivatkozási szám: EKR000489942024
Rövid leírás:
“Vasúti járművek kerékpárjainak és azok részegységeinek javítása, vállalkozási keretszerződés keretében – összesen 573 db (23 féle) javítandó vasúti...”
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Vasúti és egyéb járművek berendezéseinek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 📦
Becsült érték héa nélkül: 4 746 675 EUR 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000489942024/1
Cím: 1. Vasúti kerékpárok javítása
Becsült érték héa nélkül: 4 746 675 EUR 💰
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vasúti kerékpárok javítása A közbeszerzés mennyisége: A szerződés típusa: Vállalkozási keretszerződés A szerződés keretösszege:...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő a „Értékelési/Odaítélési szempontok” vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltakat, és erre tekintettel határozza...”
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Vasúti és egyéb járművek berendezéseinek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Ajánlatkérő a javítandó kerékpárokat Vállalkozó által megjelölt magyarországi teljesítési helyszínen adja át, illetve a megjavított kerékpárokat...”
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-12 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-12 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-08-12 12:00:00 📅
Hely:
“https://ekr.gov.hu/”
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P/1. Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: P/1. Ajánlattevő alkalmas, amennyiben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele az előző három,...”
Műszaki és szakmai képességek
“M/1. referencia: M/1. Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36...”
“M/1. referencia: Az igazolás módja: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen...”
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság)...”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti. Továbbá Ajánlatkérő a szerződés teljesítését teljesítési és/vagy jóteljesítési...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szervezet a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján, valamint (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az igazolt...”
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A TED karakterkorlátjára tekintettel a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételeket Ajánlatkérő a felhívás „A közös ajánlatot tevő nyertesek által...”
Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
distorsion
partic-confl
prep-confl
misrepresent
nati-ground
Kizárási okok leírása:
“Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pontjára vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ab) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) pontra vonatkozó része”
Többet mutasson (11)
“Kbt. 62. § (1) bek. ac) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ad) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ae) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. af) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. b) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. c) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. d) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. n) és o) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. m) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. i) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. ag) pont Kbt. 62. § (1) bek. ah) pont Kbt. 62. § (2) bek. az (1) bekezdés ag) és ah) pontjai kapcsán Kbt. 62. § (1) bek. e) pont Kbt....”
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13834492244
Postacím: Üllői Út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kozsa Tamás
E-mail: kozsa.tamas@mav-szk.hu 📧
Telefon: +36 305532130 📞
URL: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Vasúti szolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000489942024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000489942024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk
További információk
“1. Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg....”
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § alapján.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 127-391821 (2024-07-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 4 746 675 EUR 💰
Leírás
4 746 675 EUR 💰
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-11 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-11 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-09-11 12:00:00 📅
Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-07-08 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Aug 12...”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-07-08 📅
Egyéb kiegészítő információk
“A BT-300 mezőben feltüntetettek szerint az ajánlattételi határidő 2024.08.12 10:00 óráról 2024.09.11 10:00 órára módosul.”
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 391821-2024
Forrás: OJS 2024/S 135-419950 (2024-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Vasúti járművek kerékpárjainak és azok részegységeinek javítása, vállalkozási keretszerződés keretében – összesen 573 db (23 féle) javítandó vasúti...”
Becsült érték héa nélkül: 4 746 675 EUR 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 746 675 EUR 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 4 746 675 EUR 💰
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vasúti kerékpárok javítása A közbeszerzés mennyisége: A szerződés típusa: Vállalkozási keretszerződés A szerződés keretösszege: nettó...”
További információk:
“1. Ajánlatkérő a „Értékelési/Odaítélési szempontok” vonatkozásában figyelembe vette a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltakat, és erre tekintettel határozza...”
Postacím: Állomás
sétány
19
Irányítószám: 2120
Város: Dunakeszi
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest 🏙️
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-14 📅
Cím: Vállalkozási keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000489942024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 746 675 EUR 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000489942024/3118
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺
A vállalkozó neve és címe
Név: Dunakeszi Járműjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10814440244
Postacím: Állomás Sétány 19
Postai irányítószám: 2120
Postai város: Dunakeszi
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: ferenc.vass@djj.hu 📧
Telefon: +36 204235191 📞
URL: https://www.djj.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Kiegészítő információk
További információk
“Ajánlattevő neve: Magyar Vagon Dunakeszi Járműgyártó, Javító és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság (Dunakeszi Járműjavító Korlátolt Felelősségű...”
Forrás: OJS 2024/S 249-787209 (2024-12-20)