Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére Kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGR24) 2 részben tárgyban. 1. rész: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése 2. rész: „Általános” kliens oldali IT eszközök beszerzése A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-03-31.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-02-26.
Ajánlati felhívás (2025-02-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kliens oldali IT eszközök beszerzése SZGR24
Hivatkozási szám: EKR002065052024
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére Kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGR24) 2 részben tárgyban. 1. rész: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése 2. rész: „Általános” kliens oldali IT eszközök beszerzése A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére Kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGR24) 2 részben tárgyban. 1. rész: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése 2. rész: „Általános” kliens oldali IT eszközök beszerzése A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Számítógépek és tartozékaik📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 2
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
1️⃣
Belső azonosító: EKR002065052024/1
Cím: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata „homogén” kliens oldali informatikai eszközök és kapcsolódó szolgáltatások értékesítése a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. A jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás 1. része vonatkozásában az alábbi specifikus szerepkörök szerinti termékekre és kapcsolódó szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és Ajánlattevők részéről szakmai ajánlatként benyújtandó Részletes ártáblázatban és műszaki megfelelőségi táblázatban foglaltak szerint: - Önállóan rendelhető alaptermékek. - Önállóan nem rendelhető alaptermékek. - Önállóan rendelhető tartozékok. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető részegységek. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető szolgáltatások. - Önállóan nem rendelhető, nem gyártói szolgáltatások. Ajánlatkérő új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. „Homogén” megnevezés alatt azt érti Ajánlatkérő, hogy az adott gyártó vonatkozásában a Műszaki leírásban rögzítettek szerinti releváns alaptermék megajánlása kötelező. Az egyes szerepkörök szerinti termékekkel/szolgáltatásokkal, valamint a megajánlásokkal kapcsolatos további részletes előírásokat a Műszaki leírás tartalmaz. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 500 000 000 000 Ft mértékű (opció nélkül számított) keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti. Ajánlatkérő rögzíti továbbá, hogy a Részletes ártáblázatban terméksoronként feltüntette az adott sorhoz tartozó „relevancia együtthatót”, melyet az adott alaptermék/részegység/tartozék/szolgáltatás becsült egységára és becsült volumene alapján határozott meg, azonban ezen feltüntetett adatok a keretmegállapodás teljesítése során nem bírnak relevanciával, a keretmegállapodás teljesülését a keretösszeg teljesülése jelenti. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje (értéke) nettó 14 687 535 181.,- Ft. Ezen nagyságrendet Ajánlatkérő a korábbi, DKM01SZGRH22 azonosítójú keretmegállapodás alapján megkötött egyedi szerződések adatainak, valamint a megkötendő keretmegállapodás becsült teljesülési volumenének figyelembevételével állapította meg. Jótállás: A Részletes ártáblázatban Ajánlatkérő konkrétan meghatározta a releváns terméksorok vonatkozásában az elvárt jótállás időtartamát 12, 24, 36 hónapban. Ennek megfelelően Ajánlattevőnek a Részletes ártáblázat jótállásra vonatkozó celláját nem kell kitöltenie. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során tehát a fentiek szerint meghatározott jótállási időtartamok irányadók mind a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendelés, mind pedig a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján a verseny újranyitása során kötött egyedi szerződések vonatkozásában. Szállítási határidő: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Részletes ártáblázatban szereplő termékekkel kapcsolatos szállítási határidő nem az Ajánlattevők által és nem termékenként külön-külön kerül meghatározásra, hanem azt a keretmegállapodás alapján közbeszerzést megvalósító Ajánlatkérő jogosult meghatározni az adott közbeszerzés egy részére, vagy egészére tekintettel a keretmegállapodásban foglaltak szerint legalább 90, legfeljebb 180 naptári napban. Közvetlen megrendelés esetén a teljesítési/szállítási határidő a konkrét közbeszerzés tárgyára, és egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel legalább 90 naptári nap, legfeljebb 180 naptári nap lehet. A verseny újranyitása során az Érintett Szervezet – a közbeszerzési alapelvek figyelembe vételével – a konkrét közbeszerzés tárgyára és a beszerzés egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel, saját felelősségére és kockázatára, a rendelési és a kiszerelési egységet nem érintően – jogosult a fentiekben rögzítettek szerint meghatározott teljesítési határidőknél hosszabb vagy rövidebb teljesítési határidőt is meghatározni. Kérjük, hogy az ajánlattétel során legyenek különös figyelemmel a jótállással, valamint a szállítási határidőkkel kapcsolatos fenti előírásokra. Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) készít. Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő.

További információk:
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a keretmegállapodásban kerülnek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő Ajánlattevők keretszáma: 10-10 Ajánlattevő 3) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 4) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba. 5) Ajánlatkérő a jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő a Közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően Ajánlatkérő igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját kell alkalmazni. 6) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Beszerző rögzíti, hogy a DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés a)-e) pontja szerinti szervekkel azonosítja a Keretmegállapodásban részes Szállítóval szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek is jogosultak a Keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbe-szerzési rendszerhez - a Közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának feladásáig – a csatlakozást önként vállalják, azaz a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti IDPR alkalmazás Portál moduljában (https://idpr.dkuzrt.hu/) az ajánlati felhívás feladásáig az ea) pont szerint önként csatlakozóként regisztráltak. - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon – nem a teljes központosított közbeszerzési rendszerhez csatlakozott – szervezetek is jogosultak a Keret-megállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a Beszerző 11/2024-es felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig (a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoz-tatásnak az IDPR-en, valamint a https://dkuzrt.hu/ oldalon történő közzétételéig), és az abban foglaltak szerint a Keretmegállapodás vonatkozásában a csatlakozást önként vállalták. 7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: dr. Kun Dávid (01119), dr. Varga Dzsenifer dr. (01330). 8) Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 9 darab, tehát összesen a keretszámot jelentő legkedvezőbb ajánlatok vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá. A keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárás során a Kbt. 105. § (6) bekezdése alkalmazható. 9) Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 1. rész tekintetében nettó 15 000 000,- Ft, 2. rész tekintetében: nettó 7 500 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő (mindkét részben), mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
NUTS-kód: HU Magyarország A teljesítés fő helyszíne: Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható, és a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (Lásd KM-tervezet). A keretmegállapodás időbeli hatálya az alábbi időszakokból áll, erről részletesen a keretmegállapodás rendelkezik: Szerződéskötési időtartama 24 hónap Szerződés teljesítési időszak: 24 hónap Elszámolási időszak 3 hónap

Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás BT-58 mezőben foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időszak (KM időtartama) alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható, és azzal egyidőben a keretösszeg 30 %-kal megemelésre kerül. (Lásd KM-tervezet).

Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002065052024/2
Cím: „Általános” kliens oldali IT eszközök beszerzése
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata „általános” kliens oldali informatikai eszközök és kapcsolódó szolgáltatások értékesítése a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. A jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás 2. része vonatkozásában az alábbi specifikus szerepkörök szerinti termékekre és kapcsolódó szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és Ajánlattevők részéről szakmai ajánlatként benyújtandó Részletes ártáblázatban és műszaki megfelelőségi táblázatban foglaltak szerint: - Önállóan rendelhető alaptermékek. - Önállóan nem rendelhető alaptermékek. - Önállóan rendelhető tartozékok. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető részegységek. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető szolgáltatások. - Önállóan nem rendelhető nem gyártói szolgáltatások. Ajánlatkérő új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 200 000 000 000 Ft mértékű (opció nélkül számított) keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti. Ajánlatkérő rögzíti továbbá, hogy a Részletes ártáblázatban terméksoronként feltüntette az adott sorhoz tartozó „relevancia együtthatót”, melyet az adott alaptermék/tartozék/szolgáltatás becsült egységára és becsült volumene alapján határozott meg, azonban ezen feltüntetett adatok a keretmegállapodás teljesítése során nem bírnak relevanciával, a keretmegállapodás teljesülését a keretösszeg teljesülése jelenti. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje (értéke) nettó 3 078 231 427,- Ft. Ezen nagyságrendet Ajánlatkérő a korábbi, DKM01SZGRÁ22 azonosítójú keretmegállapodás alapján megkötött egyedi szerződések adatainak, valamint a megkötendő keretmegállapodás becsült teljesülési volumenének figyelembevételével állapította meg. Jótállás: A Részletes ártáblázatban Ajánlatkérő konkrétan meghatározta a releváns terméksorok vonatkozásában az elvárt jótállás időtartamát 12, 24, 36 hónapban. Ennek megfelelően Ajánlattevőnek a Részletes ártáblázat jótállásra vonatkozó celláját nem kell kitöltenie. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során tehát a fentiek szerint meghatározott jótállási időtartamok irányadók mind a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendelés, mind pedig a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján a verseny újranyitása során kötött egyedi szerződések vonatkozásában. Szállítási határidő: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Részletes ártáblázatban szereplő termékekkel kapcsolatos szállítási határidő nem az Ajánlattevők által és nem termékenként külön-külön kerül meghatározásra, hanem azt a keretmegállapodás alapján közbeszerzést megvalósító Ajánlatkérő jogosult meghatározni az adott közbeszerzés egy részére, vagy egészére tekintettel a keretmegállapodásban foglaltak szerint legalább 90, legfeljebb 180 naptári napban. Közvetlen megrendelés esetén a teljesítési/szállítási határidő a konkrét közbeszerzés tárgyára, és egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel legalább 90 naptári nap, legfeljebb 180 naptári nap lehet. A verseny újranyitása során az Érintett Szervezet – a közbeszerzési alapelvek figyelembe vételével – a konkrét közbeszerzés tárgyára és a beszerzés egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel, saját felelősségére és kockázatára, a rendelési és a kiszerelési egységet nem érintően – jogosult a fentiekben rögzítettek szerint meghatározott teljesítési határidőknél hosszabb vagy rövidebb teljesítési határidőt is meghatározni. Kérjük, hogy az ajánlattétel során legyenek különös figyelemmel a jótállással, valamint a szállítási határidőkkel kapcsolatos fenti előírásokra. Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) készít. Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a keretmegállapodásban kerülnek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő Ajánlattevők keretszáma: 10-10 Ajánlattevő 3) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 4) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba. 5) Ajánlatkérő a jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő a Közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően Ajánlatkérő igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját kell alkalmazni. 6) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Beszerző rögzíti, hogy a DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés a)-e) pontja szerinti szervekkel azonosítja a Keretmegállapodásban részes Szállítóval szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek is jogosultak a Keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbe-szerzési rendszerhez - a Közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának feladásáig – a csatlakozást önként vállalják, azaz a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti IDPR alkalmazás Portál moduljában (https://idpr.dkuzrt.hu/) az ajánlati felhívás feladásáig az ea) pont szerint önként csatlakozóként regisztráltak. - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon – nem a teljes köz-pontosított közbeszerzési rendszerhez csatlakozott – szervezetek is jogosultak a Keret-megállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a Beszerző 11/2024-es felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig (a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoz-tatásnak az IDPR-en, valamint a https://dkuzrt.hu/ oldalon történő közzétételéig), és az abban foglaltak szerint a Keretmegállapodás vonatkozásában a csatlakozást önként vállalták. 7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: dr. Kun Dávid (01119), dr. Varga Dzsenifer dr. (01330). 8) Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 9 darab, tehát összesen a keretszámot jelentő legkedvezőbb ajánlatok vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá. A keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárás során a Kbt. 105. § (6) bekezdése alkalmazható. 9) Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 1. rész tekintetében nettó 15 000 000,- Ft, 2. rész tekintetében: nettó 7 500 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő (mindkét részben), mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók.

NUTS-kód: HU A teljesítés fő helyszíne: Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek.
További információk a megújításról:
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható, és a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (Lásd KM-tervezet). A keretmegállapodás időbeli hatálya az alábbi időszakokból áll, erről részletesen a keretmegállapodás rendelkezik: Szerződéskötési időtartama 24 hónap Szerződés teljesítési időszak: 24 hónap Elszámolási időszak: 3 hónap

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-03-31 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-03-31 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben (https://ekr.gov.hu/). Az elektronikus bontás szabályait az Kbt. 68. § (1b) bekezdése tartalmazza.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68. § (1b)-(1c), valamint (4) bekezdése, és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2 hónap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A résztvevők maximális száma: 10
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-03-31 14:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben (https://ekr.gov.hu/). Az elektronikus bontás szabályait az Kbt. 68. § (1b) bekezdése tartalmazza.
További információk:
A Kbt. 68. § (1b)-(1c), valamint (4) bekezdése, és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M/1.) referencia követelmény: Az ellenőrzést AK 2 körben végzi: 1. körben az EEKD alapján; 2. körben a KR. szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott GSZk által benyújtott igazolások alapján. Előzetes igazolás: Ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő GSZ a KR. 5.§ (1) bek. szerint az EEKD-val igazolja előzetesen a megfelelést. Ajánlatkérő a KR. 2. § (5) bek. alapján az alk. követelmények előzetes igazolására elfogadja GSZ egyszerű nyilatkozatát azzal, hogy GSZ-nek elegendő az EEKD IV. részének „α” (alfa) szakaszát kitölteni. Felhívjuk a figyelmet a KR. 3. §-ában foglaltakra. Utólagos igazolás: Az alábbiakban előírt igazolásokat kizárólag AK Kbt. 69. §-a szerinti felhívására szükséges benyújtania Ajánlattevőknek. M.1. Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szállításokra vonatkozó referenciaigazolásait vagy nyilatkozatát a Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a teljesítés idejét, azaz annak kezdő és befejező időpontját év, hónap és nap bontásban, - a szerződést kötő másik fél nevét - a szállítás tárgyát (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen) - az ellenszolgáltatás összegét (nettó forint); - továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett munkákat veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a, valamint 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő a műszaki-szakmai alkalmasság igazolásnál a Kbt.65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a KR. 21. §-ában foglaltak alapján jár el. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1.) Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgya szerinti referenciákat, amelyek összesített értéke legalább nettó 4 000 000 000,- Ft. Ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya alatt a Műszaki leírás szerinti valamennyi alaptermék, alaptermékhez kapcsolódó részegység, tartozék, alaptermékekhez kapcsolódó szolgáltatás, valamint nem gyártói szolgáltatások, mint specifikus szerepkörökön belüli egyes termékkategóriákat érti. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a referenciának nem szükségszerű a fentiek szerinti kategóriákon belül a Műszaki leírásban meghatározott paraméterekkel rendelkező termékekből/szolgáltatásokból származnia, hanem bármely, a Műszaki leírás alapján a fentiek szerinti kategóriákba sorolható termék/szolgáltatás megfelel a közbeszerzés tárgyának. Amennyiben a teljesített referencia a fentiek szerinti alaptermék, alaptermékhez kapcsolódó részegység, tartozék, alaptermékhez kapcsolódó szolgáltatás és a nem gyártói szolgáltatás szerepkörökön belüli termékkategóriák bármelyikéből akár külön-külön, akár pedig több kategóriából együttesen származik, abban az esetben az adott referencia megfelel a közbeszerzés tárgyának. Értelemszerűen amennyiben egy referencia a közbeszerzés tárgyába nem tartozó eszközök szállítására is vonatkozott, az alkalmassági minimumkövetelménybe kizárólag a közbeszerzés tárgyából származó összegszerű teljesítések értendők bele. Az alaptermékekhez kapcsolódó részegység, szolgáltatás, valamint nem gyártói szolgáltatások referenciaként történő bemutatása esetén a részegységek/szolgáltatások önmagukban külön-külön, kapcsolódó termék szállítása/értékesítése nélkül is megfelelnek a közbeszerzés tárgyának. Az előírás több referencia által is igazolható, de természetesen adott esetben egyetlen referencia által is. Ajánlatkérő a bemutatandó referenciák számát nem korlátozza. A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a Kr. 21. § (1a) bekezdés a) pontjában foglaltakra. Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kr. 21. § (1b) bekezdését.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Irányadók: Kbt. 27/A.§, Kbt.135.§, Kbt.136.§, Ptk.6:130.§(1)-(2) bek. Vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt.; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv; 2011. évi CXCV. tv; DKÜ Kr.; 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR Kr.); 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet. Az ajánlati (egység)ára(ka)t nettó HUF-ban kell megadni. Árfolyamkövetés: AK az AT-i árképzési kockázat csökkentése, és ennek eredményeképpen a minél alacsonyabb ajánlati árak elérése érdekében az AT által benyújtott ajánlati egységárak meghatározott referenciadevizához – amely EUR – kapcsolt árfolyamkövetését írja elő a KM-tervezetben foglaltak szerint. Az ajánlattételkor alkalmazandó EUR/HUF árfolyamot az AK kiegészítő tájékoztatás keretében megadja a felhívás feladásának napját megelőző hónapra vonatkozóan, az MNB által közzétett havi átlagos deviza árfolyamával egyező értékben.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Irányadók: Kbt. 27/A.§, Kbt.135.§, Kbt.136.§, Ptk.6:130.§(1)-(2) bek. Vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt.; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv; 2011. évi CXCV. tv; DKÜ Kr.; 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR Kr.); 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet. Az ajánlati (egység)ára(ka)t nettó HUF-ban kell megadni. Árfolyamkövetés: AK az AT-i árképzési kockázat csökkentése, és ennek eredményeképpen a minél alacsonyabb ajánlati árak elérése érdekében az AT által benyújtott ajánlati egységárak meghatározott referenciadevizához – amely EUR – kapcsolt árfolyamkövetését írja elő a KM-tervezetben foglaltak szerint. Az ajánlattételkor alkalmazandó EUR/HUF árfolyamot az AK kiegészítő tájékoztatás keretében megadja a felhívás feladásának napját megelőző hónapra vonatkozóan, az MNB által közzétett havi átlagos deviza árfolyamával egyező értékben.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A kötbér alapja a késedelmesen teljesített, hibásan teljesített illetve nem teljesített szolgáltatás nettó ellenértéke. Késedelmi kötbér mértéke: a késedelem 1-10. napja alatt napi 0,5%, a késedelem 11. naptól napi 1%. A késedelmi kötbér maximális mértéke 20%. Meghiúsulási kötbér mértéke 25%. A Késedelmi kötbér maximumát meghaladó esetben az ÉSZ jogosult az Egyedi Szerződéstől elállni, illetve az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, Szállító a meghiúsulási kötbér fizetésére lesz kötelezett. Hibás teljesítési kötbér mértéke 20%. Kbt. 135.§ (1), (4)-(6) bek. és a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek. rendelkezéseit a KM tartalmazza. Az ÉSZ az Egyedi Szerződésben Szállító számára biztosíthatja az előleg igénybevételének a lehetőségét az előlegre vonatkozó jogszabályi előírások figyelembevételével. Előleg igénylésére és folyósítására csak abban az esetben és oly módon kerülhet sor, amennyiben a vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik és erről a felek az egyedi szerződésben rendelkeztek.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Bűnszervezetben való részvétel Az előírt kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Öntisztázás: a Kbt. 64.§ (1)-(2) bek. alapján. Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó): A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni. Az AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése alapján, az EEKD kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A Kr. 3.§ (3), (5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben. A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével. Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó): AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 8. §, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 10. § alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről. AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr.18. §-ában foglaltakra. Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

Korrupció Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csalás Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekmények Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Adófizetés elmulasztása Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Társadalombiztosítási járulékfizetés elmulasztása Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint,
Csődeljárás Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Fizetésképtelenség Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csődegyezség a hitelezőkkel Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Felszámoló által kezelt vagyon Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Üzleti tevékenység felfüggesztése Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint
Megtévesztés, információ visszatartása, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.

Tisztán nemzeti kizárási okok Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26698180241
Postacím: Váci Út 35.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kun Dávid
E-mail: kun.david@dkuzrt.hu📧
Telefon: +36 308420746📞
URL: https://www.dkuzrt.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅ Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002065052024/reszletek🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002065052024/reszletek🌏
Az uniós alapok azonosítója: Amennyiben a keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzések részben vagy egészben európai uniós alapokból származó forrásból valósulnak meg, abban az esetben a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok.
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1) Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot. 2) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 napot ért. 3) Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot. 4) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a KM kötési feltételeként nyilatkozniuk kell, hogy átlátható szervezetnek minősülnek. 5) Az ajánlatnak tartalmaznia kell (Közös) AT nyilatkozatát a Kbt.66.§ (2) és a Kbt.67.§ (4) szerint. AK előírja a Kbt. 66.§ (6), Kbt. 65.§ (7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyil. esetén is). A Kbt. 66.§ (5) alapján a Kbt.68.§ (4) szerinti információkat tartalmazó felolvasólapot szükséges csatolni, a Kbt.41/A. § alapján, elektronikus űrlap kitöltésével. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT, közös AT-k esetében a képviseleti jogosultság igazolására vonatkozó dokumentumokat a KD-ban részletezettek szerint. 6) Az ajánlatot az EKR által biztosított űrlapok kivételével.pdf; .doc; .docx; .gif; .jpeg; .jpg; .tif; .png; .zip; .xls; .xlsx; .odt; .odf formátum valamelyike szerint kell benyújtani. A részletes ajánlatot tartalmazó szolgáltatás- és árlista (szerkeszthetően) csak .xlsx formátumban nyújtandó be, a rendelkezésre bocsátott részletes ajánlat sablon szerint! A Kbt.41/A.-41/B.§ alapján a benyújtandó elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos részletes műszaki, tartalmi és formai követelményeket a KD tartalmazza. 7) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolandó dokumentumokkal kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 8) Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezniük kell a keretmegállapodás alapján nyújtandó ellátás biztonsága, valamint a keretmegállapodás tárgya szerinti termékek értékesítési útjának („értékesítési lánc”) követhetősége érdekében a Részletes ártáblázat szerinti alaptermékekre vonatkozó megajánlásokkal érintett gyártók vonatkozásában a gyártói partnerséget jelentő jogviszonnyal és a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell az ezzel való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös Ajánlattevők valamelyike önmagában vagy a közös Ajánlattevők összességében rendelkeznek valamennyi érintett gyártó vonatkozásában a fentiek szerinti jogviszonnyal. 9) Ajánlattevőnek ajánlata részeként szakmai ajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat, valamint a Műszaki megfelelőségi táblázat benyújtásával.A műszaki megfelelőségi táblázatban Ajánlattevőknek fel kell tüntetniük a gyártót és a konkrét típusmegjelölést. 10) Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 11) Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. 12) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes Ajánlattevő/közös Ajánlattevők számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 13) Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint biztosít hiánypótlást. A Kbt. 71. § (6) esetén Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít. 14) Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát Ajánlattevő / közös Ajánlattevők rendelkezésére, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, Ajánlattevő / közös Ajánlattevők saját nyilatkozatmintái(ka)t is jogosult(ak) használni. 15) Amennyiben ajánlatkérő az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékekre/szolgáltatásra hivatkozik, minden ilyen esetben a megnevezés mellett oda értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. 16) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. AK csak a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlatok elbírálása és értékelése során. AK a Kbt.47.§(2) alapján a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja, AT nem köteles a 24/1986.(VI. 26.)MT rendelet szerinti – az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített – hiteles fordítás készíttetésére. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. A fordítás tartalmának helyességéért AT felel. AT-nek nyilatkoznia kell a fordítás megfelelőségéről. AK elfogadja az eredetileg 2 nyelven készült nyilatkozatokat, iratokat, igazolásokat is, amennyiben az egyik magyar nyelven készült. 17) Kbt.73.§ (5): AK a KD-ban közli azon szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. 18) Felhívásban, KD-ben valamennyi órában megadott határidő alatt az EKR rendszerideje értendő. 19) AK tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a DKÜ Zrt. adatkezelési tájékoztatója a https://dkuzrt.hu/wpcontent/ uploads/2024/08/Adatkezelesi-tajekoztato_2024.08.01_.pdf oldalon érhető el. 20) (Közös) AT-(k)nek az ajánlatban nyilatkoznia/nyilatkozniuk kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. Részletesen a KD-ban, Nyilatkozatmintákban. 21) Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló 2022/2560 Európai parlament és a tanács rendelete 28. cikk (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltaknak megfelelő bejelentési kötelezettségéről (Nyilatkozatminták "D" jelű melléklete).

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 041-131890 (2025-02-26)
Ajánlati felhívás (2025-03-20) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-04-25 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-04-25 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-04-25 16:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az ellenőrzést AK 2 körben végzi: 1. körben az EEKD alapján; 2. körben a KR. szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott GSZk által benyújtott igazolások alapján. Előzetes igazolás: Ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő GSZ a KR. 5.§ (1) bek. szerint az EEKD-val igazolja előzetesen a megfelelést. Ajánlatkérő a KR. 2. § (5) bek. alapján az alk. követelmények előzetes igazolására elfogadja GSZ egyszerű nyilatkozatát azzal, hogy GSZ-nek elegendő az EEKD IV. részének „α” (alfa) szakaszát kitölteni. Felhívjuk a figyelmet a KR. 3. §-ában foglaltakra. Utólagos igazolás: Az alábbiakban előírt igazolásokat kizárólag AK Kbt. 69. §-a szerinti felhívására szükséges benyújtania Ajánlattevőknek. M.1. Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szállításokra vonatkozó referenciaigazolásait vagy nyilatkozatát a Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a teljesítés idejét, azaz annak kezdő és befejező időpontját év, hónap és nap bontásban, - a szerződést kötő másik fél nevét - a szállítás tárgyát (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen) - az ellenszolgáltatás összegét (nettó forint); - továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett munkákat veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a, valamint 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő a műszaki-szakmai alkalmasság igazolásnál a Kbt.65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a KR. 21. §-ában foglaltak alapján jár el. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1.) Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz átadásátvétellel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgya szerinti referenciákat, amelyek összesített értéke legalább nettó 4 000 000 000,- Ft. Ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya alatt a Műszaki leírás szerinti valamennyi alaptermék, alaptermékhez kapcsolódó részegység, tartozék, alaptermékekhez kapcsolódó szolgáltatás, valamint nem gyártói szolgáltatások, mint specifikus szerepkörökön belüli egyes termékkategóriákat érti. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a referenciának nem szükségszerű a fentiek szerinti kategóriákon belül a Műszaki leírásban meghatározott paraméterekkel rendelkező termékekből/szolgáltatásokból származnia, hanem bármely, a Műszaki leírás alapján a fentiek szerinti kategóriákba sorolható termék/szolgáltatás megfelel a közbeszerzés tárgyának. Amennyiben a teljesített referencia a fentiek szerinti alaptermék, alaptermékhez kapcsolódó részegység, tartozék, alaptermékhez kapcsolódó szolgáltatás és a nem gyártói szolgáltatás szerepkörökön belüli termékkategóriák bármelyikéből akár külön-külön, akár pedig több kategóriából együttesen származik, abban az esetben az adott referencia megfelel a közbeszerzés tárgyának. Értelemszerűen amennyiben egy referencia a közbeszerzés tárgyába nem tartozó eszközök szállítására is vonatkozott, az alkalmassági minimumkövetelménybe kizárólag a közbeszerzés tárgyából származó összegszerű teljesítések értendők bele. Az alaptermékekhez kapcsolódó részegység, szolgáltatás, valamint nem gyártói szolgáltatások referenciaként történő bemutatása esetén a részegységek/szolgáltatások önmagukban külön-külön, kapcsolódó termék szállítása /értékesítése nélkül is megfelelnek a közbeszerzés tárgyának. Az előírás több referencia által is igazolható, de természetesen adott esetben egyetlen referencia által is. Ajánlatkérő a bemutatandó referenciák számát nem korlátozza. A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a Kr. 21. § (1a) bekezdés a) pontjában foglaltakra. Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kr. 21. § (1b) bekezdését.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 16
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az előírt kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Öntisztázás: a Kbt. 64.§ (1)-(2) bek. alapján. Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó): A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni. Az AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése alapján, az EEKD kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A Kr. 3.§ (3), (5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben. A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével. Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó): AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 8. §, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 10. § alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről. AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr.18. §-ában foglaltakra. Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8. § ;10.§; 12.§- 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Ajánlattételi határidő módosítása. A következő helyett: (BT-131) - Ajánlatok benyújtásának határideje Dátum, helyi idő: 2025.03.31 12:00 óra/perc Helyesen: (BT-131) - Ajánlatok benyújtásának határideje Dátum, helyi idő: 2025.04.25 14:00 óra/perc
Bontás ideje A következő helyett: IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei (BT-132) Dátum, helyi idő: 2025.03.31 14:00 óra/perc Helyesen: IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei (BT-132) Dátum, helyi idő: 2025.04.25 16:00 óra/perc
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatással összhangban módosításra kerül a keretmegállapodás. Továbbá az ajánlattételi határidő is meghosszabbításra kerül. Az előzőekre tekintettel Ajánlatkérő a mai napon korrigendum feladása mellett döntött.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 131890-2025
Forrás: OJS 2025/S 057-185191 (2025-03-20)
Ajánlati felhívás (2025-04-23) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-12 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-12 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-05-12 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Apr 25 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon May 12 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-04-17 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Apr 25 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon May 12 16:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlattételi határidő, illetve a bontás idejének módosítása
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 131890-2025
Forrás: OJS 2025/S 080-265570 (2025-04-23)
Ajánlati felhívás (2025-05-12) Objektum Leírás
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata…
… „homogén” kliens oldali informatikai eszközök és kapcsolódó szolgáltatások értékesítése a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. A jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás 1. része vonatkozásában az alábbi specifikus szerepkörök szerinti termékekre és kapcsolódó szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és Ajánlattevők részéről szakmai ajánlatként benyújtandó Részletes ártáblázatban és műszaki megfelelőségi táblázatban foglaltak szerint: - Önállóan rendelhető alaptermékek. - Önállóan nem rendelhető alaptermékek. - Önállóan rendelhető tartozékok. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető részegységek. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető szolgáltatások. - Önállóan nem rendelhető, nem gyártói szolgáltatások. Ajánlatkérő új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. „Homogén” megnevezés alatt azt érti Ajánlatkérő, hogy az adott gyártó vonatkozásában a Műszaki leírásban rögzítettek szerinti releváns alaptermék megajánlása kötelező. Az egyes szerepkörök szerinti termékekkel/szolgáltatásokkal, valamint a megajánlásokkal kapcsolatos további részletes előírásokat a Műszaki leírás tartalmaz. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 500 000 000 000 Ft mértékű (opció nélkül számított) keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje (értéke) nettó 14 687 535 181.,- Ft. Ezen nagyságrendet Ajánlatkérő a korábbi, DKM01SZGRH22 azonosítójú keretmegállapodás alapján megkötött egyedi szerződések adatainak, valamint a megkötendő keretmegállapodás becsült teljesülési volumenének figyelembevételével állapította meg. Jótállás: A Részletes ártáblázatban Ajánlatkérő konkrétan meghatározta a releváns terméksorok vonatkozásában az elvárt jótállás időtartamát 12, 24, 36 hónapban. Ennek megfelelően Ajánlattevőnek a Részletes ártáblázat jótállásra vonatkozó celláját nem kell kitöltenie. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során tehát a fentiek szerint meghatározott jótállási időtartamok irányadók mind a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendelés, mind pedig a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján a verseny újranyitása során kötött egyedi szerződések vonatkozásában. Szállítási határidő: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Részletes ártáblázatban szereplő termékekkel kapcsolatos szállítási határidő nem az Ajánlattevők által és nem termékenként külön-külön kerül meghatározásra, hanem azt a keretmegállapodás alapján közbeszerzést megvalósító Ajánlatkérő jogosult meghatározni az adott közbeszerzés egy részére, vagy egészére tekintettel a keretmegállapodásban foglaltak szerint legalább 90, legfeljebb 180 naptári napban. Közvetlen megrendelés esetén a teljesítési/szállítási határidő a konkrét közbeszerzés tárgyára, és egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel legalább 90 naptári nap, legfeljebb 180 naptári nap lehet. A verseny újranyitása során az Érintett Szervezet – a közbeszerzési alapelvek figyelembe vételével – a konkrét közbeszerzés tárgyára és a beszerzés egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel, saját felelősségére és kockázatára, a rendelési és a kiszerelési egységet nem érintően – jogosult a fentiekben rögzítettek szerint meghatározott teljesítési határidőknél hosszabb vagy rövidebb teljesítési határidőt is meghatározni. Kérjük, hogy az ajánlattétel során legyenek különös figyelemmel a jótállással, valamint a szállítási határidőkkel kapcsolatos fenti előírásokra. Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) készít. Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő.
… „általános” kliens oldali informatikai eszközök és kapcsolódó szolgáltatások értékesítése a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. A jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás 2. része vonatkozásában az alábbi specifikus szerepkörök szerinti termékekre és kapcsolódó szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és Ajánlattevők részéről szakmai ajánlatként benyújtandó Részletes ártáblázatban és műszaki megfelelőségi táblázatban foglaltak szerint: - Önállóan rendelhető alaptermékek. - Önállóan nem rendelhető alaptermékek. - Önállóan rendelhető tartozékok. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető részegységek. - Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető szolgáltatások. - Önállóan nem rendelhető nem gyártói szolgáltatások. Ajánlatkérő új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 200 000 000 000 Ft mértékű (opció nélkül számított) keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje (értéke) nettó 3 078 231 427,- Ft. Ezen nagyságrendet Ajánlatkérő a korábbi, DKM01SZGRÁ22 azonosítójú keretmegállapodás alapján megkötött egyedi szerződések adatainak, valamint a megkötendő keretmegállapodás becsült teljesülési volumenének figyelembevételével állapította meg. Jótállás: A Részletes ártáblázatban Ajánlatkérő konkrétan meghatározta a releváns terméksorok vonatkozásában az elvárt jótállás időtartamát 12, 24, 36 hónapban. Ennek megfelelően Ajánlattevőnek a Részletes ártáblázat jótállásra vonatkozó celláját nem kell kitöltenie. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során tehát a fentiek szerint meghatározott jótállási időtartamok irányadók mind a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendelés, mind pedig a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján a verseny újranyitása során kötött egyedi szerződések vonatkozásában. Szállítási határidő: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Részletes ártáblázatban szereplő termékekkel kapcsolatos szállítási határidő nem az Ajánlattevők által és nem termékenként külön-külön kerül meghatározásra, hanem azt a keretmegállapodás alapján közbeszerzést megvalósító Ajánlatkérő jogosult meghatározni az adott közbeszerzés egy részére, vagy egészére tekintettel a keretmegállapodásban foglaltak szerint legalább 90, legfeljebb 180 naptári napban. Közvetlen megrendelés esetén a teljesítési/szállítási határidő a konkrét közbeszerzés tárgyára, és egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel legalább 90 naptári nap, legfeljebb 180 naptári nap lehet. A verseny újranyitása során az Érintett Szervezet – a közbeszerzési alapelvek figyelembe vételével – a konkrét közbeszerzés tárgyára és a beszerzés egyedi jellemzőire, azaz a konkrét szerződés objektív teljesíthetőségére figyelemmel, saját felelősségére és kockázatára, a rendelési és a kiszerelési egységet nem érintően – jogosult a fentiekben rögzítettek szerint meghatározott teljesítési határidőknél hosszabb vagy rövidebb teljesítési határidőt is meghatározni. Kérjük, hogy az ajánlattétel során legyenek különös figyelemmel a jótállással, valamint a szállítási határidőkkel kapcsolatos fenti előírásokra. Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) készít. Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő.
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-26 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-26 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-05-26 16:00:00 📅
Kiegészítő információk További információk
1) Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot. 2) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 napot ért. 3) Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot. 4) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a KM kötési feltételeként nyilatkozniuk kell, hogy átlátható szervezetnek minősülnek. 5) Az ajánlatnak tartalmaznia kell (Közös) AT nyilatkozatát a Kbt.66.§ (2) és a Kbt.67.§ (4) szerint. AK előírja a Kbt. 66.§ (6), Kbt. 65.§ (7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyil. esetén is). A Kbt. 66.§ (5) alapján a Kbt.68.§ (4) szerinti információkat tartalmazó felolvasólapot szükséges csatolni, a Kbt.41/A. § alapján, elektronikus űrlap kitöltésével. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT, közös AT-k esetében a képviseleti jogosultság igazolására vonatkozó dokumentumokat a KD-ban részletezettek szerint. 6) Az ajánlatot az EKR által biztosított űrlapok kivételével.pdf; .doc; .docx; .gif; .jpeg; .jpg; .tif; .png; .zip; .xls; .xlsx; .odt; .odf formátum valamelyike szerint kell benyújtani. A részletes ajánlatot tartalmazó szolgáltatás- és árlista (szerkeszthetően) csak .xlsx formátumban nyújtandó be, a rendelkezésre bocsátott részletes ajánlat sablon szerint! A Kbt.41/A.-41/B.§ alapján a benyújtandó elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos részletes műszaki, tartalmi és formai követelményeket a KD tartalmazza. 7) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolandó dokumentumokkal kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 8) Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezniük kell a keretmegállapodás alapján nyújtandó ellátás biztonsága, valamint a keretmegállapodás tárgya szerinti termékek értékesítési útjának („értékesítési lánc”) követhetősége érdekében a Részletes ártáblázat szerinti alaptermékekre vonatkozó megajánlásokkal érintett gyártók vonatkozásában a gyártói partnerséget jelentő jogviszonnyal és a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell az ezzel való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös Ajánlattevők valamelyike önmagában vagy a közös Ajánlattevők összességében rendelkeznek valamennyi érintett gyártó vonatkozásában a fentiek szerinti jogviszonnyal. 9) Ajánlattevőnek ajánlata részeként szakmai ajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat, valamint a Műszaki megfelelőségi táblázat benyújtásával.A műszaki megfelelőségi táblázatban Ajánlattevőknek fel kell tüntetniük a gyártót és a konkrét típusmegjelölést. 10) Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 11) Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. 12) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes Ajánlattevő/közös Ajánlattevők számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 13) Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint biztosít hiánypótlást. A Kbt. 71. § (6) esetén Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít. 14) Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát Ajánlattevő / közös Ajánlattevők rendelkezésére, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, Ajánlattevő / közös Ajánlattevők saját nyilatkozatmintái(ka)t is jogosult(ak) használni. 15) Amennyiben ajánlatkérő az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékekre/szolgáltatásra hivatkozik, minden ilyen esetben a megnevezés mellett oda értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés. 16) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. AK csak a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlatok elbírálása és értékelése során. AK a Kbt.47.§(2) alapján a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja, AT nem köteles a 24/1986.(VI. 26.)MT rendelet szerinti – az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített – hiteles fordítás készíttetésére. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. A fordítás tartalmának helyességéért AT felel. AT-nek nyilatkoznia kell a fordítás megfelelőségéről. AK elfogadja az eredetileg 2 nyelven készült nyilatkozatokat, iratokat, igazolásokat is, amennyiben az egyik magyar nyelven készült. 17) Kbt.73.§ (5): AK a KD-ban közli azon szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. 18) Felhívásban, KD-ben valamennyi órában megadott határidő alatt az EKR rendszerideje értendő. 19) AK tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a DKÜ Zrt. adatkezelési tájékoztatója a https://dkuzrt.hu/wpcontent/ uploads/2024/08/Adatkezelesi-tajekoztato_2024.08.01_.pdf oldalon érhető el. 20) (Közös) AT-(k)nek az ajánlatban nyilatkoznia/nyilatkozniuk kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. Részletesen a KD-ban, Nyilatkozatmintákban. 21) Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló 2022/2560 Európai parlament és a tanács rendelete 28. cikk (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltaknak megfelelő bejelentési kötelezettségéről (Nyilatkozatminták "D" jelű melléklete). A 2025.05.09. napján feladásra megküldött korrigendummal együtt az egyéb közbeszerzési dokumentumok is módosultak.

Szöveg: A relevancia együttható törlésre kerül.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-05-09 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 12 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon May 26 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg Mint: Az eredeti közleményben javítandó szöveg Új érték
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 12 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon May 26 16:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A 2025.05.09. napján feladásra megküldött korrigendummal együtt az egyéb közbeszerzési dokumentumok is módosultak.
Egyéb kiegészítő információk
Módosítás a 2. sz. kiegészítő tájékoztatás nyomán. A közbeszerzési dokumentumok módosításra kerülnek.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 131890-2025
Forrás: OJS 2025/S 091-305674 (2025-05-12)
Ajánlati felhívás (2025-05-26) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-06-11 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-06-11 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-06-11 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 26 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Wed Jun 11 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-05-23 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 26 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Wed Jun 11 16:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlattételi határidő és a műszaki dokumentumok módosítása a kiegészítő tájékoztatás okán.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 305674-2025
Forrás: OJS 2025/S 101-342490 (2025-05-26)
Ajánlati felhívás (2025-06-11) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-06-23 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-06-23 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-06-23 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Jun 11 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon Jun 23 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-06-11 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Jun 11 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon Jun 23 16:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlattételi határidő, valamint a műszaki dokumentumok módosítása a kiegészítő tájékoztatás nyomán.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 342490-2025
Forrás: OJS 2025/S 111-378977 (2025-06-11)
Ajánlati felhívás (2025-06-16) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-06-30 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-06-30 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-06-30 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jun 23 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon Jun 30 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-06-12 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jun 23 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon Jun 30 16:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
A műszaki dokumentumok módosításra kerülnek a kiegészítő tájékoztatással összhangban. Az ajánlattételi határidő is módosításra kerül.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 378977-2025
Forrás: OJS 2025/S 114-391629 (2025-06-16)
Ajánlati felhívás (2025-06-25) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-07-07 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-07-07 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-07-07 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jun 30 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon Jul 07 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-06-23 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jun 30 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Mon Jul 07 16:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
A műszaki dokumentumok kerülnek módosításra a kiegészítő tájékoztatásra tekintettel. Továbbá az ajánlattételi határidő is módosításra kerül.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 391629-2025
Forrás: OJS 2025/S 120-412746 (2025-06-25)
Ajánlati felhívás (2025-07-07) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-07-18 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-07-18 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-07-18 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jul 07 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri Jul 18 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-07-04 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jul 07 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri Jul 18 16:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
A műszaki dokumentumok és az egyéb közbeszerzési dokumentumok módosulnak a kiegészítő tájékoztatással összhangban. az ajánlattételi határidő is módosításra kerül.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 412746-2025
Forrás: OJS 2025/S 128-444408 (2025-07-07)
Ajánlati felhívás (2025-07-11) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-07-25 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-07-25 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-07-25 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Jul 18 14:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri Jul 25 14:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-07-09 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Jul 18 16:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri Jul 25 16:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Műszaki leírások, valamint az ajánlattételi határidő módosítása a kiegészítő tájékoztatás okán.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 444408-2025
Forrás: OJS 2025/S 132-455981 (2025-07-11)