Az eljárás pontos megnevezése karakterkorlát miatt: Budapest-Nyugati pályaudvar II. sz. állítóközpont új biztosítóberendezés és második lírasor Megvalósíthatósági Tanulmány (MT), Környezeti Hatástanulmány (KHT), valamint engedélyezési, kivitelezési és tenderdokumentáció összeállítása Az 1042/2024. (III. 4.) számú Kormány határozat alapján, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz) kiemelten kezeli a „Budapest-Nyugati pályaudvar bevezető szakaszainak fejlesztése a Budapest-Nyugati pu. – Rákosrendező (kiz.) szakaszon” tárgyú projektet. A Projekt keretében megvalósul Budapest-Nyugati pályaudvar II. számú állítóközpont fejlesztése, melynek része a meglévő lírasorral párhuzamos új, második lírasor létesítése, a hozzá kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési és erősáramú (felsővezeték, váltófűtés), valamint a szükséges magasépítményi munkákkal. A kivitelezési munkák előkészítéséhez szükséges teljeskörű tervezési, engedélyeztetési, valamint a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás megindításához szükséges tenderdokumentáció elkészítése.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-11-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-09-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-09-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Bp-Nyugati pu. bizber, lírasor MT, KHT, tervezés
Hivatkozási szám: EKR000878342025
Rövid leírás:
Az eljárás pontos megnevezése karakterkorlát miatt: Budapest-Nyugati pályaudvar II. sz. állítóközpont új biztosítóberendezés és második lírasor Megvalósíthatósági Tanulmány (MT), Környezeti Hatástanulmány (KHT), valamint engedélyezési, kivitelezési és tenderdokumentáció összeállítása Az 1042/2024. (III. 4.) számú Kormány határozat alapján, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz) kiemelten kezeli a „Budapest-Nyugati pályaudvar bevezető szakaszainak fejlesztése a Budapest-Nyugati pu. – Rákosrendező (kiz.) szakaszon” tárgyú projektet. A Projekt keretében megvalósul Budapest-Nyugati pályaudvar II. számú állítóközpont fejlesztése, melynek része a meglévő lírasorral párhuzamos új, második lírasor létesítése, a hozzá kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési és erősáramú (felsővezeték, váltófűtés), valamint a szükséges magasépítményi munkákkal. A kivitelezési munkák előkészítéséhez szükséges teljeskörű tervezési, engedélyeztetési, valamint a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás megindításához szükséges tenderdokumentáció elkészítése.
Az eljárás pontos megnevezése karakterkorlát miatt: Budapest-Nyugati pályaudvar II. sz. állítóközpont új biztosítóberendezés és második lírasor Megvalósíthatósági Tanulmány (MT), Környezeti Hatástanulmány (KHT), valamint engedélyezési, kivitelezési és tenderdokumentáció összeállítása Az 1042/2024. (III. 4.) számú Kormány határozat alapján, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz) kiemelten kezeli a „Budapest-Nyugati pályaudvar bevezető szakaszainak fejlesztése a Budapest-Nyugati pu. – Rákosrendező (kiz.) szakaszon” tárgyú projektet. A Projekt keretében megvalósul Budapest-Nyugati pályaudvar II. számú állítóközpont fejlesztése, melynek része a meglévő lírasorral párhuzamos új, második lírasor létesítése, a hozzá kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési és erősáramú (felsővezeték, váltófűtés), valamint a szükséges magasépítményi munkákkal. A kivitelezési munkák előkészítéséhez szükséges teljeskörű tervezési, engedélyeztetési, valamint a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás megindításához szükséges tenderdokumentáció elkészítése.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 1 098 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000878342025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A tervezett felújítási program az alábbiakat tartalmazza: Jelen közbeszerzési eljárás keretében a kivitelezési munkákhoz szükséges teljeskörű tanúsítással rendelkező tervezési, engedélyeztetési, valamint a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás megindításához szükséges tenderdokumentáció elkészítése a feladat, az alábbiak szerint: - Megvalósíthatósági Tanulmány készítése Budapest-Nyugati pu. II. torony második lírasorra, a biztosítóberendezési fejlesztésre, a kapacitásbővítés Bp.-Nyugati pu. – Rákosrendező (kiz.) szakaszra; - Budapest-Nyugati pályaudvar bevezető szakaszainak fejlesztési koncepciójának kidolgozása a Budapest-Nyugati pu. – Rákosrendező (kiz.) szakaszon a vasúti pálya fejlesztésével összefüggésben; - Környezeti Hatástanulmány (KHT) készítése; - Engedélyezési tervdokumentáció elkészítése és a létesítésre vonatkozó szükséges engedélyek megszerzése; - Kiviteli tervdokumentáció elkészítése; - Kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési kiírásra alkalmas tenderdokumentáció összeállítása. Mindezen tervezési feladatok végrehajtása során a műszaki szükségszerűségből adódóan az infrastruktúra fejlesztésekről, a területet érintő fejlesztésekről egyeztetni szükséges. A tervezési munka során az alábbi főbb feladatok kerülnek kiírásra: • vágányok és csatlakozó kitérők átépítése (KÉ-VA jogosultság) •erősáramú és biztosítóberendezési átalakítások (KÉ-VV jogosultság) • rakodóterületek és bejáró utak létesítése, P+R parkolók létesítése (KÉ-K jogosultság) •távközlési hálózat berendezés átalakításának tervezése (HI-V jogosultság) A szállítandó tervek formátuma: Az elkészült dokumentáció(ka)t legalább 5 példányban, nyomtatott (helyszínrajzok színesben) és digitálisan továbbszerkeszthető formátumban (adathordozón, színes pdf és továbbszerkeszthető formátum) kell leszállítani. Környezetvédelmi rendelkezések: A közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről szóló 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet alapján a közbeszerzés során az Ajánlatkérő ezen rendeletben foglaltak szerint jár el és a nyertes Ajánlattevőtől az alábbiakat várja el a rendelet előírásai szerint, amely része a műszaki tartalomnak és egyben a szerződés teljesítésére vonatkozó feltétel: • az adott építési beruházás során jelentős mértékben felhasznált, egyes építési termékek – valamely I. típusú ökocímkével, környezetvédelmi terméknyilatkozattal, vagy egyéb harmadik fél által tanúsított környezeti értékeléssel, vagy más megfelelő bizonyítási eszközzel igazolható – környezeti tulajdonságait figyelembe veszi (Korm. rendelet 13 § (1) b) pontja).

További információk:
A közbeszerzési eljárás a Kbt. 53.§ (6) bekezdése alapján feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra, melynek eredményeként megkötött szerződés hatályba lépésének feltétele a „Budapest-Nyugati pályaudvar II. sz. állítóközpont új biztosítóberendezés és második lírasor Megvalósíthatósági Tanulmány (MT), Környezeti Hatástanulmány (KHT), valamint engedélyezési, kivitelezési és tenderdokumentáció összeállítása” tárgyú beszerzés forrását megteremtő támogatási igény elfogadása és az erre vonatkozó támogatási szerződés hatályba lépése. Az eljárás nyomán kötendő szerződés hatályba lépésének feltétele továbbá a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 192. § (4) bekezdés szerinti támogató vagy feltétellel támogató tartalmú közbeszerzési záró tanúsítványnak (továbbiakban: "Tanúsítvány") a kiállítása. Tárgyi közbeszerzési eljárás feltételes közbeszerzési eljárásként kerül kiírásra a Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2024. évi LXXIV. törvény 253. § (1)-(3) bekezdésére figyelemmel. (Kbt. 53. § (5) bekezdése) Karakterkorlát miatt a VI.3. pont folytatása: Pénzügyi biztosítékok: - Kötbérek: • A Tervező a felelősségi körébe tartozó okból származó késedelmes teljesítése esetén a kötbéralap (a késedelmesen teljesített részre eső tervezői díj) 0,5%-a, legfeljebb a kötbéralap 20%-a. A késedelmi kötbér címén kifizetett összeg nem haladhatja meg a kötbéralap 20%-át. • Meghiúsulási kötbér: mértéke a kötbéralap 30%-a. • Hibás teljesítési kötbér: mértéke a hibásan teljesített rész értéke, mint kötbéralap 20%-a. - Jótállás (idő): A Tervező 12 hónap jótállást vállal az eredménytermékekre. A jótállási idő kezdete a végső eredménytermék pozitív tartalmú teljesítésigazolással és jegyzőkönyvvel történő átvételének időpontja. - Teljesítési biztosíték: A Szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos megrendelői igények biztosítása céljából a Kbt. 134. § (2) bekezdése szerinti teljesítési biztosíték kerül előírásra. Mértéke az Áfa nélkül számított Tervezői díj 5%-a. - Jólteljesítési biztosíték: A jótállási időszakra Tervező a jelen Szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként az Áfa nélkül számított Tervezői díj 5 %- a mértékű jólteljesítési biztosítékot kell nyújtania a Kbt. 134. § (3) bekezdésében előírtak szerint. - Rendelkezésre állási biztosíték: Tervező a nettó Tervezői Díj 1 %-ának megfelelő összegű rendelkezésre állási biztosítékot nyújt Megrendelő részére a teljesítéstől számított 36 (harminchat) hónap időtartamra. Karakterkorlát miatt III.4.5. pont folytatása a következő: 3.részszámla mértéke: a Tervezői díj 30% - feltétele: Tanúsítással rendelkező engedélyezési tervek elkészítése és engedélyeztetésre benyújtása 4.részszámla mértéke a Tervező díj 5% - feltétele: hat.-i engedély megszerzése 5.részszámla mértéke a Tervezői díj 30% - feltétele: Kiv. tervek elkészítése, MÁV PM általi Zrt. tervjóváhagyásra benyújtása 6.részszámla mértéke a Tervezői díj 15% - feltétele: Kiv. tárgyában indítandó közbeszerzési elj. tenderdokumentációjának elkészítése - A számlázásra vonatkozó részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza. Késedelmi kamat: Késedelmes fizetés esetén a Tervező a fizetés esedékességét követő naptól a pénzügyi teljesítés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján irányadó jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt összegének megfelelő mértékű késedelmi kamat felszámítására jogosult a Ptk.-ban meghatározott feltételek szerint (Ptk. 6:155). A további részleteket a szerződéstervezet tartalmazza. VI.3. pont folytatása: 4. Felelősségbiztosítás: AK a nyertes AT-nek legkésőbb a szerz. hat.-ba lépésének időpontját követő 5 mn belül a szerz. tárgyát képező munkára von. felelősségbiztosítás meglétét írja elő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolg.-ok közbeszerzésének részletes szab.-iról szóló 11. §-a alapján. Mértéke: nettó 300 millió Ft/káresemény, éves limit nettó 500 millió Ft/év 31. A minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő feltételéhez képest az alk-i követelmények szigorúbban kerültek meghatározásra

Irányítószám: 1117
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M/4) a) pontban előírt szakember vonatkozásában állomás tervezésére vonatkozó többlettapasztalat (min. 0 hónap max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M/4) b) pontban előírt szakember von. üzembeh. elekt. v. hibrid v. jelfogófüggéses, legalább 5 közp-i állítású váltót vezérlő áll-i bizt. ber. VME köv-nek megf. tervezésére von. többlettap. (min. 0 hó max. 24 hó)
Az M/4) c) pontban előírt szakember vonatkozásában vasúti távközlési hálózat tervezésben szerzett szakmai többlettapasztalat (min. 0 hónap max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M/4) d) pontban előírt szakember vonatkozásában állomás tervezésére vonatkozó többlettapasztalat (min. 0 hónap max. 24 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 50
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az ajánlatok értékelése a Kbt. 76. § (2) bekezdésének c) pontja alapján, legjobb ár-értékarányt megjelenítő ajánlat kiválasztása szerint történik. Szempontonként adható pontszám alsó és felső határa: 0–10 pont. Az értékelési szempontok pontos megnevezése karakter korlát miatt: 1. értékelési szempont: Nettó ajánlati ár (nettó Ft) 2. értékelési szempont: Az M/4) a) pontban előírt szakember vonatkozásában állomás tervezésére vonatkozó többlettapasztalat (min. 0 hónap max. 24 hónap) Súlyszám: 15 3. értékelési szempont: Az M/4) b) pontban előírt szakember vonatkozásában üzembehelyezett elektronikus vagy hibrid vagy jelfogófüggéses, legalább 5 központi állítású váltót vezérlő állomási biztosító berendezés VME követelményeknek megfelelő tervezésére vonatkozó többlettapasztalat (min. 0 hónap max. 24 hónap) Súlyszám: 15 4. Az M/4) c) pontban előírt szakember vonatkozásában vasúti távközlési hálózat tervezésben szerzett szakmai többlettapasztalat (min. 0 hónap max. 24 hónap) Súlyszám: 10 5. Az M/4) d) pontban előírt szakember vonatkozásában állomás tervezésére vonatkozó többlettapasztalat (min. 0 hónap max. 24 hónap) Súlyszám: 10 1. értékelési szempont (nettó ajánlati ár): fordított arányosítás; 2-5. értékelési szempont: egyenes arányosítás Ajánlattevőnek a táblázat D oszlopában a D14, D15, D16, D17, D18, D19 és D120 cellákat kell kitölteni Ajánlati ár nettó Ft formátumban, valamennyi feladat vonatkozásában. Felolvasólapon feltüntetendő érték: 1. értékelési szempont: Nettó ajánlati ár (nettó Ft): árazott költségvetés D21-es cella Az árazatlan költségvetés előre beállított képletek alapján számol, Ajánlattevői módosítása az ajánlat érvénytelenségét vonhatja maga után. 1. értékelési szempont: Ajánlati ár: fordított arányosítás; AK az Ajánlati árakat az árazott költségvetésben kéri feltüntetni (KD mellékletét képező Excel táblázat). Súlyszám: összesen 50 2-5. értékelési szempont: Minőségi szempont: Egyenes arányosítás Súlyszám: összesen 50 Továbbí részleteket a KD tartalmazza!
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Engedélyezési és kiviteli tervek esetében a MÁV Pályaműködtetési Zrt. FBF BLI Kiemelt Projektlebonyolító Osztály, 1117 Budapest, Budafoki út 79.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-06 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-06 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-11-06 15:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott munkákra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint alkalmas az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 72 hónapon (6 éven belül) rendelkezik legalább 1 db vasúti közlekedés fejlesztéshez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány elkészítése tárgyú referenciával. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján a 6 éven belül befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. M/2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint alkalmas az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 72 hónapon (6 éven) belül rendelkezik legalább 1 db vasúti közlekedés fejlesztéshez kapcsolódó, a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerint, vagy ezzel egyenértékű a 2011/92/EU irányelv szerint elkészített környezeti hatástanulmány készítésére vonatkozó referenciával. M/3. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint alkalmas az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított 72 hónapon (6 éven) belül rendelkezik a közlekedési infrastruktúra fejlesztési projekt keretében végzett tervezői feladatok (vonatkozó engedélyezési- és/vagy tender és/vagy kiviteli terv) ellátására vonatkozó legalább 1 db referenciával. Műszaki-szakmai alkalmasság igazolásának módja: Előzetes ig. mód: ATnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) bekezdése értelmében az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK felhívja AT figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja AT egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében, tehát ATnek csak arról kell nyilatkozni az EEKDban, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. AK előírja, hogy ATnek elegendő az EEKD IV. “alfa” szakaszát kitölteni (Kbt. 67. § (2). bekezdése). A Kbt.67. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével az Ajánlattevőnek, közös Ajánlattevőnek a 321/2015. Kr. 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD IV. részének „α” szakaszának kitöltésével kell igazolnia. Az EEKD-t e-űrlapként kell kitölteni az EKR-ben. Az elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös Ajánlattevők, képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Felhívjuk Ajánlattevő figyelmét a Kbt. 65. § (6)-(7) és (9) bekezdéseire, valamint a 67.§ (3)- (4) bekezdéseire. Utólagos igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(9) bekezdése szerinti felhívása esetén az Ajánlattevőnek, illetőleg a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti esetben a közös ajánlattevőnek, illetve a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő, szervezetnek az ajánlathoz a Kbt. 69. § (4)-(9) bekezdése szerinti utólagos igazolási eljárás során csatolnia kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban tett nyilatkozataival összhangban és annak alátámasztására az alábbi dokumentumokat: A 21. § (3) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell igazolni: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c) és e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján Ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A referencianyilatkozat / igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szolgáltatás tárgyát, mennyiségét (az elvégzett munka rövid ismertetését oly módon, hogy abból az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen, a konkrét projekt megnevezését); - a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap bontásban); - a szerződést kötő másik fél megnevezését (nevét és székhelyét); - szerződést kötő másik félnél kapcsolattartó nevét és elérhetőségét (név, telefon és/vagy e-mail) - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. További részletek a KD-ban.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/4. A 321/2015.(X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. b) pontja szerint alkalmas az AT ha rendelkezik: a) legalább 1 fő vasúti pályatervező szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013.(VII. 11.) Kr. szerinti „KÉ-VA” (v. azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges, a „KÉ-VA” jogosultság névjegyzékbevételi köv.-nek megfelelő végzettséggel, ill. azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel, és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyak.-tal (tapasztalattal). b) legalább 1 fő biztosító berendezési szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013.(VII. 11.) Kr. szerinti „KÉ-VV” (v. azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges, a „KÉ-VV” jogosultság névjegyzékbevételi köv.-nek megfelelő végzettséggel, ill. azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel, és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyak.-tal (tapasztalattal). c) legalább 1 fő távközlő hálózat berendezés átalakítását tervező szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Kr. szerinti „HI-V” (v. azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal v. a jogosultság megszerzéséhez szükséges, a „HI-V” jogosultság névjegyzékbevételi köv.-nek megfelelő végzettséggel, ill. azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel, és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyak.-tal (tapasztalattal). d) legalább 1 fő geotechnikai tervező szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013.(VII. 11.) Kr. szerinti „GT” (v. azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges, a „GT” jogosultság névjegyzékbevételi köv.-nek megfelelő végzettséggel, ill. azzal egyenértékűnek tekintett képzettséggel, és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyak.-tal (tapasztalattal). Az M/4. a), M/4. b) M/4. c.), M/4. d.) pontban előírt szakemberek között az átfedés megengedett, ugyanaz a szakember több pozícióra is kijelölhető. A szakmai idők közötti párhuzamosságot kizárólag abban az esetben engedélyezi AK, ha azt más-más alkalmassági követelményre/értékelési szempontra mutatja be AT ugyanazon szakember vonatkozásában. Az egyes alkalmassági követelmény és a hozzátartozó értékelési szempont tekintetében bemutatott párhuzamos szakmai gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe AK. Előzetes igazolási mód: A Kbt.67. § (1)bek-ben foglaltak figyelembe vételével az AT-nek, közös AT-nek a 321/2015. Kr. 1. § (1)bek. alapján az EEKD IV. részének „α” szakaszának kitöltésével kell igazolnia. Az EEKD-t e-űrlapként kell kitölteni az EKR-ben. Az elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös AT-k, képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Felhívjuk AT figyelmét a Kbt. 65. §(6)-(7) és (9) bek.-eire, valamint a 67.§(3)- (4) bek.-eire. Ha egy AT az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek részéről külön-külön EEKD-t nyújt be, valamint a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerz.-ben vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot (Lásd I/9.1.6. pont)is csatolni kell, amely alátámasztja, hogy a szerz. teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerz. teljesítésének időtartama alatt. AT arról is nyilatkozni köteles, ha nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet. AK felhívja továbbá a figyelmet a 321/2015. Kr. 22. §(5) bek.-re. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az AT-n kívüli más szervezet részéről a kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell– a Kbt. 65.§(8) bekezdés szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell – az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyil-ok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Ha a szakemberek nem rendelkeznek az előírt kamarai jogosultsággal: 1.)Ha a szakember többlettapasztalatára 0-nál nagyobb érték került megajánlásra a felolvasólapon, akkor az M/4.a), b), és c) és d) alkalmassági előírást az ajánlattal egyidejűleg kell igazolni szakmai önéletrajz benyújtásával. 2.)Ha a szakember többlettapasztalatára 0 érték került megajánlásra a felolvasólapon, akkor az M/4. a), b), c) és d) alkalmassági feltétel igazolását az utólagos igazolási elj. során kell benyújtani. Az igazolás módja ebben az esetben megegyezik a KD I/11.3 pontban leírtakkal, azzal az eltéréssel, hogy az értékelési szempontra tett megajánlást értelemszerűen nem kell feltüntetni, csak az alkalmassági igazolásra bemutatandó szakmai tapasztalatot! Ebben az esetben a KD V/4. sz. mellékletben szereplő önéletrajzot kell benyújtani! Ha a szakemberek rendelkeznek az előírt kamarai jogosultsággal: 1.) Ha a szakember többlettapasztalatára 0-nál nagyobb érték került megajánlásra a felolvasólapon, akkor M/4.a), b), és c) és d) alkalmassági előírást az ajánlattal egyidejűleg kell igazolni szakmai önéletrajz benyújtásával. 2.) Ha a bemutatott szakember(ek) az ajánlattételkor már rendelkezik/rendelkeznek kamarai jogosultsággal, de a szakember(ek) von. többlettapasztalat nem kerül bemutatásra (M/4. a), b), c )és d), azaz értékelési szempont szerinti megajánlás az adott szakember(ek) vonatkozásában „0”, akkor a szakmai önéletrajzot nem kell csatolni. Az alkalmassági és az értékelési szempontokhoz kapcsolódó igazolási módok attól függően, hogy az alkalmasság igazolásában részt vevő szakemberek ajánlattételkor rendelkeznek-e kamarai jogosultsággal v. sem: 1.ajánlattételkor még nem rendelkeznek kamarai jogosultsággal 2.ajánlattételkor már rendelkeznek kamarai jogosultsággal és a jogosultság megszerzését követő időszakból kívánja bemutatni az értékelési szempontban előírt spec. szakmai többlettapasztalatot 3. ajánlattételkor már rendelkezik kamarai jogosultsággal, de az az értékelési szempontban előírt speciális többlettapasztalatot a jogosultság megszerzését megelőző időszakból mutatja be. Részletszabályokat a KD tartalmazza!

Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
SZ/1. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont] A Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pontja és a 322/2015.Kr.8.§ alapján alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem szerepel az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. Alkalmatlan továbbá a nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő, amennyiben nem szerepel a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek - vagy az általa az adott tervezési vagy mérnöki munka elvégzésére foglalkoztatott szakembernek - nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötés időpontjában szerepelnie kell az ép. beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Mo-n letelepedett GSZ esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi; nem Mo-on letelepedett GSZ esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplésre vonatkozó igazolást kell benyújtani. A nem MO-on letel. GSZ nyilatkoznia kell, hogy a GSZ vagy az általa az adott kivitelezési munka elvégzésére foglalkoztatott szakember nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megk. időp.-ban szerepelni fog az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. Az EKKD IV. részének „alfa” szakaszának kitöltése elegendő előzetes igazolásként a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelmény tekintetében is. További részletek a KD-ban.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A Megrendelő fizetési biztosítékot nem ad, szerz-t megerősítő köt. nem terheli. Az ellenérték kif-nek teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben foglalt szab-oknak megfelelően történik, figyelemmel a Kbt. 135. § (1),(3), (4), (5), (6) bek-eire. A tárgyi közbeszerzés az 1042/2024. (III. 4.) Korm. határozatban megjelölt, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz IKOP Plusz 1.1.0-23 felhívó azonosító számú kiemelt projekt keretében, szállítói finanszírozással valósul meg. A támogatás mértéke 100 %. AK 6 részszámlát biztosít. 1.részszámla mértéke a Tervezői díj 16% - feltétele: Az elkészült MT-ben meghat. alapján környezeti hat.tan. és kapcsolódó tervek elkészítése és engedélyeztetésre benyújtása 2.részszámla a Tervezői díj 4% - feltétele: A körny-i hat.tan. és kapcs. tervek hatóság általi elfogadása (környezetvédelmi eng. megszerzése. Folyt köv. II.2.14.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A Megrendelő fizetési biztosítékot nem ad, szerz-t megerősítő köt. nem terheli. Az ellenérték kif-nek teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben foglalt szab-oknak megfelelően történik, figyelemmel a Kbt. 135. § (1),(3), (4), (5), (6) bek-eire. A tárgyi közbeszerzés az 1042/2024. (III. 4.) Korm. határozatban megjelölt, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz IKOP Plusz 1.1.0-23 felhívó azonosító számú kiemelt projekt keretében, szállítói finanszírozással valósul meg. A támogatás mértéke 100 %. AK 6 részszámlát biztosít. 1.részszámla mértéke a Tervezői díj 16% - feltétele: Az elkészült MT-ben meghat. alapján környezeti hat.tan. és kapcsolódó tervek elkészítése és engedélyeztetésre benyújtása 2.részszámla a Tervezői díj 4% - feltétele: A körny-i hat.tan. és kapcs. tervek hatóság általi elfogadása (környezetvédelmi eng. megszerzése. Folyt köv. II.2.14.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A KD részét képző szerz.terv. szerint. Az ajánlattétel, a szerz. és kif. devizaneme a magyar forint. Kötbérköt. (rész)határidők: 1. (MT)-ben meghat. alapján KHT és kapcs. tervek elkészítése és engedélyeztetésre benyújtása - a szerz. hatálybalépésétől számított 7 hó 2. Tanúsítással rend. engedélyezési tervek elkészítése és engedélyeztetésre benyújtása - az 1. részteljesítésre von. teljesítésig. kiállításának dátumától számított 8 hó 3. Kiviteli tervek (ezen belül árazott és árazatlan ktgv) elkészítése, tervjóváhagyásra benyújtása - a 2. részteljesítésre von. teljesítésig. kiállításának dátumától számított 8 hó 4. Kivitelezés tárgyában indítandó közb-i elj. tenderdokumentációjának összeállítása a Kbt.-ben és az arra irányadó jsz-okban foglalt műszaki előírásoknak megfelelően, és Megrendelő általi jóváhagyás megszerzése és tanúsíttatása - a 3. részteljesítésre von. teljesítésigazolás kiállításának dátumától számított 1 (egy) hónap (teljesítési véghatáridő)

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 15
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. aa) pontja szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pontjára vonatkozó része. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók(kivéve 9. § és 11. §). AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKDban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.

AK megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét, melyet az elj. során nem biztosít, tekintettel arra, hogy a műszaki leírásban meghat. feladatok műszaki egységet alkotnak, a nyertes AT-nek egy feladatot kell elvégeznie, egységes koncepcióról, egymásra épülő folyamatokról van szó, ezért sem gazdaságilag, sem szakmailag nem értelmezhető a részekre történő bontás. 1. Az AK az elj.-t közszolg-i tev. biztosítása céljából folytatja le. 2. A Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja alapján AK előírja, hogy az AT-nek az ajánlatában meg kell jelölnie a közbeszerzés azon részét/részeit (tevékenységeit), amelynek teljesítéséhez AV-t kíván igénybe venni (Kbt. 66. § (6) bek. a) pont), továbbá ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat valamint az AT-i teljesítésen belül az AV-i teljesítés tervezett százalékos arányát(Kbt. 66. § (6) bek. b) pont).Nemleges nyilatkozatokat is csatolni kell. 3. AK a 321/2015K.r. 30.§(4) bek. szerint tájékoztatja az AT-t, h jelen közbesz. elj-ban az alk.min.köv.-ket -M1, M2, M/3 és SZ/1 szigorúbban határozta meg a minősített AT-k jegyz.be kerülés köv-hez képest, ezért a minősített AT-nek is igazolni kell a szerz.teljesítéséhez való alkalmasságukat. 4. AK alkalmazza a 75§(2)e pontját. 5. Az elj-ban való részvétel feltétele az EKRbe történő regisztráció. 6. AK az elj-ban való részvételt AK nem köti ajánlati biztosíték adásához. 7. AK a hp és a felvilágosítás-adás lehetőségét a Kbt.71.§a szerint biztosítja. A hp-kat az EKR rendszerben kell megtenni. AK a Kbt.71.§(6) bek-re tekintettel rögzíti, hogy ha a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő GSZ-t von be az elj-ba, és e GSZ-re tekintettel lenne szükséges az újabb hp, abban az esetben egy alkalommal biztosítja a hp lehetőségét. 8. ATnek a Kbt.66.§(1)bek-e alapján a KD-ban meghatározott tartalmi és formai köv.-eknek megfelelően kell elkészítenie ajánlatát. A formai köv-re vonatk. előírások KDban. 9. Amennyiben AT tekintetében nincs változásbejegyzési elj. folyamatban, a nemleges tartalmú nyil. megtétele is szükséges az EKR rendszerben rendelkezésre bocsátott űrlapon. Foly.-ban levő vált.bej. elj. esetében a 321/2015. (X.30) Kr.13.§-a irányadó, AT-nek az EKR űrlapot kell benyújtania. 10. A hirdetményfeladó rendszerben alkalmazott karakterkorlátozás miatt minden egyéb rendelkezést a dokumentáció tartalmaz. 11. Az AF és KD közötti esetleges eltérés esetén az AFban foglaltak irányadók. 12. Az ajánlati kötöttség min. időtartama 60 nap, tekintettel arra, hogy AK jelen elj.-t folyamatba épített ell. mellett folytatja le. 13. A közb-i eljárás során benyújtandó dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bek-e alapján-ha jsz eltérően nem rendelkezik egyszerű másolatban is benyújthatók. 14. Felelős akkr.közb.szaktan. dr. Papp Annamária, lajstromszáma:00986 15. Az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolg-ok közbeszerzésének részletes szab-iról szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 11. §-a alapján nyertes AT köteles - legkésőbb a szerz. hatálybalépéstől számított 5 (öt) munkanapon belül – tervezői felelősségbiztosítási szerz-t kötni, vagy meglévő tervezői felelősségbiztosítását kiterjeszteni a szerz.tervezet 9.3. c) pontban előírt mértékű és terjedelmű tervezői felelősségbiztosításra. ATnek ajánlatában nyilatkozni szükséges arról, hogy az előírt felelősségbiztosítással az előírt időpontra rendelkezni fog. 16. Helyszíni bejárást és konzultációt AK nem tart. 17. ATnek nyilatkoznia szükséges, hogy az alkalmassági követelmények tekintetében bemutatott szakemberek legkésőbb az AK által az összegezést követően meghat. szerz.kötés napjáig rendelkezni fognak a Magyar Építész Kamara vagy a MMK névjegyzékében a 266/2013.K. rend.szerinti az alk-i követelményekben meghat. jogosultságokkal, vagy folyamatosan aktív státusszal fognak rendelkezni (részletek a KD-ban) AT nyertessége esetén a nyilv.ba-vétel elmaradása AT szerz.kötéstől való visszalépésének minősül a Kbt.131.§(4)bek.alapján, mely következtében AK a 2.legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg a szerz-t, ha őt az írásbeli összegezésben megjelölte. A névjegyzékben való szereplést a szerz. teljes időtartama alatt biztosítani kell. 18. AK a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését alkalmazza. 19. AK felhívja a figyelmet,- hogy kizárólag azt tekinti az elj. iránt érdeklődését jelző GSZ-nek, aki az érdeklődését az EKR-ben jelezte. Az elj. iránti érdeklődést a GSZ-k elektronikusan az EKR-en keresztül jelezhetik AK-nek. 20. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az AK számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az at-i hi. lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg. AT-nek ajánlatában - az EEKD-ban foglalt nyilatkozatán túlmenően, annak kiegészítéseként - be kell nyújtania a Kbt.66.§(2) bek. szerinti EKR űrlapot. 21. AK az ajánlatban EKR űrlap kitöltésével kéri megjelölni a Kbt. 65.§(7)bek. szerinti nyilatkozatot. Nemleges nyil. is szükséges. 22. A szerz.kötés és a teljesítés nyelve a magyar. 23. A szerz-re irányadó jog: a magyar. 24. Az AK és nyertes AT szerz-es viszonyukból eredő vitás kérdésekre kikötik a magyar bíróság joghatóságát. 25. AK a 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 9.§ (1) bekezdésében előírt szakmai ajánlatnak a beszerzés tárgyára, valamint a műszaki leírásban és a szerz-es feltételekben foglalt AK-i előírásokra tett ajánlatot tekinti. 26. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szolo 833/2014/EU rend. módositásárol szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833 /2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. AK felhívja a figyelmet, hogy ha az előírt nyil. nem kerül benyújtásra a KD-ban előírt módon (hp-t követően sem), AK az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján. 27. Előleg: A 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rend. előírásai szerint a Vállalkozó legfeljebb a Szerz. elszámolható összegének 10 %-ának megfelelő mértékű előleg kifizetését kérheti. Előleg-visszafizetési biztosíték: A 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rend-ben foglaltak szerint. 28. További CPV kódok 90312000-7 Környezetvédelmi hatástanulmány 71220000-6 Építészeti tervezési szolgáltatások 71313400-9 Építkezéssel kapcsolatos környezeti hatáselemzés 98390000-3 Egyéb szolgáltatások 71320000-7 Mérnöki tervezési szolgáltatások 29. AK a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja az alábbi érték és az a feletti megajánlás esetén: nettó 1.427.400.000,-Ft. 30. Szerz.kötési feltételek: 1. Ha Nyertes AT az M4) a.), b.), c.), d.) alk. köv. tekintetében olyan szakember(eke)t mutatott be az alk. igazolására, aki(k) az előírt kamarai jog-gal az ajánlattételkor még nem rendelkezik/rendelkeznek: AT-nek nyilatkoznia szükséges, hogy az alk-i köv,-ek tekintetében bemutatott szakember legkésőbb a szerz.kötés napjáig rendelkezni fog a MMK és/vagy a MÉK névjegyzékén a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. hat,-ba lépéséig kiadott engedélyek von,-ban a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rend., azt követően a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. 1. mell. alapján meghat. jog-gal vagy ezzel egyenértékű jog-gal. Nyilatkoznia kell továbbá, hogy a teljesítésbe bevont szakember(ek) a fenti jogosultság tekintetében a szerz. teljesítése során folyamatosan aktív státusszal rendelkezik(nek) majd. 2. AK szerz.kötési feltételként írja elő, hogy a nyertes AT a szerz.kötés időpontjára rendelkezzen a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tev.-ről szóló 297/2009. (XII.21.) Korm. rend. szerinti - vagy a korábbi szabályozás szerint ezzel egyenértékű – szakértői jog.-gal rendelkező szakemberrel: Legalább 1 fő szakember az alábbi szakterületek mindegyikén: 2.1. Környezetvédelem szakterület, illetve részterületei (betűjele: SZKV) 1.1. hulladékgazdálkodás 1.2. levegőtisztaság-védelem 1.3. víz- és földtani közeg védelem 1.4. zaj- és rezgésvédelem Legalább 1 fő szakember az alábbi szakterületek mindegyikén: 2.2. Természetvédelem szakterület, illetve részterületei (betűjele: SZTV) 2.1. élővilágvédelem Legalább 1 fő szakember az alábbi szakterületek mindegyikén: 2.3. Vízgazdálkodási szakterület, illetve részterületei (betűjele: SZVV) 3.1. hidrológiai, vízgyűjtő-gazdálkodás, vízkészlet-gazdálkodás, nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek Legalább 1 fő szakember az alább szakterületen: 2.4. Tájvédelem szakterület (betűjele: SZTjV) Igazolása: AK ellenőrzése szerint: https://www.mmk.hu/informaciok/nevjegyzek 3.) Klímavédelmi szakterület (K-Sz) klímavédelmi szakértői tanúsítvány Nyertes AT-nek rendelkeznie kell legalább 1 fő Klímavédelmi szakterületen (K-Sz) klímavédelmi szakértői tanúsítvánnyal rendelkező névjegyzékben szereplő szakemberrel. Igazolása AK ellenőrzése szerint: https://www.mmkkornyezetvedelem.hu/index.php/tagozat/klimavedelmi-szakertoi-tanusitvannyal-rendelkezok-nevjegyzeke Klímavédelmi szakértői tanúsítással egyenértékű és elfogadható olyan igazolás, amely az unió adott tagországában kiadott klímavédelmi szakterület szerint szakértői engedély, vagy tanúsítás, amellyel a szakértő jogosult az adott szakterületen szakértői véleményt adni, dokumentációt elkészíteni az adott tagországban jogharmonizált 2011/92/EU irányelv szerint. A szerz.kötési feltételként előírt szakemberek és az alkalmassági min.köv-eknél M/4. pontban előírt szakemberek között is megengedett az átfedés valamennyi szakterületen Továbbá AK előírja, hogy a fenti szakember a teljesítés alatt folyamatosan aktív státusszal rendelkezzen. Folyt. köv. karakterkorlát miatt II.2.14. pontban

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 184-626940 (2025-09-24)
Ajánlati felhívás (2025-11-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 098 000 000 HUF 💰
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-24 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-24 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-11-24 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 06 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Nov 24 12:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-11-03 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 06 15:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Nov 24 13:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő meghosszabbítása szükséges a beérkező kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmekben szereplő nagyszámú kérdésekre figyelemmel.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 626940-2025
Forrás: OJS 2025/S 214-737428 (2025-11-05)
Ajánlati felhívás (2025-11-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 098 000 000 HUF 💰
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-01 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-01 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-12-01 13:00:00 📅
Kiegészítő információk További információk
AK megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét, melyet az elj. során nem biztosít, tekintettel arra, hogy a műszaki leírásban meghat. feladatok műszaki egységet alkotnak, a nyertes AT-nek egy feladatot kell elvégeznie, egységes koncepcióról, egymásra épülő folyamatokról van szó, ezért sem gazdaságilag, sem szakmailag nem értelmezhető a részekre történő bontás. 1. Az AK az elj.-t közszolg-i tev. biztosítása céljából folytatja le. 2. A Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja alapján AK előírja, hogy az AT-nek az ajánlatában meg kell jelölnie a közbeszerzés azon részét/részeit (tevékenységeit), amelynek teljesítéséhez AV-t kíván igénybe venni (Kbt. 66. § (6) bek. a) pont), továbbá ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat valamint az AT-i teljesítésen belül az AV-i teljesítés tervezett százalékos arányát(Kbt. 66. § (6) bek. b) pont).Nemleges nyilatkozatokat is csatolni kell. 3. AK a 321/2015K.r. 30.§(4) bek. szerint tájékoztatja az AT-t, h jelen közbesz. elj-ban az alk.min.köv.-ket -M/1, M/2, M/3, M/4 és SZ/1 szigorúbban határozta meg a minősített AT-k jegyz.be kerülés köv-hez képest, ezért a minősített AT-nek is igazolni kell a szerz.teljesítéséhez való alkalmasságukat. 4. AK alkalmazza a 75§(2)e pontját. 5. Az elj-ban való részvétel feltétele az EKRbe történő regisztráció. 6. AK az elj-ban való részvételt AK nem köti ajánlati biztosíték adásához. 7. AK a hp és a felvilágosítás-adás lehetőségét a Kbt.71.§a szerint biztosítja. A hp-kat az EKR rendszerben kell megtenni. AK a Kbt.71.§(6) bek-re tekintettel rögzíti, hogy ha a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő GSZ-t von be az elj-ba, és e GSZ-re tekintettel lenne szükséges az újabb hp, abban az esetben egy alkalommal biztosítja a hp lehetőségét. 8. ATnek a Kbt.66.§(1)bek-e alapján a KD-ban meghatározott tartalmi és formai köv.-eknek megfelelően kell elkészítenie ajánlatát. A formai köv-re vonatk. előírások KDban. 9. Amennyiben AT tekintetében nincs változásbejegyzési elj. folyamatban, a nemleges tartalmú nyil. megtétele is szükséges az EKR rendszerben rendelkezésre bocsátott űrlapon. Foly.-ban levő vált.bej. elj. esetében a 321/2015. (X.30) Kr.13.§-a irányadó, AT-nek az EKR űrlapot kell benyújtania. 10. A hirdetményfeladó rendszerben alkalmazott karakterkorlátozás miatt minden egyéb rendelkezést a dokumentáció tartalmaz. 11. Az AF és KD közötti esetleges eltérés esetén az AFban foglaltak irányadók. 12. Az ajánlati kötöttség min. időtartama 60 nap, tekintettel arra, hogy AK jelen elj.-t folyamatba épített ell. mellett folytatja le. 13. A közb-i eljárás során benyújtandó dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bek-e alapján-ha jsz eltérően nem rendelkezik egyszerű másolatban is benyújthatók. 14. Felelős akkr.közb.szaktan. dr. Papp Annamária, lajstromszáma:00986 15. Az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolg-ok közbeszerzésének részletes szab-iról szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 11. §-a alapján nyertes AT köteles - legkésőbb a szerz. hatálybalépéstől számított 5 (öt) munkanapon belül – tervezői felelősségbiztosítási szerz-t kötni, vagy meglévő tervezői felelősségbiztosítását kiterjeszteni a szerz.tervezet 9.3. c) pontban előírt mértékű és terjedelmű tervezői felelősségbiztosításra. ATnek ajánlatában nyilatkozni szükséges arról, hogy az előírt felelősségbiztosítással az előírt időpontra rendelkezni fog. 16. Helyszíni bejárást és konzultációt AK nem tart. 17. ATnek nyilatkoznia szükséges, hogy az alkalmassági követelmények tekintetében bemutatott szakemberek legkésőbb az AK által az összegezést követően meghat. szerz.kötés napjáig rendelkezni fognak a Magyar Építész Kamara vagy a MMK névjegyzékében a 266/2013.K. rend.szerinti az alk-i követelményekben meghat. jogosultságokkal, vagy folyamatosan aktív státusszal fognak rendelkezni (részletek a KD-ban) AT nyertessége esetén a nyilv.ba-vétel elmaradása AT szerz.kötéstől való visszalépésének minősül a Kbt.131.§(4)bek.alapján, mely következtében AK a 2.legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg a szerz-t, ha őt az írásbeli összegezésben megjelölte. A névjegyzékben való szereplést a szerz. teljes időtartama alatt biztosítani kell. 18. AK a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését alkalmazza. 19. AK felhívja a figyelmet,- hogy kizárólag azt tekinti az elj. iránt érdeklődését jelző GSZ-nek, aki az érdeklődését az EKR-ben jelezte. Az elj. iránti érdeklődést a GSZ-k elektronikusan az EKR-en keresztül jelezhetik AK-nek. 20. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az AK számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az at-i hi. lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg. AT-nek ajánlatában - az EEKD-ban foglalt nyilatkozatán túlmenően, annak kiegészítéseként - be kell nyújtania a Kbt.66.§(2) bek. szerinti EKR űrlapot. 21. AK az ajánlatban EKR űrlap kitöltésével kéri megjelölni a Kbt. 65.§(7)bek. szerinti nyilatkozatot. Nemleges nyil. is szükséges. 22. A szerz.kötés és a teljesítés nyelve a magyar. 23. A szerz-re irányadó jog: a magyar. 24. Az AK és nyertes AT szerz-es viszonyukból eredő vitás kérdésekre kikötik a magyar bíróság joghatóságát. 25. AK a 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 9.§ (1) bekezdésében előírt szakmai ajánlatnak a beszerzés tárgyára, valamint a műszaki leírásban és a szerz-es feltételekben foglalt AK-i előírásokra tett ajánlatot tekinti. 26. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szolo 833/2014/EU rend. módositásárol szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833 /2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. AK felhívja a figyelmet, hogy ha az előírt nyil. nem kerül benyújtásra a KD-ban előírt módon (hp-t követően sem), AK az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján. 27. Előleg: A 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rend. előírásai szerint a Vállalkozó legfeljebb a Szerz. elszámolható összegének 10 %-ának megfelelő mértékű előleg kifizetését kérheti. Előleg-visszafizetési biztosíték: A 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rend-ben foglaltak szerint. 28. További CPV kódok 90312000-7 Környezetvédelmi hatástanulmány 71220000-6 Építészeti tervezési szolgáltatások 71313400-9 Építkezéssel kapcsolatos környezeti hatáselemzés 98390000-3 Egyéb szolgáltatások 71320000-7 Mérnöki tervezési szolgáltatások 29. AK a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja az alábbi érték és az a feletti megajánlás esetén: nettó 1.427.400.000,-Ft. 30. Szerz.kötési feltételek: 1. Ha Nyertes AT az M4) a.), b.), c.), d.) alk. köv. tekintetében olyan szakember(eke)t mutatott be az alk. igazolására, aki(k) az előírt kamarai jog-gal az ajánlattételkor még nem rendelkezik/rendelkeznek: AT-nek nyilatkoznia szükséges, hogy az alk-i köv,-ek tekintetében bemutatott szakember legkésőbb a szerz.kötés napjáig rendelkezni fog a MMK és/vagy a MÉK névjegyzékén a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. hat,-ba lépéséig kiadott engedélyek von,-ban a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rend., azt követően a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. 1. mell. alapján meghat. jog-gal vagy ezzel egyenértékű jog-gal. Nyilatkoznia kell továbbá, hogy a teljesítésbe bevont szakember(ek) a fenti jogosultság tekintetében a szerz. teljesítése során folyamatosan aktív státusszal rendelkezik(nek) majd. 2. AK szerz.kötési feltételként írja elő, hogy a nyertes AT a szerz.kötés időpontjára rendelkezzen a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tev.-ről szóló 297/2009. (XII.21.) Korm. rend. szerinti - vagy a korábbi szabályozás szerint ezzel egyenértékű – szakértői jog.-gal rendelkező szakemberrel: Legalább 1 fő szakember az alábbi szakterületek mindegyikén: 2.1. Környezetvédelem szakterület, illetve részterületei (betűjele: SZKV) 1.1. hulladékgazdálkodás 1.2. levegőtisztaság-védelem 1.3. víz- és földtani közeg védelem 1.4. zaj- és rezgésvédelem Legalább 1 fő szakember az alábbi szakterületek mindegyikén: 2.2. Természetvédelem szakterület, illetve részterületei (betűjele: SZTV) 2.1. élővilágvédelem Legalább 1 fő szakember az alábbi szakterületek mindegyikén: 2.3. Vízgazdálkodási szakterület, illetve részterületei (betűjele: SZVV) 3.1. hidrológiai, vízgyűjtő-gazdálkodás, vízkészlet-gazdálkodás, nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek Legalább 1 fő szakember az alább szakterületen: 2.4. Tájvédelem szakterület (betűjele: SZTjV) Igazolása: AK ellenőrzése szerint: https://www.mmk.hu/informaciok/nevjegyzek 3.) Klímavédelmi szakterület (K-Sz) klímavédelmi szakértői tanúsítvány Nyertes AT-nek rendelkeznie kell legalább 1 fő Klímavédelmi szakterületen (K-Sz) klímavédelmi szakértői tanúsítvánnyal rendelkező névjegyzékben szereplő szakemberrel. Igazolása AK ellenőrzése szerint: https://www.mmkkornyezetvedelem.hu/index.php/tagozat/klimavedelmi-szakertoi-tanusitvannyal-rendelkezok-nevjegyzeke Klímavédelmi szakértői tanúsítással egyenértékű és elfogadható olyan igazolás, amely az unió adott tagországában kiadott klímavédelmi szakterület szerint szakértői engedély, vagy tanúsítás, amellyel a szakértő jogosult az adott szakterületen szakértői véleményt adni, dokumentációt elkészíteni az adott tagországban jogharmonizált 2011/92/EU irányelv szerint. A szerz.kötési feltételként előírt szakemberek és az alkalmassági min.köv-eknél M/4. pontban előírt szakemberek között is megengedett az átfedés valamennyi szakterületen Továbbá AK előírja, hogy a fenti szakember a teljesítés alatt folyamatosan aktív státusszal rendelkezzen. Folyt. köv. karakterkorlát miatt II.2.14. pontban

A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Nov 24 12:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Dec 01 12:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-11-18 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Nov 24 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Dec 01 13:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Az Ajánlati Felhívás VI.3) pont 3. alpontjában a szövegrész kiegészítésre került az "M/4" megjelöléssel.
Egyéb kiegészítő információk
Kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmekben szereplő kérdések alapján a szerződéstervezetben és a műszaki tartalomban módosítások átvezetése vált indokolttá, és az ajánlattételi határidő is meghosszabbításra került.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 737428-2025
Forrás: OJS 2025/S 225-773701 (2025-11-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-06-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 098 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 087 000 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kohéziós Alap (CF) (2021/2027)
Leírás
A teljesítés helye: Pest
🏙️
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 10089-1/2026
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-05-22 📅
Cím: Budapest-Nyugati pályaudvar II. sz. állítóközpont új biztosítóberendezés és második lírasor Megvalósíthatósági Tanulmány (MT), Környezeti Hatástanulmány (KHT), valamint engedélyezési, kivitelezési és tenderdokumentáció összeállítása
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000878342025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 396 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000878342025/8825
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Ring Mérnöki Iroda Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12767564241
Postacím: Kassák Lajos Utca 81.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Pest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vallalkozas@rmi.hu📧
Telefon: +36 305314047📞
Fax: +36 17901178 📠
URL: https://www.rmi.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 087 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000878342025/8873
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 217 400 000 HUF 💰
Arány (%): 20.00
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13007368241
Postacím: Röppentyű Utca 53. II. em.
Postai irányítószám: 1139
E-mail: titkarsag@infraplan.hu📧
Telefon: +36 17993720📞
URL: https://www.infraplan.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Név: TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11861689241
Postacím: Váci Út 76. 3. emelet
Postai irányítószám: 1133
E-mail: kozbeszerzes@trenecon.hu📧
Telefon: +36 301940201📞
Fax: +36 12371451 📠
URL: https://www.trenecon.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 360 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000878342025/8929 A vállalkozó neve és címe
Név: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13842217241
Postacím: Lövőház Utca 37.
Postai irányítószám: 1024
E-mail: kozbeszerzes@fomterv.hu📧
Telefon: +36 13459588📞
Fax: +36 13459550 📠
URL: https://www.fomterv.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
A tárgyi közbeszerzési eljárásban zöld kritériumok nem kerültek előírásra. A tárgyi közbeszerzési eljárásban a tiszta járművekről szóló irányelv nem került alkalmazásra