Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárás keretében lefolytatandó eljárás eredményeképp 10 részben vállalkozási keretszerződéseket kíván kötni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a teljes keretösszeg (összesen nettó 100 000 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő a megadott teljes keretösszeg, összesen nettó 100 000 000 HUF, azaz százmillió forint 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Több részre történő pályázás esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fent meghatározott szolgáltatás keretében elvégzendő munkák országosan, részenként több helyszínen, hozzávetőlegesen egy időben is történhetnek. További részletes információkat a Közbeszerzési Dokumentumok és annak részét képező szerződéstervezet valamint részletes feladatleírást a műszaki leírás tartalmaz.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-03-05.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-01-31.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-01-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Állati tetemek szállítása
Hivatkozási szám: EKR000024592025
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárás keretében lefolytatandó eljárás eredményeképp 10 részben...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő a Kbt. Második rész 81. §-a szerinti hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárás keretében lefolytatandó eljárás eredményeképp 10 részben vállalkozási keretszerződéseket kíván kötni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a teljes keretösszeg (összesen nettó 100 000 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő a megadott teljes keretösszeg, összesen nettó 100 000 000 HUF, azaz százmillió forint 70 %-os lehívására vállal kötelezettséget. Több részre történő pályázás esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fent meghatározott szolgáltatás keretében elvégzendő munkák országosan, részenként több helyszínen, hozzávetőlegesen egy időben is történhetnek. További részletes információkat a Közbeszerzési Dokumentumok és annak részét képező szerződéstervezet valamint részletes feladatleírást a műszaki leírás tartalmaz.
1️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/1
Cím: Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 9 200 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 9 200 000 HUF, azaz nettó kilencmillió-kétszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni a teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása:Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Nonprofit Zrt. részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetem előírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően nyertes ajánlattevő köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
További információk
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges 1. legalább 1 darab a tetemek elszállításához alkalmas Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott, 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek szállítására érvényes engedéllyel rendelkező gépjárművel vagy az előzőekben meghatározott engedéllyel rendelkező utánfutóval. Egy, a fenti követelményeknek megfelelő, járművel legfeljebb három részre lehet pályázni. 1-3 részre történő ajánlattétel esetén elegendő 1 gépjármű rendelkezésre állását igazolni, 4-6 részre történő ajánlattétel esetén 2 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni , 7-9 részre történő ajánlattétel esetében 3 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni, 10 részre történő jelentkezés esetén 4 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni. Amennyiben a megpályázott részek gyorsforgalmi hálózati elemet is tartalmaznak, a járműnek sárga figyelmeztető jelzés használatára jogosultnak kell lennie. 2. befogadói nyilatkozattal vagy élő szerződéssel az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozóan. Szerződéskötéskor nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania: - a teljesítés ideje alatti időszakra érvényes befogadói nyilatkozat vagy élő szerződés az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozó egyszerű másolatát. - a járművekre illetve a vontatmányokra vonatkozó, fentiekben meghatározott engedélyek másolata. - az engedéllyel rendelkező gépjármű rendelkezésre állását igazoló dokumentumok egyszerű másolatát -az engedéllyel rendelkező gépjárművek forgalmi engedélyek másolatát
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Radioaktív, mérgező, egészségügyi és veszélyes hulladékkal kapcsolatos szolgáltatások📦
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️ Bács-Kiskun🏙️
Időtartam: 12 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 9 200 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő ((min.12 óra max. 24 óra)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra) Minőségi értékelési szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő...”
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra) Minőségi értékelési szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” elnevezésű útmutatójában található, a két szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. A fenti módszer szerinti kapott pontszámot Ajánlatkérő megszorozza a megadott súlyszámmal. Ajánlatkérő jelzi, hogy legkedvezőtlenebb ajánlatnak a 24 óra minősül, amely megajánlás 0 pontot kap. 24 óránál kedvezőtlenebb ajánlatot Ajánlatkérő nem fogad el. a 24 óránál hosszabb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Legkedvezőbb ajánlat a 12 óra. Ajánlatkérő 12 óránál rövidebb időre vonatkozó megajánlást elfogad, azonban az értékelés során az 12 órán aluli vállalást nem részesíti előnyben, vagyis Ajánlattevő a 12 óránál rövidebb vállalása esetén Ajánlatkérő 12 órát vesz figyelembe, tehát az az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. A megajánlást nullától eltérő pozitív egész számként, óra mértékegységben szükséges Ajánlattevőnek megadnia a Felolvasólapon. Ajánlatkérő tört, negyed, fél stb. óra megajánlást nem fogad el. Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az ártáblázatban a megadott súlyszámok a korábbi évek tapasztalata szerinti, a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának egymáshoz viszonyított gyakoriságát fejez ki. Ajánlattevőnek az ajánlatban kötelezően csatolandó ártáblában a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának nettó egységárát szükséges megadnia, a táblázat pedig képlettel ezen egységárakat felszorozza a hozzá tartozó súlyszámmal. Az így kapott szorzatok összegét, a képzett nettó egységárak összegét szükséges Ajánlattevőnek a Felolvasólapon feltüntetni a képzett nettó ajánlati összárnál (nettó HUF). Tekintettel arra, hogy az ártáblázatban feltüntetendő díjakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (Forintban) szükséges meghatározni, úgy a Felolvasólapon feltüntetett Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) megajánlást is pozitív EGÉSZ számban (nettó Forintban) szükséges meghatározni. Ajánlatkérő az Képzett nettó ajánlati összár (HUF) értékelési szempont tekintetében a benyújtott ajánlatokat a „Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” (2024. november 21.) című Útmutatójának 1. sz. mellékletének 1. pont aa) alpontjának (fordított arányosítás) módszerével számítja ki a pontszámokat, azaz az ajánlatkérő részére a legkedvezőbb megajánlás (legalacsonyabb ár) kapja a maximális pontszámot (10), a többi megajánlás a legkedvezőbb tartalmi elemhez képest – fordított arányosítással számított módon – kevesebb pontot kap. Amennyiben valamennyi ajánlat azonos megajánlást tartalmaz, minden ajánlat azonosan a maximális pontot kapja. Fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat.
2️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/2
Cím: Békés, Csongrád-Csanád vármegyék
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a...”
A beszerzés leírása
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) ) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 7 200 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő a jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 7 200 000 HUF, azaz hétmillió-kétszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
További információk
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges 1. legalább 1 darab a tetemek elszállításához alkalmas Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott, 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek szállítására érvényes engedéllyel rendelkező gépjárművel vagy az előzőekben meghatározott engedéllyel rendelkező utánfutóval. Egy, a fenti követelményeknek megfelelő, járművel legfeljebb három részre lehet pályázni. 1-3 részre történő ajánlattétel esetén elegendő 1 gépjármű rendelkezésre állását igazolni, 4-6 részre történő ajánlattétel esetén 2 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni stb. Amennyiben a megpályázott részek gyorsforgalmi hálózati elemet is tartalmaznak, a járműnek sárga figyelmeztető jelzés használatára jogosultnak kell lennie. 2. befogadói nyilatkozattal vagy élő szerződéssel az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozóan. Szerződéskötéskor nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania: - a teljesítés ideje alatti időszakra érvényes befogadói nyilatkozat vagy élő szerződés az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozó egyszerű másolatát. - a járművekre illetve a vontatmányokra vonatkozó, fentiekben meghatározott engedélyeket. - az engedéllyel rendelkező gépjármű rendelkezésre állását igazoló dokumentumok egyszerű másolatát -az engedéllyel rendelkező gépjárművek forgalmi engedélyek másolatát
Többet mutasson
A teljesítés helye: Békés🏙️ Csongrád🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 7 200 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra) Minőségi értékelési szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő...”
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra) Minőségi értékelési szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” elnevezésű útmutatójában található, a két szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. A fenti módszer szerinti kapott pontszámot Ajánlatkérő megszorozza a megadott súlyszámmal. Ajánlatkérő jelzi, hogy legkedvezőtlenebb ajánlatnak a 24 óra minősül, amely megajánlás 0 pontot kap. 24 óránál kedvezőtlenebb ajánlatot Ajánlatkérő nem fogad el. a 24 óránál hosszabb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Legkedvezőbb ajánlat a 12 óra. Ajánlatkérő 12 óránál rövidebb időre vonatkozó megajánlást elfogad, azonban az értékelés során az 12 órán aluli vállalást nem részesíti előnyben, vagyis Ajánlattevő a 12 óránál rövidebb vállalása esetén Ajánlatkérő 12 órát vesz figyelembe, tehát az az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. A megajánlást nullától eltérő pozitív egész számként, óra mértékegységben szükséges Ajánlattevőnek megadnia a Felolvasólapon. Ak tört, negyed, fél stb. óra megajánlást nem fogad el. Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az ártáblázatban a megadott súlyszámok a korábbi évek tapasztalata szerinti, a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának egymáshoz viszonyított gyakoriságát fejez ki. Ajánlattevőnek az ajánlatban kötelezően csatolandó ártáblában a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának nettó egységárát szükséges megadnia, a táblázat pedig képlettel ezen egységárakat felszorozza a hozzá tartozó súlyszámmal. Az így kapott szorzatok összegét az a képzett nettó egységárak összegét szükséges Ajánlattevőnek a Felolvasólapon feltüntetni a képzett nettó ajánlati összárnál (nettó HUF). Tekintettel arra, hogy az ártáblázatban feltüntetendő díjakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (Forintban) szükséges meghatározni, úgy a Felolvasólapon feltüntetett Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) megajánlást is pozitív EGÉSZ számban (nettó Forintban) szükséges meghatározni. Ajánlatkérő az Képzett nettó ajánlati összár (HUF) értékelési szempont tekintetében a benyújtott ajánlatokat a „Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” (2024. november 21.) című Útmutatójának 1. sz. mellékletének 1. pont aa) alpontjának (fordított arányosítás) módszerével számítja ki a pontszámokat, azaz az ajánlatkérő részére a legkedvezőbb megajánlás (legalacsonyabb ár) kapja a maximális pontszámot (10), a többi megajánlás a legkedvezőbb tartalmi elemhez képest – fordított arányosítással számított módon – kevesebb pontot kap. Amennyiben valamennyi ajánlat azonos megajánlást tartalmaz, minden ajánlat azonosan a maximális pontot kapja. Fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat.
3️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/3
Cím: Pest vármegye, M0
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a...”
A beszerzés leírása
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) ) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 17 600 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő összesen nettó 17 600 000 HUF, azaz nettó tizenhétmillió-hatszázezer forint keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában n tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. . részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. . által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Pest🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 17 600 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra)
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra) Minőségi értékelési szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő...”
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra) Minőségi értékelési szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” elnevezésű útmutatójában található, a két szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. A fenti módszer szerinti kapott pontszámot Ajánlatkérő megszorozza a megadott súlyszámmal. Ajánlatkérő jelzi, hogy legkedvezőtlenebb ajánlatnak a 24 óra minősül, amely megajánlás 0 pontot kap. 24 óránál kedvezőtlenebb ajánlatot Ajánlatkérő nem fogad el. a 24 óránál hosszabb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Legkedvezőbb ajánlat a 12 óra. Ajánlatkérő 12 óránál rövidebb időre vonatkozó megajánlást elfogad, azonban az értékelés során az 12 órán aluli vállalást nem részesíti előnyben, vagyis Ajánlattevő a 12 óránál rövidebb vállalása esetén Ajánlatkérő 12 órát vesz figyelembe, tehát az az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. A megajánlást nullától eltérő pozitív egész számként, óra mértékegységben szükséges Ajánlattevőnek megadnia a Felolvasólapon. Ak tört, negyed, fél stb. óra megajánlást nem fogad el, Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az ártáblázatban a megadott súlyszámok a korábbi évek tapasztalata szerinti, a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának egymáshoz viszonyított gyakoriságát fejez ki. Ajánlattevőnek az ajánlatban kötelezően csatolandó ártáblában a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának nettó egységárát szükséges megadnia, a táblázat pedig képlettel ezen egységárakat felszorozza a hozzá tartozó súlyszámmal. Az így kapott szorzatok összegét az a képzett nettó egységárak összegét szükséges Ajánlattevőnek a Felolvasólapon feltüntetni a képzett nettó ajánlati összárnál (nettó HUF). Tekintettel arra, hogy az ártáblázatban feltüntetendő díjakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (Forintban) szükséges meghatározni, úgy a Felolvasólapon feltüntetett Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) megajánlást is pozitív EGÉSZ számban (nettó Forintban) szükséges meghatározni. Ajánlatkérő az Képzett nettó ajánlati összár (HUF) értékelési szempont tekintetében a benyújtott ajánlatokat a „Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” (2024. november 21.) című Útmutatójának 1. sz. mellékletének 1. pont aa) alpontjának (fordított arányosítás) módszerével számítja ki a pontszámokat, azaz az ajánlatkérő részére a legkedvezőbb megajánlás (legalacsonyabb ár) kapja a maximális pontszámot (10), a többi megajánlás a legkedvezőbb tartalmi elemhez képest – fordított arányosítással számított módon – kevesebb pontot kap. Amennyiben valamennyi ajánlat azonos megajánlást tartalmaz, minden ajánlat azonosan a maximális pontot kapja. Fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat.
4️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/4
Cím: Nógrád, Heves vármegyék
A beszerzés leírása:
“A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a...”
A beszerzés leírása
A közbeszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 11 100 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 11 100 000 HUF, azaz nettó tizenegymillió-egyszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét:• a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
További információk
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges 1. legalább 1 darab a tetemek elszállításához alkalmas Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott, 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek szállítására érvényes engedéllyel rendelkező gépjárművel vagy az előzőekben meghatározott engedéllyel rendelkező utánfutóval. Egy, a fenti követelményeknek megfelel járművel legfeljebb három részre lehet pályázni. 1-3 részre történő ajánlattétel esetén elegendő 1 gépjármű rendelkezésre állását igazolni, 4-6 részre történő ajánlattétel esetén 2 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni stb. Amennyiben a megpályázott részek gyorsforgalmi hálózati elemet is tartalmaznak, a járműnek sárga figyelmeztető jelzés használatára jogosultnak kell lennie. 2. befogadói nyilatkozattal vagy élő szerződéssel az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozóan. Szerződéskötéskor nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania: - a teljesítés ideje alatti időszakra érvényes befogadói nyilatkozat vagy élő szerződés az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozó egyszerű másolatát. - a járművekre illetve a vontatmányokra vonatkozó, fentiekben meghatározott engedélyeket. - az engedéllyel rendelkező gépjármű rendelkezésre állását igazoló dokumentumok egyszerű másolatát -az engedéllyel rendelkező gépjárművek forgalmi engedélyek másolatát
Többet mutasson
A teljesítés helye: Nógrád🏙️ Heves🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 11 100 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Összetett értékelési szempont megadása Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában...”
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Összetett értékelési szempont megadása Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. Értékelési szempontok – sorrend indoklása Az állati tetemek elszállítására vállalt határidő (min.12 óra max. 24 óra) Minőségi értékelési szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” elnevezésű útmutatójában található, a két szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. A fenti módszer szerinti kapott pontszámot Ajánlatkérő megszorozza a megadott súlyszámmal. Ajánlatkérő jelzi, hogy legkedvezőtlenebb ajánlatnak a 24 óra minősül, amely megajánlás 0 pontot kap. 24 óránál kedvezőtlenebb ajánlatot Ajánlatkérő nem fogad el. a 24 óránál hosszabb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Legkedvezőbb ajánlat a 12 óra. Ajánlatkérő 12 óránál rövidebb időre vonatkozó megajánlást elfogad, azonban az értékelés során az 12 órán aluli vállalást nem részesíti előnyben, vagyis Ajánlattevő a 12 óránál rövidebb vállalása esetén Ajánlatkérő 12 órát vesz figyelembe, tehát az az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. A megajánlást nullától eltérő pozitív egész számként, óra mértékegységben szükséges Ajánlattevőnek megadnia a Felolvasólapon. Ak tört, negyed, fél stb. óra megajánlást nem fogad el. Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az ártáblázatban a megadott súlyszámok a korábbi évek tapasztalata szerinti, a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának egymáshoz viszonyított gyakoriságát fejez ki. Ajánlattevőnek az ajánlatban kötelezően csatolandó ártáblában a különböző súlycsoportba tartozó állati tetemek szállítási szolgáltatásának nettó egységárát szükséges megadnia, a táblázat pedig képlettel ezen egységárakat felszorozza a hozzá tartozó súlyszámmal. Az így kapott szorzatok összegét az a képzett nettó egységárak összegét szükséges Ajánlattevőnek a Felolvasólapon feltüntetni a képzett nettó ajánlati összárnál (nettó HUF). Tekintettel arra, hogy az ártáblázatban feltüntetendő díjakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (Forintban) szükséges meghatározni, úgy a Felolvasólapon feltüntetett Képzett nettó ajánlati összár (nettó HUF) megajánlást is pozitív EGÉSZ számban (nettó Forintban) szükséges meghatározni. Ajánlatkérő az Képzett nettó ajánlati összár (HUF) értékelési szempont tekintetében a benyújtott ajánlatokat a „Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” (2024. november 21.) című Útmutatójának 1. sz. mellékletének 1. pont aa) alpontjának (fordított arányosítás) módszerével számítja ki a pontszámokat, azaz az ajánlatkérő részére a legkedvezőbb megajánlás (legalacsonyabb ár) kapja a maximális pontszámot (10), a többi megajánlás a legkedvezőbb tartalmi elemhez képest – fordított arányosítással számított módon – kevesebb pontot kap. Amennyiben valamennyi ajánlat azonos megajánlást tartalmaz, minden ajánlat azonosan a maximális pontot kapja. Fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat.
5️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/5
Cím: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyék
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) ) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 9 000 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 9 000 000 HUF, azaz nettó kilencmillió forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
További információk
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges 1. legalább 1 darab a tetemek elszállításához alkalmas Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott, 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek szállítására érvényes engedéllyel rendelkező gépjárművel vagy az előzőekben meghatározott engedéllyel rendelkező utánfutóval. Egy, a fenti követelményeknek megfelelő járművel legfeljebb három részre lehet pályázni. 1-3 részre történő ajánlattétel esetén elegendő 1 gépjármű rendelkezésre állását igazolni, 4-6 részre történő ajánlattétel esetén 2 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni stb. Amennyiben a megpályázott részek gyorsforgalmi hálózati elemet is tartalmaznak, a járműnek sárga figyelmeztető jelzés használatára jogosultnak kell lennie. 2. befogadói nyilatkozattal vagy élő szerződéssel az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozóan. Szerződéskötéskor nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania: - a teljesítés ideje alatti időszakra érvényes befogadói nyilatkozat vagy élő szerződés az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozó egyszerű másolatát. - a járművekre illetve a vontatmányokra vonatkozó, fentiekben meghatározott engedélyeket. - az engedéllyel rendelkező gépjármű rendelkezésre állását igazoló dokumentumok egyszerű másolatát -az engedéllyel rendelkező gépjárművek forgalmi engedélyek másolatát
Többet mutasson
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 9 000 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
6️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/6
Cím: Hajdú, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) ) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 14 600 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 14 600 000 HUF , azaz nettó tizennégymillió-hatszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása:Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. . részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
További információk
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10.A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges 1. legalább 1 darab a tetemek elszállításához alkalmas Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott, 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek szállítására érvényes engedéllyel rendelkező gépjárművel vagy az előzőekben meghatározott engedéllyel rendelkező utánfutóval. Egy, a fenti követelményeknek megfelelő járművel legfeljebb három részre lehet pályázni. 1-3 részre történő ajánlattétel esetén elegendő 1 gépjármű rendelkezésre állását igazolni, 4-6 részre történő ajánlattétel esetén 2 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni stb. Amennyiben a megpályázott részek gyorsforgalmi hálózati elemet is tartalmaznak, a járműnek sárga figyelmeztető jelzés használatára jogosultnak kell lennie. 2. befogadói nyilatkozattal vagy élő szerződéssel az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozóan. Szerződéskötéskor nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania: - a teljesítés ideje alatti időszakra érvényes befogadói nyilatkozat vagy élő szerződés az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozó egyszerű másolatát. - a járművekre illetve a vontatmányokra vonatkozó, fentiekben meghatározott engedélyeket. - az engedéllyel rendelkező gépjármű rendelkezésre állását igazoló dokumentumok egyszerű másolatát -az engedéllyel rendelkező gépjárművek forgalmi engedélyek másolatát
Többet mutasson
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar🏙️ Szabolcs-Szatmár-Bereg🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 14 600 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
7️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/7
Cím: Komárom, Fejér, Veszprém vármegyék
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) ) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 8 800 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 8 800 000 HUF, azaz nettó nyolcmillió-nyolcszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
További információk
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges 1. legalább 1 darab a tetemek elszállításához alkalmas Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott, 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek szállítására érvényes engedéllyel rendelkező gépjárművel vagy az előzőekben meghatározott engedéllyel rendelkező utánfutóval. Egy, a fenti követelményeknek megfelelő járművel legfeljebb három részre lehet pályázni. 1-3 részre történő ajánlattétel esetén elegendő 1 gépjármű rendelkezésre állását igazolni, 4-6 részre történő ajánlattétel esetén 2 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni stb. Amennyiben a megpályázott részek gyorsforgalmi hálózati elemet is tartalmaznak, a járműnek sárga figyelmeztető jelzés használatára jogosultnak kell lennie. 2. befogadói nyilatkozattal vagy élő szerződéssel az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozóan. Szerződéskötéskor nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania: - a teljesítés ideje alatti időszakra érvényes befogadói nyilatkozat vagy élő szerződés az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozó egyszerű másolatát. - a járművekre illetve a vontatmányokra vonatkozó, fentiekben meghatározott engedélyek másolatát. - az engedéllyel rendelkező gépjármű rendelkezésre állását igazoló dokumentumok egyszerű másolatát -az engedéllyel rendelkező gépjárművek forgalmi engedélyek másolatát
Többet mutasson
A teljesítés helye: Komárom-Esztergom🏙️ Veszprém🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 8 800 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
8️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/8
Cím: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala vármegyék
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 10 400 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 10 400 000 HUF , azaz nettó tízmillió-négyszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron🏙️ Vas🏙️ Zala🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 10 400 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
9️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/9
Cím: Somogy, Tolna vármegyék
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) ) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek elszállítására és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 5 600 000 HUF) határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 5 600 000 HUF, azaz nettó ötmillió-hatszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő.Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
További információk
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges 1. legalább 1 darab a tetemek elszállításához alkalmas Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott, 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek szállítására érvényes engedéllyel rendelkező gépjárművel vagy az előzőekben meghatározott engedéllyel rendelkező utánfutóval. Egy, a fenti követelményeknek megfelelőjárművel legfeljebb három részre lehet pályázni. 1-3 részre történő ajánlattétel esetén elegendő 1 gépjármű rendelkezésre állását igazolni, 4-6 részre történő ajánlattétel esetén 2 gépjármű rendelkezése állását kell legalább igazolni stb. Amennyiben a megpályázott részek gyorsforgalmi hálózati elemet is tartalmaznak, a járműnek sárga figyelmeztető jelzés használatára jogosultnak kell lennie. 2. befogadói nyilatkozattal vagy élő szerződéssel az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozóan. Szerződéskötéskor nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania: - a teljesítés ideje alatti időszakra érvényes befogadói nyilatkozat vagy élő szerződés az állati melléktermékek gyűjtő- átrakó telepre vagy ártalmatlanító üzembe történő átadására vonatkozó egyszerű másolatát. - a járművekre illetve a vontatmányokra vonatkozó, fentiekben meghatározott engedélyek másolatát. - az engedéllyel rendelkező gépjármű rendelkezésre állását igazoló dokumentumok egyszerű másolatát -az engedéllyel rendelkező gépjárművek forgalmi engedélyek másolatát
Többet mutasson
A teljesítés helye: Somogy🏙️ Tolna🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 5 600 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000024592025/10
Cím: Baranya vármegye
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (ajánlatkérő) kezelésében lévő országos közúthálózaton (közutak és a megjelölt gyorsforgalmi útszakaszok) ) elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek és átadására gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Az állati tetemek az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendeletének besorolása szerint I. kategóriába tartoznak (kedvtelésből tartott állatok vagy vadon élő állatok, amennyiben fennáll annak gyanúja, hogy azok az emberre vagy állatra átvihető betegségekkel fertőzöttek). Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 6 500 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles. Ajánlatkérő jelen részben szereplő keretösszeg összesen nettó 6 500 000 HUF, azaz nettó hatmillió-ötszázezer forint 70 %-ára vállal lehívási (megrendelési) kötelezettséget. Ajánlatkérő mennyiségre vonatkozóan adatot nem tud megadni az adott teljesítési hely vonatkozásában tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező elhullott állati tetemek száma előzetesen nem prognosztizálható arra is figyelemmel, hogy az állatok vonulási útvonala is változhat. A szolgáltatás leírása: Az országos közutakon elütött állatok tetemeinek, illetve a közút mentén illegálisan elhelyezett I. kategóriába tartozó állati melléktermékek (testrészek, vágóhídi hulladék stb.) összegyűjtése, és átadása gyűjtő-átrakó telep részére vagy ártalmatlanításra. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt. . részéről történő bejelentéseket a hét minden napján 7-19 óráig fogadni. A bejelentést emailen küldi meg a megyei diszpécser, gyorsforgalmi utak esetében a mérnökségi diszpécser vagy a kapcsolattartó, amit a Nyertes Ajánlattevő köteles elektronikusan visszaigazolni. Az ajánlati egységárnak tartalmaznia kell a fenti járulékos költségeket. Nyertes Ajánlattevő köteles a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től kapott e-mail értesítés (megrendelés) után haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés fogadásától számított ajánlatában megadott időn (min. 12-max. 24 óra) belül gondoskodni a tetemelőírások szerinti elszállításáról és a tetem helyének fertőtlenítéséről. Gyorsforgalmi úthálózatokon Nyertes Ajánlattevő köteles az elgázolt eb tetemek chip leolvasását elvégezni, és a leolvasott számokat külön táblázatos formában vagy a vállalkozási keretszerződés 4. sz. mellékletének egy a tetemek elszállítására vonatkozó új oszlopában feltüntetni és havonta eljuttatni Ajánlatkérő részére. Csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által leadott megrendelés (email) alapján folytathat munkavégzést a Nyertes Ajánlattevő. Az elszállítást követően a Vállalkozó köteles az állati tetemet átadni az arra engedéllyel rendelkező gyűjtő- átrakó telepnek vagy ártalmatlanító létesítménynek. Nyertes Ajánlattevő a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt – köteles a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, de különösen az alábbi jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezni a tevékenységét: • a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012 (V.8.) VM rendelet • Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (állati melléktermékekre vonatkozó rendelet.) • A 142/2011 EU rendelet az 1069/2009 EK rendelet végrehajtásáról. A további részletes feladatleírást, műszaki követelményeket és a teljesítési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok II. Fejezetében található Műszaki leírás tartalmazza, illetőleg a III. mellékletben szereplő szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Baranya🏙️
További információk a megújításról:
“A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy...”
További információk a megújításról
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, Ajánlatkérő a keretszerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapig, vagy – ha az hamarabb következik be, úgy - a keretösszeg (összesen nettó 6 500 000 HUF) kimerüléséig jogosult eseti megrendelés leadására azzal, hogy Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozattal – a 12 hónapos határidő lejártát megelőző legkésőbb 15. napig- jogosult további 12 hónapra –de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig-opcionálisan meghosszabbítani az eseti megrendelések leadására nyitva álló határidőt. Ajánlatkérő ezen időszak utolsó napjáig jogosult eseti megrendelést küldeni Nyertes Ajánlattevőnek, melyet Nyertes Ajánlattevő teljesíteni köteles.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Legjobb ár-érték arány.” Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-03-05 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-03-05 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Hely: https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-03-05 12:00:00 📅
Hely:
“Hely: https://ekr.gov.hu/”
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet)...”
További információk
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“SZ/1 Szakmai alkalmasság: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ/1 Szakmai alkalmasság: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (továbbiakban AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra. SZ/1. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65.§(1) bek c) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26.§ (1) bek. b) pontja alapján az állati eredetű melléktermékeket begyűjtő és ártalmatlanító üzembe szállító tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatás nyújtásához szükséges Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek begyűjtésére és ártalmatlanító üzembe történő szállítására vonatkozó, érvényes engedély másolati példányát. Alkalmassági követelmény ismertetése: Ajánlattevő alkalmas amennyiben rendelkezik az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vagy a területileg illetékes Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatal által kiadott 1. kategóriába tartozó állati eredetű melléktermékek begyűjtésére és ártalmatlanító üzembe történő szállítására vonatkozó, érvényes engedéllyel.
Többet mutasson Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Műszaki alkalmasság: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015....”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Műszaki alkalmasság: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (továbbiakban AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a KD részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra. M/1.AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, eljárás tárgya szerinti legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti formában igazolva, minimálisan az alábbi tartalommal: - a szerződést kötő másik fél megnevezése; - kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és/vagy e-mail és/vagy fax); - a szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen) - a referencia teljesítésének kezdő valamint befejező időpontja (év, hónap, nap pontossággal); - a legjelentősebb szolgáltatások szerződésszerűen teljesített munkáért kapott nettó ellenszolgáltatás összege adatai (saját teljesítés értéke a vizsgált időszak vonatkozásában). - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy szerződésszerűen teljesített szolgáltatásra vonatkozzanak. AK az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során kizárólag a vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szolgáltatás, amelynek teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi időpontban fejeződött be. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Közös ajánlattevők esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot kell benyújtania. M/1. Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik állati eredetű melléktermékek és/vagy állati tetemek elszállítása tárgyú referenciával /referenciákkal legalább nettó 4 600 000,- Ft értékben. Ajánlatkérő állati eredetű melléktermékek és állati tetemek alatt, a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról szóló és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete 8. cikke szerinti 1. kategóriába tartozó, állati eredetű melléktermékek és állati tetemeket érti. Az előírt minimumkövetelmény több szerződés bemutatásával is teljesíthető. Ugyanaz(ok) a referencia/referenciák több rész tekintetében is bemutatható(k): amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ugyanaz a referencia/referenciák valamennyi megpályázott részhez benyújtható(k). Több részre történő ajánlattétel esetén a megajánlott részek közül a legmagasabb követelménynek való megfelelést szükséges igazolni, amellyel ajánlattevő valamennyi megajánlott részre igazolhatja alkalmasságát. Folytatás BT-300 mezőben
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Az eljárás valamennyi részében: 1. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. 2.Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7)...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Az eljárás valamennyi részében: 1. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. 2.Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. Közös ajánlattétel esetében az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2a) bek. szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot egyszerű elektronikus másolati formában, mely okiratnak ki kell terjednie arra, hogy az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az adott eljárás tekintetében; BT77-es mező folytatása: A szerződést megerősítő biztosítékok: - Késedelmi kötbér: a késedelmi kötbér a késedelemmel érintett munkára vonatkozó nettó eseti megrendelési díj – mint vetítési alap - 5 %-a/óra. A késedelmi kötbér maximuma a késedelemmel érintett munka nettó eseti megrendelés díjának 30%-a lehet. Amennyiben azonban a késedelemmel érintett órák száma meghaladja a 6 órát, Megrendelő jogosult – anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene – a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú nyilatkozattal az eseti megrendelést visszavonni és az eseti megrendelésre vonatkozó meghiúsulási kötbért követelni. Amennyiben Nyertes Ajánlattevő késedelme eseti megrendelés teljesítése esetében a szerződés hatálya alatt összesen legalább 3 alkalommal meghaladja a 6 órát, úgy Megrendelő jogosult – anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene – a keretszerződést a Nyertes Ajánlattevőhöz intézett egyoldalú nyilatkozattal, azonnali hatállyal felmondani vagy a szerződéstől elállni és késedelmi kötbér helyett a keretszerződésre vonatkozó meghiúsulási kötbért követelni. - Meghiúsulási kötbér (eseti megrendelés): Amennyiben az eseti megrendelés teljesítési határideje esetében Vállalkozó késedelme meghaladja a 6 órát, úgy a Megrendelő az adott eseti megrendelés szerinti nettó vállalkozói díj 30%-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbért érvényesíthet Vállalkozóval szemben Meghiúsulási kötbér (keretszerződés): Ha a jelen szerződés teljesítése részben vagy egészében olyan okból, amiért a Vállalkozó felelős elmarad, meghiúsul, a Megrendelő a szerződés nettó keretösszegből a felmondási, illetve elállási jog gyakorlásának időpontjában még rendelkezésre álló összeg 20 %-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbért érvényesíthet Vállalkozóval szemben. Ajánlatkérő jogosult továbbá a fenti mértékű keretszerződésre vonatkozó meghiúsulási kötbért érvényesíteni abban az esetben is, ha a szerződés az Ajánlatkérő által történő azonnali hatályú felmondással, illetve elállása esetén szűnik meg. és hogy az EKR rendszerben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő nem határoz meg ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget az eljárás egyik részében sem.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az eljárás valamennyi részében: Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint. Az ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1) bekezdés szerint igazolt...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az eljárás valamennyi részében: Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint. Az ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1) bekezdés szerint igazolt egyedi megrendelések teljesítését követően kiállított számla ellenértékét a Ptk.6:130. § (1) és (2) bekezdése szerint a számla kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül átutalással fizeti meg. Az ellenszolgáltatást ajánlatkérő saját forrásból biztosítja. Ajánlatkérő előleget nem ad. Folytatás a BT-76 mezőben
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződés teljesítése során a szolgáltatást nyújtó (nyertes ajánlattevő és alvállalkozó) a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, a munkavégzés...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződés teljesítése során a szolgáltatást nyújtó (nyertes ajánlattevő és alvállalkozó) a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, a munkavégzés során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendeletben és annak módosításaiban, valamint a munkavégzésre vonatkozó egyéb törvényekben, rendeletekben, szabványokban és biztonsági szabályzatokban foglaltakat szigorúan betartásával köteles eljárni.
“Kbt. 62. § (1) bek. ab) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) pontra vonatkozó része” Többet mutasson (11) “Kbt. 62. § (1) bek. ac) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ad) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. ae) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. af) pont, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) pontra vonatkozó része”
“Kbt. 62. § (1) bek. b) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. c) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. d) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. n) és o) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. m) pont”
“Kbt. 62. § (1) bek. i) pont”
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2)...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Kbt. 62. § (1) bek. ag) pont Kbt. 62. § (1) bek. ah) pont Kbt. 62. § (2) bek. az (1) bekezdés ag) és ah) pontjai kapcsán Kbt. 62. § (1) bek. e) pont Kbt. 62. § (1) bek. f) pont Kbt. 62. § (1) bek. k) pont Kbt. 62. § (1) bek. l) pont Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. Ajánlattevő vonatkozásában: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattételi szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben Ajánlatkérő nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében az ajánlattevő gazdasági szereplő tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3a) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az ajánlatkérő felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §- a, a Kbt. 62. § (1) kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint, a Kbt. 62. § (1) kc) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint, • a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint, a Kbt. 62. § (1) kc) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint.A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján Ajánlattevőknek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az ajánlattevőknek Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az Ajánlatkérő által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az ajánlattevő valamely korábbi igazolás figyelembevételét kívánja, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatóak legyenek. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14605749244
Postacím: Fényes Elek Utca 7-13.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Hajas Tünde
E-mail: hajas.tunde@kozut.hu📧
Telefon: +36 18199171📞
Fax: +36 15111891 📠
URL: https://www.kozut.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000024592025🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000024592025🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
“Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg. Jelen...”
További információk
Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg. Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás. így az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) rendelkezései alkalmazandók. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR regisztráció a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap webhelyen tehető meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http://ujvilag.gov.hu). Az EKR használatával és az EKR-ben történő regisztrációval kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését - az EKR-ben való előzetes regisztrációt követően – kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti az „Érdeklődés jelzése” funkció használatával.A Kbt. 41/A. § (3) bekezdése valamint az 57. § (1) bekezdés b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Az eljárásban benyújtandó űrlapok: • Felolvasólap • Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében • Nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján; • Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról; • Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés vonatkozásában; • Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában (amennyiben a Kbt. 65. § (7) bekezdési szervezet kerül bevonásra); • Nyilatkozat üzleti titokról; • Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum. AK az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel vonatkozásában – az eljárás összes része tekintetében – szigorúbban határozza meg [321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 30. § (4)]. Az ajánlatok értékelésének szempontja az eljárás valamennyi részében: Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti a legjobb ár-érték arány. Pontozás minimum értéke 0, maximum értéke 10. Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat is az eljárás valamennyi részében. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza az eljárás egyik részében sem. AK az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti az eljárás egyik részében sem. AK felhívja továbbá a figyelmet, hogy az ajánlattevőknek az ajánlatukban nyilatkozniuk kell, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősülnek-e. Amennyiben AT nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdése e) pontja alapján érvénytelennek minősül. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdése alapján AK előírja, hogy az AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell az Európai Unió Tanácsának az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 5k. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal összefüggésben arról, hogy a Rendelet szerinti tilalmak az ajánlattevő, valamint az ajánlatban ismert és a Keretszerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennállnak-e. Amennyiben AT a tilalom hatálya alatt áll, úgy az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdése e) pontja alapján érvénytelennek minősül. A Rendeletben foglalt tilalmak további gazdasági szereplők (alvállalkozó, szállító, kapacitást nyújtó szervezet) vonatkozásában történő fennállása esetéről a Közbeszerzési Dokumentumok I. fejezete (Az ajánlat elkészítéséhez szükséges információk) 17. „További információk” pontja tartalmaz bővebb információkat. Az ajánlati kötöttség IV.2.6) pont szerinti 1 hónapos időtartama alatt 30 nap értendő. Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény VI.5) „E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátumot tekinti. AK nem biztosítja helyszíni bejárás lehetőségét a gazdasági szereplők számára az eljárás egyik részében sem. Az eljárás valamennyi részének vonatkozásában: AK rögzíti, hogy ha az eljárásban a nyertes ajánlattevő visszalép, – amennyiben az összegezésben megjelölésre kerül – a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köthet szerződést. A szerződéskötéstől való visszalépésnek kell tekinteni különösen, de nem kizárólagosan azt az esetet, ha a nyertes AT az AK részére nem küldi meg az Eljárást megindító felhívás III.4.7) pontja szerinti dokumentumokat a keretszerződés megkötését megelőző szerződéses adategyeztetés során. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Kbt. 41/A. § (1) bek.ben meghatározottak szerint. AT a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz. Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor az AT-nek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát kell ajánlatában benyújtania. Az ily módon az ajánlatban benyújtott (feltöltött) minden – az AT vagy alvállalkozó, vagy Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. Az ajánlathoz csatolni kell (fel kell tölteni) az ajánlattevő, alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát egyszerű elektronikus másolatban. A részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazza. Az előzetes piaci konzultáció (Nyilvános előzetes piaci konzultáció – EKR ) összefoglalójának elektronikus elérhetősége: EKR002450052024 Jelen közbeszerzési eljárás a Magyar Közút Nonprofit Zrt, mint Ajánlatkérő igénye alapján, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., mint Lebonyolító által kerül lefolytatásra. Az eljárás során az EKR-ben történő kommunikáció és a kapcsolattartás az ajánlati felhívás I.1) pontjában, a Lebonyolító kapcsolattartójaként megjelölt személyen keresztül történik. Jelen felhívásban minden, az Ajánlatkérő részéről megfogalmazott előírás az eljárásban a Lebonyolítón keresztül érvényesül, továbbá minden olyan esetben, ahol jelen felhívás illetve a Közbeszerzési Dokumentumok az Ajánlatkérő felé történő benyújtási kötelezettséget ír elő, az a Lebonyolítón keresztül valósul meg. BT750 mező folytatása:Amennyiben az alkalmassági követelménynek való megfelelés a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 22. § (1) bek. a) pontja alapján a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) és f) pontja szerinti szervezet (illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül) javára történő teljesítéssel igazolható, az alkalmasság igazolása a szervezet részéről kiállított, vagy általa aláírt referenciaigazolás benyújtásával szükséges. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § alapján.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 023-072392 (2025-01-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-06-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 100 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 100 000 000 HUF 💰
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 9 200 000 HUF 💰
7 200 000 HUF 💰
17 600 000 HUF 💰
11 100 000 HUF 💰
9 000 000 HUF 💰
14 600 000 HUF 💰
8 800 000 HUF 💰
10 400 000 HUF 💰
5 600 000 HUF 💰
6 500 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-13 📅
Cím: Állati tetemek szállítása - 1 - Bács-Kiskun, JNSZ vármegyék
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000024592025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 200 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2819
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: PetMobile Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23348422213
Postacím: Vasút Sor 80.
Postai irányítószám: 2011
Postai város: Budakalász
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: petmobilekft@gmail.com📧
Telefon: +36 305908481📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2859
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2867
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 11 100 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2883
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
“állati eredetű melléktermék szállítás”
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 1 665 000 HUF 💰
Arány (%): 15
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“állati eredetű melléktermék szállítás”
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: TEGE-GROUP Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25420948243
Postacím: Lágymányosi Utca 12. fszt. 2.
Postai irányítószám: 1111
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: info@tegegroup.hu📧
Telefon: +36 301829858📞
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2875
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 1 350 000 HUF 💰
6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2811
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A vállalkozó neve és címe
Név: Matadella-Plusz Környezetvédelmi és Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13115386209
Postacím: Cívis Utca 16 5. em. 41.
Postai irányítószám: 4032
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar🏙️
E-mail: matadella@digikabel.hu📧
Telefon: +36 302892717📞
Fax: +36 52418931 📠
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2843
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2851
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2891
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000024592025/2835
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010
A vállalkozó neve és címe
Név: CarDoctor Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13777559202
Postacím: Tüskésréti Út 44
Postai irányítószám: 7631
Postai város: Pécs
Régió: Baranya🏙️
E-mail: cardoctorpecs@gmail.com📧
Telefon: +36 202211001📞
Kiegészítő információk További információk
“• Az eljárást az első része tekintetében a PetMobile Kft. (2011 Budakalász, Vasút sor 80. , adószám: 23348422-2-13 ) az eljárás nyertese • Az eljárást a...”
További információk
• Az eljárást az első része tekintetében a PetMobile Kft. (2011 Budakalász, Vasút sor 80. , adószám: 23348422-2-13 ) az eljárás nyertese • Az eljárást a második része tekintetében a PetMobile Kft. (2011 Budakalász, Vasút sor 80. , adószám: 23348422-2-13)az eljárás nyertese • Az eljárást a harmadik része tekintetében a PetMobile Kft. (2011 Budakalász, Vasút sor 80. , adószám: 23348422-2-13 ) az eljárás nyertese • Az eljárást a negyedik része tekintetében a TEGE-GROUP Kft. (1111 Budapest, Lágymányosi utca 12. fszt. 2., adószám: 25420948-2-43 ) az eljárás nyertese • Az eljárást az ötödik része tekintetében a TEGE-GROUP Kft. (1111 Budapest, Lágymányosi utca 12. fszt. 2., adószám: 25420948-2-43 ) az eljárás nyertese • Az eljárást a hatodik része tekintetében a Matadella-Plusz Környezetvédelmi és Kereskedelmi Kft. (4032 Debrecen, Cívis u 16. 5. em. 41., adószám: 13115386-2-09) az eljárás nyertese • Az eljárást a hetedik része tekintetében a PetMobile Kft. (2011 Budakalász, Vasút sor 80. , adószám: 23348422-2-13 )az eljárás nyertese • Az eljárást a nyolcadik része tekintetében a PetMobile Kft. (2011 Budakalász, Vasút sor 80. , adószám: 23348422-2-13 )az eljárás nyertese • Az eljárást a kilencedik része tekintetében a PetMobile Kft. (2011 Budakalász, Vasút sor 80. , adószám: 23348422-2-13 )az eljárás nyertese • Az eljárást a tizedik része tekintetében a CarDoctor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (7631 Pécs, Tüskésréti út 44. adószám: 13777559-2-02) az eljárás nyertese Ajánlatkérő nem vett figyelembe környezetvédelmi illetőleg szociális szempontot.