Sárvár Város közigazgatási területén a fűnyírási és kaszálási feladatok ellátása 3 évre szóló szerződés alapján az alábbiakban, illetve a területlista és térképi állományokban részletezettek szerint: Fűnyírás: A fűnyírást a kitavaszodástól függően, de legkésőbb az Ajánlatkérő megrendelését követően, a nyertes ajánlattevő vonatkozó értékelési részszempontra (A bejelentéstől számított kiszállás ideje (min. 1 munkanap max. 3 munkanap)) adott megajánlása szerint kell megkezdeni. Az utolsó fűnyírást október végén/november elején kell elvégezni. A fű magassága nem haladhatja meg a 8-10 cm-t. Az „A” kategóriába sorolt területeken évente maximum 12 alkalommal kell füvet nyírni. A „B” kategóriába sorolt területeken évente maximum 8 alkalommal kell füvet nyírni. Az úttestre, járdára, árkokba hullott nyesedéket a nyírás napján össze kell söpörni és eltávolítani. A fűnyírás során a zöldterületen telepített fákat sérülés nem érheti. A fűnyírásból származó sérülések következtében elpusztult fák pótlásának költségét a vállalkozó köteles megtéríteni. Nyírandó terület nagysága 2026-ban: „A” kategória: 116 707 m2 „B” kategória: 218 812 m2 Kaszálás: A kaszálást évi 2, illetve 4 alkalommal kell elvégezni. Az első kaszálást legkésőbb május második hetében kell elkezdeni. A többi kaszálás időpontját a fű növekedésének függvényében jegyzőkönyvben rögzített ütemezés szerint kell elvégezni. Kaszálandó területek nagysága 2026-ban: Évi 4-szer kaszálandó: 49 605 m2 Évi 2-szer kaszálandó: 42 952 m2 A pontos helyszíneket a rendelkezésre bocsátott területlista és térképi állományok tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-01-19.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-12-22.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-12-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fűnyírási és kaszálási feladatok - Sárvár
Hivatkozási szám: EKR002330592025
Rövid leírás:
Sárvár Város közigazgatási területén a fűnyírási és kaszálási feladatok ellátása 3 évre szóló szerződés alapján az alábbiakban, illetve a területlista és térképi állományokban részletezettek szerint: Fűnyírás: A fűnyírást a kitavaszodástól függően, de legkésőbb az Ajánlatkérő megrendelését követően, a nyertes ajánlattevő vonatkozó értékelési részszempontra (A bejelentéstől számított kiszállás ideje (min. 1 munkanap max. 3 munkanap)) adott megajánlása szerint kell megkezdeni. Az utolsó fűnyírást október végén/november elején kell elvégezni. A fű magassága nem haladhatja meg a 8-10 cm-t. Az „A” kategóriába sorolt területeken évente maximum 12 alkalommal kell füvet nyírni. A „B” kategóriába sorolt területeken évente maximum 8 alkalommal kell füvet nyírni. Az úttestre, járdára, árkokba hullott nyesedéket a nyírás napján össze kell söpörni és eltávolítani. A fűnyírás során a zöldterületen telepített fákat sérülés nem érheti. A fűnyírásból származó sérülések következtében elpusztult fák pótlásának költségét a vállalkozó köteles megtéríteni. Nyírandó terület nagysága 2026-ban: „A” kategória: 116 707 m2 „B” kategória: 218 812 m2 Kaszálás: A kaszálást évi 2, illetve 4 alkalommal kell elvégezni. Az első kaszálást legkésőbb május második hetében kell elkezdeni. A többi kaszálás időpontját a fű növekedésének függvényében jegyzőkönyvben rögzített ütemezés szerint kell elvégezni. Kaszálandó területek nagysága 2026-ban: Évi 4-szer kaszálandó: 49 605 m2 Évi 2-szer kaszálandó: 42 952 m2 A pontos helyszíneket a rendelkezésre bocsátott területlista és térképi állományok tartalmazzák.
Sárvár Város közigazgatási területén a fűnyírási és kaszálási feladatok ellátása 3 évre szóló szerződés alapján az alábbiakban, illetve a területlista és térképi állományokban részletezettek szerint: Fűnyírás: A fűnyírást a kitavaszodástól függően, de legkésőbb az Ajánlatkérő megrendelését követően, a nyertes ajánlattevő vonatkozó értékelési részszempontra (A bejelentéstől számított kiszállás ideje (min. 1 munkanap max. 3 munkanap)) adott megajánlása szerint kell megkezdeni. Az utolsó fűnyírást október végén/november elején kell elvégezni. A fű magassága nem haladhatja meg a 8-10 cm-t. Az „A” kategóriába sorolt területeken évente maximum 12 alkalommal kell füvet nyírni. A „B” kategóriába sorolt területeken évente maximum 8 alkalommal kell füvet nyírni. Az úttestre, járdára, árkokba hullott nyesedéket a nyírás napján össze kell söpörni és eltávolítani. A fűnyírás során a zöldterületen telepített fákat sérülés nem érheti. A fűnyírásból származó sérülések következtében elpusztult fák pótlásának költségét a vállalkozó köteles megtéríteni. Nyírandó terület nagysága 2026-ban: „A” kategória: 116 707 m2 „B” kategória: 218 812 m2 Kaszálás: A kaszálást évi 2, illetve 4 alkalommal kell elvégezni. Az első kaszálást legkésőbb május második hetében kell elkezdeni. A többi kaszálás időpontját a fű növekedésének függvényében jegyzőkönyvben rögzített ütemezés szerint kell elvégezni. Kaszálandó területek nagysága 2026-ban: Évi 4-szer kaszálandó: 49 605 m2 Évi 2-szer kaszálandó: 42 952 m2 A pontos helyszíneket a rendelkezésre bocsátott területlista és térképi állományok tartalmazzák.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Kertészeti szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR002330592025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Sárvár Város közigazgatási területén a fűnyírási és kaszálási feladatok ellátása 3 évre szóló szerződés alapján az alábbiakban, illetve a műszaki leírásban részletezettek szerint: Fűnyírás: A fűnyírást a kitavaszodástól függően, de legkésőbb az Ajánlatkérő megrendelését követően, a nyertes ajánlattevő vonatkozó értékelési részszempontra (A bejelentéstől számított kiszállás ideje (min. 1 munkanap max. 3 munkanap)) adott megajánlása szerint kell megkezdeni. Az utolsó fűnyírást október végén/november elején kell elvégezni. A fű magassága nem haladhatja meg a 8-10 cm-t. Az „A” kategóriába sorolt területeken évente maximum 12 alkalommal kell füvet nyírni. A „B” kategóriába sorolt területeken évente maximum 8 alkalommal kell füvet nyírni. Az úttestre, járdára, árkokba hullott nyesedéket a nyírás napján össze kell söpörni és eltávolítani. A fűnyírás során a zöldterületen telepített fákat sérülés nem érheti. A fűnyírásból származó sérülések következtében elpusztult fák pótlásának költségét a vállalkozó köteles megtéríteni. Nyírandó terület nagysága 2026-ban: „A” kategória: 116 707 m2 „B” kategória: 218 812 m2 Kaszálás: A kaszálást évi 2, illetve 4 alkalommal kell elvégezni. Az első kaszálást legkésőbb május második hetében kell elkezdeni. A többi kaszálás időpontját a fű növekedésének függvényében a műszaki naplóban rögzített ütemezés szerint kell elvégezni. Kaszálandó területek nagysága 2026-ban: Évi 4-szer kaszálandó: 49 605 m2 Évi 2-szer kaszálandó: 42 952 m2 A pontos helyszíneket a rendelkezésre bocsátott területlista és térképi állomány tartalmazza.

Sárvár Város közigazgatási területe. A teljesítés helyét részletesen a területi kimutatás és térképek tartalmazzák
Irányítószám: 9600
Város: Sárvár
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Vas🏙️
Időtartam: 3 év Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A bejelentéstől számított kiszállás ideje (min. 1 munkanap max. 3 munkanap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Fűnyírás „A” kategóriában (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap)
A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Fűnyírás „B” kategóriában (min. 13 munkanap, max. 20 munkanap)
A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Évi négyszeri kaszálás (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap)
A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Évi kétszeri kaszálás (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap)
Szakmai ajánlat
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Vállalja, hogy gyógyhelyeken "A" kategóriában alternatív hajtású fűnyírógépkekkel végzi a munkát a zajcsökkentés érdekében (igen/nem)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 68
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Sárvár Város közigazgatási területe.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Értékelési szempont Súlyszám 1. Összesített nettó ajánlati / év 68 2. A bejelentéstől számított kiszállás ideje (min. 1 munkanap max. 3 munkanap) 2 3. A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Fűnyírás „A” kategóriában (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap) 2 4.A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Fűnyírás „B” kategóriában (min. 13 munkanap, max. 20 munkanap) 2 5.A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Évi négyszeri kaszálás (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap) 2 6.A munkák befejezési határideje a kiszállástól számítva Évi kétszeri kaszálás (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap) 2 7. Vállalja, hogy gyógyhelyeken "A" kategóriában alternatív hajtású fűnyírógépkekkel végzi a munkát a zajcsökkentés érdekében (igen/nem) 2 8. Szakmai ajánlat megfelelősége 20 Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0, felső határa 10 pont valamennyi részszempont esetében. Ajánlatkérő a pontozást 2 tizedes jegyig, a kerekítés szabályainak megfelelően végzi el. Számítási módszer az 1-6. részszempontok esetében: A legkedvezőbb ajánlati elem valamennyi részszempont esetében 10 pontot kap, a többi ajánlati elem pontszáma fordított arányosítással kerül kiszámításra a következő képlet alkalmazásával: P = (Alegjobb / Avizsgált ) x (Pmax – Pmin) + Pmin ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. „A bejelentéstől számított kiszállás ideje (min. 1 munkanap max. 3 munkanap)” részszempont esetében ajánlatkérő az 1 munkanap vállalásra a maximális 10 pontot adja. Amennyiben ajánlattevő nem tesz megajánlást, a felolvasólapján kihúzza, vagy üresen hagyja az erre vonatkozó részt, vagy a megajánlást nem munkanapokban, egész számokban adja meg, illetve ha 3 munkanapot meghaladó vállalást tesz az ajánlattevő, úgy Ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján. A „Fűnyírás „A” kategóriában (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap)” részszempont esetében ajánlatkérő az 5 munkanap és az annál rövidebb idejű vállalásokra is a maximális 10 pontot adja. Amennyiben ajánlattevő nem tesz megajánlást, a felolvasólapján kihúzza, vagy üresen hagyja az erre vonatkozó részt, vagy a megajánlást nem munkanapokban, egész számokban adja meg, illetve ha 8 munkanapot meghaladó vállalást tesz az ajánlattevő, úgy Ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján. A „Fűnyírás „B” kategóriában (min. 13 munkanap, max. 20 munkanap)” részszempont esetében ajánlatkérő a 13 munkanap és az annál rövidebb idejű vállalásokra is a maximális 10 pontot adja. Amennyiben ajánlattevő nem tesz megajánlást, a felolvasólapján kihúzza, vagy üresen hagyja az erre vonatkozó részt, vagy a megajánlást nem munkanapokban, egész számokban adja meg, illetve ha 20 munkanapot meghaladó vállalást tesz az ajánlattevő, úgy Ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján. Az „Évi négyszeri kaszálás (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap)” részszempont esetében ajánlatkérő az 5 munkanap és az annál rövidebb idejű vállalásokra is a maximális 10 pontot adja. Amennyiben ajánlattevő nem tesz megajánlást, a felolvasólapján kihúzza, vagy üresen hagyja az erre vonatkozó részt, vagy a megajánlást nem munkanapokban, egész számokban adja meg, illetve ha 8 munkanapot meghaladó vállalást tesz az ajánlattevő, úgy Ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján. Az „Évi kétszeri kaszálás (min. 5 munkanap, max. 8 munkanap)” részszempont esetében ajánlatkérő az 5 munkanap és az annál rövidebb idejű vállalásokra is a maximális 10 pontot adja. Amennyiben ajánlattevő nem tesz megajánlást, a felolvasólapján kihúzza, vagy üresen hagyja az erre vonatkozó részt, vagy a megajánlást nem munkanapokban, egész számokban adja meg, illetve ha 8 munkanapot meghaladó vállalást tesz az ajánlattevő, úgy Ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján. 7. értékelési szempont: Abszolút értékelési mód: Ajánlatkérő igen válasz esetén 10 pontot ad, nem válasz esetén 0 pontot ad. 8. értékelési szempont: Pontkiosztás a dokumentációban részletezettek alapján

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-01-19 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-01-19 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-01-19 11:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Egyéb gazdasági vagy pénzügyi követelmények
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben bármely pénzforgalmi számlaszáma vonatkozásában a hirdetmény feladását megelőző 2 évben 15 napot meghaladó sorba állítás volt. Igazolási mód: P.1) Az ajánlattevőnek alkalmasságát minden, a cégnyilvántartás szerinti pénzforgalmi számlája vonatkozásában igazolnia kell a pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított kettő évre vonatkozó megfelelő nyilatkozattal, irányadó a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja. Sorba állítás alatt kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. tv. 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. Ajánlatkérő a vizsgált intervallumban esetlegesen megszűnt számlákra vonatkozóan is kéri csatolni az igazolást. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (4) bekezdését, azaz ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok és az alkalmassági követelményeknek megfelelő igazolások benyújtására.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesített, de 6 évben (72 hónapban) megkezdett legalább 1 db, minimum 250.000 m2-es területen végzett fűnyírásra és/vagy minimum 60.000 m2-es területen végzett kaszálásra vonatkozó referenciával. Az alkalmassági követelmény több szerződéssel is igazolható. Igazolási mód: M.1) pontok: AT csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az eljárás megindításától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) teljesített közbeszerzés tárgyának megfelelő tárgyú referencia munkáinak ismertetését, a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. § (1) bekezdése alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással, vagy ajánlattevő nyilatkozatával. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. A referenciaigazolásnak minimálisan tartalmaznia kell alábbiakat: - teljesítés ideje (kezdő-befejező időpontja „év/hónap/nap” pontossággal), - teljesítés helye, - a szerződést kötő másik fél megnevezése, - a szolgáltatás tárgya, valamint mennyisége, - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A 21/A. §-ban foglaltak szerint ajánlatkérő elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (4) bekezdését, azaz ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok és az alkalmassági követelményeknek megfelelő igazolások benyújtására.

Kiválasztási szempont: Pénzügyi mutató
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P.2. P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az adózott eredménye legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított megelőző három, beszámolóval lezárt üzleti évben egynél több üzleti évben negatív volt. Ha az ajánlattevő azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban a számviteli jogszabályok szerinti beszámolóval, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (fűnyírás és/vagy kaszálás) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő alkalmasnak tekinti az ajánlattevőt, ha működésének ideje alatt a mélyépítésből származó árbevétele elérte a nettó 100.000.000 Ft-ot. Igazolási mód: P.2. Ajánlattevőnek csatolnia kell saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját, ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, ez esetben a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges! A beszámolóval lezárt üzleti év alatt ajánlatkérő a beszámoló közzétételének időpontját tekinti irányadónak. Amennyiben az ajánlattevő az alkalmasságát az árbevételről szóló nyilatkozattal igazolja, cégszerűen aláírt nyilatkozatot csatoljon. (321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (1) bek., 19. § (1) bek. b) pontja és (2) és (3) bekezdései szerint) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint lehet az alkalmasságot igazolni. Ajánlattevők a Kbt. 65. § (7)-(8) és (11) bekezdéseiben foglaltak szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Ajánlatkérő nem írja elő, és nem teszi lehetővé.
Kauciók és garanciák:
Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (2) bekezdése alapján az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő ............ számú fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Az ajánlati biztosítéknak érvényben kell maradnia az ajánlati kötöttség ideje alatt. Az ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles a terhelési értesítővel, garancia-nyilatkozattal vagy kötelezvénnyel úgy igazolni, hogy az eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati igazolást az EKR rendszerbe feltölti. A Kbt. 35. § (5) bekezdése alapján a közös ajánlattevőknek az ajánlati biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése (Kbt. 54. § (4) bekezdése) esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre. Az ajánlati biztosíték közbeszerzési részenként azonos, tehát ha az Ajánlattevő több közbeszerzési részben tesz ajánlatot, abban az esetben valamennyi részhez szükséges az ajánlati biztosítékot rendelkezésre bocsátani. Átutalás esetén a közlemény rovatban szükséges szerepeltetni az „ajánlati biztosíték” kifejezést és a közbeszerzési részt, amelyre vonatkozóan a gazdasági szereplő ajánlatot tesz. Ajánlatkérő fokozottan felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A §. (2) bekezdésére, miszerint az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. [A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés]. Az ajánlati biztosíték összege 1.000.000,- Forint

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Nyertes ajánlattevő számlát az egyes teljesítéseket követően nyújthat be a hiány-és hibamentes teljesítésigazolási jegyzőkönyv alapján az esetleges hiánypótlásokat követően. Az egyes számlák esetében a teljes összeg megtérítése Sárvár Város Önkormányzata által közvetlenül a nyertes ajánlattevő pénzforgalmi számlájára történik. A számlák kifizetése a szerződésszerű teljesítés igazolását követően magyar forintban (HUF) történik a hatályos jogszabályoknak megfelelően a számla kiállításának napját követő 30 napos fizetési határidővel. Vonatkozó jogszabályok: Kbt. 135. § (1), (3)és (5) bekezdése, Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Késedelmes fizetés esetén nyertes ajánlattevőt a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő összegű késedelmi kamat illeti meg. A szerződés teljesítésének pénzügyi feltétele, hogy a kifizetés időpontjában a nyertes ajánlattevőnek nincs lejárt adó- vagy köztartozása megrendelő felé.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Nyertes ajánlattevő számlát az egyes teljesítéseket követően nyújthat be a hiány-és hibamentes teljesítésigazolási jegyzőkönyv alapján az esetleges hiánypótlásokat követően. Az egyes számlák esetében a teljes összeg megtérítése Sárvár Város Önkormányzata által közvetlenül a nyertes ajánlattevő pénzforgalmi számlájára történik. A számlák kifizetése a szerződésszerű teljesítés igazolását követően magyar forintban (HUF) történik a hatályos jogszabályoknak megfelelően a számla kiállításának napját követő 30 napos fizetési határidővel. Vonatkozó jogszabályok: Kbt. 135. § (1), (3)és (5) bekezdése, Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Késedelmes fizetés esetén nyertes ajánlattevőt a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő összegű késedelmi kamat illeti meg. A szerződés teljesítésének pénzügyi feltétele, hogy a kifizetés időpontjában a nyertes ajánlattevőnek nincs lejárt adó- vagy köztartozása megrendelő felé.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
-Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett megrendelés nettó ellenértékének 1 %-a megfelelő mértékű, legfeljebb 30 nap késedelemig. - Meghiúsulási kötbér: megrendelések tekintetében összesen 30 napot meghaladó késedelem esetén, mértéke 5 000 000,- Ft.

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
+ még 3
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) bekezdés…
… a), e), f), valamint h)-k) és m) pontjának, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re. Ajánlattevőnek ajánlata benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata, illetve részvételi jelentkezése tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.
… b) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… c) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… d) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… l) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… n) és o) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
1.A tárgyi szerződés teljesítése során Sárvár Város közigazgatási területén kívánja a fűnyírási és kaszálási feladatokat elvégeztetni. Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét. A felmerülő munkákat minden alkalommal össze kell hangolni, annak érdekében, hogy a közlekedés ne bénuljon meg, minden szolgáltatóhely, egészségügyi, szociális és oktatási intézmény folyamatosan elérhető legyen. A szolgáltatás során alkalmazandó munkagépek számának minimalizálása, a rendezett felvonulási terület biztosítása kiemelt jelentőségű, melyeket leginkább az egy generálkivitelezővel történő megvalósítás biztosít, tekintettel arra, hogy a szolgáltatás jellegéből adódóan egyidőben több helyen szükséges a munkákat elvégezni. A fentieken túl a város számára - mint kiemelt turisztikai célpont, illetve termálfürdőhely számára - kiemelten fontos az egységes városkép kialakítása. Az egységes városkép kialakítása egy generálkivitelezővel biztosítható. A fentiekre tekintettel a szolgáltatás részekre történő megbontása gazdaságtalan, az összköltséget növeli, az irányítási költségek megnövekednének. Részajánlat biztosítása esetén bármely rész eredménytelensége miatt a város egyes területein a szükséges munkákat nem, vagy csak jelentős késéssel lehetne elvégeztetni. 2.AK felhívja a figyelmet, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKR r. 6.§ (1) bek.]. 3. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képv.-i jogának és a közös AT-re vonatkozó képv.-i jog megfelelőségét a Kbt. 41/A.§ (4)-(5) bek. ,Kbt. 35.§(2a) bek. ,Kbt. 65.§(12) bek. alapján vizsgálja. 4. AK az előírt alk.-i köv.-eket a minősített AT-k "bronz" minősítéséhez képest szigorúbban határozta meg, tekintettel arra, hogy a pénzügyi alkalmassági követelmény a jegyzékhez képest más szempontot vizsgál, a műszaki alkalmasság pedig kifejezetten egy adott mennyiségű referencia követelményre vonatkozik. 5. Ajánlatban az EKRr. 11.§-ának (1) bek. alapján az EKR-ben bizt.-ot űrlap megfelelő kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. 6. Ajánlatnak tartalmaznia kell AT-nek a Kbt. 66.§ (2) bek. szerinti nyilatkozatot. 7. AT-nek csatolnia kell a Kbt. 66.§ (6) bek. szerinti nyil.-ot, nemleges nyil.-ot is. AT-nek ajánlatában nyil.-ot kell benyújtania a Kbt. 65. § (7) bek-nek megfelelően, nemleges nyil.-ot is. AT-nek és adott esetben az alk. igazolásában részt vevő más GSZ-nek az ajánlathoz csatolni kell a nyiltételre jogosultak aláírási címpld- át, vagy a 2006.évi V. tv. 9.§(1) bek. szerinti aláírásmintáját. Meghatat. esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jog. személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes biz. erejű magánoki.-ba foglalt meghatalmazást. 8. Üzleti titokra irányadó a Kbt .44.§(1)-(4) bek. 9. AK a Kbt. 75. § (6) bek. alapján Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza. 10. AK az elj.-ban a hp. lehetőséget a Kbt. 71.§-ban foglaltaknak megf. biztosítja azzal, hogy a Kbt.71.§(6) bek. szerinti korlátozást alkalmazza új gsz. bevonása esetén. 11. AK a Kbt. 35. § (9) bek. figyelemmel nem teszi lehetővé a szerz. teljesítése érdekében gaz. szervezet (projekttársaság) létrehozását. 12. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes ktg. az AT-t terheli. 12. A Kbt. 73. § (4)-(5) bek. alapján a kötelező táj.-i köt.-et a dokumentáció tartalmazza. 13. AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 46. §-át megfelelően alkalmazza. 14. Kieg. táj. kérés esetén kérjük, hogy a kérdéseket szerkeszthető formában is szíveskedjenek megküldeni. 15. AT a Kbt. 41/B. § (2) bekezdése szerint köteles eljárni a nyil.-ok megtétele során. 16. AK felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 35. § (2a) bek-ére, a Kbt. 41./A-B §-aira, valamint a Kbt. 65. § (12) bek-ére, valamint az EKR rendelet 11. § (4) és (8) bek.-ére. 17. Az ajánlatban csatolni kell a 833/2014/EU Tan. Rend. 5k. (1) bek. nyil-ot. 18. Az AF BT-98. pontja tekintetében AK 1 hónap alatt 30 napot ért. 19. AK a Kbt. 69. § (4) bek. és 81. § (5) bekezdése szerint jár el. 20. ÁKSZ: Krizmanich Gergely (lsz.:00086), FAKSZ: dr. Balogh Klaudia (lsz.: 01376)

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 247-858030 (2025-12-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-03-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 114 178 086 HUF 💰
Leírás
A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: A szennyezés megelőzése és csökkentése
Zöld közbeszerzési kritériumok: Egyéb zöld közbeszerzésre vonatkozó kritériumok
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-02-23 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002330592025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 176 906 448 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002330592025/8429
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13646231209
Postacím: Vágóhíd Utca 14.
Postai irányítószám: 4034
Postai város: Debrecen
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: csordas.anita@uniszol.hu📧
Telefon: +36 306194780📞
Fax: +36 52507822 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 114 178 086 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002330592025/8477 A vállalkozó neve és címe
Név: Vasi Pázsit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25804911218
Postacím: Ady Endre Utca 13
Postai irányítószám: 9600
Postai város: Sárvár
Régió: Vas🏙️
E-mail: vasipazsit@gmail.com📧
Telefon: +36 302181017📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 124 762 410 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002330592025/8501 A vállalkozó neve és címe
Név: Park-Ász Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátot Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11511391218
Postacím: Bezerédi utca Utca 12
Postai irányítószám: 9700
Postai város: Szombathely
E-mail: info@park-asz.hu📧
Telefon: +36 309465399📞
URL: https://www.park-asz.hu🌏
Forrás: OJS 2026/S 056-194996 (2026-03-19)