A Somogy Vármegyei Kormányhivatal részére általános felhasználásra 7+2 db, új, 5 fő személyszállításra alkalmas gépjárművek bérlése. Az 7 db és a 2 db gépjárműnek egymással megegyező, egymással tejesen azonos műszaki paraméterekkel és felszereltséggel kell rendelkeznie (kivéve szín), ugyanazon gyártó ugyanazon típusának kell lennie. Új autó alatt ajánlatkérő azt a személygépkocsit érti, amely: - eredeti új alkatrészekből készült, - amelyet korábban sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén, sem egyéb országban nem helyeztek forgalomba, - amely legfeljebb 25 km-t tett meg /kivéve bizonyítottan a vevő tudtával végzett /átszállításokat/, - amelyre a teljes gyártói jótállás érvényes, - amely hiba- és sérülésmentes (szállítási sérülés gyári technológiával történő javítása megengedett) - a gépjármű nem volt bemutató, ill. próbajármű. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasítás 4. melléklet szerinti állami normatíva szerinti besorolásnak (egyterű személygépjármű 2. kategória) A személygépjárművekkel szemben elvárt minimum műszaki követelmények: Vizsgázott új személygépjármű 1.kategóriájú gépjármű (7 db) Karosszéria típusa: ferdehátú Ajtók száma (db): 4 Ülések száma (db): 5 Üzemanyag: e-autó Sebességváltó: automata Teljesítmény (kW): 120-130 Vegyes elektromos hatótáv min.(km): 250 km Elektromosenergia fogyasztás vegyes használat (kWh/100 km) < : 15,50 Zajszint (Db) < : 68 Hosszúság (mm): minimum 4.250 Szélesség (mm): minimum 1.800 Magasság (mm): minimum 1.540 Tengelytáv (mm): minimum 2.760 Elektronikus indításblokkolás: igen Biztonságiöv kontrol elől/hátul: igen Belső tükör automatikus elsötétedéssel: igen Front assist, gyalogosfelismerő rendszer: igen Fáradtságérzékelő: igen Vezető és utasoldali légzsák: igen Függönylégzsák elöl/hátul: igen Gumiabroncs légnyomás kontrol-lámpa: igen Közlekedési táblafelismerő rendszer: igen LED-es főfényszóró automata bekapcsolás: igen Sávtartó rendszer: igen Távolságtartó rendszer: igen eCall vészhívó szolgáltatás: igen Telefonelőkészítés „Bluetooth”: igen Elektro-mechanikus szervokormány, sebességfüggő szabályozással: igen Esőérzékelős ablaktörlő berendezés elöl: igen Automata klímaberendezés: igen Hővédő üvegezés: igen Kulcsnélküli indítás: igen Parkolóradar elöl/hátul hangjelzéssel: igen Multifunkciós kormány: igen ECO- üzemmód választó, normál vagy eco üzemmód: igen Külső tükrök, elektromosan állítható, fűthető, behajtható: igen Magasságállítható első ülések Kárpit: szövet 2. kategóriájú gépjármű (2 db) Karosszéria típusa: SUV Ajtók száma (db): 4 Ülések száma (db): 5 Üzemanyag: e-autó Sebességváltó: automata Teljesítmény (kW): 200-220 Vegyes elektromos hatótáv min.(km): 400 km Elektromosenergia fogyasztás vegyes használat (kWh/100 km) < : 16,20 Zajszint (Db) < : 68 Hosszúság (mm): minimum 4.550 Szélesség (mm): minimum 1.820 Magasság (mm): minimum 1.610 Tengelytáv (mm): minimum 2.750 Elektronikus indításblokkolás: igen Biztonságiöv kontrol elől/hátul: igen Belső tükör automatikus elsötétedéssel: igen Front assist, gyalogosfelismerő rendszer: igen Fáradtságérzékelő: igen Vezető és utasoldali légzsák: igen Függönylégzsák elöl/hátul: igen Gumiabroncs légnyomás kontrol-lámpa: igen Közlekedési táblafelismerő rendszer: igen LED-es főfényszóró automata bekapcsolás: igen Sávtartó rendszer: igen Kikerülő és kanyarodási asszisztens Távolságtartó rendszer: igen eCall vészhívó szolgáltatás: igen Telefonelőkészítés „Bluetooth”: igen Elektro-mechanikus szervokormány, sebességfüggő szabályozással: igen Esőérzékelős ablaktörlő berendezés elöl: igen Automata 2-zónás klímaberendezés: igen Hővédő üvegezés: igen Fűthető szélvédő: igen Kulcsnélküli indítás: igen Parkolóradar elöl/hátul hangjelzéssel: igen Tolatókamera: igen Multifunkciós, fűthető kormány: igen Rádió-navigáció érintőképernyővel: igen ECO- üzemmód választó, normál vagy eco üzemmód: igen Külső tükrök, elektromosan állítható, fűthető, behajtható: igen Magasságállítható és fűthető első ülések: igen Csomagtérajtó komfortnyitással, elektromos zárással: igen Kárpit: szövet Folytatás BT728
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-10-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-09-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-09-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: GINOP_Plusz-4.1.1Elektromos személygépjármű bérlés
Hivatkozási szám: EKR001687932025
Rövid leírás:
A Somogy Vármegyei Kormányhivatal részére általános felhasználásra 7+2 db, új, 5 fő személyszállításra alkalmas gépjárművek bérlése. Az 7 db és a 2 db...
Többet mutasson
Rövid leírás
A Somogy Vármegyei Kormányhivatal részére általános felhasználásra 7+2 db, új, 5 fő személyszállításra alkalmas gépjárművek bérlése. Az 7 db és a 2 db gépjárműnek egymással megegyező, egymással tejesen azonos műszaki paraméterekkel és felszereltséggel kell rendelkeznie (kivéve szín), ugyanazon gyártó ugyanazon típusának kell lennie. Új autó alatt ajánlatkérő azt a személygépkocsit érti, amely: - eredeti új alkatrészekből készült, - amelyet korábban sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén, sem egyéb országban nem helyeztek forgalomba, - amely legfeljebb 25 km-t tett meg /kivéve bizonyítottan a vevő tudtával végzett /átszállításokat/, - amelyre a teljes gyártói jótállás érvényes, - amely hiba- és sérülésmentes (szállítási sérülés gyári technológiával történő javítása megengedett) - a gépjármű nem volt bemutató, ill. próbajármű. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasítás 4. melléklet szerinti állami normatíva szerinti besorolásnak (egyterű személygépjármű 2. kategória) A személygépjárművekkel szemben elvárt minimum műszaki követelmények: Vizsgázott új személygépjármű 1.kategóriájú gépjármű (7 db) Karosszéria típusa: ferdehátú Ajtók száma (db): 4 Ülések száma (db): 5 Üzemanyag: e-autó Sebességváltó: automata Teljesítmény (kW): 120-130 Vegyes elektromos hatótáv min.(km): 250 km Elektromosenergia fogyasztás vegyes használat (kWh/100 km) < : 15,50 Zajszint (Db) < : 68 Hosszúság (mm): minimum 4.250 Szélesség (mm): minimum 1.800 Magasság (mm): minimum 1.540 Tengelytáv (mm): minimum 2.760 Elektronikus indításblokkolás: igen Biztonságiöv kontrol elől/hátul: igen Belső tükör automatikus elsötétedéssel: igen Front assist, gyalogosfelismerő rendszer: igen Fáradtságérzékelő: igen Vezető és utasoldali légzsák: igen Függönylégzsák elöl/hátul: igen Gumiabroncs légnyomás kontrol-lámpa: igen Közlekedési táblafelismerő rendszer: igen LED-es főfényszóró automata bekapcsolás: igen Sávtartó rendszer: igen Távolságtartó rendszer: igen eCall vészhívó szolgáltatás: igen Telefonelőkészítés „Bluetooth”: igen Elektro-mechanikus szervokormány, sebességfüggő szabályozással: igen Esőérzékelős ablaktörlő berendezés elöl: igen Automata klímaberendezés: igen Hővédő üvegezés: igen Kulcsnélküli indítás: igen Parkolóradar elöl/hátul hangjelzéssel: igen Multifunkciós kormány: igen ECO- üzemmód választó, normál vagy eco üzemmód: igen Külső tükrök, elektromosan állítható, fűthető, behajtható: igen Magasságállítható első ülések Kárpit: szövet 2. kategóriájú gépjármű (2 db) Karosszéria típusa: SUV Ajtók száma (db): 4 Ülések száma (db): 5 Üzemanyag: e-autó Sebességváltó: automata Teljesítmény (kW): 200-220 Vegyes elektromos hatótáv min.(km): 400 km Elektromosenergia fogyasztás vegyes használat (kWh/100 km) < : 16,20 Zajszint (Db) < : 68 Hosszúság (mm): minimum 4.550 Szélesség (mm): minimum 1.820 Magasság (mm): minimum 1.610 Tengelytáv (mm): minimum 2.750 Elektronikus indításblokkolás: igen Biztonságiöv kontrol elől/hátul: igen Belső tükör automatikus elsötétedéssel: igen Front assist, gyalogosfelismerő rendszer: igen Fáradtságérzékelő: igen Vezető és utasoldali légzsák: igen Függönylégzsák elöl/hátul: igen Gumiabroncs légnyomás kontrol-lámpa: igen Közlekedési táblafelismerő rendszer: igen LED-es főfényszóró automata bekapcsolás: igen Sávtartó rendszer: igen Kikerülő és kanyarodási asszisztens Távolságtartó rendszer: igen eCall vészhívó szolgáltatás: igen Telefonelőkészítés „Bluetooth”: igen Elektro-mechanikus szervokormány, sebességfüggő szabályozással: igen Esőérzékelős ablaktörlő berendezés elöl: igen Automata 2-zónás klímaberendezés: igen Hővédő üvegezés: igen Fűthető szélvédő: igen Kulcsnélküli indítás: igen Parkolóradar elöl/hátul hangjelzéssel: igen Tolatókamera: igen Multifunkciós, fűthető kormány: igen Rádió-navigáció érintőképernyővel: igen ECO- üzemmód választó, normál vagy eco üzemmód: igen Külső tükrök, elektromosan állítható, fűthető, behajtható: igen Magasságállítható és fűthető első ülések: igen Csomagtérajtó komfortnyitással, elektromos zárással: igen Kárpit: szövet Folytatás BT728
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001687932025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A Somogy Vármegyei Kormányhivatal részére általános felhasználásra 7+2 db, új, 5 fő személyszállításra alkalmas gépjárművek bérlése. Az 7 db és a 2 db...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A Somogy Vármegyei Kormányhivatal részére általános felhasználásra 7+2 db, új, 5 fő személyszállításra alkalmas gépjárművek bérlése. Az 7 db és a 2 db gépjárműnek egymással megegyező, egymással tejesen azonos műszaki paraméterekkel és felszereltséggel kell rendelkeznie (kivéve szín), ugyanazon gyártó ugyanazon típusának kell lennie. Új autó alatt ajánlatkérő azt a személygépkocsit érti, amely: - eredeti új alkatrészekből készült, - amelyet korábban sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén, sem egyéb országban nem helyeztek forgalomba, - amely legfeljebb 25 km-t tett meg /kivéve bizonyítottan a vevő tudtával végzett /átszállításokat/, - amelyre a teljes gyártói jótállás érvényes, - amely hiba- és sérülésmentes (szállítási sérülés gyári technológiával történő javítása megengedett) - a gépjármű nem volt bemutató, ill. próbajármű. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasítás 4. melléklet szerinti állami normatíva szerinti besorolásnak (egyterű személygépjármű 2. kategória) A személygépjárművekkel szemben elvárt minimum műszaki követelmények: Vizsgázott új személygépjármű 1.kategóriájú gépjármű (7 db) Karosszéria típusa: ferdehátú Ajtók száma (db): 4 Ülések száma (db): 5 Üzemanyag: e-autó Sebességváltó: automata Teljesítmény (kW): 120-130 Vegyes elektromos hatótáv min.(km): 250 km Elektromosenergia fogyasztás vegyes használat (kWh/100 km) < : 15,50 Zajszint (Db) < : 68 Hosszúság (mm): minimum 4.250 Szélesség (mm): minimum 1.800 Magasság (mm): minimum 1.540 Tengelytáv (mm): minimum 2.760 Elektronikus indításblokkolás: igen Biztonságiöv kontrol elől/hátul: igen Belső tükör automatikus elsötétedéssel: igen Front assist, gyalogosfelismerő rendszer: igen Fáradtságérzékelő: igen Vezető és utasoldali légzsák: igen Függönylégzsák elöl/hátul: igen Gumiabroncs légnyomás kontrol-lámpa: igen Közlekedési táblafelismerő rendszer: igen LED-es főfényszóró automata bekapcsolás: igen Sávtartó rendszer: igen Távolságtartó rendszer: igen eCall vészhívó szolgáltatás: igen Telefonelőkészítés „Bluetooth”: igen Elektro-mechanikus szervokormány, sebességfüggő szabályozással: igen Esőérzékelős ablaktörlő berendezés elöl: igen Automata klímaberendezés: igen Hővédő üvegezés: igen Kulcsnélküli indítás: igen Parkolóradar elöl/hátul hangjelzéssel: igen Multifunkciós kormány: igen ECO- üzemmód választó, normál vagy eco üzemmód: igen Külső tükrök, elektromosan állítható, fűthető, behajtható: igen Magasságállítható első ülések Kárpit: szövet 2. kategóriájú gépjármű (2 db) Karosszéria típusa: SUV Ajtók száma (db): 4 Ülések száma (db): 5 Üzemanyag: e-autó Sebességváltó: automata Teljesítmény (kW): 200-220 Vegyes elektromos hatótáv min.(km): 400 km Elektromosenergia fogyasztás vegyes használat (kWh/100 km) < : 16,20 Zajszint (Db) < : 68 Hosszúság (mm): minimum 4.550 Szélesség (mm): minimum 1.820 Magasság (mm): minimum 1.610 Tengelytáv (mm): minimum 2.750 Elektronikus indításblokkolás: igen Biztonságiöv kontrol elől/hátul: igen Belső tükör automatikus elsötétedéssel: igen Front assist, gyalogosfelismerő rendszer: igen Fáradtságérzékelő: igen Vezető és utasoldali légzsák: igen Függönylégzsák elöl/hátul: igen Gumiabroncs légnyomás kontrol-lámpa: igen Közlekedési táblafelismerő rendszer: igen LED-es főfényszóró automata bekapcsolás: igen Sávtartó rendszer: igen Kikerülő és kanyarodási asszisztens Távolságtartó rendszer: igen eCall vészhívó szolgáltatás: igen Telefonelőkészítés „Bluetooth”: igen Elektro-mechanikus szervokormány, sebességfüggő szabályozással: igen Esőérzékelős ablaktörlő berendezés elöl: igen Automata 2-zónás klímaberendezés: igen Hővédő üvegezés: igen Fűthető szélvédő: igen Kulcsnélküli indítás: igen Parkolóradar elöl/hátul hangjelzéssel: igen Tolatókamera: igen Multifunkciós, fűthető kormány: igen Rádió-navigáció érintőképernyővel: igen ECO- üzemmód választó, normál vagy eco üzemmód: igen Külső tükrök, elektromosan állítható, fűthető, behajtható: igen Magasságállítható és fűthető első ülések: igen Csomagtérajtó komfortnyitással, elektromos zárással: igen Kárpit: szövet Folytatás II.2.14. (BT300)
További információk:
Folytatás BT24: Bérbeadó az adott gépjármű bérleti időtartama alatt az alábbi szolgáltatásokat köteles biztosítani mindegyik gépjármű vonatkozásában:...
Többet mutasson
További információk
Folytatás BT24: Bérbeadó az adott gépjármű bérleti időtartama alatt az alábbi szolgáltatásokat köteles biztosítani mindegyik gépjármű vonatkozásában: Bérbeadó mindegyik gépjármű bérleti időtartama alatt az alábbi szolgáltatásokat köteles biztosítani: - Biztosítások: gépjármű felelősségbiztosítás; - CASCO biztosítás (10%-os mértékű, minimum 50.000 Ft-os önrésszel); - Káresemények teljes körű biztosítási ügyintézése (elemikár-biztosítás, lopáskár-biztosítás, töréskár-biztosítás); - Karbantartási- és szervizszolgáltatások ellátása; - Gépkocsiszervizelése, javítása, karbantartása esetén csereautó biztosítása; - Assistance szolgáltatás; - Káresemény/meghibásodás esetén a gépjármű mentés és tárolás megszervezése; - Évszaknak megfelelő gumiabroncsok biztosítása, szükséges gumicserék szervezése; - Az 1. kategória esetében Somogy Vármegyére érvényes e -matrica biztosítását az adott Gépjármű bérletének időtartama alatt; - a 2. kategória esetében Magyarország teljes területére érvényes e -matrica biztosítását az adott Gépjármű bérletének időtartama alatt; - Bérbeadó a havi bérleti díj részeként javítja a gumiabroncsot defekt esetén, amennyiben javítható a gumiabroncs, amennyiben nem javítható az esetben a gumiabroncs cseréje. - A Bérbeadó évente egy alkalommal biztosítja a gépkocsi műszaki állapotának ellenőrzését, légkondicionáló berendezés tisztítását, valamint az ablaktörlő lapát ellenőrzését, szükség esetén cseréjét külön díjazás nélkül. A Bérbeadó által leszállított gépjárműveknek a szerződés teljes időtartama alatt meg kell felelnie valamennyi hatályos jogszabálynak, de különösen az alábbiaknak: 1. A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet. 2. A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet. 3. A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendeletnek. 4. A gumiabroncsok feleljenek meg a 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendeletben és a gumiabroncsok üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő címkézéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 1222/2009/EK rendeletében meghatározottaknak. 5. Hozom-viszem szolgáltatás biztosítása Kaposvár belterületén belül a gépkocsik átadás-átvétele, valamint Bérlő székhelyén kívül nyújtott szolgáltatások során;
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Személygépkocsik📦
Postacím: Nagy Imre
tér
1.
Irányítószám: 7400
Város: Kaposvár
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Somogy🏙️
Időtartam: 22 hónap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzési eljárás pályázati forrásból valósul meg jogosult a szerződés időtartamát legfeljebb 24 hónappal,...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzési eljárás pályázati forrásból valósul meg jogosult a szerződés időtartamát legfeljebb 24 hónappal, egyszeri alkalommal meghosszabbítani. A jelen pályázat 22 hónap bérlésre vonatkozik, melynek meghosszabbítására további 24 hónapra lehetőség nyílt pályázat beadására, melyet az ajánlatkérő beadott és szóbeli információk alapján ezen hosszabbítás megvalósul, de ajánlatkérő az erre vonatkozó Támogatói okirattal nem rendelkezik. Ajánlatkérő ez alapján indokoltnak tartja a hosszabb időtartamú opciós időszak megadását, mivel nagyon nagy valószínűséggel ezen időszakkal meghosszabbításra kerül a pályázat és ajánlatkérő forrással fog rendelkezni a teljes 46 hónap időszakra. Az opció lehívásáról Ajánlatkérő legalább 30 nappal az alapidőtartam lejárata előtt írásban nyilatkozik. Az opció lehívása az ajánlatban megadott egységárak (és – ha van – a szerződéstervezet szerinti indexálás) mellett történik. Az opció lehívásának tervezett feltétele: a projekt támogatási időszakának meghosszabbítása.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Vegyes többlet hatótáv: (1. kategória minimum követelmény: 250 km; 2. kategória minimum követelmény: 400 km) min: 0 km, max: 100 km.
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
II.1.4. (BT24) folytatás Bérbeadó az adott gépjármű bérleti időtartama alatt az alábbi szolgáltatásokat köteles biztosítani mindegyik gépjármű...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
II.1.4. (BT24) folytatás Bérbeadó az adott gépjármű bérleti időtartama alatt az alábbi szolgáltatásokat köteles biztosítani mindegyik gépjármű vonatkozásában: Bérbeadó mindegyik gépjármű bérleti időtartama alatt az alábbi szolgáltatásokat köteles biztosítani: - Biztosítások: gépjármű felelősségbiztosítás; - CASCO biztosítás (10%-os mértékű, minimum 50.000 Ft-os önrésszel); - Káresemények teljes körű biztosítási ügyintézése (elemikár-biztosítás, lopáskár-biztosítás, töréskár-biztosítás); - Karbantartási- és szervizszolgáltatások ellátása; - Gépkocsiszervizelése, javítása, karbantartása esetén csereautó biztosítása; - Assistance szolgáltatás; - Káresemény/meghibásodás esetén a gépjármű mentés és tárolás megszervezése; - Évszaknak megfelelő gumiabroncsok biztosítása, szükséges gumicserék szervezése; - Az 1. kategória esetében Somogy Vármegyére érvényes e -matrica biztosítását az adott Gépjármű bérletének időtartama alatt; - a 2. kategória esetében Magyarország teljes területére érvényes e -matrica biztosítását az adott Gépjármű bérletének időtartama alatt; - Bérbeadó a havi bérleti díj részeként javítja a gumiabroncsot defekt esetén, amennyiben javítható a gumiabroncs, amennyiben nem javítható az esetben a gumiabroncs cseréje. - A Bérbeadó évente egy alkalommal biztosítja a gépkocsi műszaki állapotának ellenőrzését, légkondicionáló berendezés tisztítását, valamint az ablaktörlő lapát ellenőrzését, szükség esetén cseréjét külön díjazás nélkül. A Bérbeadó által leszállított gépjárműveknek a szerződés teljes időtartama alatt meg kell felelnie valamennyi hatályos jogszabálynak, de különösen az alábbiaknak: 1. A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet. 2. A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet. 3. A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendeletnek. 4. A gumiabroncsok feleljenek meg a 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendeletben és a gumiabroncsok üzemanyag-hatékonyság és más lényeges paraméterek tekintetében történő címkézéséről szóló Európai Parlament és a Tanács 1222/2009/EK rendeletében meghatározottaknak. Ajánlattevő a Műszaki leírásban részletezett Gépjárműveket a jelen Szerződés hatálybalépéstől számított 4 héten belül köteles maradéktalanul leszállítani és átadni ajánlatkérőnek használatra. Ajánlatkérő fentiekben részletezett műszaki paramétereknek megfelelő, ezekkel egyenértékű (vagy jobb) műszaki megoldásokat is elfogad.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-10-29 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-10-29 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): A 424/2017. (XII.19) Korm. rendeletben foglaltak alapján az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A 424/2017. (XII.19) Korm. rendeletben foglaltak alapján, a Kbt. 68. §-ra figyelemmel.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-10-29 12:00:00 📅
Hely:
A 424/2017. (XII.19) Korm. rendeletben foglaltak alapján az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
További információk:
A 424/2017. (XII.19) Korm. rendeletben foglaltak alapján, a Kbt. 68. §-ra figyelemmel.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az ajánlat benyújtásakor az ajánlattevőknek csak arról kell nyilatkozniuk, hogy megfelelnek az előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeknek....
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az ajánlat benyújtásakor az ajánlattevőknek csak arról kell nyilatkozniuk, hogy megfelelnek az előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeknek. Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát elfogadja. Az alább előírt nyilatkozatokat, igazolásokat ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti külön felhívására szükséges benyújtani az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, illetve amennyiben az ajánlatok bírálata során bármikor ajánlatkérőnek alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A gazdasági szereplő által ajánlatában az ajánlatkérő erre vonatkozó, a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevők tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevőket ajánlatkérő az igazolások benyújtására kíván felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Ajánlattevőnek az alkalmassága igazolására csatolnia kell: M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három évben (36 hónapban) végzett a közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb szállításainak ismertetését, legalább az alábbi tartalommal: a) a teljesítés ideje (a munka megnevezése, kezdő és befejező időpontja év, hónap, nap megadásával), b) a szerződést kötő másik fél neve, címe, c) a szállítás tárgya, valamint mennyisége d) nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az alkalmasságot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) alapján lehet igazolni: A 21. § (1) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell igazolni: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A 321/2015 (X.30.) Korm. r. 21 § (1a) a. pontja alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett beruházásokat veszi figyelembe. Ajánlattevő alkalmatlan, ha M/1. nem rendelkezik az Eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafele számított 36 hónapban összesen legalább 3 db elektromos gépjármű bérbeadásával. Ajánlatkérő elfogadja a konzorciumi megállapodás keretében teljesített referenciát is, ha konzorciumi tagként saját hányadban kielégíti az előírt feltételt (kérjük emiatt az igazolásban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban és naturáliában is). A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdése alapján a szerződést kötő másik félnek az igazolást a szerződés tartalma alapján szerződésszerű teljesítés vagy szerződésszerű részteljesítés esetében kötelessége a kérés beérkezését követő két munkanapon belül díjmentesen kiállítani. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás esetében ezen alcím alkalmazásában teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni. Az adatokat a szerződés részteljesítése alapján kiállított igazolásban a részteljesítés vonatkozásában kell megadni olyan módon, hogy az ajánlatkérő tájékoztató jelleggel feltünteti a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgyának megjelölését is.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 140. §-ban foglaltakkal kapcsolatban rögzíti, hogy nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság)...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 140. §-ban foglaltakkal kapcsolatban rögzíti, hogy nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, sem önálló, sem közös Ajánlattevők tekintetében.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az elszámolásra a megajánlott gépjárművénkenti havi átalánydíjak alapján kerül sor. Felek rögzítik, hogy a bérleménybe vett Gépjárművek maximális...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az elszámolásra a megajánlott gépjárművénkenti havi átalánydíjak alapján kerül sor. Felek rögzítik, hogy a bérleménybe vett Gépjárművek maximális futásteljesítménye meghatározása nélkül kerülnek bérbeadásra. A részletes feltételeket a szerződés tartamazza azzal, hogy ajánlatkérő a Kbt. 130. § és a Ptk. 6:130 § (1) és (2) bekezdését irányadónak tartja és alkalmazza.
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Többet mutasson (15)
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Bűnszervezetben való részvétel
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2)...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Az igazolás módja: a 321/2015. (X.30.) Kr. 1-16. §-ra figyelemmel. A Kbt. 67. § (1) bek. foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az EKR rendszerben elektronikus űrlapként átadott egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek külön-külön) a 321/2015. (X.30.) Korm.r II. fejezetének megfelelően az EEKD ajánlatba történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok fenn nem állását a rendelet 4. § (1), (1a), (1b), (3) és (4) bek., 6. § (1)-(2) bek., valamint 7. § előírásai szerint, továbbá a 8. §, 10. §, 12-16. § szerint. Az EEKD kitöltésére megfelelően irányadó az Európai Unió Bizottsága 2016/7 (2016. január 5.) végrehajtási rendeletében foglalt kitöltési útmutató. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm.r 4. § (3) bek.-ben, valamint a 14. § és 16. §-ban foglaltakra. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bek. alapján ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani ajánlatában a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti arra vonatkozó nyilatkozatát kell benyújtani, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését, valamint abban az esetben is be kell nyújtani, amennyiben ajánlattevő a közbeszerzési szerződés teljesítésével összefüggésben nem kíván alvállalkozót igénybe venni. A 321/2015. (X. 30.) Korm.r 1. § (2) bek. és a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az ajánlatkérő által a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az előírt kizáró okok fenn nem állását a Magyarországon letelepedett ajánlattevő (közös ajánlattevő) esetében a 321/2015. (X.30.) Korm.r III. Fejezet 8. §, a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő (közös ajánlattevő) esetében a 10. § szerint kell igazolni, valamint a 12. § alapján és a Kbt. 69. § (11a) bek. szerint is igazolható. Az Ajánlatkérő nem kéri az érintett ajánlattevő(k)től a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. fejezete szerinti igazolás(oka)t, amennyiben az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bek. foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III. fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Korm. rendelet előírja - az EEKD-ban megjelölte. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások és adatbázisok valóságtartalmának ellenőrzése érdekében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően jogosult eljárni.
Valamennyi kizáró okra vonatkozó előírás és megkövetelt igazolási mód fentebb, a "Bűnszervezetben való részvétel" kizáró oknál került rögzítésre.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Somogy Vármegyei Kormányhivatal
Nemzeti nyilvántartási szám: 15789367214
Postacím: Nagy Imre Tér 1.
Postai irányítószám: 7400
Postai város: Kaposvár
Régió: Somogy🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bogárdi Beáta
E-mail: bogardi.beata@somogy.gov.hu📧
Telefon: +36 82505543📞
Fax: +36 82505543 📠
URL: https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/somogy🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001687932025🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001687932025🌏
Az uniós alapok azonosítója: GINOP Plusz 4.1.1-23
Uniós alapok programja: Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) (2021/2027)
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
A beszerzés tárgya egységes gépjárműflotta bérlése, amelyre azonos műszaki paraméterek, felszereltségi követelmények és egységes szolgáltatási csomag...
Többet mutasson
További információk
A beszerzés tárgya egységes gépjárműflotta bérlése, amelyre azonos műszaki paraméterek, felszereltségi követelmények és egységes szolgáltatási csomag (biztosítás, karbantartás, assistance, csereautó) vonatkozik. A részekre bontás mellőzése indokolt, mert a teljes flotta azonos gyártótól és típusból származó járművekből áll, mely biztosítja az üzemeltetés, szervizelés és csereautó-ellátás hatékonyságát, valamint az egységes használati feltételeket. Részekre bontás esetén fennállna a kockázata annak, hogy különböző típusú és paraméterű járművek kerülnének leszállításra, ami akadályozná az egységes, költséghatékony üzemeltetést és a beszerzés tárgyának maradéktalan teljesülését. 1. A benyújtandó elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos részletes műszaki, tartalmi és formai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 2. Ajánlatkérő a Kbt. 140. §-ban foglaltakkal kapcsolatban rögzíti, hogy nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, sem önálló, sem közös Ajánlattevők tekintetében. 3. Ajánlatkérő a jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt eredménytelenségi okot. 4. Az eljárás lefolytatásához igénybe vett független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (név/lajstromszám): dr. Dobos Pál 7400 Kaposvár, Noszlopy G. u. 10. dobosp@10ugyvedi.hu 00848. 5. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat. 6. Az ajánlati árat a közbesz. dokumentumokban meghatározott összes szerződéses kötelezettségre tekintettel kell megadni, vagyis az ajánlati árnak minden olyan költségtényezőt tartalmaznia kell, amelyet a nyertes ajánlattevő az Ajánlatkérővel szemben érvényesíteni kíván, és amelyek összességükben fedezetet nyújtanak a műszaki-szakmai és szerződéses feltételek szerinti teljesítésre. 7. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ában foglalt feltételeknek, különös figyelemmel a (2)-(3) bekezdésre. Az ajánlathoz csatolni kell a konzorciumi megállapodást, mely tartalmazza a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, a hatáskörök bemutatását és megnevezi azt az ajánlattevőtt, aki a közös ajánlattevők képviseletét ellátja és nevükben hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. 8. Az ajánlathoz csatolni kell az Ajánlattevő és a kapacitást biztosító szervezet cégjegyzésre jogosult azon képviselőjének/inek aláírási címpéldányát vagy aláírás-mintáját a 2006. évi V. törvény 9. § (1)-(3a) bekezdéseire figyelemmel, aki aláírásával ellátta az ajánlatot. Ha az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írtak alá, az általuk aláírt és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó meghatalmazást is csatolni kell. Természetes személy ill. egyéni vállalkozó esetében aláírási címpéldány/minta helyett részükről két tanú előtt tett aláírás-minta csatolandó. Amennyiben az ajánlat benyújtására elektronikus aláíráshitelesítéssel ellátottan kerül sor, szükségtelen a nyilatkozatokat kézi aláírással ellátni, és aláírási címpéldányt vagy aláírásmintát csatolni. 9. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott értékelés szempont (legjobb ár-érték arány) szerint értékeli az alábbiak szerint: Ponthatár: 0-10 Az 1. értékelésiszempont esetében (Nettó ár, Nettó egységár) fordított arányosítás módszere; a 2. esetében a pontkiosztás módszere. 10. Ajánlattevő szigorúbban határozta meg az alkalmassági követelményeket, M1 a 321/2015. Korm.rend. 28.§ (3) bekezdése alapján. A beszerzés tárgya új, elektromos személygépjárművek bérlése teljes körű szolgáltatási kötelezettségekkel (biztosítás, karbantartás, assistance, csereautó). A „bronz” minősítés általános megfelelést igazol, de nem garantálja a tárgyspecifikus tapasztalatot, ezért Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő az elmúlt 36 hónapban legalább 3 db elektromos gépjármű bérbeadását igazolja. Ez arányos (a mennyiség 33%-a), a szerződés teljesítéséhez szükséges tapasztalatot biztosítja, és megfelel a Kbt. 65. § (3)–(5) és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésének. 11. Az Európai Unió Tanácsa által 2022. április 8-án elfogadott, az Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendelet [A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról] tilalmat vezetett be az Oroszországhoz köthető személyek közbeszerzésekben és a közbeszerzési szabályok alá nem tartozó egyes állami beszerzésekben való részvétele tekintetében. Ennek megfelelően az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, illetve ajánlattevő részéről a szerződés teljesítésében résztvevő, akiknek a személye Oroszországhoz köthető. Erre vonatkozóan ajánlattevőnek nyilatkoznia kell benyújtott ajánlatában. A nyilatkozat meg nem tétele, vagy nem megfelelő tartalomban történő megtétele (amely hiányosság az erre vonatkozóan előírt hiánypótlási felhívás keretében pótolható) a benyújtott ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ban meghatározottak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 184-629253 (2025-09-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 116 839 862 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) (2021/2027)
Leírás
A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: Egyéb
Zöld közbeszerzési kritériumok: A zöld közbeszerzésre vonatkozó nemzeti kritériumok
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-11-28 📅
Cím: Gépjármű bérleti szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001687932025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 121 739 276 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001687932025/7674
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Sunrise Energy Keresekedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24202983206
Postacím: Vajda Utca 3. II. em. 9.
Postai irányítószám: 6723
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kollar.edit57@gmail.com📧
Telefon: +36 303554108📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 116 839 862 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001687932025/7698 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: gépjárművek karbantartása, szervizelése
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 2 793 996 HUF 💰
Arány (%): 5
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: gépjárművek karbantartása, szervizelése
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: BVT Flottakezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25094095214
Postacím: Kossuth Lajos Utca 110.
Postai irányítószám: 7542
Postai város: Kisbajom
Régió: Somogy🏙️
E-mail: kiss.szilard@bvtflotta.hu📧
Telefon: +36 706254984📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Forrás: OJS 2025/S 240-827603 (2025-12-11)