Anesztézia és intenzív terápiás termékek besz-e

Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

Adásvételi szerződés keretében anesztézia termékek beszerzése 46 részben 24 hónapra. Alapmennyiség 24 hónapra összesen: 39.654 db anesztéziai termék. Az egyes részekre vonatkozó mennyiség az adott résznél kerül feltüntetésre. A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében Ajánlatkérő jelen ajánlati felhívásban és egyéb a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot Ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-10-03. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-09-01.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-09-01 Ajánlati felhívás
2025-10-01 Ajánlati felhívás
2025-10-13 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2025-09-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Anesztézia és intenzív terápiás termékek besz-e
Hivatkozási szám: EKR000224952025
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés keretében anesztézia termékek beszerzése 46 részben 24 hónapra. Alapmennyiség 24 hónapra összesen: 39.654 db anesztéziai termék. Az...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Anesztézia és újraélesztés 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 46
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 46

1️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/1
Cím: Anesztéziai arcmaszk
A beszerzés leírása:
Anesztéziai arcmaszk - 60 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Anesztéziai maszk 📦
Postacím: Seregélyesi út 3.
Irányítószám: 8000
Város: Székesfehérvár
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Fejér 🏙️
Időtartam: 24 hónap
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/2
Cím: Ambu ballonhoz szilikon maszk
A beszerzés leírása:
Ambu ballonhoz szilikon maszk - 20 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/3
Cím: Oxigénmaszk reservoir zsákkal + csővel (felnőtt)
A beszerzés leírása:
Oxigénmaszk reservoir zsákkal + csővel (felnőtt) - 1000 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/4
Cím: Teljes arcmaszk non-invazív lélegeztetéshez
A beszerzés leírása:
Teljes arcmaszk non-invazív lélegeztetéshez - 20 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/5
Cím: Gyógyszerporlasztó készlet maszkkal
A beszerzés leírása:
Gyógyszerporlasztó készlet maszkkal - 1500 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/6
Cím: Endotrachealis tubus cuff nélkül
A beszerzés leírása:
Endotrachealis tubus cuff nélkül - 400 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Termékek/szolgáltatások: Anesztéziai műszerek 📦
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/7
Cím: Endotracheális tubus cuffos
A beszerzés leírása:
Endotracheális tubus cuffos - 10000 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/8
Cím: Spirál endotracheal tubus
A beszerzés leírása:
Spirál endotracheal tubus - 5600 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/9
Cím: Tracheostomiás tubus
A beszerzés leírása:
Tracheostomiás szett - 630 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/10
Cím: Tracheostomiás tubus rögzítő pánt gyermek
A beszerzés leírása:
Tracheostomiás tubus rögzítő pánt gyermek - 30 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/11
Cím: Laryngeal maszk harapásgátlóval
A beszerzés leírása:
Laryngeal maszk harapásgátlóval - 2000 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011

1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/12
Cím: Laryngeal maszk 3-4-5 méretben
A beszerzés leírása:
Laryngeal maszk 3-4-5 méretben - 25 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012

1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/13
Cím: Laryngiális maszk i-gel
A beszerzés leírása:
Laryngiális maszk i-gel - 100 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013

1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/14
Cím: Guedel tubus gyermek
A beszerzés leírása:
Guedel tubus gyermek - 1500 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014

1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/15
Cím: Guedel tubus felnőtt
A beszerzés leírása:
Guedel tubus felnőtt - 4000 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015

1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/16
Cím: HI-LO evac trachea kanül
A beszerzés leírása:
HI-LO evac trachea kanül - 60 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016

1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/17
Cím: Nasopharyngeális tubus
A beszerzés leírása:
Nasopharyngeális tubus - 60 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0017

1️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/18
Cím: Légcsőkanül
A beszerzés leírása:
Légcsőkanül - 80 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0018

1️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/19
Cím: Tubusvezető nyárs 1
A beszerzés leírása:
Tubusvezető nyárs 45 cm hosszú, 7-11 mm ET tubushoz - 28 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0019

2️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/20
Cím: Tubusvezető nyárs 2
A beszerzés leírása:
Tubusvezető nyárs 38 cm hosszú,2,5-3,5 mm ET tubushoz - 28 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0020

2️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/21
Cím: Tubusvezető nyárs 3
A beszerzés leírása:
Tubusvezető nyárs 45 cm hosszú, 5-6,5 mm ET tubushoz - 28 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0021

2️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/22
Cím: Koraszülött CPAP légzőkör
A beszerzés leírása:
Koraszülött CPAP légzőkör - 350 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0022

2️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/23
Cím: Légzőkör gyermek egyszer használatos
A beszerzés leírása:
Légzőkör gyermek egyszer használatos - 105 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0023

2️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/24
Cím: Csecsemő légzőkör
A beszerzés leírása:
Csecsemő légzőkör - 50 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0024

2️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/25
Cím: Reszuszcitációs készlet
A beszerzés leírása:
Reszuszcitációs készlet - 300 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0025

2️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/26
Cím: Airvo 2 légzőkör NEB adapterrel
A beszerzés leírása:
Airvo 2 légzőkör NEB adapterrel - 30 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0026

2️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/27
Cím: Légzőkör felnőtt egyszer használatos
A beszerzés leírása:
Aneszteziológiai E.H.lélegeztető rendszer, nyújtható, formázható, min.2 méter hosszúságú (kinyújtva) - 1120 db A részletes műszaki specifikációt az...  Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0027

2️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/28
Cím: Légzőkör felnőtt E.H.
A beszerzés leírása:
Egyszerhasználatos összetolható,harmónika légzőkör 1.5 méteres (kinyújtva) - 400 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.  Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0028

2️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/29
Cím: Légzőkör egyszer használatos Newport
A beszerzés leírása:
Légzőkör E.H.Newport Egyszer használatos, 1,5m hosszú univerzális (22 mm-es belső átmérőjű) - 100 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat...  Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0029

3️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/30
Cím: Légzőkör csecsemő MAQUET
A beszerzés leírása:
Légzőkör csecsemő MAQUET - 40 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0030

3️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/31
Cím: Áramlásmérő szenzor légzőkörrel
A beszerzés leírása:
Áramlásmérő szenzor légzőkörrel - 150 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0031

3️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/32
Cím: Altatószóda 1
A beszerzés leírása:
Altatószóda 1,2kg - 1,6 kg-os kiszerelés - 250 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Termékek/szolgáltatások: Anesztézia és újraélesztés 📦
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0032

3️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/33
Cím: Altatószóda 2
A beszerzés leírása:
Altatószóda 0,8kg - 1 kg -os kiszerelés - 360 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0033

3️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/34
Cím: Altatószóda 3
A beszerzés leírása:
1 kg - 1,3 kg altatószóda - 60 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0034

3️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/35
Cím: Egyszer használatos bronchoscope
A beszerzés leírása:
Egyszer használatos bronchoscope Regular 5,0/2,2 - 20 db Egyszer használatos bronchoscope Large 5,8/2,8 - 20 db A részletes műszaki specifikációt az...  Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0035

3️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/36
Cím: Masimo SpO2 érzékelő újszülött
A beszerzés leírása:
Masimo SpO2 érzékelő újszülött - 120 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0036

3️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/37
Cím: Duplánforgkönyökű bronport
A beszerzés leírása:
Duplánforgkönyökű bronport - 7000 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0037

3️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/38
Cím: Epidurál set
A beszerzés leírása:
Epidurál set - 450 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0038

3️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/39
Cím: Heimlich szelep
A beszerzés leírása:
Heimlich szelep - 220 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0039

4️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/40
Cím: Újszülött - gyermek orrkanül E.H.
A beszerzés leírása:
Újszülött - gyermek orrkanül E.H. - 200 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0040

4️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/41
Cím: Gyógyszerporlasztó e.h.
A beszerzés leírása:
Gyógyszerporlasztó e.h. - 500 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0041

4️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/42
Cím: Szenzor gyermek 3-20 kg-ig
A beszerzés leírása:
Szenzor gyermek 3-20 kg-ig - 420 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0042

4️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/43
Cím: Spirometria szenzor e.h.
A beszerzés leírása:
Spirometria szenzor e.h. - 60 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0043

4️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/44
Cím: Spirometria cső e.h. 2m
A beszerzés leírása:
Spirometria cső e.h. 2m - 60 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0044

4️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/45
Cím: Gázmintavételi cső 2m
A beszerzés leírása:
Gázmintavételi cső 2m - 60 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0045

4️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000224952025/46
Cím: Magas áramlású orrkanül
A beszerzés leírása:
Magas áramlású orrkanül - 40 db A részletes műszaki specifikációt az ártáblázat (műszaki leírás) tartalmazza.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0046

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-10-03 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-10-03 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a ill. a Kbt. 68.§-a irányadó.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2025-10-03 11:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a ill. a Kbt. 68.§-a irányadó.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Bejegyzés a cégregiszterbe
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság SZ/1 A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontjára vonatkozóan az ajánlatkérő előírja, hogy a gazdasági szereplő...  Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M/1 Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az M/1 pontban foglalt...  Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Független szervezetek által kiadott tanúsítványok a minőségbiztosítási szabványokról
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M/2 Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az M/2 pontban foglalt...  Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Valamennyi rész vonatkozásában: Ajánlatkérő - a Kbt. 35. § (8)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások figyelembe vételével - a közbeszerzési eljárás...  Többet mutasson
Kauciók és garanciák: Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához nem kötött.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Valamennyi rész vonatkozásában: Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem fizet....  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész vonatkozásában: Késedelmi kötbér: Eladó késedelmi kötbér megfizetésére köteles a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján, ha olyan okból, amiért...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
  • Bűnszervezetben való részvétel
  • Korrupció
Többet mutasson (17)
  • Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
  • Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
  • Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
  • Az adófizetési kötelezettség megszegése
  • A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
  • Csőd
  • Fizetésképtelenség
  • Csődegyezség hitelezőkkel
  • A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
  • Felszámoló által kezelt vagyon
  • Üzleti tevékenység felfüggesztése
  • A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
  • A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
  • Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
  • Tisztán nemzeti kizáró okok
  • Csalás
  • Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...  Többet mutasson
Részletesen egységes szerkezetben lásd a III.3) Kizáró okok első (Bűnszervezetben való részvétel) pontját.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: 15360025207
Postacím: Seregélyesi Út 3
Postai irányítószám: 8000
Postai város: Székesfehérvár
Régió: Fejér 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Imre Tímea
E-mail: gazdig@mail.fmkorhaz.hu 📧
Telefon: +36 22535500 📞
Fax: +36 22535694 📠
URL: http://www.fmkorhaz.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Egészség
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000224952025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000224952025 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR-ben történik, azonban a Kbt. 41/C. § (4) bekezdés szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben...  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 168-572749 (2025-09-01)
Ajánlati felhívás (2025-10-01)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-10-13 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-10-13 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-10-13 11:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Oct 03 11:00:00...  Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Az eljárásban kiegészítő tájékoztatás-kérések érkeztek, a kiegészítő tájékoztatást ajánlatkérő azonban nem tudja az előírt határidőben [56. § (2) bekezdés]...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 572749-2025
Forrás: OJS 2025/S 189-643432 (2025-10-01)
Ajánlati felhívás (2025-10-13)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-10-21 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-10-21 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-10-21 11:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Oct 13 11:00:00...  Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Az eljárásban kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet nyújtottak be a Kbt. 56. § (2) bekezdésben foglalt válaszadási határidőt megelőző negyedik napnál...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 643432-2025
Forrás: OJS 2025/S 197-674920 (2025-10-13)