A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumában felhasználandó laboratóriumi reagensek beszerzésére ír ki közbeszerzési eljárást, részajánlattétel biztosításával, 2 részben. A vizsgálatok végzésére alkalmas, gyári új, korábban még nem üzembe helyezett labor automata készülékeket az Ajánlattevőknek kell biztosítaniuk, kihelyezniük, a kezelő személyzetet betanítaniuk és a labor automata készülékeket a szerződés időtartama alatt karbantartaniuk. A készülékek kihelyezésének és üzemeltetésének (beleértve a karbantartást, javítást, oktatást is) költségét a megajánlott reagensek, kiegészítő tételek árában kell megjeleníteni, a készülékekkel összefüggésben az Ajánlattevők semmilyen további költséget vagy díjat nem számíthatnak fel. Ajánlatkérő előírja, hogy a megajánlott labor automata készülékeknek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez hasznát kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is. Ajánlatkérő laboratóriumi reagensek beszerzésére adásvételi keretszerződést köt, részenként az alábbiakban meghatározott keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség tekintetében az éves, valamint a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) számítottan a szerződés teljes időtartama alatti vizsgálatszám szerinti összesen keretmennyiséget is megadja: 1. rész: Immunkémiai vizsgálatok: 49.150 db / év, azaz összesen 196.600 db / 48 hónap 2. rész: Klinikai kémiai vizsgálatok: 699.000 db / év, azaz összesen 2.796.000 db / 48 hónap Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (a továbbiakban: Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Ajánlattevők részenként, az adott részben meghatározott valamennyi vizsgálatra vonatkozó, teljes ajánlatot nyújthatnak be! Az adott részen belül részajánlat nem tehető. Amennyiben az adott részen belül valamely vizsgálatra vonatkozóan Ajánlattevő nem tesz ajánlatot, az az adott részre tett ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Ajánlat adható mindkét részre is. A vizsgálatok elvégzésére alkalmas készülékek rendelkezésre bocsátása kötelező. A készülékek rendelkezésre bocsátásának (kihelyezésének) feladata és teljes költsége - beleértve a laboratóriumi személyzet oktatását, valamint a készülékek karbantartását és szervizelését is – Ajánlattevő kötelessége, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. A részek összevonásával úgynevezett "csomagajánlat" nem adható, Ajánlatkérő nem fogadja el azt az ajánlatot, amely valamilyen feltételhez (csomag ajánlat) köti az adott részre tett ajánlatot. Ajánlatkérő mindkét rész vonatkozásában a közbeszerzési dokumentáció (KD) részeként rendelkezésre bocsátja a Műszaki dokumentáció elnevezésű táblázatot. A Műszaki dokumentáció mindkét rész vonatkozásában tartalmazza az egyes készülékekkel, reagensekkel kapcsolatos műszaki minimumkövetelményeket, az ajánlattevők által beárazandó reagens ártáblákat és kiegészítő tételek ártáblázatát, valamint a készülék specifikáció adatlapokat. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció ezen, ajánlat részeként benyújtandó munkalapjai (5., 6. és 8. munkalapok) a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, amennyiben ezen dokumentumok nem kerülnek benyújtásra, azok a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás körében nem pótolhatóak. Ajánlatkérő a hiánypótlást ezen dokumentumok körében a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján biztosítja. Műszaki követelmények mindkét rész vonatkozásában: karakterkorlátozásra tekintettel lásd a BT-728 rovatban. A 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. AK felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. Részletesen az adott rész „Közbeszerzés leírása” rovatában és a Műszaki dokumentációban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-09-12.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-08-11.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-08-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Laboratóriumi reagensek beszerzése 2 részben-2025
Hivatkozási szám: EKR001323432025
Rövid leírás:
“A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumában felhasználandó laboratóriumi reagensek...”
Rövid leírás
A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumában felhasználandó laboratóriumi reagensek beszerzésére ír ki közbeszerzési eljárást, részajánlattétel biztosításával, 2 részben. A vizsgálatok végzésére alkalmas, gyári új, korábban még nem üzembe helyezett labor automata készülékeket az Ajánlattevőknek kell biztosítaniuk, kihelyezniük, a kezelő személyzetet betanítaniuk és a labor automata készülékeket a szerződés időtartama alatt karbantartaniuk. A készülékek kihelyezésének és üzemeltetésének (beleértve a karbantartást, javítást, oktatást is) költségét a megajánlott reagensek, kiegészítő tételek árában kell megjeleníteni, a készülékekkel összefüggésben az Ajánlattevők semmilyen további költséget vagy díjat nem számíthatnak fel. Ajánlatkérő előírja, hogy a megajánlott labor automata készülékeknek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez hasznát kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is. Ajánlatkérő laboratóriumi reagensek beszerzésére adásvételi keretszerződést köt, részenként az alábbiakban meghatározott keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség tekintetében az éves, valamint a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) számítottan a szerződés teljes időtartama alatti vizsgálatszám szerinti összesen keretmennyiséget is megadja: 1. rész: Immunkémiai vizsgálatok: 49.150 db / év, azaz összesen 196.600 db / 48 hónap 2. rész: Klinikai kémiai vizsgálatok: 699.000 db / év, azaz összesen 2.796.000 db / 48 hónap Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (a továbbiakban: Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Ajánlattevők részenként, az adott részben meghatározott valamennyi vizsgálatra vonatkozó, teljes ajánlatot nyújthatnak be! Az adott részen belül részajánlat nem tehető. Amennyiben az adott részen belül valamely vizsgálatra vonatkozóan Ajánlattevő nem tesz ajánlatot, az az adott részre tett ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Ajánlat adható mindkét részre is. A vizsgálatok elvégzésére alkalmas készülékek rendelkezésre bocsátása kötelező. A készülékek rendelkezésre bocsátásának (kihelyezésének) feladata és teljes költsége - beleértve a laboratóriumi személyzet oktatását, valamint a készülékek karbantartását és szervizelését is – Ajánlattevő kötelessége, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. A részek összevonásával úgynevezett "csomagajánlat" nem adható, Ajánlatkérő nem fogadja el azt az ajánlatot, amely valamilyen feltételhez (csomag ajánlat) köti az adott részre tett ajánlatot. Ajánlatkérő mindkét rész vonatkozásában a közbeszerzési dokumentáció (KD) részeként rendelkezésre bocsátja a Műszaki dokumentáció elnevezésű táblázatot. A Műszaki dokumentáció mindkét rész vonatkozásában tartalmazza az egyes készülékekkel, reagensekkel kapcsolatos műszaki minimumkövetelményeket, az ajánlattevők által beárazandó reagens ártáblákat és kiegészítő tételek ártáblázatát, valamint a készülék specifikáció adatlapokat. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció ezen, ajánlat részeként benyújtandó munkalapjai (5., 6. és 8. munkalapok) a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, amennyiben ezen dokumentumok nem kerülnek benyújtásra, azok a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás körében nem pótolhatóak. Ajánlatkérő a hiánypótlást ezen dokumentumok körében a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján biztosítja. Műszaki követelmények mindkét rész vonatkozásában: karakterkorlátozásra tekintettel lásd a BT-728 rovatban. A 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. AK felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. Részletesen az adott rész „Közbeszerzés leírása” rovatában és a Műszaki dokumentációban.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Laboratóriumi reagensek📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 2
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
1️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Immunkémiai vizsgálatokhoz 49.150 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Immunkémiai vizsgálatokhoz 49.150 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt összesen 196.600 db keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség: 137.620 db). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. A tárgyi eljárás 1. részében a következő készüléket kell leszállítani és üzembe helyezni: 1 db, legalább 350 teszt/óra teljesítményű, teljesen automatizált random-access immunoassay analizátor, gyári új automata, mely korábban még nem volt üzembe helyezve. Egyidejűleg legalább 30 reagenst befogadó kapacitással, vonalkódos mintaazonosítással és automatikus reagensazonosítással rendelkezzen. Automatikus reflex tesztek végzése és újramérési funkció, folyamatos utántöltési lehetőséggel (minták, reagensek, fogyóanyagok vonatkozásában). Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az immunkémiai vizsgálatokhoz szükséges laborautomaták méretére és súlyára, valamint a helység adottságaira tekintettel, melyben a laborautomatát kihelyezni szükséges, Ajánlatkérő statikai szakvéleményt készíttetett, mely szerint a m2 értékre viszonyítva a laborautomata súlya maximum 384 kg/m2 lehet. A statikai szakvélemény szerint a laborautomata m2 értékre viszonyított súlya maximum 405 kg/m2 lehet, amennyiben egy 5 mm vastag 10 cm széles bevonati réteggel (műanyag alapú festés takarítás miatt) teherelosztó lemez kerül kihelyezésre. A teherelosztó lemezt Nyertes Ajánlattevő köteles biztosítani, melynek kapcsán kérjük Ajánlattevőt, hogy ennek tényéről az ajánlatában nyilatkozni szíveskedjen. Vizsgálat típusok (az éves keretmennyiségként meghatározott 49.150 db vizsgálat típusonkénti tervezett vizsgálatszámát lásd a Műszaki dokumentáció 5. „Reagens ártábla” munkalapján): - Inzulin meghatározása (ultrasensitive) - Parathormon intact meghatározása - T4 szabad frakció meghatározása - T3 szabad frakció meghatározása - Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása - Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása - Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása - Prolaktin meghatározása - Ösztradiol (sensitive) meghatározása - Human Chorio-Gonadotropin (össz) meghatározása szérumban - Progeszteron meghatározása - Totál tesztoszteron meghatározása - Carcino-embrionális antigén (CEA) meghatározása - CA 15-3 meghatározása - CA 125 meghatározása - CA 19-9 meghatározása - Folsav meghatározása - B12-vitamin meghatározása - Prostata specifikus antigén (PSA) meghatározása - Prosztata-specifikus antigén szabad frakció (fPSA) meghatározása - AFP meghatározása - 25(OH) D-vitamin total meghatározása Ajánlattevőnek ajánlatában a fenti vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagenseket kell megajánlania, ennek körében meg kell adni: - a megajánlott termék megnevezését és gyártóját (Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott laborautomata készülék(ek)nek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez használt kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is). - az éves tervezett vizsgálatszámhoz megajánlott mennyiséget, az ajánlott kiszerelést és mennyiségi egységet, - a megajánlott termék nettó egységárát és a termékhez kapcsolódó Áfa kulcsot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott reagensek árát úgy kell megadni, hogy annak tartalmaznia kell minden költséget, így a megajánlott laborautomata helyszínre történő szállítását, beüzemelését, valamint a kezelő személyzet betanítását. Ajánlattevőnek a laborautomatát a szerződés teljes időtartama alatt a teljesítés helyszínén biztosítania kell, továbbá a kihelyezett készülék(ek) karbantartását a gyári előírásnak megfelelő minőségben és időintervallumban, valamint az eseti meghibásodások javítását és ezekhez szükséges minden fogyó, kopó anyagot, és a javítás kapcsán, szükségszerűen felhasznált alkatrészeket értékhatártól függetlenül Ajánlattevőnek kell térítésmentesen biztosítania. Ajánlattevőt terhelik a fentiekkel kapcsolatban felmerült munka és szállítási díjak. Ajánlattevő köteles a meghibásodott készülék vagy víztisztító berendezés javítását Ajánlatkérő általi bejelentéstől számított 24 órán belül megkezdeni, és a lehető legrövidebb időn belül befejezni. Amennyiben a kihelyezett készülék vagy víztisztító berendezés a meghibásodásától számított ötödik munkanapon maradéktalanul nem üzemképes, akkor Ajánlattevő a meghibásodott készülékkel vagy berendezéssel egyenértékű cserekészüléket/csereberendezést köteles az ötödik napon térítésmentesen biztosítani. A készülék(ek) leállásából, meghibásodásából eredő, a javítást követően elvégzendő kalibrálásokhoz a reagenst, teszteket, kalibrátorokat, kontrollokat, kiegészítő anyagokat/eszközöket Ajánlattevő térítésmentesen köteles biztosítani. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Dokumentáció elnevezésű táblázatban, illetve a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
További információk:
“1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos...”
További információk
1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére figyelemmel a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza. A Felolvasólapon a Műszaki dokumentáció 4. munkalapja alapján, a megajánlott reagensek és kiegészítő tételek egységárából számolt 1 évre vonatkozó ellenértéket kell feltüntetni. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció 4. munkalapján számolt ellenérték az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek” táblázatában tett megajánlások alapján kerül kiszámításra. Az Ajánlattevők által megadott árak a szerződés teljes időtartamára érvényesek. Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok a beszerzés tárgyának legfontosabb jellemzőire vonatkozó dokumentumok, ekként a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, melyre tekintettel amennyiben az árazott 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok az ajánlattétel során nem kerülnek csatolásra, annak HIÁNYPÓTLÁS KERETÉBEN TÖRTÉNŐ PÓTLÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG, ilyen esetben az ajánlat AUTOMATIKUSAN érvénytelenítésre kerül! Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatokat olyan részletességgel kell kitölteni, hogy abból az Ajánlattevő megajánlása, illetve Ajánlatkérő által a beszerezni kívánt Termékek tekintetében meghatározott követelményeknek történő megfelelés egyértelműen és minden kétséget kizáróan megállapítható legyen. Az 5. „Reagens ártábla”-ban minden tételt be kell árazni, a 6. „Kiegészítő tételek” táblázatban az adott részhez (készülékhez, reagensekhez) szükséges kiegészítő tételeket kell megajánlani és minden megadott tételt be kell árazni. A sorok szabadon bővíthetőek. 2.) A szerződés időtartama: A tárgyi eljárás eredményeként létrejövő szerződés annak mindkét fél általi aláírása napján lép hatályba. A szerződés kezdő dátuma a felhívás kötelezően kitöltendő rovatára tekintettel került megadásra, ugyanakkor az alábbi részhatáridőkre figyelemmel Ajánlatkérő irányadónak tekinti: A megajánlott labor automata készülékeket nyertes ajánlattevőnek 2025.09.30. napján kell leszállítania és üzembe helyeznie, valamint meg kell kezdeni a betanítást. A labor automata készülékeknek 2025.10.01. napjától a vizsgálatok elvégzésére alkalmas, üzemkész állapotban kell lenniük, valamint az első eseti megrendelésben megjelölt reagenseket/kiegészítő tételeket 2025.10.01. napján köteles nyertes ajánlattevő leszállítani. Ajánlatkérő az első eseti megrendelést legkésőbb 2025.09.15. napjáig küldi meg nyertes ajánlattevő részére. 2025.10.01. napjától Ajánlatkérő a reagenseket eseti megrendelések leadásával rendeli meg. Az eseti megrendeléseket nyertes ajánlattevőnek 5 munkanapon belül kell teljesítenie. Nyertes ajánlattevőnek 2029.09.30. napjáig kell biztosítani a laborautomata rendelkezésre állását Ajánlatkérő székhelyén, és kell teljesítenie/szállítania a reagenseket és kiegészítő tételeket az eseti megrendelések rendje szerint.
2️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Klinikai kémiai vizsgálatokhoz 699.000 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Klinikai kémiai vizsgálatokhoz 699.000 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt összesen 2.796.000 db keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség: 1.957.200 db). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. A tárgyi eljárás 2. részében a következő készüléket kell leszállítani és üzembe helyezni: 1 db, elektrolit mérések nélkül legalább 800 fotometriás teszt/óra teljesítményű kémiai automata, az elektrolit (Na, K, Cl) vizsgálatok óránkénti kapacitása minimálisan a kémiai tesztekre vonatkozó kapacitás 50 %-a. Egyidejűleg mérhető tesztek száma legalább 60. Vonalkódos mintaazonosítással és automatikus reagensazonosítással kell rendelkezzen. Alkalmasnak kell lennie kis mennyiségű mintákból való mérésre is. Folyamatos mintaadagolási lehetőség, mérési módban is legyen feltölthető reagensekkel. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a klinikai kémiai vizsgálatokhoz szükséges laborautomaták méretére és súlyára, valamint a helység adottságaira tekintettel, melyben a laborautomatát kihelyezni szükséges, Ajánlatkérő statikai szakvéleményt készíttetett, mely szerint a m2 értékre viszonyítva a laborautomata súlya maximum 384 kg/m2 lehet. A statikai szakvélemény szerint a laborautomata m2 értékre viszonyított súlya maximum 405 kg/m2 lehet, amennyiben egy 5 mm vastag 10 cm széles bevonati réteggel (műanyag alapú festés takarítás miatt) teherelosztó lemez kerül kihelyezésre. A teherelosztó lemezt Nyertes Ajánlattevő köteles biztosítani, melynek kapcsán kérjük Ajánlattevőt, hogy ennek tényéről az ajánlatában nyilatkozni szíveskedjen. Vizsgálat típusok (az éves keretmennyiségként meghatározott 699.000 db vizsgálat típusonkénti tervezett vizsgálatszámát lásd a Műszaki dokumentáció 5. „Reagens ártábla” munkalapján): - Összfehérje meghatározása szérumban - Albumin meghatározása szérumban, festékkötő módszerrel - C reaktív fehérje (CRP) kvantitatív meghatározása, immunoturbidimetriás módszer latex reagenssel - Karbamid meghatározása szérumban - Húgysav meghatározása - Kreatinin meghatározása enzimatikus módszerrel, szérumból - Kreatinin meghatározása vizeletből, enzimatikus módszerrel - Összes bilirubin meghatározása szérumban - Konjugált (direkt) bilirubin meghatározása szérumban - Glukóz meghatározása hexokináz módszerrel - Trigliceridek meghatározása - Összkoleszterin meghatározása - HDL koleszterin meghatározása direkt módszerrel - Nátrium meghatározása - Kálium meghatározása - Összes kalcium meghatározása - Foszfor meghatározása - Klorid meghatározása - Magnézium meghatározása - Összes fehérje meghatározása vizeletben - Albumin meghatározása immunoturbidimetriás módszerrel vizeletben (microalbumin) - Tejsav dehidrogenáz (LDH) meghatározása - Aszpartát-amino-transzferáz (ASAT, GOT) meghatározása - Alanin-amino-transzferáz (ALAT, SGPT) meghatározása - Kreatin-kináz (CK) meghatározása - Gamma-glutamil-transzferáz meghatározása - Alfa-amiláz meghatározása - Lipáz meghatározása - Alkalikus foszfatáz meghatározása - Pszeudo-kolineszteráz meghatározása - Anti-streptolizin O titer kvantitatív meghatározása, immunoturbidimetriás módszer latex reagenssel - Reuma faktor kvantitatív meghatározása, immunoturbidimetriás módszer latex reagenssel - Vaskötő kapacitás meghatározása - Vas meghatározása - Totál transzferrin meghatározása - Ferritin meghatározása - LIH reagens (Lipémia-Ikterusz-Hemolízis index qvalitatív meghatározása) Ajánlattevőnek ajánlatában a fenti vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagenseket kell megajánlania, ennek körében meg kell adni: - a megajánlott termék megnevezését és gyártóját (Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott laborautomata készülék(ek)nek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez használt kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is). - az éves tervezett vizsgálatszámhoz megajánlott mennyiséget, az ajánlott kiszerelést és mennyiségi egységet, - a megajánlott termék nettó egységárát és a termékhez kapcsolódó Áfa kulcsot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott reagensek árát úgy kell megadni, hogy annak tartalmaznia kell minden költséget, így a megajánlott laborautomata helyszínre történő szállítását, beüzemelését, valamint a kezelő személyzet betanítását. Ajánlattevőnek a laborautomatát a szerződés teljes időtartama alatt a teljesítés helyszínén biztosítania kell, továbbá a kihelyezett készülék(ek) karbantartását a gyári előírásnak megfelelő minőségben és időintervallumban, valamint az eseti meghibásodások javítását és ezekhez szükséges minden fogyó, kopó anyagot, és a javítás kapcsán, szükségszerűen felhasznált alkatrészeket értékhatártól függetlenül Ajánlattevőnek kell térítésmentesen biztosítania. Ajánlattevőt terhelik a fentiekkel kapcsolatban felmerült munka és szállítási díjak. Ajánlattevő köteles a meghibásodott készülék vagy víztisztító berendezés javítását Ajánlatkérő általi bejelentéstől számított 24 órán belül megkezdeni, és a lehető legrövidebb időn belül befejezni. Amennyiben a kihelyezett készülék vagy víztisztító berendezés a meghibásodásától számított ötödik munkanapon maradéktalanul nem üzemképes, akkor Ajánlattevő a meghibásodott készülékkel vagy berendezéssel egyenértékű cserekészüléket/csereberendezést köteles az ötödik napon térítésmentesen biztosítani. Folytatás a További információk rovatban (BT-300).
Többet mutasson
További információk:
“Karakterkorlátozásra tekintettel előzmény a Közbeszerzés leírása (BT-24) rovatban: A készülék(ek) leállásából, meghibásodásából eredő, a javítást követően...”
További információk
Karakterkorlátozásra tekintettel előzmény a Közbeszerzés leírása (BT-24) rovatban: A készülék(ek) leállásából, meghibásodásából eredő, a javítást követően elvégzendő kalibrálásokhoz a reagenst, teszteket, kalibrátorokat, kontrollokat, kiegészítő anyagokat/eszközöket Ajánlattevő térítésmentesen köteles biztosítani. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Dokumentáció elnevezésű táblázatban, illetve a szerződéstervezetben. 1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére figyelemmel a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza. A Felolvasólapon a Műszaki dokumentáció 4. munkalapja alapján, a megajánlott reagensek és kiegészítő tételek egységárából számolt 1 évre vonatkozó ellenértéket kell feltüntetni. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció 4. munkalapján számolt ellenérték az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek” táblázatában tett megajánlások alapján kerül kiszámításra. Az Ajánlattevők által megadott árak a szerződés teljes időtartamára érvényesek. Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok a beszerzés tárgyának legfontosabb jellemzőire vonatkozó dokumentumok, ekként a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, melyre tekintettel amennyiben az árazott 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok az ajánlattétel során nem kerülnek csatolásra, annak HIÁNYPÓTLÁS KERETÉBEN TÖRTÉNŐ PÓTLÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG, ilyen esetben az ajánlat AUTOMATIKUSAN érvénytelenítésre kerül! Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatokat olyan részletességgel kell kitölteni, hogy abból az Ajánlattevő megajánlása, illetve Ajánlatkérő által a beszerezni kívánt Termékek tekintetében meghatározott követelményeknek történő megfelelés egyértelműen és minden kétséget kizáróan megállapítható legyen. Az 5. „Reagens ártábla”-ban minden tételt be kell árazni, a 6. „Kiegészítő tételek” táblázatban az adott részhez (készülékhez, reagensekhez) szükséges kiegészítő tételeket kell megajánlani és minden megadott tételt be kell árazni. A sorok szabadon bővíthetőek. 2.) A szerződés időtartama: A tárgyi eljárás eredményeként létrejövő szerződés annak mindkét fél általi aláírása napján lép hatályba. A szerződés kezdő dátuma a felhívás kötelezően kitöltendő rovatára tekintettel került megadásra, ugyanakkor az alábbi részhatáridőkre figyelemmel Ajánlatkérő irányadónak tekinti: A megajánlott labor automata készülékeket nyertes ajánlattevőnek 2025.09.30. napján kell leszállítania és üzembe helyeznie, valamint meg kell kezdeni a betanítást. A labor automata készülékeknek 2025.10.01. napjától a vizsgálatok elvégzésére alkalmas, üzemkész állapotban kell lenniük, valamint az első eseti megrendelésben megjelölt reagenseket/kiegészítő tételeket 2025.10.01. napján köteles nyertes ajánlattevő leszállítani. Ajánlatkérő az első eseti megrendelést legkésőbb 2025.09.15. napjáig küldi meg nyertes ajánlattevő részére. 2025.10.01. napjától Ajánlatkérő a reagenseket eseti megrendelések leadásával rendeli meg. Az eseti megrendeléseket nyertes ajánlattevőnek 5 munkanapon belül kell teljesítenie. Nyertes ajánlattevőnek 2029.09.30. napjáig kell biztosítani a laborautomata rendelkezésre állását Ajánlatkérő székhelyén, és kell teljesítenie/szállítania a reagenseket és kiegészítő tételeket az eseti megrendelések rendje szerint.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-09-12 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-09-12 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § szerint, figyelemmel a Kbt. 68. §-ára”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.1: Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. a) pontja alapján és a 22. § (1) bekezdése szerint az eljárást...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.1: Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. a) pontja alapján és a 22. § (1) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, a felhívás alkalmasság minimumkövetelményei rovat M.1. pontjában előírt követelményeknek megfelelő, a közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb szállításainak ismertetését. Az M.1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél megnevezését és címét/székhelyét; - a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét (e-mail vagy telefonszám) - a szállítás tárgyát, valamint mennyiségét (olyan részletességgel, amely alapján az alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható); - a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - év/hónap/nap - megjelölésével) és - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A 22. § (4) bekezdése szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. A fentiekre tekintettel ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá az igazolást benyújtó által végzett teljesítés arányával. A Kbt. 65. § (9) bek. alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint előírt releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására az Ajánlattevő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A Kbt. 65. § (7) bek. szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként – a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül – maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok a jogutódlás időpontjában fennállt és továbbra is fennáll, vagy – ha a jogelőd megszűnt – megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7)-(8) bekezdése, valamint IV. fejezetének vonatkozó rendelkezései. Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelmények igazolása során a Kbt. 67. § és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. fejezete szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bek. irányadó. M.1.: 1. rész: Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelően igazolva - az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, olyan referenciával, melynél a laborautomata kihelyezés is része volt a teljesítési feladatnak és az elvégzett vizsgálatok száma az alábbiak szerint alakult: legalább 103.000 db Immunkémiai vizsgálat elvégzéséhez elegendő laboratóriumi reagens szállítása. Az előírt referencia valamennyi rész vonatkozásában több szerződésből teljesíthető. A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdésnek megfelelően az M.1. pontban foglalt alkalmassági követelménynek az Ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. b) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét/megnevezését, képzettségét,...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. b) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét/megnevezését, képzettségét, szakmai tapasztalatát, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az előírt végzettség a képzettséget igazoló dokumentum (a gyártó vagy általa meghatalmazott szervezet – magyarországi forgalmazó – által kiállított dokumentum) egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó, amelyben nyilatkozni szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni. Az önéletrajznak az egyes szakmai tapasztalatok időtartamát év/hónap pontossággal kell tartalmaznia. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember szakmai tapasztalatába. A Kbt. 65. § (9) bek. alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint előírt szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelményteljesítésének igazolására az Ajánlattevő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás érvényesülését a teljesítésben. A Kbt. 65. § (7) bek. szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként – a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül – maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok a jogutódlás időpontjában fennállt és továbbra is fennáll, vagy – ha a jogelőd megszűnt – megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7)-(8) bekezdése, valamint IV. fejezetének vonatkozó rendelkezései. Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelmények igazolása során a Kbt. 67. § és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. fejezete szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bek. irányadó. M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a megajánlott készülékek vonatkozásában a gyártó vagy általa meghatalmazott szervezet - magyarországi forgalmazó - által kiképzett, magyar nyelven kommunikálni képes (szükség szerint az ajánlattevő által biztosított tolmács segítségével), legalább 1 fő szervizes szerelővel, aki ezen típusú készülékre vonatkozóan legalább egy éves szervizelési-karbantartási szakmai tapasztalattal rendelkezik. A szakemberek között az átfedés megengedett, azaz mindkét részre történő ajánlattétel esetén ugyanaz a szakember megajánlható. A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdésnek megfelelően az M.2. pontban foglalt alkalmassági követelménynek az Ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, azt kifejezetten kizárja. Karakterkorlátozásra tekintettel a III.4.7) A...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, azt kifejezetten kizárja. Karakterkorlátozásra tekintettel a III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek rovat folytatása (BT-70, OPT-060) Kötbérek: Késedelmi kötbér: - A labor automata készülék leszállítása és üzembe helyezése vonatkozásában: a kötbér mértéke napi 1%, de legfeljebb 30%, kötbér alapja a nettó teljes szerződéses ellenérték (4 év vonatkozásában) - Az eseti megrendelések késedelmes szállítása esetén: a kötbér mértéke napi 2 %, de legfeljebb az eseti megrendelés nettó ellenértékének 10 %-a. Meghiúsulási kötbér: Ajánlatkérő meghiúsulási kötbérre jogosult a rendkívüli felmondásra okot adó esemény bármely esetében, a kötbér alapja a nettó teljes szerződéses ellenérték (4 év vonatkozásában), mértéke 20%-a. Rendkívüli felmondás: Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani, amennyiben - a késedelmi kötbér mértéke labor automata készülék leszállítása és üzembe helyezése vonatkozásában eléri a maximumát, - a késedelmi kötbér mértéke az eseti megrendelések vonatkozásában 12 hónap alatt legalább 3 alkalommal eléri a maximumát. Jótállás a reagensek és kiegészítő tételek vonatkozásában: Nyertes Ajánlattevő a kiszállított Termékre az átvétel időpontjától kezdődően 6 (hat) hónap felhasználhatóságot köteles garantálni. Kivételt képeznek az olyan készítmények, amelyek összetételüknél fogva hat hónapnál kevesebb szavatossági idővel rendelkezhetnek. Részletes információkat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték nyújtásához nem kötött.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Mindkét rész vonatkozásában: Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, a kifizetés és az elszámolás pénzneme: HUF. Számlázás és...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Mindkét rész vonatkozásában: Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, a kifizetés és az elszámolás pénzneme: HUF. Számlázás és fizetés: eseti megrendelésenként részletesen a szerződéstervezet szerint. A reagensek és kiegészítő tételek árának tartalmaznia kell valamennyi költséget, így különösen a műszerek eszközök kihelyezésének, beüzemelésének, betanításának, valamint folyamatos üzemeltetésének és karbantartásának költségeit. Fizetési határidő: a Ptk. 6:130. § (1)- (2) bekezdése, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja alapján 60 nap. Irányadó a Kbt. 135. § (1), (5) – (6) bek. Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § szerinti mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot, továbbá költségátalányt fizet.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Karakterkorlátozásra tekintettel ismertetés a felhívás III.4.6) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Karakterkorlátozásra tekintettel ismertetés a felhívás III.4.6) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy rovatában (BT-761, BT-76)
“1. További információk részletesen a közbeszerzési dokumentációban (KD) 2. Az eljárás során, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli...”
1. További információk részletesen a közbeszerzési dokumentációban (KD) 2. Az eljárás során, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció elektronikus úton, az EKR-ben történik. 3. A KD az EKR rendszerben érhető el. 4. Az ajánlatok az EKR rendszerben az ajánlattételi határidő (AT hat.idő) lejártáig nyújthatók be elektronikus úton. Az ajánlatok benyújtásának formai követelményeit a KD tartalmazza. 5. Az ajánlatban benyújtott dokumentumokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatban irányadó a Kbt. 41/A. § és 57. § (1) bek. b) pontja, 69. § (11a) bek. 6. AK nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat tételét. 7. Valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő. 8. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Fordítás Kbt. 47. § (2) bek. 9. Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához nem kötött. 10. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. Előzetes piaci konzultációra vonatkozó információk: Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR001270952025). A 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az (5) bekezdés c) pontja szerinti összefoglaló elérhetősége: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001270952025 11. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kbt. 35. §. 12. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint teljes körben lehetőséget biztosít. 13. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontjaira vonatkozóan. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is meg kell tenni. 14. Ajánlatban be kell nyújtani (bővebben: KD): - felolvasólap a Kbt. 68 § (4) bek. szerint; - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozat; - Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozat; - Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat és dokumentumok; - Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozat - 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 13. § szerinti nyilatkozat (nemleges tartalom esetén is) és adott esetben a fenti § szerinti dokumentumok; - aláírási címpéldány(ok) és adott esetben meghatalmazás(ok) - kitöltött EEKD - nyilatkozat üzleti titokról (adott esetben) - nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról - Nyilatkozat a laborautomata készülék kihelyezéséről, beüzemeléséről, a kezelő személyzet betanításáról, a laborautomata biztosításáról a szerződés teljes időtartama alatt a teljesítés helyszínén, továbbá a kihelyezett berendezés karbantartásáról; - Szakmai ajánlat részeként benyújtandó: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott Műszaki dokumentáció következő munkalapjai (értelemszerűen azon rész/részek vonatkozásában kitöltve, amelyre az Ajánlattevő ajánlatot tesz): 5. „Reagens ártábla”, 6. „Kiegészítő tételek”, 8. „Készülék specifikáció adatlap” - Az ajánlathoz csatolni kell valamennyi megajánlott termékre vonatkozóan az in vitro diagnosztikai (IVD) orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendelet szerinti nyilvántartásbavételi igazolást és érvényes CE IVD tanúsítványt, valamint gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (mely alapján a termék forgalomba hozható), vagy a fentiekkel egyenértékű tanúsítványt. - Az ajánlathoz csatolni kell a megajánlott termékek vonatkozásában a megajánlott termék forgalomba hozatali engedélyét egyszerű másolatban (NNGYK, korábban OGYÉI engedély).” 15. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő dokumentumokat aláíró, az AT, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő esetében az aláírási címpéldányt vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát vagy meghatalmazást, amennyiben nem az írásbeli képviseletre jogosult írja alá az ajánlatot. 16. AT köteles megfelelni a körny.véd., szoc. és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletben felsorolt körny.véd., szoc. és munkajogi rendelkezések írnak elő. AK a KD-ban tájékoztatásként megjelölte azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől AT megfelelő tájékozódást kaphat. (Kbt. 73. § (4)-(5) bek.) 17. A jelen felhívásban nem szabályozott esetekben a Kbt., a végrehajtási rendeletek és a Ptk. szabályai irányadóak. 18. A 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. AK felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. 19. Az EKR használatával kapcsolatban bővebb információ a rendszerbe belépve, a https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas oldalon, valamint az üzemeltető elérhetőségein érhető el, AK a rendszer működésével, használatával kapcsolatban nem nyújt tájékoztatást. 20. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat. 21. Szerződéskötési feltételek: Nyertes Ajánlattevő legkésőbb a szerződés időpontjára köteles felelősségbiztosítással rendelkezni, mely a bizonyíthatóan az általa okozott károk megtérítésére nyújt fedezetet legalább részenként az alábbiak szerinti összegben: 1. rész: 45.000.000 Ft/év és 8.000.000 Ft/káresemény 2. rész: 30.000.000 Ft/év és 5.000.000 Ft/káresemény A biztosítás magában foglalja a Nyertes Ajánlattevő által kihelyezett berendezések meghibásodásából, vagy a vizsgálatok végzéséhez biztosított reagensek, illetve egyéb kiegészítő anyagok meg nem felelősségéből adódóan, vagy azzal összefüggésben az Ajánlatkérő betegei részére okozott károk megtérítését is. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés aláírásakor rendelkeznie kell minimum a befejezési határidőt kilencven (90) nappal meghaladó érvényességű felelősségbiztosítással. Amennyiben a biztosítási kötvény olyan rendelkezéseket, kizárásokat tartalmaz, amelyek alapján a biztosító helytállási kötelezettsége nem várható, Ajánlatkérő kötelezheti Nyertes Ajánlattevőt a biztosítási szerződés módosítására, kiegészítésére. A biztosításának ki kell terjedni harmadik személyeknek okozott károkra is. Amennyiben Nyertes Ajánlattevő ezen kötelezettségének a szerződés megkötéséig nem tesz eleget, ezt a tényt Ajánlatkérő a Kbt. 131.§ (4) bekezdése szerint a Nyertes Ajánlattevő visszalépésének tekinti. 22. Valamennyi rész vonatkozásában Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az M.1 és M.2 alkalmassági követelmény valamennyi feltételét (M.1. esetében mennyiségi előírás, M.2. esetében szakemberek megnevezése, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése) és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg, így az M.1 és az M.2 alkalmassági követelmény valamennyi előírását külön igazolni szükséges. További információk a KD-ban.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148-149. §-ai szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. §-ának (3), (5) és (7) bekezdéseiben foglaltakra.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 153-526662 (2025-08-11)
Ajánlati felhívás (2025-09-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumában felhasználandó laboratóriumi reagensek...”
Rövid leírás
A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumában felhasználandó laboratóriumi reagensek beszerzésére ír ki közbeszerzési eljárást, részajánlattétel biztosításával, 2 részben. A vizsgálatok végzésére alkalmas, gyári új, korábban még nem üzembe helyezett labor automata készülékeket az Ajánlattevőknek kell biztosítaniuk, kihelyezniük, a kezelő személyzetet betanítaniuk és a labor automata készülékeket a szerződés időtartama alatt karbantartaniuk. A készülékek kihelyezésének és üzemeltetésének (beleértve a karbantartást, javítást, oktatást is) költségét a megajánlott reagensek, kiegészítő tételek árában kell megjeleníteni, a készülékekkel összefüggésben az Ajánlattevők semmilyen további költséget vagy díjat nem számíthatnak fel. Ajánlatkérő előírja, hogy a megajánlott labor automata készülékeknek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez hasznát kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is. Ajánlatkérő laboratóriumi reagensek beszerzésére adásvételi keretszerződést köt, részenként az alábbiakban meghatározott keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség tekintetében az éves, valamint a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől számítottan a szerződés teljes időtartama alatti vizsgálatszám szerinti összesen keretmennyiséget is megadja: 1. rész: Immunkémiai vizsgálatok: 49.150 db / év, azaz összesen 196.600 db / 48 hónap 2. rész: Klinikai kémiai vizsgálatok: 699.000 db / év, azaz összesen 2.796.000 db / 48 hónap Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (a továbbiakban: Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Ajánlattevők részenként, az adott részben meghatározott valamennyi vizsgálatra vonatkozó, teljes ajánlatot nyújthatnak be! Az adott részen belül részajánlat nem tehető. Amennyiben az adott részen belül valamely vizsgálatra vonatkozóan Ajánlattevő nem tesz ajánlatot, az az adott részre tett ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Ajánlat adható mindkét részre is. A vizsgálatok elvégzésére alkalmas készülékek rendelkezésre bocsátása kötelező. A készülékek rendelkezésre bocsátásának (kihelyezésének) feladata és teljes költsége - beleértve a laboratóriumi személyzet oktatását, valamint a készülékek karbantartását és szervizelését is – Ajánlattevő kötelessége, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. A részek összevonásával úgynevezett "csomagajánlat" nem adható, Ajánlatkérő nem fogadja el azt az ajánlatot, amely valamilyen feltételhez (csomag ajánlat) köti az adott részre tett ajánlatot. Ajánlatkérő mindkét rész vonatkozásában a közbeszerzési dokumentáció (KD) részeként rendelkezésre bocsátja a Műszaki dokumentáció elnevezésű táblázatot. A Műszaki dokumentáció mindkét rész vonatkozásában tartalmazza az egyes készülékekkel, reagensekkel kapcsolatos műszaki minimumkövetelményeket, az ajánlattevők által beárazandó reagens ártáblákat és kiegészítő tételek ártáblázatát, valamint a készülék specifikáció adatlapokat. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció ezen, ajánlat részeként benyújtandó munkalapjai (5., 6. és 8. munkalapok) a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, amennyiben ezen dokumentumok nem kerülnek benyújtásra, azok a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás körében nem pótolhatóak. Ajánlatkérő a hiánypótlást ezen dokumentumok körében a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján biztosítja. Műszaki követelmények mindkét rész vonatkozásában: karakterkorlátozásra tekintettel lásd a BT-728 rovatban. A 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. AK felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. Részletesen az adott rész „Közbeszerzés leírása” rovatában és a Műszaki dokumentációban.
Többet mutasson Leírás
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Immunkémiai vizsgálatokhoz 49.150 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Immunkémiai vizsgálatokhoz 49.150 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt összesen 196.600 db keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség: 137.620 db). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. A tárgyi eljárás 1. részében a következő készüléket kell leszállítani és üzembe helyezni: 1 db, legalább 350 teszt/óra teljesítményű, teljesen automatizált random-access immunoassay analizátor, gyári új automata, mely korábban még nem volt üzembe helyezve. Egyidejűleg legalább 30 reagenst befogadó kapacitással, vonalkódos mintaazonosítással és automatikus reagensazonosítással rendelkezzen. Automatikus reflex tesztek végzése és újramérési funkció, folyamatos utántöltési lehetőséggel (minták, reagensek, fogyóanyagok vonatkozásában). Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az immunkémiai vizsgálatokhoz szükséges laborautomaták méretére és súlyára, valamint a helység adottságaira tekintettel, melyben a laborautomatát kihelyezni szükséges, Ajánlatkérő statikai szakvéleményt készíttetett, mely szerint a m2 értékre viszonyítva a laborautomata súlya maximum 384 kg/m2 lehet. A statikai szakvélemény szerint a laborautomata m2 értékre viszonyított súlya maximum 405 kg/m2 lehet, amennyiben egy 5 mm vastag 10 cm széles bevonati réteggel (műanyag alapú festés takarítás miatt) teherelosztó lemez kerül kihelyezésre. A teherelosztó lemezt Nyertes Ajánlattevő köteles biztosítani, melynek kapcsán kérjük Ajánlattevőt, hogy ennek tényéről az ajánlatában nyilatkozni szíveskedjen. Vizsgálat típusok (az éves keretmennyiségként meghatározott 49.150 db vizsgálat típusonkénti tervezett vizsgálatszámát lásd a Műszaki dokumentáció 5. „Reagens ártábla” munkalapján): - Inzulin meghatározása (ultrasensitive) - Parathormon intact meghatározása - T4 szabad frakció meghatározása - T3 szabad frakció meghatározása - Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása - Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása - Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása - Prolaktin meghatározása - Ösztradiol (sensitive) meghatározása - Human Chorio-Gonadotropin (össz) meghatározása szérumban - Progeszteron meghatározása - Totál tesztoszteron meghatározása - Carcino-embrionális antigén (CEA) meghatározása - CA 15-3 meghatározása - CA 125 meghatározása - CA 19-9 meghatározása - Folsav meghatározása - B12-vitamin meghatározása - Prostata specifikus antigén (PSA) meghatározása - Prosztata-specifikus antigén szabad frakció (fPSA) meghatározása - AFP meghatározása - 25(OH) D-vitamin total meghatározása Ajánlattevőnek ajánlatában a fenti vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagenseket kell megajánlania, ennek körében meg kell adni: - a megajánlott termék megnevezését és gyártóját (Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott laborautomata készülék(ek)nek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez használt kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is). - az éves tervezett vizsgálatszámhoz megajánlott mennyiséget, az ajánlott kiszerelést és mennyiségi egységet, - a megajánlott termék nettó egységárát és a termékhez kapcsolódó Áfa kulcsot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott reagensek árát úgy kell megadni, hogy annak tartalmaznia kell minden költséget, így a megajánlott laborautomata helyszínre történő szállítását, beüzemelését, valamint a kezelő személyzet betanítását. Ajánlattevőnek a laborautomatát a szerződés teljes időtartama alatt a teljesítés helyszínén biztosítania kell, továbbá a kihelyezett készülék(ek) karbantartását a gyári előírásnak megfelelő minőségben és időintervallumban, valamint az eseti meghibásodások javítását és ezekhez szükséges minden fogyó, kopó anyagot, és a javítás kapcsán, szükségszerűen felhasznált alkatrészeket értékhatártól függetlenül Ajánlattevőnek kell térítésmentesen biztosítania. Ajánlattevőt terhelik a fentiekkel kapcsolatban felmerült munka és szállítási díjak. Ajánlattevő köteles a meghibásodott készülék vagy víztisztító berendezés javítását Ajánlatkérő általi bejelentéstől számított 24 órán belül megkezdeni, és a lehető legrövidebb időn belül befejezni. Amennyiben a kihelyezett készülék vagy víztisztító berendezés a meghibásodásától számított ötödik munkanapon maradéktalanul nem üzemképes, akkor Ajánlattevő a meghibásodott készülékkel vagy berendezéssel egyenértékű cserekészüléket/csereberendezést köteles az ötödik napon térítésmentesen biztosítani. A készülék(ek) leállásából, meghibásodásából eredő, a javítást követően elvégzendő kalibrálásokhoz a reagenst, teszteket, kalibrátorokat, kontrollokat, kiegészítő anyagokat/eszközöket Ajánlattevő térítésmentesen köteles biztosítani. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Dokumentáció elnevezésű táblázatban, illetve a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
További információk:
“1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos...”
További információk
1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére figyelemmel a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza. A Felolvasólapon a Műszaki dokumentáció 4. munkalapja alapján, a megajánlott reagensek és kiegészítő tételek egységárából számolt 1 évre vonatkozó ellenértéket kell feltüntetni. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció 4. munkalapján számolt ellenérték az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek” táblázatában tett megajánlások alapján kerül kiszámításra. Az Ajánlattevők által megadott árak a szerződés teljes időtartamára érvényesek. Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok a beszerzés tárgyának legfontosabb jellemzőire vonatkozó dokumentumok, ekként a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, melyre tekintettel amennyiben az árazott 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok az ajánlattétel során nem kerülnek csatolásra, annak HIÁNYPÓTLÁS KERETÉBEN TÖRTÉNŐ PÓTLÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG, ilyen esetben az ajánlat AUTOMATIKUSAN érvénytelenítésre kerül! Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatokat olyan részletességgel kell kitölteni, hogy abból az Ajánlattevő megajánlása, illetve Ajánlatkérő által a beszerezni kívánt Termékek tekintetében meghatározott követelményeknek történő megfelelés egyértelműen és minden kétséget kizáróan megállapítható legyen. Az 5. „Reagens ártábla”-ban minden tételt be kell árazni, a 6. „Kiegészítő tételek” táblázatban az adott részhez (készülékhez, reagensekhez) szükséges kiegészítő tételeket kell megajánlani és minden megadott tételt be kell árazni. A sorok szabadon bővíthetőek. 2.) A szerződés időtartama: A megajánlott labor automata készülékeket nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötéstől számított 30 napon belül kell leszállítania és üzembe helyeznie, valamint meg kell kezdeni a betanítást. A labor automata készülékeknek az üzembe helyezés napját követő munkanaptól a vizsgálatok elvégzésére alkalmas, üzemkész állapotban kell lenniük, valamint az első eseti megrendelésben megjelölt reagenseket/kiegészítő tételeket is ugyanezen a munkanapon (üzembe helyezés napját követő munkanap) köteles nyertes ajánlattevő leszállítani. Ajánlatkérő az első eseti megrendelést legkésőbb a szerződéskötéstől számított 15 napon belül küldi meg nyertes ajánlattevő részére. Ajánlatkérő ezt követően a reagenseket eseti megrendelések leadásával rendeli meg. Az eseti megrendeléseket nyertes ajánlattevőnek 5 munkanapon belül kell teljesítenie. Nyertes ajánlattevőnek 2029.09.30. napjáig kell biztosítani a laborautomata rendelkezésre állását Ajánlatkérő székhelyén, és kell teljesítenie/szállítania a reagenseket és kiegészítő tételeket az eseti megrendelések rendje szerint.
Többet mutasson Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-10-28 📅
Leírás
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Klinikai kémiai vizsgálatokhoz 699.000 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Klinikai kémiai vizsgálatokhoz 699.000 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt összesen 2.796.000 db keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség: 1.957.200 db). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. A tárgyi eljárás 2. részében a következő készüléket kell leszállítani és üzembe helyezni: 1 db, elektrolit mérések nélkül legalább 800 fotometriás teszt/óra teljesítményű kémiai automata, az elektrolit (Na, K, Cl) vizsgálatok óránkénti kapacitása minimálisan a kémiai tesztekre vonatkozó kapacitás 50 %-a. Egyidejűleg mérhető tesztek száma legalább 60. Vonalkódos mintaazonosítással és automatikus reagensazonosítással kell rendelkezzen. Alkalmasnak kell lennie kis mennyiségű mintákból való mérésre is. Folyamatos mintaadagolási lehetőség, mérési módban is legyen feltölthető reagensekkel. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a klinikai kémiai vizsgálatokhoz szükséges laborautomaták méretére és súlyára, valamint a helység adottságaira tekintettel, melyben a laborautomatát kihelyezni szükséges, Ajánlatkérő statikai szakvéleményt készíttetett, mely szerint a m2 értékre viszonyítva a laborautomata súlya maximum 384 kg/m2 lehet. A statikai szakvélemény szerint a laborautomata m2 értékre viszonyított súlya maximum 405 kg/m2 lehet, amennyiben egy 5 mm vastag 10 cm széles bevonati réteggel (műanyag alapú festés takarítás miatt) teherelosztó lemez kerül kihelyezésre. A teherelosztó lemezt Nyertes Ajánlattevő köteles biztosítani, melynek kapcsán kérjük Ajánlattevőt, hogy ennek tényéről az ajánlatában nyilatkozni szíveskedjen. Vizsgálat típusok (az éves keretmennyiségként meghatározott 699.000 db vizsgálat típusonkénti tervezett vizsgálatszámát lásd a Műszaki dokumentáció 5. „Reagens ártábla” munkalapján): - Összfehérje meghatározása szérumban - Albumin meghatározása szérumban, festékkötő módszerrel - C reaktív fehérje (CRP) kvantitatív meghatározása, immunoturbidimetriás módszer latex reagenssel - Karbamid meghatározása szérumban - Húgysav meghatározása - Kreatinin meghatározása enzimatikus módszerrel, szérumból - Kreatinin meghatározása vizeletből, enzimatikus módszerrel - Összes bilirubin meghatározása szérumban - Konjugált (direkt) bilirubin meghatározása szérumban - Glukóz meghatározása hexokináz módszerrel - Trigliceridek meghatározása - Összkoleszterin meghatározása - HDL koleszterin meghatározása direkt módszerrel - Nátrium meghatározása - Kálium meghatározása - Összes kalcium meghatározása - Foszfor meghatározása - Klorid meghatározása - Magnézium meghatározása - Összes fehérje meghatározása vizeletben - Albumin meghatározása immunoturbidimetriás módszerrel vizeletben (microalbumin) - Tejsav dehidrogenáz (LDH) meghatározása - Aszpartát-amino-transzferáz (ASAT, GOT) meghatározása - Alanin-amino-transzferáz (ALAT, SGPT) meghatározása - Kreatin-kináz (CK) meghatározása - Gamma-glutamil-transzferáz meghatározása - Alfa-amiláz meghatározása - Lipáz meghatározása - Alkalikus foszfatáz meghatározása - Pszeudo-kolineszteráz meghatározása - Anti-streptolizin O titer kvantitatív meghatározása, immunoturbidimetriás módszer latex reagenssel - Reuma faktor kvantitatív meghatározása, immunoturbidimetriás módszer latex reagenssel - Vaskötő kapacitás meghatározása - Vas meghatározása - Totál transzferrin meghatározása - Ferritin meghatározása - LIH reagens (Lipémia-Ikterusz-Hemolízis index qvalitatív meghatározása) Ajánlattevőnek ajánlatában a fenti vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagenseket kell megajánlania, ennek körében meg kell adni: - a megajánlott termék megnevezését és gyártóját (Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott laborautomata készülék(ek)nek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez használt kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is). - az éves tervezett vizsgálatszámhoz megajánlott mennyiséget, az ajánlott kiszerelést és mennyiségi egységet, - a megajánlott termék nettó egységárát és a termékhez kapcsolódó Áfa kulcsot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott reagensek árát úgy kell megadni, hogy annak tartalmaznia kell minden költséget, így a megajánlott laborautomata helyszínre történő szállítását, beüzemelését, valamint a kezelő személyzet betanítását. Ajánlattevőnek a laborautomatát a szerződés teljes időtartama alatt a teljesítés helyszínén biztosítania kell, továbbá a kihelyezett készülék(ek) karbantartását a gyári előírásnak megfelelő minőségben és időintervallumban, valamint az eseti meghibásodások javítását és ezekhez szükséges minden fogyó, kopó anyagot, és a javítás kapcsán, szükségszerűen felhasznált alkatrészeket értékhatártól függetlenül Ajánlattevőnek kell térítésmentesen biztosítania. Ajánlattevőt terhelik a fentiekkel kapcsolatban felmerült munka és szállítási díjak. Ajánlattevő köteles a meghibásodott készülék vagy víztisztító berendezés javítását Ajánlatkérő általi bejelentéstől számított 24 órán belül megkezdeni, és a lehető legrövidebb időn belül befejezni. Amennyiben a kihelyezett készülék vagy víztisztító berendezés a meghibásodásától számított ötödik munkanapon maradéktalanul nem üzemképes, akkor Ajánlattevő a meghibásodott készülékkel vagy berendezéssel egyenértékű cserekészüléket/csereberendezést köteles az ötödik napon térítésmentesen biztosítani. Folytatás a További információk rovatban (BT-300).
Többet mutasson
További információk:
“Karakterkorlátozásra tekintettel előzmény a Közbeszerzés leírása (BT-24) rovatban: A készülék(ek) leállásából, meghibásodásából eredő, a javítást követően...”
További információk
Karakterkorlátozásra tekintettel előzmény a Közbeszerzés leírása (BT-24) rovatban: A készülék(ek) leállásából, meghibásodásából eredő, a javítást követően elvégzendő kalibrálásokhoz a reagenst, teszteket, kalibrátorokat, kontrollokat, kiegészítő anyagokat/eszközöket Ajánlattevő térítésmentesen köteles biztosítani. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Dokumentáció elnevezésű táblázatban, illetve a szerződéstervezetben. 1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére figyelemmel a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza. A Felolvasólapon a Műszaki dokumentáció 4. munkalapja alapján, a megajánlott reagensek és kiegészítő tételek egységárából számolt 1 évre vonatkozó ellenértéket kell feltüntetni. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció 4. munkalapján számolt ellenérték az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek” táblázatában tett megajánlások alapján kerül kiszámításra. Az Ajánlattevők által megadott árak a szerződés teljes időtartamára érvényesek. Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok a beszerzés tárgyának legfontosabb jellemzőire vonatkozó dokumentumok, ekként a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, melyre tekintettel amennyiben az árazott 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatok az ajánlattétel során nem kerülnek csatolásra, annak HIÁNYPÓTLÁS KERETÉBEN TÖRTÉNŐ PÓTLÁSÁRA NINCS LEHETŐSÉG, ilyen esetben az ajánlat AUTOMATIKUSAN érvénytelenítésre kerül! Az 5. „Reagens ártábla” és 6. „Kiegészítő tételek”, valamint a 8. „Készülék specifikációs adatlap” elnevezésű táblázatokat olyan részletességgel kell kitölteni, hogy abból az Ajánlattevő megajánlása, illetve Ajánlatkérő által a beszerezni kívánt Termékek tekintetében meghatározott követelményeknek történő megfelelés egyértelműen és minden kétséget kizáróan megállapítható legyen. Az 5. „Reagens ártábla”-ban minden tételt be kell árazni, a 6. „Kiegészítő tételek” táblázatban az adott részhez (készülékhez, reagensekhez) szükséges kiegészítő tételeket kell megajánlani és minden megadott tételt be kell árazni. A sorok szabadon bővíthetőek. 2.) A szerződés időtartama: A megajánlott labor automata készülékeket nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötéstől számított 30 napon belül kell leszállítania és üzembe helyeznie, valamint meg kell kezdeni a betanítást. A labor automata készülékeknek az üzembe helyezés napját követő munkanaptól a vizsgálatok elvégzésére alkalmas, üzemkész állapotban kell lenniük, valamint az első eseti megrendelésben megjelölt reagenseket/kiegészítő tételeket is ugyanezen a munkanapon (üzembe helyezés napját követő munkanap) köteles nyertes ajánlattevő leszállítani. Ajánlatkérő az első eseti megrendelést legkésőbb a szerződéskötéstől számított 15 napon belül küldi meg nyertes ajánlattevő részére. Ajánlatkérő ezt követően a reagenseket eseti megrendelések leadásával rendeli meg. Az eseti megrendeléseket nyertes ajánlattevőnek 5 munkanapon belül kell teljesítenie. Nyertes ajánlattevőnek 2029.09.30. napjáig kell biztosítani a laborautomata rendelkezésre állását Ajánlatkérő székhelyén, és kell teljesítenie/szállítania a reagenseket és kiegészítő tételeket az eseti megrendelések rendje szerint.
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-09-19 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-09-19 13:00:00 📅
Változások Új érték
Szöveg:
“Eredeti mező: BT-24 2025.10.01. dátum törlésre került.”
Szöveg:
“Eredeti mező: BT-24 2025.10.01. dátum törlésre került.”
Szöveg:
“A(z) II.2.7) Kezdés dátuma (BT-536) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Sep 01 00:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Oct 28 00:00:00 CET 2025”
Szöveg
A(z) II.2.7) Kezdés dátuma (BT-536) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Sep 01 00:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Oct 28 00:00:00 CET 2025
Többet mutasson
Szöveg:
“Eredeti mező: BT-300 Részhatáridők összhangba hozása adminisztratív okokból az eljárás időigényére és a megkötendő szerződés teljesíthetőségére tekintettel.”
Szöveg:
“Eredeti mező: BT-24 2025.10.01. dátum törlésre került.”
Szöveg:
“A(z) II.2.7) Kezdés dátuma (BT-536) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Sep 01 00:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Oct 28 00:00:00 CET 2025”
Szöveg
A(z) II.2.7) Kezdés dátuma (BT-536) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Sep 01 00:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Oct 28 00:00:00 CET 2025
Többet mutasson
Szöveg:
“Eredeti mező: BT-300 Részhatáridők összhangba hozása adminisztratív okokból az eljárás időigényére és a megkötendő szerződés teljesíthetőségére tekintettel.”
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Sep 12 12:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri Sep 19 12:00:00 CEST 2025
Többet mutasson
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Sep 12 13:00:00...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Sep 12 13:00:00 CEST 2025 Helyesen: Fri Sep 19 13:00:00 CEST 2025
“Ajánlatkérő a nyilvánvaló adminisztrációs hibából eredően az eredetileg meghatározott határidők lehetetlen voltára tekintettel a megfelelő ajánlattétel...”
Ajánlatkérő a nyilvánvaló adminisztrációs hibából eredően az eredetileg meghatározott határidők lehetetlen voltára tekintettel a megfelelő ajánlattétel érdekében módosítja/összhangba hozza a laborautomata (készülék) szállítására és üzembe helyezésére vonatkozó időpontokat/határidőket a közbeszerzési eljárás időigényére és a teljesítéshez szükséges időigényre tekintettel, melyről Ajánlatkérő a jelen korrigendumot közzéteszi és az ajánlattételi határidőt is meghosszabbítja.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumában felhasználandó laboratóriumi reagensek...”
Rövid leírás
A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumában felhasználandó laboratóriumi reagensek beszerzésére ír ki közbeszerzési eljárást, részajánlattétel biztosításával, 2 részben. A vizsgálatok végzésére alkalmas, gyári új, korábban még nem üzembe helyezett labor automata készülékeket az Ajánlattevőknek kell biztosítaniuk, kihelyezniük, a kezelő személyzetet betanítaniuk és a labor automata készülékeket a szerződés időtartama alatt karbantartaniuk. A készülékek kihelyezésének és üzemeltetésének (beleértve a karbantartást, javítást, oktatást is) költségét a megajánlott reagensek, kiegészítő tételek árában kell megjeleníteni, a készülékekkel összefüggésben az Ajánlattevők semmilyen további költséget vagy díjat nem számíthatnak fel. Ajánlatkérő előírja, hogy a megajánlott labor automata készülékeknek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Kivételt képeznek a belső minőség-ellenőrzéshez hasznát kontroll készítmények, amelyekre vonatkozóan Ajánlatkérő elfogadja a készülék gyártójától független gyártótól származó kontroll készítményeket is. Ajánlatkérő laboratóriumi reagensek beszerzésére adásvételi keretszerződést köt, részenként az alábbiakban meghatározott keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség tekintetében az éves, valamint a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől számítottan a szerződés teljes időtartama alatti vizsgálatszám szerinti összesen keretmennyiséget is megadja: 1. rész: Immunkémiai vizsgálatok: 49.150 db / év, azaz összesen 196.600 db / 48 hónap 2. rész: Klinikai kémiai vizsgálatok: 699.000 db / év, azaz összesen 2.796.000 db / 48 hónap Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (a továbbiakban: Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Ajánlattevők részenként, az adott részben meghatározott valamennyi vizsgálatra vonatkozó, teljes ajánlatot nyújthatnak be! Az adott részen belül részajánlat nem tehető. Amennyiben az adott részen belül valamely vizsgálatra vonatkozóan Ajánlattevő nem tesz ajánlatot, az az adott részre tett ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Ajánlat adható mindkét részre is. A vizsgálatok elvégzésére alkalmas készülékek rendelkezésre bocsátása kötelező. A készülékek rendelkezésre bocsátásának (kihelyezésének) feladata és teljes költsége - beleértve a laboratóriumi személyzet oktatását, valamint a készülékek karbantartását és szervizelését is – Ajánlattevő kötelessége, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. A részek összevonásával úgynevezett "csomagajánlat" nem adható, Ajánlatkérő nem fogadja el azt az ajánlatot, amely valamilyen feltételhez (csomag ajánlat) köti az adott részre tett ajánlatot. Ajánlatkérő mindkét rész vonatkozásában a közbeszerzési dokumentáció (KD) részeként rendelkezésre bocsátja a Műszaki dokumentáció elnevezésű táblázatot. A Műszaki dokumentáció mindkét rész vonatkozásában tartalmazza az egyes készülékekkel, reagensekkel kapcsolatos műszaki minimumkövetelményeket, az ajánlattevők által beárazandó reagens ártáblákat és kiegészítő tételek ártáblázatát, valamint a készülék specifikáció adatlapokat. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció ezen, ajánlat részeként benyújtandó munkalapjai (5., 6. és 8. munkalapok) a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, amennyiben ezen dokumentumok nem kerülnek benyújtásra, azok a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás körében nem pótolhatóak. Ajánlatkérő a hiánypótlást ezen dokumentumok körében a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján biztosítja. Műszaki követelmények mindkét rész vonatkozásában: karakterkorlátozásra tekintettel lásd a BT-728 rovatban. A 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. AK felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. Részletesen a felhívás adott rész „Közbeszerzés leírása” rovatában és a Műszaki dokumentációban.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 218 190 720 HUF 💰
Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-10-20 📅
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-10-20 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés - Immunkémiai vizsgálatok
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 119 262 160 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Beckman Coulter Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14735358241
Postacím: Papírgyár Utca 58-59.
Postai irányítószám: 1038
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@beckman.com📧
Telefon: +36 12509344📞
Fax: +36 12509309 📠
URL: https://www.beckmancoulter.com🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 98 928 560 HUF 💰
Kiegészítő információk További információk
“Ajánlatkérő a BT-271 és BT-720 mezőkben a szerződés teljes időszakára vonatkozó ellenértékeket adta meg. Ajánlattevők az alábbi megajánlásokat tették a...”
Ajánlatkérő a BT-271 és BT-720 mezőkben a szerződés teljes időszakára vonatkozó ellenértékeket adta meg. Ajánlattevők az alábbi megajánlásokat tették a Nettó ajánlati összár (HUF/év) vonatkozásában: 1. rész: Immunkémiai vizsgálatok Beckman Coulter Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság: nettó 29 815 540 HUF BIOMARKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság: nettó 35 780 214 HUF 2. rész: Klinikai kémiai vizsgálatok Beckman Coulter Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság: nettó 24 732 140 HUF