Ajánlatkérő számára Oxigenátor és csőkészlet beszerzése 2 részben, kihelyezett áruraktár létrehozásával a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban részenként külön-külön előírt mennyiségen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), az alapmennyiség 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn minden részben, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Kihelyezett áruraktár feltételei: - a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként kötelezően leszállítandó mennyiséget részenként külön-külön Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően bocsátja rendelkezésre. - A kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje: a 2. rész esetén a szerződés hatályba lépését követő 10 munkanap. - A kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje az 1. rész esetén a Műszaki Leírásban, illetve a szerződéstervezet V. 2. pontjában foglaltak szerint. - Ajánlatkérő a lehívásokat általában hetente küldi meg Ajánlattevő részére, ettől eltérően a fogyás függvényében Ajánlatkérő jogosult rövidebb időközönként is lehívást eszközölni. - A kihelyezett áruraktár raktárkészletének pótlását Ajánlattevő az Ajánlatkérő részéről történő lejelentését (lehívási nyilatkozat megküldését) követően 3 munkanapon belül köteles elvégezni. - A soron kívüli megrendelés esetén 1 munkanapon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt- Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról. A nyilatkozat – adott esetben hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-11-11.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-10-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-10-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Oxigenátor és csőkészlet beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001874912025
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő számára Oxigenátor és csőkészlet beszerzése 2 részben, kihelyezett áruraktár létrehozásával a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő számára Oxigenátor és csőkészlet beszerzése 2 részben, kihelyezett áruraktár létrehozásával a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban részenként külön-külön előírt mennyiségen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), az alapmennyiség 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn minden részben, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Kihelyezett áruraktár feltételei: - a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként kötelezően leszállítandó mennyiséget részenként külön-külön Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően bocsátja rendelkezésre. - A kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje: a 2. rész esetén a szerződés hatályba lépését követő 10 munkanap. - A kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje az 1. rész esetén a Műszaki Leírásban, illetve a szerződéstervezet V. 2. pontjában foglaltak szerint. - Ajánlatkérő a lehívásokat általában hetente küldi meg Ajánlattevő részére, ettől eltérően a fogyás függvényében Ajánlatkérő jogosult rövidebb időközönként is lehívást eszközölni. - A kihelyezett áruraktár raktárkészletének pótlását Ajánlattevő az Ajánlatkérő részéről történő lejelentését (lehívási nyilatkozat megküldését) követően 3 munkanapon belül köteles elvégezni. - A soron kívüli megrendelés esetén 1 munkanapon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt- Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról. A nyilatkozat – adott esetben hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi felszerelések📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 2
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
1️⃣
Belső azonosító: EKR001874912025/1
Cím: Szívsebészeti csőkészlet
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő részére Szívsebészeti csőkészlet 1,7m2-1,9m2 membrán felületű nyitott (gravitációs) oxymodulba integrált artériás filteres felnőtt oxigenátorhoz...”
A beszerzés leírása
Ajánlatkérő részére Szívsebészeti csőkészlet 1,7m2-1,9m2 membrán felületű nyitott (gravitációs) oxymodulba integrált artériás filteres felnőtt oxigenátorhoz beszerzése, 700 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
További információk:
“A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján...”
További információk
A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő az 1. rész tekintetében alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Testen kívüli keringtető egység📦
Postacím: Haller
utca
29
Irányítószám: 1096
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 12 hónap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő a teljesítés során az ajánlati felhívásban meghatározott mennyiség (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), 30%-ának...”
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a teljesítés során az ajánlati felhívásban meghatározott mennyiség (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót köt ki. Ajánlatkérő az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Az opciós mennyiséget Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni. Az opció az Ajánlatkérő számára megrendelési kötelezettséget nem jelent, azaz Vevőnek lerendelési kötelezettsége az opciós mennyiségre sem részben, sem egészben nem keletkezik. Ajánlattevő elfogadja, hogy nincs semmilyen jogcímen kártérítési-, vagy egyéb igénye arra az esetre, ha az Ajánlatkérő nem, vagy csak részben él vételi jogával. Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Ajánlattevőhöz címzett egyoldalú nyilatkozatával jogosult gyakorolni az Adásvételi Szerződésben meghatározott keretösszeg teljes kimerítését követően. Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor bocsát ki megrendelést, illetve, hogy az opciós mennyiséget egy vagy több részben vagy egészben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni. Az opcióra vonatkozó további előírásokat a Közbeszerzési Dokumentum tartalmaz. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001874912025/2
Cím: Újszülőtt-csecsemő-gyermek kapil.típ.PEDIATRIC oxi
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő részére Újszülőtt-csecsemő-gyermek kapilláris típusú PEDIATRIC OXIGENÁTOR 0,8m2-1,5m2 membrán felülettel 15-40 tskg betegek részére, 100 db...”
A beszerzés leírása
Ajánlatkérő részére Újszülőtt-csecsemő-gyermek kapilláris típusú PEDIATRIC OXIGENÁTOR 0,8m2-1,5m2 membrán felülettel 15-40 tskg betegek részére, 100 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
További információk:
“A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján...”
További információk
A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 2. rész tekintetében alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt mennyiség (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), 30%-ának megfelelő mértékben...”
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt mennyiség (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Az opciós mennyiséget Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni. Az opció az Ajánlatkérő számára megrendelési kötelezettséget nem jelent, azaz Vevőnek lerendelési kötelezettsége az opciós mennyiségre sem részben, sem egészben nem keletkezik. Ajánlattevő elfogadja, hogy nincs semmilyen jogcímen kártérítési-, vagy egyéb igénye arra az esetre, ha az Ajánlatkérő nem, vagy csak részben él vételi jogával. Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Ajánlattevőhöz címzett egyoldalú nyilatkozatával jogosult gyakorolni az Adásvételi Szerződésben meghatározott keretösszeg teljes kimerítését követően. Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor bocsát ki megrendelést, illetve, hogy az opciós mennyiséget egy vagy több részben vagy egészben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni. Az opcióra vonatkozó további előírásokat a Közbeszerzési Dokumentum tartalmaz. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.
Többet mutasson Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Leírás
Postacím: 29.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-11 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-11 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-11-11 16:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a...”
További információk
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Ajánlattevőnek ajánlatban a Korm. rend. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt.65.§-a alapján az...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Ajánlattevőnek ajánlatban a Korm. rend. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt.65.§-a alapján az Ajánlatkérő által az M) pontban meghatározott alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő a Korm. rend. 2.§ (5) bek-e alapján jelzi, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett Gazdasági Szereplő egyszerű nyilatkozatát. Az ajánlattétel során Ajánlattevőnek az ESPD IV.rész α (alfa) szakaszában kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, azaz az ESPD IV. rész bármely további szakaszát nem kell kitölteni. Az M) pontban előírt alkalmassági követelményre vonatkozó igazolásokat Ajánlatkérő a Kbt.69.§(4) bek. foglaltak szerinti felhívására szükséges benyújtani a Kbt.69.§(4)-(7) bek. foglaltak alapján az alábbiak szerint: M) Ajánlattevőnek ismertetnie kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzés részenkénti tárgya szerinti szállításait (referenciáit). A Korm. rend. 22. §-a szerint az M) pontban előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelést az alábbi módon kell igazolni: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A nyilatkozatnak vagy az igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia: — a szállítás tárgyát és rövid leírását, amely alapján egyértelműen megállapítható, hogy az a közbeszerzési eljárás adott része szerinti tárgyának megfelelő — szállítás mennyiségét (db) — a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - év/hónap/nap - megjelölésével), — a szerződést kötő másik fél (referenciaadó) megnevezését, elérhetőségét (e-mail cím vagy telefonszám) — nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés a szerződésnek megfelelően történt-e, — ha az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. Amennyiben a referenciaigazolás/referencianyilatkozat szerinti - szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat meg kell adni. - szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatokat meg kell adni. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M) Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, a rész tárgyára (szívsebészeti csőkészlet) vonatkozó termékek egészségügyi intézmény részére történő szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége összesen legalább eléri az alábbi darabszámot: 1. rész: 520 db Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig! A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható egy adott rész vonatkozásában. A Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a bemutatott szállítás(ok)nak a vizsgált három éves időszakban kell befejezettnek lennie, és a bemutatott szállítás megkezdésének a felhívás feladását megelőző hat évben kellett megtörténnie. A Korm. rend. 21/A.§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt teljesítés (mennyiségben) a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ha a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, Ajánlatkérő csak a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35 § (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé, illetve nem követeli meg a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35 § (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé, illetve nem követeli meg a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem a közös ajánlattevők, sem önálló ajánlattevők vonatkozásában. Közös ajánlattételre vonatkozó szabályokat a KD tartalmazza.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot jelen eljárásban nem ír elő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek. A részletes fizetési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek, valamint a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentáció...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek, valamint a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Súlyos szakmai kötelességszegés
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok
Az ország biztonságát fenyegető kockázatok kizárása tekintetében nem megbízható
A tisztán nemzeti kizárási okokban meghatározott kötelezettségek megsértése
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
A gazdasági szereplő helyzetére vonatkozó indokok
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek.-ben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben foglalt kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bek. a) és b) pont). A megkövetelt igazolási mód: Az Ajánlattevőnek ajánlatában az Európai Unió Bizottsága 2016/7.(2016.január 5.) végrehajtási rendeletében foglalt Kitöltési útmutató alapján és a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm.rend.) 1-7. §-ára figyelemmel a Korm.rend. II.fejezetének megfelelően az EKR rendszerben kitöltött, Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§(1)-(2 bek.ben foglalt kizáró okok hatálya alá. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó Gazdasági Szereplő teszi meg. Ha egy Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike képviseletében az Ajánlattevő képviselője nyújtja be a formanyomtatványokat. Azon alvállalkozók tekintetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az Ajánlattevőnek kell a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot benyújtania ezen alvállalkozókra vonatkozó kizáró okokat illetően. Ajánlattevőnek nemleges nyilatkozatot kell csatolnia, ha az alkalmassági követelményeknek való megfeleléshez nem támaszkodik más szervezet/személy kapacitásaira. Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőnek és adott esetben további Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, - az Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4) bek.-ben foglalt felhívása alapján -, a Korm. rend. 1.§ (2) bek.-ben, a Korm. rend. III. Fejezetében (8,10,12-16.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A magyarországi letelepedésű Ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő Gazdasági Szereplők vonatkozásában a Korm. rend. 8.§-a szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetében Ajánlatkérő a Korm. rend. 10.§-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A Korm. rend. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rend. V. Fejezetének megfelelőn kiválthatók, ha az érintett Gazdasági Szereplő a minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A Korm. rend. 15. § (1) bek. alapján az AT az alkalmassági igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD–t szükséges benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-ben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az AT-nek csatolnia kell a Korm. rend. 13. §-ban foglaltakat adott esetben, ennek hiányában AT nemleges tartalmú nyilatkozatát. A Korm. rend. 26. §-ára figyelemmel Ajánlatkérő előírja, hogy a Gazdasági Szereplő legyen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába; a nem Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt. A Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az Ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásának adatai alapján. A nem Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Meg kell jelölni az adatbázis elérhetőségét, ahol a fenti követelmény ellenőrizhető. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
“1. Annak érdekében, hogy a GSz ajánlatot tudjon benyújt.,regisztrálnia kell az EKR-ben, az e-Korm.r.alapján. A KD az elj.iránti érdeklődését jelző GSz...”
További információk
1. Annak érdekében, hogy a GSz ajánlatot tudjon benyújt.,regisztrálnia kell az EKR-ben, az e-Korm.r.alapján. A KD az elj.iránti érdeklődését jelző GSz számára az AF I.3. p-ban meghat-ott elektr.úton érhetők el. 2. Az ajánlathoz csatolnia kell 2.1. a Kbt. 66.§ (6)bek. a)-b) pontja, Kbt. 65.§ (7)bek., Kbt. 66.§ (2), (5) bek., Kbt. 67.§ (4) bek. szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat - az alkalm.igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában - a Korm. rend. 17. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, dokumentumot. A nemleges tartamú nyilatkozatot is csatolni kell, 2.2. folyamatban lévő vált.bejegyzési elj.esetén a cégbír-hoz benyújtott vált.bejegyz. kérelmet és az annak érk-ről a cégbír.által megküldött igazolást, vált.bejegyzési eljárás hányában az erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot. 2.3. valamennyi rész esetében a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi ajánlatban a nettó ajánlati egységárat pozitív egész számban kérjük megajánlani! Az ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja magával! A kereskedelmi ajánlatot cégszerűen aláírt (pdf) és szerkeszthető (pl. word, excel) formában is szükséges benyújtani! 2.4. átláthatósági nyilatkozatot 2.5.valamennyi rész és tétel esetében az ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű fényképpel ellátott termékleírást (ez esetben magyar nyelvű fordítással) (a megajánlott terméknek és tartozékainak az adott részben foglalt szakmai minimálkövetelményeknek való megfelelőséget igazoló leírását, pontos nevét és gyártóját, cikkszámát/kódszámát, származási országát, a termék műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt, amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.) Ajánlatkérő gyártói termékleírás alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentum értendő. 2.6. Nyilatkozat forgalmi jogosultságról: valamennyi rész tekintetében nyilatkozatot a forgalmazási jogosultságról. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a forgalmazási jogosultságnak az ajánlattételi határidő lejáratkor érvényesnek kell lennie, továbbá a forgalmazási jog érvényességi idejét a nyilatkozatnak tartalmaznia kell. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott termék forgalmazására. Ha forgalmazási lánc részeként jogosult Ajánlattevő a termék forgalmazására, úgy a gyártóig visszavezethető forgalmazási jog igazolása szükséges. 2.7. nyilatkozatot, arra vonatkozóan, hogy az opciós mennyiséget adott esetben biztosítja 2.8. nyilatkozatot a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról 2.9. amennyiben az ajánlattevő által megajánlott termék MDR tanúsított eszköz/termék abban az esetben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ terméknyilvántartásba vételére vonatkozó hatósági bizonyítványt. Amennyiben ajánlattevő a hatósági bizonyítványt még nem tudja csatolni, mert annak elbírálása folyamatban van, abban az esetben ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy a terméknyilvántartásba vételi kérelmet benyújtotta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz. 2.10. a megajánlott orvostechnikai eszköz forgalmazója/gyártója nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az adott eszköz gyártója az MDR szerinti megfelelőségi értékelés iránti kérelmét benyújtotta egy európai bejelentett szervezethez, amennyiben a megajánlott termék vonatkozásában a megfelelőség értékelési nyilatkozat/CE megfelelőség értékelési tanúsítvány NEM az orvostechnikai eszközökről szóló, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2017/745 (2017. április 5.) rendelete (új MDR rendelet) szerint kibocsátott, csatolni kell továbbá a bejelentett szervezet által kiállított formanyomtatvány „Confirmation Letter”-t, mellyel igazolniuk kell, hogy a gyártó és az adott eszköz megfelel a jogszabályban előírt követelményeknek. 2.11. a megajánlott termékek tekintetében a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése, valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges – bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/745 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek. Az előírt tanúsítványnak legalább az ajánlattételi határidő lejártakor érvényesnek kell lennie. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. A 2.10. és 2.11. pontban előírt dokumentumok benyújtása az ajánlat érvényességének feltétele. 3. Ajánlatkérő a Korm. rend. 30.§(4) bek. és a 39.§ (3) bek. alapján tájékoztatja Ajánlattevőt, hogy a Korm. rend. 28. § (3) bek. és 37.§ (3) bek. alapján meghat-ott "Bronz" min. szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg Ajánlattevő alk-nak feltételét és igazolását a BT-750 mező M) pontjában előírt mennyiségben és mértékben. 4. AK a KD-ban táj-ként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől AT táj-t kaphat a Kbt.73.§ (4)bek. szerinti köv-ekről,melyeknek AT-nek a telj.során meg kell felelni. 5. AK előírja az ESPD II. rész D.pontjának kitöltését is. 6. Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli. 7. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 /EU rend.mód-ról szóló 2022/576/EU rend-ben (2022. április 8.) és különösen a 833/2014/EU tanácsi rend. 5k. cikk (1) bek-ben foglaltakra. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rend.1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rend. 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában 8. Az ajánlathoz csatolandó vagy elektronikusan hozzáférhetővé teendő dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 9. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bek-ben foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghat.alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható. 10. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bek. értelmében Ajánlatkérő a Korm. rend.28. § (3) bek.alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. 11. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított – országos, regionális –, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Ajánlatkérő a következő bontó feltételt köti ki: Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bek.szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Ezen okból adódóan Ajánlatkérőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat. 12. Ajánlatkérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-ben foglaltakat. 13. A 2011.évi CXCV. tv. 41.§ (6) bek. miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről köt. írásban tájék. a Megrendelőt. 14. Irányadó idő: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (CET). 15. Az ajánlattevők által megajánlott, illetőleg leszállításra kerülő eszközöknek meg kell felelniük az ajánlattétel, illetőleg a szállítás napján érvényes valamennyi szabványnak, jogszabályi előírásnak, mentesnek kell lenniük mindenfajta hibától, továbbá új (első üzembehelyezésű) eszköznek kell lennie, nem lehet bemutató, vagy demó példány, vagy egyebekben olyan, amelyet már korábban használtak, vagy használhattak akár kipróbálás, akár tényleges, funkciójának megfelelő használatbavételről legyen szó. 16. Az egészségügyi intézmény fogalma alatt az Ajánlatkérő az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § g) pontja szerinti meghatározást érti. 17. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (2) bek. alapján kizárhatja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, ill. azt az Ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 18. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító: EKR001205932025). Az előzetes piaci konzultáció során a beérkezett konzultációs javaslatra Ajánlatkérő összefoglalót tett közzé. 19. ÁKSZ: Plaskó Andrea (01547) 20. A jelen elj-ban a magyar jog az irányadó, az AF által nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és Vhr. rend. az irányadóak.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): kBT. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 196-671565 (2025-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 132 843 100 HUF 💰
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Eljárás
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-01-09 📅
Cím: Adásvételi Szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001874912025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 109 200 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001874912025/8531
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Planmed Kereskedő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10820830243
Postacím: Kékcinke Utca 6.
Postai irányítószám: 1223
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tender_elektronikus@icloud.com📧
Telefon: +36 202593329📞
A tulajdonos állampolgársága: Ausztria 🇦🇹
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 187 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001874912025/8555 A vállalkozó neve és címe
Név: ReplantMed Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 24662064243
Postacím: Nándorfejérvári Utca 35.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kozbeszerzes@replantmed.hu📧
Telefon: +36 13749080📞
Fax: +36 12693274 📠
URL: https://www.replant.hu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 23 643 100 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001874912025/8579
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: UniCorp Biotech Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12582800243
Postacím: Csörsz Utca 45
Postai irányítószám: 1124
E-mail: tender@unicorp.hu📧
Telefon: +36 13935050📞
Fax: +36 13935055 📠
URL: https://www.unicorp.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001874912025/8587
Forrás: OJS 2026/S 013-040197 (2026-01-19)