EUCanScreen pályázatban informatikai eszközök I. beszerzése az OKPI részére (3 ajánlati részben)” Az ajánlati részek pontosan: 1. rész: Microsoft Office 2.rész: PACS rendszer licence - 12 hó 3.rész: CT elváltozás kereső alkalmazás licence - 4000 felvétel Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő feladata. Továbbiak az adott ajánlati részeknél és a közbeszerzési dokumentumokban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-04-24.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-03-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-03-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kliensoldali IT infrastruktúra kialakítása, közp.
Hivatkozási szám: EKR002361242024
Rövid leírás:
EUCanScreen pályázatban informatikai eszközök I. beszerzése az OKPI részére (3 ajánlati részben)” Az ajánlati részek pontosan: 1. rész: Microsoft Office...
Többet mutasson
Rövid leírás
EUCanScreen pályázatban informatikai eszközök I. beszerzése az OKPI részére (3 ajánlati részben)” Az ajánlati részek pontosan: 1. rész: Microsoft Office 2.rész: PACS rendszer licence - 12 hó 3.rész: CT elváltozás kereső alkalmazás licence - 4000 felvétel Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő feladata. Továbbiak az adott ajánlati részeknél és a közbeszerzési dokumentumokban.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Számítógépek és tartozékaik📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 3
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
1️⃣
Belső azonosító: EKR002361242024/1
Cím: Microsoft Office
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Microsoft Office 2021 Home & Business HUN 1 Felhasználó ML doboz - 12 db Ajánlatkérő a fenti szoftvercsomag alábbi komponenseit vagy azzal műszakilag...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Microsoft Office 2021 Home & Business HUN 1 Felhasználó ML doboz - 12 db Ajánlatkérő a fenti szoftvercsomag alábbi komponenseit vagy azzal műszakilag teljesen egyenértékű megoldásbiztosítására indítja a közbeszerzési eljárást: Microsoft Office 2021 Home &Business komponensek:Word:, Excel, PowerPoint, Outlook Szakmai szempontok, képességek, funkcionalitások • Kompatibilitás és szabványosítás: formátumai (DOCX, XLSX, PPTX) garantálják a kompatibilitást más vállalatokkal, ügyfelekkel és iparági rendszerekkel, ami által biztosítsa, hogy a fájlok megosztása és szerkesztése zökkenőmentes és formázási hibáktól mentes legyen • Fejlett funkcionalitás és eszközkészlet: A táblázatkezelő egyedülálló adatkezelési és analitikai eszközöket kínáljon, mint a pivot táblák, dinamikus képletek, adatelemzés, és VBA (Visual Basic forApplications) makrók, amelyek rendkívül fontosak az üzleti döntéshozatalhoz. • Integráció a Microsoft ökoszisztémájával: A programcsomag alkalmazásai biztosítsák a szoros integrációban történő működést a Microsoft felhőszolgáltatásaival, mint a OneDrive, Teams és SharePoint, ami lehetővé teszi az egyszerű fájlmegosztást, valós idejű együttműködést és projektkezelést. Továbbiak a közbeszerzési dokumentumokban, különösen a műszaki leírásban.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Szoftvercsomag és információs rendszerek📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: AK székhelye.
Postacím: Korányi F.
út
1
Irányítószám: 1121
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 1 hónap Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002361242024/2
Cím: PACS rendszer licence - 12 hó
A beszerzés leírása:
2. rész: PACS rendszer licence - 12 hó Az OKPI oktatási célú PACS rendszert kíván beszerezni 12 hónapos használatra. Feladat egy olyan PACS rendszer...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
2. rész: PACS rendszer licence - 12 hó Az OKPI oktatási célú PACS rendszert kíván beszerezni 12 hónapos használatra. Feladat egy olyan PACS rendszer szállítása, mely átfogó munkafolyamat-megoldást kínál, segítségével a leletezési munka átfogóan oktatható, a rendelkezésre álló eszközkészletek segítsék a tudásanyag gyakorlati átadását. A felvételi és oktatási helyszínek biztonságosan oszthassák meg az adatokat, az egyes helyszínekre szabott munkalisták és multimodális protokollok segítségével. A felhasználók (11 felhasználó) egyetlen, a szerepkörükhöz és preferenciáikhoz igazított munkalistából navigálhassanak a vizsgálatok között. Adatintegritási funkciók segítsék a pontos és a gyors leletezést. Specifikáció: Az intézményben működő DICOM szabványú berendezéseken keletkező képanyag fogadása, tárolása, visszakeresése. A szerződéskötéstől számítva min. 12 hónap aktív támogatással rendelkező operációs rendszer szerver oldalon Tetszőleges számú újabb / cserélt DICOM szabványos eszköz díjmentes csatolása. 2048 bit SSL titkosításon történő internetes képtovábbítás VPN használat nélkül Az intézményben DICOM szabványos adatokat fogadni / lekérdezni képes munkaállomások (leletező, posztprocesszing, tervező stb.) eszközök kiszolgálása. Az intézmény területén jelenleg működő DICOM szabványos, archivált képanyagnak az új rendszerbe való migrálása. Az intézményi HIS/RIS rendszerrel való kommunikáció. Az archiváló rendszernek rendelkeznie kell saját megtekintő/leletező modullal Magyar nyelvű felhasználói felület és kézikönyvek, magyar nyelvű szupport szolgálat, a felhasználók minden kérdésükre magyar nyelvű választ kapnak. Zárt listák (diák csak azon esetek látja amihez joga van) Hanging protokoll a megfelelő képbetöltődés biztosításához Továbbiak a közbeszerzési dokumentumokban, különösen a műszaki leírásban.
Időtartam: 12 hónap Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR002361242024/3
Cím: CT elváltozás kereső alkalmazás licence -4000 felt
A beszerzés leírása:
3. rész: CT elváltozás kereső alkalmazás licence - 4000 felvétel Az OKPI CT felvételen elváltozást kereső alkalmazást/szolgáltatást kíván beszerezni, melynek segítségével 4000 felvétel leletezhető. A szoftver a radiológiai szakemberek számára lehetővé teszi, hogy gyorsabb, pontosabb diagnózisokat állítsanak fel. A döntéstámogató rendszer alkalmazása elősegíti a sürgősségi sorrend felállítását és a monotonitásból adódó hibák elkerülését. A rendszer a háttérben fut, és automatikusan feldolgozza az összes megfelelő vizsgálatot, beleértve a legfrissebbeket is, ha a helyi PACS rendszeren lokálisan elérhetők. Az eredmények közvetlenül a PACS-rendszerbe kerülnek, az eredeti vizsgálat részeként. Feltétel/elvárás Detektálás: >= 3mm és <=30 mm méret között Solid és subsolid elváltozások detektálása Átmérők: (a) legnagyobb hosszú, (b) merőleges tengelyátmérő (c) átlagos tengelyátmérő Térfogat: (a) szeletenkénti szegmentáció (b) vizualizáció Átmérők: (a) legnagyobb hosszú, (b) merőleges tengelyátmérő (c) átlagos tengelyátmérő A növekedés kiértékelése Növekedés százalékos aránya Térfogat megduplázódási idő (VDT) Összetétel szerinti osztályozás Solid és subsolid nodulusok Továbbiak a közbeszerzési dokumentumokban, különösen a műszaki leírásban.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003 Leírás
Postacím: 1.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-04-24 12:30:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-04-24 13:30:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR (https://ekr.gov.hu)
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az...
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az AK számára hozzáférhetővé válnak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-04-24 13:30:00 📅
Hely: EKR (https://ekr.gov.hu)
További információk:
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az AK számára hozzáférhetővé válnak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja AT egyszerű nyilatkozatát, így...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja AT egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) IV. részének alfa szakaszát kitölteni. A Kbt. 69. § (4) - (6) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások: M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdése alapján AT ismertesse a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb szállításait legalább az alábbi tartalommal: - a szerződés tárgya és mennyisége olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen, - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel), - a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége, - nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, - saját teljesítés aránya (adott esetben). A referencia bemutatására irányadó a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referenciakövetelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban)az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, alábbi szolgáltatás(ok)ra vonatkozó referenciával/referenciákkal: 6 db Microsoft Office licence szállítása. AK a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapban) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott részteljesítés(ek)re a felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor. AK a fenti M/1. pontban rögzített „Microsoft Office" alatt a következőket érti: Microsoft Office irodai programcsomag. Az alkalmassági követelmény több szerződéssel igazolható.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK nem teszi lehetővé. BT. 70 folytatása A késedelmi kötbér maximális mértéke 20 napi tételnek megfelelő összeg. A mindösszesen 20 napot meghaladó késedelem...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
AK nem teszi lehetővé. BT. 70 folytatása A késedelmi kötbér maximális mértéke 20 napi tételnek megfelelő összeg. A mindösszesen 20 napot meghaladó késedelem esetén Megrendelő jogosult - érdekmúlás bizonyítása nélkül – a szerződéstől – szerződésszegés címén – az Szolgáltatóhoz intézett egyoldalú nyilatkozat. Megrendelő kifejezetten rögzíti, hogy a késedelmi kötbér maximális mértéke nem nyúlhat túl a végteljesítési határidőn, tekintettel arra, hogy Megrendelő a jelen szerződés összegének finanszírozását csak és kizárólag pályázati forrásból tudja, és kívánja megvalósítani. Ha és amennyiben a késedelmi kötbér maximális mértéke túlnyúlik a végteljesítési határidőn, úgy Megrendelő jogosult a 20 napi tétel kimerítésének hiányában a végteljesítési határidő lejártát követő naptári naptól egyből a meghiúsulási kötbér érvényesítésére. Meghiúsulási kötbér Szolgáltató olyan okból, amelyért felelős, és a szerződésben és/vagy a műszaki leírásban meghatározott kötelezettségeit neki felróhatóan nem teljesíti, és ezáltal a szerződés teljesítése lehetetlenné válik, úgy Megrendelő meghiúsulási kötbérigényt jogosult érvényesíteni, amelynek mértéke a szerződés nem teljesített nettó értékének 30%-a. Megrendelő jogosult a kötbér összegét az esedékes számla összegéből visszatartani. A meghiúsulási kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja. (Ptk. 6:187. (1) bekezdés). Amennyiben jelen Szerződésben meghatározott határidőig, olyan okból, amelyért Szolgáltató felelősséggel tartozik jelen Szerződés szerinti szolgáltatásra vonatkozó igazolása a Szoftvergyártó honlapján nem jelenik meg, Szolgáltató Késedelmi Kötbér fizetésére köteles.
Kauciók és garanciák: AK nem ír elő ajánlati biztosítékot
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A jelen közbeszerzés alapján megkötendő szerződés összegének finanszírozása az Európai Bizottság által nyújtott projektekből 1., 2. rész esetében:...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A jelen közbeszerzés alapján megkötendő szerződés összegének finanszírozása az Európai Bizottság által nyújtott projektekből 1., 2. rész esetében: EUCanScreen projektből, az 3. rész esetében:Solace projektből történik. A1., 2. rész esetében: EUCanScreen projektből a 101162959 azonosítószámú támogatói okirat alapján, a 3. rész esetében: Solace projektből 101101187 azonosítószámú támogatói okirat alapján történik a finanszírozás. A támogatás intenzitása 1., 2. rész: 80,000000 %. A támogatás intenzitása 3. rész: 80,000000 %. Finanszírozás formája: utófinanszírozás. A számlán fel kell tüntetni a projekt beazonosításához szükséges adatokat (min. a projekt nevét és az azonosító számát) is. Megrendelő előleget nem biztosít. Részszámla benyújtására nincs lehetőség. Megrendelő a Kbt. 27/A. § alapján fog eljárni. Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér Abban az esetben, ha Szolgáltató olyan okból, amelyért felelős, a jelen Szerződésben és a műszaki leírásban meghatározott kötelezettségeit...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér Abban az esetben, ha Szolgáltató olyan okból, amelyért felelős, a jelen Szerződésben és a műszaki leírásban meghatározott kötelezettségeit a jelen Szerződésben rögzített teljesítési határidőre nem teljesíti, úgy a Megrendelő késedelmi kötbérigényt jogosult érvényesíteni vele szemben. A késedelmi kötbér mértéke a teljes nettó szerződéses ellenszolgáltatás 1%-a / naptári nap. A késedelmi kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól. (Ptk. 6:187. § (1) bekezdés). Felek rögzítik továbbá, hogy az Szolgáltató köteles a késedelmes teljesítésből eredően Megrendelőnek mindazon kárát megtéríteni, amelyért Megrendelő harmadik személy felé helytállni tartozik. (Ptk. 6:187. § (3) bekezdés) folytatás BT-76
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Csalás
Többet mutasson (16)
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Csőd
Fizetésképtelenség
Csődegyezség hitelezőkkel
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Súlyos szakmai kötelességszegés
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Kizárási okok leírása:
Az összes részajánlati körben: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az összes részajánlati körben: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD/EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) -(2) bekezdésének. (A továbbiakban: EEKD) Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak értelemszerű alkalmazásával hívja fel az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. Az igazolásokat a Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. § szerint, a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak EEKD dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében. Az ajánlattevő egyebekben ajánlatában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint nyilatkozni köteles arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), I) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőkre vonatkozóan a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) és ic) alpontj irányadó, egyéb esetben esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan az ajánlattevő nyilatkozatát kell csatolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. § (1) bekezdés g) pont gb) pontjában meghatározottak szerint, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan pedig a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. § (1) bekezdés g) pont gc) pontjában meghatározottak szerint. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében: - A Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében, a 2017. évi CL. tv. (Art.) szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő ellenőrzi. Ha a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti adóigazolást kell benyújtani. - A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolását kell benyújtani. A kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból ajánlatkérő is ellenőrzi. Ha az ajánlattevő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti adóigazolást is be kell nyújtani. Amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a gazdasági szereplő erről szóló nyilatkozatát kell benyújtani. Ajánlatkérő egyebekben hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aira. A fentiek alapján: - A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának aa) alpontja alapján kizáró ok a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;) - A Kbt. 62. § (2) bek. alapján a gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt.
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pont ab) alpont alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pont ab) alpont alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
Többet mutasson (13)
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ac) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ac) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontj ad) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontj ad) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; (i ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ae) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ae) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának af ) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának af ) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ag ) alpontja alapján az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ag ) alpontja alapján az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;) A Kbt. 62. § (1) bek. n) pontja alapján a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti - három évnél nem régebben meghozott - véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen - három évnél nem régebben - megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; -A Kbt. 62. § (1) bek. o) alapján: kizáró ok, ha esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött;
A Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott ;
Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;
A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
A Kbt. 62. § (1) bek.d) alapján, ha a tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; A Kbt. 62. § (1) bek. f) alapján, ha...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek.d) alapján, ha a tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; A Kbt. 62. § (1) bek. f) alapján, ha tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta;
A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert;
A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; Megtévesztés, információ visszatartása, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése A Kbt. 62. § (1) bek.h) alapján ha korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését - a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett - a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, - a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős - három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; A Kbt. 62. § (1) bek.i) alapján kizáró ok, ha az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; A Kbt. 62. § (1) bek.j) alapján, ha esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett - a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, - a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős - három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; A Kbt. 62. § (1) bek.k) alapján kizáró ok, ha tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, illetve kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll;
A Kbt. 62. § (1) bek.l) alapján: harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek.l) alapján: harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási - vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági - határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;
A Kbt. 62. § (1) bek.m) alapján esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek.m) alapján esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
Nemzeti nyilvántartási szám: 15309783243
Postacím: Korányi Frigyes Út 1 10886/33
Postai irányítószám: 1121
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szepesi Andrea
E-mail: szepesi@koranyi.hu📧
Telefon: +36 305569698📞
Fax: +36 13943521 📠
URL: https://www.koranyi.hu/🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Egészség
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002361242024🌏
Részvétel URL: https:///eljaras/EKR002361242024 🌏
Az uniós alapok azonosítója: Az "Uniós alapok programja" megjelölés csak technikai célt szolgált, mivel a tényleges projektet az EKR rendszer nem tartalmazza, mely a következő: EUCanScreen a 101162959 azonosítószámú támogatói okirat alapján (1-2. rész) és SOLACE projektből 101101187 azonosítószámú támogatói okirat alapján (3. rész) Fedezet részben a fenti forrásból részben saját forrásból lesz finanszírozva.
Uniós alapok programja: „Az EU az egészségügyért” program (2021/2027)
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1. AK a jelen felhívásban előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 2. Ajánlatban az EKR-ben...
Többet mutasson
További információk
1. AK a jelen felhívásban előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 2. Ajánlatban az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a Felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. Továbbá EKR űrlap útján kötelezően csatolandóak még: Kbt.66.§(2) bekezdés szerinti nyilatkozat, Kbt.66.§(6)bek.szerinti nyilatkozat (nemleges is), Kbt.65.§(7) bek.szerinti nyilatkozat (nemleges is), Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontjára nyilatkozat, Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kc) alpontjára nyilatkozat, Kbt. 67. § (4) bek. alapján nyilatkozat, Folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról nyilatkozat, Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges is), EEKD (azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum). 3. AT köteles benyújtani egy részletes szakmai ajánlatot az ajánlatkérő által KD részeként kibocsátott műszaki leírásban foglaltak alapján, az ott megjelölt minimális adatokkal kötelezően kitöltve, cégszerűen aláírva. 4. AK nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek.e) pontját 5. AT többváltozatú (alternatív) ajánlatot nem tehet. 6. Üzleti titokra irányadó a Kbt.44. § (1)-(4) bekezdése. Hiánypótlás a Kbt. 71. § szerint. 7. Mindennemű, AK és az AT-k közötti kommunikáció csak az EKR rendszerben bonyolítható, az erre létrehozott „Kommunikáció” felületen. 8. AK konzultációt nem tart. 9. AK ajánlatok EKR-en keresztül történő benyújtásához kötelezően alkalmazandó formátumként az olvasható és nem szerkeszthető . pdf;.zip;.rar és excel formátumot jelöli meg. 10. Eljárásban eljáró FAKSZ: dr. Garancsy Georgina (lajstromszáma: 00229) 11. Értékelés: legalacsonyabb ár . Az AK azért választotta a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját, mert az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek megfelelő áru felel meg, azaz az árubeszerzéssel érintett termékeknek teljes mértékben ajánlatkérő elvárásainak kell megfelelnie, és így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. 12. A beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Felek a következő bontó feltételt kötik ki: Vevő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Vevőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat. 13. Ajánlatkérő 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet alapján előzetes piaci konzultációt alkalmazott, melynek elektronikus elérhetősége: EKR002361552024 . A konzultáció EKR azonosítója: EKR002361552024 14. Ajánlattevő köteles nyilatkozni a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE (az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről) alapján az ajánlattevő és a szerződéses érték 10 0/o-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezetet vonatkozásában „24. Ajánlattevő köteles tehát külön nyilatkozatot becsatolni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833 /2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról (nyilatkozatminta alkalmazandó). Ajánlatkérő ezen jogszabálynak való nem megfelelést a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenségi indoknak tekinti. 15. Jelen eljárásban: AK=Ajánlatkérő, AT=Ajánlattevő, KD=Közbeszerzési Dokumentumok. 16. Továbbiak a KD-ben.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 059-189612 (2025-03-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-08-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 11 498 680 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: „Az EU az egészségügyért” program (2021/2027)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-07-24 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002361242024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 8
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 8
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 898 680 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7875
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10264450216
Postacím: Szapáry Utca 6.
Postai irányítószám: 5000
Postai város: Szolnok
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: karakter@karakter.info📧
Telefon: +36 56513900📞
Fax: +36 56422806 📠
URL: https://www.karakter.info🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 936 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7907 A vállalkozó neve és címe
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12937303206
Postacím: Back Bernát Utca 2
Postai irányítószám: 6728
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád🏙️
E-mail: kozbesz@pctrade.hu📧
Telefon: +36 62310020📞
Fax: +36 62310020 📠
URL: https://www.pctrade.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 033 200 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7947 A vállalkozó neve és címe
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12948901241
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: project@sysman.hu📧
Telefon: +36 118833471📞
Fax: +36 118833472 📠
URL: https://www.sysman.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 986 400 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7955 A vállalkozó neve és címe
Név: Bázis Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24179089214
Postacím: Szent Imre Utca 18.
Postai irányítószám: 7400
Postai város: Kaposvár
Régió: Somogy🏙️
E-mail: zimre.istvan@bazisinfo.hu📧
Telefon: +36 308816070📞
URL: https://www.bazisinfo.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 945 240 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7963 A vállalkozó neve és címe
Név: Future Consulting Services Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26608055241
Postacím: Csíksomlyó Utca 2. 1.ép. B. lház. 4. emelet. 13.
Postai irányítószám: 1048
E-mail: kozbeszerzes@advise.hu📧
Telefon: +36 307524600📞
URL: https://www.advise.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 946 041 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7979 A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 27880056241
Postacím: Bécsi Út 314.
E-mail: kozbeszerzes@serco.hu📧
Telefon: +36 12722140📞
URL: https://www.serco.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 904 800 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/8059 A vállalkozó neve és címe
Név: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24909707206
Postacím: Vellay Imre Utca 39.
Postai irányítószám: 6726
E-mail: info@etiam.hu📧
Telefon: +36 209230235📞
Fax: +36 19996196 📠
URL: https://www.etiam.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 990 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/8067 A vállalkozó neve és címe
Név: Alienline Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13470458206
Postacím: Szabadkai Út 9/A
Postai irányítószám: 6729
E-mail: palyazat@alienline.eu📧
Telefon: +36 62541651📞
Fax: +36 62439284 📠
URL: http://www.alienline.eu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 390 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7891
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26231208207
Postacím: Liliom Köz 2.
Postai irányítószám: 2091
Postai város: Etyek
Régió: Fejér🏙️
E-mail: tender@bluemed.hu📧
Telefon: +36 302763143📞
URL: https://www.bluemed.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/7987 A vállalkozó neve és címe
Név: SGRT HUNGARY Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32536708213
Postacím: Cseresznyés Út 124
Postai irányítószám: 2000
Postai város: Szentendre
Régió: Pest🏙️
E-mail: sgrthungary@gmail.com📧
Telefon: +36 203247321📞
URL: https://www.sgrt.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 750 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/8083 A vállalkozó neve és címe
Név: Belux Csoport Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13504243243
Postacím: Városmajor Utca 13.
Postai irányítószám: 1122
E-mail: iroda@belux.hu📧
Telefon: +36 306924599📞
URL: https://www.belux.hu🌏
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 850 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/8091
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002361242024/8099
Forrás: OJS 2025/S 149-513871 (2025-08-04)