Az Ajánlatkérő üzemeltetésében álló fürdőlétesítményekben (telephelylista szerint) található légtechnikai vezetékek tisztítása (a vezetékek és berendezések listáját, azok besorolását a részletes leírását a műszaki leírás tartalmazza). AK fürdőiben üzemeltetett légtechnikai vezetékek, anemosztátok, páraelszívók tisztítási munkái. A légtechnikai berendezések -vezetékek, csövek rendszeres tisztításával a levegő megfelelő minőségének biztosítása a cél, mely megfelel a vonatkozó jogszabályok és szabványok által előírt követelményeknek. AK telephelyein több, különböző technológiájú légkezelő berendezés található, melyek mindegyikét szükséges tisztítani – a kül- és beltéri egységeit egyaránt. Nyertes Ajánlattevő évente 2 alkalommal (6 havonta) köteles ütemezetten a fűtési és a hűtési időszakot megelőzően, ezen túl eseti és havária jellegű tisztítási tevékenységet is köteles ellátni a keretszerződésben meghatározott 60.000.000.- Ft keretösszeg kimerüléséig, eseti megrendelések útján. A keretszerződés 12 hónap határozott időtartamra szól, mely AK egyoldalú nyilatkozatával további 12 hónapra meghosszabbítható, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig. AK a keretösszeg 80 %-ának lehívására vállal kötelezettséget. A részletes követelményeket az egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és ártáblázat tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-01-20.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-12-17.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-12-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Légtechnikai vezetékek és elemek tisztítása
Hivatkozási szám: EKR002281102025
Rövid leírás:
Az Ajánlatkérő üzemeltetésében álló fürdőlétesítményekben (telephelylista szerint) található légtechnikai vezetékek tisztítása (a vezetékek és berendezések...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az Ajánlatkérő üzemeltetésében álló fürdőlétesítményekben (telephelylista szerint) található légtechnikai vezetékek tisztítása (a vezetékek és berendezések listáját, azok besorolását a részletes leírását a műszaki leírás tartalmazza). AK fürdőiben üzemeltetett légtechnikai vezetékek, anemosztátok, páraelszívók tisztítási munkái. A légtechnikai berendezések -vezetékek, csövek rendszeres tisztításával a levegő megfelelő minőségének biztosítása a cél, mely megfelel a vonatkozó jogszabályok és szabványok által előírt követelményeknek. AK telephelyein több, különböző technológiájú légkezelő berendezés található, melyek mindegyikét szükséges tisztítani – a kül- és beltéri egységeit egyaránt. Nyertes Ajánlattevő évente 2 alkalommal (6 havonta) köteles ütemezetten a fűtési és a hűtési időszakot megelőzően, ezen túl eseti és havária jellegű tisztítási tevékenységet is köteles ellátni a keretszerződésben meghatározott 60.000.000.- Ft keretösszeg kimerüléséig, eseti megrendelések útján. A keretszerződés 12 hónap határozott időtartamra szól, mely AK egyoldalú nyilatkozatával további 12 hónapra meghosszabbítható, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig. AK a keretösszeg 80 %-ának lehívására vállal kötelezettséget. A részletes követelményeket az egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és ártáblázat tartalmazza.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Épületszerelvény-javítási és -karbantartási szolgáltatások📦
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
Belső azonosító: EKR002281102025/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
AK fürdőiben üzemeltetett légtechnikai vezetékek, anemosztátok, páraelszívók tisztítási munkái. Megközelítőleg 14 000 folyóméter vezeték, kb. 6000 db...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
AK fürdőiben üzemeltetett légtechnikai vezetékek, anemosztátok, páraelszívók tisztítási munkái. Megközelítőleg 14 000 folyóméter vezeték, kb. 6000 db Befúvó- elszívó elemek (anemosztátok), és kb. 18 db zsír és páraelszívó elemek tisztítása az elvégzendő feladat. A légtechnikai berendezések -vezetékek, csövek rendszeres tisztításával a levegő megfelelő minőségének biztosítása a cél, mely megfelel a vonatkozó jogszabályok és szabványok által előírt követelményeknek. AK telephelyein több, különböző technológiájú légkezelő berendezés található, melyek mindegyikét szükséges tisztítani – a kül- és beltéri egységeit egyaránt. Nyertes Ajánlattevő évente 2 alkalommal (6 havonta) köteles ütemezetten a fűtési és a hűtési időszakot megelőzően, ezen túl eseti és havária jellegű tisztítási tevékenységet is köteles ellátni a keretszerződésben meghatározott 60.000.000.- Ft keretösszeg kimerüléséig, eseti megrendelések útján. A keretszerződés 12 hónap határozott időtartamra szól, mely AK egyoldalú nyilatkozatával további 12 hónapra meghosszabbítható, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig. AK a keretösszeg 80 %-ának lehívására vállal kötelezettséget. Ajánlatkérő a tisztítandó légtechnikai vezetékek, anemosztátok, zsír és páraelszívó elemek mennyiségét (folyóméterben: fm, db: darabszám) csak tájékoztató jelleggel, és az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében adta meg. Ajánlatkérő a keretszerződés hatálya alatt, a keretösszeg kimerüléséig jogosult a légtechnikai vezetékek tisztításának megrendelésére. A részletes követelményeket az egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
További információk:
- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében az ajánlattevőnek - valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetnek - az...
Többet mutasson
További információk
- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében az ajánlattevőnek - valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetnek - az ajánlat benyújtásakor az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése hatálya alá. - Ajánlatkérő előírja a Kbt. 63.§ (1) bekezdés b) és c) pont szerinti kizáró okot. - Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az EEKD-val egyidejűleg köteles benyújtani. A Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése értelmében az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. §(4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a III és IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. - Ajánlatkérő a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése, vizsgálata során a Korm. rendelet 8.§, 10. § és 12-16. § alapján jár el. A Korm. rendelet 8.§ ib) és 10. § gb) pontjában foglaltak szerint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek a pénzmosásról szóló 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló trv. 3. § 38. pont a) -b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. A Korm. rendelet 18. § (1) bekezdése értelmében a Hatóság útmutatót ad ki a 8-11. §- ban hivatkozott, a Magyarországon, valamint az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők által benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról. A Hatóság a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő magyarországi hatósági elektronikus nyilvántartásokról útmutatót ad ki. A Hatóság a Kbt. 187. § (10) bekezdése szerinti útmutató mellett a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont ka) alpontba foglalt nemzetközi szervezetek tagállamainak és egyezmények részeseinek listáját is közzéteszi honlapján és biztosítja annak folyamatos elérhetőségét. A Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését, azaz a részvételi eljárást megindító felhívás feladásának időpontját megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
AK üzemeltetésében lévő alábbi telephelyek vonatkozásában: - Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda (1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.) -...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK üzemeltetésében lévő alábbi telephelyek vonatkozásában: - Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda (1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.) - Dandár Gyógyfürdő (1095 Budapest, Dandár u. 3.) - Szent Lukács Gyógyfürdő (1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29.) - Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő (1007 Budapest, Soó Rezső stny. 1.) - Paskál Gyógy- és Strandfürdő (1141 Budapest, Egressy út 178/F) - Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő (1203 Budapest, Vízisport u. 2.) - Rudas Gyógyfürdő és Uszoda (1013 Budapest, Döbrentei tér 9.) - Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda (1146 Budapest, Állatkerti krt. 9-11.) - Szérűskert Tanuszoda (1033 Budapest, Szérűskert u. 40-42.) - Pünkösdfürdői Strand (1039 Budapest, Királyok útja 272.) - Római Strandfürdő (1031 Budapest, Rozgonyi Piroska u. 2.) - Gellért Gyógyfürdő és Uszoda (1118 Budapest, Kelenhegyi út 4.) - Palackozó Üzem (Csillaghegyi Ásványvíz Palackozó, 1038 Budapest, Kázmér u. 7.) - Központi Épület (1034 Budapest, Szőlő utca 38.)
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződés időbeli hatálya – a Megrendelő által a Vállalkozó részére kézbesített, egyoldalú írásbeli tájékoztatás alapján, a szerződés egyéb feltételeinek...
Többet mutasson
További információk a megújításról
A szerződés időbeli hatálya – a Megrendelő által a Vállalkozó részére kézbesített, egyoldalú írásbeli tájékoztatás alapján, a szerződés egyéb feltételeinek változatlanul hagyása mellett, a tájékoztatásban rögzített határidőig, de legfeljebb 12 (tizenkettő) hónappal, vagy a keretösszeg kimerüléséig meghosszabbodhat [Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pont].
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
5
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Értékelési szempont, súlyszám, értékelési módszer a "Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló...
Többet mutasson
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Értékelési szempont, súlyszám, értékelési módszer a "Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról" - 2025.05.29. - szerint: 1. részszempont: Általános tisztítási szolgáltatás (I-II-III-IV. kategória) összesen nettó díja (képzett, összehasonlító ár) - ártáblázatnak megfelelően Súlyszám: 90 értékelési módszer: fordított arányosítás Az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartami elemre a maximális pontot (felső ponthatár: 100 pont) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat. Kiosztható pontok: 0-100 2. részszempont: Eseti tisztításra vonatkozó nettó óradíj (kiszállási költséggel, Ft/óra) Súlyszám: 5 Értékelési módszer: fordított arányosítás Az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartami elemre a maximális pontot (felső ponthatár: 100 pont) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat. Kiosztható pontok: 0-100 3. részszempont: Havári jellegű tisztítási feladat nettó óradíj (kiszállási költséggel, Ft/óra) Súlyszám: 5 Értékelési módszer: fordított arányosítás Az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartami elemre a maximális pontot (felső ponthatár: 100 pont) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat. Kiosztható pontok: 0-100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A légtechnikai vezetékek tisztítására az alábbi telephelyeken kerülhet sor: - Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda (1038 Budapest,...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
A légtechnikai vezetékek tisztítására az alábbi telephelyeken kerülhet sor: - Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda (1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.) - Dandár Gyógyfürdő (1095 Budapest, Dandár u. 3.) - Szent Lukács Gyógyfürdő (1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29.) - Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő (1007 Budapest, Soó Rezső stny. 1.) - Paskál Gyógy- és Strandfürdő (1141 Budapest, Egressy út 178/F) - Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő (1203 Budapest, Vízisport u. 2.) - Rudas Gyógyfürdő és Uszoda (1013 Budapest, Döbrentei tér 9.) - Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda (1146 Budapest, Állatkerti krt. 9-11.) - Szérűskert Tanuszoda (1033 Budapest, Szérűskert u. 40-42.) - Pünkösdfürdői Strand (1039 Budapest, Királyok útja 272.) - Római Strandfürdő (1031 Budapest, Rozgonyi Piroska u. 2.) - Gellért Gyógyfürdő és Uszoda (1118 Budapest, Kelenhegyi út 4.) - Palackozó Üzem (Csillaghegyi Ásványvíz Palackozó, 1038 Budapest, Kázmér u. 7.) - Központi Épület (1034 Budapest, Szőlő utca 38.)
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: A Kbt. 81.§-ban foglaltak szerint.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-01-20 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-01-20 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-ának (1b) bekezdése alapján alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontási eljárásra vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. 68.§ (1), (1b), (1c), (4), (6) bekezdései, valamint a 424/2017. (XII.19) K.r. 15. § tartalmazzák. A...
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A bontási eljárásra vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. 68.§ (1), (1b), (1c), (4), (6) bekezdései, valamint a 424/2017. (XII.19) K.r. 15. § tartalmazzák. A bontása alatt az ajánlatok bontása értendő. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdésében, továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424 /2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ában foglaltak is irányadóak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-01-20 11:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-ának (1b) bekezdése alapján alapján az EKR-ben történik.
További információk:
A bontási eljárásra vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. 68.§ (1), (1b), (1c), (4), (6) bekezdései, valamint a 424/2017. (XII.19) K.r. 15. § tartalmazzák. A...
Többet mutasson
További információk
A bontási eljárásra vonatkozó rendelkezéseket a Kbt. 68.§ (1), (1b), (1c), (4), (6) bekezdései, valamint a 424/2017. (XII.19) K.r. 15. § tartalmazzák. A bontása alatt az ajánlatok bontása értendő. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdésében, továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424 /2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ában foglaltak is irányadóak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Kr. (1). §, (3) § , II. fejezet és a Kbt. 67.§ (1) és (3) bekezdésében megfelelően az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltésével elegendő...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015. (X. 30.) Kr. (1). §, (3) § , II. fejezet és a Kbt. 67.§ (1) és (3) bekezdésében megfelelően az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltésével elegendő nyilatkoznia arról, hogy megfelel az az M.1) pontban előírt alkalmassági követelményeknek. Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az ajánlatkérő felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. A Korm. rendelet 1. §-ának (2) bekezdés alapján az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdés alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. M/1: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 éven belül - a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló 510/2023. (XI. 20.) Korm. rendeletben meghatározott közhasználatú fürdőben teljesített, légtechnikai vezetékek tisztításra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával, ahol a tisztított vezetékek folyóméterben megállapítható hossza elérte a 8000 folyómétert. (Hivatkozással a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bek. a.) pontjának rendelkezéseire) A referencia több szerződés bemutatásával is igazolható. Szolgáltatásainak ismertetése az alábbiakat figyelembe véve: • a teljesítés idejét (kezdés és befejezés időpontja, év/hó/nap), • a szerződést kötő fél nevét és elérhetőségét, • a szerződést kötő fél kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét • az elvégzett munka rövid bemutatását, a szolgáltatás tárgyát, mennyiségi adatot (tisztított vezetékek folyómétere) az alkalmassági feltétellel összhangban, • nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt • nyilatkozat arról, hogy Ajánlattevő a teljesítésben milyen arányban vett részt. A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerinti referenciaigazolást vagy nyilatkozatot. A referenciaigazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell a referenciabemutatásban előírt valamennyi adatot, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja szerint a vizsgált időszak alatt befejezett (sikeres átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatásokat vesz figyelembe. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ban foglaltakra.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében (közös) gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé a nyertes...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében (közös) gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé a nyertes (közös) részvételre jelentkező(k)/ajánlattevő(k) számára.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő az ajánlattételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A kifizetések pénzneme: HUF A Megrendelő a számla ellenértékét a Vállalkozó által kiállított számlán megjelölt bankszámlára a Ptk. 6:130 § (1) – (2)...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A kifizetések pénzneme: HUF A Megrendelő a számla ellenértékét a Vállalkozó által kiállított számlán megjelölt bankszámlára a Ptk. 6:130 § (1) – (2) bekezdése alapján a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalás útján teljesíti. Vállalkozó az elismert teljesítéshez tartozó számla késedelmes átutalása esetén a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerint késedelmi kamatra jogosult. Az ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdésben foglaltakra. A Kbt. 27/A. §-ára figyelemmel az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A teljesítés igazolásának feltétele a szerződésben és mellékleteiben foglalt feladatok teljes körű, megfelelő minőségben és mennyiségben történt elvégzése,...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A teljesítés igazolásának feltétele a szerződésben és mellékleteiben foglalt feladatok teljes körű, megfelelő minőségben és mennyiségben történt elvégzése, üzembe helyezéssel, jegyzőkönyv felvétele és fényképes dokumentáció melletti sikeres próbaüzemmel. A számlákhoz csatolni szükséges az érintett hónapban teljesített teljesítési igazolások/munkalapok másolatát és kifogás esetén az erről készített jegyzőkönyvek másolatát. A részletes feltételeket a szerződés tervezete, valamint a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 17
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; (1a) * Az (1) bekezdés c) pontja azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az ajánlatkérő dönthet úgy, hogy nem zárja ki azon gazdasági szereplőt, amelynek tekintetében a kizáró ok szerinti valamely helyzet fennáll, amennyiben az ajánlatkérő megállapította, hogy – az üzletmenet-folytonosság biztosításával kapcsolatos jogszabályokat és intézkedéseket figyelembe véve – az érintett gazdasági szereplő képes lesz a szerződés teljesítésére.
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés;
+ még 14
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletbenmegállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll;
Kbt.62.§ (1) ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt.62.§ (1) ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás;
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
Kbt. 62.§ c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62.§ c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki l)harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki * a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b)pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt.
Kbt.62.§ (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt.62.§ (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki;
"63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
"63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki * b) * vonatkozásában az ajánlatkérő megfelelően bizonyítani tudja, hogy az elmúlt három évben jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségét súlyosan megszegte vagy jogszabályban meghatározott szakmai szervezet által lefektetett szakmai etikai szabályokat súlyosan megsértő cselekedetet követett el, és az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető;" 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, vagy ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartása, amelyért felelős részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta;
1) Ajánlatkérő az értékelés módszertanát jelen felhívás II.2.5) Értékelési/Odaítélési szempontok pontban adta meg. A használt képleteket és a bírálat...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő az értékelés módszertanát jelen felhívás II.2.5) Értékelési/Odaítélési szempontok pontban adta meg. A használt képleteket és a bírálat részletes leírását a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A részszempontonként kiosztható pontszámtartomány 0-100 pont. 2) Az ajánlathoz részletes ártáblázatot (képzett érték) beárazva kell csatolni a Felolvasólapon megajánlott értékelési szempont tekintetében. Az ártáblázatot excel (xlsx.) valamint cégszerűen aláírt pdf formátumban is be kell nyújtani, a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ártáblázatban és felolvasólapon meghatározott összesen ár nem a szerződéses ár. Ajánlatkérő keretszerződést köt. Az ártáblázat a szakmai ajánlatot jelenti. 3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5)-(6) bekezdése szerinti dokumentumokat. Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat nemleges tartalommal is benyújtandó. 4) Az Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is. 5) Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot. 6) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 7) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglalt esetben nem rendel el újabb hiánypótlást. 8) Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 9) Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 10) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi követelmények tekintetében: eljárást megindító felhívás III.4 pontjai (BT-750). Azon alkalmassági követelmények megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz (a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez) képest szigorúbbak: valamennyi rész vonatkozásában az M.1. referencia követelménye. A nevezett alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékébe való kerülés feltételeitől eltérnek (a referencia-előírás a referencia tárgyára és tartalmi elemeire;) Az alkalmassági követelményekben meghatározott referencia az ott meghatározott feltétel szerint több referencia igazolással /nyilatkozattal is teljesíthető. 11) Közös ajánlat esetén csatolni kell az egyetemleges felelősségvállalásról szóló nyilatkozatot közbeszerzési dokumentációban foglaltak szerint. 12) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, tekintettel arra, hogy az eljárás megindítását megelőzően EKR002189912025 azonosítószámon az eljárás tárgyában előzetes piaci konzultációt folyatott le, annak során észrevétel nem érkezett. 13) A Kbt. 40. §-ára tekintettel az eljárás a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével kerül lebonyolításra a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával. 14) Ajánlatkérő az eljárás dokumentumait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált ajánlattevők részére biztosítja. 15) EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A-C. §-ai tartalmaz. 16) Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas;https://ekr.gov.hu/portal/kapcsolat 17) A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/24/EU irányelv alapján kerül közzétételre. 18) A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a 2015. évi CXLIII.törvény előírásai szerint kell eljárni. 19) Ajánlatkérő jelen eljárás során alkalmazza a Kbt. 81. § (4) –(5) bekezdését. 20) Az eljárás kizárólagos nyelve: magyar. 21) Amennyiben a legkedvezőbb ajánlat nem határozható meg, Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (5) bekezdését alkalmazza.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 244-844051 (2025-12-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 60 000 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 60 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-02-03 📅
Cím: Légtechnikai vezetékek és elemek tisztítása
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002281102025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 60 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002281102025/7518
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: PALBAU Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32634356243
Postacím: Kápolna út 43. 1. em. 2. ajtó
Postai irányítószám: 1112
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@palbau.hu📧
Telefon: +36 706239088📞
URL: https://www.palbau.org🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
1) Ajánlatkérő az értékelés módszertanát jelen felhívás II.2.5) Értékelési/Odaítélési szempontok pontban adta meg. A használt képleteket és a bírálat...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő az értékelés módszertanát jelen felhívás II.2.5) Értékelési/Odaítélési szempontok pontban adta meg. A használt képleteket és a bírálat részletes leírását a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A részszempontonként kiosztható pontszámtartomány 0-100 pont. 2) Az ajánlathoz részletes ártáblázatot (képzett érték) beárazva kell csatolni a Felolvasólapon megajánlott értékelési szempont tekintetében. Az ártáblázatot excel (xlsx.) valamint cégszerűen aláírt pdf formátumban is be kell nyújtani, a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ártáblázatban és felolvasólapon meghatározott összesen ár nem a szerződéses ár. Ajánlatkérő keretszerződést köt. Az ártáblázat a szakmai ajánlatot jelenti. 3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5)-(6) bekezdése szerinti dokumentumokat. Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat nemleges tartalommal is benyújtandó. 4) Az Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is. 5) Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot. 6) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 7) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglalt esetben nem rendel el újabb hiánypótlást. 8) Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 9) Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 10) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi követelmények tekintetében: eljárást megindító felhívás III.4 pontjai (BT-750). Azon alkalmassági követelmények megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz (a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez) képest szigorúbbak: valamennyi rész vonatkozásában az M.1. referencia követelménye. A nevezett alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékébe való kerülés feltételeitől eltérnek (a referencia-előírás a referencia tárgyára és tartalmi elemeire;) Az alkalmassági követelményekben meghatározott referencia az ott meghatározott feltétel szerint több referencia igazolással /nyilatkozattal is teljesíthető. 11) Közös ajánlat esetén csatolni kell az egyetemleges felelősségvállalásról szóló nyilatkozatot közbeszerzési dokumentációban foglaltak szerint. 12) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, tekintettel arra, hogy az eljárás megindítását megelőzően EKR002189912025 azonosítószámon az eljárás tárgyában előzetes piaci konzultációt folyatott le, annak során észrevétel nem érkezett. 13) A Kbt. 40. §-ára tekintettel az eljárás a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével kerül lebonyolításra a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával. 14) Ajánlatkérő az eljárás dokumentumait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált ajánlattevők részére biztosítja. 15) EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A-C. §-ai tartalmaz. 16) Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas;https://ekr.gov.hu/portal/kapcsolat 17) A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/24/EU irányelv alapján kerül közzétételre. 18) A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a 2015. évi CXLIII.törvény előírásai szerint kell eljárni. 19) Ajánlatkérő jelen eljárás során alkalmazza a Kbt. 81. § (4) –(5) bekezdését. 20) Az eljárás kizárólagos nyelve: magyar. 21) Amennyiben a legkedvezőbb ajánlat nem határozható meg, Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (5) bekezdését alkalmazza. Nyertes Ajánlattevő, Palbau Kft. Ajánlatának tartalma: ÉRTÉKELÉSI SZEMPONT Ajánlat tartalma Általános tisztítási szolgáltatás (I-II-III-IV. kategória) összesen nettó díja (képzett, összehasonlító ár): 59.894.150.- Ft Eseti javításra vonatkozó nettó óradíj (kiszállási költséggel): 8.000.- Ft Havária jellegű tisztítási feladat nettó óradíj (kiszállási költséggel): 25.000.-Ft Ajánlatkérő nem alkalmazta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, tekintettel arra, hogy az eljárás megindítását megelőzően EKR002189912025 azonosítószámon az eljárás tárgyában előzetes piaci konzultációt folyatott le, annak során észrevétel nem érkezett. Egyetlen ajánlat érkezett az eljárásban, melyre tekintettel alkalmazásra került a Kbt. 131. § (8) bekezdés a.) pontja. Az eljárásban előzetes vitarendezésre, jogorvoslati eljárás kezdeményezésére nem került sor. A tiszta járművek irányelv alkalmazására - figyelemmel 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 27. § (3) bekezdése szerinti Közlemény tartalmára - nem került sor.