Gördülő Beruházási Terv - eszközbeszerzés

Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás

A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás részére a hulladékfeldolgozást segítő eszközök beszerzése. Eszközlista: 1. rész – 1 db Homlokrakodó 2. rész – 1 db Szortírozó emelőfülkés forgó rakodógép 3. rész – 1 db Targonca 4. rész – 1 db Aprítógép 5. rész – 1 db Bálázógép 6. rész – 23 db Konténer A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő eszközök szállításán túlmenően – amennyiben releváns - azok Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, továbbá az 5. rész esetében a korábban használt bálázógép kiszerelése.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-12-01. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-10-31.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-10-31 Ajánlati felhívás
2026-05-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-10-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gördülő Beruházási Terv - eszközbeszerzés
Hivatkozási szám: EKR001920552025
Rövid leírás:
A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás részére a hulladékfeldolgozást segítő eszközök beszerzése. Eszközlista: 1. rész – 1 db Homlokrakodó 2. rész – 1 db Szortírozó emelőfülkés forgó rakodógép 3. rész – 1 db Targonca 4. rész – 1 db Aprítógép 5. rész – 1 db Bálázógép 6. rész – 23 db Konténer A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő eszközök szállításán túlmenően – amennyiben releváns - azok Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, továbbá az 5. rész esetében a korábban használt bálázógép kiszerelése.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Emelő- és szállítóberendezések 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 6
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 6

1️⃣
Belső azonosító: EKR001920552025/1
Cím: Homlokrakodó
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
1 darab homlokrakodó gép beszerzése. A homlokrakodó gép főbb műszaki, minimálisan elvárt paraméterei: - törzscsukló kivitelű - fokozatmentes meghajtás - teljesítmény 160 kW - dízel - pormentes kezelőfülke - klíma - vezetőülés légrugóval - védőtető és védőrács a szélvédőn - rádió - tolatásjelző berendezés - kopásmentes üzemi fékrendszer - levegő előszűrő (nagy porterhelés miatt) - automata központi zsírzó berendezés kiegészítéssel - kétirányú hűtő ventilátor - vonószem - gumiabroncs: L5 vágásbiztos - hidraulikus gyorscserélő berendezés - emelőszerkezet Z kinematikával - hidraulika kiépítés szerelék váltóhoz - fix kanál 3 m3 - gallyfogós kanál 3 m3 - csavarozható vágóél - kanál lengéscsillapítás - magyar nyelvű használati utasítás és alkatrész katalógus A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő homlokrakodó gép szállításán túlmenően, annak Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
További információk:
A II.1.1) pont szerinti szerződés adásvételi szerződés, melynek tárgya: Gördülő Beruházási Terv – eszközbeszerzés - 1. rész – Homlokrakodó 1.sz. értékelési szemponthoz (ár): AK a Kbt. 76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ellenszolgáltatás értékelési szempontot alkalmazza. Indokolás: Az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A piacon sok olyan gazdasági szereplő van, aki a teljesítésre alkalmas, illetve a műszaki specifikációban megadott elvárásokon felül AK-nek nincsenek további minőségi elvárásai, AK más értékelési szemponttól további előnyöket nem vár. Az ajánlathoz csatolni kell az árazott költségvetést, mint műszaki ajánlatot az ATnek arra irányuló nyilatkozatával, hogy a tárgyi eszközök az előírt feltételeknek megfelelnek. Az ATnek az ajánlatában fel kell tüntetnie a megajánlott eszközök gyártóját, márkanevét, pontos típusát és származási helyét. Az ajánlathoz csatolni kell az AT nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlott eszközök rendelkeznek CE/EK megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet átadáskor a nyertes AT át kell adjon az eszközökkel együtt.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Homlokrakodók 📦
Postacím: Külső Fehérvári
utca
1.
Irányítószám: 9028
Város: Győr
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron 🏙️
Időtartam: 6 hónap
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001920552025/2
Cím: Szortírozó emelőülkés forgó rakodógép
A beszerzés leírása:
1 darab szortírozó emelőülkés forgó rakodógép beszerzése. A rakodógép főbb műszaki, minimálisan elvárt paraméterei: - motor teljesítménye 105 kW - kezelőfülke emelhető - légrugós vezetőülés - védőrács a szélvédőn és a tetőablakon - klíma - hidraulikus gépmozgás - zuhanás gátló - rakodó gém világítás - központi zsírzó kibővíthető berendezés - gép talpalhatóság - kétirányú hűtőventilátor - alap gém 6 fm - lengő gém 4 fm - gyorscserélő eszközváltás - polipkanál - szortírozó kanál - emelési magasság 10 m - terhelés minimum 10 t - magyar nyelvű használati utasítás és alkatrész katalógus A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő rakodógép szállításán túlmenően, annak Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
További információk:
A II.1.1) pont szerinti szerződés adásvételi szerződés, melynek tárgya: Gördülő Beruházási Terv – eszközbeszerzés - 2. rész – Szortírozó emelőülkés forgó rakodógép 1.sz. értékelési szemponthoz (ár): AK a Kbt. 76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ellenszolgáltatás értékelési szempontot alkalmazza. Indokolás: Az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A piacon sok olyan gazdasági szereplő van, aki a teljesítésre alkalmas, illetve a műszaki specifikációban megadott elvárásokon felül AK-nek nincsenek további minőségi elvárásai, AK más értékelési szemponttól további előnyöket nem vár. Az ajánlathoz csatolni kell az árazott költségvetést, mint műszaki ajánlatot az ATnek arra irányuló nyilatkozatával, hogy a tárgyi eszközök az előírt feltételeknek megfelelnek. Az ATnek az ajánlatában fel kell tüntetnie a megajánlott eszközök gyártóját, márkanevét, pontos típusát és származási helyét. Az ajánlathoz csatolni kell az AT nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlott eszközök rendelkeznek CE/EK megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet átadáskor a nyertes AT át kell adjon az eszközökkel együtt.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Rakodógépek 📦
Postacím: 1
Időtartam: 8 hónap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR001920552025/3
Cím: Targonca
A beszerzés leírása:
1 darab targonca beszerzése. A targonca főbb műszaki, minimálisan elvárt paraméterei: - teherbírás: 2,5 t - dízel üzemű - emelési magasság: 3300 mm - duplex torony - bálafogó adapter - villa adapter - adapter mozgatása jobbra-balra - motorvédő haspáncél - tömör gumiabroncs - vezetőkabin fűtéssel - féklámpa, tolató lámpa - szervokormány - nyomatékváltó automata - magyar nyelvű használati utasítás és alkatrész katalógus A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő targonca szállításán túlmenően, annak Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
További információk:
A II.1.1) pont szerinti szerződés adásvételi szerződés, melynek tárgya: Gördülő Beruházási Terv – eszközbeszerzés - 3. rész – Targonca 1.sz. értékelési szemponthoz (ár): AK a Kbt. 76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ellenszolgáltatás értékelési szempontot alkalmazza. Indokolás: Az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A piacon sok olyan gazdasági szereplő van, aki a teljesítésre alkalmas, illetve a műszaki specifikációban megadott elvárásokon felül AK-nek nincsenek további minőségi elvárásai, AK más értékelési szemponttól további előnyöket nem vár. Az ajánlathoz csatolni kell az árazott költségvetést, mint műszaki ajánlatot az ATnek arra irányuló nyilatkozatával, hogy a tárgyi eszközök az előírt feltételeknek megfelelnek. Az ATnek az ajánlatában fel kell tüntetnie a megajánlott eszközök gyártóját, márkanevét, pontos típusát és származási helyét. Az ajánlathoz csatolni kell az AT nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlott eszközök rendelkeznek CE/EK megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet átadáskor a nyertes AT át kell adjon az eszközökkel együtt.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Üzemi targonca 📦
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR001920552025/4
Cím: Aprítógép
A beszerzés leírása:
2 darab aprítógép beszerzése. Az aprítógép főbb műszaki, minimálisan elvárt paraméterei: - egytengelyes forgódobos hulladékaprító - működési hőmérséklet -10 C0 - + 35 C 0 - dízel motor - teljesítmény 250 kW - önjáró (előre-hátra) - hidraulikus hajtású aprítóegység - automatikus visszaforgatási lehetőség - ellenfésű ajtó nagynyitású (tisztítás, karbantartás miatt) - fordítható aprítófogak - központi zsírozás - mágneses fémleválasztó - állítható magasságú kihordó szalag - szalagtengelyeknél fokozott csapágyvédelem - vonószem - aprítandó anyagok: - kommunális hulladék - ipari hulladék - lakóssági lom hulladék - bio hulladék - fa nyesedék - apríték mérete: 5 mm - 135 mm - magyar nyelvű használati utasítás és alkatrész katalógus A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő aprítógép szállításán túlmenően, annak Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
További információk:
A II.1.1) pont szerinti szerződés adásvételi szerződés, melynek tárgya: Gördülő Beruházási Terv – eszközbeszerzés - 4. rész – Aprítógép 1.sz. értékelési szemponthoz (ár): AK a Kbt. 76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ellenszolgáltatás értékelési szempontot alkalmazza. Indokolás: Az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A piacon sok olyan gazdasági szereplő van, aki a teljesítésre alkalmas, illetve a műszaki specifikációban megadott elvárásokon felül AK-nek nincsenek további minőségi elvárásai, AK más értékelési szemponttól további előnyöket nem vár. Az ajánlathoz csatolni kell az árazott költségvetést, mint műszaki ajánlatot az ATnek arra irányuló nyilatkozatával, hogy a tárgyi eszközök az előírt feltételeknek megfelelnek. Az ATnek az ajánlatában fel kell tüntetnie a megajánlott eszközök gyártóját, márkanevét, pontos típusát és származási helyét. Az ajánlathoz csatolni kell az AT nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlott eszközök rendelkeznek CE/EK megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet átadáskor a nyertes AT át kell adjon az eszközökkel együtt.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Szemétaprítók 📦
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR001920552025/5
Cím: Bálázógép
A beszerzés leírása:
1 darab bálázógép beszerzése. A bálázógép főbb műszaki, minimálisan elvárt paraméterei: - horizontális automata bálázógép - ciklus követő vezérlés - prés csatorna: Hardox - automata kötözés - felhordó szalag sebessége állítható - hidraulika hűtés és fűtés - perforátor - présfej: gondozásmentes vezető görgők - présfej: vágókés-ellenkés - klimatizált kapcsolószekrény - bálaméret: 750 mm x 1100 mm x állítható hossz (min. 1600 mm) - kötöző anyag: lágyhuzal - magyar nyelvű használati utasítás és alkatrész katalógus A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő bálázógép szállításán túlmenően, annak Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, továbbá a korábban használt bálázógép kiszerelése.
Többet mutasson
További információk:
A II.1.1) pont szerinti szerződés adásvételi szerződés, melynek tárgya: Gördülő Beruházási Terv – eszközbeszerzés - 5. rész – Bálázógép 1.sz. értékelési szemponthoz (ár): AK a Kbt. 76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ellenszolgáltatás értékelési szempontot alkalmazza. Indokolás: Az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A piacon sok olyan gazdasági szereplő van, aki a teljesítésre alkalmas, illetve a műszaki specifikációban megadott elvárásokon felül AK-nek nincsenek további minőségi elvárásai, AK más értékelési szemponttól további előnyöket nem vár. Az ajánlathoz csatolni kell az árazott költségvetést, mint műszaki ajánlatot az ATnek arra irányuló nyilatkozatával, hogy a tárgyi eszközök az előírt feltételeknek megfelelnek. Az ATnek az ajánlatában fel kell tüntetnie a megajánlott eszközök gyártóját, márkanevét, pontos típusát és származási helyét. Az ajánlathoz csatolni kell az AT nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlott eszközök rendelkeznek CE/EK megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet átadáskor a nyertes AT át kell adjon az eszközökkel együtt.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Bálázógép 📦
Időtartam: 5 hónap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR001920552025/6
Cím: Konténerek
A beszerzés leírása:
10 db 5 m3-es, tetős, kommunális hulladéktároló acélkonténer Műszaki követelmények: Mérete: 2550 mm hosszú, 1700 mm széles, 1130 mm magas Térfogata: 4,5 m3 A konténer alja 4, oldala és a teteje 3 mm-es lemezből készült, 60x40 mm U, ill. az alján 40x40-es szögvas merevítéssel. A konténer el van látva az emeléshez és az ürítéshez szükséges megfelelő alkatrészekkel. A konténer súlya kb. 500 kg A konténer teherbírása: 1,0 T. /m3 A konténer szemét és egyéb kommunális hulladék tárolására, mozgatására, közúton történő szállítására alkalmas. 10 db 6 m3-es nyitott, hulladékszállító acélkonténer Műszaki követelmények: A konténer belső méretei a következők: 3300 mm hosszú, 1700 mm széles, 1230 mm magas Térfogata: 6 m3 A konténer alja 4, oldala 3 mm-es lemezből készült, 140x60x3 mm U, 80x40x3 mm U, ill. az alján 40x40-es szögvas merevítéssel. A konténer el van látva az emeléshez és az ürítéshez szükséges megfelelő alkatrészekkel. A konténer súlya kb. 500 kg A konténer teherbírása: 1,5 T. /m3 A konténer sitt, kommunális és egyéb szilárd hulladék tárolására, mozgatására, közúton történő szállítására alkalmas. 3 db 24 m3-es nyitott, hulladékszállító, multilftes acélkonténer. Műszaki követelmények: A konténer belső méretei a következők: 6000 mm hosszú, 2300 mm széles, 1800 mm magas Térfogata: 24 m3 A konténer alja 4, oldala 3 mm-es lemezből készült, 140x60 mm U, 100x50 mm U merevítéssel. A konténer el van látva az emeléshez és az ürítéshez szükséges megfelelő alkatrészekkel. A konténer súlya kb. 2300 kg A konténer teherbírása: 0,8 T. /m3 A konténer sitt, lomhulladék és egyéb szilárd hulladék tárolására, mozgatására, közúton történő szállítására alkalmas. A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében AK jelen ajánlati felhívásban és az azt kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, ill. szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati elhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget AKnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ATnek kell megadnia. AT kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az AK által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást AK tényszerűen megindokolja. A szerződés tárgyát képező áruval kapcsolatos műszaki elvárásokat és paramétereket, valamint a nyertes ajánlattevő feladatait és a szerződéses feltételeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező dokumentáció, műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő kötelezettségét képezi a fenti műszaki tartalomnak megfelelő konténerek szállításán túlmenően, annak Ajánlattevő általi beüzemelése, próbaüzem elvégzése és a jótállási időn belül a garanciális, illetve a kötelező karbantartási feladatok elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
További információk:
A II.1.1) pont szerinti szerződés adásvételi szerződés, melynek tárgya: Gördülő Beruházási Terv – eszközbeszerzés - 6. rész – Konténerek 1.sz. értékelési szemponthoz (ár): AK a Kbt. 76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ellenszolgáltatás értékelési szempontot alkalmazza. Indokolás: Az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A piacon sok olyan gazdasági szereplő van, aki a teljesítésre alkalmas, illetve a műszaki specifikációban megadott elvárásokon felül AK-nek nincsenek további minőségi elvárásai, AK más értékelési szemponttól további előnyöket nem vár. Az ajánlathoz csatolni kell az árazott költségvetést, mint műszaki ajánlatot az ATnek arra irányuló nyilatkozatával, hogy a tárgyi eszközök az előírt feltételeknek megfelelnek. Az ATnek az ajánlatában fel kell tüntetnie a megajánlott eszközök gyártóját, márkanevét, pontos típusát és származási helyét. Az ajánlathoz csatolni kell az AT nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlott eszközök rendelkeznek CE/EK megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet átadáskor a nyertes AT át kell adjon az eszközökkel együtt.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Nagyméretű konténerek 📦
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: A Kbt. 76.§ (2) bekezdésének a) pontja szerint.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-01 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-01 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdései és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2025-12-01 11:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdései és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Specifikus éves forgalom
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlattevő a szerződés teljesítésére gazdasági és pénzügyi szempontból alkalmatlan, amennyiben GP1.: az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából 1. rész: homlokrakodó szállítása 2. rész: Szortírozó emelőülkés forgó rakodógép szállítása 3. rész: Targonca szállítása 4. rész: Aprítógép szállítása 5. rész: Bálázógép szállítása 6. rész: Konténerek szállítása származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el legalább a nettó 1. rész: 150 000 000,- Ft-ot. 2. rész: 83 000 000,- Ft-ot. 3. rész: 10 000 000,- Ft-ot. 4. rész: 347 000 000,- Ft-ot. 5. rész: 100 000 000,- Ft-ot. 6. rész: 11 000 000,- Ft-ot. A GP1. alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, azaz az árbevételi adatok összeadódhatnak. Igazolás: Kr. 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján jelen pontban meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. részében (azaz az EEKD IV. rész α pont kitöltését). A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek – kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében – az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az ig.-ok benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megf. a köv.-eknek:Az elj.-t megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (1. rész: homlokrakodó, 2. rész: Szortírozó emelőülkés forgó rakodógép, 3. rész: Targonca, 4. rész: Aprítógép, 5. rész: Bálázógép, 6. rész: Konténerek szállítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló – adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt – nyilatkozat, attól függően, h. AT mikor jött létre, ill. mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak -321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (1) bek. c) pont Ha AT a GP1. szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az alk.-i követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal v. dokumentummal igazolhatja pénzügyi-gazdasági alk.-át. AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, h. olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a GP1. szerinti alk.-i követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról [321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (3) bek.] Ha az ajánlattevő a GP1. pont szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt. [321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (5) bek.] Kbt. 140. § (9) bek. irányadó.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárás megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legkésőbb a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legalább 1. rész: 1 db homlokrakodó 2. rész: 1 db szortírozó emelőülkés forgó rakodógép 3. rész: 1 db targonca 4. rész: 1 db aprítógép 5. rész: 1 db bálázógép 6. rész: 2 db konténer leszállítására vonatkozó referenciával. A referenciakövetelmény az 1-5. részek tekintetében 1 db, a 6. rész tekintetében 2 db szerződéssel teljesíthető. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Igazolás: A Kr. 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. részében (azaz az EEKD IV. rész α pont kitöltését). AK elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. részében (azaz az EEKD IV. rész α pont kitöltését). A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (8) bekezdésére. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek – kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében – az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az ig.-ok benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megf. a köv.-eknek: M1. A Kbt. 65. § (4) bek. és a 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szállításainak ismertetése. A 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (1a) bek. alapján Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy három év (36 hónap) teljesítéseinek igazolását írta elő, melynek értelmében az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett (Ajánlatkérő a teljesítés ideje alatt a sikeres átadás-átvételt érti), de legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (1) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a 321/2015. (X. 30.) K.r. 22. § (1) bek. a)-b) pontja alapján kell igazolni. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés kezdő és befejező ideje (év/hónap/nap), a szerződést kötő másik fél neve és székhelye, a kapcsolattartó neve és elérhetősége, a szállítás tárgya és mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben az ajánlattevő a referenciát konzorciumban teljesítette, úgy a referencia-igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette. AK kizárólag a ref. munkának az AT által elvégzett részét/arányát veszi figyelembe az alk.köv.-nek való megf.-és vizsgálata során. Kérjük emiatt a szállítások bemutatásánál adják meg a saját teljesítés mértékét az alkalmasság megítéléséhez szükséges műszaki mennyiségi tartalomban. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembe vételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést. Amennyiben ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is. A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények! Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ában és a 24. § (1) bekezdésében foglaltakra. Irányadó a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bek. és a Kbt. 69. § (11)-(11a) bek. rendelkezései is.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák:
Valamennyi részben: Az ajánlatadás ajánlati biztosíték nyújtásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1. rész: 2 000 000,- Ft 2. rész: 1 000 000,- Ft 3. rész: 138 000,- Ft 4. rész: 2 000 000,- Ft 5. rész: 1 000 000,- Ft 6. rész: 150 000,- Ft Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: K&H Bank Zrt. 10201006-50283444-00000000 Az ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta. Az ajánlati biztosítékot, azaz az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot, a Bankgaranciát vagy a Kötelezvényt az ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlatkérő előírja a Bankgarancia vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó -Kötelezvény a 2016. évi CXXX. tv. szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek megfelelő elektronikus okirati formában történő benyújtását. Befizetés / átutalás esetén a Közlemény rovatban jelen eljárás megnevezését (1. rész: homlokrakodó, 2. rész: Szortírozó emelőülkés forgó rakodógép, 3. rész: Targonca, 4. rész: Aprítógép, 5. rész: Bálázógép, 6. rész: Konténerek szállítása), EKR azonosítóját és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. Átutalás esetében az ajánlati biztosíték rendelkezésre állása időpontjának a biztosíték összegének Ajánlatkérő számláján való jóváírás számít. Bankgarancia és Kötelezvény nyújtása esetén a Bankgarancia és Kötelezvény Kedvezményezettjeként az Ajánlatkérőt kell megnevezni, a Bankgaranciában és a Kötelezvényben tárgyként fel kell tüntetni az ajánlati felhívás II.1.1) pont szerinti szerződés tárgyát (1. rész: homlokrakodó, 2. rész: Szortírozó emelőülkés forgó rakodógép, 3. rész: Targonca, 4. rész: Aprítógép, 5. rész: Bálázógép, 6. rész: Konténerek szállítása), és a Kbt. 54. § (4) bek. megfelelően tartalmaznia kell visszavonhatatlanul és feltétel nélkül, hogy, ha az Ajánlattevő az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja vagy a szerződés megkötése Ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték Ajánlatkérőt illeti meg. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva az ajánlati kötöttség időtartamával megegyező időtartamig érvényesnek kell lennie. Ajánlatkérő az ajánlati biztosítékot a Kbt. 54. § (5) bek. szerint fizeti vissza.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Valamennyi részben: AK előleget nem biztosít. A szerz.és a kifizetés pénzneme: HUF. A vételár magában foglal minden költséget. Irányadó: 2017. évi CL. tv., Ptk.6:155.§,6:130.§ (1)-(2), Kbt.135.§ (1), (5)-(6) bek., Finanszírozás forrása: 100% saját forrás. Részl.: Szerződéstervezetben. Az eszközök leszállítását követően 1 db számla nyújtható be. Finanszírozási:100% saját forrás Fizetési mód: átutalás
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi részben: Késedelmi és hibás teljesítési kötbér: alapja a késedelembe eséstől a tényleges teljesítésig terjedő időszakra a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás, melynek, mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 0,5 % a kötbéralapra vetítetten, de max. 25 % a kötbéralapra vetítetten Meghiúsulási kötbér: mértéke, a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 25%-a, azzal, hogy a meghiúsulási kötbér érvényesítésekor, az addig érvényesített késedelmi kötbér összege levonásra kerül a meghiúsulási kötbér összegéből. Jótállás: Nyertes AT feladata jótállás biztosítása 12 hónap időtartamban a Ptk. szerint. Jótállási biztosíték: az egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) 5%-a.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 15
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2)bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be. Ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés alapján az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hiányát. A321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 15. §-a alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő Alvállalkozó vagy más szervezetvonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani az említett Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőknek a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 1-8., 10.,12-14.§ és 16. § szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Azon Alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4)bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1. § (4) bekezdése alapján a kormányrendelet III. fejezetben említett igazolási módok az V. fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken valószerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A kizáró okok igazolásának ellenőrzését ajánlatkérő két körben végzi. Első körben az EEKD dokumentum alapján, második körben a 321/2015. (X.30.) Korm. r. szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4)bek. bírálat körében kerül sor. Ajánlatkérő felhívja a Kbt. 64. § (1)-(2) bek. szerinti öntisztázás lehetőségére Ajánlattevők figyelmét. Az ajánlatban benyújtandó a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 1. § (9) bekezdés szerinti nyilatkozat.
Többet mutasson
Lásd csőd kizáró oknál leírtak.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Nemzeti nyilvántartási szám: 15467256208
Postacím: Városház Tér 1
Postai irányítószám: 9021
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szabó Jenő Társulási Tanács Elnök
E-mail: tarsulas@hulladek.gyor.hu 📧
Telefon: +36 96824919 📞
Fax: +36 13041118 📠
URL: https://www.hulladek.gyor.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.hulladek.gyor.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Környezet
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001920552025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001920552025 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1)Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, igy irányadó a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR. r.), továbbá a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), és végrehajtási rendeleteinek előírásai. A kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bekezdése es 41. § alapján az EKR-ben történik. Az EKR-rel kapcsolatos útmutatók elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 2) Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR-ben történő AT-i regisztráció, összhangban az EKR rendelet rendelkezéseivel. 3)Közös ajánlattétel: Kbt. 35.§-a szerint. 4) Az AJ részeként benyújtandó dokumentumok jegyzékét a KD tartalmazza. 5)Az AJ-ban nem HUF-ban megadott összegek átszámítása az AF TED-ben való közzétételének napján érvényes MNB árfolyamon történik. 6)Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, így az eljárás során a kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el, az ajánlat más nyelven nem nyújtható be. 7) AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-t. 8) A Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozás nem alkalmazandó. 9) AK az ATknek a szerződés teljesítésére alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a GP1. és az M1. követelmények esetében. Az előírt alkalmassági követelményeknek azon előírásai, amelyeket a minősített ajánlattevők jegyzékébe kerülés feltételein túl vizsgálni szükséges: GP1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (1. rész: homlokrakodó, 2. rész: Szortírozó emelőülkés forgó rakodógép, 3. rész: Targonca, 4. rész: Aprítógép, 5. rész: Bálázógép, 6. rész: Konténerek szállítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el legalább a nettó 1. rész: 150 000 000,- Ft-ot, 2. rész: 83 000 000,- Ft-ot, 3. rész: 10 000 000,- Ft-ot, 4. rész: 347 000 000,- Ft-ot, 5. rész: 100 000 000,- Ft-ot, 6. rész: 11 000 000,- Ft-ot. M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárás megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legkésőbb a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legalább 1. rész: 1 db homlokrakodó, 2. rész: 1 db szortírozó emelőülkés forgó rakodógép, 3. rész: 1 db targonca, 4. rész: 1 db aprítógép, 5. rész: 1 db bálázógép 6. rész: 2 db konténer leszállítására vonatkozó referenciával. 10) AK az ajánlati kötöttségként meghatározott 1 hónap alatt 30 naptári napot ért. 11) AK tájékoztatja AT-t, hogy a 321/2015. (X. 30.) Kr. 46. § (3) bek.-ben foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. 12)A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak el kell érnie az ajánlati határidő lejártáig (Kbt. 57. § (2) bek.). 13)AK a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az elj-ból azt az AT-t, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 14) AT a 321/2015. Kr. 1. § (9) bek. alapján ajánlatában csatolja az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet, mint közvetlenül alkalmazandó uniós jogszabály új 5k. cikkében foglaltak tekintetében nyilatkozatát. 15) AT az ajánlat részeként nyújtsa be a Kbt. 66.§ (6) bekezdés szerinti nyilatkozatát. 16) Értékelés módsz. AK a Kbt. 76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ellenszolgáltatás értékelési szempontot alkalmazza. Részl: ADI. 17) A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak el kell érnie az ajánlati határidő lejártáig (Kbt. 57. § (2) bek.). 18) Szakmai ajánlat: AT köteles ajánlatához szakmai ajánlatot csatolni az iratmintaként kiadott műszaki paraméterekre vonatkozó táblázat kitöltésével, mely tartalmazza a megajánlott termékek leírását olyan részletességgel, hogy abból megállapítható legyen az AK által előírt minimális paramétereknek való megfelelés. AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben valamely adat megfelelőségével kapcsolatban kételye merül fel, úgy hitelt érdemlő alátámasztó dokumentum benyújtását kérheti AT részéről. Az ajánlatban egyértelműen meg kell jelölni a megajánlott eszközöket gyártó, márkanév, típus és származási ország szerint, valamint a megajánlott termékek egységárait és összesített árait. Ha az ajánlat alapján nem tehető egyértelmű megállapítás arra, hogy mi a konkrét megajánlott termék, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti. Ajánlattevő köteles az ajánlatban csatolni a megajánlott termékek műszaki adatlapját. 19) FAKSZ: dr. Daragó Máté, lajstromszáma: 00102, dr. Paksi Gábor, lajstromszáma: 00062 20) Az előzetes piaci konzultáció iratai elérhetőek itt: EKR001918102025 21) Ajánlatkérő az eljárás valamennyi részében nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § előírásai szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 211-724118 (2025-10-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-05-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 625 239 000 HUF 💰

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-26 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001920552025 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 72 900 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1580
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: KOBEX-PANNÓNIA Gépkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25761740213
Postacím: Kandó Kálmán Utca 5.
Postai irányítószám: 2038
Postai város: Sóskút
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: gabor.nagy@kobex.hu 📧
Telefon: +36 304310431 📞
URL: https://www.kobex.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 83 650 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1612
A vállalkozó neve és címe
Név: DM-KER Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27048090244
Postacím: Csepeli Út 52
Postai irányítószám: 2310
Postai város: Szigetszentmiklós
E-mail: sipos@dmker.hu 📧
Telefon: +36 12576261 📞
Fax: +36 12565545 📠
URL: http://www.dmker.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 80 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1644
A vállalkozó neve és címe
Név: Profi-Bagger Építőipari Gépkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10811399213
Postacím: Tormásrét Utca 6. 7721/5
Postai irányítószám: 2051
Postai város: Biatorbágy
E-mail: info@profi-bagger.hu 📧
Telefon: +36 205726092 📞
URL: https://www.profi-bagger.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 900 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1660
A vállalkozó neve és címe
Név: Liebherr Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12672994208
Postacím: Szentiváni Út 10
Postai irányítószám: 9027
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
E-mail: dora.szabo-babos@liebherr.com 📧
Telefon: +36 309593315 📞
Fax: +36 96514951 📠
URL: https://www.liebherr.com 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 80 500 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1708
A vállalkozó neve és címe
Név: Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11057123242
Postacím: Mélyfúró Utca 2/E.
Postai irányítószám: 1151
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: s.veres@verbis.hu 📧
Telefon: +36 309846156 📞
Fax: +36 13066133 📠
URL: https://www.verbis.hu 🌏

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 104 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1604
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: CE Dynamic Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14113174243
Postacím: Gubacsi Út 47.
Postai irányítószám: 1097
E-mail: info@caseepitogepek.hu 📧
Telefon: +36 202449973 📞
URL: https://www.caseepitogepek.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 900 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1620
A szerződés/tétel teljes értéke: 109 900 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1636
A szerződés/tétel teljes értéke: 107 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1684
A szerződés/tétel teljes értéke: 106 245 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1724
A vállalkozó neve és címe
Név: Kuhn Rakodógép Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14116847243
Postacím: Ócsai Út 5
Postai irányítószám: 1239
E-mail: klinger.janos@kuhn.hu 📧
Telefon: +36 12898080 📞
Fax: +36 12860207 📠
URL: https://www.kuhn.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 119 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1756
A vállalkozó neve és címe
Név: Ascendum Építőgépek Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10013735242
Postacím: Nótárius Utca 13-15.
Postai irányítószám: 1141
E-mail: pal.szederkenyi@ascendum.hu 📧
Telefon: +36 309895567 📞
URL: https://www.ascendum.hu 🌏

3️⃣
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 690 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1532
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A vállalkozó neve és címe
Név: "NIKETRANS Targonca" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12649633219
Postacím: Szállás Utca 1
Postai irányítószám: 8184
Postai város: Balatonfűzfő
Régió: Veszprém 🏙️
E-mail: info@niketarg.hu 📧
Telefon: +36 88451488 📞
URL: https://www.niketrans.hu 🌏

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 414 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1668
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 349 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1700
A vállalkozó neve és címe
Név: M-U-T Hungaria Kommunális Járműgyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10526093211
Postacím: Iparcentrum U. 3.
Postai irányítószám: 2851
Postai város: Környe
Régió: Komárom-Esztergom 🏙️
E-mail: jambor.laszlo@m-u-t.hu 📧
Telefon: +36 34573300 📞
Fax: +36 34573310 📠
URL: https://www.m-u-t.hu 🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 94 890 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1588
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Név: Avermann-Horváth Gépgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11233390214
Postacím: Drávapart Utca 2
Postai irányítószám: 7570
Postai város: Barcs
Régió: Somogy 🏙️
E-mail: info@avermann-horvath.hu 📧
Telefon: +36 304490575 📞
Fax: +36 82463169 📠
URL: https://www.avermann.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 64 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1676

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 549 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001920552025/1596
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006

Kiegészítő információk
További információk
Az eredménytelenné nyilvánítás dátuma (3. rész): 2026.02.27. Az eredménytelenség indoka (3. rész): kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be (Kbt. 75. § [1] bek. b) pont)
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 088-314613 (2026-05-05)