A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal részére 3 részben összesen 12 db gépjármű beszerzése a VP-20.4.-17-2017-00013 projekt kapcsán. 1. rész: 4 db Pick-up gépjármű beszerzése terepviszonyokra (N1 kategória) 2. rész: 3 db tisztán elektromos személygépjármű normál használatra beszerzése (közép (5). kategóriájú), (M1 kategória) 3. rész: 2 db emelt terepjáró képességű személygépkocsi beszerzése (egyterű, (1.) kategóriájú), (M1 kategória) A megajánlott gépjárműveknek meg kell felelniük az Európai Parlament és a Tanács 2014/45/EU irányelvében, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott feltételeknek. A megajánlott gépjárműveknek meg kell felelniük az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasításban rögzítetteknek. A Normatíva 4. mellékletének II.1.4. pontjában foglaltaknak megfelelően: „A normatívák előírásait gépjárművek beszerzésére kell alkalmazni. E tekintetben gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, bemutató, illetve próbajárműként nem használták.” A normatívától történő eltérés nem eredményezheti a normatív követelményrendszer gyengítését, azaz az előírt követelményszinttől lefelé eltérni nem lehet. Nem ajánlható meg jobbkormányos gépjármű. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a közlekedési igazgatási hatóságnál (kormányablak) történő ügyintézés. A nyertes ajánlattevő a gépjárműveket a teljesítési helyre a teljesítési határidőn belül saját költségén köteles leszállítani és Ajánlatkérőnek átadni. A gépjárműveket üzembe helyezve, érvényes magyarországi műszaki vizsgával, Ajánlatkérő nevére kiállított forgalmi engedéllyel, a gépjárművekre felszerelt forgalmi rendszámmal és szabványos „H” betűt feltüntető államjelzéssel kell átadni. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. II.1.1) (BT-21) pontban az eljárás megnevezése rövidítésre került a karakterkorlát miatt, az eljárás pontos megnevezése: „VP-20.4.-17-2017-00013 projekt kapcsán helyszíni ellenőrzésekhez szükséges gépjárművek beszerzése a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal részére”
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-03-28.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-02-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-02-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjárművek beszerzése 3 részben
Reference number: EKR002530332024
Rövid leírás:
“A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal részére 3 részben összesen 12 db gépjármű beszerzése a VP-20.4.-17-2017-00013 projekt kapcsán. 1. rész: 4 db...”
Rövid leírás
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal részére 3 részben összesen 12 db gépjármű beszerzése a VP-20.4.-17-2017-00013 projekt kapcsán. 1. rész: 4 db Pick-up gépjármű beszerzése terepviszonyokra (N1 kategória) 2. rész: 3 db tisztán elektromos személygépjármű normál használatra beszerzése (közép (5). kategóriájú), (M1 kategória) 3. rész: 2 db emelt terepjáró képességű személygépkocsi beszerzése (egyterű, (1.) kategóriájú), (M1 kategória) A megajánlott gépjárműveknek meg kell felelniük az Európai Parlament és a Tanács 2014/45/EU irányelvében, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott feltételeknek. A megajánlott gépjárműveknek meg kell felelniük az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasításban rögzítetteknek. A Normatíva 4. mellékletének II.1.4. pontjában foglaltaknak megfelelően: „A normatívák előírásait gépjárművek beszerzésére kell alkalmazni. E tekintetben gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, bemutató, illetve próbajárműként nem használták.” A normatívától történő eltérés nem eredményezheti a normatív követelményrendszer gyengítését, azaz az előírt követelményszinttől lefelé eltérni nem lehet. Nem ajánlható meg jobbkormányos gépjármű. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a közlekedési igazgatási hatóságnál (kormányablak) történő ügyintézés. A nyertes ajánlattevő a gépjárműveket a teljesítési helyre a teljesítési határidőn belül saját költségén köteles leszállítani és Ajánlatkérőnek átadni. A gépjárműveket üzembe helyezve, érvényes magyarországi műszaki vizsgával, Ajánlatkérő nevére kiállított forgalmi engedéllyel, a gépjárművekre felszerelt forgalmi rendszámmal és szabványos „H” betűt feltüntető államjelzéssel kell átadni. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. II.1.1) (BT-21) pontban az eljárás megnevezése rövidítésre került a karakterkorlát miatt, az eljárás pontos megnevezése: „VP-20.4.-17-2017-00013 projekt kapcsán helyszíni ellenőrzésekhez szükséges gépjárművek beszerzése a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal részére”
Többet mutasson
Szerződés típusa: supplies
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 3
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
1️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi szerződés keretében 4 db pick-up gépjárművek beszerzése terepviszonyokra (N1 kategória). A megajánlott gépjárművek – minden tekintetben –...”
A beszerzés leírása
Adásvételi szerződés keretében 4 db pick-up gépjárművek beszerzése terepviszonyokra (N1 kategória). A megajánlott gépjárművek – minden tekintetben – kizárólag újak lehetnek. A megajánlott gépjárműveknek – részfeladaton belül – egyformáknak (gyártmány, típus) kell lenniük. Ajánlatkérő csak új állapotú, Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsira fogad el ajánlatot. Jelen közbeszerzési eljárásban az a gépkocsi minősül új állapotúnak, amely hiba és sérülésmentes, jelen közbeszerzési eljárás lefolytatását követően megkötött szerződés alapján ajánlattevő újonnan (első alkalommal) és Magyarországon helyezte (helyeztette) forgalomba, a gépkocsi sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt bemutató autó, és próbajárműként nem használták, valamint nem korábbi gyártású, mint 2024. A gépjárművek gyártási időpontjai és a forgalomba helyezési időpontjai között eltelt idő maximum 365 nap lehet. A megajánlott gépjárműveknek legalább EURO 6 környezetvédelmi besorolású motorral kell rendelkeznie. A személygépkocsi nem minősül a 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet szerinti tiszta járműnek, a beszerzés nem tartozik a Korm. rendelet hatálya alá. Ajánlatkérő nyilatkozik, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (2) bekezdésének értelmében illetékmentességben nem részesül. A leszállított gépjárművekre és a gyárilag beépített, beszerelt tartozékokra, a gyártó által vállalt jótállási kötelezettségnél kisebbet megajánlani nem lehet, és a minimális jótállási kötelezettség 36 hónap. Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok bármelyik része valamilyen gyártmányú, típusú, eredetű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozást tartalmaz, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés alapján. Elvárt műszaki paraméterek: • Hajtóanyag: benzin vagy gázolaj vagy hibrid • Hengerűrtartalom (cm3): 1400 - 2500 cm3 • Váltó manuális vagy automata • Meghajtás: négykerék • Legnagyobb leadott teljesítmény: minimum 85 kW • Tengelytávolság: maximum 3270 mm • Ülések száma: legalább 4 • Szabad magasság: minimum 200 mm • Első terepszög: minimum 28 fok • Hátsó terepszög: minimum 20 fok • Plató (hossz/szélesség, mm): minimum 1500/1400 mm • Jelleg: duplafülkés, platós, zárható raktér fedéssel • Gyártás éve: nem lehet korábbi, mint 2024. év Felszereltségek: Normatíva szerinti 18. felszereltségi csomag • Ködlámpa hátsó • Ködfényszóró • Vezető és utasoldali első légzsák • Oldallégzsákok elől • Függöny(fej)légzsákok legalább az első üléssorhoz • Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez • Övfeszítős biztonsági öv legalább az első szélső üléseken • Állítható fejtámla valamennyi üléshez • Állítható magasságú vezetőülés • Állítható kormányoszlop • Blokkolásgátló (ABS) • Elektronikus stabilitás vezérlés (ESP) • Kipörgésgátló vagy (részben) önzáró differenciálmű • Állandó vagy kapcsolható összkerékhajtás • Zárható üzemanyagtöltő nyílás • Legalább CD-s rádió • Indításgátló (biztosítók által elfogadott) • Szervokormány • Belső levegőkeringtetés • Pollenszűrő • Légkondicionáló berendezés • Zárt rakodótér Normatíván felül elvárt felszereltségek és követelmények: • CD lejátszó helyett MP3 lejátszás USB vagy Aux-in vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül is elfogadott • Bluetoothtelefonkihangosító • Euro 6 károsanyag kibocsátási norma • Zárt rakodótér • Szín: fehér, ezüst • Raktérbetét • Fém alvázvédő burkolat • Vonóhorog • Első, hátsó sárfogók • „16”-os acél keréktárcsa All Terrain (A/T) négyévszakos gumiabroncsokkal • Teljes értékű pótkerék All Terrain (A/T) négyévszakos gumiabroncs, autóemelő • Fűthető hátsó ablak • Távirányítású központi zár • 12V csatlakozó • Elektromos ablakemelők elől • Első-, hátsó parkolóradar • Tolatókamera • Gumiszőnyeg (első, hátsó ülések) • 2 kg-os MSZ szabványos poroltó készülék Amennyiben a régiók valamelyikében az adott modell tekintetében nem található szervíz, vagy időközben a régióban a szerviz megszűnik, akkor Nyertes ajánlattevő költségére a jótállás időtartama alatt 24 órás segélyszolgálatot kell működtetni, amely keretében hozom-viszem szolgáltatást is biztosítani kell. További részletek a műszaki leírásban, közbeszerzési dokumentumokban és a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
További információk:
“II.2.7) pont, (BT-36 mező): 90 naptári nap, előteljesítés megengedett.”
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron🏙️
Időtartam: 90 (DAY)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Többletjótállás az ajánlatkérő által elvárt minimum 36 hónap jótállás feletti jótállási idő (egész hónapban megadva, értékelés: min. 0 hónap max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi szerződés keretében 3 db tisztán elektromos (közép (5). kategóriájú) személygépjármű beszerzése normál használatra. (M1 kategória) A megajánlott...”
A beszerzés leírása
Adásvételi szerződés keretében 3 db tisztán elektromos (közép (5). kategóriájú) személygépjármű beszerzése normál használatra. (M1 kategória) A megajánlott gépjárművek – minden tekintetben – kizárólag újak lehetnek. A megajánlott gépjárműveknek – részfeladaton belül – egyformáknak (gyártmány, típus) kell lenniük. Ajánlatkérő csak új állapotú, Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsira fogad el ajánlatot. Jelen közbeszerzési eljárásban az a gépkocsi minősül új állapotúnak, amely hiba és sérülésmentes, jelen közbeszerzési eljárás lefolytatását követően megkötött szerződés alapján ajánlattevő újonnan (első alkalommal) és Magyarországon helyezte (helyeztette) forgalomba, a gépkocsi sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt bemutató autó, és próbajárműként nem használták, valamint nem korábbi gyártású, mint 2024. A gépjárművek gyártási időpontjai és a forgalomba helyezési időpontjai között eltelt idő maximum 365 nap lehet. A gépjárművek átadása forgalomba és üzembe helyezett állapotban, hatósági jelzésekkel ellátva és a nagyfeszültségű akkumulátorok legalább 80%-os töltöttségi szintje mellett történik. A megajánlott gépjárműveknek legalább EURO 5 környezetvédelmi besorolású motorral kell rendelkeznie. A személygépkocsi a 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet szerinti tiszta járműnek minősül. Ajánlatkérő nyilatkozik, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (2) bekezdésének értelmében illetékmentességben nem részesül. A leszállított gépjárművekre és a gyárilag beépített, beszerelt tartozékokra, a gyártó által vállalt jótállási kötelezettségnél kisebbet megajánlani nem lehet, és a minimális jótállási kötelezettség 36 hónap. Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok bármelyik része valamilyen gyártmányú, típusú, eredetű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozást tartalmaz, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés alapján. Elvárt műszaki paraméterek: • Tengelytáv: maximum 2800 mm • Hajtóanyag: elektromos áram • Legnagyobb leadott teljesítmény: legalább 100 kW • Meghajtás: első vagy hátsó tengely • Hatótáv: legalább 300 km • Motor: elektromotor • Elektromos energiafogyasztás: 14,0 - 18,0 EG • Váltó: automata • Ülések száma: legalább 4 • Gépjármű hosszúsága: maximum 5000 mm • Szállítható személyek száma: legfeljebb 5 • Magasság: legfeljebb 1570 mm • Ajtók száma: 4 ajtós vagy 5 ajtós (nem kombi) • Gyártás éve: nem lehet korábbi, mint 2024. év Normatíva szerint elvárt felszereltségek: Normatíva szerinti 5. felszereltségi csomag: • Ködlámpa hátsó • Ködfényszóró • Vezető és utasoldali első légzsák • Oldallégzsákok elől • Függöny(fej)légzsák elől és hátul • Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez • Övfeszítős biztonsági öv legalább az első szélső üléseken • Állítható fejtámla valamennyi üléshez • Állítható magasságú vezetőülés • Állítható kormányoszlop (magasabb Ajánlatkérői elvárás a Normatíván felül elvárt felszereltségek között szerepel) • Belülről állítható külső visszapillantó tükrök • Blokkolásgátló (ABS) • Fényszórómosó • Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök • Elektronikus stabilitás vezérlés (ESP) • Keréknyomás ellenőrző • Zárható üzemanyagtöltő nyílás • Legalább CD-s rádió (magasabb Ajánlatkérői elvárás a Normatíván felül elvárt felszereltségek között szerepel) • Indításgátló (biztosítók által elfogadott) • Osztottan dönthető hátsó üléstámla (kivéve: 4 ajtós kivitel) • Szervokormány • Központi zár • Belső levegőkeringtetés • Pollenszűrő • Elektromos ablakemelő elől (magasabb Ajánlatkérői elvárás a Normatíván felül elvárt felszereltségek között szerepel) • Fűthető hátsó szélvédő • Légkondicionáló berendezés Normatíván felül elvárt felszereltségek: • Tengelyirányban és magasságban állítható kormányoszlop • CD lejátszó helyett MP3 lejátszás USB vagy Aux-in vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül is elfogadott • Bluetooth telefonkihangosító • Elektromos ablakemelő hátul • Tolatókamera • Szín: fehér, ezüst, fekete • Acél keréktárcsára szerelt téli gumiabroncs szett (4 db) • Első-, hátsó parkolóradar • Csomagtérbetét • Gumiszőnyeg garnitúra (első, hátsó ülések) Amennyiben a régiók valamelyikében az adott modell tekintetében nem található szervíz, vagy időközben a régióban a szerviz megszűnik, akkor Nyertes ajánlattevő költségére a jótállás időtartama alatt 24 órás segélyszolgálatot kell működtetni, amely keretében hozom-viszem szolgáltatást is biztosítani kell. További részletek a műszaki leírásban, közbeszerzési dokumentumokban és a szerződéstervezetben.
3️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi szerződés keretében 2 db emelt terepjáró képességű személygépkocsi beszerzése (egyterű, (M1.) kategóriájú). A megajánlott gépjárművek – minden...”
A beszerzés leírása
Adásvételi szerződés keretében 2 db emelt terepjáró képességű személygépkocsi beszerzése (egyterű, (M1.) kategóriájú). A megajánlott gépjárművek – minden tekintetben – kizárólag újak lehetnek. A megajánlott gépjárműveknek – részfeladaton belül – egyformáknak (gyártmány, típus) kell lenniük. Ajánlatkérő csak új állapotú, Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsira fogad el ajánlatot. Jelen közbeszerzési eljárásban az a gépkocsi minősül új állapotúnak, amely hiba és sérülésmentes, jelen közbeszerzési eljárás lefolytatását követően megkötött szerződés alapján ajánlattevő újonnan (első alkalommal) és Magyarországon helyezte (helyeztette) forgalomba, a gépkocsi sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt bemutató autó, és próbajárműként nem használták, valamint nem korábbi gyártású, mint 2024. A gépjárművek gyártási időpontjai és a forgalomba helyezési időpontjai között eltelt idő maximum 365 nap lehet. A megajánlott gépjárműveknek EURO 5 vagy 6 környezetvédelmi besorolású motorral kell rendelkeznie. A személygépkocsi nem minősül a 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet szerinti tiszta járműnek, a beszerzés nem tartozik a Korm. rendelet hatálya alá. Ajánlatkérő nyilatkozik, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (2) bekezdésének értelmében illetékmentességben nem részesül. A leszállított gépjárművekre és a gyárilag beépített, beszerelt tartozékokra, a gyártó által vállalt jótállási kötelezettségnél kisebbet megajánlani nem lehet, és a minimális jótállási kötelezettség 36 hónap. Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok bármelyik része valamilyen gyártmányú, típusú, eredetű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozást tartalmaz, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés alapján. Elvárt műszaki paraméterek: • Hajtóanyag: benzin, vagy hibrid • Hengerűrtartalom: 1190 - 1500 cm3 • Váltó manuális vagy automata • Meghajtás: négykerék • Legnagyobb leadott teljesítmény: minimum 75 kW • Tengelytávolság: maximum 2680 mm • Ülések száma: legalább 4 • Szabad magasság: minimum 185 mm • Első terepszög: minimum 19 fok • Hátsó terepszög: minimum 20 fok • Gyártás éve: nem lehet korábbi, mint 2024. év Felszereltségek: Normatíva szerinti 10. felszereltségi csomag • Ködlámpa hátsó • Ködfényszóró • Vezető és utasoldali első légzsák • Oldallégzsákok elől • Függöny(fej)légzsákok legalább az első üléssorhoz • Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez • Övfeszítős biztonsági öv legalább az első szélső üléseken • Állítható fejtámla valamennyi üléshez • Állítható magasságú vezetőülés • Állítható kormányoszlop • Belülről állítható külső visszapillantó tükrök • Blokkolásgátló (ABS) • Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök • Elektronikus stabilitás vezérlés (ESP) • Keréknyomás ellenőrző • Zárható üzemanyagtöltő nyílás • Legalább CD-s rádió • Indításgátló (biztosítók által elfogadott) • Szervokormány • Központi zár • Belső levegőkeringtetés • Pollenszűrő • Elektromos ablakemelő elől • Fűthető hátsó szélvédő • Légkondicionáló berendezés Normatíván felül elvárt felszereltségek és követelmények: • CD lejátszó helyett MP3 lejátszás USB vagy Aux-in vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül is elfogadott • Bluetooth telefon kihangosító • Euro 6 károsanyag kibocsátási norma • Szín: fehér, ezüst • Gumiszőnyeg garnitúra (első, hátsó ülések) • Raktérbetét • Fém alvázvédő burkolat • Sárfogó • „16”-os acél keréktárcsa All Terrain (A/T) négyévszakos gumiabroncsokkal • 12V csatlakozó • Hátsó parkolóradar • 2 kg-os MSZ szabványos poroltó készülék Amennyiben a régiók valamelyikében az adott modell tekintetében nem található szervíz, vagy időközben a régióban a szerviz megszűnik, akkor Nyertes ajánlattevő költségére a jótállás időtartama alatt 24 órás segélyszolgálatot kell működtetni, amely keretében hozom-viszem szolgáltatást is biztosítani kell. További részletek a műszaki leírásban, közbeszerzési dokumentumokban és a szerződéstervezetben.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-03-28 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-03-28 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban EKR rendelet) 15. §-nak megfelelően történik.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1) Referencia: Valamennyi részben: Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód: a Kbt. 67. § (1)...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1) Referencia: Valamennyi részben: Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód: a Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján ajánlatkérő előírja, hogy az EEKD IV. részének az „alfa”: „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolásokat ellenőrzi. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A bírálat során megkövetelt igazolásmód (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívása alapján). M.1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb szállításainak ismertetését, különösen a közbeszerzés tárgyára (személygépjárművek szállítása) vonatkozó referenciáit a Kr. 22. § (1) bekezdésében meghatározott formában és a Kr. 22. § (2) bekezdésben meghatározott tartalommal igazolva. A referenciaigazolásnak/referencianyilatkozatnak a következőket kell tartalmaznia: — teljesítés idejét (kezdés és befejezési dátum, év/hónap/nap), — a szerződést kötő, referenciát adó másik fél nevét, címét, elérhetőségei, — a szállítás tárgyát, — a szállított mennyiség, — nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlattevőnek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6)-(7),(9) és (11) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltak az irányadók. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Ajánlatkérő a Kr. 24. § (1) bekezdését nem alkalmazza, mert az alkalmassági követelményeket a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés kritériumainál szigorúbban határozta meg. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a Kbt. 65. § (6) bekezdésében meghatározottak alapján, továbbá az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében előírtak szerint. A Kr. 21/A. § alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (8) bekezdésben foglaltakra. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 3 évben (36 hónapban), szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített, részenként legalább az alábbi mennyiségű új, személygépjárművek szállítására vonatkozó alábbi referenciamunkával/referenciamunkákkal: 1. rész: 3 db személygépjármű 2. rész: 2 db személygépjármű 3. rész: 1 db személygépjármű Az előírt referenciamennyiség több szerződésből teljesíthető, valamennyi részben. Ugyanazon referencia valamennyi részben bemutatható, továbbá a részek között az átfedés a referencia esetében megengedett. A Kr. 21. § (1a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Valamennyi részben: Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a nyertes AT számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Valamennyi részben: Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a nyertes AT számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Valamennyi részben: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő a fedezetet VP-20.4.-17-2017-00013...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Valamennyi részben: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő a fedezetet VP-20.4.-17-2017-00013 forrásból biztosítja. Támogatás jellege: utófinanszírozott Támogatás intenzitása: 100% Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Számlázás: részszámlázását ajánlatkérő nem biztosít. A szerződés ellenértékének megfizetése a Kbt. 135.§ (1), (6), (11) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően, a számla kézhezvételét követő 30 naptári napos fizetési határidővel, átutalással történik. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. §-a szerint, elektronikus számlát is befogad. Nyertes ajánlattevő a számla késedelmes kiegyenlítése esetén a késedelmi időre a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint jogosult késedelmi kamatra. Az ellenérték megfizetésének további részleteit a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi részben: Késedelmi kötbér: naptári nap 0,5%. A késedelmi kötbér maximuma a kötbéralap 20%-a. Hibás teljesítési kötbér: kötbéralap 0,5%-a, minden...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Valamennyi részben: Késedelmi kötbér: naptári nap 0,5%. A késedelmi kötbér maximuma a kötbéralap 20%-a. Hibás teljesítési kötbér: kötbéralap 0,5%-a, minden hibás teljesítéssel érintett naptári napra. A hibás teljesítési kötbér maximuma a kötbéralap 20%-a. Meghiúsulási kötbér: 25 %. Jótállás: Nyertes ajánlattevő kötelezettsége, hogy a sikeres átadás-átvételtől számítva az ajánlattevő ajánlata szerinti időtartamú (de kötelezően legalább 36 hónapos általános jótállást vállal. (2. értékelési szempont). További részleteket a szerződés tervezet tartalmaz.
“Részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumokban található: Valamennyi rész tekintetében: 1. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját...”
Részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumokban található: Valamennyi rész tekintetében: 1. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját valamennyi rész esetében. 2. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését. 3. Az eljárás nyelve magyar. 4. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40- 41/C §-a az irányadó. 5. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását. 6. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az EKR-en keresztül teszi közzé a Kbt. 56. § (3)-(5) bekezdésében foglaltak figyelembevételével. 7. Ajánlatkérő a hiánypótlás, felvilágosítás kérés lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja. 8. Ajánlatkérő jelen eljárásban előírja a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti alvállalkozókra vonatkozó információk EKR űrlapon történő feltüntetését, valamint a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat EKR űrlapon, ajánlatban történő benyújtását (nemleges tartalommal is). 9. Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart. 10. A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. 11. Ajánlattevőnek minden nem magyar nyelvű nyilatkozatot, hatósági igazolást és egyéb dokumentumot (pl. minősítő okiratok, diplomák) magyar fordításban is az ajánlatához kell csatolnia. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is elfogadja. 12. Az Ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben – figyelemmel arra, hogy jelen mezőben a karakterek száma korlátozott – a közbeszerzési dokumentum, a Kbt. és a 321/2015 (X. 30.) Korm. rend. rendelkezései az irányadóak. 13. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Csendes Richárd (00015) 14. Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, úgy annak tényéről EKR űrlapon szükséges nyilatkozni az ajánlat benyújtásakor. 15. A BT-750 mezők (ajánlati felhívás III.4.1) pontja) szerinti, M.1) pontja szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak, ezért a minősített ajánlattevők jegyzékében szereplő Ajánlattevőnek is a jelen felhívásban előírtak szerint kell igazolnia az ajánlati felhívásban előírt alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelését. 16. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 17. Minden megajánlott gépjárműnek rendelkeznie kell az illetékes hatóság által kiadott érvényes általános forgalomba helyezési engedéllyel (típusbizonyítvánnyal) vagy az Európai Unióban honos, a hazai típusbizonyítvány alapját adó uniós típusbizonyítvánnyal (gépjármű típus jóváhagyási engedély, mely igazolja, hogy egy jármű típusa megfelel a vonatkozó európai uniós jogi szabályozások eljárási szabályainak és műszaki követelményeinek), melynek egyszerű elektronikus másolatát (a gépjármű típusra vonatkozóan, valamint – uniós típusbizonyítvány esetén – a beszerzés szempontjából releváns részek magyar nyelvű fordításával együtt) a nyertes Ajánlattevőnek be kell nyújtania. 18. Ajánlattevőnek a műszaki megfelelősségi táblázatban (kiadott excel) fel kell tüntetnie a megajánlott gépjárművek gyártmányát, típusát és származási helyét, részenként. Ajánlatkérő a megajánlott gépjárművek gyártmányát és típusát tekinti szakmai ajánlatnak. Amennyiben Ajánlatkérő nem tudja pontosan beazonosítani ajánlattevő megajánlását az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi, hiánypótlásra ebben az esetben nincs lehetőség. 19. Ajánlattevőnek be kell nyújtania a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott 7. sz. mellékelt szerinti ártáblát az 1. értékelési szempont alátámasztásaként, valamennyi részben. 20. Az ajánlati árnak, mely az értékelés körébe esik, magában kell foglalnia minden költséget, mely az ajánlattevő oldalán a szerződés teljesítése során felmerülhet. Erre figyelemmel az 1. értékelési szempontnak magában kell foglalnia a gépjárművek szállításával kapcsolatban jelen felhívásban, a Közbeszerzési Dokumentációban, valamint a szerződésben meghatározott feladatok teljesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi közvetlen és közvetett költséget, így a gépjárművek vételárát, a kapcsolódó adókat, díjakat, illetékeket (vagyonszerzési illeték; forgalmi engedély és törzskönyv illeték), valamint a forgalomba helyezéssel kapcsolatos minden fizetési kötelezettséget, stb. is, figyelemmel a 1990. évi XCIII. törvény és a 29/2004. (VI.16.) BM rendelet rendelkezéseire. A gépjárművek biztosításával kapcsolatos ügyintézés Ajánlatkérő feladata, a biztosítás díja az ő költsége. A kapcsolódó részletes szabályok a szerződéstervezetben. 21. Ajánlatkérő szerződéskötési feltételként írja elő az alábbiakat. Ajánlattevőknek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy a szerződéskötési feltételeket teljesíteni fogja. Valamennyi gépjárműnek kötelezően rendelkeznie kell, mind a 3 részben: • Elsősorban teljes értékű pótkerékkel a felszerelt gumikkal egyező keréktárcsával, amennyiben a pótkerék rögzítése/elhelyezése a kialakított csomagtéri rekeszben nem megoldható, akkor legalább szükség pótkereket, vagy defektjavító készletet biztosítani kell. Az ajánlatkérő által kért, és külön tartozékként biztosított pótkerék térfogatát nem kell levonni a csomagtartó alap térfogatának méretéből. • KRESZ tartozékokkal (elakadásjelző háromszög, EÜ csomag), valamint a szállítható személyek számával megegyező számú láthatósági mellénnyel. Magyar nyelvű kezelési utasítás gépjárművenként 1 darab nyomtatott formában, vagy elektronikus adathordozón, vagy elektronikus formában úgy, hogy az a vásárlástól számított legalább 5 évig publikus tárhelyen elérhető legyen. 22. Az 1. és a 3. részben: A normatív követelményként előírt fényszórómosó, illetve ködfényszóró megajánlása nem szükséges abban az esetben, ha a járművön alkalmazott fényszóró technológiája ezt már nem teszi szükségessé és nem is rendelhető.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148.§ -ában meghatározottak szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 039-123808 (2025-02-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-16) A szerződés odaítélése
1️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A vállalkozó neve és címe
Név: AUTÓ-NEXUS Kereskedelmi és Szolgáltató kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11523299219
Postacím: Észak-keleti Útgyűrű 12.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: gabor.csaszar@auto-nexus.hu📧
Telefon: +36 302266070📞
URL: https://www.autonexus.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
“Az 1. és a 2. rész eredménytelen a Kbt. 75. § (2) bekezdés c) pontja alapján. Eredménytelenné nyilvánítás dátuma az 1. és a 2. rész tekintetében: 2025. április 7.”
Az 1. és a 2. rész eredménytelen a Kbt. 75. § (2) bekezdés c) pontja alapján. Eredménytelenné nyilvánítás dátuma az 1. és a 2. rész tekintetében: 2025. április 7.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-06-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 16 644 832 HUF 💰
Tájékoztatás az európai uniós alapokról: EAFRD2020
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-05-28 📅
Cím: Gépjárművek beszerzése 3 részben
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 644 832 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: DUNA AUTÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12135790244
Postacím: Zay Utca 24
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: varjasadam@dunaauto.hu📧
Telefon: +36 209945015📞
Fax: +36 18014112 📠
Forrás: OJS 2025/S 105-357325 (2025-06-02)