A Balmazújváros Város Önkormányzata és a Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása által biztosított bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai korosztály és a szociálisan rászorulók részére közétkeztetési szolgáltatás biztosítása főzőkonyha üzemeltetéssel a vonatkozó hatályos jogszabályoknak megfelelő minőségben. Az Önkormányzat megrendeli az intézményei közétkeztetésének biztosítását a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt, egyúttal ellenszolgáltatásként átengedi a tulajdonában lévő konyhák hasznosításának jogát évi 20.000.000,- Ft díj ellenében, valamint átengedi a szülőktől az Önkormányzat által beszedett térítési díjak 100%-át és az Önkormányzat által igényelt normatív támogatást a ténylegesen megrendelt adagszámok arányában.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-03-03.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-02-18.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-02-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közétkeztetés
Hivatkozási szám: EKR000119212025
Rövid leírás:
“A Balmazújváros Város Önkormányzata és a Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása által biztosított bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai...”
Rövid leírás
A Balmazújváros Város Önkormányzata és a Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása által biztosított bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai korosztály és a szociálisan rászorulók részére közétkeztetési szolgáltatás biztosítása főzőkonyha üzemeltetéssel a vonatkozó hatályos jogszabályoknak megfelelő minőségben. Az Önkormányzat megrendeli az intézményei közétkeztetésének biztosítását a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt, egyúttal ellenszolgáltatásként átengedi a tulajdonában lévő konyhák hasznosításának jogát évi 20.000.000,- Ft díj ellenében, valamint átengedi a szülőktől az Önkormányzat által beszedett térítési díjak 100%-át és az Önkormányzat által igényelt normatív támogatást a ténylegesen megrendelt adagszámok arányában.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Étkezdei szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000119212025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“A Balmazújváros Város Önkormányzata és a Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása által biztosított bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai...”
A beszerzés leírása
A Balmazújváros Város Önkormányzata és a Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása által biztosított bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai korosztály és a szociálisan rászorulók részére közétkeztetési szolgáltatás biztosítása főzőkonyha üzemeltetéssel a vonatkozó hatályos jogszabályoknak megfelelő minőségben. Az Önkormányzat megrendeli az intézményei közétkeztetésének biztosítását a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt, egyúttal ellenszolgáltatásként átengedi a tulajdonában lévő konyhák hasznosításának jogát évi 20.000.000,- Ft díj ellenében, valamint átengedi a szülőktől az Önkormányzat által beszedett térítési díjak 100%-át és az Önkormányzat által igényelt normatív támogatást a ténylegesen megrendelt adagszámok arányában. Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. Várható mennyiség: naponta összesen 92 adag reggeli 963 adag tízórai 1417 adag ebéd és 956 adag uzsonna a dokumentációban részletezettek szerint A közbeszerzési dokumentumokban részletesen megadott mennyiségi adatok tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a részletezett mennyiségtől bármely áru (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) esetében változatlan szerződéses feltételek mellett + 20%-kal eltérjen. Az átlagmennyiségeket a Közbeszerzési Dokumentum tartalmazza. A dokumentáció részeként az Ajánlattevők rendelkezésére bocsátot ajánlati ártáblázatban megjelölt valamennyi étkezési típust biztosítani kell, az ott szereplő nettó adagár megjelölése kötelező. A bölcsödében, óvodákban a tanítás nélküli munkanapokon, a téli, tavaszi és nyári szünetekben étkeztetés van. A szünetek, a zárva tartás időtartamát Ajánlatkérő (az érintett intézmények) a szünet, a zárva tartás kezdőnapját megelőző 7. napig köteles jelenteni nyertes Ajánlattevő felé. Nyertes Ajánlattevő köteles a szerződést úgy teljesíteni, hogy 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származik. A közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés alapján a közétkeztetési szolgáltatásról szóló szerződésnek főzőkonyhánként, illetve telephelyenként tartalmaznia kell a beszerzett termék összértékén belül a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek, illetve a helyi élelmiszer termékek összesített arányát. Ezen kötelezettség teljesítésének igazolása céljából nyertes Ajánlattevő köteles a nyomonkövetési dokumentációjából külön jogszabály szerint elektronikus úton adatot szolgáltatni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ részére. Az adatszolgáltatás, valamint a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. és 5. § szerint vállalt feltételek teljesülését külön jogszabály szerint kockázatbecslés alapján a NÉBIH, a táplálkozás-egészségügyi feltételek teljesülését a népegészségügyi hatóság ellenőrzi. A szolgáltatás során figyelembe kell venni az alábbi jogszabályi rendelkezéseket: 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 62/2011. (VI.30.) VM rendelet a vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről 2007. évi CVI. törvény az állami vagyonról 2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról 68/2007. (VII.26.) FVM-EÜM-SZMM együttes rendelet az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről; 852/2004/EK rendelet az élelmiszerhigiéniáról; 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről (továbbiakban: Éltv.) 676/2020. (XII.28.) Korm. rendelet a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól.
Többet mutasson
További információk:
“Értékelési szempont tekintetében az EKR csak 1 db ár kritériumot enged rögzíteni. Az Ajánlati ár (nettó egységárak nettó Ft) értékelési szempont helyesen:...”
További információk
Értékelési szempont tekintetében az EKR csak 1 db ár kritériumot enged rögzíteni. Az Ajánlati ár (nettó egységárak nettó Ft) értékelési szempont helyesen: Korosztály Az egyes étkezés típusok nettó egységára HUF/adag súlyszám Óvoda tízórai 10 ebéd 10 uzsonna 10 Általános Iskola tízórai 9 ebéd 11 uzsonna 9 Középiskola tízórai 1 ebéd 2 uzsonna 1 Bölcsőde reggeli 3 tízórai 3 ebéd 3 uzsonna 3 Idősek Házhoz szállított ebéd 5
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Étkezdei szolgáltatások📦
További termékek/szolgáltatások: Saját tulajdonú ingatlannal kapcsolatos szolgáltatások📦
Postacím: Bolyai János
utca
57/A
Irányítószám: 4060
Város: Balmazújváros
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar🏙️
Postacím: Vörösmarty
34-36.
Bimbó
köz
2.
Kossuth
19.
Hortobágyi
út
12.
1.
Batthyány
7.
Móricz Zsigmond
1-3.
18.
Dózsa György
17-23.
9.
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
“A közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020 (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése...”
További információk a megújításról
A közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020 (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárás alapján szerződés legfeljebb 2 éves időtartamra köthető, mely a Kbt. szabályai szerint legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható. Ajánlatkérő jogosult a szerződés időtartamát egyoldalúan további 24 hónappal meghosszabbítani. Ez Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pont szerinti módosítás.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Fogyasztói visszajelzési rendszerek bevezetésének vállalása, a szolgáltatást igénybe vevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre van lehetősége (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt (igen/nem)
A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert (igen/nem)
Kizárólag friss (nem fagyasztott) frissen tisztított, feldolgozott zöldség használata az ételek elkészítése során (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A diétás étkezés biztosítása az ajánlatában megadott árakhoz képest ...... %-kal emelt áron. (min. 0 % max. 20 %)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 74
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Az ajánlat részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. A módszer (módszerek) ismertetése,...”
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Az ajánlat részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Az Ajánlati ár (nettó egységárak nettó Ft) és a 4. A diétás étkezés biztosítása az ajánlatában megadott árakhoz képest ...... %-kal emelt áron. (min. 0 % max. 100 %) értékelési szempontok tekintetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról szóló útmutatójában (a továbbiakban: Útmutató) az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést az alábbi képlet alkalmazásával: P=(A legjobb)/(A vizsgált)*(P max#- P min)+P min# P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa (10 pont) P min: a pontskála alsó határa (1 pont) A legjobb: a legelőnyösebb (legalacsonyabb megajánlást tartalmazó) ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az Ajánlati árakat pozitív egész számmal, magyar forintban (Ft) kell meghatározni. Az ajánlati árnak az általános forgalmi adó kivételével tartalmaznia kell szerződés teljesítéséhez szükséges valamennyi költséget. A legkedvezőbb a legalacsonyabb ajánlati ár. Az 1., 2., és a 3. értékelési részszempont esetén az ajánlatok értékelése pontozással történik. (abszolút értékelési módszer). Az 1.-3. értékelési részszempontja tekintetében a ponthatárok közötti pontszámok meghatározása pontozással történik a Közbeszerzési Hatóság „a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” szóló útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) alapján, az alábbiak szerint: 1. Amennyiben Ajánlattevő a fogyasztói visszajelzési rendszerek bevezetését vállalja, a szolgáltatást igénybevevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre van lehetősége azaz „Igen” válasz esetén adott pontszám: 10 pont. Amennyiben Ajánlattevő a fogyasztói visszajelzési rendszerek bevezetését nem vállalja, a szolgáltatást igénybevevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre nincs lehetősége azaz „Nem” válasz esetén az adott pontszám: 0 pont. 2. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt azaz „Igen” válasz esetén adott pontszám: 10 pont. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal nem szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt azaz „Nem” válasz esetén az adott pontszám: 0 pont. 3. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert azaz „Igen” válasz esetén adott pontszám: 10 pont. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert azaz „Nem” válasz esetén az adott pontszám: 0 pont. Az ajánlat Felolvasólapján az adott értékelési részszempont tekintetében „Igen” vagy „Nem” megadása szükséges. A kapott pontok két tizedes jegy pontosságig kerülnek kiszámításra. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd részszempontonként összeadásra kerülnek. A legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlatnak.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Az ajánlat részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. A módszer (módszerek) ismertetése,...”
Az eljárás legfontosabb jellemzői
Az ajánlat részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Az Ajánlati ár (nettó egységárak nettó Ft) és a 5. A diétás étkezés biztosítása az ajánlatában megadott árakhoz képest ...... %-kal emelt áron. (min. 0 % max. 20 %) értékelési szempontok tekintetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról szóló útmutatójában (a továbbiakban: Útmutató) az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést az alábbi képlet alkalmazásával: P=(A legjobb)/(A vizsgált)*(P max#- P min)+P min# P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa (10 pont) P min: a pontskála alsó határa (1 pont) A legjobb: a legelőnyösebb (legalacsonyabb megajánlást tartalmazó) ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az Ajánlati árakat pozitív egész számmal, magyar forintban (Ft) kell meghatározni. Az ajánlati árnak az általános forgalmi adó kivételével tartalmaznia kell szerződés teljesítéséhez szükséges valamennyi költséget. A legkedvezőbb a legalacsonyabb ajánlati ár. Az 1., 2., 3. és a 4. értékelési részszempont esetén az ajánlatok értékelése pontozással történik. (abszolút értékelési módszer). Az 1.-4. értékelési részszempontja tekintetében a ponthatárok közötti pontszámok meghatározása pontozással történik a Közbeszerzési Hatóság „a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” szóló útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) alapján, az alábbiak szerint: 1. Amennyiben Ajánlattevő a fogyasztói visszajelzési rendszerek bevezetését vállalja, a szolgáltatást igénybevevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre van lehetősége azaz „Igen” válasz esetén adott pontszám: 10 pont. Amennyiben Ajánlattevő a fogyasztói visszajelzési rendszerek bevezetését nem vállalja, a szolgáltatást igénybevevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre nincs lehetősége azaz „Nem” válasz esetén az adott pontszám: 0 pont. 2. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt azaz „Igen” válasz esetén adott pontszám: 10 pont. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal nem szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt azaz „Nem” válasz esetén az adott pontszám: 0 pont. 3. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert azaz „Igen” válasz esetén adott pontszám: 10 pont. Amennyiben Ajánlattevő a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül heti egy alkalommal szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert azaz „Nem” válasz esetén az adott pontszám: 0 pont. 4. Amennyiben Ajánlattevő kizárólag friss (nem fagyasztott), frissen tisztított, feldolgozott zöldséget használ az ételek elkészítése során azaz „Igen” válasz esetén adott pontszám: 10 pont Amennyiben Ajánlattevő nem kizárólag friss (nem fagyasztott), frissen tisztított, feldolgozott zöldséget használ az ételek elkészítése során vagy kizárólag mirelitt zöldséget használ azaz „Nem” válasz esetén adott pontszám: 0 pont Az ajánlat Felolvasólapján az adott értékelési részszempont tekintetében „Igen” vagy „Nem” megadása szükséges. A kapott pontok két tizedes jegy pontosságig kerülnek kiszámításra. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd részszempontonként összeadásra kerülnek. A legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlatnak. A 4. értékelési szempont (friss (nem fagyasztott) frissen tisztított, feldolgozott zöldség használata az ételek elkészítése során) szerinti vállalást Ajánlattevőnek igazolnia kell pl. Fénykép dokumentáció, írásbeli szerződés csatolásával. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a vállalt értékelési szempontra adott megajánlás teljesítését a szerződés teljesítése során fokozottan ellenőrizni fogja, annak nem teljesítése a szerződés felmondását vonhatja maga után!
Többet mutasson Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-03-03 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-03-03 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályai az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (e-Kr.) 15. § és a Kbt. 68. §...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikus bontás szabályai az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (e-Kr.) 15. § és a Kbt. 68. § szerint. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-03-03 12:00:00 📅
Hely:
“https://ekr.gov.hu”
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályai az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (e-Kr.) 15. § és a Kbt. 68. §...”
További információk
Az elektronikus bontás szabályai az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (e-Kr.) 15. § és a Kbt. 68. § szerint. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P/1.pénzforgalmi számlán sorbaállás: P1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 19.§ (1) bekezdés a) pontja alapján...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P/1.pénzforgalmi számlán sorbaállás: P1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 19.§ (1) bekezdés a) pontja alapján a cégkivonatban szereplő valamennyi pénzforgalmi (a megszűnt pénzforgalmi számlák kivételével) számlájára szóló, a számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapra vonatkozó nyilatkozatát az alábbi tartalommal attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak: - a pénzforgalmi számla (számlák) száma, - a pénzforgalmi számla (számlák) megnyitásának időpontja(i), - a pénzforgalmi számláján (számláin) az AF feladásától visszafelé számított 12 hónapon belül előfordult-e a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerint definiált, 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorbaállítás. (Ajánlatkérő a sorban állás szóhasználatot is elfogadja. A sorbaállítás/sorban állás fogalma a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározottak szerint értendő, azaz: „a pénzforgalmi szolgáltató által vezetett fizetési számlára érkező fizetési megbízás fedezethiány miatt történő nem teljesítése (függőben tartása) és várakozási sorba helyezése a jövőbeni teljesítés céljából, ide nem értve azt az esetet, amikor a fizető fél az ütemezett fizetések céljából, a beérkezett fizetési műveletek tervszerű teljesítése érdekében sorba helyezésről állapodik meg a pénzforgalmi szolgáltatóval”). Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): P1. Alkalmatlan az AT (közös AT), amennyiben az AT (közös AT) valamelyik számlavezető pénzügyi intézménytől származó nyilatkozata alapján számláján az AF feladásától visszafelé számított 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás (2009. évi LXXXV.tv 2. § 25. pontjában meghatározott szerinti) volt.
“P/2. árbevétel: P/2. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az AF feladását...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P/2. árbevétel: P/2. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az AF feladását megelőző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a közétkeztetési tevékenységből származó árbevételéről szóló, cégszerűen aláírt nyilatkozatát. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): P/2. Alkalmatlan az AT (közös AT), amennyiben az AF feladását megelőző 3 lezárt üzleti évben közétkeztetési tevékenységből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a nettó 749.000.000.,- Forintot.
“M/1. referencia: M1. Ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított 3 év legjelentősebb (a közbeszerzés tárgya szerinti...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/1. referencia: M1. Ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított 3 év legjelentősebb (a közbeszerzés tárgya szerinti közétkeztetésre/gyermekétkeztetésre vonatkozó), szerződésszerűen teljesített (befejezett) szolgáltatási referenciáit, a Kr. 22. § (1) bekezdésében meghatározott módon. A szolgáltatásoknak a vizsgált három éves időszak alatt befejezettnek, de a felhívás feladásának napjától visszafelé számított legfeljebb 6 éven belül megkezdettnek kell lennie. A referencia tartalmazza az alábbiakat: • szerződést kötő másik fél megnevezését; • a szolgáltatás tárgyát, mennyiségét, a teljesített munkák leírását (olyan részletezettséggel, amely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható); • a teljesítés idejét, kezdő és befejező (év/hónap/nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával), • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M1.Alkalmatlan az AT (közös AT), ha a felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) nem rendelkezik összességében legalább 1 db, a közbeszerzés tárgya szerinti közétkeztetésre/gyermekétkeztetésre vonatkozó, szerződésszerűen teljesített olyan referenciával, amely legalább 24 hónap folyamatos szolgáltatást tartalmazott és ahol a napi adagszám elérte legalább a 700 adag mennyiséget.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“SZ/1 szakmai tev. engedélyek: SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ/1 szakmai tev. engedélyek: SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval. Ajánlatkérő az alkalmassági igazolása körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vonatkozó nyilvántartásából ellenőrzi, hogy Ajánlattevő szerepel-e a FELIR azonosító számmal rendelkező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerben. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): SZ/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval.
“SZ/2 szakmai tev. engedélyek: SZ/2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ/2 szakmai tev. engedélyek: SZ/2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítéssel és be kell nyújtania a minősítések eredményeit. Ajánlattevő az alkalmasság igazolása körében köteles csatolni az élelmiszerláncfelügyeleti szerv normál és diétás főzőkonyhára vonatkozó minősítésének másolatát. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): SZ/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítéssel.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nyertes ajánlattevőnek gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását nem teszi lehetővé /Kbt. 35. § (8)...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nyertes ajánlattevőnek gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását nem teszi lehetővé /Kbt. 35. § (8) bekezdés/, de közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös At.-nek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban részletezett minimális tartalommal. Ak. az önálló At.-k esetében is kizárja gazdálkodószervezet létrehozását. Ha több At. közösen nyújt be ajánlatot,akkor az arról szóló-egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalást tartalmazó - megállapodást az ajánlathoz csatolni kell. A megállapodás minimális tartalmi elemeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Közös At.-nek a Kbt. 35.§-ban foglaltakat be kell tartaniuk. A BT-300 További információk ponthoz II: 23. Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell származzon. Nyertes Ajánlattevő a szerződés teljesítési ideje alatt köteles Ajánlatkérőnek írásban igazolni jelen előírás folyamatos betartását. A rendelkezés be nem tartása a szerződés Ajánlatkérő általi felmondásához vezethet. 24. Jelen felhívásban és a további közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet, a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020 (XII. 28.) Korm. rendelet illetve a további vonatkozó jogszabályok előírásai irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre a Kbt.- ben foglalt eltérésekkel a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. 25. Ak. a Közbeszerzési dokumentumokban Árazatlan költségvetést biztosít. At.-ők feladatát képezi, hogy az Árazatlan költségvetést beárazzák és az ajánlat részeként benyújtsák, a Közbeszerzési dokumentumokban előírtak figyelembe vételével. At.- nek részletes ajánlatot kell tenniük az Árazatlan költségvetés kitöltésével. Beárazott költségvetést Ak. szakmai ajánlatnak tekinti. Felhívjuk At.figyelmét, hogy az Árazatlan költségvetésen belül tilos az egyes sorokat összevonni, valamint tilos az egyes tételekhez tartozó mennyiségeket megváltoztatni. 26. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kizárólag Microsoft excel program kerekítésből adódó eltéréseket nem minősíti számítási hibának. 27. FAKSZ: Dr. Éles J. Viktória, Lajstromszám: 01313 (korábban 00411) levelezési cím: 4026 Debrecen, Bem tér 11/C fsz. 14. e-mail cím: drelesjv@gmail.com BT-70 OPT-060 A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek folytatása: Késedelmi kötbér: Amennyiben At. az étkeztetést a szerződésben rögzített kiszállítási határidőn belül, előzetes értesítés nélkül,bizonyíthatóan olyan okból nem teljesíti, amelyért At. felelős, úgy a késedelembe eséstől számított minden megkezdett késedelmes óra után késedelmi kötbér fizetésére köteles. A késedelmi kötbér mértéke a késedelemmel érintett intézmény megrendelése tekintetében a késedelemmel érintett mennyiség nettó ellenértékének 5%-a. Ha At. a szerződésben rögzített kiszállítási határidőhöz képest neki felróható okból 70 percet meghaladó késedelembe esik Ak. jogosult a teljesítést meghiúsultnak tekinteni és meghiúsulási kötbért kiszabni. Meghiúsulási kötbér: A meghiúsulási kötbért Ak. abban az esetben érvényesítheti, ha az At. bizonyíthatóan saját teljesítésére visszavezethető okból nem teljesít. A meghiúsulási kötbér mértéke a meghiúsulással érintett mennyiség nettó ellenértékének 10%-a. A kötbér esedékessé válik hibás teljesítés esetén a kifogás közlésével, késedelem esetén a tényleges teljesítés időpontjában. Ak. jogosult kötbérkövetelését az At.-nek fizetendő összegbe beszámítani úgy, hogy a kötbér összege levonásra kerül az esedékes számlából. Amennyiben az Ak.- nek az At. nem teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték-fizetési kötelezettsége, úgy Ak. Fizetési felszólítást küldhet az At.-nek, aki annak kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles a kötbért Ak. részére kifizetni.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“AK az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték mértéke 10.000.000.-Ft azaz tízmillió forint. Az ajánlati...”
Kauciók és garanciák
AK az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték mértéke 10.000.000.-Ft azaz tízmillió forint. Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése), az alább megadott bankban. Igazolásának módja: Kbt. 54. § (2) bekezdés alapján. Az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása: -befizetést/átutalást igazoló dokumentum AK fizetési számlaszáma: OTP Bank Nyrt.- nél vezetett 11738091-15373175-00000000 számú számla. - garancia biztosításával való teljesítés esetén a garancialevél, készfizető kezességvállalás esetén a kezességvállalásról szóló dokumentum, - biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvény. A garancialevél, a kezességvállalásról szóló dokumentum valamint a kötelezvény tekintetében AK előírja és kiemelten is felhívja a figyelmet az alábbiakra: Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. (Kbt. 41/A. § (2) bek). Amennyiben AT az ajánlati biztosítékot banki átutalástól eltérő módon kívánja teljesíteni, úgy a teljesítést igazoló dokumentum (bankgarancialevél...stb) az ajánlattételi határidőig csatolandó!
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A közbeszerzési szerződés alapján létrejövő pénztartozás teljesítésének idejére a Ptk. 6:130. § (1) és (2) és a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdése...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A közbeszerzési szerződés alapján létrejövő pénztartozás teljesítésének idejére a Ptk. 6:130. § (1) és (2) és a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdése irányadó. A számla kiállítására egyebekben a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak, valamint az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény vonatkozó rendelkezési az irányadóak. Az elszámolás alapját a ténylegesen teljesített mennyiségek és a hatályos egységárak szorzata adja (adott hónapra megrendelt adagszámok x az egy adagra vonatkozó egységár áfával növelten). Nyertes At. tudomásul veszi, hogy az étkezési nyersanyagnorma Balmazújváros Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről és a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról szóló 13/2022 (VI.28) önkormányzati rendeletében meghatározott. A számlán feltüntetésre kell, hogy kerüljön a tárgyhónapban kiadott adagok száma és azok ára étkezési típusonként, normál és diétás bontásban.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Hibás teljesítési (minőségi) kötbér: A hibás teljesítési kötbért Ak. At. bizonyíthatóan nem szerződésszerű teljesítése esetén érvényesíti, amennyiben a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Hibás teljesítési (minőségi) kötbér: A hibás teljesítési kötbért Ak. At. bizonyíthatóan nem szerződésszerű teljesítése esetén érvényesíti, amennyiben a hibás teljesítésért az At. , vagy az általa a teljesítésbe szabályszerűen bevont közreműködő felelős. Ak. hibás teljesítési kötbért alkalmaz abban az esetben is, ha a szolgáltatás ellátása bizonyíthatóan és az At.-nek felróhatóan nem felel meg a jogszabályi és/vagy hatósági előírásnak. At. hibás teljesítésre vonatkozó kötbért akkor köteles megfizetni, ha az Ak. hibás teljesítéséről szóló második írásbeli figyelmeztetése után sem tesz intézkedéseket a hibás teljesítés megszüntetésére. A hibás teljesítési (minőségi) kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett mennyiség nettó ellenértékének 5%-a.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: bankr-nat
Kizárási okok leírása:
“A Kbt. 114. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban At.), alvállalkozó (továbbiakban alv.), és nem vehet részt az...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 114. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban At.), alvállalkozó (továbbiakban alv.), és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében (továbbiakban: bek.) foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az Ajánlatkérőnek (továbbiakban: Ak.) az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, aki a Kbt. 62.§ (1) vagy (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alá tartozik, illetőleg akivel szemben a Kbt. 62. § (1)vagy (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be. A kizáró okok igazolásának részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák. Ak. alkalmazza a Kbt. 67. § (1) és (3) bekezdését, a Kbt. 114. § (2) bekezdését, továbbá a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. §-át azzal, hogy egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtását nem írja elő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-a szerinti öntisztázás lehetőségére. A BT-300 További információk ponthoz I.: 21. Jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 117. §-a alapján a Kbt. Második Részben foglalt szabályok által nem kötött, önálló eljárási szabályok kialakításával kerül lefolytatásra. A Kbt. 117. § (2) bek. alapján az önállóan kialakított eljárási szabályok a következők: Ak. az eljárás során a Kbt. 112. § (1) bek. b) pontja szerint jár el - nyílt elj.-t alkalmaz a nemzeti eljárásrend szabályai szerint - az alábbi eltérésekkel: -1. Ak. a Kbt. 114.§ (6) bek.-ét kiegészíti azzal, hogy a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 7 nappal (az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 5. munkanapig) be kell nyújtani, ellenkező esetben a kiegészítő tájékoztatást az Ak-nek nem kötelező megadnia. -2. Ak. a Kbt. 45.§ (1) bek. szerinti iratbetekintést elektronikus úton biztosítja, az adott dokumentum(ok) elektronikus levél (e-mail) formájában történő megküldésével. -3. Ak. a Kbt. 114/A. § (1) bek.-ben foglaltakat - a Kbt. 81. § (5) bek.-nek alkalmazására tekintettel - azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti adatbázisok adatait kizárólag a bírálatba bevont ajánlattevő(k) (azaz az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő egy ajánlattevő) ajánlata vonatkozásában ellenőrzi. -4. Ak. a tárgyi eljárásban a Kbt. 114/A. § (1) bekezdésében foglaltak szerint jár el, melyre tekintettel előírja,hogy a bírálat keretében a kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint a Kbt. 82. § (5) bek.szerinti objektív kritériumok tekintetében a közbesz.-i dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplők az ajánlatukban nyújtsák be. -5. Ak. a Kbt. 69. § (4)- (9) bekezdésében foglaltakat nem alkalmazza, az ajánlatok bírálata egy lépcsőben, az ajánlatok részeként csatolt és adott esetben hiánypótolt dokumentumok alapján történik, utólagos igazolási procedúra nélkül. Az alkalmassági követelmény igazolási módja tekintetében jelen felhívásban foglaltak az irányadók. -6. Ak. a Kbt.81. § (4) bek alapján úgy rendelkezik, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el és alkalmazza a Kbt.81.§ (5) bek-ben foglaltakat. (azaz az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő egy ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.) -7. Ha nem hirdetményben közzétett, azaz jelen eljárást megindító felhíváson kívüli közbesz.-i dokumentumok módosulnak és a megfelelő ajánlattételhez még ésszerű időtartam áll rendelkezésre, az ajánlattételi határidő nem kerül meghosszabbításra, Ak. nem ad fel hirdetményt a módosításról, a közbesz.-i dokumentumok módosítását az Ak az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen, közvetlenül elektronikusan elérhetővé teszi. A közbesz.-i dokumentumok módosításáról haladéktalanul és egyidejűleg értesíti Ak. valamennyi gazdasági szereplőt, akik az eljárás iránt érdeklődésüket az Ak.-nél jelezték. Az ésszerű idő olyan reális, de az ajánlattételi határidőt legalább 3 munkanappal megelőző időpontot jelent, mely időpontban az At.-ők számára még irreális nehézség nélkül értelmezhető és az ajánlat összeállításánál figyelembe vehető a közölt információ. -8. Ak. az ajánlattételi határidőt hirdetmény közzététele nélkül meghosszabbíthatja, ha a kiegészítő tájékoztatást nem tudja a Kbt-ben meghatározott, az ajánlattételi határidő lejárta előtti ésszerű időben megadni. A határidő meghosszabbításáról haladéktalanul és egyidejűleg értesíti valamennyi gazdasági szereplőt, amely az elj. iránt érdeklődését az Ak.- nél jelezte. -9. AK az eljárást megindító felhívást az eredeti ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja, melyről egyidejűleg, közvetlenül tájékoztatja azokat a gazdasági szereplőket, akik az AK-nél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték vagy kiegészítő tájékoztatást kértek. -10. A Kbt. 80. § (1) b) szerinti esetben előzetes vitarendezés az ajánlattételi határidő lejártáig kezdeményezhető. 22. Az elj., a kapcsolattartás és a levelezés nyelve a magyar, joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven került kiállításra, akkor az eredeti dokumentum mellett csatolandó a magyar fordítás is. Ak. nem várja el a szakfordításról és a tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti hitelesített magyar fordítás becsatolását, elfogadja a Kbt. 47. § (2) bekezdés szerinti At. általi fordítást is. At. általi magyar fordítás alatt Ak. az olyan fordítást érti, amely tekintetében az At. képviseletére jogosul személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek, és a nyilatkozatát, valamennyi fordításhoz csatolja. A fordítás tartalmának a helyességéért az At. a felelős.
“1.A Kbt.40.§-ára tekintettel a közbesz-i elj. a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR)...”
További információk
1.A Kbt.40.§-ára tekintettel a közbesz-i elj. a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) igénybevételével kerül lebonyolításra a 424/2017.(XII.19.) Korm.rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával. 2.Az EKR rendelet 6.§(1)bek.-ben foglaltak értelmében az EKR használatához (így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához) az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges. Ak.az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös At.-kre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét vizsgálja. 3.Az ajánlathoz csatolandó nyilatkozatok és dokumentumok: Kbt. 66.§(2) bek. szerinti nyil., Kbt. 66. § (5) bek. szerinti Felolvasólap,Kbt.66 .§ (6) bek. a)-b) pontja szerinti nyil.,Kbt. 67.§(4)bek. szerinti nyil. Kbt. 62.§(1) bek.k)pont kb) és kc) alpont szerinti nyil., nyil. Kbt.65.§ (7) bek.,nyil. üzleti titokról, nyil. nyil. változásbejegyzési elj.-ról az EKR-ben alkalmazott elektronikus űrlap formájában. 4.Ajánlathoz csatolni kell At.-közös ajánlattétel esetén valamennyi At.-valamint adott esetben alv.-ó, ill. az alk. ig.-ban résztvevő gazdasági szereplő aláírási címpéldányát, vagy a 2006.évi V. törvény 9.§(1)bekezdés szerinti aláírás-mintáját egyszerű másolatban. 5.AK felhívja a figyelmet Kbt .66. -67. §-ban foglaltakra. 6.Ak. az elj. során a hiánypótlás lehetőségét a Kbt.71.§ rendelkezéseinek megfelelően biztosítja. Ha a hiánypótlással az At. az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az elj.-ba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás -Ak. nem rendel el újabb hiánypótlást. Ak. felhívja At.-ők figyelmét, hogy a hiánypótlás teljesítésére 2 munkanapot fog biztosítani, tekintettel arra, hogy a hiánypótlás a hiányosságok pótlására és nem az ajánlat összeállítására szolgál. 7. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését és a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját. Ajánlatkérő előzetes piaci konzultációt nem tartott. 8. Ajánlattevőknek az Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló Rendelet szerinti kizáró ok (A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról) vonatkozásában az ajánlat részeként nyilatkoznia kell. 9. A felhívás I.1. pontban a "Fax" rovatot Ajánlatkérő csak az EKR működési szabályai miatt töltötte ki, Ajánlatkérő nem rendelkezik fax számmal. 10. Ak. biztosítja a Kbt. 114. § (6) bek. szerinti kiegészítő tájékoztatás lehetőségét. 11.Az ajánlatban szereplő valamennyi adatot forintban (Ft ) kell megadni, az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében. A nem forintban (Ft) rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál At.-nek a felhívás megküldésének napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. 12. Ha bárhol az eljárást megindító felhívásban, bármelyik közbeszerzési dokumentumban, leírásban az Ak. meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást adott meg úgy azt csak a műszaki paraméterek ill. a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása, könnyebb beazonosítása érdekében adta meg, és akár szerepel a megnevezés mellett, akár nem, azokkal ajánlatkérő - a Kbt. 58. § (4) bekezdésében hivatkozott 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdése alapján - egyenértékű megajánlásokat is elfogad. Az eredményhirdetés után az egyenértékűség igazolása tekintetében a 321/2015. (X.30.)Kormányrendelet 46. § (4)-(6) bekezdései az irányadóak. Az egyenértékűségnek a teljesítmény, az érzékenység, a műszaki paraméterek és egyéb előírások tekintetében is fenn kell állnia. 13. Ak. az elj. eredményéről a Kbt. 117. § (8) bekezdés szerint tájékoztatja At.-ket. A szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § az irányadó. 14. Ak. tájékoztatja At.-őket, hogy a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint Ak. csak az elj. nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített At.-vel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 15. Azon alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja, melyek a minősített At.-ők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek megállapításra: műszaki illetve szakmai alkalmassági követelmények. 16. Ak. felhívja At.-ők figyelmét, hogy az ajánlatba benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát Ak. jogosult a Kbt. 69. § (13) és (14) bekezdésben leírtak szerint ellenőrizni. 17. A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkezni érvényes HACCP élelmiszerbiztonsági-rendszer működtetésére vonatkozó tanúsítvánnyal, vagy a Kr. 24. § (3) bekezdése szerinti ezzel egyenértékű dokumentummal. 18.Nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés hatályba lépésének időpontjára a szolgáltatásra általános, munkáltatói és szolgáltatói felelősségbiztosítási szerződést köteles kötni legalább 250 millió Ft/éves és 50 millió Ft/káresemény értékben. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie közétkeztetési szolgáltatásra, vendéglátásra vagy étterem működtetésre, továbbá létesítménykezelésre vagy létesítménygazdálkodásra vagy létesítményüzemeltetésre is. 19. Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania, hogy államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdését figyelembe véve a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § 1.b. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül. 20. Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli. 21. Helyszíni bejárás A tálalókonyha megtekintésére Ajánlatkérő nem konzultációs jelleggel megtekintési lehetőséget biztosít, 2025. febrár 26-án 10:00 órai kezdettel Gyülekező helye Önkormányzati 5. tárgyaló 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. 1. emelet Ajánlatkérő felhívja az érdeklődő Gazdasági Szereplők figyelmét, miszerint azon Ajánlattevő, aki nem élt a megtekintés lehetőségével utóbb jogszerűen nem hivatkozhat a Tálalókonyhák esetleges hibájára vagy hiányosságára.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 035-110290 (2025-02-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 089 754 320 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 833 024 920 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 1 089 754 320 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-16 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000119212025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 111 111 111 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000119212025/8097
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Ebédfutár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13292203205
Postacím: József Attila Út 25-27 4627/20/A/1
Postai irányítószám: 3527
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vaktor.attila@ebedfutar-miskolc.hu📧
Telefon: +36 209438503📞
URL: https://www.ebedfutar-miskolc.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Éles J. Viktória
Kiegészítő információk További információk
“A BT0720 pontban szereplő megajánlott árak esetén az 1 111 111 111,00 összeg csak azért lett megadva, mert az EKR nem engedi a hirdetmény feladását a pont...”
További információk
A BT0720 pontban szereplő megajánlott árak esetén az 1 111 111 111,00 összeg csak azért lett megadva, mert az EKR nem engedi a hirdetmény feladását a pont kitöltése nélkül. A hirdetményben szereplő szerződéses érték és ajánlati ár, képzett ár az a tényleges megrendelések függvényében változik. Az érvényes ajánlattevők által megajánlott szolgáltatási díjak: A nyertes ajánlattevő által megajánlott szolgáltatási díjak: Szakácstündér Vendéglátó, Szolgáltató és Gazdasági Tanácsadó Kft. Székhelye: 7400 Kaposvár, Cseri út 4. Óvoda tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 346 Óvoda ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 846 Óvoda uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 239 Általános Iskola tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 365 Általános Iskola ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 1 316 Általános Iskola uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 286 Középiskola tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 365 Középiskola ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 1 441 Középiskola uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 286 Bölcsőde reggeli nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 325 Bölcsőde tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 393 Bölcsőde ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 864 Bölcsőde uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 254 Házhoz szállított ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 1 441 2. Szécsényi AGRO-HELP Mezőgazdasági, Oktató, Termelő és Értékesítő Nonprofit Kft. Székhelye: 3170 Szécsény, Rimóci út 13. Óvoda tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 285 Óvoda ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 1 055 Óvoda uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 255 Általános Iskola tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 310 Általános Iskola ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 1 265 Általános Iskola uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 270 Középiskola tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 330 Középiskola ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 1 320 Középiskola uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 285 Bölcsőde reggeli nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 255 Bölcsőde tízórai nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 220 Bölcsőde ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 980 Bölcsőde uzsonna nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 250 Házhoz szállított ebéd nettó ellenszolgáltatás/adag (HUF): 1 595 Az V.2.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül) pontban megadott becsült érték összege az Ajánlatkérő által az eljárás megindítását megelőző 4 évben kifizetett ellenszolgáltatás összege, a szerződés tényleges értéke pontban szereplő összeg a nyertes ajánlattevő által az egyes étkezéstípusokra megajánlott ellenszolgáltatás és az azt igénybevevők maximális számának szorzata a szerződés teljes időtartama azaz a 2+2 év alatt.