Adásvétellel vegyes, egyösszegű átalánydíjas vállalkozási szerződés keretében összesen 1178 db LED (tervezett beépített összteljesítménye: 54,757kW) technológiás közúti világítóberendezés szállítása és felszerelése, valamint a 1175 db (összeteljesítménye: 101,052kW) meglévő közúti világítóberendezés bontása Törökbálint Város különböző területein közigazgatási területén, a II.1.8) pontban meghatározott helyszíneken. A tervezett berendezéseknek túlfeszültségvédelemmel és olvadóbiztósítóval kell rendelkeznie, valamint smart ready előkészítéssel,ZHAGA csatlakozó kiépítéssel, a későbbi programozhatóság miatt. Minden beépítendő LED közúti világítóberendezésnek autodimming programozási lehetőséggel kell rendelkezzen, abból a célból, hogy a felprogramozás bármikor megváltoztatható legyen. Az Ajánlatkérő közigazgatási területén a tervezett LED-es lámpatestek színhőmérséklete egységesen 4000K. Az áramszolgáltatói hálózatra csak és kizárólag E.on rendszerengedéllyel rendelkező LED technológiával szerelt közúti világítóberendezések kerülhetnek felszerelésre. Nyertes Ajánlattevő feladata továbbá a tervezett LED közúti világítóberendezések környezetében a növényzetek gallyazási munkáinak elvégzése a megfelelő megvilágítás érdekében. A nyertes Ajánlattevő köteles a LED-es világítótestek felszerelését közbeszerzési dokumentáció részét képező kiviteli tervekben foglaltak szerint elvégezni. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá megvalósulási dokumentáció készítése, valamint a hulladékkezelés (csomagolóanyagok, bontott lámpatestek elszállítása és megsemmisítése). Ajánlatkérő felvonulási területet nem tud biztosítani. Az Ajánlatkérő a leszerelendő lámpatestekre nem tart igényt, azt a nyertes Ajánlattevőnek el kell szállítani, és a hulladékkezelésről a vonatkozó jogszabályok szerint gondoskodnia kell. A nyertes Ajánlattevő köteles a szerződés teljesítése során FVM-t és FAM szerelőt alkalmazni. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét arra, hogy a fentiekben a világítótestek megnevezése esetében az ott előírt gyártmányra illetve típusra az Ajánlatkérő csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében teszi, és a megnevezés mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő elfogadja az egyenértékű vagy a rögzítetteknél jobb megoldást is.Ajánlattevő,ha a hivatkozással érintett műszaki tartalom helyett (vagy tervtől vagy a részletes Ártáblázatban feltüntetettől ) eltérő, egyenértékű eszközt, megoldást, stb. kíván megajánlani ajánlatában;az ajánlatában meg kell jelölnie az általa megajánlott LED lámpatest, berendezés típusát. A beszerzés pontos műszaki tartalmát és mennyiségét a jelen felhívás mellékletét képező részletes Ártáblázat és a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-05-09.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-04-09.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-04-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közvilágítási lámpatestek korszerűsítése
Hivatkozási szám: EKR000427232025
Rövid leírás:
“Adásvétellel vegyes, egyösszegű átalánydíjas vállalkozási szerződés keretében összesen 1178 db LED (tervezett beépített összteljesítménye: 54,757kW)...”
Rövid leírás
Adásvétellel vegyes, egyösszegű átalánydíjas vállalkozási szerződés keretében összesen 1178 db LED (tervezett beépített összteljesítménye: 54,757kW) technológiás közúti világítóberendezés szállítása és felszerelése, valamint a 1175 db (összeteljesítménye: 101,052kW) meglévő közúti világítóberendezés bontása Törökbálint Város különböző területein közigazgatási területén, a II.1.8) pontban meghatározott helyszíneken. A tervezett berendezéseknek túlfeszültségvédelemmel és olvadóbiztósítóval kell rendelkeznie, valamint smart ready előkészítéssel,ZHAGA csatlakozó kiépítéssel, a későbbi programozhatóság miatt. Minden beépítendő LED közúti világítóberendezésnek autodimming programozási lehetőséggel kell rendelkezzen, abból a célból, hogy a felprogramozás bármikor megváltoztatható legyen. Az Ajánlatkérő közigazgatási területén a tervezett LED-es lámpatestek színhőmérséklete egységesen 4000K. Az áramszolgáltatói hálózatra csak és kizárólag E.on rendszerengedéllyel rendelkező LED technológiával szerelt közúti világítóberendezések kerülhetnek felszerelésre. Nyertes Ajánlattevő feladata továbbá a tervezett LED közúti világítóberendezések környezetében a növényzetek gallyazási munkáinak elvégzése a megfelelő megvilágítás érdekében. A nyertes Ajánlattevő köteles a LED-es világítótestek felszerelését közbeszerzési dokumentáció részét képező kiviteli tervekben foglaltak szerint elvégezni. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá megvalósulási dokumentáció készítése, valamint a hulladékkezelés (csomagolóanyagok, bontott lámpatestek elszállítása és megsemmisítése). Ajánlatkérő felvonulási területet nem tud biztosítani. Az Ajánlatkérő a leszerelendő lámpatestekre nem tart igényt, azt a nyertes Ajánlattevőnek el kell szállítani, és a hulladékkezelésről a vonatkozó jogszabályok szerint gondoskodnia kell. A nyertes Ajánlattevő köteles a szerződés teljesítése során FVM-t és FAM szerelőt alkalmazni. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét arra, hogy a fentiekben a világítótestek megnevezése esetében az ott előírt gyártmányra illetve típusra az Ajánlatkérő csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében teszi, és a megnevezés mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő elfogadja az egyenértékű vagy a rögzítetteknél jobb megoldást is.Ajánlattevő,ha a hivatkozással érintett műszaki tartalom helyett (vagy tervtől vagy a részletes Ártáblázatban feltüntetettől ) eltérő, egyenértékű eszközt, megoldást, stb. kíván megajánlani ajánlatában;az ajánlatában meg kell jelölnie az általa megajánlott LED lámpatest, berendezés típusát. A beszerzés pontos műszaki tartalmát és mennyiségét a jelen felhívás mellékletét képező részletes Ártáblázat és a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Kültéri lámpák📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000427232025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Adásvétellel vegyes, egyösszegű átalánydíjas vállalkozási szerződés keretében összesen 1178 db LED (tervezett beépített összteljesítménye: 54,757kW)...”
A beszerzés leírása
Adásvétellel vegyes, egyösszegű átalánydíjas vállalkozási szerződés keretében összesen 1178 db LED (tervezett beépített összteljesítménye: 54,757kW) technológiás közúti világítóberendezés szállítása és felszerelése, valamint a 1175 db (összeteljesítménye: 101,052kW) meglévő közúti világítóberendezés bontása Törökbálint Város különböző területein közigazgatási területén, a II.1.8) pontban meghatározott helyszíneken. A tervezett berendezéseknek túlfeszültségvédelemmel és olvadóbiztósítóval kell rendelkeznie, valamint smart ready előkészítéssel,ZHAGA csatlakozó kiépítéssel, a későbbi programozhatóság miatt. Minden beépítendő LED közúti világítóberendezésnek autodimming programozási lehetőséggel kell rendelkezzen, abból a célból, hogy a felprogramozás bármikor megváltoztatható legyen. Az Ajánlatkérő közigazgatási területén a tervezett LED-es lámpatestek színhőmérséklete egységesen 4000K. Az áramszolgáltatói hálózatra csak és kizárólag E.on rendszerengedéllyel rendelkező LED technológiával szerelt közúti világítóberendezések kerülhetnek felszerelésre. Nyertes Ajánlattevő feladata továbbá a tervezett LED közúti világítóberendezések környezetében a növényzetek gallyazási munkáinak elvégzése a megfelelő megvilágítás érdekében.A nyertes Ajánlattevő köteles a szerződés teljesítése során FVM-t és FAM szerelőt alkalmazni. A nyertes Ajánlattevő köteles a LED-es világítótestek felszerelését közbeszerzési dokumentáció részét képező kiviteli tervekben foglaltak szerint elvégezni. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá megvalósulási dokumentáció készítése, valamint a hulladékkezelés (csomagolóanyagok, bontott lámpatestek elszállítása és megsemmisítése). Ajánlatkérő felvonulási területet nem tud biztosítani. Ajánlatkérő felvonulási területet nem tud biztosítani. Az Ajánlatkérő a leszerelendő lámpatestekre nem tart igényt, azt a nyertes Ajánlattevőnek el kell szállítani, és a hulladékkezelésről a vonatkozó jogszabályok szerint gondoskodnia kell. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét arra, hogy a fentiekben a világítótestek megnevezése esetében az ott előírt gyártmányra illetve típusra az Ajánlatkérő csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében teszi, és a megnevezés mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő elfogadja az egyenértékű vagy a rögzítetteknél jobb megoldást is.Ajánlattevő,ha a hivatkozással érintett műszaki tartalom helyett (vagy tervtől vagy a részletes Ártáblázatban feltüntetettől ) eltérő, egyenértékű eszközt, megoldást, stb. kíván megajánlani ajánlatában;az ajánlatában meg kell jelölnie az általa megajánlott LED lámpatest, berendezés típusát, valamint csatolnia kell a termék magyar nyelvű termékleírását is. A beszerzés pontos műszaki tartalmát és mennyiségét a jelen felhívás mellékletét képező részletes Ártáblázat és a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1.Az ajánlati árat az Ártáblázat beárazásával szükséges meghatározni.- Az egyösszegű nettó ajánlati árnak tartalmaznia kell a teljesítéssel összefüggésben...”
További információk
1.Az ajánlati árat az Ártáblázat beárazásával szükséges meghatározni.- Az egyösszegű nettó ajánlati árnak tartalmaznia kell a teljesítéssel összefüggésben nyertes ajánlattevő oldalán felmerült valamennyi díjat és költséget – ideértve a teljesítés során felhasznált eszközök és anyagok költségeit is, valamint a szállítás és felszerelés költségét, a megvalósulási dokumentáció készítésének, valamint a felszerelés és a bontott lámpatestek elszállítása során a hulladékkezelés biztosításának költségeit is (csomagolóanyagoki, bontott lámpatestek elszállítása és megsemmisítése). Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlati áron felüli további díjazásra vagy költségtérítésre nem tarthat igényt. A megajánlott ajánlati árnak magában kell foglalnia a szállításra kerülő áruknak a szerződés teljesítése alatti esetleges árváltozásából adódó kockázatát is! 2.Az egyösszegű nettó ajánlati árat, tartalékkeret nélkül, az Ajánlattevőnek egész számra kerekített nettó Ft-ban szükséges a felolvasólapon megadnia. A Felolvasólapon szereplő „Egyösszegű nettó ajánlati ár”-nak meg kell egyeznie az a kitöltött Részletes Ártáblázat IJ76 cellájában szereplő összeggel. 3.Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a megajánlott áruk (világítótestek) műszaki paramétereiről a Dokumentáció mellékletét képező „Ártáblázat” elnevezésű táblázat kitöltésével. Amennyiben vagy a tervtől vagy a költségvetéstől eltérő a megajánlott lámpatest típusa, úgy a költségvetésben meg kell jelölnie az általa megajánlott LED lámpatest típusát, valamint csatolnia kell a termék magyar nyelvű termékleírását is. Kötelező csatolni a kitöltött Részletes Ártáblázatot is (PDF és EXCEL formátumban is), ennek hiányában az ajánlatot az Ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja a Kbt.73. § (1) e) alapján. 4. A felhívás II.2.7) pontjában előírt a szerződés időtartamára illetve a teljesítés határidejére az Ajánlatkérő az alábbi részlet szabályokat állapítja meg:Ajánlatkérő a munkaterületet a szerződés hatálybalépését követő 5 munkanapon belül köteles átadni.A szerződés teljesítésének határideje: a munkaterület átadásától számított 6 hónap. A teljesítésbe a műszaki átadás-átvételi eljárás időtartama (30 nap) nem számít bele .Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. 5. a nyertes AT-nek legkésőbb a szerz.köt-re rendelkeznie kell az alábbiakkal: 5.1. 1 fő, az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. szerinti MV-VI (villamossági szakterület) kódú vagy MV-VI-R (villamossági szakterület részszakterülete) kódú felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkező szakemberrel, 5.2. 1 fő, „kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő” képesítésű szakemberrel 5.3. a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt és a műszaki átadás-átvétel lezárását követő 60. (hatvanadik) napig folyamatosan rendelkezzen „All risk” típusú építési-szerelési biztosítással: legalább 5.000.000,- Ft(ötmillió forint) /káresemény, és legalább 44.000.000,- Ft (negyvennégymillió forint)/kárév összegben Fenti 5.1-5.3 pontokban található előírások teljesítése Szerződéskötési feltételek, amelyek tudomásulvételéről az Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, és amennyiben a nyertes ajánlattevő azokat nem teljesíti, azt az ajánlatkérő a szerződéskötéstől való visszalépésnek tekinti és ennek megfelelően jár el. Az 5.1. és az 5.2. pontokban meghatározott szakembereket a nyertes Ajánlattevőnek a szerődés teljesítésésbe be kell vonnia, melynek elmaradása szerződésszegésnek fog minősülni.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Kültéri lámpák📦
További termékek/szolgáltatások: Közúti világítóberendezések szerelése📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helye: 2045 Törökbálint Ady Endre utca, Apponyi Albert utca, Arany János utca, Árnyas utca, Árpád utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Bajor Gizi út,...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
A teljesítés helye: 2045 Törökbálint Ady Endre utca, Apponyi Albert utca, Arany János utca, Árnyas utca, Árpád utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Bajor Gizi út, Balassi Bálint utca, Baross Gábor utca, Baross utca, Bartók Béla utca, Báthory István utca, Blaha Lujza utca, Diósdi út, Dózsa György út Dulácska utca, Fecske utca, Felsőerdősor utca, Felsővár utca, Géza fejedelem utca, Határ utca, Hegyalja út, Honfoglalás út, Honvéd utca, Hortenzia utca, Jókai Mór utca, József Attila utca, Jurisich Miklós utca, Kápolna utca, Károli Gáspár utca, Károlyi Mihály utca, Kastély utca, Katona József utca, Kazinczy Ferenc utca, Kékes utca, Kéknefelejcs utca, Kerekdomb utca, Kertész utca, Kinizsi köz, Kinizsi Pál utca, Kisfaludy Sándor utca, Kossuth Lajos utca, Kőér utca, Köztársaság tér, Levendula utca, Liget utca, Liszt Ferenc utca, Madách Imre utca, Mályva utca, Margaréta utca, Márta utca, Mecsek utca, Meggyes utca, Meredek utca, Móricz Zsigmond utca, Munkácsy Mihály utca, Nádasdi Tamás utca, Napfény utca, Napsugár utca, Nárcisz utca, Nemzetőr utca, Nyár utca, Óvoda utca, Őrház utca, Őszibarack utca, Patak utca, Petőfi Sándor utca, Pilis utca, Pipacs utca, Pistály dűlő, Pistályi út, Raktárvárosi út, Róth Miksa utca, Rozmaring utca, Sáfrány utca, Semmelweis Ignác utca, Séta út, Sportpark utca, Szabadházi út, Szabadság tér, Szarvasmező utca, Szegfű utca, Széles utca, Szent István utca, Szent László tér, Szőlő utca, TB sportközpont előtti parkoló, Templom utca, Tisztiházak köz, Trafó utca, Tulipán utca, Tükörhegy utca, Vasút utca, Vasvári Pál utca, Vértanúk útja, Vértes utca, Világos dűlő, Világos utca, Villányi út, Virágos sétány, Virágos utca, Wesselényi Miklós utca, Zöldfa utca
Többet mutasson
Irányítószám: 2045
Város: Törökbálint
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest🏙️
Időtartam: 6 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.Szerelési munkákra vállalt többlet jótállási idő mértéke a minimálisan kötelező 60 hónap felett(min 0-max 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3.Lámpatestekre vállalt többlet jótállási idő mértéke a minimálisan kötelező 120 hónap felett(min 0-max 60 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Az ajánlatok szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont A módszerek ismertetése, amellyel az...”
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Az ajánlatok szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Az 1. értékelési szempont szerinti érékelés: Egyösszegű nettó ajánlati ár (tartalékkeret nélkül -nettó HUF) Az 1. értékelési szempont esetében a legkedvezőbb (a legalacsonyabb nettó vállalkozói díjat tartalmazó) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat ajánlatkérő, a Közbeszerzési Hatóság (2024. november 21-ei útmutatójának 1. számú melléklet A.1.aa) pontja alapján. Az értékelés képlete (fordított arányosítás): P = (A legjobb / A vizsgált) x (P max – P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma;P max: a pontskála felső határa;P min: a pontskála alsó határa;A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (legalacsonyabb érték);A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. A pontozás két tizedes jegyre kerekítve történik. A 2. értékelési szempont szerinti értékelés: Ajánlatkérő értékeli, amennyiben az Ajánlattevő a szerelési munkákra többlet jótállási időtartamot vállal, az Ajánlatkérő által előírt, minimálisan kötelező 60 hónap felett időtartam mértékén felül. (min 0-max 60 hónap) Jelen értékelési szempont esetében a legmagasabb értékű megajánlás a legelőnyösebb. Ajánlatkérő a legmagasabb értékű megajánlásra a maximális pontot adja, a többi megajánlásra a Közbeszerzési Hatóság a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2024. november 21-ei útmutatójának 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítás módszere kerül alkalmazásra. Az értékelés képlete (egyenes arányosítás): P = (A vizsgált / A legjobb) x (P max – P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma;P max: a pontskála felső határa;P min: a pontskála alsó határa;A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. ;A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme;Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme. A pontozás két tizedes jegyre kerekítve történik. Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy jelen értékelési szempont tekintetében tett megajánlás legelőnyösebb szintje 60 hónap, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb megajánlásra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. A Kbt. 77. § (1) bek. szerinti, legelőnyösebb értéket meghaladó megajánlás esetén ajánlatkérő az egyes megajánlások pontszámítása során a Kbt. 77. § (1) bek. szerinti legkedvezőbb értéket veszi alapul, ezt tekinti ’Alegjobb’ értéknek. Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy jelen értékelési szempont tekintetében tett megajánlás legelőnytelenebb szintje 0 hónap, így ezen megajánlás esetén a megajánlás a pontskála alsó határa szerinti pontszámot kapja. A 3. értékelési szempont szerinti értékelés: Ajánlatkérő értékeli, amennyiben az Ajánlattevő a lámpatestekre többlet jótállási időtartamot vállal, az Ajánlatkérő által előírt, minimálisan kötelező 120 hónap felett időtartam mértékén felül. (min 0-max 60 hónap) Jelen értékelési szempont esetében a legmagasabb értékű megajánlás a legelőnyösebb. Ajánlatkérő a legmagasabb értékű megajánlásra a maximális pontot adja, a többi megajánlásra a Közbeszerzési Hatóság a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2024. november 21-ei útmutatójának 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítás módszere kerül alkalmazásra.Az értékelés képlete (egyenes arányosítás): P = (A vizsgált / A legjobb) x (P max – P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma;P max: a pontskála felső határa;P min: a pontskála alsó határa;A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. ;A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme;Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme. A pontozás két tizedes jegyre kerekítve történik.Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy jelen értékelési szempont tekintetében tett megajánlás legelőnyösebb szintje 60 hónap, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb megajánlásra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. A Kbt. 77. § (1) bek. szerinti, legelőnyösebb értéket meghaladó megajánlás esetén ajánlatkérő az egyes megajánlások pontszámítása során a Kbt. 77. § (1) bek. szerinti legkedvezőbb értéket veszi alapul, ezt tekinti ’Alegjobb’ értéknek.Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy jelen értékelési szempont tekintetében tett megajánlás legelőnytelenebb szintje 0 hónap, így ezen megajánlás esetén a megajánlás a pontskála alsó határa szerinti pontszámot kapja. Az összpontszám meghatározása: Az egyes szempontokra adott pontszámok ezt követően az adott szemponthoz tartozó súlyszámmal felszorzásra, majd valamennyi szempontra kiterjedően összeadásra kerülnek. Az ajánlatonként így összegzett pontszámok kerülnek összevetésre. Ajánlatkérő az adott súlyszámmal történő felszorzást megelőzően a matematikai szabályainak megfelelően kerekít kettő tizedesjegy pontossággal, a pontszámokat kettő tizedesjegy pontossággal határozza meg. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette.Ha több ajánlatnak azonos a fentiekben meghatározottak szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányúnak, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“1.Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdését alkalmazza, mely szerint csak a legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevő - és ha az összegezésben meg kívánja...”
Az eljárás legfontosabb jellemzői
1.Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdését alkalmazza, mely szerint csak a legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevő - és ha az összegezésben meg kívánja nevezni, a második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevő - tekintetében vizsgálja az ár vagy költség aránytalanul alacsony voltát, és alkalmazza szükség esetén a 72. § szerinti eljárást. Ha az Ajánlattevő ajánlata aránytalanul alacsony ár vagy költség miatt érvénytelennek bizonyul, az értékelési sorrendben a következő Ajánlattevő a helyébe lép és a szükséges bírálati cselekményeket Ajánlatkérő ennek megfelelően végzi el. 2. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bek.-t alkalmazza, eszerint az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát – az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. A 69. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a bírálat során ilyenkor is biztosítani kell, hogy az összegezésben megnevezett nyertes – és ha az összegezésben meg kívánja nevezni, a második legkedvezőbb ajánlatot tett – ajánlattevő ajánlatának érvényességét az eljárást lezáró döntést megelőzően az ajánlatkérő az ajánlattevő nyilatkozatát alátámasztó igazolások vizsgálatára is kiterjedően teljeskörűen elbírálja. 3.A Kbt. 69. § (7) bekezdése szerint, ha Ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett Ajánlattevőt, hogy nyújtsa be az igazolásokat.
Többet mutasson Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-09 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-09 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan)...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan) perccel később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-05-09 11:00:00 📅
Hely:
“www.ekr.gov.hu”
További információk:
“Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan)...”
További információk
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan) perccel később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától (feladásának napjától) visszafelé számított 3 évben (36...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától (feladásának napjától) visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) legalább 880 darab LED világítótest szállítására és felszerelésére vonatkozó szerződésszerűen és a jogszabályoknak megfelelően teljesített és befejezett referenciával. Az elvárt referenciakövetelmény több, összesen 3 db megfelelő tartalmú referenciával is teljesíthető. Az Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bek. a) pontja alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 (hat) éven belül megkezdett szállításokat érti. A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek/személynek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α:(alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ESPD-t a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. M1.) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek, adott esetben kapacitást biztosító szervezetnek) Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) -(7) bekezdése szerinti felhívására ismertetnie kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm.rendelet) 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától (feladásának napjától) visszafelé számított 3 év (36 hónap) az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített legjelentősebb szállításait, a 321 /2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint -figyelemmel a Korm. rendelet 22. § (3a) bekezdésére - az alábbi tartalommal: - a teljesítés ideje (teljesítés kezdő és befejező időpontja-év, hónap, nap pontossággal), - a szerződést kötő másik fél neve, címe, az információt adó/referenciát kiállító neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím), - a szállítás tárgyának bemutatása olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen, - a szállítás mennyiségét (db), - saját teljesítés aránya (%) (adott esetben, közös ajánlattevőként való teljesítés esetén), - nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy befejezett, szerződésszerűen teljesített szállításokra vonatkozzon, és a teljesítés időpontja a vizsgált időszakra essen. Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 21/A. §, 22. § (4) bekezdés, a 24. § (1),(5) bek. és a Kbt. 65. § (6)-(7), (11)-(12) bek., a 67. § (3) bek., a 69. § (11)-(11a) bek. és a 140. § (9) bek. alkalmazására. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bek. szerint felelhetnek meg. Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek a Kbt. 65. § (7) bek. foglaltaknak megfelelően bármely más szervezet (személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem írja elő gazdálkodó szervezet létrehozását, és az Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek(sem a közös, sem a nem közös Ajánlattevőnek nem teszi...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő nem írja elő gazdálkodó szervezet létrehozását, és az Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek(sem a közös, sem a nem közös Ajánlattevőnek nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1.000.000,- Ft A befizetés helye: 2045 Törökbálint,...”
Kauciók és garanciák
Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1.000.000,- Ft A befizetés helye: 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 79. vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10950009-00000002-58160008 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Az ajánlathoz csatolni kell az átutalás megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolatát, vagy a bankgaranciát, illetve biztosítói garanciát, vagy a kötelezvényt olyan elektronikus okiratként, amely megfelel a polgári perrendtartás 325. §-ának megfelelő teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Átutalás esetén a biztosítéknak az ajánlattételi határidőig meg kell érkeznie az ajánlatkérő bankszámlájára. A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [Kbt. 54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Az ajánlat beadásával egyidejűleg nyújtott ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség ideje alatt kell érvényben maradnia. A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja értelmében az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre. Az ajánlati biztosíték nem válik az eljárást lezáró szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőnek az ajánlati kötöttség beálltáig kell ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A szerződés egyösszegű, átalánydíjas szerződés, amely tartalékkeretet tartalmaz. Előleg:20%,tartalékkeret:5%,AT 3 db számlát (1 előleg, 1 rész (50%) és 1...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A szerződés egyösszegű, átalánydíjas szerződés, amely tartalékkeretet tartalmaz. Előleg:20%,tartalékkeret:5%,AT 3 db számlát (1 előleg, 1 rész (50%) és 1 vég(50%))nyújthat be.A végszámlát a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás után, miután az elvégzett munkát Ajánlatkérő kiállított teljesítésigazolással elismerte. A végszámla kiállítására ajánlattevő a teljes műszaki tartalom Ajánlatkérő által történt leigazolt teljesítését követően jogosult.A számlák az Ajánlatkérő által igazolt teljesítést követően a szerződésszerű, hiba- és hiánymentes, és a jogszabályoknak megfelelően benyújtott számla ellenében, annak az Ajánlatkérő általi kézhezvételét követő 30 naptári napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak szerint, nyertes ajánlattevő által a szerződésben megjelölt számlaszámra.Az ajánlattétel, a szerződéskötés és az elszámolás valutaneme forint (HUF). Részletesen a Dokumnetációban.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Szerződés biztosítékai: előleg visszafizetési garancia;- késedelmi- és meghiusúlási kötbér; teljesítési- és jóteljesítési biztosíték, jótállás. AK a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Szerződés biztosítékai: előleg visszafizetési garancia;- késedelmi- és meghiusúlási kötbér; teljesítési- és jóteljesítési biztosíték, jótállás. AK a vállalkozói díj összegén felül tartalékkeretet biztosít a szerződéskötéskor előre nem látható munkák ellenértékének elszámolására, amelynek maximális összege a nettó vállalkozói díj 5 %-a. A szerződés megvalósult nettó értéke alatt az ártáblázat részben vagy egészben megvalósult tételeinek nettó összegét kell érteni, úgy, hogy a részben megvalósult tételek esetén anyagköltség önmagában nem, csak a hozzá tartozó díjköltséggel együttesen, vele azonos arányban számolható el. A részletes szabályokat a Dokumentáció és a szerz. terv. tartalmazza. A kifizetés során a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdéseinek rendelkezései irányadóak. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a. vonatkozó rendelkezések, jogszabályok különösen:A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; Polgári Törvénykönyv
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Korrupció
Csődegyezség hitelezőkkel
Bűnszervezetben való részvétel
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Csalás
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Fizetésképtelenség
Felszámoló által kezelt vagyon
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Környezetvédelmi jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Súlyos szakmai kötelességszegés
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Kizárási okok leírása:
“Valamennyi kizáró okra vonatkozóan: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Valamennyi kizáró okra vonatkozóan: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bek.-ben valamint a 63. § (1) bek.-ben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben valamint a 63. § (1) bekezdésében szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés] Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4.§) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének és a Kbt. 63. § (1) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg azzal, hogy a tagoknak külön-külön kell kitölteni az űrlapot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani. Ajánlattevőnek nyilatkozatot (EKR ŰRLAP) kell benyújtania arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is). Amennyiben a cégadatokkal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (mellékleteivel együtt) és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bek.-nek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8-10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik /tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybe vételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek és a 63. § (1) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4) bekezdés] Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bek.-re. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében ajánlattevőnek a Kbt. 62. §(1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában – szintén az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével - nyilatkozatot kell benyújtania a kormányrendeletben előírt tartalommal. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Törökbálint Város Önkormányzat részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárás-ban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
“1. Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 40. § alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az...”
További információk
1. Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 40. § alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció. 2. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-n való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A. § rendelkezik. 3. A Kbt. 71. § (6) bek.alapján Ajánlatkérő egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást. 4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az ajánlattevők nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult és a közös ajánlattevőket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását. 5. Benyújtandó a kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. 6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az alábbiakat: Benyújtandó a jogi személynek minősülő ajánlattevő, valamennyi közös ajánlattevő, illetőleg - ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának)egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot). Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja. 7. Ajánlatkérő a Kbt. 41/B.§ alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf és/vagy jpeg kiterjesztésű formátumot írja elő. 8. Az ajánlattal benyújtandó EKR űrlapok jegyzéke: - Felolvasólap, - Nyilatkozat Kbt. 66. § (2) bek, szerint - Nyilatkozat Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében (AK felhívására, az eljárás bírálati szakaszában), - Nyilatkozat Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kc) alpontja tekintetében (AK felhívására, az eljárás bírálati szakaszában), - Nyilatkozat a Kbt.67. § (4) bek. alapján, - Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról(nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges tartalom esetén is), - EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására. 9. Benyújtandók a közbeszerzési dokumentumokban előírt további nyilatkozatok. 10. Kitöltve és cégszerűen aláírva benyújtandó a dokumentáció részét képező Ártáblázat (Pdf és Excel fájlban is). 11.Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét az alábbiakra: amennyiben a szerződés teljesítése során a nyertes Ajánlattevő ajánlatban esetlegesen konkrétan megajánlott termék helyett (a termék gyártásának megszűnése, a márkanév, egyéb elnevezés megváltozása, vagy időszakos beszerezhetetlenség miatt) azonos vagy jobb jellemzőkkel bíró termékkel teljesíthet a nyertes AT. Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az eredeti termékkel való teljesítésnek a nyertes AT-n kívül álló okból történő lehetetlenné válását a nyertes AT előzetesen igazolja (tudomásra jutásakor haladéktalanul bejelenti) és egyben igazolja (termékismertetővel), hogy a teljesítésre megajánlott termék jellemzői megfelelnek az ajánlatban meghatározottaknak, továbbá teljesítik az előírt minőségi követelményeket (vizsgálat), és ehhez az AK kifejezetten előzetesen hozzájárul. Ebben az esetben a szerződéses ellenérték nem változik, továbbá ezen termékváltásra a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontjának megfelelő szerződésmódosításnak minősül.12.Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi. 13. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha a dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt Ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni, a Közbeszerzési dokumentumokban és a Kbt. 47.§ (2) bek.-ben meghatározottak szerint. 14. A jelen felhívásban és a kapcsolódó dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII.19.) Korm. r., illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 15. Az EKR üzemzavara esetén az EKR rendelet 16-17. §-ában és 22. §-ában foglaltak az irányadóak. 16. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4) bek-re. 17. A követelmények részletes leírását a Közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 18.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmassági feltételt és annak igazolását. 19. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 20. A Kbt. 55.§ (7) bek. alapján az ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia. 21. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak értelmében a lefolytatandó közbeszerzési eljárás során kizárhatja az eljárásból - azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése], - azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt. 2. § (5) bekezdése].22. Nyertes Ajánlattevő a szerződés teljesítése során köteles a 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés h) pontja alapján kizárólag EURO V vagy annál korszerűbb normának megfelelő gépjárműveket igénybe venni a szerződés teljesítésének területére szállítandó anyagok és eszközök szállítása, az elbontott lámpatestek és a keletkezett hulladékok elszállítása során, amelyet Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során szúrópróbaszerűen ellenőriz, tekintettel erre a nyertes Ajánlattevőnek a szerződés teljesítése során a szállítást dokumentálnia és fotóznia kell. Ennek során a szállító gépjármű forgalmi engedélyét és a szállítás megtörténtét rögzítenie kell úgy, hogy a szállító gépjármű rendszáma is jól látható legyen. Nyertes Ajánlattevőnek a szállításra vonatkozó dokumentációt az Ajánlatkérő részére át kell adnia mind a rész-, mind a végszámla benyújtásakor. Ajánlattevőnek az ajánlattétel során nyilatkoznia kell a szerződés teljesítéséhez előírt környezetvédelmi követelmények megismeréséről és tudomásulvételéről. 23. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét arra, hogy előleg igénybevételének a feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő az Ajánlatkérő részére az előleg teljes összeggével megegyező mértékű előleg visszafizetési garanciát biztosítson. 24. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.25.Ajánlatkérő a rész-ajánlattétel lehetőségét nem biztosítja tárgyi eljárás során tekintettel arra, hogy AK megvizsgálta a részekre bontás lehetőségét, melynek során megállapítást nyert, hogy a közbeszerzés tárgyának jellege (LED lámpatestek beszerzése, azok felszerelésével együtt, valamint a régi lámpatestek leszerelése és elszállítása) nem indokolják tárgyi közbeszerzési eljárásban a több részére történő ajánlattétel biztosítását, tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya szerinti árubeszerzés és az ahhoz kapcsolódó munkák részekre bontása (a beszerzésre kerülő LED lámpatestek felszerelése és a régiek lebontása és elszállítása) a teljesítés komplexitása, a műszaki és minőségi, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi szempontot is figyelembe véve ésszerűtlen lenne. Amennyiben nem ugyanaz a nyertes Ajánlattevő szállítaná a beszerzendő árukat és végezné az összes kapcsolódó szerelési és bontási és elszállítási feladatot, nagy lenne a veszélye az eljárási egység megbomlásának, a feladatvégzés kevésbé lenne hatékony, mivel az egyes ellátandó feladatok összehangolása, a kapcsolattartás és a dokumentálás jóval több időt venne igénybe. Továbbá jelen közbeszerzés tárgya egy olyan árubeszerzése, amelyhez közvetlenül elvégzendő feladat is tartozik, és így a hatékony és felelős gazdálkodás elvét szem előtt tartva egy gazdasági szereplő tudja a feladatot leggazdaságosabban elvégezni. Az árubeszerzés és az ellátandó feladatok ellátása különböző nyertes Ajánlattevők által történő ellátása nagy valószínűséggel jelentős többletköltségekkel is járna, ami nem biztosítaná a közpénzek hatékony és gazdaságos elköltését sem.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 071-231565 (2025-04-09)
Ajánlati felhívás (2025-05-06) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-16 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-16 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-05-16 11:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri May 09 10:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri May 16 10:00:00 CEST 2025
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-04-30 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri May 09 11:00:00...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri May 09 11:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri May 16 11:00:00 CEST 2025
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-04-30 📅
Egyéb kiegészítő információk
“a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések alapján az Ajánlatkérő az egyenértékűségre vonatkozó műszaki leírását módosította, és ezzel összhangban az...”
Egyéb kiegészítő információk
a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések alapján az Ajánlatkérő az egyenértékűségre vonatkozó műszaki leírását módosította, és ezzel összhangban az ajánlattételi határidőt is meghosszabbította.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 231565-2025
Forrás: OJS 2025/S 088-292730 (2025-05-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-08-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 88 987 293 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-07-29 📅
Cím: vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000427232025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 9
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 8
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 109 282 910 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000427232025/9287
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Equans Magyarország PVV Villanyszerelő Ipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32249819243
Postacím: Bocskai Út 73
Postai irányítószám: 1113
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info.fabricom.hu@equans.com📧
Telefon: +36 302999164📞
URL: https://www.equans.hu🌏
Forrás: OJS 2025/S 152-525543 (2025-08-08)