Elvégzendő feladatok: Megbízott feladata a kivitelező vállalkozók szerződésben vállalt munkáinak napi szintű figyelemmel kísérése, ellenőrzése és felülvizsgálata abból a célból, hogy: - a kivitelezési munkát végző vállalkozók betartják-e, illetve alvállalkozóikkal és beszállítóikkal betartatják-e az RHK Kft-vel kötött szerződésben, a jogszabályokban, a hatósági határozatokban, ellenőrzési jegyzőkönyvekben, a kivitelezési és engedélyezési dokumentációkban előírt követelményeket; - a Megbízó informálva legyen a kivitelezési munka elvégzésére irányuló szerződés végrehajtásának státuszáról; - a Megbízó meggyőződhessen arról, hogy a kivitelezési munka kellő minőségben, az előírt határidőre és a rendelkezésre álló pénzügyi kereten belül valósul-e meg, - a feltárt nemmegfelelőségek kezelésére felvett intézkedési tervek teljeskörűen végrehajtásra kerülnek. A Megbízó helyszíni képviselőjeként a Megbízott felel Magyar Építészetről szóló 2023. évi C. törvényben foglaltak betartatásáért. Építési műszaki ellenőri felelős különösen az építészeti-műszaki dokumentumokban meghatározott építési termék beépítésének ellenőrzéséért.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-11-28.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-10-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-10-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: I-N1,I-N2 tárolókamrák térkiképzésének műszaki ell
Hivatkozási szám: EKR001782972025
Rövid leírás:
“Elvégzendő feladatok: Megbízott feladata a kivitelező vállalkozók szerződésben vállalt munkáinak napi szintű figyelemmel kísérése, ellenőrzése és...”
Rövid leírás
Elvégzendő feladatok: Megbízott feladata a kivitelező vállalkozók szerződésben vállalt munkáinak napi szintű figyelemmel kísérése, ellenőrzése és felülvizsgálata abból a célból, hogy: - a kivitelezési munkát végző vállalkozók betartják-e, illetve alvállalkozóikkal és beszállítóikkal betartatják-e az RHK Kft-vel kötött szerződésben, a jogszabályokban, a hatósági határozatokban, ellenőrzési jegyzőkönyvekben, a kivitelezési és engedélyezési dokumentációkban előírt követelményeket; - a Megbízó informálva legyen a kivitelezési munka elvégzésére irányuló szerződés végrehajtásának státuszáról; - a Megbízó meggyőződhessen arról, hogy a kivitelezési munka kellő minőségben, az előírt határidőre és a rendelkezésre álló pénzügyi kereten belül valósul-e meg, - a feltárt nemmegfelelőségek kezelésére felvett intézkedési tervek teljeskörűen végrehajtásra kerülnek. A Megbízó helyszíni képviselőjeként a Megbízott felel Magyar Építészetről szóló 2023. évi C. törvényben foglaltak betartatásáért. Építési műszaki ellenőri felelős különösen az építészeti-műszaki dokumentumokban meghatározott építési termék beépítésének ellenőrzéséért.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki szolgáltatások📦 Leírás
A beszerzés leírása:
“Az eljárás keretszerződés megkötésére irányul. A rendelkezésre álló keretösszeg nettó 1 040 677 624 forint, melynek 70%-ig vállal a Megbízó lehívást. A...”
A beszerzés leírása
Az eljárás keretszerződés megkötésére irányul. A rendelkezésre álló keretösszeg nettó 1 040 677 624 forint, melynek 70%-ig vállal a Megbízó lehívást. A Megbízó jogosult - egyoldalú jognyilatkozattal – a szerződés időtartama alatt, maximum 1 alkalommal a szerződés 5.1. pontja szerinti keretösszeget maximum 5 %-kal megemelni, amennyiben a keretösszeg a kivitelezési munkák ellenőrzéséhez szükséges tervezett műszaki ellenőri jelenlét (mérnöknap keret) nem biztosít kellő mértékű fedezetet a szerződés tárgya szerinti folyamatban lévő feladatok maradéktalan ellátásához. A nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok (tervezett mennyiségek): Megbízott átalány díjas elszámolású feladatai Minőségügyi és környezetvédelmi terv készítés (1 db dokumentáció) Összefoglaló értékelés készítés (1 db dokumentáció) Megbízott tételes elszámolású feladatai NRHT beruházási munkáinak műszaki ellenőrzése - Ellenőrzési és felülvizsgálati terv készítés (1 db dokumentáció) - Negyedéves jelentés készítése (12 db dokumentáció) - Aktiválási terv összeállítás (1 db dokumentáció) - Dokumentáció véleményezés, jóváhagyás (20 db dokumentáció) - Ellenőri tevékenység • Projekt-ellenőrzés, vezetői és koordinációs tevékenység (858 mérnöknap) • Térkiképzési műszaki ellenőri tevékenység (962 naptári nap) Szükséges jogosultságok: AT-ÉME-BÉ-É vagy ATÉME-MÉ • Technológiai szakági műszaki ellenőri tevékenység (14 mérnöknap) Szükséges jogosultságok: AT-ÉME-ÉV vagy AT-ÉME-ÉG • Egyéb szaktevékenység (91 mérnöknap) - Geodéziai tevékenység (85 mérés) Szükséges jogosultság: GD-T A kivitelezési munkák műszaki ellenőrzését a Megbízó által rendelkezésre bocsátott részletes kiviteli tervdokumentációk figyelembevételével kell végezni. A Megbízottnak e tervekből kell megismernie a műszaki ellenőrzés tárgyát képező beruházások műszaki tartalmát, követelményeket, elfogadási kritériumokat. A fenti pontokban felsorolt feladatok részletezését a közbeszerzési dokumentum részét képező szerződéstervezet 2. sz. melléklet (Műszaki tartalom) határozza meg. A szerződés teljesítésével kapcsolatban az NRHT területén kíséret nélkül csak olyan – a jogszabályban meghatározott rendészeti feltételeknek megfelelő – személy foglalkoztatható, akinek az alkalmazásához az illetékes rendőri szerv hozzájárult. (az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 11. §). A szerződés teljesítése során atomenergia alkalmazására szolgáló építmény építésének műszaki ellenőrzése is feladata a nyertes ajánlattevőnek.
Többet mutasson
További információk:
“1./ Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 EU rendelet...”
További információk
1./ Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 EU rendelet módosításáról szóló EU 2022/576 rendelet (2022.április 8.)5k. cikke szerinti nyilatkozatot arról, hogy az ajánlattevő , a szerződés értékének 10%-át meghaladó bármely alvállalkozó, szállító kapacitást biztosító szervezet nem tartozik a tilalom hatálya alá, és a teljesítés során nem vesz igénybe a tilalom hatálya alá tartozó gazdasági szereplőt. Amennyiben megállapítható, hogy a tilalom személyi hatálya fennáll, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja. A nyilatkozatot teljesítés igazolások mellékleteként is szükséges csatolni. 2./ Ajánlatkérő az értékelési szempontoknál az „ellenőrzött terület” alatt a 2/2022. (IV. 29.) OAH Rend. 4 § (1) 16. pontja szerinti fogalmat érti.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Kivitelezéssel kapcsolatos szolgáltatások📦
További termékek/szolgáltatások: Műszaki vizsgálati, elemzési és tanácsadó szolgáltatások📦
További termékek/szolgáltatások: Megfigyelési és felügyeleti szolgáltatások📦
A teljesítés helye: Tolna🏙️
Időtartam: 41 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1./ Az M.2.1) pontban bemutatott szakember 7/2022. (IV.29.) OAH rendelet szerinti AT-ÉME-BÉ-É vagy AT-ÉME-MÉ jogosultsággal szerzett szakmai gyakorlati ideje „ellenőrzött terület”-en (min 0 max 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 25
Minőségi kritérium (név): 2./ Az M.2.2) pontban bemutatott szakember 7/2022. (IV.29.) OAH rendelet szerinti AT-ÉME-BÉ-G vagy AT-ÉME-ÉG jogosultsággal szerzett szakmai gyakorlati ideje „ellenőrzött terület”-en (min 0 max 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3./ Az M.2.3) pontban bemutatott szakember 7/2022. (IV.29.) OAH rendelet szerinti AT-ÉME-BÉ-V vagy AT-ÉME-ÉV jogosultsággal szerzett szakmai gyakorlati ideje „ellenőrzött terület”-en (min 0 max 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-28 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-28 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, 60...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek.)
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.) P.1) Alkalmatlan ajánlattevő, ha a felhívás feladását megelőző kettő, mérlegforduló nappal lezárt üzleti évben folytatott gazdasági tevékenysége egynél többször negatív eredménnyel zárult. [Korm. rend. 19. § (1) bekezdés b) pont] Az ajánlatkérő Kbt. 69.§-a (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: P.1) A felhívás feladását megelőző kettő, mérlegforduló nappal lezárt üzleti év tekintetében saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges; Ha az ajánlattevő P.1) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Később létrejött ajánlattevő esetében alkalmatlanságot eredményez, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele nem éri el a nettó 100 millió forintot. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1) pontban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők közül elegendő, ha az egyikük felel meg. A Kbt. 65.§ (7) bek alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Megszűnt jogelőd esetén a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát kell tartalmaznia az ajánlatnak, hogy a jogelőd szervezet megszűnés hiányában nem tartozna az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Nem Magyarországon letelepedett jogelőd esetében a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő hatósági elektronikus nyilvántartások elérhetőségét. Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 65. § (6) - (8) és (11) bekezdéseiben foglaltakra, és a Kr. 19. § (3) és (7) bekezdéseire. Az ajánlattétel során, az árbevétel tekintetében, a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett árbevételi adat mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.) P.2) Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített (bronz fokozatú) ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg, mert a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozat benyújtását is kéri az alkalmasság igazolásához az alábbiak szerint: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a beszerzés tárgya szerinti (építési műszaki ellenőrzésre vonatkozó tevékenységből származó) nettó árbevétele a felhívás feladását megelőző 3 (három), mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen nem éri el a nettó 100.000.000 (száz millió) forintot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. [Korm. rend. 19. § (1) bekezdés c) pont] Azon gazdasági szereplők esetében, akik nem rendelkeznek legalább három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évvel a felhívás feladásának napját megelőzően, értelemszerűen a felhívás feladásának a napjáig már lezárt, előző üzleti év(eik)ben elért teljes nettó árbevételének kell megfelelnie a fenti követelménynek. Ha az ajánlattevő a P.2) szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az ajánlatkérő Kbt. 69.§-a (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: P.2) A cégszerűen aláírt nyilatkozat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában, a beszerzés tárgya szerinti (építési műszaki ellenőrzésre vonatkozó tevékenység) nettó árbevételéről, attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. (Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja). A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.2) pontban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65.§ (7) bek alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Megszűnt jogelőd esetén a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát kell tartalmaznia az ajánlatnak, hogy a jogelőd szervezet megszűnés hiányában nem tartozna az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Nem Magyarországon letelepedett jogelőd esetében a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő hatósági elektronikus nyilvántartások elérhetőségét. Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 65. § (6) - (8) és (11) bekezdéseiben foglaltakra, és a Kr. 19. § (3) és (7) bekezdéseire. Az ajánlattétel során, az árbevétel tekintetében, a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett árbevételi adat mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek....”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.) Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: M.1) Az ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3b) bekezdés alapján, be kell mutatnia a felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül befejezett (191/2009.(IX.15.) Korm.rend. szerint sikeres műszaki átadás-átvételi eljárással vagy üzembe helyezéssel lezárult) de legfeljebb 11 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgya szerinti (műszaki ellenőri teljesítésekre vonatkozó) referenciáit. A megfelelő szintű verseny biztosítása érdekében az ajánlatkérő szükségesnek ítélte 6-11 évben nyújtott szolgáltatás megrendeléseket is figyelembe venni. Üzembe helyezési eljárás alatt AK az üzemi rendszer megfelelő működését ellenőrző és dokumentáló folyamatot érti. Az előírt referenciát a Kr. 22.§ (1) bek. a) és b) pontjai alapján kell igazolni. A referencia-igazolásnak (nyilatkozatnak) legalább a Kr. 22. § (2) bekezdésben előírtakat kell tartalmaznia. Amennyiben a teljesítés közös ajánlattevőként történt, és a referencia igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, fel kell tüntetni az igazolást benyújtó általa elvégzett teljesítésért kapott nettó összeget HUF-ban Az ajánlattétel során, a referenciák tekintetében, a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál, az ajánlattevőnek, az eljárást megindító felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett vállalkozói díjak mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is. Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített (bronz fokozatú) ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg, tekintettel arra, hogy a bemutatandó referencia tárgya az általános szolgáltatás-megrendelési tárgykörtől eltérően kifejezetten atomenergia alkalmazására szolgáló építmény építési munkáinak építési műszaki ellenőrzésére kell, hogy vonatkozzon és nem elegendő a 3 év tekintetében évente egy darab nettó 25 millió forintos referencia bemutatása az alkalmasság igazolásához. M.1) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül befejezett (191/2009.(IX.15.) Korm.rend. szerint sikeres műszaki átadás-átvételi eljárással vagy üzembe helyezéssel lezárt) de legfeljebb 11 éven belül megkezdett,1 db olyan referenciával, ami „atomenergia alkalmazására szolgáló építmény” építési munkáinak építési műszaki ellenőrzésére vonatkozik. A megfelelő szintű verseny biztosítása érdekében az ajánlatkérő szükségesnek ítélte 6-11 évben nyújtott szolgáltatás megrendeléseket is figyelembe venni. Üzembe helyezési eljárás alatt AK az üzemi rendszer megfelelő működését ellenőrző és dokumentáló folyamatot érti. AK „atomenergia alkalmazására szolgáló építmény” alatt az alábbiakat érti: 1996. évi CXVI. törvény 2.§: 52. atomenergia alkalmazására szolgáló építmény: A nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló, valamint az ezekkel összefüggő építmény. 7. nukleáris létesítmény: a) A dúsítóüzem, nukleáris üzemanyagot gyártó üzem, atomerőmű, újrafeldolgozó üzem, nukleáris üzemanyagot vizsgáló laboratórium, kutatóreaktor, oktatóreaktor, nukleáris kritikus és más neutronsokszorozás célját szolgáló rendszer, friss nukleáris üzemanyag tárolására és kiégett üzemanyag átmeneti tárolására szolgáló létesítmény. b) Az a) alpontban felsorolt nukleáris létesítményekhez közvetlenül kapcsolódó, ugyanazon a telephelyen található, radioaktív hulladék tárolására szolgáló létesítmények, amennyiben külön létesítménynek minősülnek. 16. radioaktívhulladék-tároló: A radioaktív hulladék végleges és átmeneti elhelyezésére szolgáló létesítmény. 53. nukleáris létesítménnyel és radioaktívhulladék-tárolóval összefüggő építmény: A nukleáris biztonság szempontjából fontos, így különösen a radioaktív anyagok környezetbe jutását megakadályozó, és a sugárterhelés csökkentésére szolgáló, továbbá a biztonsági funkciók megvalósulásához közvetlenül szükséges építmények, a nukleáris biztonság szempontjából fontos gépészeti, villamos és irányítástechnikai rendszereket és rendszerelemeket tartalmazó épületek, a nukleáris biztonság szempontjából fontos rendszerekre, rendszerelemekre közvetlen hatást gyakorolni képes építmények, a nukleáris létesítmény és a radioaktívhulladék-tároló fizikai védelmében szerepet játszó építmények és építményrészek, továbbá a telephelyi nukleárisbaleset-elhárítási tevékenység végrehajtását közvetlenül kiszolgáló épületek és a nukleáris biztonság szempontjából sajátos építmények, amelyek a nukleáris létesítmény és radioaktívhulladék-tároló létesítéséhez szükségesek és nincs szerepük a létesítmény üzemeltetésében, valamint azok a nem sajátos építmények, amelyek a biztonsági övezethez tartoznak. Az ajánlatkérő az atomenergiáról szóló törvény hatálya alá tartozó létesítményben végrehajtott referenciának fogadja el azon nem Magyarországon elvégzett teljesítéseket is, melyek olyan létesítmény(ek)ben kerültek megvalósítása, amely(ek) az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényben a nukleáris létesítményre és/vagy radioaktívhulladék- tárolóra megfogalmazott kritériumoknak megfelelnek.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M2.) A Kr 21. § (3) b) alapján be kell mutatni azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M2.) A Kr 21. § (3) b) alapján be kell mutatni azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe és ennek keretében be kell nyújtani a „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” EKR ŰRLAPOT is. A Kbt. 69. § (7) bekezdés utolsó mondatában foglaltakra tekintettel az értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a M.2.1)-M.2.3) pontokra megjelölt szakemberek esetében a szakemberek önéletrajzát teljeskörűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek az ajánlatban benyújtaniuk. Csatolni kell az ajánlathoz a szakember bemutatását, és a szakember által aláírt szakmai önéletrajzot, valamint a rendelkezésre állási nyilatkozatokat: M.2.1-2.3) pontra jelölt szakemberek esetében: a) Amennyiben a szakember(ek) már szerepel(nek) a névjegyzékben, az önéletrajz tartalmazza: az alkalmasság igazolására a szakember adatait (név, lakcíme) a jogosultság megszerzésének (azaz a névjegyzékbe vételének) első időpontját, (év/hó/nap megjelöléssel), a nyilvántartási számot, és az M.2.1)-M.2.3) pontra jelölt szakemberek esetében az értékelési szempontnál előírt szakmai tapasztalat bemutatását. (Lásd: nyilatkozat mintákat). b) Amennyiben a szakember(ek) még nem szerepel(nek) a névjegyzékben, az önéletrajz tartalmazza: az alkalmasság igazolására a szakember adatait (név, lakcíme), a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség meglétét, és nukleáris létesítmény engedélyese által igazolt gyakorlati időt, és az M.2.1)-M.2.3) pontra jelölt szakemberek esetében az értékelési szempontnál előírt szakmai tapasztalat bemutatását. (Lásd: nyilatkozat mintákat). Az önéletrajzban a szakemberek szakmai gyakorlati idejének bemutatásánál minden esetben (a-b pont) meg kell adni: a szakmai gyakorlat alapjául szolgáló építési projektek/beruházások pontos megnevezését, helyszínét és rövid műszaki tartalmát (amiből egyértelműen megállapítható a beruházás műszaki tartalma, olyan mélységben, ami alátámasztja, hogy a bemutatott szakember bevonása szükséges volt), a szakmai gyakorlat megszerzésének helyét (munkáltató/megbízó nevét és székhelyét, akinek az alkalmazásában, megbízásából a szakember az adott feladatokat ellátta), a bemutatott építési projekt/beruházások kezdő (munkaterület átadása) és befejező időpontját (átadás-átvétel sikeres lezárása) (év, hó, nap pontosságú megjelöléssel) és a szakember által ellátott feladatok bemutatását (olyan mélységben, amiből megállapítható legyen, hogy a bemutatott szakember kivitelezési munkák műszaki ellenőrzése során, az értékelési szempontnak megfelelő szakmai tapasztalatot szerzett), valamint a szakmai gyakorlat időtartamát (kezdő és befejező időpontját, év, hó, pontosságú megjelöléssel). (Lásd közbeszerzési dokumentáció mellékletét képező nyilatkozat mintákat). Amennyiben a bemutatott szakember(ek) még nem szerepel(nek) a 7/2022. (IV.29.) OAH. rendelet 1. melléklete szerinti nyilvántartásban, úgy az ajánlattevőnek a szerződéskötésig igazolnia kell, hogy valamennyi bemutatott szakember a – szerződéskötési feltételeknél előírtaknak megfelelően – a szükséges névjegyzékbe felvételre került, ellenkező esetben az Ajánlatkérő úgy tekinti, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépett a szerződés megkötésétől, és a második legjobb ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az összegezésben megjelölte! Az alkalmasság minimumkövetelményei: M.2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel: M.2.1) Legalább 1 fő a 7/2022. (IV. 29.) OAH rendelet szerinti AT-ÉME-BÉ-É vagy AT-ÉME-MÉ vagy azzal egyenértékű Műszaki Ellenőri jogosultsággal (vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a nukleáris létesítmény engedélyese által igazolt gyakorlati idővel) rendelkező szakemberrel. M.2.2.) Legalább 1 fő a 7/2022. (IV. 29.) OAH rendelet szerinti AT-ÉME-BÉ-G vagy AT-ÉME-ÉG vagy azzal egyenértékű Műszaki Ellenőri jogosultsággal (vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a nukleáris létesítmény engedélyese által igazolt gyakorlati idővel) rendelkező szakemberrel. M.2.3.) Legalább 1 fő a 7/2022. (IV. 29.) OAH rendelet szerinti AT-ÉME-BÉ-V vagy AT-ÉME-ÉV vagy azzal egyenértékű Műszaki Ellenőri jogosultsággal (vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a nukleáris létesítmény engedélyese által igazolt gyakorlati idővel) rendelkező szakemberrel. Egy szakember több alkalmassági feltételnek is megfelelhet, de legalább 2 fő szakembernek mindenképpen rendelkezésre kell állnia. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1), M.2) pontokban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9) (11) bekezdésére, és a Kr. 24. § (1) bekezdésére is. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők (bronz fokozatú) jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg, mivel Ajánlatkérő előírja a bevont szakemberek bemutatását is.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M2.) A Kr 21. § (3) b) alapján be kell mutatni azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M2.) A Kr 21. § (3) b) alapján be kell mutatni azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe és ennek keretében be kell nyújtani a „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” EKR ŰRLAPOT is. M.2.4.) pontra bemutatott GD-T (geodéziai tervező mérnök) esetében az önéletrajz tartalmazza: a) Amennyiben a szakember már szerepel a Magyar Mérnöki Kamara Névjegyzékében, az önéletrajz tartalmazza: az alkalmasság igazolására a szakember adatait (név, lakcíme) a jogosultság megszerzésének (azaz a névjegyzékbe vételének) első időpontját, (év/hó/nap megjelöléssel), a nyilvántartási számot, és az előrt 36 hónapos építmények építését előkészítő, a megvalósulást irányító és/vagy ellenőrző geodéziai feladatok elvégzésében szerzett szakmai tapasztalat bemutatását. (Lásd: nyilatkozat mintákat). b) Amennyiben a szakember még nem szerepel a névjegyzékben, az önéletrajz tartalmazza: az alkalmasság igazolására a szakember adatait (név, lakcím), a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség bemutatását (a végzettséget igazoló okiratot csatolni kell) az előírt gyakorlati idő, tapasztalat, referencia bemutatását, és a legalább 36 hónapos, építmények építését előkészítő, a megvalósulást irányító és/vagy ellenőrző geodéziai feladatok elvégzésében szerzett szakmai tapasztalat bemutatását. (Lásd: nyilatkozat mintákat). Az önéletrajzban a szakemberek szakmai gyakorlati idejének bemutatásánál minden esetben (a-b pont) meg kell adni: a szakmai gyakorlat alapjául szolgáló építési projektek/beruházások pontos megnevezését, helyszínét és rövid műszaki tartalmát (amiből egyértelműen megállapítható a beruházás műszaki tartalma, olyan mélységben, ami alátámasztja, hogy a bemutatott szakember bevonása szükséges volt), a szakmai gyakorlat megszerzésének helyét (munkáltató/megbízó nevét és székhelyét, akinek az alkalmazásában, megbízásából a szakember az adott feladatokat ellátta), a bemutatott építési projekt/beruházások kezdő (munkaterület átadása) és befejező időpontját (átadás-átvétel sikeres lezárása) (év, hó, nap pontosságú megjelöléssel) és a szakember által ellátott feladatok bemutatását (olyan mélységben, amiből megállapítható legyen, hogy a bemutatott szakember kivitelezési munkák műszaki ellenőrzése során, az értékelési szempontnak megfelelő szakmai tapasztalatot szerzett), valamint a szakmai gyakorlat időtartamát (kezdő és befejező időpontját, év, hó, pontosságú megjelöléssel). (Lásd közbeszerzési dokumentáció mellékletét képező nyilatkozat mintákat). Amennyiben a bemutatott szakember még nem szerepel a Magyar Mérnöki Kamara Névjegyzékében, úgy az ajánlattevőnek a szerződéskötésig igazolnia kell, hogy valamennyi bemutatott szakember a – szerződéskötési feltételeknél előírtaknak megfelelően – a szükséges névjegyzékbe felvételre került, ellenkező esetben az Ajánlatkérő úgy tekinti, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépett a szerződés megkötésétől, és a második legjobb ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az összegezésben megjelölte! Az alkalmasság minimumkövetelményei: M.2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel: M.2.4.) Legalább 1 fő GD-T (geodéziai tervező mérnökkel) vagy azzal egyenértértékű minősítéssel (vagy a minősítés megszerzéséhez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel) rendelkező olyan szakemberrel, akinek legalább 36 hónap szakmai tapasztalata van építmények építését előkészítő, a megvalósulást irányító és/vagy ellenőrző geodéziai feladatok elvégzésében. Egy szakember több alkalmassági feltételnek is megfelelhet, de legalább 2 fő szakembernek mindenképpen rendelkezésre kell állnia. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1), M.2) pontokban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9) (11) bekezdésére, és a Kr. 24. § (1) bekezdésére is. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők (bronz fokozatú) jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg, mivel Ajánlatkérő előírja a bevont szakemberek bemutatását is.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. alapján ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. alapján ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlattételi határidő lejártakor nem szerepel az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai (Mérnök) kamara névjegyzékében. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlattételi határidő lejártakor nem szerepel a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal. Továbbá ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek - vagy az általa az adott tervezési vagy mérnöki munka elvégzésére foglalkoztatott szakembernek - nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. (322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdés). Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai (Mérnök) kamara névjegyzékében való szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan elérhető adatbázisból. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem írja elő és nem is engedélyezi gazdasági társaság létrehozását.”
Kauciók és garanciák:
“Az ajánlati biztosíték mértéke: 3.000.000 HUF A befizetés helyének címe: Magyar Államkincstár Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma:...”
Kauciók és garanciák
Az ajánlati biztosíték mértéke: 3.000.000 HUF A befizetés helyének címe: Magyar Államkincstár Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10046003-00286356-21000005 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Az Ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához köti, az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (2) bekezdése szerint teljesíthető és közös ajánlattétel esetén elegendő egyszer rendelkezésre bocsátani, és ajánlati kötöttség bármelyik ajánlattevő általi megsértése esetén az ajánlatkérőt illeti meg. A rendelkezésre bocsátásának igazmódja, az átutalási/befizetési igazolást, a garanciát, vagy a kötelezvényt kell csatolni. A biztosítéknak az ajánlattételi határidő lejártáig kell beérkezni, és onnantól számított 30. napon 24.00 óráig lehívhatónak kell lennie.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A szerződés a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból kerül finanszírozásra. A kifizetés és az elszámolás pénzneme: HUF. A számla banki átutalással 30 napon...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A szerződés a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból kerül finanszírozásra. A kifizetés és az elszámolás pénzneme: HUF. A számla banki átutalással 30 napon belül kerül kiegyenlítésre a Ptk. 6:130. § (1)-(2), és a Kbt. 135. § (1), (5), (6), (10), (11) bekezdései szerint. Megbízott kéthavonta jogosult számlát benyújtani (szerződés 1 sz. melléklete). Fizetési késedelem esetén ajánlattevő a Ptk. 6:155. § szerinti késedelmi kamatra és a 2016. évi IX. törvény szerinti behajtási költségátalányra tarthat igényt. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A Megbízó köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931- 1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér Mértéke a szerződéses díjrészletező 2.1.5.2 feladatkódú tevékenysége tekintetében szerepeltetett mérnöknap egységára/nap. A késedelmi...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér Mértéke a szerződéses díjrészletező 2.1.5.2 feladatkódú tevékenysége tekintetében szerepeltetett mérnöknap egységára/nap. A késedelmi kötbér maximuma a nettó megbízási keretösszeg 2 %-a. Hibás teljesítési kötbér A hibás teljesítéssel érintett rész szerződés szerinti nettó ellenértékének 25 %-a, de legfeljebb a szerződés szerinti nettó megbízási keretösszeg 5 %-a. Meghiúsulási kötbér - a szerződés szerződésszegéssel vagy meghiúsulással érintett részéhez tartozó az aktuális (indexált) árakkal/díjakkal számított ellenszolgáltatás nettó 10%-a; - a szerződés végleges meghiúsulása esetén a jelen szerződés szerinti nettó megbízási keretösszeg 4 %-a. Teljesítési biztosíték Összege a nettó keretösszeg 3%-a. Szavatosság Megbízott szavatolja, hogy a szerződés tárgyát képező munkát a megvalósítás ideje alatt érvényben lévő hazai normatíváknak, műszaki előírásoknak, szabványoknak, az illetékes hatóságok követelményeinek megfelelően valósítja meg. További részletek a szerz.terv-ben
“A munka elvégzése egy beruházás lebonyolításához, műszaki ellenőrzéséhez kapcsolódik. A részekre (szakágakra) bontás aránytalanul megdrágítaná a...”
A munka elvégzése egy beruházás lebonyolításához, műszaki ellenőrzéséhez kapcsolódik. A részekre (szakágakra) bontás aránytalanul megdrágítaná a szolgáltatás megrendelést, mivel akkor az önálló részekre külön-külön projekt szervezetet, és az ezt kiszolgáló infrastruktúrát, valamint adminisztrációt kellen a szerződött vállalkozóknak működtetniük. Továbbá az ellenőrzés során a különböző szakágaknak a munkarészek közötti kapcsolódási pontok miatt szükséges koordinációs feladatok ellátása sem lenne megoldott, amennyiben több vállalkozó venne részt a kivitelezési munkák ellenőrzésében. 1. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot, ők a szerződés teljesítéséért az Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) felé egyetemlegesen felelősek. Ilyen esetben csatolni kell: a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, az egyéb közbeszerzési dokumentumokban előírt tartalommal, és a Kbt. 35.§ (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot, aminek ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. A 424/2017 (XII. 19.) Korm. rend. 8/A. §-a értelmében a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az Ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről. 2. AK alkalmazza a Kbt. 71.§ (6) bekezdésben foglaltakat és csak 1 alkalommal rendel el újabb hiánypótlást. 3. AK alkalmazza a Kbt. 81.§ (5) bekezdését. 4. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontját, mert előzetes piackutatást folytatott le EKR001699382025 5. AT-nek és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő részéről aláírónak a cégaláírási nyilatkozatát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintáját csatolni kell az egyéb közbeszerzési dokumentációban előírtak szerint. 6. Az AT és/vagy alkalmasság igazolásában részt vevőnél, ha a www.e-cegjegyzek.hu-n nem érhető el, csatolni kell a 60 napnál nem régebbi cégkivonat. 7. Irányadó jog és idő: HU 8. Részajánlattétel nem lehetséges 9. Ajánlatok értékelési szempontja: legjobb ár-érték arány. Pontozás 0-10pont Értékelési módszer: 1-3.értékelési szempont: egyenes arányosítás 4. értékelési szempont (ajánlati ár) fordított arányosítás 10. Az alábbi EKR űrlapokat kell benyújtani az ajánlatban: -EEKD -felolvasó lap -a Kbt. a 66.§(2) bekezdése szerint. -a Kbt. 62.§(1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében -a Kbt. 62.§(1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében -a Kbt. 67.§(4) bekezdése alapján, -nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (ha van ilyen, akkor csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak beérkezéséről az igazolást.) -nyilatkozat a Kbt. 65.§(7) bekezdése vonatkozásában -nyilatkozat bemutatott szakemberekről 11. Szerződéskötési és egyéb feltételek: A szerződéskötésig (tervezett időpontja az összegezés megküldését követő 15 nap) a nyertesnek igazolnia kell, hogy: a. rendelkezik az AK által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (9/2022(XII.29.OAH rendelet) b. az alkalmasságnál bemutatott műszaki ellenőrök szerepelnek a 7/2022.(IV.29.) OAH rend. szerinti hatósági szakmagyakorlási nyilvántartásban, és a geodéziai tervező mérnök szerepel a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében c. rendelkezik legalább 1 fő középfokú munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező szakemberrel, akinek legalább 36 hónap építőipari szakmai tapasztalata van d. rendelkezik (közös ajánlattétel esetén mindegyik ajánlattevő) építési műszaki ellenőri tevékenységre vonatkozó, akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított környezetközpontú irányítási rendszerrel (ISO 14001-es sorozat), és minőségirányítási rendszerrel (ISO 9001-es sorozat), vagy az EU más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű környezetvédelmi vezetési rendszerek/minőségirányítási rendszerek egyéb bizonyítékaival. A fenti feltételek bármelyikének elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt.131.§(4) bek. alapján és AK a második legkedvezőbb ajánlattevővel köti meg szerződést, amennyiben a második helyezett az összegezésben megjelölésre került. Egyéb feltételek: a) A nyertes teljesítési biztosítékot nyújt a szerződés teljes idejére, amelynek összege a nettó keretösszeg 3%-a. b) A nyertes ajánlattevőknek rendelkeznie kell legalább 50 millió Ft/kár és legalább 100 millió Ft/év összegű felelősségbiztosítással. Amennyiben ezen feltételeket a Megbízott a szerződés hatályba lépéséről szóló Megbízó általi írásbeli értesítés kézhezvételét követő 20 napon belül nem teljesíti, úgy AK/Megbízó a szerződést meghiúsultnak tekinti, és a nyertes AT (Megbízott) a szerződésben előírt mértékű meghiúsulási kötbér megfizetésére lesz köteles. 12. A szerződés a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozott. Az Alap költségvetését évről évre hagyja jóvá az Országgyűlés. A Megbízó közzé tehet több éves szerződésre vonatkozó ajánlati felhívást akkor is, ha a támogatására irányuló igényt (a következő évek költségvetési terveit) a jövőben fogja benyújtani. A Megbízó a támogatásra irányuló igényt nyújtott be, és az igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja (feltételes közbeszerzés). A szerződés hatályba lépésnek egyik feltétele tehát a fedezetigazolás rendelkezésre állása, a másik feltétele, mivel jelen szerződés az NRHT I-N1, I-N2 tárolókamrák térkiképzési munkáinak építési műszaki ellenőrzésére vonatkozik, ennek - az NRHT I-N1, I-N2 tárolókamrák térkiképzési munkáinak kivitelezésre vonatkozó - vállalkozási szerződés hatályba lépése. A Megbízó a támogató okirat (fedezetigazolás) kézhezvételéről, annak megérkezését követően 5 munkanapon belül, írásban értesíti a Megbízottat. Amennyiben a kivitelezésre vonatkozó szerződés a fedezetigazolás kézhezvételekor még nem lépett hatályba, a Megbízó a támogató okirat (fedezetigazolás) kézhezvételéről írásban (5 munkanapon belül) értesíti a Megbízottat, de a megbízási szerződés nem még lép hatályba, csak a kivitelezésre vonatkozó eredményes közbeszerzési eljárás összegezésének megküldését követő 15. napon. Az eredményes eljárás esetén az összegezés megküldéséről – a Megbízó az összegezés megküldésével egyidejűleg – értesíti a Megbízottat. Amennyiben a szerződés a fentiekre tekintettel nem lép hatályba a szerződés megkötését követő 180 napig, úgy a szerződés minden külön intézkedés és nyilatkozat nélkül megszűnik, és a felek semmilyen követeléssel nem léphetnek fel egymással szemben. 13. Ajánlattevő köteles csatolni a közbeszerzési dokumentumok részét képező „Megbízási díj részletezése, teljesítési, számlázási és kifizetési ütemezés tervezet” elnevezésű, a szerződéstervezet 1 sz. melléklet képező táblázatot, kitöltve, nem módosítható, pld: pdf formátumban, és a nem módosíthatóval egyező tartalommal, szerkeszthető formátumban is (Eltérés esetén a nem módosítható formátum az irányadó!). A szerződés 1. számú mellékletét képező táblázatban megjelölt mennyiségek csak az ajánlatkérő által becsült mennyiségek, ennek megfelelően az erre beérkező ajánlati árak is csak az ajánlatok összehasonlítására szolgálnak semmi egyéb célt nem. A szerződés teljesítése során az elszámolás a nyertes ajánlattevő ajánlatában szerepelő egységárak/díjak alapján fog történni, ennek megfelelően az ajánlatok is az egységárak tekintetében versenyeznek egymással. Szakmai ajánlatnak minősül minden, az Ajánlattevő által az 1. sz. mellékletben kitöltésre kerülő cella, vagyis az egységár, az egységárak tartalmának %-os felosztása, a rendes üzleti kockázat. Az ajánlati ár: a díjrészletező táblázat tervezet C32-es cellájában szereplő összeg, aminek meg kell egyeznie a felolvasó lapon lévő összeggel.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt.148 §.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 209-718202 (2025-10-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 040 677 624 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: P290B-4-09/22
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-18 📅
Cím: Megbízási keretszerződés
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 040 677 624 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Bátkontroll Mérnöki Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14382510213
Postacím: Viola Utca 29.
Postai irányítószám: 2030
Postai város: Érd
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@batkontroll.hu📧
Telefon: +36 202302016📞
Fax: +36 75310174 📠
URL: https://www.batkontroll.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
“Nyertes közös ajánlattevők: Bátkontroll Kft. (2030 Érd, Viola u. 29.) és FŐBER Zrt. (1138 Budapest, Faludi u. 3.) Adószám: 14382510-2-13 és 12037984-2-41...”
Nyertes közös ajánlattevők: Bátkontroll Kft. (2030 Érd, Viola u. 29.) és FŐBER Zrt. (1138 Budapest, Faludi u. 3.) Adószám: 14382510-2-13 és 12037984-2-41 Megajánlás: 1 039 611 947 Ft