Videókártyával rendelkező számítógépek beszerzése

Óbudai Egyetem

Az 1. részben 119 darab új videókártyával rendelkező asztali számítógép, míg a 2. részben 15 darab új videókártyával rendelkező notebook beszerzése a Dokumentációban meghatározott műszaki minimumkövetelmények megfelelő műszaki tartalommal. Mindkét részben új terméket kell szállítani. Ajánlatkérő új terméknek azt tekinti, amelyet a gyártást követően nem használtak, azt bemutató, illetve próbaeszközként sem használták. Ajánlatkérő újként nem fogad el használt elemekből álló vagy felújított terméket. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § alapján rögzíti, hogy ahol a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányra való hivatkozás található, az a termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, mert a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása körülírással nem biztosítható. Azonban az ajánlattevő ajánlatában bármely más olyan terméket is szerepeltethet, amely a meghatározott követelménynek megfelel és azzal egyenértékű, utóbbi esetben ajánlattevőnek az ajánlatában - megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel - bizonyítania kell, hogy a termék megfelel a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-09-09. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-05.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-08-05 Ajánlati felhívás
2024-12-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-08-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Videókártyával rendelkező számítógépek beszerzése
Hivatkozási szám: EKR000486402024
Rövid leírás:
Az 1. részben 119 darab új videókártyával rendelkező asztali számítógép, míg a 2. részben 15 darab új videókártyával rendelkező notebook beszerzése a...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Számítógépek és tartozékaik 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
Belső azonosító: EKR000486402024/1
Cím: Asztali számítógépek beszerzése
A beszerzés leírása:
119 darab videókártyával rendelkező új asztali számítógép beszerzése, amely megfelel az alábbi műszaki leírásnak: Megjelenés, kialakítás: Torony gépház,...  Többet mutasson
További információk:
Az ajánlatkérő beszerzési igényének a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Asztali számítógépek 📦
Postacím: Doberdó
út
6.
Irányítószám: 1034
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 90 nap
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000486402024/2
Cím: Notebookok beszerzése
A beszerzés leírása:
15 darab új videókártyával rendelkező notebook beszerzése, amely megfelel az alábbi műszaki leírásnak: A ház maximális mérete (Szélesség x Magasság x...  Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Hordozható számítógépek 📦
Postacím: 6
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-09 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-09 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal...  Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-09-09 12:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal...  Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Szakmai alkalmasság: a) Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a Kr. 1. § (1)...  Többet mutasson
Szakmai alkalmasság: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három év alatt befejezett,...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy...  Többet mutasson
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A teljesítés ellenértékének ajánlatkérő által történő kiegyenlítése a felhívásban és a szerződésben meghatározott kifizetési szabályok szerint történik. A...  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A nyertes ajánlattevő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér vállalására köteles. A kötbérek alapja a teljes vételár (ajánlati ár) nettó...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Többet mutasson (18)
Korrupció
Csődegyezség hitelezőkkel
Bűnszervezetben való részvétel
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Csalás
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Fizetésképtelenség
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Felszámoló által kezelt vagyon
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Kizárási okok leírása:
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ab) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
Többet mutasson (14)
A Kbt. 62. § (1) bekezdése aa) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése o) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ae) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ac) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése af) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése l) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése m) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Óbudai Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308760241
Postacím: Bécsi Út 96/B
Postai irányítószám: 1034
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kopasz Gábor
E-mail: kozbeszerzes@kopaszgabor.hu 📧
Telefon: +36 703888077 📞
URL: https://www.uni-obuda.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000486402024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000486402024/reszletek 🌏
Az uniós alapok azonosítója: RRF-2.1.2-21-2022-00019
Uniós alapok további adatai:
Támogatás intenzitása: 100,000000% Finanszírozás formája: Utófinanszírozás
Uniós alapok programja: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Mindkét részben: 1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR szerinti felolvasólapot, illetve az EKR-ben a benyújtandó iratok jegyzékében feltüntetett...  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 152-473366 (2024-08-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az 1. részben 119 darab új videókártyával rendelkező asztali számítógép, míg a 2. részben 15 darab új videókártyával rendelkező notebook beszerzése a...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 85 572 551 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Uniós alapok további adatai: A finanszírozás módja: utófinanszírozás Támogatási intenzitás: 100,000000%
Az uniós alapok azonosítója: RRF-2.1.2-21-2022-00019
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 71 330 281 HUF 💰
A beszerzés leírása:
119 darab videókártyával rendelkező új asztali számítógép beszerzése, amely megfelel az alábbi műszaki leírásnak: Megjelenés, kialakítás: Torony gépház,...  Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 1
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 13 710 682 HUF 💰
A beszerzés leírása:
15 darab új videókártyával rendelkező notebook beszerzése, amely megfelel az alábbi műszaki leírásnak: A ház maximális mérete (Szélesség x Magasság x...  Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-10 📅
Cím: Asztali számítógépek beszerzése
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000486402024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 7
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 89 511 488 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 6
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/0808
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10217472220
Postacím: Iskola Köz 3.
Postai irányítószám: 8900
Postai város: Zalaegerszeg
Régió: Zala 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@procompkft.hu 📧
Telefon: +36 92550373 📞
Fax: +36 92550374 📠
URL: https://www.procompkft.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 81 991 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/0880
A vállalkozó neve és címe
Név: Future Consulting Services Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26608055241
Postacím: Csíksomlyó Utca 2. 1.ép. B. lház. 4. emelet. 13.
Postai irányítószám: 1048
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@advise.hu 📧
Telefon: +36 307524600 📞
URL: https://www.advise.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 990 878 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/0896
A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 27880056241
Postacím: Bécsi Út 314.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: kozbeszerzes@serco.hu 📧
Telefon: +36 12722140 📞
URL: https://www.serco.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 71 775 326 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1032
A vállalkozó neve és címe
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14023059243
Postacím: Petzvál József Utca 56.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kozbeszerzes@netvisor.hu 📧
Telefon: +36 13712700 📞
Fax: +36 12041664 📠
URL: https://www.netvisor.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 75 588 800 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1088
A vállalkozó neve és címe
Név: DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10406115206
Postacím: Csongrádi sgt. 83.
Postai irányítószám: 6723
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@digital.co.hu 📧
Telefon: +36 62488380 📞
URL: https://www.digital.co.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 83 167 910 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1136
A vállalkozó neve és címe
Név: Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10264450216
Postacím: Szapáry Utca 6.
Postai irányítószám: 5000
Postai város: Szolnok
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
E-mail: karakter@karakter.info 📧
Telefon: +36 56513900 📞
Fax: +36 56422806 📠
URL: https://www.karakter.info 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 730 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1144
A vállalkozó neve és címe
Név: Freedom-Tech Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23444054243
Postacím: Atléta Utca 62.
Postai irányítószám: 1201
E-mail: freedom-tech@freedom-tech.hu 📧
Telefon: +36 704591896 📞

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 983 350 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/0824
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 797 225 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1040
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 436 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1096
A szerződés/tétel teljes értéke: 12 901 337 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1104
A szerződés/tétel teljes értéke: 39 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000486402024/1112
A vállalkozó neve és címe
Név: B-pilot fuvarozási, kereskedelmi és szolgáltató korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11019105202
Postacím: Rózsa Utca 27.
Postai irányítószám: 7815
Postai város: Harkány
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: batikmate@gmail.com 📧
Telefon: +36 303347848 📞
Forrás: OJS 2024/S 245-771803 (2024-12-14)