MVM Émász – Szabadvezetéki szerelvények 2025

MVM Émász Áramhálózati Kft.

Kis- és középfeszültségű szabadvezetéki szerelvények beszerzése az MVM Émász Áramhálózati Kft. meglévő és építendő infrastruktúrájához a BT-24) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, 17 részben. A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára az előírtaknál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat. Rövidítések: Ajánlatkérő (AK); Ajánlattevő (AT); Alvállalkozó (AV); Közbeszerzési Dokumentumok (KD); Eljárást megindító felhívás (felhívás). A részletes feltételeket, elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-04-23. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-03-19.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-03-19 Ajánlati felhívás
2025-04-23 Ajánlati felhívás
2026-02-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-03-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-03-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: MVM Émász – Szabadvezetéki szerelvények 2025
Hivatkozási szám: EKR000359922025
Rövid leírás:
Kis- és középfeszültségű szabadvezetéki szerelvények beszerzése az MVM Émász Áramhálózati Kft. meglévő és építendő infrastruktúrájához a BT-24) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, 17 részben. A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal – az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára az előírtaknál kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat. Rövidítések: Ajánlatkérő (AK); Ajánlattevő (AT); Alvállalkozó (AV); Közbeszerzési Dokumentumok (KD); Eljárást megindító felhívás (felhívás). A részletes feltételeket, elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Villamos kellékek és tartozékok 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 17

1️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/1
Cím: Áramkötések
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére áramkötések beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 180 770 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_1” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 1.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
Szállítási határidő: az első megrendelés esetén a megrendelés megküldésétől számított 20 munkanap, további megrendelés esetén a megrendelés megküldésétől számított 10 munkanap.
Postacím: József Attila
út
63.
Irányítószám: 3527
Város: Miskolc
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
AK fenntartja annak jogát, hogy a szerződés időtartamát egy alkalommal, a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján meghosszabbítsa, amennyiben a teljes keretmennyiség a szerződés 24 hónapos határozott időtartama alatt nem kerül megrendelésre. A szerződés meghosszabbításának időtartama ez esetben nem haladhatja meg a 8 (nyolc) hónapot. A meghosszabbított 8 hónapos határozott időtartam lejártával a szerződés akkor is megszűnik, ha a teljes mennyiség nem kerül teljes mértékben megrendelésre. AK a szerződés meghosszabbításról legkésőbb a 24 hónapos határozott időtartam lejártát megelőző 30. naptári napig egyoldalú nyilatkozattal, írásban tájékoztatja a nyertes ajánlattevőt.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/2
Cím: KIF szabadvezetéki végfeszítők
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére KIF szabadvezetéki végfeszítők beszerzése az adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 11 035 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_2” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 2.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/3
Cím: KIF AXKA végfeszítők
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére KIF AXKA végfeszítők beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 4 035 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_3” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 3.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/4
Cím: KIF végkötésszorítók
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére KIF végkötésszorítók beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 4 200 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_4” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 4.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/5
Cím: Csatlakozó elemek
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére csatlakozó elemek beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 9750 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_5” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 5.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/6
Cím: Fogyasztói leágazók
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére fogyasztói leágazók beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 575 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_6” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 6.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/7
Cím: Vezetővég sapkák
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére vezetővég sapkák beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 9 950 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_7” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 7.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/8
Cím: KÖF végfeszítő
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére KÖF végfeszítő beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 3 600 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_8” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 8.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/9
Cím: FAM leágazók
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére FAM leágazók beszerzése adásvételi keretszerződés 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 9 170 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_9” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 9.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/10
Cím: KIF AXKA lengőtartó
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére KIF AXKA lengőtartó beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 6 570 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_10” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 10.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/11
Cím: KIF Végfeszítő
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére KIF végfeszítő beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 42 700 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_11” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 11.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011

1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/12
Cím: KIF leágazó
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére KIF leágazó beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 4 700 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_12” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 12.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012

1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/13
Cím: Sorcsatlakozó
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére sorcsatlakozó beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 700 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_13” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 13.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013

1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/14
Cím: Leágazó csatlakozó
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére leágazó csatlakozó beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 1 100 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_14” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 14.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014

1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/15
Cím: Nem húzószilárd hüvelyek
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére nem húzószilárd hüvelyek beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 6 500 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_15” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 15.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015

1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/16
Cím: Kábelcsősaruk
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére kábelcsősaruk beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 4 300 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_16” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 16.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016

1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000359922025/17
Cím: Kábelsaruk
A beszerzés leírása:
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. részére kábelsaruk beszerzése adásvételi keretszerződés alapján 24 hónapos időtartamra. Keretmennyiség: 68 000 db, amelyre Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a keretmennyiségen felül + 30 %-os mennyiségi eltérést alkalmazhat. A keretmennyiségen belül az egyes termékek várható mennyiségét az „Ártáblázat és műszaki ajánlat_17” EXCEL dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a fenti dokumentumban jelzett, az egyes termékek esetében várható mennyiségeket tájékoztató jelleggel határozta meg az ajánlati ár megadása érdekében, ezért arra lehívási kötelezettséget nem vállal és attól a tényleges teljesítés során eltérhet. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok, a „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok 17.rész_2025.EXCELx” táblázat és a kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0017

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-04-23 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-04-23 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII.19.) Korm. r. 15. § (2), valamint a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bek-i alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően hatvan perccel később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben AK számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal – elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az AT-k részére elérhetővé teszi. Alkalmazandó a Kbt. 68. § (6) bek.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
Információk az elektronikus árverésről
Elektronikus árverést alkalmaznak
Leírás
Információk az elektronikus árverésről:
AK a Kbt. 108. §-ában és a 424/2017. (XII.19.) Kr. 26-33. §-aiban foglaltaknak megfelelően csak és kizárólag az összesen nettó ajánlati ár vonatkozásában árlejtést alkalmaz. Továbbiak a KD-ban.
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2025-04-23 13:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII.19.) Korm. r. 15. § (2), valamint a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bek-i alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően hatvan perccel később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben AK számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal – elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az AT-k részére elérhetővé teszi. Alkalmazandó a Kbt. 68. § (6) bek.
Többet mutasson
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)-(3), a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 1. § (1) és 2. § (5) bek-nek megfelelően – AK elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag AK erre vonatkozó kifejezett felhívására, a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján kötelező. M/1. Az AT (közös AT) csatoljon referenciaigazolást/nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 évben (azaz 36 hónap) befejezett – de legfeljebb 6 éven belül (azaz 72 hónap) megkezdett – legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti eszközök szállításáról. /321/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (1) bekezdés a) pontja szerint/ A referenciát a Kr. 22. § (1)-(2) bek. szerint kell igazolni, az igazolásnak/nyilatkozatnak tartalmaznia kell: • szerződést kötő másik fél (neve, székhelye, elérhetőségei: tel.szám, e-mail), • a szállítás/eladás tárgya és mennyisége (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen), • teljesítés ideje (év, hó, nap kezdő és befejező időpont), • nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Kr. 21/A.§-a megfelelően irányadó. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a referencia tárgyának megfelelő referenciával is igazolható. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(9), (11)-(12) bek., 67. § (3) bek., 69. (11) - (11a) bek.-ben foglaltakra. M/1. AT (közös AT) műszaki-szakmai szempontból alkalmatlan, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített szabadvezetéki szerelvények szállítása tárgyú referenciával az alábbiak szerint részletezett minimum mennyiségben, mely több szerződésből is teljesíthető: 1. rész esetében: 90 385 db A referencia mennyiség egy vagy több referenciával is igazolható. Több részre történő ajánlattétel esetén, amennyiben AT a legmagasabb darabszámot igazolja, úgy automatikusan megfelel a kisebb darabszámban megjelölt alkalmassági követelménynek is. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a teljesített mennyiség a szerződés részteljesítéseként valósult meg. M/1.: A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK AT és közös AT-k esetében kizárja a Kbt. 35. § (8) alapján projekttársaság létrehozását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
AK az eszközök ellenértékét banki átutalással, 30 napon belül egyenlíti ki, a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bek., és a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek. szerint. Részszámlázás biztosított: Eladó minden egyes egyedi megrendelés teljesítését követően 1 db részszámlát jogosult benyújtani. Előleg: AK előleget nem fizet. Előre fizetés sem megengedett. Előteljesítés megengedett. Megrendelő fizetési késedelme: A Ptk. 6:155. §-a szerint. A késedelmi kamat alapja a késedelmet szenvedett számla bruttó ellenértéke. A teljesítési határidő: egyedi megrendelésenként 10 munkanap. A részletes feltételeket a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza. (Alkalmazandó a Ptk. 6:187.§ (2) bekezdés) Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás, a számlázás és a kifizetés pénzneme: az euró (EUR) AK alkalmazza a Kbt. 27/A. §-ában foglaltakat. Továbbiak a szerződéstervezetben és a KD-ban.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Jótállás: A Szállítólevél mindkét fél általi aláírásától számított 24 hónap teljeskörű jótállás. Késedelmi kötbér: a kötbér mértéke az eredménytelenül eltelt teljesítési határidőt követő minden késedelmesen eltelt nap után, az egyedi megrendelés szerinti késedelmesen leszállított, illetve le nem szállított termékmennyiség, továbbá a jótállási kötelezettség késedelmes megkezdésével vagy teljesítésével érintett termékmennyiség nettó vételárának 0,3 %-a, de maximum a késedelemmel érintett közvetlen megrendelés nettó vételárának 15 (tizenöt) %-a. Meghiúsulási kötbér: - egyedi megrendelés: legfeljebb az egyedi megrendelés nettó ellenértékének 15 %-a. - szerződés meghiúsulása esetén: a teljes szerződéses érték, amennyiben a szerződés egy része teljesült, úgy a meghiúsulással érintett nettó ellenérték 15 %-a. Hibás teljesítés: Amennyiben a hibásan teljesített termék 14 napon belüli cseréje, vagy javítása nem történik meg, AK jogosult a késedelmi kötbérre vonatkozó szankciókat alkalmazni a
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 21
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Környezetvédelmi jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Súlyos szakmai kötelességszegés
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pontja Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés j), n) és o) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 63. § (1) bekezdés a) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ae) alpontja Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont af) alpontja Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés ag) alpont Kbt. 62. § (1) bekezdés e) pont Kbt. 62. § (1) bekezdés f) pont Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont Kbt. 62. § (1) bekezdés l) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ad) alpont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson
Kbt. 62. § (1) bekezdés h)-j) pont Minden rész esetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó (AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) és Kbt. 63. § (1) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az AT-t, közös AT-t, AV-t, ill. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, ill. aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okok fenn nem állását az AT /közös AT-k/, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásban részt vevő gazdasági szereplő előzetesen, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentummal (EEKD – EKR űrlap formájában) köteles igazolni, a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bekezdések rendelkezéseire. Azon AV-k esetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bekezdése, ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján az AT-nek kell nyilatkozni arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63 §. (1) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap formájában). AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t, megfelelő határidő tűzésével, felhívja a kizáró okok fenn nem állását alátámasztó, az eljárásban előírt igazolások benyújtására. Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a Kr. 1. § (9) alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerinti kell igazolnia, hogy vele szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: - Magyarországon letelepedett AT-nek a kizáró okok hiányát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 8. § és 9. §-ában foglaltak szerint kell igazolni; - Nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkezőknek a kizáró okok hiányát a Kr. 10. § és 11. §-ában foglaltak szerint kell igazolni. A kizáró okok hiányának igazolása során a Kr. 12-16. §-aiban foglaltak megfelelően irányadóak. A Kr. 8. § i) pont ib) pontja és a Kr. 10. § g pont gb) alpontjai szerinti igazolási módot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti tartalommal kérjük benyújtani (AT nyilatkozzon a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosáról, vagy annak hiányáról.) (EKR űrlap formájában). A kizáró okokra vonatkozó igazolások tekintetében alkalmazandó a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezés. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás (nemleges tartalmú nyilatkozat is benyújtandó) (EKR űrlap formájában). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a); 69. § (11a) bekezdéseire.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MVM Émász Áramhálózati Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13804495205
Postacím: Dózsa György Utca 13.
Postai irányítószám: 3525
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Majoros Tímea
E-mail: majoros.timea@mvm.hu 📧
Telefon: +36 203345366 📞
Fax: +36 62568000 📠
URL: https://www.mvmhalozat.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.mvmhalozat.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Villamos energia
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000359922025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000359922025 🌏
Az elektronikus árverést az alábbi címen rendezik: https://www.ekr.gov.hu 🌏
Leírás:
AK a Kbt. 108. §-ában és a 424/2017. (XII.19.) Kr. 26-33. §-aiban foglaltaknak megfelelően csak és kizárólag az összesen nettó ajánlati ár vonatkozásában árlejtést alkalmaz. Továbbiak a KD-ban.
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Valamennyi rész tekintetében 1) Az ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani! Kérjük, hogy az EKR-ben a dokumentumok/nyilatkozatok egyszerű elektronikus másolatait – azaz a nem elektronikus űrlap formájában rendelkezésre álló nyilatkozatokat – szkennelt, .pdf fájlformátumban benyújtani szíveskedjenek! 2) Az eljárás nyelve a magyar. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK AT általi fordítását elfogadja. 3) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös AT-k konzorciális megállapodást. 4) Kiegészítő tájék.: Kbt. 56. § szerint. 5) AK nem ír elő ajánlati biztosítékot. 6) AK a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az AT-t, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, illetve azt az AT-t, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 307/2015. (X.27.) Korm. r. 5. §-a is megfelelően alkalmazandó. 7) Az ajánlatnak tartalmaznia kell: - Felolvasólap (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) - Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pont szerinti nyilat. (EKR űrlap) (Nemleges tartalmú nyilat-t is!) - Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) (Nemleges tartalmú nyilat-t is!) - EEKD - a külön ki nem emelt dok-kat, melyeket a Kbt. és a KD előír - szakmai ajánlatként: Műszaki paraméterekre tett vállalásokat tart. táblázat „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok” (EXCEL. és pdf.) - cégszerűen aláírva - kereskedelmi ajánlatként: Ártáblázat „Ajánlati ár részletező ártáblázat és műszaki ajánlat” (EXCEL. és pdf.) - cégszerűen aláírva Ajánlattevőnek fel kell tüntetni az adott eszköz vonatkozásában a gyártót, típust és származási helyet is. - aláírási címpéldány/aláírás-mintát (AT, alkalmasság igazolására igénybe vett gazdasági szereplő vonatkozásában) - adatkezelési nyilatkozatot - cégszerűen aláírva - Az ajánlatban csatolni kell: • magyar nyelvű termékleírás, szemléltető fényképpel/rajzzal, műszaki adatokkal, szabványhivatkozásokkal minden termékre vonatkozóan PDF formátumban. • Magyar nyelvű telepítési, szerelési útmutató PDF formátumban. • Méretezett műszaki rajzok, PDF formátumban minden termékre vonatkozóan. A dokumentumok igazolják az egyes termékek specifikáció szinti megfelelőségét, a szerelhetőség érdekében. Ajánlatkérő magyar nyelvű dokumentumokat fogad el. Egyéb nyelvű dokumentumokról Ajánlattevő általi magyar nyelvű fordítás is elfogadott. Ilyen esetben az eredeti, idegen nyelvű dokumentum (amiről az Ajánlattevői fordítás készült) beadása is kötelező. Ezen dokumentumok teljes hiánya nem pótolható hibának minősül. Amennyiben valamely dokumentum csak magyar nyelven, vagy csak nem magyar nyelven kerül benyújtásra, vagy ellentmondás/eltérés tapasztalható a magyar nyelvű és a nem magyar nyelvű dokumentum között, abban az esetben AK a magyar nyelvű vagy a nem magyar nyelvű dokumentum benyújtása és az ellentmondás/eltérés feloldása mértéig biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a szakmai ajánlat esetében. 7) AK a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a hiánypótlást és a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza 8) Ajánlati kötöttség beállta az ajánlati ár esetében: 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 31. § (1)-(2) bek. szerint. 9) A "BT-750" M/1. pont szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 10) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 11) Irányadó idő: CET 12) Ha az AT, AV, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő valamely a KD-ban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerint kíván tényt, adatot igazolni, akkor nyilatkozni köteles, hogy mely tényt, adatot kívánja így igazolni, továbbá az ezen tényt, adatot tartalmazó ingyenes, magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetőségéről is. 13) Irányadó jogszabályok: Kbt., 307/2015. (X.27.) Korm.r., 321/2015. (X.30.) Korm.r., 424/2017. (XII.19.) Korm.r., 256/2021. (V.18.) Korm. r., 373/2022. (IX. 30.) Korm. r., Ptk. 14) Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgyaként megjelölt termékek esetében minimum műszaki előírások kerültek rögzítésre. Az Ajánlatkérőnek a műszaki leírás és adatlapban meghatározott minőségű és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont szolgálja. További értékelési szempontok alkalmazása konkrét gyártó/forgalmazó termékét hozná versenyelőnybe, amely az eljárás során versenykorlátozó hatású lenne, előre láthatóan további piaci szereplők ezen okból nem indulnának el a közbeszerzési eljáráson, vagy annak során nem nyújtanának be ajánlatot. 15) Devizaárfolyam: az AK az eljárást megindító felhívás feladásának napján érvényes, az MNB által meghatározott devizaárfolyamot tekinti irányadónak. 16) AK szerződéskötési feltételként írja elő az MSZ EN ISO 9001:2015 független szervezet által kiállított (vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű) érvényben lévő tanúsítvány vagy egyéb intézkedés meglétét, mely(ek)nek dokumentumait nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződéskötés időpontjára köteles bemutatni, és köteles azok érvényességét a keretszerződés teljes időtartama alatt fenntartani. Ezen kötelezettség nem teljesítését AK a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján a szerződéskötéstől történő visszalépésnek tekinti. 17) AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 8/A. §- ában foglaltakra (közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről) 18) Szakmai ajánlatként megjelölt dokumentumok és az ártáblázat esetében: az AK felhívja a figyelmet, hogy azok teljes hiánya nem hiánypótolható hiányosság. A szakmai ajánlat és az ártáblálzat egészének be nem nyújtása az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenségét vonja maga után! A megajánlott eszköz vonatkozásában a gyártó, típus és származási hely hiánya, hibája, nem megfelelő kitöltése tekintetében AK biztosítja a hiánypótlás lehetőségé, azonban a műszaki paraméterek tekintetében, mely alapján a megajánlott eszköz nem beazonosítható, AK a hiánypótlást kizárja. Amennyiben a szakmai ajánlat tartalma és az ajánlat részeként benyújtott alábbi dokumentumok • magyar nyelvű termékleírás, szemléltető fényképpel/rajzzal, műszaki adatokkal, szabványhivatkozásokkal minden termékre vonatkozóan PDF formátumban. • Magyar nyelvű telepítési, szerelési útmutató PDF formátumban. • Méretezett műszaki rajzok, PDF formátumban minden termékre vonatkozóan. A dokumentumok igazolják az egyes termékek specifikáció szinti megfelelőségét, a szerelhetőség érdekében. között ellentmondás/eltéré tapasztalható, abban az esetben AK az ellentmondás/eltérés feloldása mértéig biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a szakmai ajánlat esetében. 18) Figyelemmel a Tanácsnak (EU) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosítása tárgyában hozott 2022/576 Rendeletére az Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlat részeként nyilatkozni szükséges, miszerint Ajánlattevő (közös ajánlattevők mindegyike), az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének több mint 10 %-át teljesítő alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet a tilalom személyi hatálya alá tartozik-e vagy sem. 19) Ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani, ha ajánlattevő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet alapján a tilalom hatálya alá tartozik. 20) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Stumpf Gábor, lajstromszám: 00063, ANPAST Europroject Kft., 1053 Budapest, Ferenciek tere 2., II. em. 13
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 056-181623 (2025-03-19)
Ajánlati felhívás (2025-04-23)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-08 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-08 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-05-08 13:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Apr 23 12:00:00 CEST 2025 Helyesen: Thu May 08 12:00:00 CEST 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-04-17 📅
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Apr 23 13:00:00 CEST 2025 Helyesen: Thu May 08 13:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlattételi határidő hosszabbítása.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 181623-2025
Forrás: OJS 2025/S 080-264459 (2025-04-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 214 094 EUR 💰

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza a (Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pont), az alábbiakban részletezettek szerint: 1. Ajánlati ár mindösszesen (nettó EUR) Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár szempontja alapján (Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pont), a legalacsonyabb ajánlati árat tartalmazó ajánlatot benyújtó ajánlattevőt hirdeti nyertesnek. Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgyaként megjelölt termékek esetében minimum műszaki előírások kerültek rögzítésre. Az Ajánlatkérőnek a műszaki leírás és adatlapban meghatározott minőségű és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont szolgálja.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése

1️⃣
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 700 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4537
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Név: AXA Csoport Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32604043243
Postacím: Nagyenyed Utca 5
Postai irányítószám: 1123
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: axakft@gmail.com 📧
Telefon: +36 303855375 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29715.80 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4657
A vállalkozó neve és címe
Név: Ensto CEE s.r.o.
Nemzeti nyilvántartási szám: CZ25770268
Postacím: U Sanitasu 2246
Postai irányítószám: 251 01
Postai város: Říčany
Régió: Hlavní město Praha 🏙️
Ország: Csehország 🇨🇿
E-mail: gyula.hegedus@ensto.com 📧
Telefon: +36 309443038 📞
URL: https://www.ensto.com 🌏

2️⃣
Információk a nem díjazottakról
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Csak egy elfogadható ajánlat, részvételi jelentkezés vagy projekt érkezett
Tétel azonosító száma: LOT-0012
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 49 350 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4281
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012
A vállalkozó neve és címe
Név: Megawatt Mérnökiroda Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 14704886243
Postacím: Lakatos Út 61-63.
Postai irányítószám: 1184
E-mail: akos.bencsik@mwmi.hu 📧
Telefon: +36 304878234 📞
URL: https://www.mwmi.hu 🌏

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0013
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 60209.10 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4465
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0013

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0014
A szerződés/tétel teljes értéke: 13202.86 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4473
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0014

Kiegészítő információk
További információk
Valamennyi rész tekintetében 1) Az ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani! Kérjük, hogy az EKR-ben a dokumentumok/nyilatkozatok egyszerű elektronikus másolatait – azaz a nem elektronikus űrlap formájában rendelkezésre álló nyilatkozatokat – szkennelt, .pdf fájlformátumban benyújtani szíveskedjenek! 2) Az eljárás nyelve a magyar. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK AT általi fordítását elfogadja. 3) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös AT-k konzorciális megállapodást. 4) Kiegészítő tájék.: Kbt. 56. § szerint. 5) AK nem ír elő ajánlati biztosítékot. 6) AK a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az AT-t, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, illetve azt az AT-t, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 307/2015. (X.27.) Korm. r. 5. §-a is megfelelően alkalmazandó. 7) Az ajánlatnak tartalmaznia kell: - Felolvasólap (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) - Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pont szerinti nyilat. (EKR űrlap) (Nemleges tartalmú nyilat-t is!) - Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) (Nemleges tartalmú nyilat-t is!) - EEKD - a külön ki nem emelt dok-kat, melyeket a Kbt. és a KD előír - szakmai ajánlatként: Műszaki paraméterekre tett vállalásokat tart. táblázat „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok” (EXCEL. és pdf.) - cégszerűen aláírva - kereskedelmi ajánlatként: Ártáblázat „Ajánlati ár részletező ártáblázat és műszaki ajánlat” (EXCEL. és pdf.) - cégszerűen aláírva Ajánlattevőnek fel kell tüntetni az adott eszköz vonatkozásában a gyártót, típust és származási helyet is. - aláírási címpéldány/aláírás-mintát (AT, alkalmasság igazolására igénybe vett gazdasági szereplő vonatkozásában) - adatkezelési nyilatkozatot - cégszerűen aláírva - Az ajánlatban csatolni kell: • magyar nyelvű termékleírás, szemléltető fényképpel/rajzzal, műszaki adatokkal, szabványhivatkozásokkal minden termékre vonatkozóan PDF formátumban. • Magyar nyelvű telepítési, szerelési útmutató PDF formátumban. • Méretezett műszaki rajzok, PDF formátumban minden termékre vonatkozóan. A dokumentumok igazolják az egyes termékek specifikáció szinti megfelelőségét, a szerelhetőség érdekében. Ajánlatkérő magyar nyelvű dokumentumokat fogad el. Egyéb nyelvű dokumentumokról Ajánlattevő általi magyar nyelvű fordítás is elfogadott. Ilyen esetben az eredeti, idegen nyelvű dokumentum (amiről az Ajánlattevői fordítás készült) beadása is kötelező. Ezen dokumentumok teljes hiánya nem pótolható hibának minősül. Amennyiben valamely dokumentum csak magyar nyelven, vagy csak nem magyar nyelven kerül benyújtásra, vagy ellentmondás/eltérés tapasztalható a magyar nyelvű és a nem magyar nyelvű dokumentum között, abban az esetben AK a magyar nyelvű vagy a nem magyar nyelvű dokumentum benyújtása és az ellentmondás/eltérés feloldása mértéig biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a szakmai ajánlat esetében. 7) AK a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a hiánypótlást és a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza 8) Ajánlati kötöttség beállta az ajánlati ár esetében: 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 31. § (1)-(2) bek. szerint. 9) A "BT-750" M/1. pont szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 10) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 11) Irányadó idő: CET 12) Ha az AT, AV, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő valamely a KD-ban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerint kíván tényt, adatot igazolni, akkor nyilatkozni köteles, hogy mely tényt, adatot kívánja így igazolni, továbbá az ezen tényt, adatot tartalmazó ingyenes, magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetőségéről is. 13) Irányadó jogszabályok: Kbt., 307/2015. (X.27.) Korm.r., 321/2015. (X.30.) Korm.r., 424/2017. (XII.19.) Korm.r., 256/2021. (V.18.) Korm. r., 373/2022. (IX. 30.) Korm. r., Ptk. 14) Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgyaként megjelölt termékek esetében minimum műszaki előírások kerültek rögzítésre. Az Ajánlatkérőnek a műszaki leírás és adatlapban meghatározott minőségű és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont szolgálja. További értékelési szempontok alkalmazása konkrét gyártó/forgalmazó termékét hozná versenyelőnybe, amely az eljárás során versenykorlátozó hatású lenne, előre láthatóan további piaci szereplők ezen okból nem indulnának el a közbeszerzési eljáráson, vagy annak során nem nyújtanának be ajánlatot. 15) Devizaárfolyam: az AK az eljárást megindító felhívás feladásának napján érvényes, az MNB által meghatározott devizaárfolyamot tekinti irányadónak. 16) AK szerződéskötési feltételként írja elő az MSZ EN ISO 9001:2015 független szervezet által kiállított (vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű) érvényben lévő tanúsítvány vagy egyéb intézkedés meglétét, mely(ek)nek dokumentumait nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződéskötés időpontjára köteles bemutatni, és köteles azok érvényességét a keretszerződés teljes időtartama alatt fenntartani. Ezen kötelezettség nem teljesítését AK a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján a szerződéskötéstől történő visszalépésnek tekinti. 17) AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 8/A. §- ában foglaltakra (közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről) 18) Szakmai ajánlatként megjelölt dokumentumok és az ártáblázat esetében: az AK felhívja a figyelmet, hogy azok teljes hiánya nem hiánypótolható hiányosság. A szakmai ajánlat és az ártáblálzat egészének be nem nyújtása az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenségét vonja maga után! A megajánlott eszköz vonatkozásában a gyártó, típus és származási hely hiánya, hibája, nem megfelelő kitöltése tekintetében AK biztosítja a hiánypótlás lehetőségé, azonban a műszaki paraméterek tekintetében, mely alapján a megajánlott eszköz nem beazonosítható, AK a hiánypótlást kizárja. Amennyiben a szakmai ajánlat tartalma és az ajánlat részeként benyújtott alábbi dokumentumok • magyar nyelvű termékleírás, szemléltető fényképpel/rajzzal, műszaki adatokkal, szabványhivatkozásokkal minden termékre vonatkozóan PDF formátumban. • Magyar nyelvű telepítési, szerelési útmutató PDF formátumban. • Méretezett műszaki rajzok, PDF formátumban minden termékre vonatkozóan. A dokumentumok igazolják az egyes termékek specifikáció szinti megfelelőségét, a szerelhetőség érdekében. között ellentmondás/eltéré tapasztalható, abban az esetben AK az ellentmondás/eltérés feloldása mértéig biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a szakmai ajánlat esetében. 18) Figyelemmel a Tanácsnak (EU) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosítása tárgyában hozott 2022/576 Rendeletére az Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlat részeként nyilatkozni szükséges, miszerint Ajánlattevő (közös ajánlattevők mindegyike), az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének több mint 10 %-át teljesítő alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet a tilalom személyi hatálya alá tartozik-e vagy sem. 19) Ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani, ha ajánlattevő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet alapján a tilalom hatálya alá tartozik. 20) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Stumpf Gábor, lajstromszám: 00063, ANPAST Europroject Kft., 1053 Budapest, Ferenciek tere 2., II. em. 13 Döntés: 2026.01.21. Összegezés: 2026.01.22. Az eljárás 5. része eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján, figyelemmel arra, hogy ezen részben kizárólag érvénytelen, valamint figyelmen kívül hagyott ajánlat került benyújtásra. Jogcím: kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont]. Az eljárás 12. része eredménytelen, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában rögzített eredménytelenségi ok alkalmazását és az érintett részekben csak egyetlen ajánlat került benyújtásra. Jogcím: az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont]. Az eljárás 13. része eredménytelen, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában rögzített eredménytelenségi ok alkalmazását és az érintett részekben csak egyetlen ajánlat került benyújtásra. Jogcím: az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont]. Az eljárás 14. része eredménytelen, tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban előírta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában rögzített eredménytelenségi ok alkalmazását és az érintett részekben csak egyetlen ajánlat került benyújtásra. Jogcím: az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont]. BT-635 Mező értéke: 0
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 038-127885 (2026-02-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-03-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 722 244 EUR 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 622073.22 EUR 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 436 544 EUR 💰
156 399 EUR 💰
49 951 EUR 💰
29 110 EUR 💰
10 722 EUR 💰
17 900 EUR 💰
70 930 EUR 💰
377 212 EUR 💰
31 158 EUR 💰
99 918 EUR 💰
11 199 EUR 💰
30 815 EUR 💰
186 292 EUR 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-02-24 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000359922025 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 213135.30 EUR 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4385
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: VILLBEK Villamosipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11080305206
Postacím: Vágány Utca 15
Postai irányítószám: 6728
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: villbek@villbek.hu 📧
Telefon: +36 62553650 📞
Fax: +36 62473087 📠
URL: http://www.villbek.hu/ 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 388 448 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4409
A vállalkozó neve és címe
Név: Tomintex Kereskedelmi és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11817556202
Postacím: Hársfa Út 269/1
Postai irányítószám: 7629
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: tamas.raffai@tomintex.hu 📧
Telefon: +36 72538195 📞
Fax: +36 72538196 📠
URL: https://www.tomintex.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 267 833 EUR 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4505
A szerződés/tétel teljes értéke: 264 950 EUR 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4601
A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 120060.80 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4289
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 38 600 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4513
A szerződés/tétel teljes értéke: 36468.69 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4633
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 38188.80 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4297
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 26529.70 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4521
A szerződés/tétel teljes értéke: 20910.49 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4641
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 710 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4249
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 504 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4433
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 038 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4529
A szerződés/tétel teljes értéke: 9788.32 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4649

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 217 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4257
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 085 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4417
A szerződés/tétel teljes értéke: 4309.25 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4545

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 2487.50 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4553
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 39812.94 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4673

7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 38 916 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4193
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 63 504 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4561
A szerződés/tétel teljes értéke: 45913.68 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4681

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
A szerződés/tétel teljes értéke: 109833.30 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4201
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
A szerződés/tétel teljes értéke: 290 150 EUR 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4265
A szerződés/tétel teljes értéke: 130 764 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4313
A szerződés/tétel teljes értéke: 167 646 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4617

9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010
A szerződés/tétel teljes értéke: 19381.50 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4273
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010
A szerződés/tétel teljes értéke: 21698.08 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4441

1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 463 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4217
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011
A szerződés/tétel teljes értéke: 76 433 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4305
A szerződés/tétel teljes értéke: 35 600 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4329
A szerződés/tétel teljes értéke: 54 229 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4401
A szerződés/tétel teljes értéke: 102591.02 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4449

1️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0015
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 698 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4225
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0015
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 181 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4361
A szerződés/tétel teljes értéke: 13658.84 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4481

1️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0016
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 015 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4233
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0016
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 800 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4369
A szerződés/tétel teljes értéke: 38765.37 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4489

1️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0017
A szerződés/tétel teljes értéke: 75 718 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4241
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0017
A szerződés/tétel teljes értéke: 85 779 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4377
A szerződés/tétel teljes értéke: 111925.84 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000359922025/4497

Kiegészítő információk
További információk
Valamennyi rész tekintetében 1) Az ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani! Kérjük, hogy az EKR-ben a dokumentumok/nyilatkozatok egyszerű elektronikus másolatait – azaz a nem elektronikus űrlap formájában rendelkezésre álló nyilatkozatokat – szkennelt, .pdf fájlformátumban benyújtani szíveskedjenek! 2) Az eljárás nyelve a magyar. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK AT általi fordítását elfogadja. 3) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös AT-k konzorciális megállapodást. 4) Kiegészítő tájék.: Kbt. 56. § szerint. 5) AK nem ír elő ajánlati biztosítékot. 6) AK a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az AT-t, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, illetve azt az AT-t, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 307/2015. (X.27.) Korm. r. 5. §-a is megfelelően alkalmazandó. 7) Az ajánlatnak tartalmaznia kell: - Felolvasólap (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) - Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pont szerinti nyilat. (EKR űrlap) (Nemleges tartalmú nyilat-t is!) - Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilat. (EKR űrlap) (Nemleges tartalmú nyilat-t is!) - EEKD - a külön ki nem emelt dok-kat, melyeket a Kbt. és a KD előír - szakmai ajánlatként: Műszaki paraméterekre tett vállalásokat tart. táblázat „Műszaki követelmények és ajánlattevői válaszok” (EXCEL. és pdf.) - cégszerűen aláírva - kereskedelmi ajánlatként: Ártáblázat „Ajánlati ár részletező ártáblázat és műszaki ajánlat” (EXCEL. és pdf.) - cégszerűen aláírva Ajánlattevőnek fel kell tüntetni az adott eszköz vonatkozásában a gyártót, típust és származási helyet is. - aláírási címpéldány/aláírás-mintát (AT, alkalmasság igazolására igénybe vett gazdasági szereplő vonatkozásában) - adatkezelési nyilatkozatot - cégszerűen aláírva - Az ajánlatban csatolni kell: • magyar nyelvű termékleírás, szemléltető fényképpel/rajzzal, műszaki adatokkal, szabványhivatkozásokkal minden termékre vonatkozóan PDF formátumban. • Magyar nyelvű telepítési, szerelési útmutató PDF formátumban. • Méretezett műszaki rajzok, PDF formátumban minden termékre vonatkozóan. A dokumentumok igazolják az egyes termékek specifikáció szinti megfelelőségét, a szerelhetőség érdekében. Ajánlatkérő magyar nyelvű dokumentumokat fogad el. Egyéb nyelvű dokumentumokról Ajánlattevő általi magyar nyelvű fordítás is elfogadott. Ilyen esetben az eredeti, idegen nyelvű dokumentum (amiről az Ajánlattevői fordítás készült) beadása is kötelező. Ezen dokumentumok teljes hiánya nem pótolható hibának minősül. Amennyiben valamely dokumentum csak magyar nyelven, vagy csak nem magyar nyelven kerül benyújtásra, vagy ellentmondás/eltérés tapasztalható a magyar nyelvű és a nem magyar nyelvű dokumentum között, abban az esetben AK a magyar nyelvű vagy a nem magyar nyelvű dokumentum benyújtása és az ellentmondás/eltérés feloldása mértéig biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a szakmai ajánlat esetében. 7) AK a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a hiánypótlást és a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza 8) Ajánlati kötöttség beállta az ajánlati ár esetében: 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 31. § (1)-(2) bek. szerint. 9) A "BT-750" M/1. pont szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 10) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 11) Irányadó idő: CET 12) Ha az AT, AV, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő valamely a KD-ban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerint kíván tényt, adatot igazolni, akkor nyilatkozni köteles, hogy mely tényt, adatot kívánja így igazolni, továbbá az ezen tényt, adatot tartalmazó ingyenes, magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetőségéről is. 13) Irányadó jogszabályok: Kbt., 307/2015. (X.27.) Korm.r., 321/2015. (X.30.) Korm.r., 424/2017. (XII.19.) Korm.r., 256/2021. (V.18.) Korm. r., 373/2022. (IX. 30.) Korm. r., Ptk. 14) Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgyaként megjelölt termékek esetében minimum műszaki előírások kerültek rögzítésre. Az Ajánlatkérőnek a műszaki leírás és adatlapban meghatározott minőségű és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont szolgálja. További értékelési szempontok alkalmazása konkrét gyártó/forgalmazó termékét hozná versenyelőnybe, amely az eljárás során versenykorlátozó hatású lenne, előre láthatóan további piaci szereplők ezen okból nem indulnának el a közbeszerzési eljáráson, vagy annak során nem nyújtanának be ajánlatot. 15) Devizaárfolyam: az AK az eljárást megindító felhívás feladásának napján érvényes, az MNB által meghatározott devizaárfolyamot tekinti irányadónak. 16) AK szerződéskötési feltételként írja elő az MSZ EN ISO 9001:2015 független szervezet által kiállított (vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű) érvényben lévő tanúsítvány vagy egyéb intézkedés meglétét, mely(ek)nek dokumentumait nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződéskötés időpontjára köteles bemutatni, és köteles azok érvényességét a keretszerződés teljes időtartama alatt fenntartani. Ezen kötelezettség nem teljesítését AK a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján a szerződéskötéstől történő visszalépésnek tekinti. 17) AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm.r. 8/A. §- ában foglaltakra (közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről) 18) Szakmai ajánlatként megjelölt dokumentumok és az ártáblázat esetében: az AK felhívja a figyelmet, hogy azok teljes hiánya nem hiánypótolható hiányosság. A szakmai ajánlat és az ártáblálzat egészének be nem nyújtása az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenségét vonja maga után! A megajánlott eszköz vonatkozásában a gyártó, típus és származási hely hiánya, hibája, nem megfelelő kitöltése tekintetében AK biztosítja a hiánypótlás lehetőségé, azonban a műszaki paraméterek tekintetében, mely alapján a megajánlott eszköz nem beazonosítható, AK a hiánypótlást kizárja. Amennyiben a szakmai ajánlat tartalma és az ajánlat részeként benyújtott alábbi dokumentumok • magyar nyelvű termékleírás, szemléltető fényképpel/rajzzal, műszaki adatokkal, szabványhivatkozásokkal minden termékre vonatkozóan PDF formátumban. • Magyar nyelvű telepítési, szerelési útmutató PDF formátumban. • Méretezett műszaki rajzok, PDF formátumban minden termékre vonatkozóan. A dokumentumok igazolják az egyes termékek specifikáció szinti megfelelőségét, a szerelhetőség érdekében. között ellentmondás/eltéré tapasztalható, abban az esetben AK az ellentmondás/eltérés feloldása mértéig biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a szakmai ajánlat esetében. 18) Figyelemmel a Tanácsnak (EU) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosítása tárgyában hozott 2022/576 Rendeletére az Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlat részeként nyilatkozni szükséges, miszerint Ajánlattevő (közös ajánlattevők mindegyike), az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének több mint 10 %-át teljesítő alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet a tilalom személyi hatálya alá tartozik-e vagy sem. 19) Ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani, ha ajánlattevő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet alapján a tilalom hatálya alá tartozik. 20) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Stumpf Gábor, lajstromszám: 00063, ANPAST Europroject Kft., 1053 Budapest, Ferenciek tere 2., II. em. 13 Valamennyi részben: BT-712 V.5.1) Előzetes vitarendezést kérelmezők száma: 0 BT-635 Kérelmek száma: 0
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 052-181139 (2026-03-13)