Keretszerződés keretében a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kezelésében lévő temetők fagondozási feladatainak elvégzése. 1. Fagallyazás sebkezeléssel, 230 db 2. Favisszavágás sebkezeléssel, 124 db 3. Ifjítás sebkezeléssel, 202 db 4. Fakivágás, 112 db 5. Fakorona és Fatörzs alakítási munkák, 384 db 6. Farögzítési munkák, 160 db 7. Faöntözési munkák, 888 db 8. Tuskómarás, 30 db 9. Gally és rönk elszállítása, 72.000.kg. és 100 m3 10. Különféle fafajták ültetése, 65 db 11. Sorfák, szoliter fák különféle vegyszeres kezelése, 3 045 db Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban foglalta össze a temetők fagondozási feladatainak követelményeinek részletes ismertetését, az elvárt munka teljesítésének gyakoriságát, a tervezett ellenőrzések módját, illetve az elvégzett munka értékelésének és a teljesítés igazolásának rendszerét. Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, ezért az ártáblázatokban közölt, tervezett mennyiségek nem a keretszerződés alapján küldeni kívánt közvetlen megrendelés(ek) teljes mennyiségét jelentik, csupán a keretszerződés volumenének meghatározására szolgálnak a Kbt. 58. §-nak megfelelően. Keretösszeg: Ajánlatkérő az eljárás eredményeként létrejövő szerződés alapján legfeljebb 40.000.000,- Ft + ÁFA összeghatárig jogosult megrendeléseket leadni. Az Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-át elérő értékű megrendelés leadására vállal kötelezettséget. Az Ajánlatkérő a megkötésre kerülő szerződés alapján egyedi és eseti jelleggel fog megrendelést eszközölni. Nyertes ajánlattevőnek a megrendelt szolgáltatásokat az ajánlatában megadott egységárakon kell teljesítenie a szerződés hatálya alatt.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-06-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-05-05.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-05-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Faápolási munkák – Észak-Pest
Hivatkozási szám: EKR001177422024
Rövid leírás:
“Keretszerződés keretében a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kezelésében lévő temetők fagondozási feladatainak elvégzése. 1. Fagallyazás sebkezeléssel,...”
Rövid leírás
Keretszerződés keretében a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kezelésében lévő temetők fagondozási feladatainak elvégzése. 1. Fagallyazás sebkezeléssel, 230 db 2. Favisszavágás sebkezeléssel, 124 db 3. Ifjítás sebkezeléssel, 202 db 4. Fakivágás, 112 db 5. Fakorona és Fatörzs alakítási munkák, 384 db 6. Farögzítési munkák, 160 db 7. Faöntözési munkák, 888 db 8. Tuskómarás, 30 db 9. Gally és rönk elszállítása, 72.000.kg. és 100 m3 10. Különféle fafajták ültetése, 65 db 11. Sorfák, szoliter fák különféle vegyszeres kezelése, 3 045 db Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban foglalta össze a temetők fagondozási feladatainak követelményeinek részletes ismertetését, az elvárt munka teljesítésének gyakoriságát, a tervezett ellenőrzések módját, illetve az elvégzett munka értékelésének és a teljesítés igazolásának rendszerét. Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, ezért az ártáblázatokban közölt, tervezett mennyiségek nem a keretszerződés alapján küldeni kívánt közvetlen megrendelés(ek) teljes mennyiségét jelentik, csupán a keretszerződés volumenének meghatározására szolgálnak a Kbt. 58. §-nak megfelelően. Keretösszeg: Ajánlatkérő az eljárás eredményeként létrejövő szerződés alapján legfeljebb 40.000.000,- Ft + ÁFA összeghatárig jogosult megrendeléseket leadni. Az Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-át elérő értékű megrendelés leadására vállal kötelezettséget. Az Ajánlatkérő a megkötésre kerülő szerződés alapján egyedi és eseti jelleggel fog megrendelést eszközölni. Nyertes ajánlattevőnek a megrendelt szolgáltatásokat az ajánlatában megadott egységárakon kell teljesítenie a szerződés hatálya alatt.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Favágási szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001177422024/1
Cím: K2364/2 Faápolási munkák – Észak-Pest
A beszerzés leírása:
“Keretszerződés keretében a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kezelésében lévő temetők fagondozási feladatainak elvégzése. 1. Fagallyazás sebkezeléssel,...”
A beszerzés leírása
Keretszerződés keretében a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kezelésében lévő temetők fagondozási feladatainak elvégzése. 1. Fagallyazás sebkezeléssel, 230 db 2. Favisszavágás sebkezeléssel, 124 db 3. Ifjítás sebkezeléssel, 202 db 4. Fakivágás, 112 db 5. Fakorona és Fatörzs alakítási munkák, 384 db 6. Farögzítési munkák, 160 db 7. Faöntözési munkák, 888 db 8. Tuskómarás, 30 db 9. Gally és rönk elszállítása, 72.000.kg. és 100 m3 10. Különféle fafajták ültetése, 65 db 11. Sorfák, szoliter fák különféle vegyszeres kezelése, 3 045 db Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban foglalta össze a temetők fagondozási feladatainak követelményeinek részletes ismertetését, az elvárt munka teljesítésének gyakoriságát, a tervezett ellenőrzések módját, illetve az elvégzett munka értékelésének és a teljesítés igazolásának rendszerét. Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, ezért az ártáblázatokban közölt, tervezett mennyiségek nem a keretszerződés alapján küldeni kívánt közvetlen megrendelés(ek) teljes mennyiségét jelentik, csupán a keretszerződés volumenének meghatározására szolgálnak a Kbt. 58. §-nak megfelelően. Keretösszeg: Ajánlatkérő az eljárás eredményeként létrejövő szerződés alapján legfeljebb 40.000.000,- Ft + ÁFA összeghatárig jogosult megrendeléseket leadni. Az Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-át elérő értékű megrendelés leadására vállal kötelezettséget. Az Ajánlatkérő a megkötésre kerülő szerződés alapján egyedi és eseti jelleggel fog megrendelést eszközölni. Nyertes ajánlattevőnek a megrendelt szolgáltatásokat az ajánlatában megadott egységárakon kell teljesítenie a szerződés hatálya alatt.
Többet mutasson
További információk:
“A részajánlat tételének kizárásának indokai: Részajánlattétel nem biztosított, figyelemmel a feladat összetettségére, a szolgáltatás egységes feladatként...”
További információk
A részajánlat tételének kizárásának indokai: Részajánlattétel nem biztosított, figyelemmel a feladat összetettségére, a szolgáltatás egységes feladatként való elvégzése a működési feltételek biztosítását és a költségek optimalizálását szolgálja. A közbeszerzés jellege nem teszi lehetővé a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt, a beszerzés tárgya szerinti munkák és feladatok - jellegük, összetettségük alapján – szorosan kapcsolódnak egymáshoz, olyan gazdasági és műszaki egységet alkotnak, amely nem teszi lehetővé azok részekre elkülönítését. A feladat továbbá a minőségi, szavatossági követelmények érvényesítése miatt sem bontható részekre.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Favágási szolgáltatások📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1. Működő temetők: a) Cinkotai temető (1164 Budapest, Simongát u.) b) Csömöri hamvasztóüzem (2141 Csömör, Főnix u 1.) c) Megyeri temető (1044 Budapest,...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
1. Működő temetők: a) Cinkotai temető (1164 Budapest, Simongát u.) b) Csömöri hamvasztóüzem (2141 Csömör, Főnix u 1.) c) Megyeri temető (1044 Budapest, Megyeri út 49.) d) Óbudai temető (1037 Budapest, Bécsi út 365-371.) e) Rákospalotai temető (1152 Budapest, Szentmihályi u 111.) f) Tamás utcai temető (1038 Budapest, Tamás u. 15.) 2. Lezárt temetők: a) Véka utcai lezárt temető (Budapest II. kerület külterület, Véka u.)
Többet mutasson
Irányítószám: 1164
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 18 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
“Amennyiben a meghatározott keretösszeg a szerződés 18 hónapos határozott időtartama alatt nem merül ki, abban az esetben a keretösszeg kimerüléséig, de...”
További információk a megújításról
Amennyiben a meghatározott keretösszeg a szerződés 18 hónapos határozott időtartama alatt nem merül ki, abban az esetben a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb további 6 hónappal a szerződés a Kbt. 141.§ (4) bekezdése a) pontja szerint meghosszabbítható az Ajánlatkérőként szerződő fél Nyertes Ajánlattevőként szerződő félhez címzett egyoldalú jognyilatkozatával. A meghosszabbítási szándékról Ajánlatkérő a Nyertes Ajánlattevőként szerződő felet legkésőbb a keretszerződés határozott idejének lejártát megelőző 30 nappal korábban értesíti.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M2.A. szerinti szakembernek az alkalmassági minimumkövetelményként előírt időtartamon felüli többlet szakmai tapasztalata (hónapban meghatározva, min. 0 hónap, max 36 hónap, a 36 vagy annál magasabb érték maximális pontszámot kap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-06-06 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-06-06 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdései és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-06-06 11:00:00 📅
Hely:
“www.ekr.gov.hu”
További információk:
“A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdései és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Pénzügyi mutató
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) K.r. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést. Ajánlattevő csatolja: P.1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három lezárt üzleti évi, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának „Eredménykimutatás” része. Amennyiben a letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, ajánlattevő csatolja cégszerűen aláírt nyilatkozatát az előző három lezárt üzleti év adózás utáni eredménye vonatkozásában. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló „Eredménykimutatás” részének benyújtása az ajánlatban nem szükséges, annak adatait ajánlatkérő ellenőrzi. Ha Ajánlattevő az ajánlati felhívás P.1. pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (faápolási munkák elvégzése) származó nettó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6) bekezdése megfelelően irányadó. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69 § (11a) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben: P1. A jelen felhívás feladását megelőző három, lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részéből megállapítható, hogy az adózás utáni eredménye több mint kettő évben negatív volt. Amennyiben az ajánlattevő a hirdetmény feladását megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó beszámolóval azért nem rendelkezik, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági szempontból alkalmas, ha a közbeszerzés tárgya szerinti (faápolási munkák elvégzése) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri (működésének ideje alatt összesen) legalább a nettó 10 000 000 HUF értéket.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) K.r. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést. Ajánlattevő csatolja: M1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben teljesített, a közbeszerzés tárgyának (faápolási munkák elvégzése) megfelelő szolgáltatásainak ismertetését a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti referenciaigazolással. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. A referenciaigazolásoknak egyértelműen kell tartalmaznia azokat az adatokat, információkat, amelyekből az alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható. A referenciaigazolásoknak legalább az alábbi információkat kell tartalmaznia: - teljesítés ideje (kezdet és befejezés megjelölésével, év, hónap, nap pontossággal); - a szerződést kötő másik fél megnevezése, valamint a részéről információt adó személy neve, telefonszáma vagy e-mail címe; - a szolgáltatás tárgya és mennyisége (olyan részletezettséggel meghatározva, hogy abból az alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható legyen); - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e; Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(9) és (11) bekezdései, a Kbt. 69. § (11) bekezdése, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-a megfelelően irányadóak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69 § (11a) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben: M1. Nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, összesen legalább 50 db Fagallyazás sebkezeléssel vagy 25 db Favisszavágás sebkezeléssel vagy 35 db Ifjítás sebkezeléssel vagy 130 db Fakorona vagy Fatörzs alakítási munkák vagy 1500 db Sorfák, szoliter fák különféle vegyszeres kezelése tárgyú feladatok elvégzésére vonatkozó referenciával. Az előírt referenciakövetelmény egy vagy több szerződés útján is teljesíthető.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) K.r. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést. Ajánlattevő csatolja: M.2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük és szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Annak igazolására, hogy a felsorolt személyek a megkívánt képzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkeznek, az ajánlattevő csatolja be a képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolatát, továbbá a bemutatott személyek saját kézzel aláírt szakmai önéletrajzának (úgy, hogy az önéletrajzból egyértelműen derüljön ki az alkalmassági feltételként előírt, a szakemberrel szemben támasztott követelményeknek való megfelelőség) egyszerű másolatát. Az ajánlathoz csatolni kell a bemutatott személyek kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a teljesítés teljes időtartama alatt rendelkezésre állnak és abban közreműködnek. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(9) és (11) bekezdései, a Kbt. 69. § (11) bekezdése, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-a megfelelően irányadóak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69 § (11a) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben: M2. Nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel: M2.A) 1 fő növényvédelmi szakmérnök vagy ezzel egyenértékű (az egyenértékűség igazolása ajánlattevő feladata) végzettséggel, valamint legalább 12 hónap növényvédelmi szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel, M2.B) 1 fő fakitermelő képesítésű, valamint legalább 12 hónap fakitermelői szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a szerződés teljesítés érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.”
Kauciók és garanciák:
“Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 250 000 HUF A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő...”
Kauciók és garanciák
Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 250 000 HUF A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: K&H Bank Zrt., 10401093-49564956-57501033 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Átutalás esetén akkor érvényes az ajánlati biztosíték, ha az ajánlatkérő számláján az ajánlati biztosíték teljes összege legkésőbb az ajánlatok benyújtásának határidejéig jóváírásra kerül. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (2) bekezdésének megfelelően teljesíthető. Az átutalás megtörténtéről szóló banki igazolást vagy pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosító nyilatkozatot vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvényt az ajánlathoz kell mellékelni úgy, hogy azok elektronikus okiratként feleljenek meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség lejártának időpontjáig kell érvényben maradnia.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint. Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást igazolt, szerződésszerű teljesítést követően,...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint. Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást igazolt, szerződésszerű teljesítést követően, tartalmilag és formailag szabályszerűen kiállított, az ajánlatkérő által leigazolt számla ellenében, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6), valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében előírtak szerint átutalással egyenlíti ki a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül. Pénzügyi ütemezés: Az Ajánlatkérő havonta utólag egy számla benyújtására ad lehetőséget.. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 27/A. § szerinti elektronikus számlákat is.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér, részleges meghiúsulási kötbér (részletesen a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér, részleges meghiúsulási kötbér (részletesen a KD-ban meghatározva)
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Korrupció
Csődegyezség hitelezőkkel
Bűnszervezetben való részvétel
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Csalás
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Fizetésképtelenség
Felszámoló által kezelt vagyon
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Kizárási okok leírása:
“Kizáró okok: - Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a...”
Kizárási okok leírása
Kizáró okok: - Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a) a kizáró okok hatálya alá tartozik; b) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerinti kell igazolni, hogy velük szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: Magyarországon letelepedett ajánlattevőknek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §-aiban foglaltak szerint kell igazolni. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőknek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. §-aiban foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69 § (11a) bekezdésében foglaltakra.
“1. Az ajánlattétel részletes feltételeit és az ajánlat benyújtására vonatkozó formai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza. 2. A...”
További információk
1. Az ajánlattétel részletes feltételeit és az ajánlat benyújtására vonatkozó formai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza. 2. A közbeszerzési dokumentumok a www.ekr.gov.hu címen címen korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető az ajánlattételi határidő napján 10:00 óráig. 3. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a szerződés teljesítés érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 4. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményeket (III.1.2. pont P1., III.1.3. pont M1.-M2.) a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 5. Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Értékelés módszere: az ár szempont esetében fordított arányosítás, az 1. minőségi szempontok esetében arányosítás. A módszerek részletesen a KD-ban kerülnek meghatározásra. 6. Az ajánlathoz csatolnia kell: − felolvasólapot (kötelező tartalmi elemek: ajánlattevő neve, székhelye, bírálati szempontok szerinti főbb, számszerűsíthető adatok) EKR űrlap alkalmazásval, − amennyiben az ajánlattevő cégkivonata szerint cégügyében folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás folyik, ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalom esetén is csatolandó) EKR űrlap alkalmazásval, − az ajánlatban szereplő bármilyen nyilatkozatot aláíró személy aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási – mintát, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetében – ha aláírási címpéldány nem ismert – az aláírás képét és a képviseleti jogosultságot is tartalmazó teljes bizonyító erejű vagy közjegyző által hitelesített okiratot kell az ajánlathoz csatolni. − a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot EKR űrlap alkalmazásval − a Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti, cégszerűen aláírt nyilatkozatot (nemleges tartalom esetén is) EKR űrlap alkalmazásval − a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti cégszerűen aláírt nyilatkozatot EKR űrlap alkalmazásval − nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról − ajánlati ár részletezése (a KD részét képező ártáblázat kitöltésével cégszerűen aláírva .pdf formátumban, és szerkeszthető excel formátumban is, eltérés, ellentmondás esetén a cégszerűen aláírt .pdf formátum irányadó) − nyilatkozat szerződéskötési feltételekre vonatkozóan − az 1. minőségi értékelési szempontra (szakember többlettapasztalata) tett megajánlás tekintetében be kell nyújtani ajánlattevő nyilatkozatát, amelyben megjelöli a teljesítésbe bevonni kívánt szakembert, akinek többlettapasztalata az értékelés során bemutatásra kerül, valamint a szakember szakmai önéletrajzát. A szakmai önéletrajzban a szakmai tapasztalatra vonatkozó adatokat olyan részletességgel kell megadni, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a szakember rendelkezik az alkalmasság tekintetében előírt szakmai tapasztalattal és azon felül az értékelési szempontra tett megajánlás szerinti többlet tapasztalattal. 7. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig összesen legalább 25.000.000,- Ft/év és 3.000.000 Ft/kár összeghatárra fedezetet nyújtó szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni, mely felelősségbiztosítás a szerződés szerinti tevékenységre és tárgyra kiterjed és azt az Ajánlatkérő részére átadni, továbbá szerződés hatálya alatt fenntartani. A biztosításnak fedezetet kell nyújtani az ajánlattevő és valamennyi közreműködő tevékenységére, személyi sérüléssel járó károkra, dologi károkra, valamint az ezekre visszavezethető nem vagyoni károkra és a tisztán vagyoni károkra is. 8. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig igazolni, hogy rendelkezik érvényes nemzeti rendszerben akkreditált szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001, vagy azzal egyenértékű egyéb szabvány alapján működtetett minőségbiztosítási rendszert igazoló tanúsítvánnyal, vagy a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedés egyéb bizonyítékával. 9. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig igazolni, hogy rendelkezik érvényes nemzeti rendszerben akkreditált szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 14001, vagy azzal egyenértékű egyéb szabvány alapján működtetett környezetvédelmi rendszert igazoló tanúsítvánnyal, vagy a környezetvédelem érdekében tett intézkedés egyéb bizonyítékával. 10. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig igazolni, hogy rendelkezik az alábbi műszaki felszereltséggel: a) 1 db, min. 16 m emelőmagasságú kosaras gépjárművel, b) 1 db ágdaráló géppel; Annak igazolására, hogy a gépek, műszaki felszerelés nyertes ajánlattevő rendelkezésre áll, nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésig be kell csatolnia a rendelkezésre állást igazoló dokumentumot (eszköznyilvántaró lap, adásvételi/bérleti szerződés). 11. Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. 12. Ajánlatkérő helyszíni bejárást, helyszíni konzultációt nem tart, a teljesítéssel érintett helyszín szabadon megtekinthető. 13. FAKSZ: Dr. Daragó Máté, 00102 14. Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében meghatározottak alkalmazásával jár el. 15. Előzetes piaci konzultációra vonatkozó adatok: Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően a tárgyi közbeszerzése tekintetében előzetes piaci konzultációt folytatott le az EKR-ben, az előzetes piaci konzultációval kapcsolatos információk elérhetősége: EKR000255772025
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. §-a szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 088-291708 (2025-05-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 40 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
Type of alleged irregularity: Egyéb: 2
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-18 📅
Cím: Faápolási munkák – Észak-Pest
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001177422024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 40 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR001177422024/2736
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Garden Kertészeti és Erdészeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10353048243
Postacím: II. Rákóczi Ferenc Út 324
Postai irányítószám: 1214
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: gardenkft@gardenkft.hu📧
Telefon: +36 12779535📞
Fax: +36 12779535 📠
URL: https://www.gardenkft.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Mészáros Zsolt
Kiegészítő információk További információk
“A BT 720 mezőkben a hirdetmény kitöltésére vonatkozó szabályok szerint a szerződés keretösszege került feltüntetésre. Az ajánlattevők által az eljárásban...”
További információk
A BT 720 mezőkben a hirdetmény kitöltésére vonatkozó szabályok szerint a szerződés keretösszege került feltüntetésre. Az ajánlattevők által az eljárásban megajánlott értékelési szempontú ajánlati összár (ÁFA nélkül): 1. Ajánlattevő neve: Cichorium Korlátolt Felelősségű Társaság Értékelési szempontú ajánlati összár (ÁFA nélkül): 50 607 020 2. Ajánlattevő neve: Grassmaster Korlátolt Felelőségű Társaság Értékelési szempontú ajánlati összár (ÁFA nélkül): 179 372 890 3. Ajánlattevő neve: Garden Kertészeti és Erdészeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - Garden Fasorfenntartó Kertészeti Szolgáltató Kft. közös ajánlattevők Értékelési szempontú ajánlati összár (ÁFA nélkül): 98 834 917 4. Ajánlattevő neve: Alpinia Építő Korlátolt Felelősségű Társaság Értékelési szempontú ajánlati összár (ÁFA nélkül): 95 572 770 5. Ajánlattevő neve: Green-Arbor Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Értékelési szempontú ajánlati összár (ÁFA nélkül): 89 394 400 6. Ajánlattevő neve: LIÁN KERTÉSZETI Korlátolt Felelősségű Társaság Értékelési szempontú ajánlati összár (ÁFA nélkül): 66 673 355
Többet mutasson Felülvizsgálati eljárás
Jogorvoslatleírása:
“A LIÁN KERTÉSZETI Kft. ajánlattevő jogorvoslatot indított az alábbi okokkal: Első kérelmi elem: A jogsértőnek vélt ajánlatkérői döntés a kérelmező...”
Jogorvoslatleírása
A LIÁN KERTÉSZETI Kft. ajánlattevő jogorvoslatot indított az alábbi okokkal: Első kérelmi elem: A jogsértőnek vélt ajánlatkérői döntés a kérelmező álláspontja szerint, hogy az ajánlatkérő az érdekelt ajánlatát érvényessé nyilvánította annak ellenére, hogy az aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz. Ezzel a döntésével a kérelmező szerint az ajánlatkérő megsértette a Kbt. 72. § (3) bekezdését és a Kbt. 73. § (2) bekezdését. Második kérelmi elem: A jogsértőnek vélt ajánlatkérői döntés a kérelmező álláspontja szerint, hogy az ajánlatkérő az érdekelt ajánlatát érvényessé nyilvánította annak ellenére, hogy az érdekelt nem a közbeszerzési eljárásban előírt műszaki tartalomra adott ajánlatot, a műszaki leírásban szereplő egyértelmű előírás ellenére nem kalkulált a lerakóhelyi díjjal. Ezzel a döntésével a kérelmező szerint az ajánlatkérő megsértette a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontját. A Közbeszerzési Döntőbizottság D.623/14/2025. számú határozatában a jogorvoslati kérelem valamennyi kérelmi elemét elutasította.