Engedélyezési tervdokumentáció módosítása

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata

Ajánlatkérő közbeszerzési eljárást folytat le a Gazdagréti Közösségi Ház új épületének és környezete rendezésének engedélyezési terv módosítására vonatkozóan, a dokumentáció mellékletét képező - 2021. évben elkészült engedélyezési tervdokumentáció - a 2021.12.09. napján kelt építési engedély - és a módosítás alapjául szolgáló 2024.11.12-i munkaközi kiviteli tervdokumentáció alapján. A munkaközi kiviteli tervdokumentáció tartalmazza a 2024.08.28-i Megrendelő által elfogadott földszinti és mélygarázs alaprajzot. Elkészítendő a módosított építési engedélyezési tervdokumentáció, tervezői költségbecsléssel és új építési engedélyezési eljárás lefolytatásával az alábbi főbb mutatók szerint: Az új Közösségi Ház létesítésére a telken jelenleg álló (449,58 m2 bruttó alapterületű) leromlott műszaki állapotú, funkcióját betölteni már nem képes közösségi épület helyén kerül majd sor. Az új közösségi ház (2345,75 m2 nettó hasznos alapterületű, földszint: 1027 m2, pinceszint: 1318,75 m2) feladata valódi közösség helyszínként összefogni és kiszolgálni az ide látogatók igényeit, magas használati értéket és építészeti minőséget teremtve. A környék rendkívüli lakósűrűsége az utcákon parkoló gépkocsik feltűnően magas számában is megmutatkozik, e problémát próbálja enyhíteni a térszint alatt létesítendő mélygarázs, amely 46 gépkocsi elhelyezését fogja biztosítani. Az ingatlanon az akadálymentes közlekedés biztosítandó. A közösségi ház környezetének tájépítészeti rendezésével a telken belüli zöldfelületek megújítása is a tervezési feladat része. A nyertes Ajánlattevő által megvalósítandó tervezési feladatrészek: A 2021.12.09. napján kelt 2/2603/00567-29/2021. ügyiratszámú határozatban kiadott építési engedély, a meglévő engedélyezési tervdokumentáció, a módosított földszinti és mélygarázs alaprajzok alapján elkészítendő a módosított építési engedélyezési tervdokumentáció, településképi bejelentési eljárás- és új építési engedélyezési eljárás lefolytatásával, ÉTDR ügyintézéssel, új építési engedély beszerzésével. A tervezési feladatok kiterjednek a létesítmény megvalósíthatóságához és rendeltetésszerű használatához szükséges építészeti, épületgépészeti, tartószerkezeti, épületvillamossági (erős és gyengeáram), tűzvédelemi, épületakusztikai-zajvédelemi, külső közmű, út és forgalomtechnika (közlekedési), személyfelvonó szakágakra és szakhatósági közműszolgáltatói ügyintézési feladatokra. Általános rendelkezések: A tárgyi épület engedélyezési tervdokumentációja meg kell feleljen a 2023. évi C. törvény, a 280/2024. (IX.30.) Korm.rendelet, a 9/2023. (V.25.) ÉKM rendelet, a 191/2009. (IX.15.) Korm.rendelet, a 43/2018. (XII.4.) XI. ÖK rendelet, a 46/2017. (XII.21.) XI. ÖK rendelet és az egyéb vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak. A terveket a műszaki dokumentációban kiadott engedélyezési terv, a 2024.11.12-i munkaközi kiviteli tervdokumentáció és a Megrendelő által elfogadott 2024.08.28-i földszinti és mélygarázs alaprajz, valamint a szükséges felmérések, feltárások alapján kell elkészíteni a mindenkor érvényben lévő jogszabályoknak, szakmai szabványoknak megfelelően. A Tervező feladatát képezi továbbá minden, a jelen szerződés tárgyához tartozó – előre nem látható – tervezési feladat elvégzése, amelyet az illetékes hatóság előír és a létesítmény rendeltetésszerű használatához szükséges: - A Tulajdonos meghatalmazásával a Tervező által elvégzendő a tervezési feladatokkal és engedélykérelemmel összefüggő közműszolgáltatói engedélyek beszerzése - A tervdokumentáció elkészítéséhez szükséges tulajdoni lapok és hivatalos helyszínrajzok beszerzése a Tervező feladatát képezik, a földhivatali illetékek, díjak megfizetésével -Tervező elkészíti a beruházás megvalósításához szükséges létesítési engedélyezési terveket és beszerzi a létesítési engedélyeket. (út, behajtók, közművek, veszélyes hulladék tárolási engedély stb.) - A szükséges egyeztetések elvégzése a szakhatóságokkal (pl. Katasztrófavédelem, Építéshatóság stb.), a szakmai, illetve műszaki üzemeltetést végző Újbuda GAMESZ/Központ Kft. - Tervismertetés tartandó a tervezési folyamat során legalább négy alkalommal, továbbá a tervdokumentáció Megrendelőnek történő leadása előtt - A Tervező az építési engedélyezési tervdokumentáció részeként tervezői költségbecslést, építményérték számítást is készít - Tulajdonosi egyeztetés és jóváhagyás után elvégzi az építéshatósági engedélyezéshez szükséges dokumentumok ÉTDR rendszeren keresztüli feltöltését, valamint az ezzel kapcsolatos egyeztetések, ügyintézések illetékes hatóságoknál, közműszolgáltatóknál történő lefolytatását - Az engedélyezett építészeti tervdokumentáció egyes elemeinek felülvizsgálata szükséges a 9/2023. (V.25.) ÉKM rendelet alapján - Műszaki leírások és szakági tervezői számítások [Építészet, Épületgépészet, Tartószerkezet, Épületvillamosság (erős és gyenge áram), Tűzvédelem, Épületakusztika-zajvédelem, Külső közmű, Út és forgalomtechnika (közlekedési), Személyfelvonók] az engedélyezett tervdokumentáció alapján és a munkaközi kiviteli tervekkel összhangban a jogszabályban előírt tartalommal A Tervező köteles a 235/2024. (VIII.8.) kormányrendelet 13. § (1) f) pontja szerinti környezetvédelmi követelményt jól elkülöníthetően és lehatárolhatóan megtervezni az adott építési terület tervezési határán belül a műszaki leírásban és tervlapokon önálló tervfejezetként A Környezetvédelmi követelmény kidolgozásának/alkalmazásának legfőbb szempontjai: • Kézmosó csaptelepek maximális vízátbocsátása: ≤ 6 l/perc • Zuhanyfej maximális vízátbocsátása: ≤ 8 l/perc • WC-k (beleértve a WC-egységeket, -csészéket és öblítőtartályokat) max. vízfelhasználása: ≤ 6 l (teljes öblítés) / 3 l (átlagos öblítés) • Piszoárok max. vízfelhasználása: ≤ 2 l/csésze/óra • Az öblítéses piszoárok maximális teljes öblítési vízmennyisége ≤ 1 l - A komplett engedélyezési tervdokumentációt 5 példányban papíralapon, illetve 2 db digitális adathordozón szerkeszthető változatban is át kell adni. Részletesen a műszaki leírásban.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-11-19. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-10-20.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-10-20 Ajánlati felhívás
2026-02-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-10-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Engedélyezési tervdokumentáció módosítása
Hivatkozási szám: EKR001946862025
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő közbeszerzési eljárást folytat le a Gazdagréti Közösségi Ház új épületének és környezete rendezésének engedélyezési terv módosítására...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR001946862025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő közbeszerzési eljárást folytat le a Gazdagréti Közösségi Ház új épületének és környezete rendezésének engedélyezési terv módosítására...”    Többet mutasson
További információk:
“Értékelési/Odaítélési szempontok Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint. Adható pontszám alsó-felső határa: 0–10 Értékelési szempont, súlyszám, értékelési...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
A fogyatékossággal élő személyek javát szolgáló akadálymentesítési kritériumok alkalmazása a műszaki leírásokban: A fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó, akadálymentesítési kritériumok be vannak építve
Zöld közbeszerzési kritériumok: A zöld közbeszerzésre vonatkozó nemzeti kritériumok
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helye: 1113 Budapest, Bocskai út 39-41. [A tervezési feladattal érintett épület címe: 1118 Budapest, Törökugrató u. 9. (Hrsz. 1918/27)]”
Postacím: Bocskai
út
39-41.
Irányítószám: 1113
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 90 (DAY)
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata [Kbt. 77. § (1) bek. alapján legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 48 hónap]
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): M.2.2 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata [Kbt. 77. § (1) bek. alapján legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 48 hónap]
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) Második rész XV. fejezet 81. §”
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-19 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-19 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § szerint, figyelemmel a Kbt. 68. § szakaszára”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-11-19 15:00:00 📅
Hely:
“ekr.gov.hu”
További információk:
“424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § szerint, figyelemmel a Kbt. 68. § szakaszára”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Engedély vagy tagság szükséges egy adott szervezetben a szolgáltatási szerződésekhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Szakmai tevékenység végzésére irányuló alkalmasság: SZ.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek az ajánlatában a...”    Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.1: Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pontja alapján és a 22. § (1) bekezdése szerint az eljárást...”    Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse annak a szakembernek a nevét, végzettségét, illetve...”    Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, azt kifejezetten kizárja.”
Kauciók és garanciák:
“Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához nem kötött.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó ellenérték 20 %-a. Késedelmi kötbér: késedelemmel érintett naptári naponként a teljes nettó ellenérték 1 %-a, maximum 20...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Szerződéstervezetben foglaltak szerint.”
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Korrupció
Csődegyezség hitelezőkkel
Bűnszervezetben való részvétel
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Csalás
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Fizetésképtelenség
Felszámoló által kezelt vagyon
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735746243
Postacím: Bocskai Út 39-41.
Postai irányítószám: 1113
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Varga Dóra Katalin
E-mail: drvarga@vddr.hu 📧
Telefon: +36 16195285 📞
Fax: +36 16195414 📠
URL: https://www.ujbuda.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.ujbuda.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001946862025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001946862025 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk

“Részajánlattétel kizárásának indoka: A tervezés tárgyát képező munka (egy, már meglévő építési engedélyezési tervdokumentáció módosítása és az ezzel...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148-149. §-ai szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. §-ának (3), (5) és (7) bekezdéseiben foglaltakra.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 202-690982 (2025-10-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 14 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 7 210 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 14 000 000 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: KBL-3-5/2026
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-02-12 📅
Cím: Tervezési szerződés - Gazdagréti Közösségi Ház - engterv módosítás
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001946862025 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 34 728 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001946862025/4802
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13079909243
Postacím: 10767/1/A/1 Szarvas Gábor Út 42/a. al. 1.
Postai irányítószám: 1125
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@mgepitesz.hu 📧
Telefon: +36 302486210 📞
Fax: +36 12003450 📠
URL: https://www.mgepitesz.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“BT-635 Kérelmek száma: 0 db BT-717 A tiszta járművekről szóló irányelv alkalmazása: NEM”
Forrás: OJS 2026/S 039-131531 (2026-02-23)