Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 1. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 1. szolgáltatási terület 2. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 2. szolgáltatási terület 3. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 5. szolgáltatási terület 4. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 1. szolgáltatási területen 5. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 3. szolgáltatási területen 6. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 4. szolgáltatási területen 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-06-24.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-05-21.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-05-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Gallyazás OPUS TITÁSZ Zrt. szolg.Területén KIFKÖF
Hivatkozási szám: EKR000670012025
Rövid leírás:
“Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
Rövid leírás
Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 1. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 1. szolgáltatási terület 2. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 2. szolgáltatási terület 3. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 5. szolgáltatási terület 4. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 1. szolgáltatási területen 5. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 3. szolgáltatási területen 6. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 4. szolgáltatási területen 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Favágási szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 6
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 6
1️⃣
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 1. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 1. szolgáltatási terület Az Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 1. szolgáltatási területen a KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a szerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően. Várható tisztántartandó hálózathossz a teljes futamidő alatt: Csatlakozó db szám/év: 31592 db KIF hálózathossz/év: 903 km KÖF hálózathossz/év: 299 km 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson
További információk:
“A BT-536 részletezése: A jelen közbeszerzési eljárás alapján az ajánlatkérő 2027.12.31-ig tartó határozott idejű keretmegállapodást köt. A kezdés tervezett...”
További információk
A BT-536 részletezése: A jelen közbeszerzési eljárás alapján az ajánlatkérő 2027.12.31-ig tartó határozott idejű keretmegállapodást köt. A kezdés tervezett ideje 2025. 09.01., azzal, hogy a kezdés a közbeszerzési eljárás tényleges eredményhirdetése alapján kerül meghatározásra.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Aljnövényzet/bozót eltávolítási munka📦
További termékek/szolgáltatások: Kertészeti szolgáltatások📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1-3. részek: OPUS TITÁSZ Zrt. Üzemigazgatóság Debrecen 1., 2. és 5. szektor 4-6. részek: OPUS TITÁSZ Zrt. Üzemigazgatóság Nyíregyháza 1., 3. és 4. szektor”
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-09-01 📅
Végdátum: 2027-12-31 📅
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható ✅ Leírás
A megújítások leírása:
“A határozott idő lejártát követően.” Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és...”
A lehetőségek leírása
Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és oszloptöveknél végzendő földmunka szerepelhet. Az opcionális feladatok teljes ellenértéke évente nem haladhatja meg az éves átalánydíj 30%-át. Oszloptő tisztítás [db/év] 72 Nyiladéktisztítás [nm/év] 14644 Gallyazás [km/év] 2 Egyedi fakivágás [db/év] 19 Oszloptő földmunka [db/év] 78 Tuskózás [db/év] 26 TR állomás tisztítás [db/év] 24
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 2. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 2. szolgáltatási terület Az Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 2. szolgáltatási területen a KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban ( MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a szerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően. Várható tisztántartandó hálózathossz a teljes futamidő alatt: Csatlakozó db szám/év: 29023 db KIF hálózathossz/év: 518 km KÖF hálózathossz/év: 405 km 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és...”
A lehetőségek leírása
Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és oszloptöveknél végzendő földmunka szerepelhet. Az opcionális feladatok teljes ellenértéke évente nem haladhatja meg az éves átalánydíj 30%-át. Oszloptő tisztítás [db/év] 57 Nyiladéktisztítás [nm/év] 11470 Gallyazás [km/év] 2 Egyedi fakivágás [db/év] 15 Oszloptő földmunka [db/év] 61 Tuskózás [db/év] 31 TR állomás tisztítás [db/év] 19
3️⃣
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 3. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 5. szolgáltatási terület Az Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 5. szolgáltatási területen a KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a szerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően. Várható tisztántartandó hálózathossz a teljes futamidő alatt: Csatlakozó db szám/év: 30306 db KIF hálózathossz/év: 648 km KÖF hálózathossz/év: 861 km 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és...”
A lehetőségek leírása
Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és oszloptöveknél végzendő földmunka szerepelhet. Az opcionális feladatok teljes ellenértéke évente nem haladhatja meg az éves átalánydíj 30%-át. Oszloptő tisztítás [db/év] 93 Nyiladéktisztítás [nm/év] 18899 Gallyazás [km/év] 3 Egyedi fakivágás [db/év] 24 Oszloptő földmunka [db/év] 101 Tuskózás [db/év] 34 TR állomás tisztítás [db/év] 31
4️⃣
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 4. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 1. szolgáltatási területen Az Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 1. szolgáltatási területen a KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a szerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően. Várható tisztántartandó hálózathossz a teljes futamidő alatt: Csatlakozó db szám/év: 28866 db KIF hálózathossz/év: 701 km KÖF hálózathossz/év: 382 km 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és...”
A lehetőségek leírása
Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és oszloptöveknél végzendő földmunka szerepelhet. Az opcionális feladatok teljes ellenértéke évente nem haladhatja meg az éves átalánydíj 30%-át. Oszloptő tisztítás [db/év] 39 Nyiladéktisztítás [nm/év] 7954 Gallyazás [km/év] 1 Egyedi fakivágás [db/év] 10 Oszloptő földmunka [db/év] 43 Tuskózás [db/év] 14 TR állomás tisztítás [db/év] 13
5️⃣
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 5. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 3. szolgáltatási területen Az Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 3. szolgáltatási területen a KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a szerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően. Várható tisztántartandó hálózathossz a teljes futamidő alatt: Csatlakozó db szám/év: 39870 db KIF hálózathossz/év: 472 km KÖF hálózathossz/év: 583 km 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és...”
A lehetőségek leírása
Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és oszloptöveknél végzendő földmunka szerepelhet. Az opcionális feladatok teljes ellenértéke évente nem haladhatja meg az éves átalánydíj 30%-át. Oszloptő tisztítás [db/év] 78 Nyiladéktisztítás [nm/év] 15736 Gallyazás [km/év] 2 Egyedi fakivágás [db/év] 20 Oszloptő földmunka [db/év] 84 Tuskózás [db/év] 28 TR állomás tisztítás [db/év] 26
6️⃣
A beszerzés leírása:
“VVállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
A beszerzés leírása
VVállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 6. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 4. szolgáltatási területen Az Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 4. szolgáltatási területen a KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a szerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően. Várható tisztántartandó hálózathossz a teljes futamidő alatt: Csatlakozó db szám/év: 36419 db KIF hálózathossz/év: 775 km KÖF hálózathossz/év: 888 km 1-6. részek egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és...”
A lehetőségek leírása
Opciók ismertetése: Opcionális tevékenységekként oszloptő tisztítás, tuskózás, TR állomás tisztítás, egyedi favágás, nyiladéktisztítás, gallyazás és oszloptöveknél végzendő földmunka szerepelhet. Az opcionális feladatok teljes ellenértéke évente nem haladhatja meg az éves átalánydíj 30%-át. Oszloptő tisztítás [db/év] 67 Nyiladéktisztítás [nm/év] 13528 Gallyazás [km/év] 2 Egyedi fakivágás [db/év] 18 Oszloptő földmunka [db/év] 72 Tuskózás [db/év] 24 TR állomás tisztítás [db/év] 22
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-06-24 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-06-24 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben történik a 424/2017. (XII. 19.) Korm rendelet 15. § rendelkezései szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A Kbt. 68. § (1b) szerint.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M/1. Csatoljon referenciaigazolást / nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított legfeljebb 6 éven belül megkezdett és a...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/1. Csatoljon referenciaigazolást / nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított legfeljebb 6 éven belül megkezdett és a megelőző 3 (három) évben megvalósult, a közbeszerzési eljárás tárgya szerinti szolgáltatás nyújtásáról. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) a)/ Az igazolás, illetve a nyilatkozat tartalmazza legalább a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja – év/hó/nap), a szerződés tárgyát, a mennyiségét (úgy, hogy abból az alkalmasság minimumkövetelménye megállapítható legyen) és a szerződést kötő másik fél és a referenciát igazoló magánszemély elérhetőségét (név és telefon vagy e-mail), valamint az arról szóló nyilatkozatot, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e). Az igazolás módja lehet a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 22. § alapján: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. (A referencia igazolására használható a dokumentáció 5/A. és 5/B. számú melléklete.) Alkalmatlanság: Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik referenciaigazolással az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával az alábbiak szerint: Az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban megvalósult, összesen 200 km hosszban végzett KÖF és/vagy KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdése a) pontja alapján ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 (Hat) éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Ajánlattevőnek és a részükre adott esetben kapacitást nyújtó szervezeteknek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. § (1) bekezdés) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolniuk, hogy megfelelnek az alkalmassági követelménynek, azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán az EEKD IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltésével. Az alkalmasság körében esetlegesen már az ajánlatban benyújtott igazolásokat és a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti igazolásokat a 69. § (2) bekezdés szerinti bírálat során figyelmen kívül hagyhatja ajánlatkérő, azok bírálata a 69. § (4) bekezdés szerint felhívott ajánlattevő esetében fog megtörténni a 69. § (5)-(14) bekezdések szerint. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdése szerinti szervezetek (személyek) bevonására lehetőség van
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M/2. Mutassa be a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereit, a szakember által aláírt önéletrajza csatolásával, amely tartalmazza a szakember nevét,...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/2. Mutassa be a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereit, a szakember által aláírt önéletrajza csatolásával, amely tartalmazza a szakember nevét, végzettségét illetőleg képzettségét, jelenlegi munkáltatója nevét. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) b)/. (8. számú melléklet) Csatolja a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, mely szerint az ajánlattevő nyertessége esetén kész dolgozni és nincs olyan más kötelezettsége, amely ezen vállalását akadályozná (9. számú melléklet) Alkalmatlanság: Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 -4 megajánlott rész esetében: 1 fő, felelős műszaki vezető (kód: MV-VI, vagy MV-VI/A, vagy B) minősítéssel rendelkező, valamint az MSZ 1585:2016 szabvány 4.2.101. szakaszában foglaltak szerinti V. csoportba tartozó villamosan szakképzett személy 1 fő, erdész vagy kertész végzettségű személy. (minimum technikusi bizonyítvány) 1 fő, fadöntést végző személy (OKJ 31 623 01 1000 00 00 - Erdészeti szakmunkás vagy OKJ 31 623 01 0100 31 03 - Fakitermelő képesítés) 1 fő, kosaras gépjármű gépkezelő (4224 Hidraulikus szerelőkosár kezelői jogosítvány és C kategóriás jogosítvány 3,5 tonna felett) 5-6 megajánlott rész esetében: 1 fő, felelős műszaki vezető (kód: MV-VI, vagy MV-VI/A, vagy B) minősítéssel rendelkező, valamint az MSZ 1585:2016 szabvány 4.2.101. szakaszában foglaltak szerinti V. csoportba tartozó villamosan szakképzett személy 1 fő, erdész vagy kertész végzettségű személy. 2 fő, fadöntést végző személy OKJ 31 623 01 1000 00 00 - Erdészeti szakmunkás vagy OKJ 31 623 01 0100 31 03 - Fakitermelő képesítés) 2 fő, kosaras gépjármű kezelő (4224 Hidraulikus szerelőkosár kezelői jogosítvány és B kategóriás jogosítvány 3,5 tonna alatt vagy C kategóriás jogosítvány 3,5 tonna felett) A fent előírt létszámoknál ugyanazon szakember több feladatra is beleszámolható, ha az a feladatra vonatkozó előírásoknak megfelel. Azaz alkalmassági minimumkövetelményekre megnevezett szakemberek között az átfedés megengedett. Ugyanaz a szakember több részben is megjelölhető. A megadott képzettségekkel egyenértékű képzettségű szakember is megjelölhető. Az M.2. alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján az ajánlatkérő előírja, hogy az erdész vagy kertész feladatokat maga az ajánlattevő vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyike végezzen el. Az e feladatokra vonatkozó alkalmassági feltételek igazolásához az ajánlattevő nem támaszkodhat más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó. Figyelem! Amennyiben a bemutatott szakember az ajánlattevő munkavállalója vagy tagja, vagy cégvezetője, úgy az igazolás az ajánlattevő saját igazolásának számít. Amennyiben a bemutatott szakember munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott (megbízási szerződéssel esetileg vagy állandóan foglalkoztatott, vagy foglalkoztatni kívánt), úgy a szakember alvállalkozónak és erre tekintettel kapacitást nyújtó szervezetnek is minősül, mivel a bemutatott szakembereknek kell részt venni a teljesítésben. Ajánlattevőnek és a részükre adott esetben kapacitást nyújtó szervezeteknek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. § (1) bekezdés) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolniuk, hogy megfelelnek az alkalmassági követelménynek, azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán az EEKD IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltésével. Az alkalmasság körében esetlegesen már az ajánlatban benyújtott igazolásokat és a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti igazolásokat a 69. § (2) bekezdés szerinti bírálat során figyelmen kívül hagyhatja ajánlatkérő, azok bírálata a 69. § (4) bekezdés szerint felhívott ajánlattevő esetében fog megtörténni a 69. § (5)-(14) bekezdések szerint. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdése szerinti szervezetek (személyek) bevonására lehetőség van
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M/3. Mutassa be a teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki felszereltségét a gyártó és a típus, valamint a használat jogcíme megadásával. /321/2015. (X....”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/3. Mutassa be a teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki felszereltségét a gyártó és a típus, valamint a használat jogcíme megadásával. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) i)/. (7. számú melléklet) Alkalmatlanság: Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik a teljesítéshez szükséges alábbi műszaki felszereltséggel: A minimális elvárások 1-4 megajánlott rész esetében az alábbiak: - 1 darab tehergépkocsi - minimum 1 t - 1 darab traktor vagy azzal egyenétékű földmunkagép megfordítható ülés pozícióval (Minimum 150 lóerős terepes gépjármű, mely a nem lengőkéses erdészeti szárzúzó használatához tartozó műszaki feltételeknek megfelel - 1 darab erdészeti mélységi szárzúzó (nem lengőkéses) - 1 darab terepes kosaras gépjármű (legalább 20 méteres munkamagasság) A minimális elvárások 5-6 megajánlott rész esetében az alábbiak: - 2 darab tehergépkocsi - minimum 1 t - 1 darab traktor vagy azzal egyenétékű földmunkagép megfordítható ülés pozícióval (Minimum 150 lóerős terepes gépjármű, mely a nem lengőkéses erdészeti szárzúzó használatához tartozó műszaki feltételeknek megfelel - 1 darab erdészeti mélységi szárzúzó (nem lengőkéses) - 1 darab terepes kosaras gépjármű (legalább 20 méteres munkamagasság) - 1 darab kosaras gépjármű (lehet terepes kosaras gépjármű is) Ajánlattevőnek és a részükre adott esetben kapacitást nyújtó szervezeteknek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. § (1) bekezdés) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolniuk, hogy megfelelnek az alkalmassági követelménynek, azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán az EEKD IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltésével. Az alkalmasság körében esetlegesen már az ajánlatban benyújtott igazolásokat és a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti igazolásokat a 69. § (2) bekezdés szerinti bírálat során figyelmen kívül hagyhatja ajánlatkérő, azok bírálata a 69. § (4) bekezdés szerint felhívott ajánlattevő esetében fog megtörténni a 69. § (5)-(14) bekezdések szerint. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdése szerinti szervezetek (személyek) bevonására lehetőség van
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján nem teszi lehetővé az ajánlattevő, illetőleg a közös ajánlatot tevő nyertesek által gazdálkodó szervezet,...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján nem teszi lehetővé az ajánlattevő, illetőleg a közös ajánlatot tevő nyertesek által gazdálkodó szervezet, illetve jogi személy létrehozását a szerződés teljesítéséhez.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“nem előírás A BT-70 pontból karakterkorlát miatti folytatás: A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie az alkalmassági minimumkövetelményeken...”
Kauciók és garanciák
nem előírás A BT-70 pontból karakterkorlát miatti folytatás: A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie az alkalmassági minimumkövetelményeken felül a következő szakemberekkel és műszaki felszereltséggel, amely feltételeket az alkalmassági követelményekben foglaltakkal összhangban kell igazolnia: Szakemberek: 1. BME képzéssel (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szervezett, a biztonsági övezet tisztántartási munkák villamos veszélyeire és az ezzel kapcsolatos magatartásra vonatkozó speciális munkavédelmi tanfolyamon és a Társaság által tartott technológia és munkavédelmi oktatásán sikeres vizsgát tett) rendelkező szakember részvétele a teljesítésben, munkacsoportonként min 1. szakember, egy adott szakember csak egy részben nevezhető meg. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szervezett, a biztonsági övezet tisztántartási munkák villamos veszélyeire és az ezzel kapcsolatos magatartásra vonatkozó speciális tanfolyam munkavédelmi szempontból elvárás és szükséges. (A képzés kiváltható, a BME-s képzés tematikájával megegyező képzéssel. Az oktatás elméleti blokkjának tartalmaznia kell többek között az áram és feszültség nagyságrendjeinek bemutatását, jellemző áramütéses balesetek bemutatását, a feszültségszint és a védőtávolságok szerepének bemutatását és a magasban történő munkavégzés szabályainak ismertetését. A gyakorlati blokkjának tartalmazni kell a megtörtént balesetek bemutatását kismintán, próbababa és létra felsővezetékhez való közelítését és baleset imitálását, illetve a 20kV-os felsővezetékhez faág érintésének bemutatását.) 2. A teljesítésbe bevont további szakemberek: 1 - 4 megajánlott rész esetében összesen legalább 8 fővel (2 munkacsoporttal) kell rendelkeznie, amelyben az alkalmassági követelményen felül az alábbi szakképesítések szükségesek: - 1 fő társalgási szintű magyar nyelvismerettel rendelkező személy vagy ennek hiányában ajánlattevő saját költségére magyar nyelvű tolmács biztosítására köteles - 1 fő emelőgépkezelő (OKJ 31 582 06 0010 31 01 - Emelőgépkezelő (kivéve targonca) - 1 fő erdészeti mélységi szárzúzó (nem lengőkéses) gépkezelő (mélységi szárzúzót működtető gépjárműhöz megfelelő jogosítvánnyal rendelkezik és a mélységi szárzúzó kezelésére kioktatott) - 4 fő motorfűrész kezelő – 1 - 2 rész esetében (OKJ 21 6280 02- Motorfűrész kezelő) - 6 fő motorfűrész kezelő – 2 - 4 rész esetében (OKJ 21 6280 02- Motorfűrész kezelő) 5-6 megajánlott rész esetében összesen legalább 16 fővel (4 munkacsoporttal) kell rendelkeznie, amelyben az alkalmassági követelményen felül az alábbi szakképesítések szükségesek: - 1 fő társalgási szintű magyar nyelvismerettel rendelkező személy vagy ennek hiányában ajánlattevő saját költségére magyar nyelvű tolmács biztosítására köteles - 1 fő emelőgépkezelő (OKJ 31 582 06 0010 31 01 - Emelőgépkezelő (kivéve targonca)) - 1 fő erdészeti mélységi szárzúzó (nem lengőkéses) gépkezelő (mélységi szárzúzót működtető gépjárműhöz megfelelő jogosítvánnyal rendelkezik és a mélységi szárzúzó kezelésére kioktatott) - 10 fő motorfűrész kezelő (OKJ 21 6280 02- Motorfűrész kezelő) Műszaki felszereltség: A minimális elvárások 1-4 megajánlott rész esetében az alkalmassági követelményen felül az alábbiak: - 4 darab motorfűrész - 2 darab nyeles motorfűrész - 2 darab kézi motoros bozótírtó - Munkacsoportonként 1 darab, GPS koordinátával rendelkező fénykép rögzítésére alkalmas elektronikus eszköz. A minimális elvárások 5-6 megajánlott rész esetében az alkalmassági követelményen felül az alábbiak: - 6 darab motorfűrész - 2 darab nyeles motorfűrész - 2 darab kézi motoros bozótírtó - Munkacsoportonként 1 darab, GPS koordinátával rendelkező fénykép rögzítésére alkalmas elektronikus eszköz
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés részletes meghatározása a szerződéstervezet szerint. A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő az ütemtervben...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés részletes meghatározása a szerződéstervezet szerint. A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő az ütemtervben rögzített munkák esetében havonta, az eseti megrendelés és a Havária munkák esetében igazolt teljesítést követően, számla ellenében a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján teljesíti átutalással, az alábbiakban részletezettek szerint. Az Eladó a teljesítés igazolást és a számlát is a megrendelő alapján állítja ki, a ténylegesen elvégzett munkáknak megfelelően. Az ajánlatkérő lehetővé teszi az elektronikus számlázást. Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról a Ptk. és az ÁFA törvény előírásai az irányadók. Ajánlatkérő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. (Kbt. 135. § (6)) Fizetési határidő: 30 nap.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie az alkalmassági minimumkövetelményeken felül a következő szakemberekkel és műszaki...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie az alkalmassági minimumkövetelményeken felül a következő szakemberekkel és műszaki felszereltséggel, amely feltételeket az alkalmassági követelményekben foglaltakkal összhangban kell igazolnia Karakterkorlát miatt folytatás a BT-751 pontban
“1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére...”
1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére a felhívás megjelenésének napjától a https://ekr.gov.hu/ címen. Az eljárásban részvétel feltétele, az oldalon történő regisztráció és a közbeszerzési anyag letöltése, továbbá az ajánlat EKR rendszerben történő összeállítása és benyújtása. 2. Hiánypótlás 71. § (6) alapján biztosított, korlátozás nélkül 3. Az ajánlattevő csatolja az ajánlatban aláíró személy 2006. évi V. törvény 9. § (1) szerinti aláírási címpéldányát/aláírás-mintáját. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X.30) Korm.rend. 13. §-a is irányadó. Nemleges nyilatkozat csatolása is kötelező adott esetben. Nem MAGYARORSZÁG-on letelepedett gazdasági szereplők esetében kérjük csatolni az Ajánlattevő cégkivonatát és annak magyar nyelvű fordítását, mivel esetükben ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni a cégjegyzék-adatokat a céginformációs szolgálattól lekérhető cégkivonatból. 4. Amennyiben több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot (közös ajánlattevők), akkor ezt az EEKD-ban (formanyomtatvány) jelezni szükséges, továbbá az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (6) a) és b) pontja szerinti, nyilatkozatát, nemleges tartalommal is, továbbá a Kbt. 67. § (4), és Kbt. 66. § (2) szerinti nyilatkozatokat. 6. Az ajánlat elkészítése során, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Azon dokumentumok, amelyek tekintetében az EKR rendszerben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap vagy nem a kiírás szerinti tartalommal,ajánlatkérő a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus, pdf vagy jpg formátumú másolatának csatolását írja elő. 7. Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 8. Az eljárásban Dr. Nagymihály Tamás FAKSZ jár el,lajstromszám: 00014, cím: 6722 Szeged, Gogol u. 6., tel:+36 209648886, e-mail: nagymihaly.tamas@gmail.com Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésének megfelelően az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők az EKR rendszeren keresztül kérhetnek kiegészítő tájékoztatást. 9. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (6) bekezdésének megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 75. § (2) e) pontját nem alkalmazza, mivel a jelen eljárás keretmegállapodásos eljárás. 10. Az értékelés módszere minden rész esetében egyezően: a fordított arányosítás mindkét értékelési szempont esetén, a feltöltött közbeszerzési dokumentációban foglaltak szerint. Ponthatár minden rész esetében és minden szempont esetében egyezően: 0-10 11. Ajánlatkérő az alaptevékenység folyamatos ellátására tekintettel választotta a Kbt. 105. § (1) bekezdés szerinti eljárást, figyelemmel arra, hogy az alaptevékenység tekintetében nem történik egyedi megrendelés. 12. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833 /2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § (1)-(12) bekezdés alapján” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 099-333901 (2025-05-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 438 522 564 HUF 💰
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Szerződés száma: 2
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-10-01 📅
Cím: vállalkozási
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 209 248 764 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: GTS INVESTMENT Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11709514242
Postacím: Orgoványi Utca 4
Postai irányítószám: 1174
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@gtsinvestment.hu📧
Telefon: +36 205830927📞
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 342 254 301 HUF 💰
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 252 594 907 HUF 💰
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 246 128 614 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Monostor-Erdő Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 20798299209
Postacím: Létai Út 42.
Postai irányítószám: 4275
Postai város: Monostorpályi
Régió: Hajdú-Bihar🏙️
E-mail: kadar.laszlo@monostorerdo.hu📧
Telefon: +36 209468770📞
URL: https://www.monostorerdo.hu🌏
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 388 295 978 HUF 💰
Kiegészítő információk További információk
“Benyújtott végső ajánlatok: 2. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 2. szolgáltatási terület 1. Ajánlattevő neve: Oszlopköz Kereskedelmi Kft. Székhelye:...”
Benyújtott végső ajánlatok: 2. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 2. szolgáltatási terület 1. Ajánlattevő neve: Oszlopköz Kereskedelmi Kft. Székhelye: 2030 ÉRD Emil Utca 17. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 77 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 2. Ajánlattevő neve: Presidente Oktatási Kft. Székhelye: 1142 Budapest Rákospatak Utca 55. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 129 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 3. Ajánlattevő neve: GTS INVESTMENT Kft. Székhelye: 1174 Budapest Orgoványi Utca 4 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 119 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 3. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 5. szolgáltatási terület 1. Ajánlattevő neve: Oszlopköz Kereskedelmi Kft. Székhelye: 2030 ÉRD Emil Utca 17. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 124 950 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 2. Ajánlattevő neve: Presidente Oktatási Kft. Székhelye: 1142 Budapest Rákospatak Utca 55. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 125 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 3. Ajánlattevő neve: GTS INVESTMENT Kft. Székhelye: 1174 Budapest Orgoványi Utca 4 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 119 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 4. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 1. szolgáltatási területen 1. Ajánlattevő neve: Monostor-Erdő Bt. Székhelye: 4275 Monostorpályi Létai Út 42. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 125 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 2. Ajánlattevő neve: Presidente Oktatási Kft. Székhelye: 1142 Budapest Rákospatak Utca 55. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 83 900 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 3. Ajánlattevő neve: GTS INVESTMENT Kft. Székhelye: 1174 Budapest Orgoványi Utca 4 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 92 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 5. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 3. szolgáltatási területen 1. Ajánlattevő neve: Monostor-Erdő Bt. Székhelye: 4275 Monostorpályi Létai Út 42. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 81 500 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 2. Ajánlattevő neve: Presidente Oktatási Kft. Székhelye: 1142 Budapest Rákospatak Utca 55. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 99 999 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 3. Ajánlattevő neve: GTS INVESTMENT Kft. Székhelye: 1174 Budapest Orgoványi Utca 4 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 110 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 6. rész: Opus Titász Zrt., Nyíregyháza üzem 4. szolgáltatási területen 1. Ajánlattevő neve: Monostor-Erdő Bt. Székhelye: 4275 Monostorpályi Létai Út 42. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 215 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 2. Ajánlattevő neve: Presidente Oktatási Kft. Székhelye: 1142 Budapest Rákospatak Utca 55. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 129 050 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 3. Ajánlattevő neve: GTS INVESTMENT Kft. Székhelye: 1174 Budapest Orgoványi Utca 4 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 149 900 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70
Objektum Leírás
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretmegállapodás, amelynek tárgya „KÖF/KIF (közép és kisfeszültségű) villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása az OPUS TITÁSZ Zrt. szolgáltatási területein", a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján azzal, hogy az itt meghatározott keretmennyiség becsült mennyiség, a pontos mennyiség lehívására az egyedi megrendelés(ek) keretében kerül sor. KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a keretszerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően az OPUS TITÁSZ ZRT. ellátási területén. A vállalkozó feladatai közé tartozik villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása körében a nyiladék szárzúzása, nyiladék gallyazása, fakivágás, tuskózás, oszloptőtisztítás, oszloptőnél történő földmunka, fogyasztói csatlakozó vezeték körüli gallyazás, TR állomás tisztítás és a gallyazás során keletkezett növényi hulladék elszállítása. 1. rész: Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 1. szolgáltatási terület Az Opus Titász Zrt., Debrecen üzem 1. szolgáltatási területen a KÖF/KIF villamos szabadvezetékek biztonsági övezetének tartós tisztántartása, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és a Megrendelő által készített Műszaki specifikációkban (MS_H-077 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KIF) és az MS_H-079 - A villamosművek biztonsági övezetének tisztántartása (KÖF)) továbbá a szerződésben foglaltak szerint, a felek által kölcsönösen meghatározott, elfogadott, aláírt éves ütemtervnek megfelelően. Várható tisztántartandó hálózathossz a teljes futamidő alatt: Csatlakozó db szám/év: 31592 db KIF hálózathossz/év: 903 km KÖF hálózathossz/év: 299 km 1. rész egyedi megrendelés feladatai: Az feladatok adott esetben az alábbiak lehetnek, amelyek közül az egyes részeknél az ajánlatkérő megadta a tervezhető mennyiségeket: • Nyiladék szárzúzása • Nyiladék mély-szárzúzása • Oszloptőtisztítás • Oszloptő földmunka • Tuskózás • Egyedi fakivágás (10 cm – 30 cm) • Egyedi fakivágás (30 cm – 50 cm) • Egyedi fakivágás (50 cm – 100 cm) • Egyedi fakivágás (100 cm törzsátmérő felett) • Csoportos fakivágás • Speciális fakivágás • Gallyazás • Csatlakozó gallyazása • Telepített TR állomás tisztántartása • ISZTR állomás tisztántartása • Épített házas TR állomás tisztántartása A szolgáltatás részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki specifikáció tartalmazza
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“OPUS TITÁSZ Zrt. Üzemigazgatóság Debrecen 1. szektor”
A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Tétel azonosító száma: LOT-0001
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 272 539 360 HUF 💰
Kiegészítő információk További információk
“1. az Összegezés megküldésének napja: 2025.12.18. 2. A beérkezett végleges ajánlatok: 1. Ajánlattevő neve: Oszlopköz Kereskedelmi Kft. Székhelye: 2030 ÉRD...”
1. az Összegezés megküldésének napja: 2025.12.18. 2. A beérkezett végleges ajánlatok: 1. Ajánlattevő neve: Oszlopköz Kereskedelmi Kft. Székhelye: 2030 ÉRD Emil Utca 17. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj): 120 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 2. Ajánlattevő neve: Presidente Oktatási Kft. Székhelye: 1142 Budapest Rákospatak Utca 55. 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 129 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70 3. Ajánlattevő neve: GTS INVESTMENT Kft. Székhelye: 1174 Budapest Orgoványi Utca 4 1. Alaptevékenységre vonatkozó ajánlat (12 hónapra számított nettó átalánydíj) : 119 000 000 2. Opciós tevékenységre és a Havaria tevékenységre vonatkozó ajánlat (vállalási százalék min 70% max 130%): 70