A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek tulajdonában, vagyonkezelésében és üzemeltetésében lévő közúti gépjárművek részére kötelező felelősségbiztosítási szerződés megkötése 2026. január 01.-től számított 24 hónapos időtartamra. Közös Ajánlatkérők együttes igénye tervezetten 12 393 db +/- 15 %-os gépjárműállományra vonatkozik. A Szerződés időtartama alatt a gépjárművek darabszáma, valamennyi kategória tekintetében műszaki elhasználódás, az ajánlatkérők feladataihoz kapcsolódó átszervezések, az állomány bővülése, vagy egyéb szakmai okok következtében változhat. A Készenléti Rendőrség a Kbt. 29 § (2) bekezdése szerint a felhívás I.1. pontjában felsorolt közös ajánlatkérők meghatalmazása alapján folytatja le az eljárást, mint a közös ajánlatkérők nevében eljáró szervezet. Az eljárás alapján megkötendő egyedi szerződéseket az ajánlatkérő szervek külön-külön, saját hatáskörben írják alá a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott szerződéstervezet szerint. A műszaki leírást, illetve a járművek kategóriánkénti darabszámát, valamint az egyes ajánlatkérők tulajdonában, vagyonkezelésében és használatában lévő gépjármű darabszámokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A szerződés időtartama a felek együttes akaratnyilatkozatával, legfeljebb egy alkalommal, változatlan szakmai feltételek alkalmazásával további 12 hónappal meghosszabbítható, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján. A felolvasólapon szereplő összesített ajánlati ár megadásához Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció részeként mellékeli az ártáblázat valamint a Gépjárműlista_ adatközlő táblázatok megnevezésű dokumentumokat. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat részeként benyújtandó kitöltött ártáblázat szakmai ajánlatnak minősül, annak teljes hiánya a Kbt. 71. § (8) bekezdésében foglaltak alapján nem hiánypótolható. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben ajánlattevő a felolvasólapon tett igen válaszával vállalja dedikált kapcsolattartó foglalkoztatását, akkor annak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt fenn kell állnia. Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötésig írásban nyilatkoznia kell a dedikált kapcsolattartó személyéről, akit a szerződés teljes időtartama alatt foglalkoztatni fog. Amennyiben a korábban megjelölt dedikált kapcsolattartó(k) személyében a teljesítés során változás áll be, Ajánlattevő köteles legkésőbb a bevonást megelőző munkanapon írásban nyilatkozni a változásról.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-09-19.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-08-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-08-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: KGFB Flottaszerződés 2026-2028
Hivatkozási szám: EKR001313112025
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Gépjármű-biztosítási szolgáltatások📦
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
Belső azonosító: EKR001313112025/1
További információk:
Ajánlatkérő - a Kbt. 81. § (5) bekezdése szerint- az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el. Tehát csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződés a 24 hónap időtartam lejártát követően a felek együttes akaratnyilatkozatával, legfeljebb egy alkalommal, változatlan szakmai feltételek alkalmazásával további 12 hónappal meghosszabbítható, amely hosszabbítás a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti módosulásnak minősül.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Dedikált kapcsolattartó biztosítása (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok szerint értékeli a beérkezett ajánlatokat az alábbiak szerint: 1.Dedikált kapcsolattartó biztosítása (IGEN/NEM), súlyszám 10, értékelés módszere pontkiosztás. Az igen válasz kap 10 pontot, a nem válasz kap 0 pontot. 2.Összesített ajánlati ár (Ft/év), súlyszám 90, értékelés módszere fordított arányosítás. A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kap 10 pontot. A többi ajánlat pontszámát a „Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” szóló útmutató (2025.05.29.) 1. számú melléklet A./1. pont /aa. pontja szerinti fordított arányosítás módszerével számítja Ajánlatkérő. Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont mindkét értékelési szempont esetében. Az ajánlatok értékelésére és a pontszámítás módszerére vonatkozó részletes információkat a KKD tartalmazza.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-09-19 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-09-19 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás IV. 2.2.2. (BT-131) pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR Rendelet) 15. § (2) alapján az elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR végzi az ajánlattételi határidőt követően egy órával később. A Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve elérhetővé teszi valamennyi Ajánlattevő számára. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltakat, valamint az EKR rendelet 15. §-t. EKR üzemzavar esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás IV. 2.2.2. (BT-131) pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR Rendelet) 15. § (2) alapján az elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR végzi az ajánlattételi határidőt követően egy órával később. A Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve elérhetővé teszi valamennyi Ajánlattevő számára. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltakat, valamint az EKR rendelet 15. §-t. EKR üzemzavar esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-09-19 10:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás IV. 2.2.2. (BT-131) pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR Rendelet) 15. § (2) alapján az elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR végzi az ajánlattételi határidőt követően egy órával később. A Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve elérhetővé teszi valamennyi Ajánlattevő számára. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltakat, valamint az EKR rendelet 15. §-t. EKR üzemzavar esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára.
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás IV. 2.2.2. (BT-131) pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR Rendelet) 15. § (2) alapján az elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR végzi az ajánlattételi határidőt követően egy órával később. A Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve elérhetővé teszi valamennyi Ajánlattevő számára. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltakat, valamint az EKR rendelet 15. §-t. EKR üzemzavar esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Engedély vagy tagság szükséges egy adott szervezetben a szolgáltatási szerződésekhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
SZ1) A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja, illetőleg a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1) bek. b) pontja és 26. § (3) bek. alapján Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő rendelkezzen a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) 41.§ (1)-(2) bekezdése szerinti tevékenységi engedéllyel a következő biztosítási ágazatra kiterjedően: a Bit. nem életbiztosítási ágán belül a 10. ágazat (Szárazföldi járművekkel kapcsolatos felelősség). A Magyarországon kívüli, de uniós tagállami székhellyel rendelkező ajánlattevők esetében az említett biztosítási ágazatokban való magyarországi tevékenységhez a Szolvencia II irányelv szerinti notifikációs eljárás előzetes lefolytatása is szükséges. Igazolás: A Korm.r. 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm.r. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Korm.r. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (Ajánlattevőnek az ESPD IV. rész alfa szakaszát kell kitöltenie, a IV. rész további (A-D) szakaszait nem). SZ.1. A fenti, a Bit. nem életbiztosítási ágán belül a 10. ágazattal (Szárazföldi járművekkel kapcsolatos felelősség) kapcsolatos tevékenységi engedély(ek) meglétét az Ajánlatkérő az MNB honlapján ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 43.§ (2) bekezdés a) pontja szerinti elektronikus nyilvántartásokban. Amennyiben a Bit. hatálya alá tartozó biztosítási tevékenységet végző gazdasági szereplők tekintetében a fenti biztosítási ágazatokkal (a Bit. nem életbiztosítási ágán belül az 10. ágazata) kapcsolatos tevékenységi engedély(ek) meglétét a fentebb említett elektronikus nyilvántartások tartalma valamiért nem igazolja, az ajánlattevő az elvárt tevékenységi engedély(ek) másolatának (ideértve a Magyarországon kívüli, de uniós tagállami székhellyel rendelkező a Bit. hatálya alá tartozó biztosítási tevékenységet végző gazdasági szereplők esetében a notifikációs eljárással kapcsolatos dokumentumok másolatát is) csatolásával is igazolhatja a követelménynek való megfelelést. A jelen beszerzés és az annak eredményeként kötendő szerződés tárgya a Bit. hatálya alá tartozó biztosítási tevékenység. A Bit. 40. § (1) bekezdésének második fordulata alapján biztosítási tevékenységet kizárólag biztosító végezhet. A Bit. 41. § (1) bekezdése alapján biztosítási, viszontbiztosítási tevékenység és a biztosítási, viszontbiztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenység Magyarország területén az MNB, vagy – határon átnyúló szolgáltatás keretében vagy fióktelep útján végzett tevékenység esetében – a székhely szerinti 10 tagállam felügyeleti hatósága által kiadott engedéllyel végezhető. Ennek megfelelően a biztosítási tevékenység végzéséhez felügyeleti engedély szükséges. A Bit. 41.§ (2) bekezdése értelmében a harmadik országbeli biztosító a tevékenységét Magyarország területén – a Bit. 41.§ (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – magyarországi fióktelepen keresztül az MNB engedélyével végezheti. A Szolvencia II irányelv – amely a biztosítók vonatkozásában jelenleg a tagállamok szabályozásának alapját adja – a kölcsönös elismerés (mutual recognition), az egységes engedély (single passport) és a székhely szerinti tagállam felügyelete (home country control) elveire tekintettel rendelkezik a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapján folytatott üzleti tevékenységről. A Szolvencia II irányelv 14-15. cikkei alapján a székhely szerinti tagállam felügyeleti hatósága által kibocsátott engedély „az egész Közösségben érvényes”, illetve a biztosító számára lehetővé teszi, hogy az Európai Unió „egész területén üzleti tevékenységet folytasson, mivel az engedély magában foglalja a letelepedés jogát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát is”. A saját tagállamuk illetékes hatóságánál nyilvántartásba vett biztosítók tehát mind a letelepedés szabadsága alapján (fióktelepen keresztül), mind a szolgáltatásnyújtás szabadsága értelmében (határon átnyúló tevékenységként) biztosítási tevékenységet kezdhetnek és folytathatnak másik tagállamban. Ehhez – a korábbi biztosítási tárgyú európai uniós irányelvekben foglaltakhoz hasonlóan – az illetékes hatóságok közötti értesítési (ún. notifikációs) eljárás előzetes lefolytatása szükséges. A határon átnyúló szolgáltatással kapcsolatos notifikációs eljárás keretében – a Szolvencia II irányelv 147-148. cikkeinek megfelelően – a székhely szerinti tagállam illetékes felügyeleti hatósága (a biztosító bejelentése alapján) tájékoztatja a fogadó állam illetékes felügyeleti hatóságát arról, hogy a biztosító a szolgáltatásnyújtás alapján a másik (fogadó) tagállamban szándékozik üzleti tevékenységet folytatni. A székhely szerinti tagállam illetékes felügyeleti hatósága erről értesíti az érintett biztosítót is, amely – a Szolvencia II irányelv 148. cikk (4) bekezdése alapján – üzleti tevékenységét attól a naptól kezdheti meg, amelyen tájékoztatják a felügyeletek közötti információtovábbítás megtörténtéről. Amennyiben a székhely szerinti tagállam illetékes felügyeleti hatósága értesíti a magyar felügyeleti hatóságot a biztosító szándékáról, akkor az MNB tájékoztatást nyújt a biztosítási tevékenységre vonatkozó magyar szabályozásról. A fentebb rögzítettekből következik, hogy a beszerzés tárgya szerinti biztosítási tevékenységet csak az alkalmassági követelményként előírt engedélyekkel rendelkező biztosító nyújthatja a Bit. előírásainak megfelelően.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott munkákra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M1) Ajánlattevő – figyelemmel a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontjára – a Korm.r. 21.§ (3) bek. b) pontja alapján rendelkezzen legalább 1 fő, a teljesítésbe bevonásra kerülő szakemberrel, aki az eljárást megindító felhívás feladását megelőzően legalább 24 hónap, gépjármű kárrendezési területen szerzett tapasztalattal rendelkezik. Gépjármű kárrendezési terület alatt Ajánlatkérő a következőt érti: Biztosítási tevékenységet végző gazdasági szereplő kárkezelési osztálya, ahol kifejezetten gépjárműbiztosítási káresemények kezelésével foglalkoznak. Igazolás: A Korm.r. 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm.r. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Korm.r. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (Ajánlattevőnek az ESPD IV. rész alfa szakaszát kell kitöltenie, a IV. rész további (A-D) szakaszait nem). A Kbt. 69. § (4), ill. (6) bek. alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az Ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető vagy – a Kbt. 69. § (6) bek. alapján történő döntése szerint – az értékelési sorrendben a legkedvezőbbet követő meghatározott számú következő legkedvezőbb Ajánlattevőt felhívja az alábbi nyilatkozat(ok) vagy igazolás(ok) benyújtására: A szakember szakmai tapasztalatát igazoló dokumentumok: - a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza és rendelkezésre állási nyilatkozata. Az önéletrajz minimum tartalmi követelményei: -szakember neve, születési helye, ideje, anyja neve, lakcíme; -jelenlegi munkahelyére vonatkozóan: munkáltatójának neve és címe, foglalkoztatásának időtartama (év/hónap/nap részletességgel), munkaköre, feladatköre (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen); -korábbi munkahelyeire vonatkozóan: munkáltatójának neve és címe, foglalkoztatásának időtartama (év/hónap/nap részletességgel, -tól-ig), munkaköre, feladatköre (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen); -rendelkezésre állási nyilatkozat; -dátum, aláírás. Az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adandóak össze. A szakmai önéletrajzban szerepelnie kell a szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatának, amely tartalmazza a szakember kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az Ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezésre áll és közreműködik a teljesítésben. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. A szerződés hatálya alatt a szakember személyében történt változás esetében ajánlatkérő hivatkozik a Kbt 138.§ (2) bekezdésre. A Kbt. 65.§ (6)bek.alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a Közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre,az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a Közös Ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt.65.§ (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan–szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt–kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Ajánlatkérő hivatkozik a Korm.r. 3.§ (3) bek-re. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az Ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65.§ (9) és (11)-(12) bek-re. Alkalmasság minimumkövetelményei: M1) Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő, a teljesítésbe bevonásra kerülő szakemberrel, aki az eljárást megindító felhívás feladását megelőzően legalább 24 hónap, gépjármű kárrendezési területen szerzett tapasztalattal rendelkezik. Gépjármű kárrendezési terület alatt Ajánlatkérő a következőt érti: Biztosítási tevékenységet végző gazdasági szereplő kárkezelési osztálya, ahol kifejezetten gépjárműbiztosítási káresemények kezelésével foglalkoznak.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítéséhez.
Kauciók és garanciák: Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához nem kötött.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A biztosítási díj negyedéves díjfizetési ütemben kerül kiegyenlítésre. A biztosítási díj kiegyenlítése a Biztosító által szabályszerűen kiállított és benyújtott és a Szerződő által kézhez vett számla (díjbekérő) alapján átutalással magyar forintban történik a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésével, valamint Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdéseivel összhangban.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A biztosítási díj negyedéves díjfizetési ütemben kerül kiegyenlítésre. A biztosítási díj kiegyenlítése a Biztosító által szabályszerűen kiállított és benyújtott és a Szerződő által kézhez vett számla (díjbekérő) alapján átutalással magyar forintban történik a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésével, valamint Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdéseivel összhangban.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szabályszerűen benyújtott számlák kiegyenlítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., 6:155. §, a Kbt. 135. § (5)-(6) bek. alapján történik. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF). A biztosítási díj a szerződésben meghatározott esedékességnek megfelelően, negyedéves díjfizetési ütemben kerül kiegyenlítésre. Felek a Kbt. 135. § (1) bekezdése szerinti biztosítási szerződés teljesítését igazoló dokumentum alatt a szerződést értik. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 27/A. §-ra. A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes feltételeket, a fizetési – és kötbérfeltételeket, a számlázással kapcsolatos ütemezést a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott szerződéstervezet tartalmazza.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll, vagy az eljárás során következett be. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 63. § (3) bekezdésére. Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint biztosított. Előzetes igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bek. és 15. § alapján az ajánlattevőnek – illetve adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek (kapacitást nyújtó) – ajánlata benyújtásakor, a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az EKR-ben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá, figyelemmel a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdésére is. A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Korm. rendelet 3. § alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek)mindegyikének képviseletében az ajánlattevő gazdasági szereplő tölti ki az EKR-ben a formanyomtatványokat (EKR és ESPD űrlapokat is). Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (1)-(2) bek szerinti bírálat során a kizáró okok előzetes ellenőrzésére elfogadja az ESPD-ben foglalt nyilatkozatot. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet/személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni (ESPD II.C. pontban a válasz IGEN), akkor minden érintett szervezetre/ személyre vonatkozóan ki kell tölteni az ESPD űrlapot (Kbt. 67. § (3) bek., Korm.rendelet 3. §). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Korm. rendelet 2-7. §-ban, a 424/2017. (XII.19) Korm. rend. 6. § (6a) bekezdésben foglaltakra, valamint a Kbt. 74. § (1)-(2) bekezdéseire is. A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani EKR űrlapon az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az ESPD benyújtásával az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének, de az alkalmasság igazolásban részt vevő szervezet vonatkozásában ebben az esetben is külön be kell nyújtania a külön kitöltött ESPD űrlapot. A Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, az Ajánlatkérő által kiadott EKR űrlap kitöltésével. A Kbt. 69. § (11) bek. alapján Ajánlatkérő a kizáró ok hiányát a Korm.rendelet 18. §-ban hivatkozott elektronikus nyilvántartásokból is ellenőrzi. A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12-14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolni. A Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Korm. rendelet 13. §-ában foglaltak szerint ajánlattevőnek/közös ajánlattevőnek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot (másolatban). Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben az Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok között létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni. Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor nyilatkoznia kell a Korm. rendelet 1. § (9) bekezdésében foglaltakról. (KKD nyilatkozat minta) Ajánlatkérő hivatkozik a Korm. rendelet 1-18. §-aira. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra, mely szerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást (amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott.) kéri figyelembe venni a bírálat során. A Kbt. 74. § (1) bekezdés a) és b) pont alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be. A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja megbízhatóságát (öntisztázás).

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Készenléti Rendőrség
Nemzeti nyilvántartási szám: 15720199251
Postacím: Kerepesi Út 47-49
Postai irányítószám: 1101
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szincsák Zsuzsanna
E-mail: kozbeszerzes@kr.police.hu📧
Telefon: +36 19994080📞
Fax: +36 19994080 📠
URL: https://www.police.hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Közrend és biztonság
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában ✅ Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001313112025🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001313112025🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1)Részajánlattétel kizárásának indoklása:Közös Ajánlatkérők egységesen ugyanazon tartalmú, feltételrendszerű szerződést kívánják megkötni a közbeszerzési eljárás eredményeként. Közös Ajánlatkérők tulajdonában, vagyonkezelésében vagy üzemeltetésében lévő személygépjárművek az egyes Ajánlatkérőktől átkerülhetnek más Ajánlatkérők tulajdonába/kezelésébe, rajtuk kívül álló, és általuk előre nem látható okokból kifolyólag (vagy azért, mert a Belügyminisztérium alá tartoznak, vagy megállapodás/utasítás alapján). Ajánlatkérők ezért egységesen kívánják kezelni a szerződéseket, ugyanazon feltételekkel, tekintettel arra, hogy a változások, autómozgások követése, a biztosítási szerződésből fakadó kötelezettségek teljesítése, a díjfizetés, az előre nem látható okok miatt kezelhetetlen lenne. 2) Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt.40. § (1) bekezdése alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. 3) Az EKR Rendelet 11. § (5) bekezdése alapján érdeklődő gazdasági szereplőnek csak az tekinthető, aki az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan az EKR-ben(!) jelezte. Azon gazdasági szereplők tekintetében, amelyek érdeklődésüket egyéb módon (pl. e-mailben) jelezték, az ajánlatkérő mentesül a Kbt. által előírt egyidejű tájékoztatási, megküldési, értesítési kötelezettsége alól. 4) A közbeszerzési dokumentumok az ajánlattételi határidő lejártáig korlátozás nélkül, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők az EKR-ben. 5) Az ajánlattételi határidőt befolyásoló üzemzavar esetén az ajánlatkérő az EKR Rendelet 16. § (1)-(4) bekezdéseiben foglaltak szerint köteles eljárni. 6) Az ajánlat benyújtásának formai követelményeit és a benyújtandó dokumentumok teljes körét a KKD tartalmazza. 7) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (5) bekezdését. 8) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint lehetőséget biztosít. 9) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bekezdés e) pontját, figyelemmel arra, hogy az EKR001110762025 számon előzetes piaci konzultációt folytatott le. 10) Ajánlatkérő a műszaki-szakmai alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. A Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest szigorúbb alkalmassági követelmények: SZ1) alkalmassági követelményként előírt tevékenységi engedély; M1) alkalmassági követelményként előírt legalább 1 fő, a teljesítésbe bevonásra kerülő szakember, aki az eljárást megindító felhívás feladását megelőzően legalább 24 hónap, gépjármű kárrendezési területen szerzett tapasztalattal rendelkezik. 11) Ajánlatkérő nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítéséhez. 12) Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt.47.§(2) és 41/A. § (5) bekezdésére, és az EKR Rendelet 11.§(4) bekezdésére. 13) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6. (BT-98) pontjában megadott 30 nap alatt 30 naptári napot ért. 14) ÁKSZ: Verebéli Erzsébet (00535) 15) Ajánlatkérő az eljárás nyertesével köt szerződést. A nyertes visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint eljárva. 16) Ajánlattevő ajánlatában a 2011.évi CXCV. törvény 41.§ (6) bek. alapján - átláthatósági nyilatkozatot köteles benyújtani. 17) AK hivatkozik a Kbt. 138. § (3) bekezdésében foglaltakra. 18) A felhívásban meghatározott határidőkre az EKR rendszeridő az irányadó jelen eljárásban. 19) Ajánlattevőnek meg kell felelnie a Kbt. 73.§ (4) -( 5) bek. foglaltaknak. 20) Üzleti titok tekintetében AK hivatkozik a Kbt. 44.§ -ára. 21) AK hivatkozik a Kbt. 35. § (6)-ra, közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. 22) AK a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 23) A kizáró okoknak való megfelelés ellenőrzését Ajánlatkérő két alkalommal végzi: elsőként az ESPD alapján; másodszor a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4), ill. (6) szerinti bírálat keretében kerül sor. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok: Felolvasólap, EKR űrlap Kitöltött ártáblázat (excel és pdf formátumban is), KKD 5. számú melléklet Az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD), EKR űrlap Közös ajánlattétel esetén a KKD 8. pontja szerinti dokumentumok, pdf dokumentum Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat, EKR űrlap Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését), EKR űrlap Nyilatkozat változásbejegyzésről, Változásbejegyzési kérelem (adott esetben), EKR űrlap/pdf Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat, EKR űrlap Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat, EKR űrlap Nyilatkozat üzleti titokról, Üzleti titok indokolás (adott esetben), EKR űrlap/pdf Nyilatkozat bemutatott szakemberekről, EKR űrlap Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet kötelezettségvállalását tartalmazó okirat a KKD 20. pontja, valamint a Kbt. 65.§ (7) bekezdése alapján (amennyiben ajánlattevő kapacitást nyújtó szervezettel igazolja alkalmasságát),pdf dokumentum Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró, az ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldánya vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintája. Amennyiben az ajánlatot nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. (Az ügyvédi (kamarai jogtanácsosi) ellenjegyzéssel készített aláírásminta csak a Ctv. 9.§ (3) bekezdésben foglalt többletfeltételek teljesülése esetén fogadható el a képviseleti jog igazolására.), pdf dokumentum Nyilatkozat fordításról , EKR űrlap Nyilatkozat korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált igazolások figyelembevételéről, EKR űrlap Nyilatkozat a Kbt.73.§ (4) bekezdés szerinti követelményeknek való megfelelésről, EKR űrlap Nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről, pdf dokumentum, Minta:KKD 2. számú minta Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról (cégszerű aláírással ellátva), pdf dokumentum, Minta:KKD 3. számú minta A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívás esetén benyújtandó igazolások: Közjegyző, illetve gazdasági/szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat a Kbt. 62.§ (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok vonatkozásában, pdf dokumentum, Minta:KKD 1. számú minta Ha a gazdasági szereplő az Art. szerinti köztartozásmentes adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolása vagy az Art. szerinti együttes adóigazolás, pdf dokumentum Nyilatkozat kizáró okokról a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan, EKR űrlap Nyilatkozat kizáró okokról a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan, EKR űrlap M1.) alkalmassági követelmény igazolására: a teljesítésbe bevonni kívánt szakember(ek) szakmai önéletrajza és rendelkezésre állási nyilatkozata, pdf dokumentum, Minta:KKD 4. számú minta

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ban meghatározottak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 159-547565 (2025-08-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 721 631 886 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 29022-152/927/2025.szerz.
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-09 📅
Cím: Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási flottaszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001313112025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 188 495 556 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001313112025/0743
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: UNIQA Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10456017444
Postacím: Róbert Károly Körút 70-74
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: eszter.fabian@uniqa.hu📧
Telefon: +36 303326037📞
Fax: +36 15445869 📠
URL: https://www.uniqa.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 721 631 886 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001313112025/0791 A vállalkozó neve és címe
Név: Allianz Hungária Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10337587444
Postacím: Könyves Kálmán Krt. 48-52.
Postai irányítószám: 1087
E-mail: judit.torma@external.allianz.hu📧
Telefon: +36 706114591📞
Fax: +36 14648036 📠
URL: https://www.allianz.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Forrás: OJS 2025/S 246-851964 (2025-12-19)