2 db vállalkozási szerződés normál és diétás gyermek és diák, illetve alkalmazotti közétkeztetés ellátására, Ajánlatkérő Debreceni Német Általános Iskolájában és Mercedes-Benz Iskolájában (Kecskemét), az eljárásban nyertes ajánlattevő által üzemeltetett főzőkonyhán történő étel elkészítéssel, és a Debreceni Német Általános Iskola intézmény által működtetett tálalókonyhára történő kiszállítással, a Mercedes-Benz Iskola (Kecskemét) intézmény esetében pedig tálalókonyha működtetéssel. Szerződés szerinti mennyiség: az általános – és gimnáziumi létszámok változása miatt az éves adagszámok a tényleges létszámhoz igazodóan + 20 %-kal eltérhetnek évente, de az Ajánlatkérő nem vállal felelősséget a nyertes Ajánlattevővel szemben az ettől történő esetleges eltérés esetére. Az élelmezési napok száma az iskolai szünetek és ünnepnapok függvényében alakul ki ténylegesen. A részletes szakmai követelményrendszer meghatározását a közbeszerzési dokumentáció és annak részét képező műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-08-11.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-07-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-07-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: MNÁMK intézményi közétkeztetés ellátása
Hivatkozási szám: EKR001035432025
Rövid leírás:
2 db vállalkozási szerződés normál és diétás gyermek és diák, illetve alkalmazotti közétkeztetés ellátására, Ajánlatkérő Debreceni Német Általános...
Többet mutasson
Rövid leírás
2 db vállalkozási szerződés normál és diétás gyermek és diák, illetve alkalmazotti közétkeztetés ellátására, Ajánlatkérő Debreceni Német Általános Iskolájában és Mercedes-Benz Iskolájában (Kecskemét), az eljárásban nyertes ajánlattevő által üzemeltetett főzőkonyhán történő étel elkészítéssel, és a Debreceni Német Általános Iskola intézmény által működtetett tálalókonyhára történő kiszállítással, a Mercedes-Benz Iskola (Kecskemét) intézmény esetében pedig tálalókonyha működtetéssel. Szerződés szerinti mennyiség: az általános – és gimnáziumi létszámok változása miatt az éves adagszámok a tényleges létszámhoz igazodóan + 20 %-kal eltérhetnek évente, de az Ajánlatkérő nem vállal felelősséget a nyertes Ajánlattevővel szemben az ettől történő esetleges eltérés esetére. Az élelmezési napok száma az iskolai szünetek és ünnepnapok függvényében alakul ki ténylegesen. A részletes szakmai követelményrendszer meghatározását a közbeszerzési dokumentáció és annak részét képező műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
1️⃣
Belső azonosító: EKR001035432025/1
Cím: Debreceni Német Általános Iskola
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés intézményi diák és alkalmazotti étkeztetési feladatok ellátására. Az élelmezési napok száma az iskolai szünetek és ünnepnapok...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Vállalkozási szerződés intézményi diák és alkalmazotti étkeztetési feladatok ellátására. Az élelmezési napok száma az iskolai szünetek és ünnepnapok függvényében alakul ki ténylegesen. A teljes közbeszerzési mennyiség: • általános iskola (1-4. osztály), - tízórai: 13.500 adag/év - ebéd: 15.120 adag/év - uzsonna: 13.140 adag/év Élelmezési napok száma: 180 nap/év • alkalmazotti ebéd: 900 adag/év Élelmezési napok száma: 180 nap/év A következő diéták vannak: tej, tojás, glutén, hal. Ez az adat tájékoztató jellegű, a diéták típusa folyamatosan változhat. Nyertes Ajánlattevő a szolgáltatás teljesítését az Ajánlattevő által üzemeltetett főzőkonyhán köteles biztosítani. Ajánlatkérő intézményébe való ételszállításról (tízórai, ebéd, uzsonna) Ajánlattevő gondoskodik. Ajánlattevő kell, hogy biztosítsa a főzőkonyha üzemeltetéshez szükséges munkaerőt, élelmi – és nyersanyagokat, segéd és járulékos anyagokat, energiát és vizet, világítást, valamint vállalja az ezekkel összefüggő valamennyi költséget. Az ajánlathoz szakmai ajánlatként csatolni kell korcsoportonként szerinti bontásban a dokumentációban előírtak szerinti, 1 menüt bemutató mintaétlapokat a szolgáltatni kívánt étkeztetésre vonatkozóan az alábbiak szerint: - 1x10 napra őszi-téli időszakra szóló mintaétlap általános iskola (7-10 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - 1x10 napra tavaszi-nyári időszakra szóló mintaétlap általános iskola (7-10 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - 1x10 napra tavaszi-nyári időszakra szóló diétás, tejmentes mintaétlap általános iskola (7-10 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) • Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy minden üzemeltetésében lévő főző- és tálalókonyha esetében bevezetésre került a HACCP-rendszer, illetve, hogy a jelen pályázatban szereplő – vállalkozó által üzemeltetésre átvett – konyhák esetében is vállalja a konyhák tevékenységére a HACCP-rendszer bevezetését és működtetését. Ajánlatkérő előírja, hogy nyertes ajánlattevőnek • biztosítani kell iskolai étkeztetés esetén 2 menüből való választás lehetőségét és az e-menza, esetlegesen egyéb étkeztetési szoftver folyamatos alkalmazását, és • kötelessége évente független, akkreditált mikrobiológiai laborvizsgálatokkal igazolni az élelmiszerrel kapcsolatos tevékenység során használt berendezés, felszerelés, gép, munkaeszköz, élelmiszerrel közvetlenül érintkező munkafelület és csomagolóanyag, valamint a személyi tisztaság megfelelőségét. Nyertes ajánlattevő köteles legalább 12 hónapra jogfolytonos továbbfoglalkoztatás keretében –, jelenlegi beosztásának megfelelő vagy hasonló munkakörben végzendő feladatot biztosítani 1 fő konyhai kisegítőnek.
További információk:
Ajánlatkérő a II.2.7) pontban a BT-36 mezőben megadott időtartamnál egy hónap időtartam alatt 30 naptári napot ért.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások📦
Postacím: Sinai Miklós
utca
4
Irányítószám: 4027
Város: Debrecen
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar🏙️
Időtartam: 24 hónap A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható ✅ Leírás
A megújítások leírása:
A határozott idejű szerződés lejárata előtt ugyanezen tárgyban ismételten közbeszerzési eljárás kerül kiírásra. Tervezetten: 2027. I. negyedévben.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződés 24 hónapra jön létre. Ajánlatkérő döntése esetén Felek a szerződés további 24 hónapos meghosszabbításában állapodhatnak meg, melynek feltétele a...
Többet mutasson
További információk a megújításról
A szerződés 24 hónapra jön létre. Ajánlatkérő döntése esetén Felek a szerződés további 24 hónapos meghosszabbításában állapodhatnak meg, melynek feltétele a szerződésszerű teljesítés.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. szempont: A megajánlott főzőkonyhától a tálalókonyháig való szállítási időtartam (percben megadva) (érvényességi maximum: 120 perc, legkedvezőbb: 20 perc)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. szempont: Dokumentálásra alkalmas fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetésének vállalása
4. szempont: A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001035432025/2
Cím: Mercedes-Benz Iskola
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés intézményi diák és alkalmazotti étkeztetési feladatok ellátására. Az élelmezési napok száma az iskolai szünetek és ünnepnapok...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Vállalkozási szerződés intézményi diák és alkalmazotti étkeztetési feladatok ellátására. Az élelmezési napok száma az iskolai szünetek és ünnepnapok függvényében alakul ki ténylegesen. A teljes közbeszerzési mennyiség: • általános iskola (1-4. osztály), gimnázium (5-8. osztály) - tízórai: 25.700 adag/év - ebéd: 32.500 adag/év - uzsonna: 25.700 adag/év Élelmezési napok száma: 190 nap/év • gimnázium (9-12. osztály) - ebéd: 5.000 adag/év Élelmezési napok száma: 190 nap/év • alkalmazotti ebéd: 930 adag/év Élelmezési napok száma: 190 nap/év A következő diéták vannak: diabétesz, tej, tojás, glutén, laktóz, szója, fruktóz, búza. Ezen adatok tájékoztató jellegűek, a diéták típusa folyamatosan változhat. Korcsoportonkénti bontásban szakmai ajánlatként 2 menü bemutatásával mintaétlapokat kérünk csatolni a szolgáltatni kívánt étkeztetést reprezentálandó: - 1x10 napra őszi-téli időszakra szóló mintaétlap általános iskola (7-10 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - 1x10 napra tavaszi-nyári időszakra szóló mintaétlap általános iskola (7-10 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - 1x10 napra tavaszi-nyári időszakra szóló diétás, tejmentes mintaétlap általános iskola (7-10 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - 1x10 napra őszi-téli időszakra szóló mintaétlap gimnázium (11-14 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - 1x10 napra őszi-téli időszakra szóló mintaétlap gimnázium (15-18 év) 1x-i étkezés (ebéd) - 1x10 napra tavaszi-nyári időszakra szóló mintaétlap gimnázium (11-14 év) 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - 1x10 napra tavasz-nyári időszakra szóló mintaétlap gimnázium (15-18 év) 1x-i étkezés (ebéd) a 37/2014. EMMI rendelet előírásainak megfelelően • Nyertes Ajánlattevő a szolgáltatás teljesítését az Ajánlattevő által üzemeltetett főzőkonyhán biztosítja. Ajánlatkérő intézményébe való ételszállításról (tízórai, ebéd, uzsonna) Ajánlattevő gondoskodik. Ajánlattevő biztosítja a főzőkonyha üzemeltetéshez szükséges munkaerőt, élelmi – és nyersanyagokat, segéd és járulékos anyagokat, energiát és vizet, világítást, valamint vállalja az ezekkel összefüggő valamennyi költséget, és a tálalókonyha üzemeltetését. • Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy minden üzemeltetésében lévő főző- és tálalókonyha esetében bevezetésre került a HACCP-rendszer, illetve, hogy a jelen pályázatban szereplő – vállalkozó által üzemeltetésre átvett – konyhák esetében is vállalja a konyhák tevékenységére a HACCP-rendszer bevezetését és működtetését. Ajánlatkérő előírja, hogy nyertes ajánlattevőnek • biztosítani kell a referenciaadag fogyasztók általi megismerhetőségét. Adagolási útmutatót kell készítenie, amelyet a nevelési és oktatási intézmény rendelkezésére bocsát. Nyertes Ajánlattevő az adagolási útmutatót jól látható helyen köteles kifüggeszteni (az ételkészítés helyén, a tálalás helyén, az önkiszolgáló rendszerű étkeztetés esetén az étkezők által jól látható helyen). • biztosítani kell iskolai étkeztetés esetén legalább 2 féle menüt és az e-menza, esetlegesen egyéb étkeztetési szoftver folyamatos alkalmazását, és • kötelessége évente független, akkreditált mikrobiológiai laborvizsgálatokkal igazolni az élelmiszerrel kapcsolatos tevékenység során használt berendezés, felszerelés, gép, munkaeszköz, élelmiszerrel közvetlenül érintkező munkafelület és csomagolóanyag, valamint a személyi tisztaság megfelelőségét. Ajánlatkérő az alábbi étkeztetési formára kéri kétféle menükínálattal (A, B) Ajánlattevő ajánlatát: Szabadszedéses étkeztetés biztosítása: a nevelés-oktatási intézményben különböző korcsoportok részére (általános iskola 1-4. osztály, gimnázium 5-8. osztály, gimnázium: 9-12. osztály, alkalmazottak) - normál étkeztetés esetén (tehát diétás étkezés esetén nem), az ebéd főétkezés tekintetében kínálópultból a fogyasztók által önállóan végzett ételszedési forma szabadszedéses rendszerben. Éttermi tálca biztosítása nem szükséges. A szabadszedéses tálalási rendszerű étkeztetés során, az ebéd főétkezés esetében legalább az alábbi menüelemeket kell biztosítani: - leves/gyümölcsital/előétel, - kétféle főétel, - változó hidegpult szortiment. A szabadszedéses tálalási formához szükséges eszközparkról az Ajánlattevő gondoskodik saját költségén. Nyertes ajánlattevő köteles legalább 12 hónapra jogfolytonos továbbfoglalkoztatás keretében –, jelenlegi beosztásának megfelelő vagy hasonló munkakörben végzendő feladatot biztosítani 3 fő konyhai dolgozónak. További részletek a dokumentációban.
Postacím: Kvarc
2
Irányítószám: 6000
Város: Kecskemét
A teljesítés helye: Bács-Kiskun🏙️ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Leírás
A teljesítés helye:
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Értékelési szempont: a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont alapján a legjobb ár-érték arány szerinti értékelési szempont. Az értékelés módszertana mindkét...
Többet mutasson
Az eljárás legfontosabb jellemzői
Értékelési szempont: a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont alapján a legjobb ár-érték arány szerinti értékelési szempont. Az értékelés módszertana mindkét részajánlati körben: Az értékelés módszere az 1., 2. értékelési szempont vonatkozásában fordított arányosítás, a 3. és 4. értékelési szempontok esetén pontkiosztás. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 A Kbt. 76. § (10) bek. alapján az értékelés módszere részletesen a közbeszerzési dokumentumokban kerül kifejtésre.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-08-11 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-08-11 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Az elektronikus bontás szabályait a...
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-08-11 11:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Az elektronikus bontás szabályait a...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Engedély vagy tagság szükséges egy adott szervezetben a szolgáltatási szerződésekhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
SZ.1. Alkalmatlan AT, ha a 676/2020. (XII. 28.) Korm.rend. 4. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján nem rendelkezik az élelmiszerláncról és hatósági...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
SZ.1. Alkalmatlan AT, ha a 676/2020. (XII. 28.) Korm.rend. 4. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján nem rendelkezik az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban: Éltv.) szerinti FELIR azonosítóval. AK a „FELIR” kifejezés alatt az Éltv. 38/A. § szerinti élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszert érti, „FELIR azonosító” kifejezés alatt az Éltv. 38/B. § (2) bekezdése szerinti azonosító számot érti. SZ.2. Alkalmatlan AT, ha a 676/2020. (XII. 28.) Korm.rend. 4. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti 3 évnél nem régebbi minősítéssel. Igazolási módok: SZ/1. AT-nek ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó FELIR azonosítóval. AK a „FELIR” kifejezés alatt az Éltv. 38/A. § szerinti élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszert érti, „FELIR azonosító” kifejezés alatt az Éltv. 38/B. § (2) bekezdése szerinti azonosító számot érti. AK az alkalmasság igazolása körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vonatkozó nyilvántartásából ellenőrzi, hogy AT szerepel-e a FELIR azonosító számmal rendelkező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerben. SZ/2. AT-nek AK felhívására csatolnia kell a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményeit.
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.1 Alkalmatlan AT, ha a felhívás feladását megelőző 36 hónapban (321/2015. Korm.rend. 21. § (3) bek. a) szerint) összesen nem rendelkezik legalább egy db,...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.1 Alkalmatlan AT, ha a felhívás feladását megelőző 36 hónapban (321/2015. Korm.rend. 21. § (3) bek. a) szerint) összesen nem rendelkezik legalább egy db, legalább 12 hónapon át teljesített közétkeztetési szolgáltatási referenciával, ahol az iskolai ebéd szolgáltatás elérte az éves 10.000 adagot, és tartalmazott diétás étkeztetést is. Az alkalmassági feltételeknek való megfelelés igazolása: M.1 A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja és (3a) bekezdés a) pontja alapján a felhívás feladását megelőző 36 hónapon belüli időszakban végzett gyermekétkeztetési szolgáltatások ismertetése a 23. § szerint. Alkalmazandóak az M.1.alkalmassági követelmények vonatkozásában a Kbt. 65. § (5)-(7), (9), (11), 140. § (9) bekezdéseiben foglaltak.
Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.2) AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján csatolnia kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a bemutatását a...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M.2) AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján csatolnia kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a bemutatását a szakemberek megnevezésével, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. M.2) A Kr. 21. § (3) b) pontja alapján a szerződés teljesítésére műszaki-szakmai szempontból alkalmatlannak minősül az olyan ajánlattevő, aki nem rendelkezik: M.2.1. 1 fő felsőfokú dietetikus képesítéssel, és gyermekétkeztetési szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel, M.2.2. 1 fő diétás szakács szakmai képesítéssel, és diétás gyermekétkeztetési tapasztalattal rendelkező szakemberrel M.2.3. 1 fő élelmezésvezető képesítéssel, és gyermekétkeztetési szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel Az alkalmassági feltételeknek való megfelelés igazolása: M.2 A 321/ 2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján a teljesítésbe bevont szakemberek (szervezetek) megnevezése, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése. Csatolandó a szakember (szervezet) által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, valamint a szakember (szervezet) által aláírt szakmai önéletrajz olyan formában és tartalommal (év/hónap bontásban, a konkrét végzett tevékenység megjelölésével), hogy abból az előírt alkalmassági követelmény megléte egyértelműen megállapítható legyen. Csatolandó a végzettséget, képzettséget igazoló dokumentum egyszerű másolata. A Kbt. 114. § (2) bekezdés alapján a 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására köteles benyújtani. Alkalmazandóak az M.2. alkalm.-i követelmények vonatkozásában a Kbt. 65. § (5), (10) bekezdéseiben foglaltak a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet 16. §- ban előírt feladatok ellátásának biztosítása érdekében.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő - a Kbt. 35. § (8)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások figyelembe vételével - a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő - a Kbt. 35. § (8)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások figyelembe vételével - a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, valamint a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, így jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 140. §-ában foglalt előírások nem alkalmazandóak.
Kauciók és garanciák:
Az érvényes ajánlattétel ajánlati biztosítékhoz kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1.000.000,- HUF Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma:...
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
Az érvényes ajánlattétel ajánlati biztosítékhoz kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1.000.000,- HUF Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10700354-44329303-51100005 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Kbt. 54. § (2) bekezdése szerint. Az óvadékra vonatkozó átutalási megbízás,vagy bevételi pénztárbizonylat,a pénzügyi intézmény vagy biztosító garancialevele, garanciaszerződése, vagy kezességi szerződés vagy biztosítási szerződés alapján kiállított-készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény. A Kbt.41/A. § (2) bek. alapján a garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek! Ha az ajánlati biztosítékot az előírt határidőre nem,vagy az előírtnál kisebb mértékben bocsátják rendelkezésre, az az ajánlat érvénytelenségéhez vezet. Az ajánlati biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni. Ajánlatkérő fokozottan felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontjában foglaltak értelmében amennyiben Ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy a fentiek szerint előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja Ajánlatkérő rendelkezésére, abban az esetben ajánlata érvénytelen. Továbbá szintén felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltakra: a garancia szövegezésének a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerinti felhasználás valamennyi esetét pontosan tartalmaznia kell! Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának módjáról.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1. Az étkeztetési szolgáltatás vállalkozói díjának kiszámítása alapjául szolgáló nyertes ajánlat szerinti díjtételek a szerződésszerű teljesítés érdekében...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
1. Az étkeztetési szolgáltatás vállalkozói díjának kiszámítása alapjául szolgáló nyertes ajánlat szerinti díjtételek a szerződésszerű teljesítés érdekében felmerülő minden költséget és munkadíjat tartalmazzák. Ezen felül a nyertes ajánlattevő semmilyen jogcímen sem jogosult egyéb ellenszolgáltatásra. 2. Fizet. feltételek: Vállalkozó havonta nyújthat be számlát. Irányadó a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdése, valamint a Ptk. 6:130. § (1) -(2) bekezdése. AK előleget nem biztosít. A szolg. ellenértéke havonta utólag, a szabályszerűen kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül banki átutalással, HUF-ban kerül kiegyenlítésre. Késedelmi kamat a Ptk. 6: 155.§ szerint. AK a Kbt. 27/A. § szerint jár el. 3. Szerződést biztosító mellékkötelez.: Nyertes AT kötbérfizetéssel tartozik, ha a) késedelmesen teljesít b) hibásan teljesít c) a teljesítés lehetetlenné válik (meghiúsul) Részletes feltételek a szerz.tervezet szerint.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Nyertes AT köteles bevonni a szerz. teljesítésébe 1 fő felsőfokú élelmiszerbiztonsági szakmérnök vagy ezzel egyenértékű szakképzettséggel és közegészségügyi...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Nyertes AT köteles bevonni a szerz. teljesítésébe 1 fő felsőfokú élelmiszerbiztonsági szakmérnök vagy ezzel egyenértékű szakképzettséggel és közegészségügyi járványügyi felügyelői vagy ezzel egyenértékű szakképzettséggel rendelkező szakembert. Nyertes AT legkésőbb a szerződéskötéskor köteles rendelkezni legalább 20 millió Ft/év és legalább 5 millió Ft/kár limit összegű közbeszerzés tárgya szerinti étkeztetési és kapcsolódó szolgáltatásra (közétkeztetésre) kiterjedő szakmai felelősségbiztosítással. Ha AT nem tesz eleget ezen kötelezettségének AK a szerződéskötéstől eláll. Nyertes AT a közétkeztetési tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésében foglaltak szerint köteles a szerződés teljesítése során legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százalékát a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből beszerezni.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Többet mutasson (21)
Csalás
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Csőd
Fizetésképtelenség
Csődegyezség hitelezőkkel
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Tisztán nemzeti kizáró okok
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés, valamint a 63. § (1) bek. szerinti kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, részvételre jelentkezőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bek. b) pont.]. Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Többet mutasson (14)
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet AT, RJ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan GSZ, aki a) az alábbi...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet AT, RJ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan GSZ, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt 5 évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbesz. és koncessziós eljárásban; ah) a GSZ személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; (2) A GSZ akkor sem lehet AT, RJ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt 5 évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt 5 évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a GSZ vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet AT, RJ, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan GSZ, aki e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt 3 éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az AT tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az EGT vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel MO-nak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a GSZ-ben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár MO-on engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján 2 évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az AT-nek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. AT-nek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az AK elfogadja, ha az AT a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az AK megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított 3 évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az AK kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – 3 évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat, illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének, amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az AK-nek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a GSZ szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) esetében az AK bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az AK döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az AK megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított 3 évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az AK kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – 3 évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az elmúlt három évben a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket súlyosan megszegte, és ezt az ajánlatkérő megfelelően bizonyítani tudja; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki b) vonatkozásában az ajánlatkérő megfelelően bizonyítani tudja, hogy az elmúlt három évben jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségét súlyosan megszegte vagy jogszabályban meghatározott szakmai szervezet által lefektetett szakmai etikai szabályokat súlyosan megsértő cselekedetet követett el, és az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető; A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
Kizáró ok tartalma: 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró ok tartalma: 63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, vagy ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartása, amelyért felelős részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta; d) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé jogerős bírósági ítéletben három éven belül megállapított szerződésszegést követett el, amelynek során az alvállalkozó felé fennálló vég- vagy részszámlából fakadó fizetési kötelezettségét 10%-ot meghaladó részben nem teljesítette annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett. A kizáró okok fenn nem állásának igazolási módja: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 17. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia, az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltése útján tett nyilatkozatával. Jelen eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában AT-nek – az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével - nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A kizáró okok vonatkozásában a Kbt. 69. § (11a) bekezdése is irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben részletezettek szerint ellenőrzi továbbá a kizáró okok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A dokumentumok, igazolások benyújtása Korm. rendelet 1. § (7) bek alapján is lehetséges. Öntisztázás a Kbt. 64. §-ban foglaltak szerint.
1. Részajánlattétel biztosított. 2. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját, valamint a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseiben...
Többet mutasson
További információk
1. Részajánlattétel biztosított. 2. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját, valamint a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakat. 3. A közbeszerzési eljárás befejezésének (az összegezés megküldésének) indikatív időpontja: az ajánlati kötöttség lejártának időpontja. Az ajánlattevők az ajánlatukhoz az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napig vannak kötve. 4. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. Ajánlatkérő e tekintetben felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kbt. 35. és 36. §-aira. 5. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) szerinti esetben újabb hiánypótlást egy alkalommal rendel el. 6. A tárgyi közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) kerül lefolytatásra. A Kbt. 41. § (1) bekezdése szerinti elektronikus kommunikáció - ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltérően nem rendelkezik - az EKR-ben történik. 7. AK nyilatkozik, hogy az ajánlattevők szerződés teljesítésére való gazdasági és pénzügyi, továbbá műszaki, illetve szakmai - alkalmasságának feltételeit és igazolását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg. 8. Az ajánlattevőknek az ajánlatuk részeként a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban és az azt kiegészítő dokumentációban részletezett minimális tartalom szerinti szakmai ajánlatot kell benyújtaniuk. A szakmai ajánlat teljes hiánya az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. 9. AK helyszíni bejárást tart, 2025. augusztus 06. 10 órakor. Találkozó helyszíne: 1. rész: 4027 Debrecen, Sinai M. u. 4. főbejárat előtt, 2. rész: : 6000 Kecskemét, Kvarc utca 2., Mercedes-Benz Iskola főbejárat előtt 10. A közbeszerzési dokumentumok az EKR-ben a következők szerint érhetőek el: https://ekr.gov.hu - eljárás azonosító száma: EKR001035432025 11. A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 6. § (6a) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlattevő kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetként csak olyan gazdasági szereplőt vehet igénybe, amely regisztrált az EKR-ben, vagy amelynek adatait az ajánlattétel során az EKR-ben előzetesen rögzítette. 12. AK fenntartja a jogot a Kbt. 131. § (4) bekezdésében foglaltak adott esetben történő alkalmazására, azaz az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelöli. 13. Az ajánlat részeként csatolni szükséges az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró (vagy az aláírásra meghatalmazást adó), kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját. Amennyiben az ajánlatban szereplő valamely nyilatkozatot nem gazdasági társaság formájában működő gazdasági szereplő teszi, a természetes személy gazdasági szereplő vonatkozásában az ajánlathoz közokiratba vagy teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalt aláírás-mintát szükséges csatolni! Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az együttes képviseleti jogosultsággal rendelkező kötelezettségvállalásra jogosultak az ajánlatot önállóan joghatályosan nem írhatják alá. 14. Az ajánlat részeként meghatalmazást szükséges csatolni abban az esetben, ha az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat nem a cégjegyzésre jogosult(ak) írja(k) alá. A meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és tartalmaznia kell mind a meghatalmazó(k), mind a meghatalmazott aláírását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az együttes képviseleti jogosultsággal rendelkezők esetében a meghatalmazást is együttesen kell aláírniuk. 15. Az ajánlat benyújtásának címe: https://ekr.gov.hu és benyújtásának módja: az ajánlattevőnek az ajánlatát az EKR ajánlatbenyújtására szolgáló funkciója alkalmazásával kell ajánlatként benyújtania. Az egyéb módon benyújtott dokumentum nem minősül ajánlatnak. 16. A Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 17. A Kbt. 66. § (5) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen az ajánlattevőnek a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat szükséges feltüntetnie. Az EKR rendelet 11. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlatkérő által - a közbeszerzési dokumentumok között az EKR rendelet 11. § (7) bekezdése szerinti elektronikus űrlap alkalmazásával - létrehozott felolvasólapot az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. 18. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges annak vonatkozásában, hogy tekintetében a nyilatkozat kiállításának időpontjában van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a benyújtott ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött (a benyújtott kérelem informatikai szempontú megfelelőségéről szóló) igazolást. A változásbejegyzésre vonatkozó nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell. 19. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges az üzleti titok vonatkozásában. Az EKR rendelet 11. § (4) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében a gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza. 20. FAKSZ: dr.Zoric Ildikó (lajstromszám: 00158) 21. Ajánlatkérő előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie kell érvényes HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó tanúsítvánnyal, vagy ezzel egyenértékű dokumentummal. 22. Az ajánlattétellel kapcsolatos további előírásokat a közbeszerzési eljárást megindító felhívás mellékletét képező ajánlattételi dokumentáció tartalmazza. 23. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdésben foglaltak szerint AT-nek nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. 24. Azon alkalmassági feltétel és előírt igazolási mód, amely a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban került megállapításra: III.4.1) pont szerinti SZ.1., SZ.2., M.1. és M.2.1., M.2.2. és M.2.3. alkalmalmassági követelmények.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 145-500402 (2025-07-30)
Ajánlati felhívás (2025-08-11) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-08-19 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-08-19 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-08-19 11:00:00 📅
Kiegészítő információk További információk
1. Részajánlattétel biztosított. 2. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját, valamint a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseiben...
Többet mutasson
További információk
1. Részajánlattétel biztosított. 2. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját, valamint a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakat. 3. A közbeszerzési eljárás befejezésének (az összegezés megküldésének) indikatív időpontja: az ajánlati kötöttség lejártának időpontja. Az ajánlattevők az ajánlatukhoz az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napig vannak kötve. 4. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. Ajánlatkérő e tekintetben felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kbt. 35. és 36. §-aira. 5. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) szerinti esetben újabb hiánypótlást egy alkalommal rendel el. 6. A tárgyi közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) kerül lefolytatásra. A Kbt. 41. § (1) bekezdése szerinti elektronikus kommunikáció - ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltérően nem rendelkezik - az EKR-ben történik. 7. AK nyilatkozik, hogy az ajánlattevők szerződés teljesítésére való gazdasági és pénzügyi, továbbá műszaki, illetve szakmai - alkalmasságának feltételeit és igazolását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg. 8. Az ajánlattevőknek az ajánlatuk részeként a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban és az azt kiegészítő dokumentációban részletezett minimális tartalom szerinti szakmai ajánlatot kell benyújtaniuk. A szakmai ajánlat teljes hiánya az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. 9. AK helyszíni bejárást tart, 2025. augusztus 06. 10 órakor. Találkozó helyszíne: 1. rész: 4027 Debrecen, Sinai M. u. 4. főbejárat előtt, 2. rész: : 6000 Kecskemét, Kvarc utca 2., Mercedes-Benz Iskola főbejárat előtt 10. A közbeszerzési dokumentumok az EKR-ben a következők szerint érhetőek el: https://ekr.gov.hu - eljárás azonosító száma: EKR001035432025 11. A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 6. § (6a) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlattevő kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetként csak olyan gazdasági szereplőt vehet igénybe, amely regisztrált az EKR-ben, vagy amelynek adatait az ajánlattétel során az EKR-ben előzetesen rögzítette. 12. AK fenntartja a jogot a Kbt. 131. § (4) bekezdésében foglaltak adott esetben történő alkalmazására, azaz az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelöli. 13. Az ajánlat részeként csatolni szükséges az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró (vagy az aláírásra meghatalmazást adó), kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját. Amennyiben az ajánlatban szereplő valamely nyilatkozatot nem gazdasági társaság formájában működő gazdasági szereplő teszi, a természetes személy gazdasági szereplő vonatkozásában az ajánlathoz közokiratba vagy teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalt aláírás-mintát szükséges csatolni! Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az együttes képviseleti jogosultsággal rendelkező kötelezettségvállalásra jogosultak az ajánlatot önállóan joghatályosan nem írhatják alá. 14. Az ajánlat részeként meghatalmazást szükséges csatolni abban az esetben, ha az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat nem a cégjegyzésre jogosult(ak) írja(k) alá. A meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és tartalmaznia kell mind a meghatalmazó(k), mind a meghatalmazott aláírását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az együttes képviseleti jogosultsággal rendelkezők esetében a meghatalmazást is együttesen kell aláírniuk. 15. Az ajánlat benyújtásának címe: https://ekr.gov.hu és benyújtásának módja: az ajánlattevőnek az ajánlatát az EKR ajánlatbenyújtására szolgáló funkciója alkalmazásával kell ajánlatként benyújtania. Az egyéb módon benyújtott dokumentum nem minősül ajánlatnak. 16. A Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 17. A Kbt. 66. § (5) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen az ajánlattevőnek a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat szükséges feltüntetnie. Az EKR rendelet 11. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlatkérő által - a közbeszerzési dokumentumok között az EKR rendelet 11. § (7) bekezdése szerinti elektronikus űrlap alkalmazásával - létrehozott felolvasólapot az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni. 18. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges annak vonatkozásában, hogy tekintetében a nyilatkozat kiállításának időpontjában van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a benyújtott ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött (a benyújtott kérelem informatikai szempontú megfelelőségéről szóló) igazolást. A változásbejegyzésre vonatkozó nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell. 19. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges az üzleti titok vonatkozásában. Az EKR rendelet 11. § (4) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében a gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza. 20. FAKSZ: dr.Zoric Ildikó (lajstromszám: 00158) 21. Ajánlatkérő előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie kell érvényes HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer működtetésére vonatkozó tanúsítvánnyal, vagy ezzel egyenértékű dokumentummal. 22. Az ajánlattétellel kapcsolatos további előírásokat a közbeszerzési eljárást megindító felhívás mellékletét képező ajánlattételi dokumentáció tartalmazza. 23. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdésben foglaltak szerint AT-nek nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. 24. Azon alkalmassági feltétel és előírt igazolási mód, amely a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban került megállapításra: III.4.1) pont szerinti SZ.1., SZ.2., M.1. és M.2.1., M.2.2. és M.2.3. alkalmassági követelmények. 25. A kiegészítő tájékoztatás kérésben foglaltakra tekintettel az egyéb közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, és a szerződéstervezet pontosítása kapcsán) módosulnak.
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Aug 11 10:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Aug 19 10:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Aug 11 11:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Aug 19 11:00:00 CEST 2025
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Aug 11 11:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Aug 19 11:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A További információk BT-300 mezőben a következő változás történt: A BT-300 mezőben a További információk az 1-24. alszámok változatlanul hagyása mellett...
Többet mutasson
Szöveg
A További információk BT-300 mezőben a következő változás történt: A BT-300 mezőben a További információk az 1-24. alszámok változatlanul hagyása mellett kiegészültek a 25-ös alszámmal: 25. A kiegészítő tájékoztatás kérésben foglaltakra tekintettel az egyéb közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, és a szerződéstervezet pontosítása kapcsán) módosulnak.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-08-08 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdése alapján a felhívásban az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontjában foglaltakra tekintettel azért...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdése alapján a felhívásban az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontjában foglaltakra tekintettel azért módosította, mert nem tudta a Kbt. 56. § (2) szerinti határidőben a kiegészítő tájékoztatásra érkezett válaszokat megadni. A kiegészítő tájékoztatásban foglaltakkal kapcsolatban az egyéb közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás és szerződéstervezet) is módosulnak.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 500402-2025
Forrás: OJS 2025/S 153-528565 (2025-08-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 180 982 228 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 311 255 920 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 180 982 228 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-12 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001035432025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 311 255 920 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001035432025/3614 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Leírás: élelmiszerbiztonsági szakmérnök
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 1556279.60 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: élelmiszerbiztonsági szakmérnök
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Hungast Vital Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10798274244
Postacím: Fehérvári Út 85.
Postai irányítószám: 1119
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@hungast.hu📧
Telefon: +36 18010900📞
Fax: +36 18010901 📠
URL: https://www.hungast.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 80 845 229 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001035432025/3622 A vállalkozó neve és címe
Név: Bakos és Társai Vendéglátó Betéti Társaság.
Nemzeti nyilvántartási szám: 20484587203
Postacím: Aradi vértanúk tere Tér 1/b.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun🏙️
E-mail: bakosestarsai@hotmail.com📧
Telefon: +36 703104107📞
Forrás: OJS 2025/S 191-652389 (2025-10-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 53 095 040 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 128 185 200 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 53 095 040 HUF 💰
A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-19 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 128 185 200 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001035432025/3638
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 640 926 HUF 💰
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 34 347 607 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001035432025/3662 A vállalkozó neve és címe
Név: Szakácstündér Vendéglátó, Szolgáltató és Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26273206214
Postacím: Cseri Út 4.
Postai irányítószám: 7400
Postai város: Kaposvár
Régió: Somogy🏙️
E-mail: szakacstunderkft@gmail.com📧
Telefon: +36 204995734📞
Forrás: OJS 2025/S 196-668656 (2025-10-09)