85" interaktív érintőképernyő - LED 85″ érintőképernyős vagy vele egyenértékű: Min. 85" méret, ULTRA HD 4K felbontás, min. 4 db USB port, min. 2 db HDMI bemenet, beépített wifi adapter, beépített hangszóró, több pontos, több ujjas vezérlés támogatás. A kijelző esetében elvárás, hogy a ráfröccsenő folyadék, krétapor ne tehessen kárt abba, továbbá olyan biztonsági üveggel kell ellátni, mely normál, iskolai környezetben előforduló behatásra (mint pl: toll, kulcs, kisebb kemény tárgyak hatására) törhetetlen, így nem okozhat sérülést a diákoknak. Ultra vékony – max. 6cm kialakítás. Tartozék toll, 1db tápkábel, 1 db touch kábel, 1db hdmi kábel, távirányító a kijelzőhöz. 5 év garanciával WordWall 3.5, WordWall3 Full Pro (vagy azzal egyenértékű) szoftver és I3 learnhub 3d (vagy azzal egyenértékű) szoftver - interaktív tábla mobil állványon (tartozék fali szerelő csomaggal, falra is rögzíthető): - online és offline működés, mely alatt Ajánlatkérő azt érti, hogy a megajánlott edukációs szoftver futtatható legyen lokálisan telepített változatban, legalább Windows környezetben, és online, bármilyen böngészőn keresztül. Az online változattal kapcsolatos további elvárás a korlátlan, de minimálisan 20 Gb felhőtárhely/felhasználó. A megvásárolt szoftver örökös licensszel rendelkezzen, azaz annak használata nem lehet időkorlátos, és biztosítani kell a vásárlástól számított minimum 5 éves termékfrissítést díjtalanul. Mind az online, mind az offline szoftververziónak biztosítania kell minimum 18 féle feladatsor/activity generáló űrlapsablont. Tekintettel arra, hogy a beszerezni kívánt eszközöket és az edukációs szoftvert Ajánlatkérő nyelvi képzésben is alkalmazni kívánja, elvárás, a szoftverrel kapcsolatban, hogy az tartalmazzon nemzetközi tananyag adatbázist minimum magyar, angol, német, olasz és francia nyelven. Az oktatási csomagnak tartalmaznia kell olyan szoftverkomponenst, vagy külön szoftvert, ami a fenti elvárásokon túl tartalmaz legalább 500 db valósághűen ábrázolt 3D modellt természettudomány témakörben, mely adatbázis a felhasználó által generált modellekkel tovább bővíthető. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő az oktatás során már használ WordWall szoftvert, a megajánlott edukációs szoftvernek biztosítania kell, hogy a felhasználó által korábban már létrehozott tartalmak a továbbiakban is használhatók legyenek. (Referencia szoftverek: WordWall 3.5, WordWall3 Full Pro örökös felhő licensz, i3learnhub) Tartozék rögzítő készlet, kábel csomag beépített PC-vel: Az interaktív kijelző működéséhez szükséges speciális számítógép, rögzítővel. Intel I5 Processzor, bővíthető min. 8GB alapmemória, min. 256SSD merevlemezzel, Windowssal vagy vele egyenértékű. Mobil állvány: Fekete, fém vázú mobil állvány, mely a mozgathatóság érdekében 4 db görgő kerékkel ellátott, amelyből legalább 2 db fékezhető. Az állványnak lehetővé kell tennie, hogy a rá szerelt kijelző több magasságban is pozícionálható legyen. 10″ tablet + WordWall 3 (vagy azzal egyenértékű) felhő alapú szoftver - 10″ tablet + WordWall 3.5 (vagy azzal egyenértékű) telepíthető szoftver + WordWall 3 (vagy azzal egyenértékű) felhő alapú alkalmazások: 10″ FHD IPS 64GB Wi-Fi tablet. Operációs rendszer: Android, Kijelző méret: min. 10,0 “, Kijelző típus: TFT LCD, IPS panel, LED háttérvilágítással, érintőkijelző, Háttértár méret: min. 64 GB. WordWall 3 (vagy azzal egyenértékű) edukációs szoftver offline és online működéssel, fehértábla funkcióval 5 éves támogatással. Tablet tok - Fekete, 10″: A megajánlott tabletek kompatibilis, fekete színű, mappa tok Gurulós tölthető szekrény minimum 30 tabletnek, tölthető, gurítható: Minimum 30 tablet tárolására alkalmas gurulós zárható, tölthető mobil rack szekrény. Min. 2 db fékezhető görgővel, biztonsági zárral, hűtéssel, tápellátással ellátott fémszekrény, UV lámpával. Akkreditált, minimum 30 órás képzés a szállítandó edukációs szoftverhez - IKK módszertani képzés, SZC számára elszámolható pedagógus 30 pontos akkreditációval: Az oktatásban résztvevő pedagógusok száma: 28 fő. A képzés 2 csoportban valósulna meg, csoportonként 3*10 órában, napi 10*45 perces órákkal. Beszámítható óraszám: 30 óra A képzés típusa: Klasszikus előadás, kontaktos (személyes jelenléten alapuló) képzés A továbbképzés főbb tematikai egységei: Érzékenyítés az oktatásban zajló paradigmaváltás iránt Interaktívtábla használata Ismerkedés a leszállított edukációs szoftverben létrehozható feladatokkal Feladatlétrehozás és felhasználás lehetőségei a szoftverben Gyakorlatok pedagógusok számára. A záró ellenőrzés módja: Minden résztvevő a képzésen elsajátított és a távoktatási oktatási anyagokon közreadott módszerek használatával hozzanak létre 5 darab nyilvánosan elérhető feladatok, az alábbi szempontoknak megfelelően: Digitális taneszköz használatával legalább 5 különböző feladattípust tartalmazó interaktív feladat létrehozása, szerkesztése, mentése, saját tantárgyhoz kapcsolódóan. Az egyik feladat kötelezően KVÍZ típusú, legalább 5 alkérdésből álló mérőeszköz legyen. Az elkészült feladatokat tegyék nyilvánossá, ossza meg a képzésen résztvevőkkel. Kapcsolódva az interaktív eszközcsomagban szállítandó szoftverekhez! A képzés csoportlétszáma maximum: 16 fő A fent részletezett termékekhez kapcsolódóan Nyertes Ajánlattevő feladata a termékek leszállítása és összeszerelése mellett a beüzemelés, valamint a termékek használatához kapcsolódó oktatás megtartása is. A minimális műszaki paramétereket a felhíváshoz csatolt excel táblázat tartalmazza (Műszaki leírás – árazatlan excel). Ajánlatkérő a Műszaki Leírásban meghatározott paraméterek alapján az azzal egyenértékű (referenciaeszközhöz hasonló, az ajánlattevő által megajánlott eltérő típusú, de felhasználási és kezelési szempontból azonos) eszközöket is elfogadja. Az egyenértékűség igazolása az ajánlattevő felelőssége és költsége. (árubeszerzés jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-02-26.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-01-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-01-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Okostanterem kialakításához szükséges eszközök
Hivatkozási szám: EKR002149662024
Rövid leírás:
85" interaktív érintőképernyő - LED 85″ érintőképernyős vagy vele egyenértékű: Min. 85" méret, ULTRA HD 4K felbontás, min. 4 db USB port, min. 2 db HDMI...
Többet mutasson
Rövid leírás

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Oktatási berendezések📦 Leírás
Belső azonosító: EKR002149662024/1
A beszerzés leírása:
85" interaktív érintőképernyő - LED 85″ érintőképernyős vagy vele egyenértékű: Min. 85" méret, ULTRA HD 4K felbontás, min. 4 db USB port, min. 2 db HDMI...
Többet mutasson
A beszerzés leírása

További információk:
Szállítási határidő: a szerződés aláírásától számított 12 hónap, de legkésőbb 2026. március 31. napja, azzal, hogy az eladó előteljesítésre jogosult. A...
Többet mutasson
További információk
Szállítási határidő: a szerződés aláírásától számított 12 hónap, de legkésőbb 2026. március 31. napja, azzal, hogy az eladó előteljesítésre jogosult. A szerződés az aláírás napján lép hatályba. Ha és amennyiben a projektben az építési beruházás kivitelezése elhúzódik, abban az esetben Ajánlatkérő előzetesen írásban értesíti Ajánlattevőt az eszközök tárolására alkalmas egyéb helyszínről. „RRF-2.2.2-23-2023-00002 azonosítószámú 21. századi szakképző intézményfejlesztési program keretében a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Közgazdasági Technikumában építési beruházás kivitelezési munkái” tárgyában indított építési beruházás. Ennek teljesítési határideje a munkaterület átadásától számított 360 nap, de legkésőbb a pályázat fizikai befejezésének napja, felhívás szerint 2026.03.31. Amennyiben a projekt fizikai zárásának időpontja meghosszabbítására kerül sor, akkor a felhívásban rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívásban rögzített időtartam (12 hónap) a projekt határidő – azaz a kivitelezés várható időpontjának - meghosszabbítása esetében sem növekedhet. A teljesítés végső határideje az építési beruházás kivitelezésének várható végteljesítési időpontjával összhangban 2026. március 31., a szerződés hatályba lépésre legfeljebb 180 nap áll rendelkezésre, ezt követően a felek minden további jogcselekmény nélkül szabadulnak a kötelemből. A teljesítési határidőig meg kell történnie jelen szerződés 1. sz. mellékletében nevesített termékek teljesítési helyszínekre történő szállításának, beüzemelésének, a magyar nyelvű használati utasítás átadásának és a helyszíni betanításnak a használatukra vonatkozóan.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Oktatási berendezések📦
Postacím: Gönczy Pál utca 15.-17. „A” épület, 1555 HRSZ.
Irányítószám: 4200
Város: Hajdúszoboszló
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar🏙️
Időtartam: 12 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az oktatási csomag részeként megajánlott edukációs szoftver képes a „ww” formátumú fájlok megnyitására (igen/nem):
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. Az oktatási csomag részeként megajánlott edukációs szoftver esetében az előírt, minimum 18 féle feladatgeneráló űrlapon felüli további feladatsablonok megléte (min. 18, max. 34 db):
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
A Kbt. 76. § (9) bekezdés c) pontja szerint az értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 1. értékelési...
Többet mutasson
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
A Kbt. 76. § (9) bekezdés c) pontja szerint az értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 1. értékelési szempont: Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza: P = (A legjobb / A vizsgált) * (P max - P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa P min: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának (KH 2020.03.25.-i Útmutatója, KÉ 2020. évi 60. szám) tartalmazza. 2. értékelési szempont: A 2. számú értékelési szempont körében ajánlatkérő azt értékeli, hogy az ajánlattevő által megajánlott edukációs szoftver képes a „ww” formátumú fájlok megnyitására. A vállalás esetén adott pontszám: 10. Amennyiben ajánlattevő által megajánlott szoftver erre nem képes, azaz „Nem” válasz esetén az adott pontszám: 0 pont. Az ajánlat Felolvasólapján a 2. számú értékelési szempont tekintetében „Igen” vagy „Nem” megadása szükséges. Mindkét válasz esetén az ajánlatban nyilatkozat formájában az Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a vállalásról. „Igen” válasz esetében az Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozat formájában meg kell jelölnie az adott értékelési szempont tekintetében megajánlott szoftvert, továbbá ismertetnie kell annak releváns műszaki paramétereit. Az így meghatározott pontszámok az értékelési szemponthoz tartozó megfelelő súlyszámmal kerülnek felszorzásra. 3. értékelési szempont: Egyenes arányosítás módszere kerül alkalmazásra a minőségi szem-pont esetében a Miniszterelnökségnek a Kbt. 77. § (1) bek. szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített útmutatója szerint. Pvizsgált = (Avizsgált − Alegkedvezőtlenebb)(Alegkedvezőbb − Alegkedvezőtlenebb) ∗ (P − P ) + P ahol Pvizsgált: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa (10 pont) Pmin: a pontskála alsó határa (0 pont) Alegkedvezőbb: az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőbb érték, amire a maximális pontszámot adja (34 db) Alegkedvezőtlenebb: az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb érték, amire a minimális pontszámot adja (18 db) Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme; A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatóság útmutatójá-nak (KH 2020.03.25.-i Útmutatója, KÉ 2020. évi 60. szám) tartalmazza. A súlyszámmal fel-szorzott és összeadott pontszámok alapján kerül meghatározásra egy-egy ajánlattevő összpont-száma. A legmagasabb összpontszámot elért ajánlatot minősíti Ajánlatkérő a legelőnyösebb-nek. Ajánlatkérő a meghatározott legkedvezőbb szinten túli még kedvezőbb vállalásokra egy-aránt a ponthatár felső határával azonos számú pontot ad, tehát a képletbe abban az esetben is az általa legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-26 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-26 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Információk a jogosultakról és a...
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-02-26 13:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Információk a jogosultakról és a...
Többet mutasson
Hely
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) szerint.
További információk:
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Információk a jogosultakról és a...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M/1.: Figyelemmel a Kbt. 67.§ (1) bekezdésére az ajánlattevőnek ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására az egységes...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/1.: Figyelemmel a Kbt. 67.§ (1) bekezdésére az ajánlattevőnek ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. M.1.) Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek csatolnia kell 321/2015. (X. 30) Korm. Rendelet 21. § (1) bek. a) pont alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától (Ajánlati felhívás VI.5. pont) visszafelé számított megelőző három évre vonatkozó szállításainak ismertetését, az ismertetett szállításra vonatkozó referenciaigazolást, vagy referencia nyilatkozatot a Kormányrendelet 22. § (1)– (2) bek. szerint (min. tartalom: a teljesítés kezdő és befejező időpontja év, hó nap, a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, szállítás mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e). Figyelemmel a Kbt. 67.§ (1) bekezdésére az ajánlattevőnek ajánlatában köteles az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Ebben az esetben ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdései és a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján kell eljárnia. A Kbt. 65. § (6) bekezdésére figyelemmel az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdésére a, pontjára figyelemmel ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett áruszállításokat veheti figyelembe. A 21. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására Ajánlatkérő elfogadja Ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, eltekint a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadásától. A IV. rész tekintetében elegendő az "alfa" szakasz kitöltése. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1) alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legalább 1 db interaktív kijelző szállítására vonatkozó referenciával. Az M1) alkalmassági követelményben foglaltak 1 szerződésből teljesíthetőek.
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK projekttársaság létrehozását kizárja AT, közös AT-k vonatkozásában. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak tartalmaznia kell a közös ajánlattételről...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
AK projekttársaság létrehozását kizárja AT, közös AT-k vonatkozásában. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak tartalmaznia kell a közös ajánlattételről szóló megállapodást a Kbt. 35. §-a szerint. ELŐZŐ PONT FOLYTATÁSA: Szoftver esetében tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv és a szoftver egyértelmű beazonosítására alkalmas fotódokumentáció, amennyiben a beszerzett szoftver általános kereskedelmi forgalomban beszerezhető (különösen gyári számról, azonosítóról készített fénykép) vagy licence igazolás. A benyújtott számlák ellenértékének kiegyenlítése 30 napos fizetési határidő mellett, a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdései, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései, valamint a jelen pontban foglaltak szerint történik. Az elszámolás, számlázás és a kifizetések pénzneme a forint. Vevő a Kbt. 27/A. § alapján köteles elfogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, melyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. III.4.7) PONT FOLYTATÁSA: A jogosult a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesíthet szavatossági igényt. Amennyiben a jótállási időszak alatt, az áru a jótállás körébe tartozó okból 10 munkanapot meghaladó időtartamon át nem használható, úgy eladó köteles kötbért fizetni a vevő részére, melynek értéke a nettó teljes vételár 1%-a/nap az üzemképtelenség minden megkezdett napja után. Teljesítési biztosíték: Vállalkozó a nettó teljes szerződéses ellenérték 5%-ának megfelelő mértékben a szerződés teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként teljesítési biztosítékot nyújt a Megrendelő részére. A teljesítési biztosítékot a közbeszerzési dokumentációban meghatározott módon a szerződéskötés időpontjától a műszaki átadás-átvétel lezárulásának napjáig kell rendelkezésre tartani. A teljesítési biztosíték teljesíthető a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában írtak szerint az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint. Jótállási biztosíték: a teljes nettó szerződéses ár 5 %-a. A jótállási biztosítékot a jótállási időszak kezdetéig a vevő rendelkezésére kell bocsátani, és a jótállási időtartam végéig kell biztosítani. A jótállási biztosíték a vállalkozó választása szerint a Kbt. 134. § (6) be-kezdés a) pontjában meghatározott módokon teljesíthető. A jótállási biztosíték rendelkezésre bocsátásáról az ajánlatban nyilatkozni kell. Előleg visszafizetési biztosíték: Az esetlegesen igényelt előleg kifizetésének a feltétele, hogy a Vállalkozó az előlegbekérő benyújtásának időpontjáig az előleg visszafizetésére, annak teljes visszafizetésének idejére (azaz az előleggel való elszámolásig) szóló hatállyal, feltétel nélküli és visszavonhatatlan, biztosítékot kell adnia a Kbt. 134. § (1) bekezdése alapján a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontja szerinti formában, a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10%-a és a folyósított előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékben. Jótállás : a leszállított eszközökre a jogszabályokban előírt kötelező jótállási időt, de minimum 3 év, a leszállított, illetve az ajánlatkérő vagy a nyertes ajánlattevő által leszállított eszközök és részeszközök vonatkozásában a jogszabályokban előírt jótállási idő, de minimum 3 év. A jótállási idő kezdő időpontja a sikeres műszaki átadás-átvétel időpontja. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képző szerződéstervezet tartalmazza.
Kauciók és garanciák:
AK 500 000,- Ft értékű ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos követelményt ír elő. A biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig...
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
AK 500 000,- Ft értékű ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos követelményt ír elő. A biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig kell ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10034002-00335560-00000000 fizetési számlájára történő befizetésével (közlemény: Okosterem ajánlati biztosíték), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A biztosíték befizetéssel vagy átutalással történő teljesítését az átutalási/befizetési megbízás eredeti példányának csatolásával kell igazolni. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie (azaz a kötöttség lejárata napján 24.00 óráig). Amennyiben az ajánlati biztosítékot az előírt határidőre nem, vagy kisebb mértékben bocsátja ajánlattevő rendelkezésre az ajánlat érvénytelen. Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a garancia, kezességvállalási dokumentum, kötelezvény esetében a garancia/kezességvállalási dokumentum/kötelezvény érvényességi idejét (lejáratát) szükség esetében 30 nappal hosszabbítsa meg, amennyiben a biztosíték lejárta előtt ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésében nyertes ajánlattevőkén vagy második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevőként megnevezte. A biztosíték nyújtására vonatkozó előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Számlázási feltételek: A vevő foglalót nem biztosít. Az előleg mértéke a nettó vételár 50 %-a. Az előleg a 70 %-os teljesítést követő részszámlából kerül...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Számlázási feltételek: A vevő foglalót nem biztosít. Az előleg mértéke a nettó vételár 50 %-a. Az előleg a 70 %-os teljesítést követő részszámlából kerül levonásra. A vevő 1 db résszámla és a végszámla benyújtására jogosult. Az eladó 70 %-os teljesítést követően (a termékek leszállítása után) jogosult a részszámlát kiállítani, a végszámlát 100 %-os teljesítést követően (a termékek üzembehelyezését és az oktatást követően). A számlához csatolni kell az előírásnak megfelelően kiállított és aláírt teljesítésigazolást, valamint a Pénzügyi Elszámolhatósági Útmutató a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához szerint a Szállítólevél vagy átadás-átvételi jegyzőkönyvet. Folyt. a köv. pontban.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A teljesítési határidők elmulasztása késedelmi kötbér megfizetését vonja maga után, mértéke: a szállítási határidő lejártát követő minden naptári napra a...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A teljesítési határidők elmulasztása késedelmi kötbér megfizetését vonja maga után, mértéke: a szállítási határidő lejártát követő minden naptári napra a nettó vételár 1 % -a/nap, de maximum a nettó vételár 15 %-a A meghiúsulási kötbér összege a nettó szerződéses vételár 20%-a. Részbeni meghiúsulás esetén a meghiúsulási kötbér mértéke a meghiúsult résztevékenységre vonatkozó teljes nettó ár 30 %-a A Vevő fizetési késedelme esetén az Eladó jogosult a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamat felszámítására A hibás teljesítési kötbér mértéke: 20%. A hibás teljesítési kötbér alapja a hibásan teljesített mennyiség nettó értéke. A Ptk. 6:187. § (1)-(2) bekezdése alapján a teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól. FOLYT. A III.4.6) PONTBAN.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében és Kbt. 62. § (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján a gazdasági szereplő ajánlatában a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. A 321/2015 (X.30.) Korm. Rendelet 3. § (5) bekezdésére figyelemmel közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Ajánlattevőnek elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész „alfa” szakaszának kitöltése a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § és 2. § (5) bekezdése alapján. Ajánlattevőnek továbbá a kiadott nyilatkozatmintát szükséges kitölteni. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vonatkozásában az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania az ajánlatban. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdéseire figyelemmel jár el, e vonatkozásban az érintett ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. Rendelet 8. §, 10. §, 12. §, 14. §, 16. §-a szerint kell igazolnia a kizáró okok fent nem állását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)–(7) bek. szerinti felhívására Ajánlattevőknek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpont szerinti kizáró ok vonatkozásában nyilatkozatot szükséges csatolni. Ahol Ajánlatkérő valamely irat benyújtását írta elő, ott az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott iratminta kitöltése és benyújtása javasolt, de Ajánlatkérő által előírt valamennyi információt, adatot tartalmazó ajánlattevői nyilatkozatot is elfogadja, amennyiben annak alapján az érvényesség feltétele egyértelműen megállapítható. Cégbírósághoz már benyújtott, de még el nem bírált változás bejegyzési kérelem esetén a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 13. § szerint kell eljárni. Amennyiben ajánlattevő tekintetében nincs változásbejegyzési eljárás folyamatban úgy erről ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése szerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A 321/2015. (X.30.) Korm. Rendelet 1. §-a alapján az ajánlattevő ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá, és emellett megfelel a Kbt. 65. alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Korm. Rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész „alfa” szakaszának kitöltése.
1. Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet az irányadó. Az...
Többet mutasson
További információk
1. Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet az irányadó. Az ajánlatok az EKR rendszerben (https://ekr.gov.hu) előzetes regisztrációt (EKRr. 6. §-ának (1) bekezdése) követően nyújthatóak be. Ajánlattevőktől az EKR használata az általánosan használt informatikai és elektronikus hírközlési eszközök rendelkezésre állását követeli meg. 2. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKRr. 6. §-ának (1) bekezdése]. 3. Az M1) pontban előírt alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 4. Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét az EKRr. 13. §-a alapján vizsgálja. 5. Folyamatban lévő változás bejegyzési kérelem esetén a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 13. § szerint kell eljárni. 6. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban aláíró AT, illetve az ajánlatban nyilatkozatot tevő alvállalkozók és alkalmasság igazolásában résztvevő gazdálkodó szervezetek aláírásra jogosult képviselőinek aláírási címpéldányát, v. aláírás-mintáját. 7. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A fordítás helyessége az AT felelőssége. 8. AT ajánlatában köteles EEKD-t benyújtani. AK rögzíti, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. 9. Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti — megfelelően kitöltött — felolvasólapot, figyelemmel arra, hogy az EKRr. 11. §-ának (1) bekezdése alapján az EKR-ban biztosított űrlap kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. 10. AK figyelemmel a Kbt. 81.§ (4)–(5) bekezdésére az ajánlatok bírálatát — ideértve annak aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét is — az ajánlatok értékelését követően végzi el. 11. Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart. 12. Az ajánlathoz kell csatolni a közbeszerzési dokumentáció melléklete szerinti nyilatkozatokat. 13. AK projekttársaság létrehozását kizárja mind Ajánlattevő mind közös AT-k vonatkozásában. 14. Az ajánlatok a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempontja alapján kerülnek Elbírálásra a dokumentációban foglaltak szerint. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (6) bekezdése alapján rendelkezik arról, hogy alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontját. 15. Állami közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Berecz Orsolya Zsuzsa (lajstromszám: 00090) Levelezési cím: 4028 Debrecen, Hadházi út 81. 16. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján, hogy a közbeszerzési dokumentumban a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő hivatkozások a közbeszerzés tárgyának egyértelmű, pontos és közérthető meghatározását szolgálják. Minden esetben a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek a 321/ 2015. (X. 30.) Korm. rendelet VII. fejezete szerint kell igazolnia az ajánlatban. A részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, részletes jellemzőit, a részletes szakmai követelményeket, valamint a szerződéses feltételeket a közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) és annak részét képező műszaki fejezet tartalmazza. 17. Ajánlatkérő előírja, hogy az alábbi dokumentumok a szakmai ajánlat részét képezik: Ajánlattevő által beárazott tételes költségvetés xls. és pdf. formátumban, - ajánlathoz csatolni kell továbbá a megajánlott eszközök műszaki leírását. Mindezen dokumentumok a szakmai ajánlat részét képezik, be nem nyújtásuk a Kbt. 71. § (8) szakaszának b) pontja és a Kbt. 73. §-a szerinti érvénytelenséget vonja maga után. 18. Ajánlatkérő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU Rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha az ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet az alábbi személyi körbe tartozik: orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, vagy olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50%-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik, vagy olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy nem tartozik a fentiekben írt tilalom hatálya alá és nem vesz igénybe a tilalom hatálya alá tartozó, a szerződés értékének több mint 10%-át kitevő alvállalkozót, szállítót vagy kapacitást biztosító szervezetet. 19. Ajánlatkérő figyelembe veszi a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) és 21. § (1) bekezdésnek rendelkezéseit. 20. A Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján amennyiben a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlati ár meghaladja a Vevő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékét, de Vevő az eljárást mégis eredményesnek nyilvánítja, úgy jelen szerződés akkor lép hatályba, amikor a Vevő a hiányzó fedezetet támogatásból és/vagy önerőből biztosítja és az Eladót erről tájékoztatta. Amennyiben a fenti feltételek a szerződés aláírását követő 180 napon belül nem teljesülnek, a szerződés megszűnik. Ebben az esetben az Eladó a Vevővel szemben a fenti okból semmiféle jogcímen nem támaszthat igényt. 21. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program RRF-2.2.2-23” pályázati felhívás”3.8 ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK KÖRE” pontja alapján a szállítási, tárolási, raktározási költségek uniós forrás terhére nem elszámolhatóak, amennyiben ezen költségek külön merülnek fel, külön kerülnek elszámolásra. Mindezekre tekintettel a szállítási, tárolási, raktározási költségek az Ajánlattevő oldalán merülnek fel. 22. A projekt forrása: RRF-2.2.2-23-2023-00002 sz. pályázat. A támogatás intenzitása: 100%, utófinanszírozott. 23. Az ajánlati biztosíték nem válik a megkötött szerződést megerősítő mellékkötelezettséggé a Kbt. 54. § (5) bekezdés b) pontja alapján. 24. A nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell az általa szállítani kívánt edukációs szoftver használatát bemutató képzés vonatkozásában IKK, vagy azzal egyenértékű, államilag elismert képzési engedéllyel. A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő a képzésre vonatkozó engedélyt bemutassa. Ezen feltétel elfogadásáról az ajánlatban nyilatkozni kell. 25. Ajánlatkérő kizárja a részajánlattételi lehetőséget. Indokolás: az eszközök természete, egységessége és ajánlattevő által teljesítendő feladatok egymásra épülése és egymást kiegészítő jellege nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattétel biztosítását, a megbontás életszerűtlen és szakmailag elképzelhetetlen, továbbá a részajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági ésszerűséggel Kbt. 61. § (4). Ajánlatkérő komplex edukációs csomagot kíván beszerezni, mely tartalmaz hardver és szoftver komponenseket is, melyek esetében az egymással való kompatibilitás kiemelten fontos, tekintettel arra, hogy a beszerezni kívánt eszközök és szoftverek akkor használhatók hatékony, ha azok egymással képesek együttműködni. Ez abban az esetben biztosítható, ha a teljes csomagot a szállító állítja össze olyan eszközökből, melyek a fentiekben megfogalmazott elvárást teljesítik. A hosszú távú, gazdaságos, és hatékony üzemeltetés is akkor valósítható meg, ha az edukációs csomag egyes összetevőit ügyanaz a Gazdasági szereplő szállítja, így az esetleges meghibásodások is hatékonyan, és gyorsan kezelhetők, ezzel is minimalizálva az eszközök oktatásból történő kiesésének idejét. A beszerezni kívánt eszközök oktatási célra történő használata, a több, egymásra épülő eszközök természete, egységessége és ajánlattevő által teljesítendő feladatok egymásra épülése és egymást kiegészítő jellege nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattétel biztosítását. 26. A műszaki megfelelősség igazolása tekintetében Ajánlattevőnek a megajánlásában fel kell tüntetnie a konkrét típusmegjelölést és a gyártót, valamint a származási helyet. 27. A 3. sz. értékelési szempont esetében, amennyiben a megajánlás nem éri el a „minimum 18 féle” megajánlást, az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. 28. Az M1 alkalmassági követelmény tekintetében AK képzési szolgáltatás alatt a következőt érti: a leszállított szoftverhez tartozó olyan képzési szolgáltatás, melynek keretén belül a felhasználók részére bemutatásra kerül annak működése, főbb funkcionalitásai olyan részletességgel, hogy a képzést követően a felhasználók képessé válnak a szoftver használatára a saját munkájuk során”.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 019-057243 (2025-01-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 55 072 584 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Uniós alapok további adatai: „RRF-2.2.2-23-2023-00002” kódszámú projekt
Az uniós alapok azonosítója: „RRF-2.2.2-23-2023-00002” kódszámú projekt
Leírás
További információk:
Szállítási határidő: a szerződés aláírásától számított 12 hónap, de legkésőbb 2026. március 31. napja, azzal, hogy az eladó előteljesítésre jogosult. A...
Többet mutasson
További információk
Szállítási határidő: a szerződés aláírásától számított 12 hónap, de legkésőbb 2026. március 31. napja, azzal, hogy az eladó előteljesítésre jogosult. A szerződés az aláírás napján lép hatályba. Ha és amennyiben a projektben az építési beruházás kivitelezése elhúzódik, abban az esetben Ajánlatkérő előzetesen írásban értesíti Ajánlattevőt az eszközök tárolására alkalmas egyéb helyszínről. „RRF-2.2.2-23-2023-00002 azonosítószámú 21. századi szakképző intézményfejlesztési program keretében a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Közgazdasági Technikumában építési beruházás kivitelezési munkái” tárgyában indított építési beruházás. Ennek teljesítési határideje a munkaterület átadásától számított 360 nap, de legkésőbb a pályázat fizikai befejezésének napja, felhívás szerint 2026.03.31. Amennyiben a projekt fizikai zárásának időpontja meghosszabbítására kerül sor, akkor a felhívásban rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívásban rögzített időtartam (12 hónap) a projekt határidő – azaz a kivitelezés várható időpontjának - meghosszabbítása esetében sem növekedhet. A teljesítés végső határideje az építési beruházás kivitelezésének várható végteljesítési időpontjával összhangban 2026. március 31., a szerződés hatályba lépésre legfeljebb 180 nap áll rendelkezésre, ezt követően a felek minden további jogcselekmény nélkül szabadulnak a kötelemből. A teljesítési határidőig meg kell történnie jelen szerződés 1. sz. mellékletében nevesített termékek teljesítési helyszínekre történő szállításának, beüzemelésének, a magyar nyelvű használati utasítás átadásának és a helyszíni betanításnak a használatukra vonatkozóan. Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempont: 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 11.§ (2) bekezdése szerint jótállási idő.
Postacím: Gönczy Pál utca 15.-17. „A” épület, 1555 HRSZ
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-04-02 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002149662024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 58 840 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002149662024/4119
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12937303206
Postacím: Back Bernát Utca 2
Postai irányítószám: 6728
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbesz@pctrade.hu📧
Telefon: +36 62310020📞
Fax: +36 62310020 📠
URL: https://www.pctrade.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 58 741 870 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002149662024/4143 A vállalkozó neve és címe
Név: "SCORPIO" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12194432241
Postacím: Pomázi Út 15.
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: info@scorpio.hu📧
Telefon: +36 13202100📞
Fax: +36 13497571 📠
URL: https://www.scorpio.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 69 861 690 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002149662024/4239 A vállalkozó neve és címe
Név: One Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11895927244
Postacím: Boldizsár Utca 2.
Postai irányítószám: 1112
E-mail: kozbeszerzes.hu@one.hu📧
Telefon: +36 709462955📞
URL: https://www.one.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 55 072 584 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002149662024/4247 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: IKK módszertani képzés lefolytatása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 1 817 395 HUF 💰
Arány (%): 3
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: IKK módszertani képzés lefolytatása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: SKC Visual Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26735946241
Postacím: Rozália Utca 11
Postai irányítószám: 1031
E-mail: kozbeszerzes@skc.hu📧
Telefon: +36 709321358📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Forrás: OJS 2025/S 072-238503 (2025-04-09)