Környezetvédelmi állapotfelmérés, kármentesítés

MÁV Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Környezetvédelmi szolgáltatással érintett területek környezeti állapotfelmérése, kármentesítési és kapcsolódó feladatok vállalkozási keretszerződés keretében, két részajánlatra bontva. A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. (továbbiakban: MÁV SzK Zrt.) környezetvédelmi szolgáltatásának keretében a környezetvédelmi hosszú távú stratégiát szem előtt tartva szükséges olyan beszerzés indítása, amely kezelni tudja a környezetvédelmi tevékenység keretében a megrendelők hatósági kötelezettségeinek teljesítését, valamint az olyan nem várt szennyezések, illetve környezetvédelmi kötelezettségek kezelését, melyeknél a szennyezések kivizsgálása, esetlegesen elhárítása szükséges. Ilyenek például azon szennyezések, amelyek fejlesztések, beruházások során, vagy azt megelőzően kerülnek feltárásra a környezetvédelmi szolgáltatással ellátott területeken, továbbá azon anyagok ártalmatlanítása, amelyek nem tartoznak az illegálisan elhagyott hulladékok kérdéskörébe. Ajánlatkérő mindkét részajánlat tekintetében a keretösszeg 70 %-áig lehívási kötelezettséget vállal.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-03-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-02-28.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-02-28 Ajánlati felhívás
2025-11-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-02-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Környezetvédelmi állapotfelmérés, kármentesítés
Hivatkozási szám: EKR002482802024
Rövid leírás:
Környezetvédelmi szolgáltatással érintett területek környezeti állapotfelmérése, kármentesítési és kapcsolódó feladatok vállalkozási keretszerződés keretében, két részajánlatra bontva. A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. (továbbiakban: MÁV SzK Zrt.) környezetvédelmi szolgáltatásának keretében a környezetvédelmi hosszú távú stratégiát szem előtt tartva szükséges olyan beszerzés indítása, amely kezelni tudja a környezetvédelmi tevékenység keretében a megrendelők hatósági kötelezettségeinek teljesítését, valamint az olyan nem várt szennyezések, illetve környezetvédelmi kötelezettségek kezelését, melyeknél a szennyezések kivizsgálása, esetlegesen elhárítása szükséges. Ilyenek például azon szennyezések, amelyek fejlesztések, beruházások során, vagy azt megelőzően kerülnek feltárásra a környezetvédelmi szolgáltatással ellátott területeken, továbbá azon anyagok ártalmatlanítása, amelyek nem tartoznak az illegálisan elhagyott hulladékok kérdéskörébe. Ajánlatkérő mindkét részajánlat tekintetében a keretösszeg 70 %-áig lehívási kötelezettséget vállal.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Környezetvédelemmel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Becsült érték héa nélkül: 158 209 542 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 2
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2

1️⃣
Belső azonosító: EKR002482802024/1
Cím: Kelet Magyarország
A beszerzés leírása:
A becsült főbb mennyiségek (értékelési szempontok is egyben): „A” terepi munkák 1. Mintavételek, fúrások 1.1. Mintavétel kézi mintavevővel: 30 fm 1.5. Gépi fúrással talaj- és talajvíz mintavétel, 50-63 mm-es ideiglenes csövezéssel, védőcsövezés nélkül 800 fm 1.11. Kutak eltömedékelése (ø ≤ 125 mm) 150 fm 1.15. Kutak tisztító szivattyúzása, kompresszorozása, karbantartása, iszaptalanítása átmérőtől függetlenül; talpmélység ≤ 8 méter 40 db 1.23. Kutak kiálló védő-fejcsövének kialakítása (átmérőtől függetlenül max. 160 mm átmérőjű béléscső köré), zárása lakattal 100 db 1.24. Kerti csapházban történő fejcső kialakítása (átmérőtől függetlenül max. 160 mm átmérőjű béléscső köré), zárhatóvá tétele 20 db 1.27. Kézi feltárás 1,2 - 1,5 méter mélységig a munkagödör visszatöltése a kitermelt anyaggal és gépi tömörítés 150 db 1.30. Szilárd burkolat feltörése, helyreállítása (aszfalt) - mintavételi fúrás kivitelezéséhez szükséges 50 m2 2. Geodéziai munkák 2.1. Szintezés abszolút magassági pontok meghatározásával, EOV koordinátákkal (horizontálisan dmes, vertikálisan dm-es pontossággal) 150 db 3. Hidrogeológiai és egyéb vizsgálatok, egyéb egyidejű terepi vizsgálatokhoz kapcsolódva, valamint terepi tesztek kiértékeléssel 3.2. Egykutas, több kutas nyeletési és szivattyúteszt tervezés, biológiai és kémiai tesztek laboratóriumi és terepi tesztjeinek tervezése, értékelése (elszámolása irodai mérnök órában történik) 250 óra 3.3. Egykutas, több kutas nyeletési és szivattyúteszt elvégzése (elszámolása terepi technikusi órában történik) 150 óra 4. Hulladékkal kapcsolatos ártalmatlanítási feladatok 4.2. Szennyezett talaj kitermelése szállítása hulladékkezelőnek történő átadása (HAK 17 05 03*) 200 t 5. Haváriával kapcsolatos feladatok 5.1. Szénhidrogénnel szennyezett ágyazati anyag/talaj kitermelése, szállítása, kezelése vágánybontás nélkül, kézi kiágyazással 50 t 6. Kiszállási díjak (telephelytől) 6.2. Kiszállási díj nehézgépek esetén 7000 km „B” Dokumentálás 7.1. Fúrási terv 10 dokumentáció 7.6. Tényfeltárási záródokumentáció 4 dokumentáció 7.7. Beavatkozási tervdokumentáció 4 dokumentáció 7.8. Kármentesítési monitoring tervdokumentáció 4 dokumentáció 7.12. Monitoring kutak vízjogi létesítési/megszüntetési engedélyezési tervdokumentációja 4 dokumentáció 7.13. Monitoring kutak vízjogi üzemeltetési tervdokumentációja 4 dokumentáció „C” Laborvizsgálatok L13 TPH, BTEX, PAH – talajvíz 200 minta L14 TPH, BTEX, PAH – talaj 400 minta L17 Általános vízkémiai paraméterek 200 minta L22 Fenolok – talajvíz 40 minta L23 Fenolok – talaj 80 minta L58 Metán – talajvíz 200 minta A megadott mennyiségek csak tájékoztató jellegűek, meghatározásuk a korábbi munkavégzések tapasztalatai alapján történt, tényleges megrendelések során ettől eltérő mennyiségek is előfordulhatnak. Ajánlatkérő az 1. részajánlat tekintetében a keretösszeg 70 %-áig lehívási kötelezettséget vállal.
Többet mutasson
További információk: A BT-36-ban meghatározott időtartam a szerződés aláírásától számít.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Környezetvédelemmel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A tárgyi részhez a következő vármegyék tartoznak: Kelet-Magyarország: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun Vármegye
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az ajánlattevőnek az M/3 alkalmassági feltétel szerint rendelkeznie kell legalább 1 db száraz fúrásos technológiával működő, legalább 100 mm fúrási átmérő képességgel rendelkező, és egyben legalább 10 méter fúrási talpmélység elérésére is alkalmas önjáró fúróberendezéssel. A feltételben előírt 1 db fúrógépen felül bemutatásra kerülő műszaki leírásban meghatározott feltételeknek megfelelő további fúrógépek esetében fúrógépenként 10 bírálati pont szerezhető. A maximális 40 pont az összesen 5 darab rendelkezésre álló fúrógép esetén szerezhető meg.
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Ár
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az ajánlatok értékelési szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány szerint az alábbi értékelési szempontok és súlyszámok alkalmazásával értékeli. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi értékelési részszempont esetében: 0-40 pont A pontozás módszere az árszempontok tekintetében: fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat. A minőségi szempont esetén a pontozás pontkiosztással kerül meghatározásra a bírálati szempontban meghatározottak szerint.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR002482802024/2
Cím: Nyugat Magyarország
A beszerzés leírása:
A becsült főbb mennyiségek (értékelési szempontok is egyben): „A” terepi munkák 1. Mintavételek, fúrások 1.1. Mintavétel kézi mintavevővel: 30 fm 1.5. Gépi fúrással talaj- és talajvíz mintavétel, 50-63 mm-es ideiglenes csövezéssel, védőcsövezés nélkül 800 fm 1.11. Kutak eltömedékelése (ø ≤ 125 mm) 150 fm 1.15. Kutak tisztító szivattyúzása, kompresszorozása, karbantartása, iszaptalanítása átmérőtől függetlenül; talpmélység ≤ 8 méter 40 db 1.23. Kutak kiálló védő-fejcsövének kialakítása (átmérőtől függetlenül max. 160 mm átmérőjű béléscső köré), zárása lakattal 100 db 1.24. Kerti csapházban történő fejcső kialakítása (átmérőtől függetlenül max. 160 mm átmérőjű béléscső köré), zárhatóvá tétele 20 db 1.27. Kézi feltárás 1,2 - 1,5 méter mélységig a munkagödör visszatöltése a kitermelt anyaggal és gépi tömörítés 150 db 1.30. Szilárd burkolat feltörése, helyreállítása (aszfalt) - mintavételi fúrás kivitelezéséhez szükséges 50 m2 2. Geodéziai munkák 2.1. Szintezés abszolút magassági pontok meghatározásával, EOV koordinátákkal (horizontálisan dmes, vertikálisan dm-es pontossággal) 150 db 3. Hidrogeológiai és egyéb vizsgálatok, egyéb egyidejű terepi vizsgálatokhoz kapcsolódva, valamint terepi tesztek kiértékeléssel 3.2. Egykutas, több kutas nyeletési és szivattyúteszt tervezés, biológiai és kémiai tesztek laboratóriumi és terepi tesztjeinek tervezése, értékelése (elszámolása irodai mérnök órában történik) 250 óra 3.3. Egykutas, több kutas nyeletési és szivattyúteszt elvégzése (elszámolása terepi technikusi órában történik) 150 óra 4. Hulladékkal kapcsolatos ártalmatlanítási feladatok 4.2. Szennyezett talaj kitermelése szállítása hulladékkezelőnek történő átadása (HAK 17 05 03*) 200 t 5. Haváriával kapcsolatos feladatok 5.1. Szénhidrogénnel szennyezett ágyazati anyag/talaj kitermelése, szállítása, kezelése vágánybontás nélkül, kézi kiágyazással 50 t 6. Kiszállási díjak (telephelytől) 6.2. Kiszállási díj nehézgépek esetén 7000 km „B” Dokumentálás 7.1. Fúrási terv 10 dokumentáció 7.6. Tényfeltárási záródokumentáció 4 dokumentáció 7.7. Beavatkozási tervdokumentáció 4 dokumentáció 7.8. Kármentesítési monitoring tervdokumentáció 4 dokumentáció 7.12. Monitoring kutak vízjogi létesítési/megszüntetési engedélyezési tervdokumentációja 4 dokumentáció 7.13. Monitoring kutak vízjogi üzemeltetési tervdokumentációja 4 dokumentáció „C” Laborvizsgálatok L13 TPH, BTEX, PAH – talajvíz 200 minta L14 TPH, BTEX, PAH – talaj 400 minta L17 Általános vízkémiai paraméterek 200 minta L22 Fenolok – talajvíz 40 minta L23 Fenolok – talaj 80 minta L58 Metán – talajvíz 200 minta A megadott mennyiségek csak tájékoztató jellegűek, meghatározásuk a korábbi munkavégzések tapasztalatai alapján történt, tényleges megrendelések során ettől eltérő mennyiségek is előfordulhatnak. Ajánlatkérő a 2. részajánlat tekintetében a keretösszeg 70 %-áig lehívási kötelezettséget vállal.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A tárgyi részhez a következő vármegyék tartoznak: Nyugat-Magyarország: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Fejér, Tolna, Baranya, Pest Vármegye és Budapest
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-03-31 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-03-31 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben fog megtörténni.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
Információk az elektronikus árverésről
Elektronikus árverést alkalmaznak
Leírás
Információk az elektronikus árverésről:
Ajánlatkérő a Kbt. 108. § (5) bekezdés b) pontja alapján az összes bírálati szempont tekintetében árlejtést tart.
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-03-31 14:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben fog megtörténni.
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M/1: M/1. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik olyan földtani közeg és felszín alatti víz vizsgálatok elvégzéséhez szükséges akkreditált laboratóriummal vagy akkreditált laboratóriummal kötött együttműködési szerződéssel, amely a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről szóló 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüMFVM együttes rendelet előírásai szerinti, az ajánlatételi felhívással együtt rendelkezésre bocsátott ártáblában megadott laborvizsgálatokat el tudja végezni. Alkalmasság igazolása: A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján a fenti együttműködésről szóló aláírt megállapodást csatolni szükséges, legkésőbb Ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felszólítására. A megállapodásnak tartalmaznia kell a szerződő felek megnevezésén kívül a Laboratórium kötelezettségvállalását a jelen alkalmassági feltétel szerinti vizsgálatok elvégzésére valamint arra, hogy a Laboratórium a vizsgálatok elvégzésére, illetve a tanúsításra jogosult. A megállapodás időbeli hatályának ki kell terjednie a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés időbeli hatályára, vagy amennyiben az lejár, nyilatkozni kell annak meghosszabbításáról. A felszereléssel (laboratóriummal) való rendelkezés esetén az ajánlattevő köteles igazolni a rendelkezés módját: amennyiben bérli a laboratóriumot, az aláírt bérleti szerződést köteles csatolni, amelyben egyértelműen meg kell legyen határozva a bérleti jogviszony időtartama, és jellege. Igazolni kell továbbá, hogy a bérbeadó milyen jogcímen jogosult bérbe adni a laboratóriumot. Amennyiben nem tulajdonos, a jogosultsági lánc vissza kell legyen vezetve a tulajdonosig. Előszerződés esetén a bérleti vagy adásvételi szerződés megkötésének időpontja legkésőbb a jelen közbeszerzési eljárásban nyertesként való kihirdetés napja kell legyen. A laboratóriummal való nem tulajdonosként rendelkezés esetén ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. kapacitás szervezettel kapcsolatos szabályaira. A laboratóriummal való tulajdonosként való rendelkezés esetén ajánlattevőnek csatolnia kell a tulajdoni lap fénymásolatát.
Többet mutasson
M/2: M/2. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt alábbi szakemberekkel: a) legalább 1 fő, aki a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről szóló 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 13. § (2) bekezdés a) pontjában rögzítetteknek megfelelően „…az Országos Képzési Jegyzék szerint vízkútfúró szakképesítést szerzett, vagy olyan szakirányú középfokú végzettséggel rendelkezik, amelyhez tartozó tantárgyi képzés és vizsga a kút kivitelezésének elméleti és gyakorlati szinten történő elsajátítását igazolja…”; b) legalább 1 fő, aki a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti SZKV 1.3. víz- és földtani közeg védelem szakértői érvényes jogosultsággal vagy ezzel egyenértékű szakértő érvényes jogosultsággal, vagy a Korm. rendeletben meghatározott szakértői jogosultsághoz szükséges szakirányú érvényes végzettséggel és minimum 3 év kármentesítési tapasztalattal rendelkezik; c) legalább 1 fő, aki a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti SZKV 1.1. hulladékgazdálkodás szakértői érvényes jogosultsággal vagy ezzel egyenértékű szakértő érvényes jogosultsággal vagy a Korm. rendeletben meghatározott szakértői jogosultsághoz szükséges szakirányú érvényes végzettséggel és minimum 3 év kármentesítési tapasztalattal rendelkezik. d) legalább 1 fő, aki az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet II. fejezet 22. pontja szerinti VZ-VG tervezői jogosultság megszerzésének feltételeivel, és minimum 3 év kármentesítési tapasztalattal rendelkezik. Az M/2. a), b) és c) pontok szerinti szakemberek között az átfedés megengedett. Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján Ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján történő felszólítására csatolandó a teljesítésbe bevonni kívánt szakember (szervezetek) megnevezése, végzettsége illetve képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetése. Ajánlattevő csatolja annak a szakembernek a bemutatását, akit be kíván vonni a teljesítésbe az alábbiak szerint: 1. csatolni kell a szakember megnevezését tartalmazó EKR nyilatkozatot. A nyilatkozatban minimálisan az alábbiakat kell megjelölni: - az adott szakember nevét, - szakmai gyakorlat idejét (év, hónap), - a szakember munkáltatójának (illetve a vele jogviszonyban álló szervezet megnevezésének), jogviszonyának, valamint - azon alkalmassági feltétel pontos megjelölését, amely szerinti szakemberként kívánja az ajánlattevő bevonni az adott szakembert a szerződés teljesítésébe. 2. csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát az alábbi minimális tartalommal: - név, - jelenlegi munkahely (munkáltató) és munkakör megnevezése, - a szakember által megszerzett, alkalmassági minimumfeltételek igazolásához szükséges szakmai gyakorlat, tapasztalat feltüntetése, minimálisan az alábbi adatok megadásával: - szakmai tapasztalat rövid bemutatása - szakmai tapasztalat kezdete (év, hónap), vége (év, hónap) oly módon, hogy az M.2) alkalmassági feltétel megállapítható legyen. A szakmai önéletrajzból egyértelműen ki kell derülnie az alkalmassági feltételként előírt adatoknak, információknak, a szakmai önéletrajznak igazolnia kell minden feltételt, melyet a szakemberek vonatkozásában az alkalmassági minimumkövetelmények előírnak (így a adott esetben a jogosultság megszerzésének feltételeit). 3. Adott esetben csatolandó a szakember végzettségét igazoló dokumentum másolata. A 4. Csatolandó továbbá a szakember rendelkezésre állásra vonatkozó nyilatkozata. Amennyiben az M2 b)- d) pont szerint bemutatott szakember(ek) a jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában szerepel(nek),a szakmai önéletrajzban fel kell tüntetni a kamarai nyilvántartási számot és a jogosultság első megszerzésének pontos időpontját év, hónap, nap pontossággal, ebben az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időt a kamarai nyilvántartási szám és a jogosultság első megszerzésének pontos időpontjának megadásával igazolja. A szakembereknek adott esetben a fentiek szerinti jogosultságról szóló dokumentumainak egyszerű másolatát abban az esetben kell csatolni, amennyiben azok közhiteles nyilvántartásban nem érhetők el. Amennyiben elérhetők, azesetben szükséges csatolni a megfelelő szakember jogosultságának elérhetőségéről szóló információkat. Ezen szakemberek esetében ajánlattételkor Ajánlatkérő elfogadja az EEKD-ban tett ajánlattevői nyilatkozatot.
Többet mutasson
M/3: M/3. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább 1 db száraz fúrásos technológiával működő, legalább 100 mm fúrási átmérő képességgel rendelkező, és egyben legalább 10 méter fúrási talpmélység elérésére is alkalmas önjáró fúróberendezéssel, amely rendelkezik a bányafelügyelet által kiadott, a bányafelügyelet műszaki-biztonsági előírásainak való megfelelést tanúsító érvényes igazolással, vagy a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 16/2008. (VIII. 30.) NFGM rendelet szerinti érvényes EK megfelelőségi nyilatkozattal, vagy ezzel egyenértékű érvényes dokumentummal. Amennyiben a megajánlott fúrógép nem tartozik a bányakapitányságnak a Mélyfúrási Biztonsági Szabályzatról szóló 5/2022. (I. 24.) SZTFH rendelet hatálya alá, úgy elegendő a megfelelő gépészeti minősítési szakértői engedéllyel rendelkező személy vagy szervezet felülvizsgálatot tanúsító érvényes okirata. Igazolási mód: A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján az ajánlattevőnek a Kbt. 69. § (7) bekezdése alapján már az ajánlatához csatolnia kell az alkalmassági feltételben meghatározott EK nyilatkozat, a bányafelügyelet által kiadott igazolás vagy a gépészeti minősítési szakértői engedéllyel rendelkező személy vagy szervezet felülvizsgálatot tanúsító érvényes okirata másolatát. A minőségi értékelési szempont alapján ajánlott többlet fúróberendezés(ek)ről szóló igazolás(oka)t fent meghatározottak szerint szükséges csatolni. Bérelt gép esetén csatolni szükséges a bérleti szerződést, amely a megajánlott fúróberendezésre vonatkozik fúróberendezésenként beazonosíthatóan, amelynek az időbeli hatálya legalább a jelen közbeszerzési eljárásban kötendő szerződés hatályáig tart vagy amennyiben az lejár, nyilatkozni kell annak meghosszabbításáról.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ/1: SZ/1. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik akkreditált földtani közeg és felszín alatti víz mintavételi érvényes jogosultsággal. Igazolási mód: A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 26. § (1) bek. b) pontja alapján Ajánlattevőnek ajánlatában igazolnia kell a jogosultság meglétét egy cégszerűen aláírt nyilatkozattal vagy szerződéssel. Amennyiben a jogosultság közhiteles nyilvántartásból is ellenőrizhető, ajánlattevőnek a linket szükséges behivatkoznia.
Többet mutasson
SZ/2: SZ/2 Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a munka elvégzéséhez szükséges, a környezetvédelmi hatóság által kiállított, érvényes veszélyes hulladékokra vonatkozó országos hulladékgazdálkodási engedéllyel (szállítás), legalább a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. mellékletében szereplő, alábbi hulladékokat tartalmazza: HAK 17 05 03* veszélyes anyagokat tartalmazó föld és kövek HAK 17 05 07* veszélyes anyagokat tartalmazó vasúti pálya kavicságya HAK 17 09 03* veszélyes anyagokat tartalmazó egyéb építési-bontási hulladék (ideértve a kevert hulladékot is) Igazolási mód: A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 26. § (1) bek. b) pontja alapján szükséges ajánlattevőnek a hulladékgazdálkodási engedélyt csatolnia legkésőbb Ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § (4) bekezése szerinti felszólítására amelyből kiderül, hogy van jogosultsága az alkalmassági feltételben meghatározott hulladékfajták elszállítására a szerződés területi hatályára kiterjedő területre.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Ajánlatkérő nem írja teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
Kauciók és garanciák: Nem alkalmazott.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Kbt.135.§ (1), (5), (6); Kbt. 136. §; Ptk.6:130.§(1) -(2), 6:155.§. AK előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad, egyéb szerződést megerősítő kötelezettség nem terheli. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. § -ban meghatározott elektronikus számlákra vonatkozó rendelkezésre. A fizetési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok mellékletét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Vállalkozó a Megrendelő általi teljesítésigazolás kiállításától számított 12 hónap jótállást vállal a jelen Szerződés tárgyát képező munkákra, felhasznált anyagokra, alkatrészekre és a munkák útján létrejött eredménytermékekre. Amennyiben jogszabály vagy a gyártó ennél hosszabb jótállási időszakot határoz meg, akkor ez a hosszabb jótállás az irányadó. Kötbérek: A Vállalkozó a szerződésben meghatározott módon és esetekben késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért köteles fizetni. A kötbérek mértéke: a szerződésben meghatározott kötbéralap 20 %-a.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 17
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése, és a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1-16. §-ban foglaltak
szerint.
szerint. A Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése, és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1-16. §-ban foglaltak szerint. Kbt. 62.§ (1)Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 1. § (7)-(8) bekezdéseire. Igazolási mód: ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattételi szakaszában kizárólag az EEKDban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében ajánlattevő tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlattétel részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Utólagos igazolás: ld. Kbt. 69. § (4) bekezdés

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14130179244
Postacím: Dévai Utca 23.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Sándor Balázs
E-mail: sandor.balazs@mav-szk.hu 📧
Telefon: +36 301949876 📞
Fax: +36 15118534 📠
URL: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002482802024 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002482802024 🌏
Az elektronikus árverést az alábbi címen rendezik: https://ekr.gov.hu 🌏
Leírás:
Ajánlatkérő a Kbt. 108. § (5) bekezdés b) pontja alapján az összes bírálati szempont tekintetében árlejtést tart.
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1.) Az eljárásban való részvétel feltétele az EKR-be történő regisztráció. 2.) A Közbeszerzési dokumentumokat (továbbiakban: KD) AK a Kbt.39. §(1)bek. alapján elektronikus úton térítésmentesen hozzáférhetővé teszi AT-k szamara az EKR-ben. Az AK nem tud felelősséget vállalni az esetleges kieg. tájékoztatás megküldésére olyan gazd. szereplő számara, aki elektronikus úton letöltötte a KD-t, azonban nem tájékoztatta AK-t a letöltés tényéről. 3.) AT az ajánlattal kapcsolatban kiegészítő tájékoztatást kérhet, a vonatkozó előírásokat a KD tartalmazza. 4.) AT-nek a Kbt. 66.§(1) bek-e alapján az AF-ban, KD-ban meghatározott tartalmi és formai köv.-eknek megfelelően kell elkészítenie ajánlatát. A vonatkozó előírásokat és az ajánlatba csatolandó dokumentumok teljes listáját a KD tartalmazza. 5.) Az ajánlatot az EKR rendszerbe a www.ekr.gov.hu weboldalon kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig a megadott címen keresztül (az EKR rendszerben kitöltendő nyilatkozatokat elektronikus űrlap, a további dokumentumokat pdf formátumban). 6.) AT-nek (közös AT-knek) az ajánlatában nyilatkoznia kell az AF feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. [Kbt.66. § (2) bek.] 7.) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ában foglalt feltételeknek figyelemmel a (2)–(3) bek-re. Csatolni kell a közös AT-k megállapodását, melyben rögzítik a Kbt. 35. § (6) bek-ben előírt egyetemleges felelősségvállalást a szerz. teljesítéséért, továbbá meg kell adni a közös AT-k munkamegosztását a feladatok és azok részaránya tekintetében. A közös ajánlattételre vonatkozó szabályokat részletesen lásd KD. 8.) AK a hiánypótlas és felvilágosítás-adás lehetőségét a Kbt. 71.§-a szerint biztosítja és nem alkalmazza a Kbt. 71.§ (6) bek-ben előirt korlátozást. A hiánypótlásokat az EKR rendszerben kell megtenni. 9.) Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával kapcsolatban felmerülő költség az AT-t terheli, kivéve az EKR-rel kapcsolatos költséget. 10.) Az eljárás során benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatók. 11.) A Kbt.66.§ (6) bek. szerint AK előírja, hogy AT-nek meg kell jelölnie a közbeszerzés azon részét/részeit, amelynek teljesítéséhez alvállalkozót kíván igénybe venni, továbbá ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozót,valamint az AT-i teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát. Nemleges nyilatkozatokat is csatolni kell. 12.) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. Az eljárás során mindennemű közlés magyarul történik. AK az idegen nyelvű iratok AT általi fordítását is elfogadja. (Kbt. 47.§(2) bek). Az AT képviseletére jogosult személy az ajánlatban köteles cégszerűen nyilatkozni, hogy a fordítás mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának a helyességéért AT a felelős. 13.) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet es az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Nemlegesség esetén is csatolandó. 14.) Amennyiben az AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. 15.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65.§(11) bek-ben foglaltakra, mely szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmasság igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként – a jogelőd a Kbt.65.§(7) bek. szerinti bevonása nélkül – maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy – ha a jogelőd megszűnt – megszűnése hiányában fennállna. A gazd. szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 64.§ szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alk. igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát. 16.) AK tájékoztatja az AT-ket, hogy az eljárással kapcsolatos határidők tekintetében a közép-európai idő az irányadó. 17.) A jelen eljárás során a mindenkori magyar jog az irányadó. 18.) Az AF és KD közötti esetleges eltérés esetén az AF-ban foglaltak az irányadók. 19.) Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833 /2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben az előírt nyilatkozat nem kerül benyújtásra a KD-ban előírt módon (hiánypótlást követően sem), Ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja. 20.) Amennyiben AT a Kbt. 44. § (1) bek. alapján az ajánlatának egy részét üzleti titoknak (ideértve a védett ismeretet is) minősíti és ezáltal annak nyilvánosságra hozatalát megtiltja, úgy erről nyilatkoznia kell ajánlatában. Felhívjuk AT figyelmét a Kbt. 44.§(2)-(4) bek-ben foglaltakra. A fentiek alapján üzleti titoknak minősített információkat az ajánlatban elkülönített módon kell közölni. AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben az AT valamely adatot a Kbt. 44.§(2)-(3) bek-be ütköző módon minősít üzleti titoknak és ezt az AK hiánypótlási felhívását követően sem javítja, úgy AT ajánlata a Kbt. 73. § (1) bek. fa) pontja alapján érvénytelen. Nemleges nyilatkozat is csatolandó. 21.) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró v. nyilatkozatot tevő személyek aláírási címpéldányát, aláírásmintáját (lásd KD). 22.) (Adott esetben) az egyenértékűség fennállásának igazolása az AT kötelezettsége. 23.) A hirdetményfeladó rendszerben alkalmazott karakterkorlátozás miatt minden egyéb rendelkezés a KD-ban. 24.) Ajánlatkérő a tárgyi eljárásban ELŐÍRJA a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjának alkalmazását. 25.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdése szerinti fordított bírálatot. 26.) Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az alkalmassági feltételekben a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg. 27) Amennyiben Ajánlattevő az M2) d) pont szerinti szakembert bármelyik részajánlattételre való ajánlattétel esetén jogosultsággal való rendelkezés nélkül és a jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalattal rendelkezőként ajánlja meg, Ajánlatkérő szerződéskötési feltételként előírja a jogosultsággal való rendelkezés igazolását. A jogosultsággal való rendelkezés a kamarai nyilvántartási szám Ajánlatkérővel való közlésével igazolható.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 043-137989 (2025-02-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 158 209 542 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 158 209 542 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 79 104 771 HUF 💰
A teljesítés helye:
A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 24317-1/2024/SZK
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-11-07 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002482802024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7345
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: BGT Hungaria Környezettechnológiai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10759286243
Postacím: Bartók Béla Út 152/H
Postai irányítószám: 1113
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: peterg@bgt.hu 📧
Telefon: +36 12041961 📞
URL: https://www.bgt.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7361
Az ajánlattevő fél vezetője
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: FTR 2000 Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12807244213
Postacím: Lártóhegy Köz 7. 1a
Postai irányítószám: 2119
Postai város: Pécel
Régió: Pest 🏙️
E-mail: ftr2000@ftr2000.hu 📧
Telefon: +36 12006200 📞
Név: Green Collect Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24099970213
Postacím: Pannónia Utca 1-3.
Postai irányítószám: 2000
Postai város: Szentendre
E-mail: gottlinger.anita@gmail.com 📧
Telefon: +36 703237327 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7369
A vállalkozó neve és címe
Név: Agruniver Holding Környezetvédelmi és Kutatásfejlesztési Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12945609213
Postacím: Ganz Ábrahám Utca 2.
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
E-mail: info@agruniverholding.hu 📧
Telefon: +36 309422671 📞
Fax: +36 28415964 📠
URL: https://www.agruniverholding.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7441
A vállalkozó neve és címe
Név: ELGOSCAR Környezettechnológiai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 32075382243
Postacím: Soroksári Út 164. 3. ép. fszt.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: iroda@elgoscar.eu 📧
Telefon: +36 13637231 📞
URL: https://www.elgoscar.eu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7457
A vállalkozó neve és címe
Név: GEOHIDROTERV Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10499449242
Postacím: Fehér Út 10/A
Postai irányítószám: 1106
E-mail: geohidroterv@geohidroterv.hu 📧
Telefon: +36 12047768 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7473
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
M/3 alkalmassági feltétel (fúrógép biztosítása), Kútfúrás, kútkialakítás ;SZ/2 alkalmassági feltétel (hulladékgazdálkodási engedély): Veszélyes és nem veszélyes hulladék szállítás és kezelés;M/1 alkalmassági feltétel teljesítésére; akkreditált laboratóriumi vizsgálat
Többet mutasson
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 27686669.85 HUF 💰
Arány (%): 35
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
M/3 alkalmassági feltétel (fúrógép biztosítása), Kútfúrás, kútkialakítás ;SZ/2 alkalmassági feltétel (hulladékgazdálkodási engedély): Veszélyes és nem veszélyes hulladék szállítás és kezelés;M/1 alkalmassági feltétel teljesítésére; akkreditált laboratóriumi vizsgálat
Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Ökoproject Eger Környezetvédelmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12515886210
Postacím: Szvorényi Utca 10
Postai irányítószám: 3300
Postai város: Eger
Régió: Heves 🏙️
E-mail: okopro@okopro.t-online.hu 📧
Telefon: +36 36411103 📞
Fax: +36 36517316 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Név: BIOCENTRUM Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11753795210
Postacím: Ércelő út 1
Postai irányítószám: 3211
Postai város: Gyöngyösoroszi
E-mail: adrienn.csonka@biocentrum.eu 📧
Telefon: +36 16128916 📞
Fax: +36 16147119 📠
URL: https://www.biocentrum.eu 🌏
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Név: Megaterra Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 12201693243
Postacím: Zulejka Utca 4
Postai irányítószám: 1126
E-mail: megaterra@megaterra.hu 📧
Telefon: +36 209311230 📞
Fax: +36 12135813 📠
URL: https://www.megaterra.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7513
A vállalkozó neve és címe
Név: MECSEKÉRC Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11563192202
Postacím: Esztergár Lajos Utca 19
Postai irányítószám: 7633
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: beszerzes@mecsekerc.hu 📧
Telefon: +36 72535370 📞
Fax: +36 72535388 📠
URL: https://www.mecsekerc.hu 🌏

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7337
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
SZ/2 alkalmassági feltétel (hulladékgazdálkodási engedély), Veszélyes és nem veszélyes hulladék szállítás és kezelés;M/2.a) alkalmassági feltétel (1 fő vízkútfúró); M/3 alkalmassági feltétel (fúrógép biztosítása), Kútfúrás, kútkialakítás ;M/1 alkalmassági feltétel (akkreditált laboratórium), Akkreditált mintavétel és laboratóriumi vizsgálat
Többet mutasson
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 27686669.85 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
SZ/2 alkalmassági feltétel (hulladékgazdálkodási engedély), Veszélyes és nem veszélyes hulladék szállítás és kezelés;M/2.a) alkalmassági feltétel (1 fő vízkútfúró); M/3 alkalmassági feltétel (fúrógép biztosítása), Kútfúrás, kútkialakítás ;M/1 alkalmassági feltétel (akkreditált laboratórium), Akkreditált mintavétel és laboratóriumi vizsgálat
Többet mutasson
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7353
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7377
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7449
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7465
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7481
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 104 771 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002482802024/7505

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Sándor Balázs
Forrás: OJS 2025/S 219-754312 (2025-11-12)