Laboratóriumi reagensek beszerzése 2025.

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény

A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumaiban felhasználandó laboratóriumi reagensek beszerzésére ír ki közbeszerzési eljárást, részajánlattétel biztosításával, 6 részben. A vizsgálatok végzésére alkalmas, gyári új, korábban még nem üzembe helyezett labor automata készülékeket az Ajánlattevőknek kell biztosítaniuk, kihelyezniük, a kezelő személyzetet betanítaniuk és a labor automata készülékeket a szerződés időtartama alatt karbantartaniuk. A készülékek kihelyezésének és üzemeltetésének (beleértve a karbantartást, javítást, oktatást is) költségét a megajánlott reagensek, kiegészítő tételek árában kell megjeleníteni, a készülékekkel összefüggésben az Ajánlattevők semmilyen további költséget vagy díjat nem számíthatnak fel. Ajánlatkérő előírja, hogy a megajánlott labor automata készülékeknek, valamint a megajánlott reagenseknek és kiegészítő tételeknek azonos gyártótól kell származniuk. Ajánlatkérő laboratóriumi reagensek beszerzésére adásvételi keretszerződést köt, részenként az alábbiakban meghatározott keretmennyiség erejéig. Ajánlatkérő a keretmennyiség tekintetében az éves, valamint a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) számítottan a szerződés teljes időtartama alatti vizsgálatszám szerinti összesen keretmennyiséget is megadja: 1. rész: Hematológiai vizsgálatok: 38.500 db / év, azaz összesen 154.000 db / 48 hónap 2. rész: Vizelet vizsgálatok: 73.000 db / év, azaz összesen 292.000 db / 48 hónap 3. rész: Immunkémiai vizsgálatok: 49.150 db / év, azaz összesen 196.600 db / 48 hónap 4. rész: Véralvadás, hemosztázis vizsgálatok: 10.100 db / év, azaz összesen 40.400 db / 48 hónap 5. rész: Klinikai kémiai vizsgálatok: 699.000 db / év, azaz összesen 2.796.000 db / 48 hónap 6. rész: HPLC vizsgálatok: 15.000 db / év, azaz összesen 60.000 db / 48 hónap Ajánlatkérő a laborautomata kihelyezésétől és üzembe helyezésétől (2025.10.01.) kezdődően a szerződés teljes időtartama alatt a fentiekben megjelölt teljes keretmennyiség 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (a továbbiakban: Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiség). Ajánlatkérő a Kötelezően Kimerítendő Keretmennyiségen felüli rész lehívására nem köteles, azonban arra a szerződés időtartama alatt bármikor jogosult. Ajánlattevők részenként, az adott részben meghatározott valamennyi vizsgálatra vonatkozó, teljes ajánlatot nyújthatnak be! Az adott részen belül részajánlat nem tehető. Amennyiben az adott részen belül valamely vizsgálatra vonatkozóan Ajánlattevő nem tesz ajánlatot, az az adott részre tett ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Ajánlat adható több részre és valamennyi részre is. A vizsgálatok elvégzésére alkalmas berendezés rendelkezésre bocsátása kötelező. A berendezés rendelkezésre bocsátásának (kihelyezésének) feladata és teljes költsége - beleértve a laboratóriumi személyzet oktatását, valamint a berendezések karbantartását és szervizelését is – Ajánlattevő kötelessége, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. A részek összevonásával úgynevezett "csomagajánlat" nem adható, Ajánlatkérő nem fogadja el azt az ajánlatot, amely valamilyen feltételhez (csomag ajánlat) köti az adott részre tett ajánlatot. Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában a közbeszerzési dokumentáció (KD) részeként rendelkezésre bocsátja a Műszaki dokumentáció elnevezésű táblázatot. A Műszaki dokumentáció minden rész vonatkozásában tartalmazza az egyes készülékekkel, reagensekkel kapcsolatos műszaki minimumkövetelményeket, az ajánlattevők által beárazandó reagens ártáblákat és kiegészítő tételek ártáblázatát, valamint a készülék specifikáció adatlapokat. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Műszaki dokumentáció ezen, ajánlat részeként benyújtandó munkalapjai (5., 6. és 8. munkalapok) a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak minősülnek, amennyiben ezen dokumentumok nem kerülnek benyújtásra, azok a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás körében nem pótolhatóak. Ajánlatkérő a hiánypótlást ezen dokumentumok körében a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján biztosítja. Műszaki minimumkövetelmények valamennyi rész vonatkozásában: - Gyári új, korábban még nem üzembe helyezett, a szállítást megelőzően sehol sem használt és beüzemelt készülékek ajánlhatóak meg! A megajánlott laborautomata gyártási ideje nem lehet 2024. szeptember 1. napjánál korábbi. - Minden részre vonatkozóan az ajánlattevőknek cégszerűen aláírt nyilatkozatban vállalniuk kell a készülék(ek) kihelyezését. A készülékcsere költségei és az új készülék(ek) működtetéséhez szükséges eszközök, valamint feltételek biztosítása és megteremtése Ajánlattevő feladata és költsége. Az egyes részekhez kapcsolódó készülékekkel szemben támasztott minimumkövetelmények a felhívás adott részajánlatára vonatkozó „Közbeszerzés leírása” elnevezésű részében, valamint Műszaki dokumentáció 8. „Készülék specifikációs adatlap” munkalapon kerülnek felsorolásra és meghatározásra. - A Műszaki dokumentáció 8. „Készülék specifikációs adatlap” munkalapján a megajánlott készülék (laborautomata) vonatkozásában meg kell adni a készülék gyártóját, típusát, megnevezését, származási országát, valamint a gyártás évét. - A megajánlott reagensek az adott vizsgálatszámnak megfelelő, optimális kiszerelésűek kell legyenek. Karakterkorlátozásra tekintettel folytatás "A teljesítés helye" rovat további információi között.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-06-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-05-05.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-05-05 Ajánlati felhívás
2025-06-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-07-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-09-18 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-05-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Laboratóriumi reagensek beszerzése 2025.
Reference number: EKR000591762025
Rövid leírás:
“A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumaiban felhasználandó laboratóriumi reagensek...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: supplies
Termékek/szolgáltatások: Laboratóriumi reagensek 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 6
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 6

1️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Hematológiai vizsgálatokhoz 38.500 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”    Többet mutasson
További információk:
“1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos...”    Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Gyógyászati berendezéssel kapcsolatos javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1152 Budapest, Rákos út 77/a. (1. emelet Laboratórium)”
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-09-01 📅
Végdátum: 2029-09-30 📅
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Vizelet vizsgálatokhoz 73.000 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Immunkémiai vizsgálatokhoz 49.150 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Véralvadás, hemosztázis vizsgálatokhoz 10.100 db vizsgálatszám / év, azaz a...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése Klinikai kémiai vizsgálatokhoz 699.000 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés keretében laboratóriumi reagensek beszerzése HPLC vizsgálatokhoz 15.000 db vizsgálatszám / év, azaz a laborautomata kihelyezésétől...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-06-05 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-06-05 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § szerint, figyelemmel a Kbt. 68. §-ára”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.1: Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. a) pontja alapján és a 22. § (1) bek. szerint az eljárást megindító...”    Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. b) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét/megnevezését, végzettségét,...”    Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, azt kifejezetten kizárja.”
Kauciók és garanciák:
“Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték nyújtásához nem kötött.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, a kifizetés és az elszámolás pénzneme: HUF. Számlázás és fizetés: eseti megrendelésenként...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény
Nemzeti nyilvántartási szám: 15515139242
Postacím: Rákos Út 77/A.
Postai irányítószám: 1152
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: drvarga@vddr.hu 📧
Telefon: +36 16195285 📞
Fax: +36 16195414 📠
URL: https://www.xv-euint.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Body governed by public law
Fő tevékenység
Health
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000591762025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000591762025 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“1. További információk részletesen a közbeszerzési dokumentációban (KD) 2. Az eljárás során, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148-149. §-ai szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. §-ának (3), (5) és (7) bekezdéseiben foglaltakra.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 088-291479 (2025-05-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-06-13)

A szerződés odaítélése
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Forrás: OJS 2025/S 113-387763 (2025-06-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumaiban felhasználandó laboratóriumi reagensek...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése

1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A vállalkozó neve és címe
Név: Beckman Coulter Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14735358241
Postacím: Papírgyár Utca 58-59.
Postai irányítószám: 1038
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@beckman.com 📧
Telefon: +36 12509344 📞
Fax: +36 12509309 📠
URL: https://www.beckmancoulter.com 🌏

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1

Kiegészítő információk
További információk

“A tárgyi eljárás 3. és 5. része a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy ezen részek vonatkozásában kizárólag...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 130-448864 (2025-07-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-09-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Központi Laboratóriumaiban felhasználandó laboratóriumi reagensek...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 53 349 680 HUF 💰
Leírás
További információk:
“1.) Értékelési/Odaítélési szempontok: Az ajánlatok értékelési szempontja: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-08 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 256 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Sysmex Hungária Orvosi Laborszervezési és Laborméréstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14029361241
Postacím: Tenkefürdő Utca 5.
Postai irányítószám: 1048
E-mail: info@sysmex.hu 📧
Telefon: +36 12109670 📞
Fax: +36 12109679 📠
URL: https://www.sysmex.hu 🌏
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 11 752 880 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Diagon Diagnosztikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10831050241
Postacím: Baross Utca 48-52.
Postai irányítószám: 1047
E-mail: tender@diagon.com 📧
Telefon: +36 13696500 📞
Fax: +36 13696301 📠
URL: https://www.diagon.com 🌏

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 340 800 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: REAGENS Fejlesztő,Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10446795242
Postacím: Wysocki Utca 1
Postai irányítószám: 1155
E-mail: kozbeszerzes@reagenskft.hu 📧
Telefon: +36 13498775 📞
Fax: +36 13508354 📠
URL: https://www.reagenskft.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“1.) A szerződések végleges összérték és a becsült érték közötti jelentősebb eltérésének indoka: Ajánlatkérő a tárgyi eljárás becsült értékét valamennyi...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 181-619436 (2025-09-18)