Gyermektáboroztatás állami gondozásban élőknek

Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány

Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése állami gondozásban élő gyermekek és fiatalok részére Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-05-09. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-04-09.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-04-09 Ajánlati felhívás
2025-06-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gyermektáboroztatás állami gondozásban élőknek
Hivatkozási szám: EKR000463012025
Rövid leírás:
“Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése állami gondozásban élő gyermekek és fiatalok részére Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3)...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Gyermeküdültetési szolgáltatások 📦
Leírás
A beszerzés leírása:
“A 2025-2028. években mindösszesen 7800 fő (opcionálisan +30%) állami gondoskodásban élő gyermek és fiatal, valamint kísérő felnőtt részére táboroztatási...”    Többet mutasson
További információk:
“Kieg a II.2.5. (5.1.10.) ponthoz: a 2a-2b. értékelési alszempont kapcsán az ajánlatkérő az M.2. a) alkalmassági minimumkövetelmény kapcsán bemutatott, a...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Ajánlattevő megajánlása szerint”
Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-05-30 📅
Végdátum: 2028-12-31 📅
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő a szerződés hatálya alatt jogosult az alábbi opciós mennyiségeket, valamint mennyiségi eltérés alapján a kapcsolódó ellátásokat is megrendelni...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.a) az M.2. a) alkalmassági minimumkövetelmény kapcsán bemutatott terápiás vezető szakember (1. szakember) állami gondoskodásban élő gyermekek számára megtartott terápiás csoportok vezetésében szerzett szakmai többlettapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): 2.b) az M.2. a) alkalmassági minimumkövetelmény kapcsán bemutatott terápiás vezető szakember (2. szakember) állami gondoskodásban élő gyermekek számára megtartott terápiás csoportok vezetésében szerzett szakmai többlettapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (név): 2.c) az M.2. b) alkalmassági minimumkövetelmény kapcsán bemutatott módszeralkalmazó szakember (1. szakember) állami gondoskodásban élő gyermekek számára megtartott terápiás csoportmunkában szerzett szakmai többlettapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (név): 2.d) az M.2. b) alkalmassági minimumkövetelmény kapcsán bemutatott módszeralkalmazó szakember (2. szakember) állami gondoskodásban élő gyermekek számára megtartott terápiás csoportmunkában szerzett szakmai többlettapasztalata (0-36 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 88
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-09 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-09 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. §, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2 M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától feladását megelőző 3...”    Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik M.2. a) 2 fő terápiás vezető szakember, aki rendelkezik pedagógiai, gyermekvédelmi, szociális,...”    Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy...”    Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 2.000.000,- HUF, amely teljesíthető a Kbt. 54.§ (2) bek....”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF Finanszírozás hazai forrás igénybevételével valósul meg. Ajánlatkérő előleget biztosít: a...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
Nemzeti nyilvántartási szám: 18398304241
Postacím: Váci Út 35.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@kuczora.hu 📧
Telefon: +36 706989110 📞
URL: http://www.erzsebettaborok.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000463012025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000463012025 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): Ajánlatkérő részajánlattételt nem biztosít, mivel jelen beszerzés tárgya egy olyan komplex szolgáltatás...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 072-235444 (2025-04-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-06-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 575 688 400 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 220 560 000 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-05 📅
Cím: Gyermektáboroztatás állami gondozásban élőknek
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 220 560 000 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 488 224 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“terápiás vezetés;módszeralkalmazási tevékenység”
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány
Nemzeti nyilvántartási szám: 18469336206
Postacím: Csongor Tér 8.
Postai irányítószám: 6723
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szivosildiko1@gmail.com 📧
Telefon: +36 305576539 📞
URL: https://www.agotaalapitvany.hu 🌏
Forrás: OJS 2025/S 112-382433 (2025-06-12)