Balatonlelle mentőállomás és ügyelet tervanyagának készítésére vonatkozó dokumentációk elkészítése: - tanulmányterv készítése, - engedélyezési terv készítése, - építési engedély megszerzése, - közműszolgáltatókkal, hatóságokkal egyeztetések lefolytatása, különös tekintettel a vízjogi engedélyezési eljárásra, - kiviteli tervanyag készítése, - kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során felmerülő szakmai kérdések megválaszolása és az ehhez kapcsolódó dokumentumok kezelése. - tervezői művezetés a beruház teljes időtartama alatt - opciós tétel (1.2. „Ár” értékelési szempont); - megvalósulási tervek elkészítése – opciós tétel (1.3. „Ár” értékelési szempont); Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján rögzíti, hogy amennyiben az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve meghatározott gyártmányú vagy eredetű́ dologra, illetve konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-12-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-11-17.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-11-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Balatonlelle mentőállomás és ügyelet tervezése
Hivatkozási szám: EKR001942772025
Rövid leírás:
Balatonlelle mentőállomás és ügyelet tervanyagának készítésére vonatkozó dokumentációk elkészítése: - tanulmányterv készítése, - engedélyezési terv készítése, - építési engedély megszerzése, - közműszolgáltatókkal, hatóságokkal egyeztetések lefolytatása, különös tekintettel a vízjogi engedélyezési eljárásra, - kiviteli tervanyag készítése, - kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során felmerülő szakmai kérdések megválaszolása és az ehhez kapcsolódó dokumentumok kezelése. - tervezői művezetés a beruház teljes időtartama alatt - opciós tétel (1.2. „Ár” értékelési szempont); - megvalósulási tervek elkészítése – opciós tétel (1.3. „Ár” értékelési szempont); Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján rögzíti, hogy amennyiben az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve meghatározott gyártmányú vagy eredetű́ dologra, illetve konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata.
Balatonlelle mentőállomás és ügyelet tervanyagának készítésére vonatkozó dokumentációk elkészítése: - tanulmányterv készítése, - engedélyezési terv készítése, - építési engedély megszerzése, - közműszolgáltatókkal, hatóságokkal egyeztetések lefolytatása, különös tekintettel a vízjogi engedélyezési eljárásra, - kiviteli tervanyag készítése, - kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során felmerülő szakmai kérdések megválaszolása és az ehhez kapcsolódó dokumentumok kezelése. - tervezői művezetés a beruház teljes időtartama alatt - opciós tétel (1.2. „Ár” értékelési szempont); - megvalósulási tervek elkészítése – opciós tétel (1.3. „Ár” értékelési szempont); Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján rögzíti, hogy amennyiben az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve meghatározott gyártmányú vagy eredetű́ dologra, illetve konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001942772025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Balatonlelle mentőállomás és ügyelet tervanyagának készítése 3+1 mentő-gépkocsis állomás és egységes alapellátási ügyeleti ellátó hely kialakítására, A beruházás célja: A mentőállomás feladatainak ellátásához optimális körülmények biztosítása. A tervezés részletes előírásait a KKD mellékeltét képező tervezési program tartalmazza. A tervezés a mentőállomás kialakítása érdekében, annak működéséhez a következő egységek tervezésére irányul: Egészségügyi egység: mentési feladatok késedelem nélküli ellátása, ügyeleti funkcionális helyiségek. Mentőtiszti/nővér/orvosi/ügyeletes gépjárművezetői szoba - min 5 db 12 m2 Vizsgáló - 1 db 24 m2 Fektető - 1 db 15 m2 Kiszolgáló és szociális egység: A lelépő személyzet számára tisztálkodási, a szolgálatban lévő egységek részére ezen felül étkezési és pihenési lehetőségről kell gondoskodni. Váró 37-40 m2 Nappali tartózkodó (+ kézmosó orvosi csapteleppel) 37-40 m2 (a személyzet max. létszám függvényében – 1,5 m2/fő) Ételmelegítő helyiség (teakonyha) 5-10 m2 Éjszakai pihenő 3×12 m2/24 órás kivonuló egység 3*12=36 m2 Rekreációs egység/ügyeletes orvosi szálláshely - min 4 db 4x30=120 m2 Fekete-fehér rendszerű öltözők (férfi): 35 m2 Mosdó, zuhany, WC - 1 zuhanyfülke/5 fő 10 m2 Női öltöző fekete-fehér rendszerű, zuhany, WC 22 m2 Női dolgozók számára biztosított fekete-fehér öltöző helyiség. 2x10 öltözőszekrény elhelyezését is biztosítani kell. WC, mosdó (külön női, férfi) OTÉK szerint 6 m2 Többszintes épület esetén szintenként kell kialakítani min. egy férfi és női WC blokkot. Beteg WC, mosdó (külön női, férfi, akadálymentes) OTÉK szerint 12 m2 Min. egy férfi, egy női és egy akadálymentesített WC blokkot kell kialakítani, melyeknek a váróból elérhetőnek kell lenniük. Műszaki egység: a mentő-gépkocsik elhelyezésére, mosására, és az eszközök fertőtlenítésére szolgáló helyiségcsoport. Gépkocsitároló: 3 db állás (8,0 m x 4,0 m/gk.) 96 m2 Fertőtlenítő helyiség 8-9 m2 Gépkocsi mosó helyiség: 45 m2 Ügyeletes gépkocsitároló 1 db állás (8,0 m x 4,0 m/gk.) 32 m2 Gazdasági és igazgatási egység: Az adminisztratív teendők ellátását szolgálja. Állomásvezetői szoba 10 m2 Raktárak: A raktárak az egészségügyi felszerelés ill. tartalékkészlet tárolását szolgálják. lehetőleg földszinti elhelyezéssel tervezendők. Irattár, lehetőleg állomásvezetői szobához kapcsoltan 5 m2 Műszaki raktár 10-15 m2 Gyógyszerraktár: 6 m2 Ügyeleti raktár: 6 m2 Textilraktár, szennyes Védő és tisztaruha 4 m2 Földszinti elhelyezés gépkocsitároló közelében tervezendő. Veszélyes hulladéktároló 4 m2 Takarítószer tároló 2 m2 Kazánház (gépészeti terv szerint) 4 m2 Szélfogó, előtér, folyosók, közlekedők, lépcső Gázpalack tároló (oxigén) kültéri kapcsolattal, robbanó ajtófelülettel kialakítva. Az elkészült tervdokumentációkat, vagy részteljesítésként elfogadható valamely részét digitálisan (CD, DVD, vagy Pendrive adathordozón), és nyomtatott formában kell leszállítani a szerződés b) jelű mellékletben meghatározott tartalommal, formátumban és példányszámban. A tervezés ütemezése azon belül, tervezési részhatáridők, teljesítendő feladatok részletes leírása a közb. dok. részét képező szerződéstervezetben. A Tervező felelős az általa készített kivitelezési dokumentáció technológiai megvalósíthatóságáért. A mentőállomás feladatainak ellátásához optimális körülmények biztosítása az alábbi jogszabályok szerint: - mentés 5/2006 (II.7.) EüM rendelet szerint - ügyeleti tevékenység a 2003. évi LXXXIV. törvény szerint - egészségügyi feladatvégzés az 1997. évi CLIV. törvény szerint - az ehhez szükséges gazdasági és műszaki tevékenység. Az ajánlatkérő a tervezővel kötött szerződésben előírja, hogy az elkészített tervekkel kapcsolatosan korlátlan és kizárólagos felhasználási jogokat szerez, a tervező pedig nyilatkozik ezen felhasználási jogok átruházásáról a tervezési szerződésben meghatározott erre vonatkozó díj ellenében. (322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés) Ajánlatkérő közbeszerzési eljárásai során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.), valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 rendelete (GDPR) szerinti személyes adatkezelés is megvalósul.

További információk:
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a teljesítési határidő vonatkozásában a pontos teljesítési ütemezést és határidőket a közbeszerzési dokumentumok és a műszaki leírás tartalmazza. A minőségi részszempont körében megajánlott szakemberek között az átfedés megengedett. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. A II.2.7) pontban rögzített 160 nap időtartamban az opcionális feladatok nem tartoznak bele.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A tervezési szerződés teljesítési helye és a papír alapú tervek átadási helye: Országos Mentőszolgálat Építészeti és Ingatlanüzemeltetési Osztály (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 77.). Tervezésre vonatkozó pontos helyszín: 8638 Balatonlelle, Richter utca 3., 3464/5 hrsz.

Postacím: Richter
utca
3
Irányítószám: 8638
Város: Balatonlelle
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Somogy🏙️
Időtartam: 160 nap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben az állami építési beruházás megvalósítása érdekében a vállalkozó kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás az Ajánlatkérő által utolsóként elfogadott Végleges Tervdokumentáció átadásától számított 3 éven belül megindításra kerül, úgy az Ábtv. 19. § (1) bekezdésére tekintettel a 25/2024. (VIII. 8.) ÉKM rendelet 45. § (1) bekezdés ca) pontjában meghatározott tervezői művezetést a kivitelezés ideje alatt opciós tételként rendelje meg. Az opciós rész, a tervezői művezetés szolgáltatás nettó díját ajánlattevő köteles a tervezői művezetésre vonatkozó tervezési feladatleírás alapján meghatározni azzal, hogy a kivitelezés időtartama tervezetten 36 hónap. fAz 1.2. Tervezői művezetés nettó díja (HUF) opciós tétel nettó díja nem haladhatja meg a „Nettó tervezői díj (HUF)” értékének 5 %-át, valamint az 1.3. Megvalósulási tervek elkészítésével kapcsolatos nettó tervezői díj (HUF) opciós tétel nettó díja nem haladhatja meg a „Nettó tervezői díj (HUF)” értékének 1%-át. Amennyiben az ajánlat a fent rögzített arányoknak, előírásnak nem felel meg, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi hiánypótlás kibocsátása nélkül.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2.1) szerint bemutatott szakember alkalmassági minimum követelményen felüli máshová nem sorolt egyéb épületek tervezésében tervezőként szerzett „É” szerinti építészeti tervezői többlet szakmai tapasztalata (min. 0 db – max. 5 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M.2.2) szerint bemutatott szakember alkalmassági minimum követelményen felüli máshová nem sorolt egyéb épületek tervezésében tervezőként szerzett „T” szerinti tartószerkezeti tervezői többlet szakmai tapasztalata (min. 0 db – max. 5 db)
Az M.2.3) szerint bemutatott szakember alkalmassági minimum követelményen felüli máshová nem sorolt egyéb épületek tervezésében tervezőként szerzett „G” szerinti építménygépészeti tervezői többlet szakmai tapasztalata (min. 0 db – max. 5 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M.2.4) szerint bemutatott szakember alkalmassági minimum követelményen felüli máshová nem sorolt egyéb épületek tervezésében tervezőként szerzett V” szerinti építményvillamossági tervezői többlet szakmai tapasztalata (min. 0 db – max. 5 db)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 30
10
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ajánlatkérő az ajánlatokat a „legjobb ár-érték arány” szempontja szerint értékeli a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint. Értékelési ponttartomány: 0,00-10,00 pont Értékelési módszer: - az ár értékelési szempontok esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója „a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” (2025. május 29.) szerinti fordított arányosítás, - a minőségi értékelési szempontok esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója „a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” (2025. május 29.) szerinti egyenes arányosítás. Részletek a Közbeszerzési Dokumentumokban. Ajánlatkérő "Máshová nem sorolt egyéb épületek" alatt a Központi Statisztikai Hivatal elnökének 9006/1999. (SK 5.) KSH közleménye az Építményjegyzékről 1274 "Máshová nem sorolt egyéb épületek" körében felsorolt épületeket ért.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-17 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-17 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1b)-(1c) és a (4) valamint (6) bekezdésében valamint a 424/2017 (XII.19) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-12-17 12:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. www.ekr.gov.hu
További információk:
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1b)-(1c) és a (4) valamint (6) bekezdésében valamint a 424/2017 (XII.19) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
SZ/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem szerepel az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 31. §-a szerinti szakmagyakorlási tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, vagy előírt szervezeti kamarai tagsággal. (Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pont, 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. § b) pont, 322/2015. Korm. rendelet 8. § (1) bek.). Megkövetelt igazolási mód: Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az EEKD „IV. Rész” „α: szakaszának kitöltésével kell egyszerűen nyilatkoznia arról, hogy az AK által előírt szakmai tevékenység végzésére vonatkozó követelménynek megfelel. (Részletes adatok megadását az AK nem írja elő.). Igazolási mód: Igazolási mód: A Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi az ingyenesen elérhető elektronikus névjegyzék (https://ceg.mek.hu/index.php?p=p_kereso) adatai alapján. Amennyiben az ajánlattevő a nyilvántartásban szerepel, ennek vonatkozásában külön igazolás csatolása nem szükséges. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén az előírt követelmény (a letelepedése szerinti országban építészeti tervezői tevékenységet végző gazdasági társaságok részére előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés) tekintetében az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés igazolását kell benyújtani. A 322/2015. Kr. 8. § (2) bek. alapján Ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell a Magyar Építész Kamara névjegyzékében. Ajánlatkérő az igazolás kapcsán felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdéseiben rögzített lehetőségekre.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Pénzügyi mutató
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben a saját, illetve jogelődje adózott eredménye az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évek közül egynél több évben negatív volt, attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. P/1. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja, illetőleg a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolnia kell saját vagy jogelődje az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának azt a részét, mely alapján megállapítható az adózott eredmény (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az Ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. Amennyiben az Ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, akkor az Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év adózott eredményéről. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Az a szervezet, amelynek adatait az Ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az Ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) szerint, ha ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevételének el kell érnie a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele nem éri el a nettó 30.000.000,- forintot. Ha az ajánlattevő P1) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. [Korm. rend 19. § (3) bek].

Kiválasztási szempont: Specifikus éves forgalom
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P/2. Közbeszerzés tárgyából származó árbevétel Az alkalmasság igazolásának módja: ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa) pont kitöltése. Közös AT-k képviseletében a nyilatkozatot a ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján: P/1.: AT-nek a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évből, a közbeszerzés tárgyából (magasépítési engedélyezési és/vagy kiviteli terv készítése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha AT olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. (Kr. 19. § (3) bek.) A Kbt. 65. § (6) bek. alapján, a P/1. pontban meghatározott követelménynek a közös AT-k együttesen, az árbevételeik összeadásával is megfelelhetnek. A P/1. pont szerinti alkalmassági követelménynek elegendő, ha a közös AT-k egyike megfelel, így elegendő, ha csak az egyik csatolja be a P/1. pont szerinti igazolást. Amennyiben AT (a gazdasági szereplő) működését később kezdte meg (és ezért nem rendelkezik közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adattal az előző három lezárt üzleti évben), úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt üzleti évek közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie az előírt összeget. Amennyiben AT nyilatkozatában kevesebb, mint három lezárt üzleti évet mutat be, amelyből azonban megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelése, AK nem rendel el hiánypótlást a be nem mutatott lezárt üzleti év/évek tekintetében. A Kbt. 65. § (6)-(8), (11)-(12) bek., és a Kr. 19. § (7) bek. megfelelően irányadó. Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található. Az alkalmassági minimumkövetelmény: P/2.: Alkalmatlan ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítési engedélyezési és/vagy kiviteli terv készítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el összesen a 30.000.000,- Ft-ot.

Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Előzetes igazolási mód: A Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdése szerint a részvételre jelentkező részvételi jelentkezésben köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész „alfa” szakasz kitöltése. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerint az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az ajánlattételi szakaszban az alkalmassági követelményeket az alábbiak szerint kell igazolni: M/2. A 321/2015.(X. 30.)Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Benyújtandó iratok: - ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezéséről (EKR nyilatkozatminta kitöltésével), - szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, rendelkezésre állási nyilatkozata, - végzettséget illetve képzettséget igazoló dokumentum. Amennyiben a minőségi értékelési szempont valamelyike tekintetében többlet tapasztalat kerül bemutatásra, tehát az ajánlattevő nem 0 (nulla) megajánlást tesz, abban az esetben az adott szakember vonatkozásában valamennyi, az M.2.1)-M.2.4) pontban meghatározott alátámasztó dokumentumot már az ajánlatban szükséges csatolni a kapcsolódó alkalmassági követelmények vonatkozásában. A szakmai önéletrajzban a szakmai gyakorlatot év/hónap részletezettséggel kell ismertetni. Ajánlatkérő az egyértelműség okán rögzíti, hogy a szakember szakmai önéletrajza, végzettséget igazoló dokumentumokat, adott esetben jogosultságot igazoló dokumentumot és a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat, amelyhez alkalmassági követelmény is kapcsolódik a Kbt. 71. § alapján hiánypótlási körbe tartozhat, azonban az értékelési szempont körében megjelölt szakember(ek)nek az ajánlatból egyértelműen beazonosíthatónak kell lennie. Ajánlatkérő az előírt végzettségekkel/képzettségekkel egyenértékű végzettséget is elfogad. A végzettség/képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Egyenértékű végzettség esetén csatolni kell az egyenértékűnek tekintett végzettséget igazoló intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát. Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) az ajánlattevő kötelezettsége és felelőssége. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti: M/2.1. legalább 1 fő építészeti („É”) szakterületű - vagy azzal egyenértékű - tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges - vagy azzal egyenértékű - képzettséggel, végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel; M/2.2. legalább 1 fő tartószerkezeti tervezési („T”) szakterületű - vagy azzal egyenértékű - tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges - vagy azzal egyenértékű - képzettséggel, végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel; M/2.3. legalább 1 fő építménygépészeti tervezési („G”) szakterületű - vagy azzal egyenértékű - tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges - vagy azzal egyenértékű - képzettséggel, végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel; M/2.4. legalább 1 fő építményvillamossági tervezési („V”) szakterületű - vagy azzal egyenértékű - tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges - vagy azzal egyenértékű - képzettséggel, végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel; A szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozícióra is jelölhető.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK a Kbt. 35. §-ának (8)-(9) bekezdései alapján nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében. Ajánlatkérő projekttársaság alapítását az önálló ajánlattevők vonatkozásában is kizárja jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
AK a Kbt. 35. §-ának (8)-(9) bekezdései alapján nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében. Ajánlatkérő projekttársaság alapítását az önálló ajánlattevők vonatkozásában is kizárja jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában.
Kauciók és garanciák:
Az ajánlattétel 200.000,- Ft, azaz kettőszázezer forint ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bek-ben meghatározottak szerint, átutalás esetén Ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01491687 számú számlájára. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolatát szükséges csatolni az ajánlatban. A pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvényt a Kbt. 41/A. § (2) bekezdésben meghatározott elektronikus okiratnak megfelelő hiteles másolatban történő benyújtásával igazolható, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésre alkalmas, amelyet az ajánlathoz csatolni kell.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A megvalósítás pénzügyi fedezetét Ajánlatkérő saját költségvetésből biztosítja. AK általi teljesítésigazolását követően kiállított számla alapján utólag átutalással történik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés, Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdés szerint. 1. részszámla: a vállalkozói díj 20%-a 2. részszámla: a vállalkozói díj 30%-a végszámla: a vállalkozói díj 50%-a Késedelmes fizetés esetén AK a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerint fizet késedelmi kamatot. AK előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF). A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen: - Kbt. 27/A.§, 135. § (1), (5)-(6), (11) bek. - Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.; 6:155.§ - 2007. évi CXXVII. tv. A részletes fizetési feltételeket, valamint a számlázási ütemezést a szerződéstervezet tartalmazza!
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A megvalósítás pénzügyi fedezetét Ajánlatkérő saját költségvetésből biztosítja. AK általi teljesítésigazolását követően kiállított számla alapján utólag átutalással történik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés, Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdés szerint. 1. részszámla: a vállalkozói díj 20%-a 2. részszámla: a vállalkozói díj 30%-a végszámla: a vállalkozói díj 50%-a Késedelmes fizetés esetén AK a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerint fizet késedelmi kamatot. AK előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF). A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen: - Kbt. 27/A.§, 135. § (1), (5)-(6), (11) bek. - Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.; 6:155.§ - 2007. évi CXXVII. tv. A részletes fizetési feltételeket, valamint a számlázási ütemezést a szerződéstervezet tartalmazza!
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Hibás teljesítési kötbér: Késedelmi kötbér: A késedelemmel érintett részteljesítés nettó tervezői díja alapján számított napi 1%, naponként. Meghiúsulási kötbér: A teljes nettó tervezési díj 30%-a A jótállás időtartama a tervezői tevékenység befejezésének napjával, azaz tervezői tevékenység végszámla benyújtása feltételének teljesítésülése napján kezdődik és 36 hónapos időtartamra szól. A szavatosság időtartama a jelen szerződés eredményeképpen készített tervek alapján lefolytatott kivitelezés befejezésétől számított 36 hónap. Tervező jótállási és szavatossági helytállása azokra módosításokra nem terjednek ki, amelyet Megrendelő utasítására a harmadik fél végzett el. Teljesítési Biztosíték mértéke a nettó szerződéses összeg 10%-a.

Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1)] Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani. Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4)] Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321 /2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. A 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatban (EKR űrlap formájában), hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; nemleges nyilatkozat is csatolandó. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bekezdésére, valamint a Kbt. 65.§ (11) bekezdésére. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bekezdésre. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [321/2015. (X. 30.). Korm. rendelet 13. §]. Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincsen folyamatban, úgy az ajánlattevő erre vonatkozó nyilatkozatát köteles ajánlatához csatolni. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére. Ajánlatkérő alkalmazza az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 /EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat, azaz az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító, kapacitást biztosító szervezet, aki: a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el. A fenti kizáró okok tekintetében az ajánlattevő az ajánlatában nyilatkozni köteles. Ajánlattevő köteles ajánlatában nyilatkozni továbbá arról is, hogy a közbeszerzési eljárásban való nyertessége esetén a szerződés teljesítése során nem vesz igénybe olyan, a szerződéses érték 10 %-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezetet, mely vonatkozásában a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontjában előírt feltételek valamelyike teljesül.

Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét nem biztosítja, mivel az egyes tervezési fázisok (eng. terv. és kiviteli terv) szoros műszaki egységet képeznek, egymásra épülnek, kizárólag a meghatározott sorrendben végezhetők, mely egyszerre több, egymástól független tervező által nem megvalósítható, mivel egyikük késedelme a másikuk munkakezdését akadályozná, a felelősségi és szavatossági viszonyok teljességgel tisztázatlanok és átláthatatlanok lennének, a tervezési projekt időbelisége nem lenne tartható. A fentiek okán a munkafolyamat nem bontható részajánlattételre lehetőséget adó részekre, így nem valósítható meg a részfeladatokra történő ajánlattétel. A beszerzés tárgyának természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség azon okból sem biztosítható, hogy a részajánlattétel lehetővé tétele várhatóan a beszerzés ellenértékének jelentős növekedését okozná és egyes feladatok külön szerződésben történő kezelése az egységes (azonos) tervezési szemlélet (gyakorlat) hiányának okán negatívan hatna a tervezési szolgáltatás megvalósításának egységes minőségére, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítésének egyéb körülményeire is. Ajánlatkérő=AK, Ajánlattevő=AT, Alvállalkozó=AV 1.) AK az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, a 424R. rendelet szabályai szerint. Az EKR (https:// ekr.gov.hu) használatához regisztráció szükséges. Útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas;. 2.AK alkalmazza:Kbt.75.§. (2) bek.e) pontot. 3.) Az ajánlathoz csatolni kell a korábbiakban előírtakon túl (a csatolandó dokumentumok részletes listáját az ajánlati dokumentáció tartalmazza): - a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot (EKR űrlap kitöltésével), - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot (EKR űrlap kitöltésével), - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumok (EEKD) (EKR űrlap kitöltésével), - Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontjaira vonatkozó nyilatkozatot (nemleges tartalom esetén elegendő az EEKD-ban tett nyilatkozat is) -(EKR űrlap kitöltésével), - Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozat (EKR űrlap kitöltésével), - Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges tartalom esetén elegendő az EEKD-ban tett nyilatkozat is) - (EKR űrlap kitöltésével) és szükség esetén a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti okiratokat is. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti okirat elkészítése tekintetében felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (12) bekezdésben foglaltakra, - nyilatkozatot közös ajánlattételről (adott esetben) - közös ajánlattevők által kötött együttműködési megállapodást (adott esetben), - az ajánlatot aláíró(k), kötelezettségvállalásra jogosult(ak) aláírása hitelességének megállapítása érdekében a cégjegyzésre jogosult ajánlattevő, közös ajánlat esetén ajánlattevők, ill. kapacitást nyújtó szervezet aláírási címpéldányát vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-mintáját, - meghatalmazást (adott esetben), - nyilatkozatot fordításról (adott esetben), - adott esetben nyilatkozat üzleti titokról (EKR űrlap kitöltésével), és szükség esetén a Kbt. 44. § (1) bek. szerinti indokolást - Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendelet értelmében tett nyilatkozat (iratminta), 5. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 6.Közös ajánlat Kbt.35.§ szerint, AK 35.§(8)bek.alapján kizárja gazdálkodó szervezet, ill.(9)bek.szerinti projekttársaság létrehozását. 7.Ha AT ajánlatban-átalakulásra hivatkozással-jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, úgy csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat, egyszerű másolatban,így szétválási,kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. 8. Ajánlatkérő a 321/2015 . (X. 30.) Korm. rend. 30.§(4) bek. és a 39.§ (3) bek. alapján tájékoztatja Ajánlattevőt, hogy a Korm. rend. 28. § (3) bek. és 37.§ (3) bek. alapján meghatározott "Bronz" min. szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg Ajánlattevő alk-nak feltételét és igazolását az AF 5.1.6. -BT-750 - M1) pontjában. (P/1Pénzügyi mutató, P/2 Specifikus éves forgalom, M/2 Releváns oktatási és szakmai képesítések) vonatkozásában. 9.AK ajánlati biztosítékot előír. BT-751 (III.4.4) pont szerint. 10.ÁKSZ: Dr. Derzsényi Attila (lajstromszám: 00197) 11.Irányadó: Kbt.47.§(2) bek. 12.Az egyes közbeszerzési dokumentumok közötti eltérés esetében megindító felhívásban foglaltak az irányadóak. 13. Szakmai ajánlat: Ajánlatkérő szakmai ajánlatnak tekinti az EKR-ben rögíztett értékelési szempontok szerinti megajánlást. A szakember tekintetében az EKR-ben rögzített szakember személyét (A szakember neve, Szakember születési dátuma, Szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése, Szakember jelenlegi jogviszonya) akkor tekinti szakmai ajánlatként, a amennyiben a minőségi értékelési szempont valamelyike tekintetében többlet tapasztalat kerül bemutatásra, tehát az ajánlattevő nem 0 (nulla) megajánlást tesz. 14. Nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjában és végig a szerződés teljesítése alatt is rendelkeznie kell legalább 40.000.000,- forint/év és 20.000.000,- forint/kár összegű tervezői szakmai felelősségbiztosítási szerződéssel. A biztosítás meglétének igazolását a szerződés megkötésekor igazolni szükséges, ennek elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül. 15. AK a Kbt. 81. § (5) bek. alapján az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el, erre tekintettel csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. 16. AK alkalmazza Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozást. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 17. Helyszínbejárás: A hirdetmény a TED-en történő megjelenését követő 10. napon. (amennyiben ez a nap munkaszüneti nap, akkor az azt követő munkanapon) Richter és Fortuna utca sarok (46.782271, 17.681654), gyülekezési időpont: 10:00.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 222-763404 (2025-11-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 57 900 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: A műszaki leírásoknak, az alkalmassági követelményeknek, az értékelési szempontoknak (és azok súlyának) illetve a szerződésteljesítés feltételeinek a szerződésről szóló hirdetményben való közzétételének elmaradása: 2
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 2681/2025
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-04-16 📅
Cím: Szolgáltatási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001942772025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 13
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 13
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 13
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 750 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2739
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: MŰÉP Építőmérnöki KFT.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10244438243
Postacím: Tinódi Utca 6.
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: muep@muep.hu📧
Telefon: +36 12181227📞
URL: https://www.muep.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 24 520 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2747 A vállalkozó neve és címe
Név: MAGYAR ENERGIA CENTRUM Projektfejlesztő és Koordinációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22743831243
Postacím: Nagytétényi . Út 190 B. ép. 1. em. 2. ajt
Postai irányítószám: 1223
E-mail: iroda@mec.co.hu📧
Telefon: +36 706252566📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 430 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2771 A vállalkozó neve és címe
Név: Kulcsár Építészstúdió Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 29183740242
Postacím: Rózsalevél Utca 51.
Postai irányítószám: 1164
E-mail: janoskulcsar@kulcsarstudio.hu📧
Telefon: +36 302418748📞
URL: https://www.kulcsarstudio.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2803 A vállalkozó neve és címe
Név: "ÉPTI" Építéstervező és Mérnöki Tanácsadó Iroda Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12367157241
Postacím: Perc Utca 6.
Postai irányítószám: 1036
E-mail: epti@eptikft.hu📧
Telefon: +36 12005310📞
Fax: +36 15060797 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2843 A vállalkozó neve és címe
Név: Fontos mérnök stúdió Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24214953206
Postacím: Sas Utca 6. 4a.
Postai irányítószám: 6726
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád🏙️
E-mail: fontosstudio@gmail.com📧
Telefon: +36 705234236📞
URL: https://www.fontosstudio.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2851 A vállalkozó neve és címe
Név: H-BON Mérnöki Iroda Szolgáltató és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12777477214
Postacím: Vikár Béla Utca 43
Postai irányítószám: 7400
Postai város: Kaposvár
Régió: Somogy🏙️
E-mail: h-bon@t-online.hu📧
Telefon: +36 309576973📞
Fax: +36 72216489 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 25 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2859 A vállalkozó neve és címe
Név: Qvarta Design Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 29146266205
Postacím: Mindszenty József Utca 18
Postai irányítószám: 3400
Postai város: Mezőkövesd
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
E-mail: office@qvarta.eu📧
Telefon: +36 703742554📞
URL: https://www.qvarta.eu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 49 990 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2867 A vállalkozó neve és címe
Név: TECH ARCHITECTS Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27843833220
Postacím: Faludi Utca 30
Postai irányítószám: 8315
Postai város: Gyenesdiés
Régió: Zala🏙️
E-mail: info@techarchitects.eu📧
Telefon: +36 306289704📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 69 460 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2875 A vállalkozó neve és címe
Név: Perfektum Építész Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14541744241
Postacím: Monostori Út 34.
Postai irányítószám: 1031
E-mail: epitesz@perfektumcsoport.hu📧
Telefon: +36 304633299📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 36 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2891 A vállalkozó neve és címe
Név: Másfél Építész Stúdió Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23428304202
Postacím: Anna Utca 27
Postai irányítószám: 7621
Postai város: Pécs
Régió: Baranya🏙️
E-mail: iroda@masfelstudio.com📧
Telefon: +36 302686053📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 57 900 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2899
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
"T" jogosultsághoz kapcsolódó tervezői feladatok ellátása;"G" jogosultsághoz kapcsolódó tervezői feladatok ellátása;"V" jogosultsághoz kapcsolódó tervezői feladatok ellátása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 11 001 000 HUF 💰
Arány (%): 19
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
"T" jogosultsághoz kapcsolódó tervezői feladatok ellátása;"G" jogosultsághoz kapcsolódó tervezői feladatok ellátása;"V" jogosultsághoz kapcsolódó tervezői feladatok ellátása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Szücs-Tassy Karina E.V
Nemzeti nyilvántartási szám: 57246198143
Postacím: Bartók Béla Út 61. 3. em. 3
Postai irányítószám: 1114
E-mail: hello@studiorina.hu📧
Telefon: +36 304857568📞
URL: https://www.studiorina.hu🌏
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Név: AÁ Projekt Építész Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32684337243
Postacím: Ozorai Utca 2. IV. em. 1. ajtó
Postai irányítószám: 1115
E-mail: info@aaprojekt.hu📧
Telefon: +36 305340786📞
Név: B5 Építészstúdió Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13609575215
Postacím: Luther Tér 10.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg🏙️
E-mail: b5kft@b5kft.hu📧
Telefon: +36 303375303📞
Fax: +36 42500771 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 89 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2931 A vállalkozó neve és címe
Név: Minusplus Generáltervező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11719245243
Postacím: Ménesi Út 10. fszt.2.a
Postai irányítószám: 1118
E-mail: email@minusplus.hu📧
Telefon: +36 703381469📞
URL: https://www.minusplus.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001942772025/2955 A vállalkozó neve és címe
Név: Masszi Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23023851202
Postacím: Aradi Vértanúk Útja 8
Postai irányítószám: 7625
E-mail: ugyvediiroda@ugyvediiroda.hu📧
Telefon: +36 309701515📞
Kiegészítő információk További információk
Érvénytelen ajánlattevők Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pont: alapján (érvénytelenségről tájékoztatás napja:2026.02.03): • H-BON Mérnöki Iroda Szolgáltató és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság (7400 Kaposvár Vikár Béla Utca 43) • "ÉPTI" Építéstervező és Mérnöki Tanácsadó Iroda Kft. (1036 Budapest Perc Utca 6.) • Másfél Építész Stúdió Kft. (7621 Pécs Anna Utca 27) • MAGYAR ENERGIA CENTRUM Projektfejlesztő és Koordinációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1223 Budapest Nagytétényi . Út 190 B. ép. 1. em. 2. ajt) • Masszi Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság (7625 Pécs Aradi Vértanúk Útja 8) • Perfektum Építész Korlátolt Felelősségű Társaság (1031 Budapest Monostori Út 34.) • Fontos mérnök stúdió Kft. (6726 Szeged Sas Utca 6. 4a.) • TECH ARCHITECTS Korlátolt Felelősségű Társaság, (8315 Gyenesdiés, Faludi Utca 30) • MŰÉP Építőmérnöki KFT (1095 Budapest, Tinódi Utca 6.) A Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdés alapján az alábbi ajánlatok nem kerültek bírálatra: • Qvarta Design Korlátolt Felelősségű Társaság (3400 Mezőkövesd Mindszenty József Utca 18) • Minusplus Generáltervező Kft. (1118 Budapest Ménesi Út 10. fszt.2.a) • Kulcsár Építészstúdió Kft. (1164 Budapest Rózsalevél Utca 51) Nyertes Közös Ajánlattevő: Közös Ajánlattevők képviselője: Szücs-Tassy Karina E.V (1114 Budapest, Bartók Béla Út 61. 3. em. 3) Konzorciumi tag: B5 Építészstúdió Kft., 4400 Nyíregyháza, Luther Tér 10. Konzorciumi tag: AÁ Projekt Építész Korlátolt Felelősségű Társaság, 1115 Budapest, Ozorai Utca 2. IV. em. 1. ajtó