Győr Megyei Jogú Város kizárólagos tulajdonában álló (kivétel: Román katonai temető), alább meghatározott köztemetők hatályos jogszabályoknak megfelelő üzemeltetése és fenntartása, amely keretében gondoskodni szükséges a temetők rendeltetésszerű használatához szükséges zöldterületi és köztisztasági feladatok elvégzéséről, a gondnoki tevékenység ellátásról, a portaszolgálat biztosításáról, az építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények karbantartásáról, üzemeltetéséről, gondozásáról és szükség esetén azok felújításáról, valamint egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összességének elvégzéséről, illetve a részletes műszaki leírás szerinti feladatokról.. A feladatok elvégzésének jogszabályi háttere: A temetők üzemeltetését és fenntartását a Közszolgáltatónak a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, illetve annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2004. (IV. 16.) önkormányzati rendelete alapján kell végeznie.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-12-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-11-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-11-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Győr város köztemetőinek üzemeltetése, fenntartása
Hivatkozási szám: EKR001593172025
Rövid leírás:
Győr Megyei Jogú Város kizárólagos tulajdonában álló (kivétel: Román katonai temető), alább meghatározott köztemetők hatályos jogszabályoknak megfelelő üzemeltetése és fenntartása, amely keretében gondoskodni szükséges a temetők rendeltetésszerű használatához szükséges zöldterületi és köztisztasági feladatok elvégzéséről, a gondnoki tevékenység ellátásról, a portaszolgálat biztosításáról, az építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények karbantartásáról, üzemeltetéséről, gondozásáról és szükség esetén azok felújításáról, valamint egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összességének elvégzéséről, illetve a részletes műszaki leírás szerinti feladatokról.. A feladatok elvégzésének jogszabályi háttere: A temetők üzemeltetését és fenntartását a Közszolgáltatónak a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, illetve annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2004. (IV. 16.) önkormányzati rendelete alapján kell végeznie.
Győr Megyei Jogú Város kizárólagos tulajdonában álló (kivétel: Román katonai temető), alább meghatározott köztemetők hatályos jogszabályoknak megfelelő üzemeltetése és fenntartása, amely keretében gondoskodni szükséges a temetők rendeltetésszerű használatához szükséges zöldterületi és köztisztasági feladatok elvégzéséről, a gondnoki tevékenység ellátásról, a portaszolgálat biztosításáról, az építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények karbantartásáról, üzemeltetéséről, gondozásáról és szükség esetén azok felújításáról, valamint egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összességének elvégzéséről, illetve a részletes műszaki leírás szerinti feladatokról.. A feladatok elvégzésének jogszabályi háttere: A temetők üzemeltetését és fenntartását a Közszolgáltatónak a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, illetve annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2004. (IV. 16.) önkormányzati rendelete alapján kell végeznie.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Temető-karbantartási szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001593172025/1
Cím: Győr köztemetőinek üzemeltetése, fenntartása
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Nádorvárosi temető hrsz: 2847/1 Szabadhegyi új temető hrsz: 1940/4 Templom úti temető hrsz: 1717 Révfalui temető hrsz: 10966, 10967 Koroncói úti temető hrsz: 01631 Újvárosi temető hrsz: 7674, 7673 Malomsori temető hrsz: 2299 Szentiváni új temető: 0977/13 Román katonai temető hrsz: 0698 (Abda)
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron🏙️
Időtartam: 120 hónap Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Nádorvárosi temető hrsz. 2847/1 Szabadhegyi új temető hrsz. 1940/4 Templom úti temető hrsz. 1717 Révfalui temető hrsz. 10966, 10967 Koroncói úti temető hrsz. 01631 Újvárosi temető hrsz. 7674, 7673 Malomsori temető hrsz. 2299 Szentiváni új temető hrsz. 0977/13 Román katonai temető hrsz. 0698 (Abda)

Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A teljesítéshez szükséges felelősségbiztosítást a szerződés megkötésekor szükséges bemutatni. Nyertes Vállalkozónak a Szerződés teljes időtartamára rendelkeznie kell a teljes üzemeltetésre és fenntartásra kiterjedő felelősségbiztosítással évi 300 millió Ft és káreseményenként 25 millió Ft összegben

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-22 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-22 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-12-22 14:00:00 📅
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint történik.
Elektronikus számlázás: Kötelező
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) legalább 12 hónap időtartamú legalább összesen 200 000 m2. területű temető üzemeltetésére, fenntartására vonatkotó referenciával. A 12 hónap teljesítés minden egyes napjának a vizsgált időtartamba kell esnie. Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését több szerződéssel is igazolhatja, több szerződéssel történő igazolás esetén az egyes szerződésekben található mennyiségek és szerződéses időtartamok összeadódnak. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő. Alkalmassági követelményeknek való megfelelé, igazolási mód: A Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek: M/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismerteti az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 évben (72 hónapban) megkezdett, szerződésszerűen teljesített legjelentősebb szolgáltatásait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése alapján ajánlattevő nyilatkozata / szerződést kötő másik fél által adott igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat (Kbt. 22. § (2) bekezdés): - szolgáltatás tárgya oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen, - szolgáltatás mennyisége (m2 adat), - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (legalább év/hónap/nap bontásban), - a szerződést kötő másik fél (korábbi megrendelő) megnevezése, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és /vagy email cím), - nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a nyilatkozat/igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Amennyiben a referencia igazolás/nyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referencia igazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 22. § (4)-(5) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11)-(12) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kbt. 67. § (3) bekezdésére. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő a referenciák tekintetében a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberrel: 1 fő temető üzemeltetéshez szükséges a 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 54. § (1) bekezdése szerinti vezetővel vagy határozatlan idejű foglalkoztatási jogviszonyban álló alkalmazottal, aki: - kertészeti, parkgondozó, illetőleg kertépítő vagy ezzel egyenértékű szakképesítéssel, vagy - középfokú kertészeti, parkgondozó, illetőleg kertépítő végzettséggel, illetve felsőfokú intézményben ilyen szaktárgyból vizsgával rendelkezik. Alkalmassági követelményeknek való megfelelé, igazolási mód: A Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. M/2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kormányrendelet. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek ismertetnie kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségét, és képzettségét, szakmai tapasztalatát - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény betűjelének megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: - a szakember végzettségét és/vagy képzettségét igazoló okiratok másolatát - rendelkezésre állási nyilatkozat, a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. Ajánlattevőnek be kell nyújtania az EKR rendszerben elérhető „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről – Az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági előírások vonatkozásában bemutatott szakember” űrlapot is az ott előírt adattartalommal. Ajánlattevő az ajánlatban bemutatott - az alkalmasságot igazoló - szakember(ek)t a jelen közbeszerzés eredményeként megkötött szerződés teljesítésekor szakemberként vezetőként vagy határozatlan idejű foglalkoztatási jogviszonyban köteles foglalkoztatni. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a közbeszerzési eljárás eredményeként.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget az alábbiak szerint írja elő: 2 000 000 Ft üsszegű biztosíték. Az ajánlati biztosíték teljesíthető, az ajánlattevő választása szerint az alábbi módok egyikén: — Az ajánlatkérő az OTP Bank .-nál vezetett 11737007-15466004-06530000 számú fizetési számlájára történő átutalással, — bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával,

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
AK előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme HUF. A szerződés pénzügyi fedezetét AK saját forrásból biztosítja. AK a kifizetés során a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek-ben és a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek-ben foglaltakat teljes körben alkalmazza. AK havi 1 darab részszámlázási lehetőséget biztosít a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltétele az aláírt teljesítési igazolás. Részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban. - Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése); - Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése); - Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; - Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
AK előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme HUF. A szerződés pénzügyi fedezetét AK saját forrásból biztosítja. AK a kifizetés során a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek-ben és a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek-ben foglaltakat teljes körben alkalmazza. AK havi 1 darab részszámlázási lehetőséget biztosít a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltétele az aláírt teljesítési igazolás. Részletes feltételek a közbeszerzési dokumentumokban. - Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése); - Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése); - Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; - Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést megerősítő mellékkötelezettségek, megkövetelt biztosítékok: Amennyiben olyan okból, amiért nyertes ajánlattevő felelős (Ptk. 6:186. §) a szerződésben foglaltak kötelezettségét nem vagy nem szerződésszerűen teljesíti (hibás teljesítés) kötbért fizet Megrendelőnek a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben olyan okból, amiért nyertes ajánlattevő felelős (Ptk. 6:186. §) a szerződés teljesedésbe menése meghiúsul, köteles nyertes ajánlattevő Ajánlatkérőnek a teljes szerződéses összegből az átalánydíj szerinti szerződéses összeg 10 évre számolt összegének 5 %-nak megfelelő meghiúsulási kötbért megfizetni.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1)] Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani. Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4)] Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12- 16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő a 321 /2015. (X.30.) Kr. 10. §megfelelően ellenőrzi akizáró okok hatálya alá nem tartozást. A 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatban (EKR űrlap formájában), hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; nemleges nyilatkozat is csatolandó. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bekezdésére, valamint a Kbt. 65.§ (11) bekezdésére. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bekezdésre. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [321/2015. (X. 30.). Korm. rendelet 13. §]. Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincsen folyamatban, úgy az ajánlattevő erre vonatkozó nyilatkozatát köteles ajánlatához csatolni. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére. Ajánlatkérő alkalmazza az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 /EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalmat, azaz az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító, kapacitást biztosító szervezet, aki: a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el. A fenti kizáró okok tekintetében az ajánlattevő az ajánlatában nyilatkozni köteles. Ajánlattevő köteles ajánlatában nyilatkozni továbbá arról is, hogy a közbeszerzési eljárásban való nyertessége esetén a szerződés teljesítése során nem vesz igénybe olyan, a szerződéses érték 10 %-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezetet, mely vonatkozásában a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontjában előírt feltételek valamelyike teljesül.

1. Részajánlattétel kizárásának indoklása: A gazdasági, műszaki és minőségi, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi szempontot figyelembe véve ésszerűtlen lenne, tekintettel arra, hogy a városi köztemetők egészét érintik a fenntartási, üzemeltetési feladatok ellátása és elszámolási szempontból is egységes egész a beszerzés. 2. Ajánlatkérő úgy rendelkezik, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. (Kbt. 81. § (4) bekezdés) Ajánlatkérő úgy rendelkezik, hogy az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el. Így csak az értékelési sorrendben a legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. (Kbt. 81. § (5) bekezdés) 3. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bekezdése tartalmazza. 4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő (továbbiakban: AT) alábbi nyilatkozatait: EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel – az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania: - Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint; - Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint - a Kbt. 66.§(6) bek. szerinti nyilatkozat; - a Kbt. 65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozat; - AT (közös AT mindegyike) tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozat tekintetében is; - Nyilatkozat üzleti titokról - Nyilatkozat a szakemberről - EEKD Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Amennyiben az adott dokumentumra elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata is benyújtható. 5. Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkezni kell az 1999. évi XLIII. tv. 30. §-a szerinti hatósági engedéllyel. 6. Ak rögzíti, hogy a 10 éves tervében szerepel a hamvbemosó kiépítése. Amennyiben ez a szerződés megkötésétől számított 3 éven belül megvalósul, úgy Ajánlatkérő a Kbt. 98.§ (3) bekezdése szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazva szerződik a más eljárás keretei között megépített létesítméyn üzemeltetésére, mely feladat jelen eljárás alapján megkötött üzemeltetési, fenntartási szerződés feladatait egészíti ki. 7. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja. 8. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot. EKR002034852025 számon előzetes piaci konzultáció került lefolytatásra. 9. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum) követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. (4) bekezdése) . A szigorúbb rendelkezések az M.1. pontban az elvárt feladat menniysége, míg az M.2. pontban a megjelölt szakemberek elvárt képzettsége, végzettsége előírásai: 10. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 11.A temetők üzemeltetését és fenntartását a Közszolgáltatónak a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 39.§ (1) bekezdés e) pontja 5 és 15 év közötti időtartamban határozza meg a megkötendő szerződés lehetséges időtartamát, melyre figyelemmel került előírásra a 120 hónap.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148.§ -a szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 225-774115 (2025-11-19)
Ajánlati felhívás (2025-12-22) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-12-29 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-12-29 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-12-29 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Dec 22 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Dec 29 13:00:00 CET 2025
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Dec 22 14:00:00 CET 2025 Helyesen: Mon Dec 29 14:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
A felhívással történő összhang megteremtése érdekében a szerződéstervezetben pontosítások történtek.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 774115-2025
Forrás: OJS 2025/S 247-856809 (2025-12-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 055 020 440 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-31 📅
Cím: Kegyeleti közszolgáltatási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001593172025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 055 020 440 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001593172025/9963
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11693062208
Postacím: Orgona Utca 10.
Postai irányítószám: 9024
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@gyorszol.hu📧
Telefon: +36 96505000📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
A V.2.4) "A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül)" pontban, valamint az V.4) "Megajánlott összeg" pontban az eljárás eredmeként kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződés 10 éves időtartamára kiszámított ellenérték került rögzítésre a nyertes ajánlattevő által 12 hónapra vetítve megadott ajánlat alapján, mely szerint: Teljes díj 12 hónapra vetítve (nettó HUF-ban kifejezve): 307 972 343; Tételes elszámolású díjak összege 12 hónapra vetítve (nettó HUF-ban kifejezve): 97 529 701; A megkötött szerződés egyrészt átalánydíjas, másrészt tételes elszámolású és a 12 hónapra szóló megajánlás 10 évre számítva: nettó 4.055.020.440 Ft.