A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház és irányított intézményeinek tevékenysége során keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok gyűjtése, szállítása, kezelése a szerződés időtartama alatt a mindenkor hatályos jogszabályok szerint. 1.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból 2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból 3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint: Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása. Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik. A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-09-05.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-08-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Veszélyes egészségügyi hulladékok szállítása-2024
Hivatkozási szám: EKR001300732024
Rövid leírás:
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház és irányított intézményeinek tevékenysége során keletkező veszélyes és nem veszélyes...
Többet mutasson
Rövid leírás
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház és irányított intézményeinek tevékenysége során keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok gyűjtése, szállítása, kezelése a szerződés időtartama alatt a mindenkor hatályos jogszabályok szerint.
1.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból
2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból
3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet
Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint:
Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása.
Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik.
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza.
1️⃣
Belső azonosító: EKR001300732024/1
Cím: Veszélyes hulladékok Petz Aladár EOK
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
1.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból és telephelyéről
Szolgáltatás...
Többet mutasson
A beszerzés leírása

Ajánlatkérő továbbá a következő méretű és anyagú, (vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint ezekkel egyenértékű más termék) gyűjtőeszközökre ír ki közbeszerzési pályázatot:
A közbeszerzés mennyisége:
Eszköz/Szolgáltatás megnevezése Mennyiség (db/2év) Mennyiségi egység
Nagy sárga zsák: paraméterei: 400+2*180*1150*0,06 mm, minimum 60 l-es: 100000 darab
Kis sárga zsák: paraméterei: 260+2*125*900*0,06 mm, minimum 30 l-es: 4000 darab
2-3 l közötti papírdoboz szúrás gátló betéttel és műanyag fóliával ellátott karton tűgyűjtő: 9000 darab
10-12 l -es papírdoboz: 2300 darab
20-25 l -es papírdoboz: 6500 darab
50 l -es papírdoboz: 61000 darab
0,5 l-es műanyag tűgyűjtő 1000 darab
1 l - es műanyag tűgyűjtő 2000 darab
1,5 l - es műanyag tűgyűjtő 2500 darab
30 l -es badella 7300 darab
60 l -es badella 13700 darab
A megadott gyűjtőeszközök tekintetében +10%-os méretbeli eltérés engedélyezett
2 éves mennyiség összesen: 209.300.db
070513* - veszélyes anyagokat tartalmazó szilárd hulladék 50 kg
080317* - veszélyes anyagokat tartalmazó, hulladékká vált toner 300 kg
090107 - ezüstöt vagy ezüstvegyületeket tartalmazó fotófilm és papír 800 kg
160303* - veszélyes anyagokat tartalmazó szervetlen hulladék 50 kg
160306 - szerves hulladék, amely különbözik a 16 03 05-től 50 kg
180103* - egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (szilárd) 700 000 kg
180103* - egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (folyékony) 30000 kg
180106* - veszélyes anyagokat tartalmazó vagy abból álló vegyszerek (szilárd) 1000 kg
180106* - veszélyes anyagokat tartalmazó vagy abból álló vegyszerek (folyékony) 20000 kg
180109 - gyógyszer, amely különbözik a 18 01 08-tól 150 kg
190905 - telítődött vagy kimerült ioncserélő gyanták 1800 kg
2 éves mennyiség összesen: 754.200. kg
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a műszaki leírásban hivatkozott, meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra „vagy azzal egyenértékű” termék ajánlható meg. Amennyiben ajánlattevő „egyenértékű” terméket ajánl meg, úgy az egyenértékűséget ajánlattevő köteles bizonyítani és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztani.
További információk:
A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján az értékelés szempontja a legalacsonyabb ár. A műszaki leírásban Ajánlatkérő részletesen szabályozta, hogy...
Többet mutasson
További információk
A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján az értékelés szempontja a legalacsonyabb ár. A műszaki leírásban Ajánlatkérő részletesen szabályozta, hogy milyen minőségi és műszaki követelményeknek kell a beszerzendő áruknak, szolgáltatásnak megfelelnie. Ezen túlmenően Ajánlatkérő a beszerzés tárgyához kapcsolódó, a beszerzés keretében ellátandó követelményeit a szerződéstervezetben is megfelelően szabályozta. Ezen feltételrendszer betartása esetén magas minőségű és szerződésszerű teljesítést várhat el, a Kbt. szerinti kettős követelményrendszer teljesül vagyis az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
A BT-31, BT-763 mezők Ajánlatok benyújthatóak: valamennyi részre – Ajánlatkérői értelmezése, hogy az egyes ajánlattevők benyújthatnak ajánlatot (külön-külön) ajánlati részenként önállóan.
A teljesítés fő helyszíne: 9024 Győr, Vasvári Pál utca 2-4.
Telephely:
9025 Győr, Híd u. 2.
9100 Tét, Győri út 10.
Postacím: Vasvári Pál
utca
2-4
Irányítószám: 9024
Város: Győr
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-02-03 📅
Végdátum: 2027-02-04 📅
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ár szempont : fordított arányosítás
Az alkalmazott fordított arányosítás képlete:
P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin
P: a vizsgált...
Többet mutasson
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Ár szempont : fordított arányosítás
Az alkalmazott fordított arányosítás képlete:
P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa, azaz 10
Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 0
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Összesített nettó ajánlati ár (2 évre) HUF-ban megadva
Ezen értékelési részszempont esetén az összehasonlítás alapját az ajánlattevő által megajánlott összesített nettó ajánlati árnak a mértéke képezi.
Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat mintájának kitöltésével, melyet ajánlatkérő az ajánlati felhívás I.3) pontjában található EKR 26 felületen közzétett. A részletes árajánlatot ajánlatkérő a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak tekinti. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a részletes árajánlat táblázatán belül tilos az egyes sorokat összevonni, valamint tilos az egyes tételekhez tartozó mennyiségeket, vagy a mennyiség egységét megváltoztatni. Valamennyi termékhez kapcsolódó sort be kell árazni. A részletes árajánlatban, tehát sor nem maradhat kitöltetlenül vagy „0 HUF” (nulla forint) összeggel kitöltve!
Az egységárakat magyar forintban kell megadni.
A termékekhez tartozó egyes nettó egységárakat fel kell szorozni az adott termékhez tartozó mennyiséggel, majd összesíteni kell. A Felolvasólap „Összesített nettó ajánlati ár (2 évre) HUF-ban megadva” rovatában a részletes árajánlat összesítőjének „Összesített nettó ajánlati ár (2 évre) HUF-ban megadva” rovatában megkapott nettó végösszeget kell feltüntetni.
Az ajánlati árnak minden, a szerződésszerű teljesítés érdekében, valamint a műszaki leírásban foglaltak szerint felmerülő költséget magában kell foglalnia. Az ajánlati árat magyar forintban (HUF), nettó értékben, pozitív, egész, arab számokban kell megadni.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001300732024/2
Cím: Veszélyes hulladékok Csornai M. K.
A beszerzés leírása:
2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból
Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból
Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint:
Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása.
Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik.
Ajánlatkérő továbbá a következő méretű és anyagú, (vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint ezekkel egyenértékű más termék) gyűjtőeszközökre ír ki közbeszerzési pályázatot:
A közbeszerzés mennyisége:
Eszköz/Szolgáltatás megnevezése / Mennyiség (db/ 2év) / Mennyiségi egység
min 60 l-es Nagy sárga zsák, 400+2*180*1150*0,06 mm 7000 darab
min 30 l-es Kis sárga zsák, 260+2*125*900*0,06 mm 1500 darab
min 10 l -es papírdoboz 200 darab
min 20 l -es papírdoboz 300 darab
min 1,5 l – es műanyag tűgyűjtő 200 darab
10 l -es műanyag vödör 300 darab
A megadott gyűjtőeszközök tekintetében +10%-os méretbeli eltérés engedélyezett
2 éves mennyiség összesen: 9.500.db
Hulladék azonosító kód - megnevezés Becsült éves mennyiség 2 év /kg-ban
180103* – egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (szilárd) 60000
180109 - gyógyszer, amely különbözik a 18 01 08-tól 30
2 éves mennyiség összesen: 60.030. kg
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a műszaki leírásban hivatkozott, meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra „vagy azzal egyenértékű” termék ajánlható meg. Amennyiben ajánlattevő „egyenértékű” terméket ajánl meg, úgy az egyenértékűséget ajánlattevő köteles bizonyítani és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztani.
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: 9300 Csorna, Soproni út 64.
Postacím: Soproni
út
64.
Irányítószám: 9300
Város: Csorna
Időtartam: 24 hónap Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001300732024/3
Cím: Veszélyes hulladékok Mosonmagyaróvári KKR
A beszerzés leírása:
3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézetből
Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézetből
Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint:
Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása.
Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik.
Ajánlatkérő továbbá a következő méretű és anyagú, (vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint ezekkel egyenértékű más termék) gyűjtőeszközökre ír ki közbeszerzési pályázatot:
A közbeszerzés mennyisége:
Eszköz/Szolgáltatás megnevezése / Mennyiségi egység / Mennyiség (db/2 év)
min 60 l-es Nagy sárga zsák 400+2*180*1150*0,06 mm 14000 darab
min 30 l-es Kis sárga zsák, 260+2*125*900*0,06 mm 1300 darab
min 2 -3 l közötti papírdoboz szúrás gátló betéttel és műanyag fóliával ellátott karton tűgyűjtő 1200 darab
min 10 l -es papírdoboz 650 darab
min 25 l -es papírdoboz 2950 darab
2 l-es műanyag tűgyűjtő 40 darab
10 l-es műanyag tűgyűjtő 240 darab
30 l -es badella 30 darab
60 l -es badella 350 darab
A megadott gyűjtőeszközök tekintetében +10%-os méretbeli eltérés engedélyezett
2 éves mennyiség összesen: 23.020.db
180103* – egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (szilárd) 108 000 kg
180106* - veszélyes anyagokat tartalmazó vagy abból álló vegyszerek (folyékony) 1100 kg
180109 - gyógyszer, amely különbözik a 18 01 08-tól 70 kg
2 éves mennyiség összesen: 109.170. kg
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a műszaki leírásban hivatkozott, meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra „vagy azzal egyenértékű” termék ajánlható meg. Amennyiben ajánlattevő „egyenértékű” terméket ajánl meg, úgy az egyenértékűséget ajánlattevő köteles bizonyítani és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztani.
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: 9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 2.
Postacím: Régi Vámház
tér
2.
Irányítószám: 9200
Város: Mosonmagyaróvár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-05 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-05 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség alatt 30 naptári napot ért.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15....
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség alatt 30 naptári napot ért.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. és a Kbt. 68. § szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-09-05 12:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség alatt 30 naptári napot ért.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15....
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség alatt 30 naptári napot ért.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. és a Kbt. 68. § szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1. referencia: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet 5. §-ában...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1. referencia: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet 5. §-ában foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek azzal, hogy az ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, csupán a IV. rész alfa pontját szükséges kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap található az egységes európai közbeszerzési dokumentum tekintetében, amelyet közös ajánlattevők nevében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő nyújt be.
Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és a lentiekben előírt igazolásokat
Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell
megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát
megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja.
Valamennyi ajánlati rész tekintetében azonosan:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szerinti – ajánlatkérői felhívásra történő – részletes igazolás módja:
Ajánlattevő cégszerű referencianyilatkozata/referenciaigazolása a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetéséről (referencianyilatkozat), amely tartalmazza legalább a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját, év, hónap megjelölésével), a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, cím, telefonszám), a szolgáltatás tárgyát, mennyiségét, továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, egyéb adat a 321/2015.(X.30) Korm. rendelet 22. § (1)-(2).
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erősforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban befejezett, de legfeljebb 72 hónapban megkezdett,
az 1. ajánlati rész tekintetében legalább 370.000. kg
mennyiséget elérő mennyiségű, egészségügyi veszélyes hulladék elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozó referenciával.
A referenciakövetelmény több szállításból származó szerződéssel is igazolható.
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ.1. szakmai tevékenység alkalmasság: SZ.1.) Kbt. 65. § (1) bek c) pontja alapján Ajánlattevőnek és/vagy a hulladékszállításban közreműködő...
Többet mutasson
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ.1. szakmai tevékenység alkalmasság: SZ.1.) Kbt. 65. § (1) bek c) pontja alapján Ajánlattevőnek és/vagy a hulladékszállításban közreműködő alvállalkozóinak rendelkezniük kell a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben meghatározott, érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel a tárgyi közbeszerzési eljárással érintett veszélyes hulladékok szállítására vonatkozóan.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
SZ.1.) Ajánlattevőnek az alkalmasságát az ajánlattételi szakaszban az EEKD kitöltésével kell igazolnia, az utólagos igazolásokhoz pedig csatolnia kell a 2012. évi CLXXXV. törvény szerinti, érvényes, a tárgyi közbeszerzési eljárással érintett veszélyes hulladékok szállítására vonatkozó hulladékgazdálkodási engedélyének másolatát.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nyertes ajánlattevőnek gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását nem teszi lehetővé. /Kbt. 35. § (8)...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nyertes ajánlattevőnek gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását nem teszi lehetővé. /Kbt. 35. § (8) bekezdés/
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A szerződés ellenértékét Megrendelő a Vállalkozó által – a teljesítés elismerését követően – a jogszabályoknak megfelelően kiállított számla kézhezvételét...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A szerződés ellenértékét Megrendelő a Vállalkozó által – a teljesítés elismerését követően – a jogszabályoknak megfelelően kiállított számla kézhezvételét követően teljesíti, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (4) bekezdése, valamint Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint az igazolt teljesítést követően havonta egy alkalommal, számla ellenében utólag, a számla dátumától számított 60 napon belül.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Irányadó a Kbt. 27/A. §-a.
A vonatkozó rendelkezések, jogszabályok különösen: - A Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény - Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény - Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a 2011. évi CXCV. törvény- Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek.
Az ajánlatkérő szerződést biztosító mellékkötelezettségként késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbért...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek.
Az ajánlatkérő szerződést biztosító mellékkötelezettségként késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbért ír elő a közbeszerzési dokumentumokban rögzítettek szerint.
A részletes szabályokat a dokumentáció/szerződéstervezet tartalmazza.
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 62. § (7) bekezdése alapján ajánlatkérő – az érintett ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevének és címének (székhelyének, lakóhelyének) az eljárás tárgyának és azonosítójának, valamint a kizárás és a kizárt gazdasági szereplő erről való tudomásszerzése időpontjának megjelölésével – köteles tájékoztatni a Közbeszerzési Hatóságot az (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárásról és a kizárás időpontjáról.
Az ajánlattevő ajánlatával együtt benyújtja a kizáró okok és az alkalmasság igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentumot az EKR használatával.
A kizáró okok és alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és a lentiekben előírt igazolásokat Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
A kizáró okok igazolását alátámasztó dokumentumok körét részletesebben az Akr. 1. §, 3. § és 8-16. §-ai tartalmazzák.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. §-a értelmében: az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, illetve ha az ajánlatkérő előírta, a 63. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
Öntisztázás
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az alkalmassági nyilatkozattal / egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
A Kr. 1. § (9) bek. alkalmazandó, amely szerint az ajánlattevőnek az ajánlatában annak benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom (személyi tilalom).
1. Az ajánlatok értékelési szempontja valamennyi ajánlati rész vonatkozásában a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján (a legalacsonyabb ár). Az...
Többet mutasson
További információk
1. Az ajánlatok értékelési szempontja valamennyi ajánlati rész vonatkozásában a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján (a legalacsonyabb ár). Az értékelési szempont alsó és felső határa: 0-10 pont. Összesített nettó ajánlati ár-fordított arányosítás. Az értékelési szempont részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
2. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján eljárva nem rendel el újabb hiánypótlást az ott meghatározott esetekben.
3. A szerződéskötés időpontja: az összegezés megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártát követő első munkanap. A tíz napos időtartam letelte előtt is megköthető a szerződés, ha a nyílt eljárásban csak egy ajánlatot nyújtottak be. Amennyiben a szerződéskötési moratórium utolsó napja nem munkanapra esik, akkor az azt követő első munkanapon jár le a határidő.
4. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlathoz csatolt bármely idegen nyelvű dokumentumot az ajánlattevő általi fordításban is mellékelni kell.
5. Ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között minden nyilatkozattétel – ha e törvényből más nem következik – írásban (elektronikus közbeszerzési rendszer: EKR) történik.
6. Az üzleti titok vonatkozásában a Kbt. 44. § irányadó.
7. Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a Kbt. 41/A. § szabályai szerint.
8. Az ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől az EKR útján.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (6) bekezdés alapján jelen eljárásban nem alkalmazza a 75. § (2) bekezdés e) pontját.
10. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát és a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseinek megfelelően.
11. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához nem köt. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban történő részvételhez, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
12. Az ajánlat részeként a felolvasólapot teljeskörűen ki kell töltenie ajánlattevőnek. Csatolandó a műszaki leírás részeként kiadott dokumentum ártáblázata kitöltve (cégszerűen aláírt pdf formátumban és szerkeszthető xlsx) formátumban, 24 hónapra vonatkozóan.
13. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint.
14. A dokumentumokat aláíró személyek (az ajánlattevő, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő) részéről aláírás-minta/aláírási címpéldány csatolandó. Az aláírási/képviseleti jogosultságot Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (2a) bekezdése, 41/A. §. és 65. § (12) bekezdése szerint ellenőrzi.
15. Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arra vonatkozóan, hogy változás-bejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában (nemleges nyilatkozat is csatolandó)
16. Az eljárás jelen pontban nem részletezett feltételeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák, továbbá a nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai szerint kell eljárni.
17. ÁKSZ dr. Lucsik János (nyilvántartási száma: 00164), ÁKSZ helyettes dr. Jakab Attila (nyilvántartási száma: 01541). A kapcsolattartóként megjelölt személy dr. Nagy Richárd László.
18. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidő esetén a közép-európai idő az irányadó.
19. Alvállalkozók igénybe vétele: A Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő jelölje meg a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
20. A Kbt. 53. § (5) bekezdés, Feltételes közbeszerzés valamennyi ajánlati rész vonatkozásában: Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 52/A.§ (11) bekezdése alapján a jelen közbeszerzési eljárásban a kötelezettségvállalásra az engedélyről – tekintettel arra, hogy az egészségügyi intézmény kötelezettségvállalása meghaladja az 50 000 000 forintot - az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szerv felterjesztése alapján az egészségügyi szolgáltatás irányításáért felelős szervet irányító miniszter dönt. Ajánlatkérő a kötelezettségvállalásra vonatkozó engedély visszautasítását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a kötelezettségvállalásra vonatkozó engedély megadását a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételként is kiköti. [Kbt. 135. § (12) bekezdés.] Ajánlati részenként a szerződések hatálybalépésére vonatkozó rendelkezéseket a szerződéstervezet tartalmazza.
21. Felelősségbiztosítás: a nyertes AT-nek legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontjától annak teljesítéséig a teljesítéshez kapcsolódóan ajánlatkérőnek, illetve harmadik személynek okozott károk fedezetére szolgáló ajánlattevő tevékenységére vonatkozó
az 1.rész tekintetében legalább 50.000.000 HUF/év, valamint 10.000.000 HUF/kár összegű
a 2.rész tekintetében legalább 10.000.000 HUF/év, valamint 2.000.000 HUF/kár összegű
a 3.rész tekintetében legalább 10.000.000 HUF/év, valamint 2.000.000 HUF/kár összegű, a közbeszerzési eljárás tárgya szerinti tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítással kell rendelkeznie a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződésre is kiterjedően. AT köteles nyertessége esetén azt a szerződés hatálybalépésének időpontjáig megkötni és a biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított egyéb igazoló dokumentum hiteles másolati példányát az AK részére benyújtani. A biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított egyéb igazoló dokumentum benyújtásának elmaradása AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
22. Ajánlatkérő EKR001105492024 azonosító számon előzetes piaci konzultációt folytatott le (Az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63/2022.(II.28.) Korm. rendelet kizárólag az 1. § (6) bekezdése tekintetében - kizárólag az (5) bekezdés c) pontja szerinti összefoglalót tekintetében írja elő Ajánlatkérő részére a dokumentum nyilvános közzétételét, mely dokumentum publikus módon feltöltésre került).
23. Nyertes ajánlattevőnek szerződéskötéskor rendelkezni kell a hulladékgazdálkodási tevékenységet folytató fél által kiállított, a műszaki leírásban szereplő hulladékfajtákra vonatkozó befogadó nyilatkozattal, kapacitás megadásával.
24. AK a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő alkalmasságát az alábbi szempontoknál: Műszaki, illetve szakmai alkalmasság.
24. A BT-31, BT-763 mezők Ajánlatok benyújthatóak: valamennyi részre – Ajánlatkérői értelmezése, hogy az egyes ajánlattevők benyújthatnak ajánlatot (külön-külön) ajánlati részenként önállóan.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 152-471811 (2024-08-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház és irányított intézményeinek tevékenysége során keletkező veszélyes és nem veszélyes...
Többet mutasson
Rövid leírás
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház és irányított intézményeinek tevékenysége során keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok gyűjtése, szállítása, kezelése a szerződés időtartama alatt a mindenkor hatályos jogszabályok szerint. 1.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból 2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból 3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint: Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása. Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik. A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza.
Becsült érték héa nélkül: 509 469 058 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 532 367 500 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 457 079 200 HUF 💰
A beszerzés leírása:
1.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból és telephelyéről Szolgáltatás...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
1.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból és telephelyéről Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint: Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása. Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik. Ajánlatkérő továbbá a következő méretű és anyagú, (vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint ezekkel egyenértékű más termék) gyűjtőeszközökre ír ki közbeszerzési pályázatot: A közbeszerzés mennyisége: Eszköz/Szolgáltatás megnevezése Mennyiség (db/2év) Mennyiségi egység Nagy sárga zsák: paraméterei: 400+2*180*1150*0,06 mm, minimum 60 l-es: 100000 darab Kis sárga zsák: paraméterei: 260+2*125*900*0,06 mm, minimum 30 l-es: 4000 darab 2-3 l közötti papírdoboz szúrás gátló betéttel és műanyag fóliával ellátott karton tűgyűjtő: 9000 darab 10-12 l -es papírdoboz: 2300 darab 20-25 l -es papírdoboz: 6500 darab 50 l -es papírdoboz: 61000 darab 0,5 l-es műanyag tűgyűjtő 1000 darab 1 l - es műanyag tűgyűjtő 2000 darab 1,5 l - es műanyag tűgyűjtő 2500 darab 30 l -es badella 7300 darab 60 l -es badella 13700 darab A megadott gyűjtőeszközök tekintetében +10%-os méretbeli eltérés engedélyezett 2 éves mennyiség összesen: 209.300.db 070513* - veszélyes anyagokat tartalmazó szilárd hulladék 50 kg 080317* - veszélyes anyagokat tartalmazó, hulladékká vált toner 300 kg 090107 - ezüstöt vagy ezüstvegyületeket tartalmazó fotófilm és papír 800 kg 160303* - veszélyes anyagokat tartalmazó szervetlen hulladék 50 kg 160306 - szerves hulladék, amely különbözik a 16 03 05-től 50 kg 180103* - egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (szilárd) 700 000 kg 180103* - egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (folyékony) 30000 kg 180106* - veszélyes anyagokat tartalmazó vagy abból álló vegyszerek (szilárd) 1000 kg 180106* - veszélyes anyagokat tartalmazó vagy abból álló vegyszerek (folyékony) 20000 kg 180109 - gyógyszer, amely különbözik a 18 01 08-tól 150 kg 190905 - telítődött vagy kimerült ioncserélő gyanták 1800 kg 2 éves mennyiség összesen: 754.200. kg A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a műszaki leírásban hivatkozott, meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra „vagy azzal egyenértékű” termék ajánlható meg. Amennyiben ajánlattevő „egyenértékű” terméket ajánl meg, úgy az egyenértékűséget ajánlattevő köteles bizonyítani és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztani.
További információk:
A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján az értékelés szempontja a legalacsonyabb ár. A műszaki leírásban Ajánlatkérő részletesen szabályozta, hogy...
Többet mutasson
További információk
A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján az értékelés szempontja a legalacsonyabb ár. A műszaki leírásban Ajánlatkérő részletesen szabályozta, hogy milyen minőségi és műszaki követelményeknek kell a beszerzendő áruknak, szolgáltatásnak megfelelnie. Ezen túlmenően Ajánlatkérő a beszerzés tárgyához kapcsolódó, a beszerzés keretében ellátandó követelményeit a szerződéstervezetben is megfelelően szabályozta. Ezen feltételrendszer betartása esetén magas minőségű és szerződésszerű teljesítést várhat el, a Kbt. szerinti kettős követelményrendszer teljesül vagyis az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A BT-31, BT-763 mezők Ajánlatok benyújthatóak: valamennyi részre – Ajánlatkérői értelmezése, hogy az egyes ajánlattevők benyújthatnak ajánlatot (külön-külön) ajánlati részenként önállóan.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés fő helyszíne: 9024 Győr, Vasvári Pál utca 2-4. Telephely: 9025 Győr, Híd u. 2. 9100 Tét, Győri út 10.
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ár szempont : fordított arányosítás Az alkalmazott fordított arányosítás képlete: P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin P: a vizsgált ajánlati...
Többet mutasson
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Ár szempont : fordított arányosítás Az alkalmazott fordított arányosítás képlete: P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa, azaz 10 Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 0 Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Összesített nettó ajánlati ár (2 évre) HUF-ban megadva Ezen értékelési részszempont esetén az összehasonlítás alapját az ajánlattevő által megajánlott összesített nettó ajánlati árnak a mértéke képezi. Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat mintájának kitöltésével, melyet ajánlatkérő az ajánlati felhívás I.3) pontjában található EKR 26 felületen közzétett. A részletes árajánlatot ajánlatkérő a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak tekinti. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a részletes árajánlat táblázatán belül tilos az egyes sorokat összevonni, valamint tilos az egyes tételekhez tartozó mennyiségeket, vagy a mennyiség egységét megváltoztatni. Valamennyi termékhez kapcsolódó sort be kell árazni. A részletes árajánlatban, tehát sor nem maradhat kitöltetlenül vagy „0 HUF” (nulla forint) összeggel kitöltve! Az egységárakat magyar forintban kell megadni. A termékekhez tartozó egyes nettó egységárakat fel kell szorozni az adott termékhez tartozó mennyiséggel, majd összesíteni kell. A Felolvasólap „Összesített nettó ajánlati ár (2 évre) HUF-ban megadva” rovatában a részletes árajánlat összesítőjének „Összesített nettó ajánlati ár (2 évre) HUF-ban megadva” rovatában megkapott nettó végösszeget kell feltüntetni. Az ajánlati árnak minden, a szerződésszerű teljesítés érdekében, valamint a műszaki leírásban foglaltak szerint felmerülő költséget magában kell foglalnia. Az ajánlati árat magyar forintban (HUF), nettó értékben, pozitív, egész, arab számokban kell megadni.
Leírás
A beszerzés leírása:
2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint: Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása. Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik. Ajánlatkérő továbbá a következő méretű és anyagú, (vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint ezekkel egyenértékű más termék) gyűjtőeszközökre ír ki közbeszerzési pályázatot: A közbeszerzés mennyisége: Eszköz/Szolgáltatás megnevezése / Mennyiség (db/ 2év) / Mennyiségi egység min 60 l-es Nagy sárga zsák, 400+2*180*1150*0,06 mm 7000 darab min 30 l-es Kis sárga zsák, 260+2*125*900*0,06 mm 1500 darab min 10 l -es papírdoboz 200 darab min 20 l -es papírdoboz 300 darab min 1,5 l – es műanyag tűgyűjtő 200 darab 10 l -es műanyag vödör 300 darab A megadott gyűjtőeszközök tekintetében +10%-os méretbeli eltérés engedélyezett 2 éves mennyiség összesen: 9.500.db Hulladék azonosító kód - megnevezés Becsült éves mennyiség 2 év /kg-ban 180103* – egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (szilárd) 60000 180109 - gyógyszer, amely különbözik a 18 01 08-tól 30 2 éves mennyiség összesen: 60.030. kg A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a műszaki leírásban hivatkozott, meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra „vagy azzal egyenértékű” termék ajánlható meg. Amennyiben ajánlattevő „egyenértékű” terméket ajánl meg, úgy az egyenértékűséget ajánlattevő köteles bizonyítani és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztani.
3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézetből Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézetből Szolgáltatás leírása: egészségügyi fekvő- és járóbeteg intézményben keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladék (72 /2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2/B. § (1) bekezdés szerint A hulladékjegyzékben a csillaggal (*) megjelölt hulladéktípusok a Ht. szerint veszélyes hulladéknak minősülnek, kivéve a Ht. 59. § (1) bekezdése alapján a háztartásban képződő vegyes hulladék.) kezelése, elszállítása, ártalmatlanítása a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a közbeszerzési műszaki leírás előírásainak megfelelően, az alábbiak szerint: Az Intézményben (telephelyen) keletkező veszélyes és nem veszélyes egészségügyi hulladékok összegyűjtéséhez szükséges konténer, zsákok és gyűjtőedények biztosítása, valamint az azokban összegyűlt hulladékok begyűjtése, a gyűjtőhelyek tisztaságának megőrzése, a keletkezett hulladék helyszínen történő mérlegelése, majd elszállítása és ártalmatlanításának biztosítása. Nyertes ajánlattevő feladata a gyűjtőhelyek tisztán tartása (hulladékszállítás alatt történő esetleges elszóródás esetén a gyűjtőhelyet tisztán kell otthagyni), kivéve, amennyiben Megrendelő hibájából (lyukas, helytelen csomagolás miatt) történik a szennyeződés. A veszélyes hulladék vonatkozásában nyertes ajánlattevő a teljesítés során a közúti veszélyes hulladék szállítási feladatra köteles a jogszabályokban és szakmai szabályokban előírtaknak megfelelő szállító járművet és egyéb szükséges feltételeket biztosítani. A hulladéknak a műszaki leírásban meghatározott helyszínekről történő felrakásáról és a végponton történő lerakodásról nyertes ajánlattevő gondoskodik. Ajánlatkérő továbbá a következő méretű és anyagú, (vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint ezekkel egyenértékű más termék) gyűjtőeszközökre ír ki közbeszerzési pályázatot: A közbeszerzés mennyisége: Eszköz/Szolgáltatás megnevezése / Mennyiségi egység / Mennyiség (db/2 év) min 60 l-es Nagy sárga zsák 400+2*180*1150*0,06 mm 14000 darab min 30 l-es Kis sárga zsák, 260+2*125*900*0,06 mm 1300 darab min 2 -3 l közötti papírdoboz szúrás gátló betéttel és műanyag fóliával ellátott karton tűgyűjtő 1200 darab min 10 l -es papírdoboz 650 darab min 25 l -es papírdoboz 2950 darab 2 l-es műanyag tűgyűjtő 40 darab 10 l-es műanyag tűgyűjtő 240 darab 30 l -es badella 30 darab 60 l -es badella 350 darab A megadott gyűjtőeszközök tekintetében +10%-os méretbeli eltérés engedélyezett 2 éves mennyiség összesen: 23.020.db 180103* – egyéb hulladékok, amelyek gyűjtése és ártalmatlanítása speciális követelményekhez kötött a fertőzések elkerülése érdekében (szilárd) 108 000 kg 180106* - veszélyes anyagokat tartalmazó vagy abból álló vegyszerek (folyékony) 1100 kg 180109 - gyógyszer, amely különbözik a 18 01 08-tól 70 kg 2 éves mennyiség összesen: 109.170. kg A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció melléklete tartalmazza. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a műszaki leírásban hivatkozott, meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra „vagy azzal egyenértékű” termék ajánlható meg. Amennyiben ajánlattevő „egyenértékű” terméket ajánl meg, úgy az egyenértékűséget ajánlattevő köteles bizonyítani és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztani.
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Uniós, Nyílt eljárás
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 17/31-1/2024
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-10 📅
Cím: Vállalkozási keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001300732024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 532 367 500 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001300732024/2857
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: NHSZ Zounok Zártkörű Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11264783216
Postacím: József Attila Út 85.
Postai irányítószám: 5000
Postai város: Szolnok
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: jozsa.beatrix@nhsz.hu📧
Telefon: +36 56511455📞
Fax: +36 56343198 📠
URL: https://www.nhszzounok.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Név: SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10657232242
Postacím: Szántóföld Utca 2. a. épület
Postai irányítószám: 1151
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: ando@septox.hu📧
Telefon: +36 309491501📞
Fax: +36 14670241 📠
URL: https://www.septox.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
2️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: A vevő döntése a nem elegendő finanszírozás miatt
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 152 460 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001300732024/2817
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: Zöld Zóna Környezetvédelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 11189332211
Postacím: Kossuth Lajos Utca 132.
Postai irányítószám: 2531
Postai város: Tokod
Régió: Komárom-Esztergom🏙️
E-mail: kerekes@zoldzonakft.hu📧
Telefon: +36 309543621📞
Fax: +36 14620252 📠
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 44 284 640 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001300732024/2825
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Kiegészítő információk További információk
A 2.rész BT-144 cella indokolása: A 2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból eredménytelen Indokolás: eredménytelen...
Többet mutasson
További információk
A 2.rész BT-144 cella indokolása: A 2.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Csornai Margit Kórházból eredménytelen Indokolás: eredménytelen a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltakra („a - (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható - rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel; ). Az egyedüli ajánlattevő által benyújtott ajánlati ár nettó 5.591.260,- Huf + Áfa összeggel meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét. A 3.rész BT-144 cella indokolása: A 3.rész veszélyes egészségügyi hulladékok elszállítása a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézetből eredménytelen Indokolás: a 3. ajánlati rész eredménytelen a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltakra („a - (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható - rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel; ). Az egyedüli ajánlattevő által benyújtott ajánlati ár nettó 13.455.981,- Huf + Áfa összeggel meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét. A 2. és a 3. rész vonatkozásában BT-1451 mezők nem aktívak (nem kitölthetőek), tekintettel arra, hogy az adott rész eredménytelen. Az eredménytelenné nyilvánítás dátuma a Kbt. 37. § (2) bekezdésére tekintettel (mindkét rész esetében 2024.09.20.)