Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, valamint a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza közös ajánlatkérők telephelyein/székhelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint. Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház részére: 1. rész (Kecskemét és Kiskunfélegyháza telephely, teljesítés helye: 1.) 6000 Kecskemét, Nyíri út 38., 2.) 6000 Kecskemét, Balaton u. 17., 3.) 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7., és 4.) kiskunfélegyházi th. (6100 Kiskunfélegyháza Fadrusz J. u. 4.)) 2. rész (Kalocsa telephely, teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 34-36.) Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza részére: 3. rész ( teljesítés helye: 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.) Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre. A Közös Ajánlatkérők jelzik, hogy az egyes szerződéseket önállóan kötik meg, azok nem a Közös Ajánlatkérők nevében kerülnek megkötésre.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-12.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-07-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Veszélyes hulladék szállítása, gyűjtőedények besz.
Hivatkozási szám: EKR000114882024
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, valamint a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza közös ajánlatkérők telephelyein/székhelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint.
Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház részére:
1. rész (Kecskemét és Kiskunfélegyháza telephely, teljesítés helye: 1.) 6000 Kecskemét, Nyíri út 38., 2.) 6000 Kecskemét, Balaton u. 17., 3.) 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7., és 4.) kiskunfélegyházi th. (6100 Kiskunfélegyháza Fadrusz J. u. 4.))
2. rész (Kalocsa telephely, teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 34-36.)
Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza részére:
3. rész ( teljesítés helye: 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.)
Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre.
A Közös Ajánlatkérők jelzik, hogy az egyes szerződéseket önállóan kötik meg, azok nem a Közös Ajánlatkérők nevében kerülnek megkötésre.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Kórházi hulladék gyűjtése, szállítása és ártalmatlanítása📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000114882024/1
Cím: Kecskemét és Kiskunfélegyháza telephely
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház telephelyein keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint.
A beszerzés mennyisége: 1. rész (Kecskemét és Kiskunfélegyháza telephely, teljesítés helye: 1.) 6000 Kecskemét, Nyíri út 38., 2.) 6000 Kecskemét, Balaton u. 17., 3.) 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7., és 4.) kiskunfélegyházi th. (6100 Kiskunfélegyháza Fadrusz J. u. 4.))
172 064 kg/12 hó különféle veszélyes hulladék, valamint várhatóan 58 060 db/12 hó különféle ADR minősített gyűjtőedényzet. A veszélyes hulladék tekintetében megadott mennyiség Ajánlatkérő tényleges igénye alapján +20%-kal felfelé eltérhet.
A szolgáltatás igénybevétele az egyes veszélyes hulladéktípusok konkrét mennyisége tekintetében igény szerint történik, pontos mennyiség csak a korábbi felhasználás adatai alapján becsléssel tud meghatározásra kerülni, amelyet a Műszaki leírás tartalmaz. E mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, azzal azonban, hogy ajánlatkérő kötelezettséget vállal az összmennyiség tekintetében – hulladéktípusonként konkrétan meg nem határozva - legalább 172 064 kg/12 hó összmennyiségű veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére.
A gyűjtőedényzetek tekintetében megadott mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, az ártáblázatban szereplő mennyiségek és azok egységárakkal történő felszorzása alapján kapott ajánlati összár kizárólag az ajánlatok összehasonlíthatóságát szolgálják, az elszámolás a nyertes ajánlattevő által megadott egységárak alapján történik az elszállítandó hulladék fajta és mennyiség alapján szükséges, ténylegesen felhasználásra kerülő gyűjtőedényzet fajta és mennyiség alapján.
Gyűjtőeszközök tekintetében az Ajánlatkérő által meghatározott méretekre szükséges ajánlatot adni azzal, hogy az előírt méretektől + 25 %-os eltérés elfogadásra kerül, ajánlatkérő ADR minősített gyűjtőeszközöket fogad el.
Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre.
A részletes műszaki követelményeket, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a műszaki leírás, illetve a szerződés tervezet tartalmazza.

További információk:
BT-540 rovat II.2.5) Értékelési/Odaítélési szempontok pont folytatása:
Értékelési szempont:
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány szempontja alapján értékeli úgy, hogy ajánlatkérő az egyes szempontokra adott értékelési pontszámot megszorozza az adott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat az összességében a legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.
Értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10.
Értékelés során adható pontszám pontszám megadásának módszere :
1-2. értékelési szempont: fordított arányosítás.
3. értékelési szempont: egyenes arányosítás
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 3. értékelési szempont tekintetében az értékelés során részenként 2 db gépjármű környezetvédelmi besorolásának számtani átlagértékét veszi figyelembe azzal, hogy EURO 3-6 besorolással rendelkező gépjármű jelölhető meg és a magasabb környezetvédelmi besorolási átlagérték a kedvezőbb. (példa: 2 db EURO 3 besorolású gépjármű megajánlása esetén a felolvasólapra írandó számított érték kiszámítása a következő: 6/2=3, 2 db EURO 6 besorolású gépjármű megajánlása esetén a felolvasólapra írandó számított érték kiszámítása a következő: 12/2=6.)
Ajánlattevő köteles a 3. értékelési szempontra tett megajánlást alátámasztó dokumentumokat az ajánlat részeként benyújtani. Ajánlatkérő kizárólag a megajánlást egyértelműen alátámasztó dokumentumot fogad el. Ennek megfelelően csatolandó a teljesítéshez igénybe vett 2 db gépjármű környezetvédelmi besorolását alátámasztó, valamint a gépjárművek beazonosítására (gépjármű gyártmánya, típusa, forgalmi rendszáma) szolgáló dokumentum (forgalmi engedély vagy egyéb, a fenti feltételeket alátámasztó hivatalos dokumentum).

A szerződés kiegészítő jellege: Árubeszerzés
Postacím: Nyíri
út
38.
Irányítószám: 6000
Város: Kecskemét
Postacím: Balaton
utca
17.
Piaristák
tere
7.
Fadrusz J.
4.
Irányítószám: 6100
Város: Kiskunfélegyháza
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Bács-Kiskun
🏙️
Időtartam: 12 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. A tárgyi szolgáltatás teljesítésébe bevont emelőhátfalas gépjárművek környezetvédelmi besorolásának számtani átlagértéke
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 63
32
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000114882024/2
Cím: Kalocsa telephely
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház telephelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint.
A beszerzés mennyisége: 2. rész (Kalocsa telephely, teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 34-36.)
21 642 kg/12 hó különféle veszélyes hulladék, valamint 4500 db/12 hó különféle ADR minősített gyűjtőedényzet. A veszélyes hulladék tekintetében megadott mennyiség Ajánlatkérő tényleges igénye alapján +20%-kal felfelé eltérhet.
A szolgáltatás igénybevétele az egyes veszélyes hulladéktípusok konkrét mennyisége tekintetében igény szerint történik, pontos mennyiség csak a korábbi felhasználás adatai alapján becsléssel tud meghatározásra kerülni amelyet a Műszaki leírás tartalmaz. E mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, azzal azonban, hogy ajánlatkérő kötelezettséget vállal az összmennyiség tekintetében – hulladéktípusonként konkrétan meg nem határozva - legalább 21 642 kg/12 hó összmennyiségű veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére.
A gyűjtőedényzetek tekintetében megadott mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, az ártáblázatban szereplő mennyiségek és azok egységárakkal történő felszorzása alapján kapott ajánlati összár kizárólag az ajánlatok összehasonlíthatóságát szolgálják, az elszámolás a nyertes ajánlattevő által megadott egységárak alapján történik az elszállítandó hulladék fajta és mennyiség alapján szükséges, ténylegesen felhasználásra kerülő gyűjtőedényzet fajta és mennyiség alapján.
Gyűjtőeszközök tekintetében az Ajánlatkérő által meghatározott méretekre szükséges ajánlatot adni azzal, hogy az előírt méretektől + 25 %-os eltérés elfogadásra kerül, ajánlatkérő ADR minősített gyűjtőeszközöket fogad el.
Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre.
A részletes műszaki követelményeket, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a műszaki leírás, illetve a szerződés tervezet tartalmazza.
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház telephelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint.
A beszerzés mennyisége: 2. rész (Kalocsa telephely, teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 34-36.)
21 642 kg/12 hó különféle veszélyes hulladék, valamint 4500 db/12 hó különféle ADR minősített gyűjtőedényzet. A veszélyes hulladék tekintetében megadott mennyiség Ajánlatkérő tényleges igénye alapján +20%-kal felfelé eltérhet.
A szolgáltatás igénybevétele az egyes veszélyes hulladéktípusok konkrét mennyisége tekintetében igény szerint történik, pontos mennyiség csak a korábbi felhasználás adatai alapján becsléssel tud meghatározásra kerülni amelyet a Műszaki leírás tartalmaz. E mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, azzal azonban, hogy ajánlatkérő kötelezettséget vállal az összmennyiség tekintetében – hulladéktípusonként konkrétan meg nem határozva - legalább 21 642 kg/12 hó összmennyiségű veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére.
A gyűjtőedényzetek tekintetében megadott mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, az ártáblázatban szereplő mennyiségek és azok egységárakkal történő felszorzása alapján kapott ajánlati összár kizárólag az ajánlatok összehasonlíthatóságát szolgálják, az elszámolás a nyertes ajánlattevő által megadott egységárak alapján történik az elszállítandó hulladék fajta és mennyiség alapján szükséges, ténylegesen felhasználásra kerülő gyűjtőedényzet fajta és mennyiség alapján.
Gyűjtőeszközök tekintetében az Ajánlatkérő által meghatározott méretekre szükséges ajánlatot adni azzal, hogy az előírt méretektől + 25 %-os eltérés elfogadásra kerül, ajánlatkérő ADR minősített gyűjtőeszközöket fogad el.
Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre.
A részletes műszaki követelményeket, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a műszaki leírás, illetve a szerződés tervezet tartalmazza.
Postacím: Kossuth Lajos
34-36.
Irányítószám: 6300
Város: Kalocsa
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. A tárgyi szolgáltatás teljesítésébe bevont emelőhátfalas gépjárművek környezetvédelmi besorolásának számtani átlagértéke
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR000114882024/3
Cím: Kiskunhalasi Semmelweis Kórház
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés keretében Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza székhelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint.
A beszerzés mennyisége: 3. rész ( teljesítés helye: 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.)
84 304 kg/12 hó különféle veszélyes hulladék, valamint várhatóan 68 052 db/12 hó különféle ADR minősített gyűjtőedényzet. A veszélyes hulladék tekintetében megadott mennyiség Ajánlatkérő tényleges igénye alapján -20%-kal lefelé eltérhet.
A szolgáltatás igénybevétele az egyes veszélyes hulladéktípusok konkrét mennyisége tekintetében igény szerint történik, pontos mennyiség csak a korábbi felhasználás adatai alapján becsléssel tud meghatározásra kerülni, amelyet a Műszaki leírás tartalmaz. E mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, azzal azonban, hogy ajánlatkérő kötelezettséget vállal az összmennyiség tekintetében – hulladéktípusonként konkrétan meg nem határozva - legalább 67 443 kg/12 hó összmennyiségű veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére.

Postacím: Dr. Monszpart L.
1.
Irányítószám: 6400
Város: Kiskunhalas
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-12 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-12 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68.§.-a illetve a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)–(5) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A Kbt. 68.§.-a illetve a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)–(5) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-08-12 14:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
A Kbt. 68.§.-a illetve a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)–(5) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
A Kbt. 68.§.-a illetve a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)–(5) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M/1: A Kr. 1. § (1) bekezdése és 5. § (1) bekezdése alapján az AT-nek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α”szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr.2. § (5) bekezdése alapján az AK elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmény előzetes igazolására.
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 62. § (1) bek. i) pontjára, és a Kbt. 73. § (1) bek. c) pontjára. A Kr. 1. §-ának (2) bekezdése alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott AT-nek a Kr. IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
M/1.Az AT-nek a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három évben - az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített legjelentősebb szolgáltatásait a Kr. 21. § (3) bekezdésének a) pontjában és (3a) bekezdés a) pontjában, a 21/A. §-ában, valamint a 22. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak szerint.
A szerződést kötő másik fél által adott igazolásnak, illetve az AT nyilatkozatának tartalmaznia kell legalább:
— a szerződést teljesítő szervezet (ajánlattevő/közös ajánlattevő/a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti szervezet) nevét, címét
(székhelyét),
— a szerződést kötő másik fél megnevezését (név és cím),
— a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét,
— a szerződés tárgyának rövid leírását olyan részletességgel, melyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható (szolgáltatás tárgya, amely magában foglalja veszélyes hulladékok begyűjtését, elszállítását, ártalmatlanítását, valamint gyűjtőedényzet szállítását),
— szerződéses mennyiség meghatározását/(rész)teljesítés mennyiségét (veszélyes hulladék kg-ban megadva),
— a (rész)teljesítés idejét (kezdő és befejezésének időpontja év, hónap, nap megadásával),
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
— konzorciumban történő teljesítés esetén információ a saját teljesítés arányáról az alkalmassági követelmények szerinti bontásban (%)
Továbbá felhívjuk a figyelmet a Kr. 24. § (1) bekezdésére is.
Az alkalmasság igazolása vonatkozásában alkalmazandóak továbbá a Kbt. 65. §-ának (6)-(7), (9) és (11)-(12) bekezdéseiben, a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, valamint a Kbt. 140. §-ának (9) bekezdésében foglaltak.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, e szervezetnek - az általa igazolt alkalmassági követelmények tekintetében - az AT tekintetében előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést [Kbt. 67. § (3) bekezdés].
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az AT:
M.1. Amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszaszámított 3 éven (36 hónap) belül befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített legalább 1 db olyan referenciával, amelynek a tárgya az alábbi volt: legalább 85 000 kg, különféle egészségügyi veszélyes hulladékok begyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására vonatkozó, egészségügyi intézménytől származó referencia.
Ajánlatkérő egészségügyi intézmény alatt a 1997. évi CLIV. törvény 3.§ (g) pontjában foglaltak szerinti egészségügyi intézményeket érti.
Ajánlatkérő csak azon referencia nyilatkozatot /igazolást fogadja el, amely tartalmazza a beszerzés tárgyában meghatározott valamennyi feladat teljesítését, ennek megfelelően a bemutatott referenciának/referenciáknak tartalmaznia/tartalmazniuk kell egészségügyi veszélyes hulladékok begyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására, valamint gyűjtőedényzet szállítására vonatkozó teljesítéseket (utóbbi esetében Ajánlatkérő nem határoz meg mennyiségi kritériumot) egyaránt.
Ajánlatkérő gyűjtőedényzet szállítás alatt ADR minősített és az egészségügyi hulladékgyűjtés során felhasznált gyűjtőeszközöket érti.
Több részre történő ajánlattétel esetében részenként külön-külön szükséges igazolni az előírt referenciát. Ugyanazon referencia több részben is bemutatható, amennyiben megfelel az adott részre vonatkozóan előírt követelménynek, és a követelménynek való megfelelés több szerződés teljesítésével is igazolható.
Az M/1. műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelménynek való megfelelésre a Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltak irányadók. AK a teljesítés igazolásaként a Kr. 21/A. §-a alapján elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt szolgáltatás a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

M/2: A Kr. 1. § (1) bekezdése és 5. § (1) bekezdése alapján az AT-nek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α”szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr.2. § (5) bekezdése alapján az AK elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmény előzetes igazolására.

M/2. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés c) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén köteles benyújtani az ajánlattételkor érvényes, veszélyes hulladék begyűjtésére, illetve kezelésére/ártalmatlanítására vonatkozó MSZ EN ISO 9001:2015 (vagy ezzel egyenértékű) szabvány előírásainak való megfelelést igazoló, elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítványt, vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását egyszerű másolatban.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az ajánlattevő (közös Ajánlattevő) alkalmatlan:
M/2. Amennyiben nem rendelkezik a 321/2015 (X. 30) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés c) pontja szerinti, ajánlattételkor érvényes, veszélyes hulladék begyűjtésére, illetve kezelésére/ártalmatlanítására vonatkozó MSZ EN ISO 9001:2015 (vagy ezzel egyenértékű) szabvány előírásainak való megfelelést igazoló, elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó érvényes tanúsítvánnyal, vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírásával.

M/3: A Kr. 1. § (1) bekezdése és 5. § (1) bekezdése alapján az AT-nek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α”szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr.2. § (5) bekezdése alapján az AK elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmény előzetes igazolására.

M/3. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés g) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén köteles benyújtani az ajánlattételkor érvényes, veszélyes hulladék begyűjtésére, illetve kezelésére/ártalmatlanítására vonatkozó MSZ EN ISO 14001:2015 (vagy ezzel egyenértékű) szabvány előírásainak való megfelelést igazoló, elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítványát, vagy az egyenértékű környezetvédelmi intézkedéseinek a leírását egyszerű másolatban.

M/3. Amennyiben nem rendelkezik a 321/2015 (X. 30) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés g) pontja szerinti, ajánlattételkor érvényes, veszélyes hulladék begyűjtésére, illetve kezelésére/ártalmatlanítására vonatkozó MSZ EN ISO 14001:2015 (vagy ezzel egyenértékű) szabvány előírásainak való megfelelést igazoló, elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó érvényes tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű környezetvédelmi intézkedéseinek leírásával.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK a szerződés teljesítése érdekében (közös) gazdasági társaság (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé a nyertes (közös) AT-(k) számára.
Kauciók és garanciák: AK az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához nem köti.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A részletes fizetési feltételeket és a szerződéses mellékkötelezettségeket a közbeszerzési dokumentációban megadott szerződéstervezet 3. pontja tartalmazza.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződéskötés, a teljesítés és az elszámolás is HUF-ban történik. A vállalkozási díjat, a nyújtott szolgáltatások tételes elszámolása (a ténylegesen mért és elszállított veszélyes hulladék súlya, valamint a ténylegesen megrendelt gyűjtőedényzet fajtája és mennyisége) alapján, Ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően havonta egy alkalommal, utólag, a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseiben foglaltak alapján, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül történő átutalással fizeti meg a Ptk. 6: 130. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint. Az elszállított veszélyes hulladékról, valamint a megrendelt gyűjtőeszközökről ajánlattevő külön számlát köteles kiállítani.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A részletes fizetési feltételeket és a szerződéses mellékkötelezettségeket a közbeszerzési dokumentációban megadott szerződéstervezet 3. pontja tartalmazza.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződéskötés, a teljesítés és az elszámolás is HUF-ban történik. A vállalkozási díjat, a nyújtott szolgáltatások tételes elszámolása (a ténylegesen mért és elszállított veszélyes hulladék súlya, valamint a ténylegesen megrendelt gyűjtőedényzet fajtája és mennyisége) alapján, Ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően havonta egy alkalommal, utólag, a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseiben foglaltak alapján, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül történő átutalással fizeti meg a Ptk. 6: 130. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint. Az elszállított veszélyes hulladékról, valamint a megrendelt gyűjtőeszközökről ajánlattevő külön számlát köteles kiállítani.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK szerződést biztosító mellékkötelezettségként késedelmi és meghiúsulási kötbért ír elő.
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér alapja az át nem vett hulladék, valamint a le nem szállított gyűjtőeszköz szerződés szerinti áfa nélkül számított ellenértéke, mértéke a kötbéralap 3%-a /naptári nap.
Meghiúsulási Kötbér: A szerződés meghiúsulása esetén Vállalkozó a szerződés tárgyát képező hulladék és gyűjtőeszköz szerződés szerinti áfa nélkül számított együttes ellenértéke 20 %-ának megfelelő összegű kötbér megfizetésére köteles. A szerződés részleges meghiúsulása esetén a kötbér alapja a meghiúsulással érintett hulladék és gyűjtőeszköz szerződés szerinti áfa nélkül számított együttes ellenértéke.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételeket, valamint a fizetési- és kötbérfeltételeket részletesen a szerződéstervezet tartalmazza.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján az AK kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik; vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § (1) és (2) bekezdése szerinti öntisztázás lehetőségére.
Az AT-nek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1)-(4) és (7)-(8) bekezdése, 2. § (1) és (3)-(4) bekezdése, 3. §, 4. § (1), (3) és (4) bekezdése, 6-8. és 10 §-ai, valamint a 12-16. §-ai szerint kell igazolnia, ennek során:
Megkövetelt igazolási módok:
Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. AT nyilatkozni köteles a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. A nyilatkozat nemleges tartalommal is benyújtandó. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Utólagos igazolás: a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok tekintetében előírt igazolások benyújtására. A Kr. 1. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 2-16.§-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében az AT-nek a 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmtv.) 3. § 38 pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a Pmtv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (5)-(7) és (9)-(11a), (13)-(14)bekezdésében foglaltakra.
Az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a 321/ 2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-a szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.

1. A jelen VI.3. (BT-300) pontban rögzítettek valamennyi rész tekintetében irányadók,kivéve ahol kifejezett utalás történik arra, hogy az előírás mely részre vonatkozik.
2. AK az eljárást az elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani. Az AK az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum.
3. AK felhívja a figyelmet,hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges.
4. AK felhívja az AT-k figyelmét,hogy az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük a Kbt. 41/A. §-ában foglaltakra.
5. Az ajánlatban benyújtandó dokumentumok, nyilatkozatok listáját részletesen a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
6. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös AT-kre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 35. § (2a) bekezdés és a Kbt. 41/A. §-a alapján vizsgálja.
7. Ajánlatkérő a 321/2011. (X. 30) Korm. rendelet 30. § (4) bek. értelmében, felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 28. § (3) bek. alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a felhívás BT-750 mezőjében megadottak szerint.
8. AK a Kbt. 81. § (4)- (5) bekezdését alkalmazza.
9. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
10. AK előzetes piaci konzultációt folytatott le, az epk keretében nem érkezett be vélemény, észrevétel. Az EPK elérési útvonala: EKR002379982023.
11. Ajánlatkérő a szerződésben a következő bontó feltételt köti ki: „Vevő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Vevőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
12. Ajánlatkérő alkalmazza továbbá az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 /EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat, azaz az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, részvételre jelentkező; közös részvételre jelentkező, illetve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító, kapacitást nyújtó szervezet, aki:
a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;
b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy
c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el.
Az ajánlattevő ajánlatában a tilalom tekintetében nyilatkozni köteles.
Ajánlattevő köteles az ajánlatban nyilatkozni továbbá arról is, hogy a közbeszerzési eljárásban való nyertessége esetén a szerződés teljesítése során nem vesz igénybe olyan, a szerződéses érték 10 %-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezetet, mely vonatkozásában a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontjában előírt feltételek valamelyike teljesül.
13. Nyertes Ajánlattevőnek a szolgáltatást a mindenkor hatályos jogszabályok szigorú betartásával, azok figyelembe vételével kell elvégezni, különös tekintettel az alábbiakra: - 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról, - 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól, -12/2017. (VI. 12.) EMMI rendelet az egészségügyi szolgáltatónál képződő hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről.
14. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy szerződéskötéskor és a teljesítés teljes időtartama alatt, rendelkezni fog legalább az alábbi értékű tevékenységi felelősségbiztosítási szerződéssel:
1. rész esetében legalább 40 millió Ft/év és 20 millió Ft/eset , 2. rész esetében legalább 5 millió Ft/év és 2 millió Ft/eset, 3. rész esetében legalább 15 millió Ft/év és 6 millió Ft/eset értékű tevékenységi felelősségbiztosítással, továbbá szerződéskötéskor be kell mutatnia a vonatkozó felelősségbiztosítási kötvény, valamint az utolsó befizetésről szóló igazolás másolati példányát.
15. Ajánlatkérő, a Kbt. 56. § (6) bekezdés alapján, a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében egy alkalommal helyszíni bejárást is tart. A bejárásról jegyzőkönyv készül, melyet 5 napon belül az érdekeltek kézhez kapnak.
1. rész:
Kecskeméti telephelyek:
Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház (6000 Kecskemét, Nyíri út 38.) . Találkozási hely: I. sz. Porta – Nyíri úti bejárata előtt.
A bejárás és konzultáció időpontja: 2024. július 25. 10:00 óra
Kiskunfélegyházi telephely:
Helyszín: Kiskunfélegyházi Telephely (6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. )Találkozási hely: Főporta.
A bejárás és konzultáció időpontja: 2024. július 25. 11:00 óra
2. rész:
Kalocsai telephely:
Helyszín: Kalocsai Telephely (6300 Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36.) Találkozási hely: Főporta.
A bejárás és konzultáció időpontja: 2024. július 25. 13:00 óra
3. rész:
Helyszín: Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza (6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.) Találkozási hely: Főporta.

16. A szerződés teljesítése során felhasználni kívánt gyűjtőeszközök minősítő okiratait és használati útmutatóját kérjük az ajánlathoz csatolni.
17. Ajánlattevőknek rendelkezniük kell az alábbi engedélyekkel, valamint érvényes szerződéssel:
Veszélyes hulladékok szállítására vonatkozó engedély,
Veszélyes hulladékok begyűjtésére vonatkozó engedély,
Veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó engedély,
Érvényes szerződés engedéllyel rendelkező hulladékkezelővel.
A fenti engedélyeket, valamint az érvényes szerződés másolatát az ajánlathoz csatolni szükséges!
18. Ajánlattevők valamennyi részre jogosultak (de nem kötelesek) ajánlatot tenni, ajánlatkérő nem korlátozza az egy ajánlattevőnek odaítélhető szerződésrészek számát.
19. FAKSZ: dr. Bűrös László (FAKSZ lajstromszám: 00112)

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 135-419085 (2024-07-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, valamint a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza közös ajánlatkérők telephelyein/székhelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint. Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház részére: 1. rész (Kecskemét és Kiskunfélegyháza telephely, teljesítés helye: 1.) 6000 Kecskemét, Nyíri út 38., 2.) 6000 Kecskemét, Balaton u. 17., 3.) 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7., és 4.) kiskunfélegyházi th. (6100 Kiskunfélegyháza Fadrusz J. u. 4.)) 2. rész (Kalocsa telephely, teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 34-36.) Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza részére: 3. rész ( teljesítés helye: 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.) Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre. A Közös Ajánlatkérők jelzik, hogy az egyes szerződéseket önállóan kötik meg, azok nem a Közös Ajánlatkérők nevében kerülnek megkötésre.
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, valamint a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza közös ajánlatkérők telephelyein/székhelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint. Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház részére: 1. rész (Kecskemét és Kiskunfélegyháza telephely, teljesítés helye: 1.) 6000 Kecskemét, Nyíri út 38., 2.) 6000 Kecskemét, Balaton u. 17., 3.) 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7., és 4.) kiskunfélegyházi th. (6100 Kiskunfélegyháza Fadrusz J. u. 4.)) 2. rész (Kalocsa telephely, teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 34-36.) Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza részére: 3. rész ( teljesítés helye: 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.) Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre. A Közös Ajánlatkérők jelzik, hogy az egyes szerződéseket önállóan kötik meg, azok nem a Közös Ajánlatkérők nevében kerülnek megkötésre.
Becsült érték héa nélkül: 127 717 303 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 148 239 333 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 85 367 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház telephelyein keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint. A beszerzés mennyisége: 1. rész (Kecskemét és Kiskunfélegyháza telephely, teljesítés helye: 1.) 6000 Kecskemét, Nyíri út 38., 2.) 6000 Kecskemét, Balaton u. 17., 3.) 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7., és 4.) kiskunfélegyházi th. (6100 Kiskunfélegyháza Fadrusz J. u. 4.)) 172 064 kg/12 hó különféle veszélyes hulladék, valamint várhatóan 58 060 db/12 hó különféle ADR minősített gyűjtőedényzet. A veszélyes hulladék tekintetében megadott mennyiség Ajánlatkérő tényleges igénye alapján +20%-kal felfelé eltérhet. A szolgáltatás igénybevétele az egyes veszélyes hulladéktípusok konkrét mennyisége tekintetében igény szerint történik, pontos mennyiség csak a korábbi felhasználás adatai alapján becsléssel tud meghatározásra kerülni, amelyet a Műszaki leírás tartalmaz. E mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, azzal azonban, hogy ajánlatkérő kötelezettséget vállal az összmennyiség tekintetében – hulladéktípusonként konkrétan meg nem határozva - legalább 172 064 kg/12 hó összmennyiségű veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére. A gyűjtőedényzetek tekintetében megadott mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, az ártáblázatban szereplő mennyiségek és azok egységárakkal történő felszorzása alapján kapott ajánlati összár kizárólag az ajánlatok összehasonlíthatóságát szolgálják, az elszámolás a nyertes ajánlattevő által megadott egységárak alapján történik az elszállítandó hulladék fajta és mennyiség alapján szükséges, ténylegesen felhasználásra kerülő gyűjtőedényzet fajta és mennyiség alapján. Gyűjtőeszközök tekintetében az Ajánlatkérő által meghatározott méretekre szükséges ajánlatot adni azzal, hogy az előírt méretektől + 25 %-os eltérés elfogadásra kerül, ajánlatkérő ADR minősített gyűjtőeszközöket fogad el. Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre. A részletes műszaki követelményeket, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a műszaki leírás, illetve a szerződés tervezet tartalmazza.

BT-540 rovat II.2.5) Értékelési/Odaítélési szempontok pont folytatása: Értékelési szempont: Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány szempontja alapján értékeli úgy, hogy ajánlatkérő az egyes szempontokra adott értékelési pontszámot megszorozza az adott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat az összességében a legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. Értékelés során adható pontszám pontszám megadásának módszere : 1-2. értékelési szempont: fordított arányosítás. 3. értékelési szempont: egyenes arányosítás Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 3. értékelési szempont tekintetében az értékelés során részenként 2 db gépjármű környezetvédelmi besorolásának számtani átlagértékét veszi figyelembe azzal, hogy EURO 3-6 besorolással rendelkező gépjármű jelölhető meg és a magasabb környezetvédelmi besorolási átlagérték a kedvezőbb. (példa: 2 db EURO 3 besorolású gépjármű megajánlása esetén a felolvasólapra írandó számított érték kiszámítása a következő: 6/2=3, 2 db EURO 6 besorolású gépjármű megajánlása esetén a felolvasólapra írandó számított érték kiszámítása a következő: 12/2=6.) Ajánlattevő köteles a 3. értékelési szempontra tett megajánlást alátámasztó dokumentumokat az ajánlat részeként benyújtani. Ajánlatkérő kizárólag a megajánlást egyértelműen alátámasztó dokumentumot fogad el. Ennek megfelelően csatolandó a teljesítéshez igénybe vett 2 db gépjármű környezetvédelmi besorolását alátámasztó, valamint a gépjárművek beazonosítására (gépjármű gyártmánya, típusa, forgalmi rendszáma) szolgáló dokumentum (forgalmi engedély vagy egyéb, a fenti feltételeket alátámasztó hivatalos dokumentum).

Becsült érték héa nélkül: 14 350 844 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés keretében a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház telephelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint. A beszerzés mennyisége: 2. rész (Kalocsa telephely, teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 34-36.) 21 642 kg/12 hó különféle veszélyes hulladék, valamint 4500 db/12 hó különféle ADR minősített gyűjtőedényzet. A veszélyes hulladék tekintetében megadott mennyiség Ajánlatkérő tényleges igénye alapján +20%-kal felfelé eltérhet. A szolgáltatás igénybevétele az egyes veszélyes hulladéktípusok konkrét mennyisége tekintetében igény szerint történik, pontos mennyiség csak a korábbi felhasználás adatai alapján becsléssel tud meghatározásra kerülni amelyet a Műszaki leírás tartalmaz. E mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, azzal azonban, hogy ajánlatkérő kötelezettséget vállal az összmennyiség tekintetében – hulladéktípusonként konkrétan meg nem határozva - legalább 21 642 kg/12 hó összmennyiségű veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére. A gyűjtőedényzetek tekintetében megadott mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, az ártáblázatban szereplő mennyiségek és azok egységárakkal történő felszorzása alapján kapott ajánlati összár kizárólag az ajánlatok összehasonlíthatóságát szolgálják, az elszámolás a nyertes ajánlattevő által megadott egységárak alapján történik az elszállítandó hulladék fajta és mennyiség alapján szükséges, ténylegesen felhasználásra kerülő gyűjtőedényzet fajta és mennyiség alapján. Gyűjtőeszközök tekintetében az Ajánlatkérő által meghatározott méretekre szükséges ajánlatot adni azzal, hogy az előírt méretektől + 25 %-os eltérés elfogadásra kerül, ajánlatkérő ADR minősített gyűjtőeszközöket fogad el. Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre. A részletes műszaki követelményeket, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a műszaki leírás, illetve a szerződés tervezet tartalmazza.

Becsült érték héa nélkül: 27 999 459 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés keretében Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza székhelyén keletkezett veszélyes hulladékok komplett begyűjtése, elszállítása és ártalmatlanítása a szolgáltatás maradéktalan ellátásához szükséges gyűjtőedényzet biztosításával 12 hónap időtartamra, az ajánlattételi dokumentációban megadottak szerint. A beszerzés mennyisége: 3. rész ( teljesítés helye: 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.) 84 304 kg/12 hó különféle veszélyes hulladék, valamint várhatóan 68 052 db/12 hó különféle ADR minősített gyűjtőedényzet. A veszélyes hulladék tekintetében megadott mennyiség Ajánlatkérő tényleges igénye alapján -20%-kal lefelé eltérhet. A szolgáltatás igénybevétele az egyes veszélyes hulladéktípusok konkrét mennyisége tekintetében igény szerint történik, pontos mennyiség csak a korábbi felhasználás adatai alapján becsléssel tud meghatározásra kerülni, amelyet a Műszaki leírás tartalmaz. E mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, azzal azonban, hogy ajánlatkérő kötelezettséget vállal az összmennyiség tekintetében – hulladéktípusonként konkrétan meg nem határozva - legalább 67 443 kg/12 hó összmennyiségű veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére. A gyűjtőedényzetek tekintetében megadott mennyiségek kizárólag tájékoztató jellegűek, az ártáblázatban szereplő mennyiségek és azok egységárakkal történő felszorzása alapján kapott ajánlati összár kizárólag az ajánlatok összehasonlíthatóságát szolgálják, az elszámolás a nyertes ajánlattevő által megadott egységárak alapján történik az elszállítandó hulladék fajta és mennyiség alapján szükséges, ténylegesen felhasználásra kerülő gyűjtőedényzet fajta és mennyiség alapján. Gyűjtőeszközök tekintetében az Ajánlatkérő által meghatározott méretekre szükséges ajánlatot adni azzal, hogy az előírt méretektől + 25 %-os eltérés elfogadásra kerül, ajánlatkérő ADR minősített gyűjtőeszközöket fogad el. Részenkénti ajánlat adható, az adott részen belüli teljes mennyiségre. A részletes műszaki követelményeket, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes elvárásokat a műszaki leírás, illetve a szerződés tervezet tartalmazza.

Az eljárás legfontosabb jellemzői: Kbt. 81. §
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-11-06 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000114882024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 82 639 370 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000114882024/1922 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
Veszélyes hulladék szállítása, veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású emelőhátfalas gépjármű biztosítása - Multi Red Logistic Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. Veszélyes hulladék szállítása, Veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása-Béres Spedíció 2002 Teherfuvarozó Kft. Veszélyes hulladék kezelése- ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft., SZOTE Szolgáltató Nonprofit Kft.,NHSZ Zounok Zrt.

A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 39666897.60 HUF 💰
Arány (%): 48
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Veszélyes hulladék szállítása, veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású emelőhátfalas gépjármű biztosítása - Multi Red Logistic Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. Veszélyes hulladék szállítása, Veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása-Béres Spedíció 2002 Teherfuvarozó Kft. Veszélyes hulladék kezelése- ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft., SZOTE Szolgáltató Nonprofit Kft.,NHSZ Zounok Zrt.
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása

A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: DESIGN Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10304752203
Postacím: Ipar Utca 6
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@designkft.hu📧
Telefon: +36 76485046📞
Fax: +36 76483197 📠
URL: https://www.designkft.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 96 779 280 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000114882024/1962 A vállalkozó neve és címe
Név: SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10657232242
Postacím: Szántóföld Utca 2. a. épület
Postai irányítószám: 1151
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
E-mail: ando@septox.hu📧
Telefon: +36 309491501📞
Fax: +36 14670241 📠
URL: https://www.septox.hu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 852 566 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000114882024/1930
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 7895962.62 HUF 💰
Arány (%): 57
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 374 484 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000114882024/1970
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 51 747 397 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000114882024/1938 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Veszélyes hulladék szállítása, veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású emelőhátfalas gépjármű biztosítása - Multi Red Logistic Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. Veszélyes hulladék szállítása, Veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása-Béres Spedíció 2002 Teherfuvarozó Kft. Veszélyes hulladék kezelése- ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft. Veszélyes hulladék szállítása és kezelése- SZOTE Szolgáltató Nonprofit Kft.

A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 33635808.05 HUF 💰
Arány (%): 65
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Veszélyes hulladék szállítása, veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású emelőhátfalas gépjármű biztosítása - Multi Red Logistic Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. Veszélyes hulladék szállítása, Veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása-Béres Spedíció 2002 Teherfuvarozó Kft. Veszélyes hulladék kezelése- ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft. Veszélyes hulladék szállítása és kezelése- SZOTE Szolgáltató Nonprofit Kft.
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Veszélyes hulladék szállítása, veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású emelőhátfalas gépjármű biztosítása - Multi Red Logistic Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. Veszélyes hulladék szállítása, Veszélyes hulladék szállítására vonatkozó engedély biztosítása-Béres Spedíció 2002 Teherfuvarozó Kft. Veszélyes hulladék kezelése- ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft. Veszélyes hulladék szállítása és kezelése- SZOTE Szolgáltató Nonprofit Kft.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 470 340 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000114882024/1978
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Nyíri Út 38.
Kiegészítő információk További információk
A hirdetményben közzétett végleges összérték (áfa nélkül) (BT-161), A szerződés/rész végleges összértéke (BT-271) és a Megajánlott összeg (BT-720) adatok számított összegek, az értékelt egységárak (Ft/kg) és tervezett mennyiség, valamint a gyűjtőedényzetre vonatkozóan megajánlott ellenszolgáltatás figyelembevételével. Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempont: 3. értékelési szempont, A tárgyi szolgáltatás teljesítésébe bevont emelőhátfalas gépjárművek környezetvédelmi besorolásának számtani átlagértéke Az eljárás során figyelembe vett szociális szempont:-