Keretmegállapodás (továbbiakban:KM) megkötése rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok ellátására, az 1. és 2. részben legfeljebb 5,- a 3. részben legfeljebb 3 - ajánlattevővel 48 hónapra, 3 részben. Az 1. és 2. rész két különböző uniós támogatott projekt, ezek tárgya összetett rendezvényszervezési feladatok ellátása, míg a 3. részben az NKOH részéről saját hatáskörben történő lebonyolításra visszaadott, saját rendezvények kapnak helyet. Valamennyi részre vonatkozó szabályok: A KM alapján a konkrét feladatra vonatkozó egyedi szerződések/egyedi keretszerződések pontos műszaki tartalma előre nem meghatározható, az a tényleges beszerzési igénytől és a rendelkezésre álló fedezettől függ. A részenként megadott mennyiségek becsült mennyiségek, az egyes rendezvényfajták az eddigi gyakorlat szerint megvalósított események. A második szakaszban kiadott műszaki leírás (vagy az első szakaszban kiadott Műszaki leírásra hivatkozás) és/vagy az árazatlan költségvetést tartalmazó ártáblázat tartalmazza a konkrét beszerzési igényt. Az eljárás 2. szakaszában az 1-2. részben a versenyújranyitás kötelező, ezen esetekben egyedi szerződés, valamint egyedi keretszerződés megkötésére,- míg kizárólag a 3. részben - közvetlen megrendelésre van lehetőség. Az eljárás második szakaszának szabályai, a KM 3. számú melléklete, az egyedi szerződés és az egyedi keretszerződés mintája a Közbeszerzési Dokumentumban megtalálható. A versenyújranyitás bírálatát az ajánlatkérő csak a legkedvezőbb és a második legkedvezőbb ajánlatra vonatkozóan végzi el, a Kbt. 81. § (5) bek. szerint. A versenyújranyitás esetében az eljárás első szakaszához képest a következő eltérő minőségi értékelési szempont alkalmazására kerülhet sor: = a rendezvény lebonyolításához szükséges speciális szakember-követelmény teljesítése. A z ajánlatkérő által választható szakemberek listáját a KM 3. melléklete és az Ajánlatkérési Dokumentáció is tartalmazza. A KM tárgya rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok, valamint kiegészítő szolgáltatások ellátása, a KM-ban meghatározott feltételek és a konkrét feladat(ok)ra vonatkozó egyedi szerződés(ek)ben foglaltak szerint. A tevékenységek köre jellemzően, de nem kizárólagosan a következő feladatok ellátása: eseti vagy rendszeres, előre meghatározott célból (pl. társadalmi, tudományos, szakmai, kulturális, sport) adott helyen és időben tartott esemény tervezése, előkészítése, koordinációja és megvalósítása során felmerülő feladatok elvégzése, az ezekhez kapcsolódó engedélyek beszerzése és díjak viselése, így különösen: a megrendelő által elkészített/vállalkozó által elkészített és a megrendelő által elfogadott rendezvénykoncepció alapján rendezvényterv, forgatókönyv, rendezvényhez kapcsolódó prezentáció, rendezvény koordináció, rendezvénybiztosítás, őrzés, rendezvénytechnika (ideértve a hang-, világítás-, színpad-, video- és vizuáltechnikát, a televíziótechnikát és a biztonságtechnikát is) és a hozzá kapcsolódó háttérszolgáltatást, dekorációt, rendezvénytechnikai eszközök biztosítását, berendezést, catering biztosítást, kiegészítő programelem és előadó biztosítását, szállásbiztosítást, rendezvényhez kapcsolódó szállítást és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások összességét, vagy ezek bármelyikét, vagy ezek bármelyikének kombinációját. A KM időtartama alatt a nyertes ajánlattevők nem csak elvégezni kötelesek az egyedi szerződések szerinti feladatokat, hanem ezen túlmenően, -különös figyelemmel a KM hosszú időtartamára,- az ajánlatkérő felé folyamatos rendelkezésre állás szükséges az előre nem ismert, nem ütemezhető mennyiséggel és időtartammal megvalósítandó egyedi szerződések megfelelő minőségű teljesítése érdekében. A KM időtartama alatt előfordulhat, hogy az adott projekt egyszerre több, egy időben felmerülő beszerzési igényét is ki kell elégíteni (1. és 2. rész),- illetőleg az ajánlatkérő egyidejűleg több rendezvényt kíván - átlagosan 3- t - megvalósítani egyedi (keret)szerződések keretében. Elvárás a párhuzamos munkavégzés, több egyedi ajánlat egyidejű benyújtása és/vagy a különböző szerződések összehangolása, egyidejű lebonyolítása, mivel az egyidejűleg fellépő több beszerzési igényt másként nem lehetne rugalmas módon, kellő időben kielégíteni. Ezért a nyertes ajánlattevőkkel szemben elvárás a fokozott rendelkezésre állás,- és a megfelelő teljesítési képesség. A KM időtartama alatt a nyertes ajánlattevő a tevékenységei ellátása során a birtokába kerülő adatok, különösen a személyes és a társadalmilag/politikailag érzékeny adatok védelmét a nyilvánosságra kerülés, illetve a módosítás ellen is biztosítani köteles. Ezért elvárás a nyertes ajánlattevőkkel szemben a fenti védelmi igényeknek megfelelő információvédelmi rendszer (ezzel egyenértékű, megfelelő és dokumentált információvédelmi intézkedések ) megléte és a megfelelő műszaki-technikai háttér fenntartása. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladata az előzetes minőségtervezés, a feladatok ellátása közbeni folyamatos minőség-ellenőrzés és dokumentálás is. Ajánlatkérő igényli és kéri a nyertes ajánlattevőktől a második szakasz során megrendelt események hatékony és sikeres megvalósításához adott kreatív, valamint pénzkímélő javaslatokat. Ajánlatkérő az eljárás második szakaszában - kizárólag a 3. részben- használni kívánja a közvetlen megrendelés lehetőségét, amennyiben megfelelő ajánlati egységárakat kap. Az alapként megajánlott egységárakban nem szükséges "ártartást" kalkulálni, mivel a KM-tervezetben rögzített indexálási lehetőség a szerződés teljes tartama alatt évenként rendelkezésre áll. A BT 262-263 szerinti kiegészítő tevékenységek valamennyi részben azonosak, azok figyelembevételét valamennyi részben kérjük, azokat terjedelmi okokból csak az 1. részben rögzítettük.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-11-03.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-10-02.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-10-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendezvényszervezési szolgáltatások besz. 4 évre
Hivatkozási szám: EKR000485162025
Rövid leírás:
Keretmegállapodás (továbbiakban:KM) megkötése rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok ellátására, az 1. és 2. részben legfeljebb 5,- a 3. részben...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretmegállapodás (továbbiakban:KM) megkötése rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok ellátására, az 1. és 2. részben legfeljebb 5,- a 3. részben legfeljebb 3 - ajánlattevővel 48 hónapra, 3 részben. Az 1. és 2. rész két különböző uniós támogatott projekt, ezek tárgya összetett rendezvényszervezési feladatok ellátása, míg a 3. részben az NKOH részéről saját hatáskörben történő lebonyolításra visszaadott, saját rendezvények kapnak helyet. Valamennyi részre vonatkozó szabályok: A KM alapján a konkrét feladatra vonatkozó egyedi szerződések/egyedi keretszerződések pontos műszaki tartalma előre nem meghatározható, az a tényleges beszerzési igénytől és a rendelkezésre álló fedezettől függ. A részenként megadott mennyiségek becsült mennyiségek, az egyes rendezvényfajták az eddigi gyakorlat szerint megvalósított események. A második szakaszban kiadott műszaki leírás (vagy az első szakaszban kiadott Műszaki leírásra hivatkozás) és/vagy az árazatlan költségvetést tartalmazó ártáblázat tartalmazza a konkrét beszerzési igényt. Az eljárás 2. szakaszában az 1-2. részben a versenyújranyitás kötelező, ezen esetekben egyedi szerződés, valamint egyedi keretszerződés megkötésére,- míg kizárólag a 3. részben - közvetlen megrendelésre van lehetőség. Az eljárás második szakaszának szabályai, a KM 3. számú melléklete, az egyedi szerződés és az egyedi keretszerződés mintája a Közbeszerzési Dokumentumban megtalálható. A versenyújranyitás bírálatát az ajánlatkérő csak a legkedvezőbb és a második legkedvezőbb ajánlatra vonatkozóan végzi el, a Kbt. 81. § (5) bek. szerint. A versenyújranyitás esetében az eljárás első szakaszához képest a következő eltérő minőségi értékelési szempont alkalmazására kerülhet sor: = a rendezvény lebonyolításához szükséges speciális szakember-követelmény teljesítése. A z ajánlatkérő által választható szakemberek listáját a KM 3. melléklete és az Ajánlatkérési Dokumentáció is tartalmazza. A KM tárgya rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok, valamint kiegészítő szolgáltatások ellátása, a KM-ban meghatározott feltételek és a konkrét feladat(ok)ra vonatkozó egyedi szerződés(ek)ben foglaltak szerint. A tevékenységek köre jellemzően, de nem kizárólagosan a következő feladatok ellátása: eseti vagy rendszeres, előre meghatározott célból (pl. társadalmi, tudományos, szakmai, kulturális, sport) adott helyen és időben tartott esemény tervezése, előkészítése, koordinációja és megvalósítása során felmerülő feladatok elvégzése, az ezekhez kapcsolódó engedélyek beszerzése és díjak viselése, így különösen: a megrendelő által elkészített/vállalkozó által elkészített és a megrendelő által elfogadott rendezvénykoncepció alapján rendezvényterv, forgatókönyv, rendezvényhez kapcsolódó prezentáció, rendezvény koordináció, rendezvénybiztosítás, őrzés, rendezvénytechnika (ideértve a hang-, világítás-, színpad-, video- és vizuáltechnikát, a televíziótechnikát és a biztonságtechnikát is) és a hozzá kapcsolódó háttérszolgáltatást, dekorációt, rendezvénytechnikai eszközök biztosítását, berendezést, catering biztosítást, kiegészítő programelem és előadó biztosítását, szállásbiztosítást, rendezvényhez kapcsolódó szállítást és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások összességét, vagy ezek bármelyikét, vagy ezek bármelyikének kombinációját. A KM időtartama alatt a nyertes ajánlattevők nem csak elvégezni kötelesek az egyedi szerződések szerinti feladatokat, hanem ezen túlmenően, -különös figyelemmel a KM hosszú időtartamára,- az ajánlatkérő felé folyamatos rendelkezésre állás szükséges az előre nem ismert, nem ütemezhető mennyiséggel és időtartammal megvalósítandó egyedi szerződések megfelelő minőségű teljesítése érdekében. A KM időtartama alatt előfordulhat, hogy az adott projekt egyszerre több, egy időben felmerülő beszerzési igényét is ki kell elégíteni (1. és 2. rész),- illetőleg az ajánlatkérő egyidejűleg több rendezvényt kíván - átlagosan 3- t - megvalósítani egyedi (keret)szerződések keretében. Elvárás a párhuzamos munkavégzés, több egyedi ajánlat egyidejű benyújtása és/vagy a különböző szerződések összehangolása, egyidejű lebonyolítása, mivel az egyidejűleg fellépő több beszerzési igényt másként nem lehetne rugalmas módon, kellő időben kielégíteni. Ezért a nyertes ajánlattevőkkel szemben elvárás a fokozott rendelkezésre állás,- és a megfelelő teljesítési képesség. A KM időtartama alatt a nyertes ajánlattevő a tevékenységei ellátása során a birtokába kerülő adatok, különösen a személyes és a társadalmilag/politikailag érzékeny adatok védelmét a nyilvánosságra kerülés, illetve a módosítás ellen is biztosítani köteles. Ezért elvárás a nyertes ajánlattevőkkel szemben a fenti védelmi igényeknek megfelelő információvédelmi rendszer (ezzel egyenértékű, megfelelő és dokumentált információvédelmi intézkedések ) megléte és a megfelelő műszaki-technikai háttér fenntartása. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladata az előzetes minőségtervezés, a feladatok ellátása közbeni folyamatos minőség-ellenőrzés és dokumentálás is. Ajánlatkérő igényli és kéri a nyertes ajánlattevőktől a második szakasz során megrendelt események hatékony és sikeres megvalósításához adott kreatív, valamint pénzkímélő javaslatokat. Ajánlatkérő az eljárás második szakaszában - kizárólag a 3. részben- használni kívánja a közvetlen megrendelés lehetőségét, amennyiben megfelelő ajánlati egységárakat kap. Az alapként megajánlott egységárakban nem szükséges "ártartást" kalkulálni, mivel a KM-tervezetben rögzített indexálási lehetőség a szerződés teljes tartama alatt évenként rendelkezésre áll. A BT 262-263 szerinti kiegészítő tevékenységek valamennyi részben azonosak, azok figyelembevételét valamennyi részben kérjük, azokat terjedelmi okokból csak az 1. részben rögzítettük.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Rendezvényszervezési szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
1️⃣
Belső azonosító: EKR000485162025/1
Cím: MAHOP PLUSZ DCF projekt rendezvényei 2025-29
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötése legfeljebb 5 ajánlattevővel, 48 hónapra. Az 1. rész uniós támogatott projekt rendezvényeihez kapcsolódik. A...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötése legfeljebb 5 ajánlattevővel, 48 hónapra. Az 1. rész uniós támogatott projekt rendezvényeihez kapcsolódik. A KM tárgya különféle rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok, valamint kiegészítő szolgáltatások ellátása, a konkrét megrendeléseket, műszaki leírásokat az eljárás második szakaszában az ajánlatkérő által kibocsátott egyedi eljárási dokumentumok tartalmazzák. Az elvégzendő feladatok eseti vagy rendszeres, előre meghatározott célból (így különösen társadalmi, tudományos, szakmai, kulturális, sport) adott helyen és időben tartott esemény tervezése, előkészítése, koordinációja és megvalósítása során felmerülő módon, így különösen: - az ajánlatkérő által megadott/megrendelt rendezvénykoncepció alapján rendezvényterv, forgatókönyv készítése, - rendezvényhez kapcsolódó prezentáció - rendezvény koordináció - a rendezvényt kiszolgáló segítő/szakszemélyzet biztosítása (ideértve a tolmács/ szinkrontolmács szakembert is) - rendezvénybiztosítási szolgáltatások ( beléptetés, helyszín/területbiztosítás, szükség esetén speciális nyelvismerettel és szakmai tapasztalattal rendelkező rendezvényőr biztosításával), berendezés - rendezvénytechnika (ideértve a hang-, világítás-, színpad-, video- és vizuáltechnikát, a televíziótechnikát és biztonságtechnikát ) és a hozzá kapcsolódó háttérszolgáltatások, rendezvénytechnikai eszköz,- és kezelő személyzet biztosítása - dekoráció, ideértve a nyomdai termékeket és a reklámajándékokat is - catering (adott esetben speciális diétákat is beleértve) - őrzés- biztonsági szolgáltatás - kiegészítő programelem és (szórakoztató, művész) előadó biztosítása - szállás biztosítása - rendezvényhez kapcsolódó szállítás és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások - az eseményekhez kapcsolódó háttérszolgáltatások biztosítása, a szükséges engedélyek beszerzése, Az esetenkénti feladatok a fentiek összességét vagy bármelyikét vagy ezek bármilyen kombinációját jelenthetik. Részletes feladatleírások a Műszaki Leírásban találhatók. A rendezvények mérete: 40- 250 fő között, részletek a Műszaki leírásban találhatók. A KM időtartama alatt megvalósítandó rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatokra, valamint kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozóan pontos információ jelenleg nem áll rendelkezésre, az a tényleges beszerzési igények felmerülésétől és a pénzügyi források rendelkezésre állásától függ. Az egyedi szerződések tartalma, értéke, ütemezése, határideje, valamint az egy időben teljesítendő egyedi szerződések nagyságrendje jelenleg nem meghatározható, ezeket az adatokat és információkat az ajánlatkérő az eljárás második szakaszában adja meg. A Műszaki Leírásban foglaltak az eljárás második szakaszában kiadott műszaki dokumentumoknak is alapját képezik, ez az egyedi dokumentumokban csak kiegészülhet egyéb előírásokkal, egyebekben elegendő az utalás az első szakaszhoz készített Műszaki Leírásra. Tájékoztató mennyiség: 2026. nyitógála 2029. zárógála 2026-2029. években évente 3 szakmai konferencia A gálaesemények résztvevőinek száma 50-200 fő/esemény További események: 1) AKI Akvakultúra és Horgászati Szakmai Fórum, helyszín: Budapest, tervezett időtartam: 2 nap, tervezett létszám: 200 fő. 2) AKI Halászati Tudományos Napok: Szarvas, 2 nap,150 fő 3.) AKI Halgazdálkodási Innovációs Nap, 2026: Budapest, 2027:Debrecen, 2028:Kaposvár, 2029: Budapest, 1 nap Az értékelés szabályai az 1. részben Első szakasz: Az értékelési szempont a legalacsonyabb ár, amely egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett értékből,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze, ezek összesítésével alakul ki a végső pontszám. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. Az ajánlatok értékelése úgy történik, hogy az árazótábla két összesítő táblája által automatikusan kiszámított pontszámokat külön-külön a fordított arányosítás módszerével pontozzuk és az előre megadott súlyszámmal súlyozzuk, majd az így kapott két eredményt összeadva alakul ki a mindösszesen pontszám. Kiosztható pontszám: 0-10; súlyszám összesen 100 Értékelt ajánlati elemek: -nettó képzett érték (összesítő), súlyszám: 80 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 20 Második szakasz: Az 1. részben az eljárás második szakaszában kizárólag a verseny újranyitása útján indítható beszerzés. A második szakaszban az ár értékelési szempont - ajánlatkérő eljárásonként meghozott döntésének megfelelően –a Kbt. 76. § (2) bek. a.) pont szerinti legalacsonyabb ár, vagy c.) pont szerinti legjobb ár-érték arány lehet. Mindkét ár szempont egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett érték/ nettó kosár értékböl,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze, majd további műveletek elvégzését követően alakul ki a végső pontszám. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. Az ajánlatok értékelése mindkét módszer esetében úgy történik, hogy az árazótábla két összesítő táblája által automatikusan összeadott pontszámokat külön-külön a fordított arányosítás módszerével pontozzuk és az előre megadott súlyszámmal súlyozzuk, majd az így kapott két eredményt összeadva alakul ki a mindösszesen pontszám. Kiosztható pontszám mindkét ár szempont esetében: 0-10; a súlyszám összesen 100, az értékelés módja mindkét ár szempont esetében: fordított arányosítás A második részben értékelt ajánlati elemek: Kiosztható pontszám valamennyi értékelési szempont esetében: 0-10 Legalacsonyabb ár szempont esetében értékelt ajánlati elemek: -nettó képzett érték (összesítő), súlyszám: 80 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 20 Legjobb ár- érték arány szempont esetében értékelt ajánlati elemek: -nettó kosár érték (összesítő), súlyszám: 64 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 16 - minőségi értékelési szempont, súlyszám: 20, értékelés módja : egyenes arányosítás Folytatás a BT-300 - ban
További információk:
Folytatás a BT- 24- ből Az eljárás második szakaszában a következő minőségi értékelési szempont alkalmazható: = a rendezvény lebonyolításához szükséges...
Többet mutasson
További információk
Folytatás a BT- 24- ből Az eljárás második szakaszában a következő minőségi értékelési szempont alkalmazható: = a rendezvény lebonyolításához szükséges speciális szakember-követelmény teljesítése A minőségi értékelési szempont a szerződés teljesítésében részt vevő, a szerződés teljesítésének színvonalára kiható minőségi szakember biztosítását hivatott értékelni. Az ajánlatkérő által minőségi értékelési szempont keretében előírható speciális szakember- igény listája a Keretmegállapodásban és a 3. számú mellékletében, valamint az Ajánlatkérési dokumentációban megtalálható. Amennyiben az ajánlattevő a minőségi értékelési szempontra egyáltalán nem tesz megajánlást,- úgy erre az értékelési szempontra a legalacsonyabb pontszámot kapja. Amennyiben az előírtnál kevesebb szakembert ajánl meg, úgy arányosan kevesebb pontot kap. Az összes értékelési szempontra kapott pontszám összeadása útján alakul ki a mindösszesen (végső) pontszám. Keretösszeg: nettó 258 000 000 HUF/48 hónap Folytatás a BT-543- ból Az ügyviteli díj összesítő sorait a képlet automatikusan átlagolja és automatikusan átvezeti az ügyviteli díj összesítő táblába. A két ár értékelési szempont szerint külön-külön kiszámolt pontok összeadását követően alakul ki az összesen pontszám. Az egyes ajánlatok összesen pontszámait a fordított arányosítás képletével hasonlítjuk össze, majd megszorozzuk az adott ár értékelési szemponthoz megadott súlyszámmal. Így alakul ki a mindösszesen pontszám. Mindkét szakaszban a legjobb/legkedvezőbb ajánlat a legmagasabb mindösszesen pontszámot elért ajánlat. A második szakaszban ajánlatkérő csak a legkedvezőbb és az azt követő legkedvezőbb ajánlatot bírálja, minden esetben a Kbt. 81. § (5) bek. szerint. A megadott keretösszeg a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó keretösszeg, melyet az ajánlakérő nem köteles évente egyenlő arányban/azonos összegben felhasználni. Az egyidőben teljesítendő szerződések száma előreláthatóan részenként 3 db rendezvény, amelyek jellege és teljesítési határideje egymástól eltérő lehet. A KM időtartama alatt a nyertes ajánlattevőknek folyamatosan az ajánlatkérő rendelkezésére kell állniuk az előre nem ismert, nem ütemezhető mennyiséggel és időtartammal megvalósítandó egyedi szerződések teljesítésének érdekében. A KM időtartama alatt előfordulhat, hogy egy projekthez kapcsolódóan egyszerre több, egy időben felmerülő beszerzési igényt is ki kell tudnia elégíteni a nyertes ajánlattevőknek, ezért elvárás a párhuzamos munkavégzés, több egyedi ajánlat egyidejű benyújtása és/vagy a különböző szerződések összehangolása, egyidejű lebonyolítása. A nyertes ajánlattevőkkel szemben ezért elvárás a folyamatos rendelkezésre állás, illetőleg a fentieknek megfelelő teljesítési képesség. A nyertes ajánlattevők a tevékenységeik ellátása során a birtokukba kerülő adatok, különösen a személyes és a társadalmilag/politikailag érzékeny adatok védelmét a nyilvánosságra kerülés, illetve a módosítás ellen is biztosítani kötelesek. Ennek megfelelően a nyertes ajánlattevőkkel szemben elvárás az adott rendezvénynek megfelelő információvédelmi rendszer (dokumentált információvédelmi intézkedéscsomag) használata és a megfelelő műszaki-technikai háttér fenntartása. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladatát képezi a feladatok ellátása közbeni folyamatos minőség-ellenőrzés és dokumentálás is. Folytatás a BT-98- ból: Az eljárás ex-ante ellenőrzés mellet folyik, az ajánlati kötöttség időtartama erre figyelemmel 60 nap.
A BT-5071 mezőt a hirdetmény technikai sajátosságaira tekintettel töltöttük ki. A teljesítés fő helyszíne Magyarország egész területe, de kivételes esetben...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
A BT-5071 mezőt a hirdetmény technikai sajátosságaira tekintettel töltöttük ki. A teljesítés fő helyszíne Magyarország egész területe, de kivételes esetben az EU területén teljesítendő megrendelésére is sor kerülhet ( pl. szállítás, szállás, ellátás ).
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 48 hónap
A megújítások maximális száma: 0
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
A Keretmegállapodás 3. számú mellékletében rögzített és az Egyedi Keretszerződésben megadott keretösszeg legfeljebb 30%-a írható elő opcióként (a...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
A Keretmegállapodás 3. számú mellékletében rögzített és az Egyedi Keretszerződésben megadott keretösszeg legfeljebb 30%-a írható elő opcióként (a továbbiakban: „opciós összeg”). A Megrendelő köteles az Egyedi Keretszerződésben rögzített keretösszeget kimeríteni, ide nem értve az opciós összeget.
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000485162025/2
Cím: KAP Stratégiai Terv megvalósításának rendezvényei
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötése legfeljebb 5 ajánlattevővel, 48 hónapra, 3 részben. A KM 2. része uniós támogatott projekt rendezvényeihez...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötése legfeljebb 5 ajánlattevővel, 48 hónapra, 3 részben. A KM 2. része uniós támogatott projekt rendezvényeihez kapcsolódik. A KM tárgya különféle rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok, valamint kiegészítő szolgáltatások ellátására irányul, a konkrét megrendeléseket, műszaki leírásokat az eljárás második szakaszában az ajánlatkérő által kibocsátott egyedi eljárási dokumentumok (egyedi keretszerződés, egyedi szerződés, Műszaki leírás, árazatlan ártábla) tartalmazzák. A Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv megvalósításához nyújtott Technikai Segítségnyújtás projektben az ajánlatkérő nevesített Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (a továbbiakban: ITE). A támogató egység segíti a közigazgatás szerveit a KAP stratégiai terv végrehajtásában és a teljesítményalapú teljesítési modellre való átállásban, valamint előmozdítja az innovációt a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén; támogatja a társaktól való (peer-to peer) tanulást, az érdekeltek ismeretek átadásába és a tudásépítés folyamatába való bevonását, valamint elősegíti a köztük lévő interakciót. A rendezvények a következő feladatokhoz kapcsolódnak: - Európai Innovációs Partnerség (EIP) együttműködések/partnerségek, (pályázói csapatok mentorálása) felkészítéséhez kapcsolódó események lebonyolítása - projektlátogatások szervezése - online médiajelenlét erősítése - Éves AKIS rendezvény megszervezése - Kommunikációs és szakmai célú részvétel hazai és nemzetközi rendezvényeken - Értékelési tárgyú szakmai rendezvények szervezése és lebonyolítása Az elvégzendő feladatok eseti vagy rendszeres, előre meghatározott célból (így különösen társadalmi, tudományos, szakmai, kulturális, sport) adott helyen és időben tartott esemény tervezése, előkészítése, koordinációja és megvalósítása A fő feladatok /szolgáltatások a következők: - az ajánlatkérő által megadott/megrendelt rendezvénykoncepció alapján rendezvényterv, forgatókönyv készítése, - rendezvényhez kapcsolódó prezentáció - rendezvény koordináció - a rendezvényt kiszolgáló segítő/szakszemélyzet biztosítása (ideértve a tolmács/ szinkrontolmács szakembert is) - rendezvénybiztosítási szolgáltatások ( beléptetés, helyszín/területbiztosítás, szükség esetén speciális nyelvismerettel és szakmai tapasztalattal rendelkező rendezvényőr biztosításával), berendezés - rendezvénytechnika (ideértve a hang-, világítás-, színpad-, video- és vizuáltechnikát, a televíziótechnikát és biztonságtechnikát ) és a hozzá kapcsolódó háttérszolgáltatások, rendezvénytechnikai eszköz,- és kezelő személyzet biztosítása - dekoráció, ideértve a nyomdai termékeket és a reklámajándékokat is - catering (adott esetben speciális diétákat is beleértve) - őrzés- biztonsági szolgáltatás - kiegészítő programelem és (szórakoztató, művész) előadó biztosítása - szállás biztosítása - rendezvényhez kapcsolódó szállítás és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások - az eseményekhez kapcsolódó háttérszolgáltatások biztosítása, a szükséges engedélyek beszerzése, Az esetenkénti feladatok a fentiek összességét vagy bármelyikét vagy ezek bármilyen kombinációját jelenthetik. Részletes feladatleírások a Műszaki Leírásban. A rendezvények mérete: 40- 300 fő között, részletek a Műszaki leírásban találhatók. Tervezett mennyiség: Workshop: minimum 4 - maximum 8 db/ év, Tanulmányi út: minimum 2- maximum 4 db/ év, Konferencia: minimum 1- maximum 2 db/ év, Gálaesemény: minimum 1- maximum 2 db/ projekt A KM időtartama alatt megvalósítandó rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatokra, valamint kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozóan pontos információ még nem áll rendelkezésre, az a tényleges beszerzési igények felmerülésétől és a pénzügyi források rendelkezésre állásától függ. A konkrét feladatokra vonatkozó egyedi szerződések tartalma, értéke, ütemezése, határideje, valamint az egy időben teljesítendő egyedi szerződések nagyságrendje jelenleg nem meghatározható, ezeket az adatokat és információkat az ajánlatkérő az eljárás második szakaszában adja meg. A Műszaki Leírásban foglaltak az eljárás második szakaszában kiadott műszaki dokumentumoknak is alapját képezik, ez az egyedi dokumentumokban csak kiegészülhet egyéb előírásokkal, egyebekben az ajánlatkérő elegendő, ha utal az első szakaszhoz készített Műszaki Leírásra. Az értékelés szabályai: Első szakasz: Az értékelési szempont a legalacsonyabb ár, amely egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett értékből,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze, majd ezek összesítését követően alakul ki a végső pontszám. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. Az ajánlatok értékelése úgy történik, hogy az árazótábla két összesítő táblája által automatikusan kiszámított pontszámokat külön- külön a fordított arányosítás módszerével pontozzuk és a megadott súlyszámmal súlyozzuk, majd az így kapott két eredményt összeadva alakul ki a mindösszesen pontszám. Kiosztható pontszám: 0-10; súlyszám összesen 100 Értékelt ajánlati elemek: -nettó képzett érték (összesítő), súlyszám: 80 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 20 Második szakasz: A 2. részben az eljárás második szakaszában kizárólag a verseny újranyitása útján indítható beszerzés. A második szakaszban az ár értékelési szempont - ajánlatkérő eljárásonként meghozott döntésének megfelelően -a Kbt. 76. § (2) bek. a.) pont szerinti legalacsonyabb ár, vagy c.) pont szerinti legjobb ár-érték arány lehet. Mindkét ár szempont egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett érték/ nettó kosár értékböl,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze, majd további ezek összesítését követően alakul ki a végső pontszám. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. Folytatás a BT-300-ban.
További információk:
Folytatás a BT- 24- ből Az eljárás második szakaszában a következő minőségi értékelési szempont alkalmazható: = a rendezvény lebonyolításához szükséges...
Többet mutasson
További információk
Folytatás a BT- 24- ből Az eljárás második szakaszában a következő minőségi értékelési szempont alkalmazható: = a rendezvény lebonyolításához szükséges speciális szakember-követelmény teljesítése A minőségi értékelési szempont a szerződés teljesítésében részt vevő, a szerződés teljesítésének színvonalára kiható minőségi szakember biztosítását hivatott értékelni. A második szakaszban az ár értékelési szempont - ajánlatkérő eljárásonként meghozott döntésének megfelelően –a Kbt. 76. § (2) bek. a.) pont szerinti legalacsonyabb ár, vagy c.) pont szerinti legjobb ár-érték arány lehet. Mindkét ár szempont egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett érték/ nettó kosár értékböl,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze, majd további ezek összesítését követően alakul ki a végső pontszám. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. Az ajánlatok értékelése mindkét módszer esetében úgy történik, hogy az árazótábla két összesítő táblája által automatikusan összeadott pontszámokat külön-külön a fordított arányosítás módszerével pontozzuk és a megadott súlyszámmal súlyozzuk, majd az így kapott két eredményt összeadva alakul ki a mindösszesen pontszám. Kiosztható pontszám mindkét ár szempont esetében: 0-10; a súlyszám összesen 100, az értékelés módja mindkét ár szempont esetében: fordított arányosítás A második részben értékelt ajánlati elemek: Kiosztható pontszám valamennyi értékelési szempont esetében: 0-10 Legalacsonyabb ár szempont esetében értékelt ajánlati elemek: -nettó képzett érték (összesítő), súlyszám: 80 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 20 Legjobb ár- érték arány szempont esetében értékelt ajánlati elemek: -nettó kosár érték (összesítő), súlyszám: 64 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 16 - minőségi értékelési szempont, súlyszám: 20, értékelés módja : egyenes arányosítás Amennyiben az ajánlattevő a minőségi értékelési szempontra egyáltalán nem tesz megajánlást,- úgy erre az értékelési szempontra a legalacsonyabb pontszámot kapja. Amennyiben az előírtnál kevesebb szakembert ajánl meg, úgy arányosan kevesebb pontot kap. Az összes értékelési szempontra kapott pontszám összeadása útján alakul ki a mindösszesen (végső) pontszám. Az ajánlatkérő által minőségi értékelési szempont keretében előírható speciális szakember- igény listája a Keretmegállapodásban és 3. számú mellékletében, valamint az Ajánlatkérési dokumentációban megtalálható. Keretösszez nettó 102 000 000 HUF/48 hónap Folytatás a BT-543- ból Az ügyviteli díj összesítő sorait a képlet automatikusan átlagolja és automatikusan átvezeti az ügyviteli díj összesítő táblába. A két ár értékelési szempont szerint külön-külön kiszámolt pontok összeadását követően alakul ki az összesen pontszám. Az egyes ajánlatok összesen pontszámait a fordított arányosítás képletével hasonlítjuk össze, majd megszorozzuk az adott ár értékelési szemponthoz megadott súlyszámmal. Így alakul ki a mindösszesen pontszám. Mindkét részben a legjobb/legkedvezőbb ajánlat a legmagasabb mindösszesen pontszámot elért ajánlat. A második részben ajánlatkérő csak a legkedvezőbb és az azt követő legkedvezőbb ajánlatot bírálja, minden esetben a Kbt. 81. § (5) bek. szerint. A megadott keretösszeg a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó keretösszeg, melyet az ajánlakérő nem köteles évente egyenlő arányban/azonos összegben felhasználni. Az egyidőben teljesítendő szerződések száma előreláthatóan 3 db rendezvény, amelyek jellege és teljesítési határideje egymástól eltérő lehet. A KM időtartama alatt a nyertes ajánlattevőknek folyamatosan az ajánlatkérő rendelkezésére kell állniuk az előre nem ismert, nem ütemezhető mennyiséggel és időtartammal megvalósítandó egyedi szerződések teljesítésének érdekében. A KM időtartama alatt előfordulhat, hogy egy projekthez kapcsolódóan egyszerre több, egy időben felmerülő beszerzési igényt is ki kell tudnia elégíteni a nyertes ajánlattevőknek, ezért elvárás a párhuzamos munkavégzés, több egyedi ajánlat egyidejű benyújtása és/vagy a különböző szerződések összehangolása, egyidejű lebonyolítása. A nyertes ajánlattevőkkel szemben ezért elvárás a folyamatos rendelkezésre állás, illetőleg a fentieknek megfelelő teljesítési képesség. A nyertes ajánlattevők a tevékenységeik ellátása során a birtokukba kerülő adatok, különösen a személyes és a társadalmilag/politikailag érzékeny adatok védelmét a nyilvánosságra kerülés, illetve a módosítás ellen is biztosítani kötelesek. Ennek megfelelően a nyertes ajánlattevőkkel szemben elvárás az adott rendezvénynek megfelelő információvédelmi rendszer (dokumentált információvédelmi intézkedéscsomag) használata és a megfelelő műszaki-technikai háttér fenntartása. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladatát képezi a feladatok ellátása közbeni folyamatos minőség-ellenőrzés és dokumentálás is. Folytatás a BT-98- ból: Az eljárás ex-ante ellenőrzés mellet folyik, az ajánlati kötöttség időtartama erre figyelemmel 60 nap.
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A Keretmegállapodás 3. számú mellékletében rögzített és az Egyedi Keretszerződésben megadott keretösszeg legfeljebb 40 %-a írható elő opcióként (a...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
A Keretmegállapodás 3. számú mellékletében rögzített és az Egyedi Keretszerződésben megadott keretösszeg legfeljebb 40 %-a írható elő opcióként (a továbbiakban: „opciós összeg”). A Megrendelő köteles az Egyedi Keretszerződésben rögzített keretösszeget kimeríteni, ide nem értve az opciós összeget.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR000485162025/3
Cím: NKOH által visszaadott saját rendezvények 2025-29
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötése legfeljebb 3 ajánlattevővel, 48 hónapra. A 3. rész az ajánlatkérő saját,- az NKOH által saját hatáskörben...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötése legfeljebb 3 ajánlattevővel, 48 hónapra. A 3. rész az ajánlatkérő saját,- az NKOH által saját hatáskörben történő lebonyolításra visszaadott beszerzéseinek megvalósítására szolgál. A KM tárgya különféle rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok, valamint kiegészítő szolgáltatások ellátása, a konkrét megrendeléseket, műszaki leírásokat az eljárás második szakaszában az ajánlatkérő által kibocsátott egyedi eljárási dokumentumok tartalmazzák. Az elvégzendő feladatok eseti vagy rendszeres, előre meghatározott célból (így különösen társadalmi, tudományos, szakmai, kulturális, sport) adott helyen és időben tartott esemény tervezése, előkészítése, koordinációja és megvalósítása, így különösen: - az ajánlatkérő által megadott/megrendelt rendezvénykoncepció alapján rendezvényterv, forgatókönyv készítése, - rendezvényhez kapcsolódó prezentáció - rendezvény koordináció - a rendezvényt kiszolgáló segítő/szakszemélyzet biztosítása (ideértve a tolmács/ szinkrontolmács szakembert is) - rendezvénybiztosítási szolgáltatások ( beléptetés, helyszín/területbiztosítás, szükség esetén speciális nyelvismerettel és szakmai tapasztalattal rendelkező rendezvényőr biztosításával), berendezés - rendezvénytechnika (ideértve a hang-, világítás-, színpad-, video- és vizuáltechnikát, a televíziótechnikát és biztonságtechnikát ) és a hozzá kapcsolódó háttérszolgáltatások, rendezvénytechnikai eszköz,- és kezelő személyzet biztosítása - dekoráció, ideértve a nyomdai termékeket és a reklámajándékokat is - catering (adott esetben speciális diétákat is beleértve) - őrzés- biztonsági szolgáltatás - kiegészítő programelem és (szórakoztató, művész) előadó biztosítása - szállás biztosítása - rendezvényhez kapcsolódó szállítás és az ezekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások - az eseményekhez kapcsolódó háttérszolgáltatások biztosítása, a szükséges engedélyek beszerzése, Az esetenkénti feladatok a fentiek összességét vagy bármelyikét vagy ezek bármilyen kombinációját jelenthetik. Részletes feladatleírások a Műszaki Leírásban. A rendezvények mérete: 50- 300 fő között, részletek a Műszaki leírásban találhatók A KM időtartama alatt megvalósítandó rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatokra, valamint kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozóan pontos információ jelenleg nem áll rendelkezésre, az a tényleges beszerzési igények felmerülésétől és a pénzügyi források rendelkezésre állásától függ. Az egyedi szerződések tartalma, értéke, ütemezése, határideje, valamint az egy időben teljesítendő egyedi szerződések nagyságrendje jelenleg nem meghatározható, ezeket az adatokat és információkat az ajánlatkérő az eljárás második szakaszában adja meg. A Műszaki leírásban foglaltak az eljárás második szakaszában kiadott műszaki dokumentumoknak is alapját képezik, ez az egyedi dokumentumokban csak kiegészülhet egyéb előírásokkal, egyebekben az ajánlatkérő elegendő, ha utal az első szakaszhoz készített Műszaki leírásra. Tájékoztató mennyiség: Workshop: minimum 6- maximum 10 db/ év, Tanulmányi út: minimum 3- maximum 5 db/ év, Konferencia: minimum 3 – maximum 5 db/ év, Gálaesemény: minimum 1- maximum 3 db/ év, Tömegrendezvény: minimum 1- maximum 2 db/ év, Az értékelés szabályai: Első szakasz: Az értékelési szempont a legalacsonyabb ár, amely egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett értékből,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. A két ár szempontra vonatkozóan az árazótábla összesítő táblái által automatikusan kiszámolt pontokat külön-külön a fordított arányosítás módszerével kalkuláljuk és a megadott súlyszámmal súlyozva, majd a két árszempontot összeadva alakul ki a mindösszesen (végső) pontszám. Kiosztható pontszám: 0-10; súlyszám összesen 100 Értékelt ajánlati elemek: - nettó képzett érték (összesítő tábla), súlyszám: 80 - ügyviteli díj (összesítő tábla), súlyszám: 20 Második szakasz: A második szakaszban ajánlatkérő eseti döntésének megfelelően közvetlen megrendelés vagy a verseny újranyitása útján indítható beszerzés. A közvetlen megrendelés szabályai a KM 3. mellékletében találhatók. Kötelező a verseny újranyitása: - amennyiben a Kbt. 19. § (3) bekezdésének alkalmazása nélkül számított becsült érték eléri vagy meghaladja a nettó 20.000.000 Ft-ot, - 100 főt elérő vagy a feletti rendezvény helyszínének kiválasztása esetében - egyedi keretszerződés megkötését megelőzően - Amennyiben az eljárás második szakaszában a Kbt. 19. § (3) bekezdésének alkalmazása nélkül számított becsült érték a nettó 20.000.000 Ft-ot nem éri el, úgy az ajánlatkérő döntése szerint közvetlen megrendeléssel vagy versenyújranyitással történhet a beszerzés. A Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja alapján verseny újranyitása során - az ajánlatkérőnek a konkrét beszerzési igény jellege által indokolt eseti döntése alapján - mind a Kbt. 76. § (2) bek. a.) pont ,- mind pedig a c.) pont szerinti értékelési szempont alkalmazható. Első szakasz: Az értékelési szempont a legalacsonyabb ár, amely egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett értékből,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze, majd további műveletek elvégzését követően alakul ki a végső pontszám. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. Az ajánlatok értékelése úgy történik, hogy az árazótábla két összesítő táblája által automatikusan összeadott pontszámokat külön-külön a fordított arányosítás módszerével pontozzuk és a megadott súlyszámmal súlyozzuk, majd az így kapott két eredményt összeadva alakul ki a mindösszesen pontszám. Kiosztható pontszám: 0-10; súlyszám összesen 100 Értékelt ajánlati elemek: -nettó képzett érték (összesítő), súlyszám: 80 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 20 Folytatás a BT-300- ban
További információk:
Folytatás a BT-24- ből A második szakaszban verseny újranyitás esetén az értékelési szempont - ajánlatkérő eljárásonként meghozott döntésének megfelelően –a...
Többet mutasson
További információk
Folytatás a BT-24- ből A második szakaszban verseny újranyitás esetén az értékelési szempont - ajánlatkérő eljárásonként meghozott döntésének megfelelően –a Kbt. 76. § (2) bek. a.) pont szerinti legalacsonyabb ár, vagy c.) pont szerinti legjobb ár-érték arány lehet. Mindkét ár szempont egyrészt a pozitív egész számokkal megadott nettó egységárakból képzett összesített nettó képzett érték/ nettó kosár értékböl,- másrészt a %- os arányban megadott ügyviteli díj átlagolt értékéből tevődik össze, majd további műveletek elvégzését követően alakul ki a végső pontszám. A kétféle árra tekintettel két ár értékelési szempontot alkalmazunk. Az ajánlatok értékelése mindkét módszer esetében úgy történik, hogy az árazótábla két összesítő táblája által automatikusan összeadott pontszámokat külön-külön a fordított arányosítás módszerével pontozzuk és a megadott súlyszámmal súlyozzuk, majd az így kapott két eredményt összeadva alakul ki a mindösszesen pontszám. Kiosztható pontszám mindkét ár szempont esetében: 0-10; a súlyszám összesen 100, az értékelés módja mindkét ár szempont esetében: fordított arányosítás A második részben értékelt ajánlati elemek: Kiosztható pontszám valamennyi értékelési szempont esetében: 0-10 Legalacsonyabb ár szempont esetében értékelt ajánlati elemek: -nettó képzett érték (összesítő), súlyszám: 80 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 20 Legjobb ár- érték arány szempont esetében értékelt ajánlati elemek: -nettó kosár érték (összesítő), súlyszám: 64 -ügyviteli díj (összesítő), súlyszám: 16 - minőségi értékelési szempont, súlyszám: 20, értékelés módja : egyenes arányosítás Az eljárás második szakaszában a következő minőségi értékelési szempont alkalmazható: = a rendezvény lebonyolításához szükséges speciális szakember-követelmény teljesítése Az ajánlatkérő által előírható speciális szakemberek listája a Keretmegállapodásban, a 3. számú mellékletében és az Ajánlatkérési dokumentációban található. A minőségi értékelési szempont a szerződés teljesítésében részt vevő, a szerződés teljesítésének színvonalára kiható minőségi szakember biztosítását hivatott értékelni. Amennyiben az ajánlattevő a minőségi értékelési szempontra egyáltalán nem tesz megajánlást,- úgy erre az értékelési szempontra a legalacsonyabb pontszámot kapja. Aennyiben az előírtnál kevesebb szakembert ajánl meg, úgy arányosan kevesebb pontot kap. Az összes értékelési szempontra kapott pontszám összeadása útján alakul ki a mindösszesen (végső) pontszám. Mindkét szakaszban a legjobb ajánlat a legmagasabb mindösszesen pontszámot elérő ajánlat. A második szakaszban ajánlatkérő a verseny újranyitás során minden esetben csak a legkedvezőbb és a legkedvezőbbet követő legkedvezőbb ajánlatot bírálja a Kbt. 81. § (5) bek. szerint . Keretösszeg: nettó 210 000 000 HUF/48 hónap Folytatás a BT-543-ból: A két ár értékelési szempont szerint külön-külön kiszámolt pontok összeadását követően alakul ki az összesen pontszám. Az egyes ajánlatok összesen pontszámait a fordított arányosítás képletével hasonlítjuk össze, majd megszorozzuk az adott ár értékelési szemponthoz megadott súlyszámmal. Így alakul ki a mindösszesen pontszám. A legjobb ajánlat a legmagasabb mindösszesen pontszámot elért ajánlat. Az egyidőben teljesítendő szerződések száma előreláthatóan 3 db rendezvény, amelyek jellege és teljesítési határideje egymástól eltérő. A gálesemények résztvevőinek létszáma 50-300 fő/ esemény A KM időtartama alatt a nyertes ajánlattevőknek folyamatosan az ajánlatkérő rendelkezésére kell állniuk az előre nem ismert, nem ütemezhető mennyiséggel és időtartammal megvalósítandó egyedi szerződések teljesítésének érdekében. A KM időtartama alatt előfordulhat, hogy egy projekthez kapcsolódóan egyszerre több, egy időben felmerülő beszerzési igényt is ki kell tudnia elégíteni a nyertes ajánlattevőknek, ezért elvárás a párhuzamos munkavégzés, több egyedi ajánlat egyidejű benyújtása és/vagy a különböző szerződések összehangolása, egyidejű lebonyolítása. A nyertes ajánlattevőkkel szemben ezért elvárás a folyamatos rendelkezésre állás, illetőleg a fentieknek megfelelő teljesítési képesség. A nyertes ajánlattevők a tevékenységeik ellátása során a birtokukba kerülő adatok, különösen a személyes és a társadalmilag/politikailag érzékeny adatok védelmét a nyilvánosságra kerülés, illetve a módosítás ellen is biztosítani kötelesek. Ennek megfelelően a nyertes ajánlattevőkkel szemben elvárás a megfelelő információvédelmi rendszer (megfelelő, dokumentált információvédelmi intézkedéscsomag használata) és a megfelelő műszaki-technikai háttér fenntartása. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladatát képezi a feladatok ellátása közbeni folyamatos minőség-ellenőrzés és dokumentálás is.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye Magyarország teljes területe. Kivételes esetben az EU területén is lehetséges teljesítés. A NUTS kód megjelölése a hirdetmény technikai...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
A teljesítés helye Magyarország teljes területe. Kivételes esetben az EU területén is lehetséges teljesítés. A NUTS kód megjelölése a hirdetmény technikai kezelhetősége érdekében történt.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés Magyarország bármely területén történhet, kivételes esetben az EU területén belül is sor kerülhet teljesítésre. A NUTS- kódot a hirdetmény...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
A teljesítés Magyarország bármely területén történhet, kivételes esetben az EU területén belül is sor kerülhet teljesítésre. A NUTS- kódot a hirdetmény feladása érdekében adtuk meg.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Az odaítélési eljárás fő jellemzőit a Közbeszerzési Dokumentáció tartalmazza.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-03 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-03 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR felülete, https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Irányadó a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15 §-ában foglaltak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás egyetlen üzemeltetővel ✅
A résztvevők maximális száma: 5
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2025-11-03 13:00:00 📅
Hely: EKR felülete, https://ekr.gov.hu
További információk:
Irányadó a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15 §-ában foglaltak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Bejegyzés a cégregiszterbe
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet (személy) nincsen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába; b) a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén, nincsen bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, vagy nem teljesíti az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt, vagy nem rendelkezik a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal, amennyiben ilyen előírás létezik. Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor, a Kormányrendelet II. Fejezete szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával, a Kormányrendelet 3. és 5-6. §-a szerint kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlattevő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően - az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)- (7) bek. szerinti felhívására - a következő igazolásokat köteles benyújtani: (a) a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan kérhető nyilvántartások adatai alapján; egyebekben a nyilvántartás kivonatát, a nyilvántartást vezető szerv igazolását vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló egyéb dokumentumot fogadja el, (b) a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani, továbbá, amennyiben ilyen előírás létezik, a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani. Az alkalmassági követelmény jogalapja a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 26.§ (1) bek. a. pontja.
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban (ezen időszak alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett), szerződésszerűen teljesített, minimum 1 db, - az alábbi szolgáltatásokat tartalmazó rendezvény megszervezésére és/vagy lebonyolítására vonatkozó referenciával (referenciákkal): - szinkrontolmácsolás biztosítása és - rendezvénybiztosítás (minimum beléptetés és/vagy területbiztosítás) Az M1 alkalmassági követelmény igazolása referencianyilatkozat(ok)kal/ referenciaigazolás(ok)kal történhet. Az igazolásnak olyan részletezettségűnek kell lennie, illetőleg minden olyan adatot tartalmaznia kell, amelyből egyértelműen és ellenőrizhető módon megállapítható, hogy az alkalmasság minimumkövetelményében meghatározottaknak ajánlattevő megfelel. A referencia igazolására szolgáló dokumentum minimális tartalma a megbízó neve, székhelye, a kapcsolattartó neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail cím), az esemény neve, tárgya és időpontja, a szolgáltatások pontos megnevezése és a teljesítési időtartam megadása év, hónap, nap szerint, valamint nyilatkozat arról, hogy a teljesítés a szerződésnek és a jogszabályoknak megfelelően történt-e. A 321/2015 (X.30.) Korm. rend. („Kr") 1. § (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) IV. fejezet első (alfa) részének kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az alábbiakban előírt alkalmassági követelményeknek. A Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a „Kr." 21.§ (3) bek. a) pontja alapján Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek /szerződéseknek és az előírásoknak megfelelően teljesített szolgáltatásainak ismertetését. Az igazolás a „Kr." 22. § (1) bek. előírásai szerint történik: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve - adott esetben - az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A „Kr." 21. § (3a) bek. alapján ajánlatkérő három év (36 hónap) teljesítéseinek igazolását írja elő és a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Irányadók a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bek.-ei is. A referencia akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja erre az időszakra esik („Kr." 22.§ (4) bek.) Közös Ajánlattevők az M 1. alkalmassági követelménynek együttesen is megfelelhetnek. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítésében az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél közös ajánlattevőként nyert eljárás alapján a közös ajánlattevők egyikeként vagy egyéb módon közösen szerződő felek egyikeként vett részt, úgy az igazolásban az egyes feladat(ok) tárgya és mennyisége az adott alkalmasságot igazoló gazdasági szereplőre vonatkoztatva határozandó meg, ugyanis Ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre/szervezetre eső részét veszi figyelembe az alkalmassági követelményeknek való megfelelés vizsgálata során. A "Kr." 22. § (5) bekezdése alapján, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatásmegrendelésre vonatkozó referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Ebben az esetben a referencia igazolásnak tartalmaznia kell az ellenszolgáltatásból való részesedések arányait a fentiek szerint. A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként, a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. A Kbt. 67.§ (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek való megfelelést. Egy referencia több részben is bemutatható. követelmény Az alkalmassági követelménynek való megfelelés több referenciával is igazolható.
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére valamennyi részben az ajánlattevő , amennyiben M2 nem rendelkezik legalább egy,- az alábbi képzettségű, valamint a...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére valamennyi részben az ajánlattevő , amennyiben M2 nem rendelkezik legalább egy,- az alábbi képzettségű, valamint a megadott időtartamú szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel: legalább 1 fő rendezvényszervezői szakképesítéssel (OKJ 52 345 07), vagy ezzel egyenértékű bizonyítvánnyal (pl. rendezvényszervező tanfolyam bizonyítványa, vagy tanúsítvány ) és/vagy protokoll szaktanácsadó és rendezvényszervező szakmai továbbképzés (SZTK) oklevelével és 36 hónap rendezvényszervezői szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel. Egy szakember több részben is bemutatható. Az alkalmasság igazolása a szakmai tapasztalat leírását is tartalmazó szakmai önéletrajzzal és - a munkaviszonyt leszámítva - rendelkezésre állási nyilatkozattal, valamint a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentum egyszerű másolatának benyújtásával történik. A szakmai önéletrajz és a rendelkezésre állási nyilatkozat a megfelelő iratminta kitöltésével is benyújtható. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakembert az alkalmassági követelményt igazoló gazdasági szereplő EKR űrlapon köteles megnevezni az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény pontos - felhívásban meghatározott - számának megjelölésével együtt. Az előírt végzettséget az iskolai oklevél/tanúsítvány/bizonyítvány egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat (gyakorlat) az önéletrajz -az adott szakember által saját kezűleg aláírt példányának - benyújtásával szükséges igazolni. (321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 21.§ (3) bek. b.) pont) Ahol a szakmai tapasztalat vonatkozásában időtartamban került meghatározásra a minimumkövetelmény, ott az önéletrajznak a szakmai tapasztalat idejét év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia, azzal, hogy a szakmai tapasztalat a felsorolt, a minimumkövetelménynek megfelelő tárgyú korábbi projektek időtartamaiból kerül megállapításra és igazolásra oly módon, hogy egy adott naptári hónappal érintett munkavégzést/ szakmai tapasztalatot ajánlatkérő egész hónapnak tekint. A minimumkövetelmény szerint időtartamban megállapított szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági követelményeknek való megfelelésnek, ezért az M.2. alkalmassági követelmény esetében az egyes rendezvényeket a rendezvény neve, helyszíne, időpontja, időtartama, valamint a rendezvényhez kapcsolódóan teljesített rendezvényszervezési szolgáltatások megnevezésével szükséges igazolni. Az alkalmasság igazolására bemutatott szakembert a nyertes ajánlattevő valamennyi egyedi szerződésbe köteles bevonni ( ld. Közbeszerzési Döntőbizottság D.161/2018. és D.163/2018. számú határozata ,illetve az említett határozatok felülvizsgálata nyomán született, a Fővárosi Törvényszék 103.K.700.690/2018/18. és 103.K.700.688/2018/18. számú ítélete). Egy referencia több részben is bemutatható.
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére valamennyi részben az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé...
Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Alkalmatlan a szerződés teljesítésére valamennyi részben az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban (ezen időszak alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett), szerződésszerűen teljesített, legalább 1 db, minimum az alábbi szolgáltatásokat tartalmazó esemény megszervezésére és/vagy lebonyolítására vonatkozó rendezvényszervezési referenciával (referenciákkal): - hangosítás és/vagy fénytechnika és/vagy hangtechnika és/vagy vetítéstechnika és catering. Az M3 alkalmassági követelmény igazolása referencianyilatkozatokkal/ referenciaigazolásokkal történhet. igazolásnak olyan részletezettségűnek kell lennie, illetőleg minden olyan adatot tartalmaznia kell, amelyből egyértelműen és ellenőrizhető módon megállapítható, hogy az alkalmasság minimumkövetelményében meghatározottaknak ajánlattevő megfelel. A referencia igazolására szolgáló dokumentum minimális tartalma a megbízó neve, székhelye, a kapcsolattartó neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail cím), az esemény neve, tárgya és időpontja, a szolgáltatások pontos megnevezése és a teljesítési időtartam megadása év, hónap, nap szerint, valamint nyilatkozat arról, hogy a teljesítés a szerződésnek és a jogszabályoknak megfelelően történt-e. A 321/2015 (X.30.) Korm. rend. („Kr") 1. § (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) IV. fejezet első (alfa) részének kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az alábbiakban előírt alkalmassági követelményeknek. A Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a „Kr." 21.§ (3) bek. a) pontja alapján Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett, és a szerződésnek /szerződéseknek és az előírásoknak megfelelően teljesített szolgáltatásainak ismertetését az igazolás a „Kr." 22. § (1) bek. előírásai szerint történik: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve - adott esetben - az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A „Kr." 21. § (3a) bek. alapján ajánlatkérő három év (36 hónap) teljesítéseinek igazolását írja elő és a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Irányadók a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bek.-ei is. A referencia akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja erre az időszakra esik („Kr." 22.§ (4) bek.) Közös Ajánlattevők az M 3. alkalmassági követelménynek együttesen is megfelelhetnek. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítésében az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél közös ajánlattevőként nyert eljárás alapján a közös ajánlattevők egyikeként vagy egyéb módon közösen szerződő felek egyikeként vett részt, úgy az igazolásban az egyes feladat(ok) tárgya és mennyisége az adott alkalmasságot igazoló gazdasági szereplőre vonatkoztatva határozandó meg, ugyanis Ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre/szervezetre eső részét veszi figyelembe az alkalmassági követelményeknek való megfelelés vizsgálata során. A "Kr." 22. § (5) bekezdése alapján, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatásmegrendelésre vonatkozó referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Ebben az esetben a referencia igazolásnak tartalmaznia kell az ellenszolgáltatásból való részesedések arányait a fentiek szerint. A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként, a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. A Kbt. 67.§ (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek való megfelelést. Egy referencia több részben is bemutatható. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés több referenciával is igazolható.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő az ajánlattevők részére nem teszi lehetővé gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem köt ki.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A MAHOP_PLUSZ-1.2.1-24-2024-00001 azonosító számú, MAHOP Plusz DCF halgazdálkodási adatgyűjtés című projekthez kapcsolódó rendezvények elszámolható...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A MAHOP_PLUSZ-1.2.1-24-2024-00001 azonosító számú, MAHOP Plusz DCF halgazdálkodási adatgyűjtés című projekthez kapcsolódó rendezvények elszámolható költségeinek finanszírozása az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra - Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból történik. A támogatás intenzitása: 100%, utófinanszírozás Az ajánlattétel, az elszámolás, a szerződés és a kifizetés pénzneme: HUF. Ahol a szerződéstervezetben konkrét teljesítésigazolási határidő nem szerepel, ott a Megrendelő az adott feladat teljesítésének elismeréséről vagy annak el nem ismeréséről legkésőbb a Vállalkozó részteljesítésétől számított 8 napon belül írásban nyilatkozik. A kifizetés teljesítése a Megrendelő által elfogadott teljesítést követően a Vállalkozó által szabályosan kiállított számla alapján, a Kbt. 135. § (1), (4), (5), (6) bekezdései és a Ptk. 6: 130. § (3) bekezdés szerint 60 napon belül, átutalással történik. Irányadóak továbbá a 256/2021.(V.18.) Korm. rend. 48,49, 51. alcímei.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az eljárás második szakaszában kerül sor az egyedi szerződés vagy egyedi keretszerződés megkötésére, a teljesítés pontos feltételeit az e szerződések...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az eljárás második szakaszában kerül sor az egyedi szerződés vagy egyedi keretszerződés megkötésére, a teljesítés pontos feltételeit az e szerződések odaítélésének közbeszerzési dokumentumai (pl. megrendelés, műszaki leírás, egyedi szerződés-tervezet, árazótábla ) fogják tartalmazni. Számla benyújtására megrendelésenként van lehetőség a BT-77-ben foglaltaknak megfelelően. A keretmegállapodás e dokumentumok mögöttes joganyaga. Erre figyelemmel a késedelmes,és/vagy hibás teljesítés, valamint a meghiúsulás szabályozását és jogkövetkezményeit a keretmegállapodás tervezet tartalmazza. Részletes szabályozás a közbeszerzési dokumentum részét képező keretmegállapodás tervezetben, valamint egyedi szerződéstervezetben, illetőleg egyedi keretszerződés tervezetben található.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 17
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1 )-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Öntisztázásra a Kbt. 64. § szerint van mód. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. §(1) bekezdés b) pont) Igazolási mód: A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 1. § - 16. § rendelkezései szerint kell igazolni. Részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. (321/2015(X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bek.) Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (3)-(4) bekezdései is megfelelően alkalmazandók. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) -(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321./2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom ajánlattevő általi betartásáról. A nyilatkozatoknak a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésének kell megfelelnie. Kizáró okok ellenőrzése: a Kr. 8.§ ,10.§ és 12-16.§-ai-szerint. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kérelem (formanyomtatvány) és az annak érkezéséről szóló igazolás tekintetében ajánlatkérő azok szkennelt formában történő benyújtását is elfogadja. A kizáró okok igazolása körében felhívjuk a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek.-re. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 1-8;10;12- 16. §-okra.
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" elnevezésű kizáró okhoz írt igazolásmódokat.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28953409243
Szervezeti egység: Projektmenedzsment Csoport
Postacím: Zsil Utca 3-5.
Postai irányítószám: 1093
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Antal Katalin
E-mail: antal.katalin@aki.gov.hu📧
Telefon: +36 705011074📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://aki.gov.hu🌏
A vevő profiljának címe: https://aki.gov.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Gazdasági és pénzügyek
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000485162025🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000485162025🌏
Az uniós alapok azonosítója: A MAHOP_PLUSZ-1.2.1-24-2024-00001 azonosító számú, MAHOP Plusz DCF Halgazdálkodási adatgyűjtés című projekthez kapcsolódó rendezvények elszámolható költségeinek finanszírozása az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra - Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történik. Támogatási intenzitás: 100%, támogatás formája: utófinanszírozás.
Uniós alapok programja: Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap (ETHAA) (2021/2027)
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 40.§ alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR rendszerben történő...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 40.§ alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői (AT) regisztráció és az érdeklődés jelzése. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-n való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A.§ rendelkezik. AK a Kbt. 41/B.§ alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf formátumot írja elő, ettől eltérni csak abban az esetben lehet, ahol AK azt kifejezetten előírta. 1. Ajánlatba csatolandó dokumentumok részenként: - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozat (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólap, a 68. § (4) bek, szerinti tartalommal (EKR űrlap) - Kbt. 65. § (7) bek. szerint nyilatkozat, nemleges tartalommal is (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (6) bek. a) - b) pontja szerint nyilatkozat, nemleges tartalommal is (EKR űrlap) - Kbt. 67. § (4) bek. (EKR űrlap) - EEKD (EKR űrlap) - Nyilatkozat üzleti titokról (EKR Űrlap) (adott esetben), - üzleti titokká minősített dokumentumok elkülönítetten, figyelemmel a Kbt. 44. §-ában foglaltakra - Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalommal is (EKR űrlap) - Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. (a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §). - nyilatkozat fordításról (1. iratminta) - részenként a részletes , összes szolgáltatáscsoportra vonatkozóan kitöltött ártáblázat (kereskedelmi ajánlat) és a kitöltött "nettó képzett érték összesítő" és az" ügyviteli díj összesítő" mint szakmai ajánlat. Részletek a dokumentációban. - Kbt. 65. § (7) bek. alkalmazása esetén a Kbt.-ben meghatározott szerződés, vagy előszerződésben/más formában elkészített kötelezettségvállaló nyilatkozat, figyelemmel a Kbt. 65. § (9) és (12) bekezdéseire. - Az aláírásra jogosultaknak - 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti - aláírási címpéldánya vagy ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintája (természetes személynél illetve egyéni vállalkozó ajánlattevő esetében elegendő teljes bizonyító erejű magánokiratba/közokiratba foglalt aláírás-minta is, mely tartalmazza a természetes személy vagy egyéni vállalkozó ajánlattevő aláírását). Ha a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző, a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó, legalább teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni. - Közös ajánlattétel esetében a 35. § szerinti együttműködési megállapodás. A meghatalmazásnak a Kbt. 35. § (2a) bekezdése alapján ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendőnyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. -Nyilatkozat az orosz-ukrán háború miatt a közbeszerzéseket érintő uniós szankciók betartásáról (3. számú iratminta). - nem magyar nyelvű dokumentumok ajánlattevő általi fordítása (adott esetben); 2. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására csatolandó: - kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat, - a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja (EKR űrlap), - alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása a 321/2015.(X.30.) Korm. rend.21.§ (3) bek. és a 22. § szerint. 3. Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) az irányadó. Az ajánlatok az EKR rendszerben (https://ekr.gov.hu) előzetes regisztrációt követően nyújthatóak be. Ajánlattevőktől az EKR használata az általánosan használt informatikai és elektronikus hírközlési eszközök rendelkezésre állását követeli meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az ÚJ Világ Nonprofit Kft. végzi (https://ujvilag.gov.hu/). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/ portal/tamogatas 4. Az ajánlatok felbontása: A határidőig beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, a határidő lejártát követően, 1 órával később kezdi meg. A bontás szabályait az EKR rendelet 15-16. § tartalmazza. 5. Hiánypótlás a 71. § szerint teljeskörűen biztosított, a kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. §-a alapján. Részletek az ajánlatkérési dokumentációban. 6. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseit és nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontja szerinti eredménytelenségi okot tekintettel arra, hogy EKR000643452025 számon előzetes piaci konzultációt folytatott le. 7. Az előírt M/1; M/2 és M/3 alkalmassági feltételek és igazolásai a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban kerültek meghatározásra, mivel az M1 és M3 alkalmassági követelmény tárgya nem szerepel a minősítési követelmények/lehetőségek között. 8. Ajánlatkérő a IV.2.6) pontban foglalt 60 nap időtartam alatt, 60 naptári napos időtartamot ért. 9. Ajánlatkérő az eljárás első szakaszában a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján értékeli az ajánlatokat. A második szakaszban az adott beszerzéstől - annak jellegétől és értékétől függően, ajánlatkérői döntés alapján - a Kbt. 76. § (2) b ek. a.) pont vagy a c.) pont szerint történik az értékelés, utóbbi esetben eltérő értékelési szempont alapján. A második szakaszban alkalmazható minőségi értékelési szempont e felhívás II.2.4. és/vagy II.2.14. pontjában található és valamennyi részben azonos. A kiosztható pontszám valamennyi részben , valamennyi értékelési szempont esetében 0-10. 10. Szerződéskötési feltétel a keretmegállapodás tervezet 7.7. pontja szerinti mértékű érvényes felelősségbiztosítási kötvény bemutatása és csatolása. Fenti dokumentum rendelkezésre bocsátásának elmaradását AK a Kbt. 131.§(9) bekezdése alapján nyertes AT szerződéskötéstől való jogszerűtlen elállásának tekinti és ezzel összefüggő kárigényét érvényesíti. 11. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Idegen nyelvű dokumentumot az AT magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni, a közbeszerzési dokumentumokban (KD) és a Kbt. 47.§(2) bekezdésben meghatározottak szerint. 12. A jelen felhívásban és a kapcsolódó KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424 /2017.(XII. 19.) Korm. rendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 13. AK a Kbt. 141. § (4) bek. a.) pont szerinti módosításnak tekinti a következő szerződésmódosításokat: - az 1. és 2. részben a Támogatási szerződés/Támogatói okirat módosítását ( a módosítás folytán átvezetni szükséges módosításokat,melyek nem érintik a keretmegállapodás lényeges feltételeit és nem változtatják meg annak jellegét). - valamennyi részben a Keretmegállapodás hatálybalépését követő 13., 26. és 39. hónapokban a Vállalkozó jogosult a Keretmegállapodás mellékletként csatolt táblázatban rögzített díjak és egységárak vonatkozásában a KSH által a tárgyévben közzétett és előző évhez viszonyított éves átlagos fogyasztói árindex (infláció) növekedés mértékének érvényesítésére (indexálás). Az infláció mértékét nem meghaladó díj,- és egységárnövekedés legfeljebb 20%- os mértékű módosítását -a Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerint az ellenszolgáltatás indexálására vonatkozó, előre ismert módosulásnak tekintik. - Az excel munkalapokon (egységártáblák) megadott egyes tételek műszaki paramétereiben (pl. méret, súly , csomagolás, kiszerelés stb.) bekövetkező gyártó/szolgáltató általi változtatást, ha az az eredeti paraméterekhez képest nem jelent lényeges jellemzőkben és jellegben való változást a Szerződő Felek a szerződés meghatározott tartalmi elemei előre ismert módosulásának tekintik. -Amennyiben a nyomdai szolgáltatások, a reklámajándékok, illetve a marketing és dekorációs eszközök esetében a forint/euró, illetve a forint/dollár árfolyam, kezdeményezést megelőző 4 hónap átlagos árfolyamváltozásának mértéke a -3%-ot meghaladja,- úgy e termékkörökben a Vállalkozó - az árfolyamváltozás hitelt érdemlő igazolása mellett- jogosult indexálást kérni a Megrendelőtől. - A Keretmegállapodás vagy az Egyedi Szerződésben megnevezett képviselők és kapcsolattartók nevének és/vagy személyes adatainak, illetőleg beosztásának megváltozása; - A Keretmegállapodás 3. számú mellékletében rögzített – az egyedi keretszerződésekre megállapított - opció lehívása a Keretmegállapodásban és az egyedi keretszerződésben megadott feltételekkel; - Amennyiben - jogszabályváltozás következtében - a Keretmegállapodás az Egyedi Szerződés tartalmára, teljesítési körülményeire vonatkozó, hatályon kívül helyezett vagy módosított jogszabályi rendelkezésekre hivatkozik, úgy a Szerződő Felek a Közbeszerzési Eljárás megindítását követően megváltozott jogszabályi rendelkezéseket az Egyedi Szerződés tartama és teljesítése tekintetében jogosultak az Egyedi Eljárás megindításakor hatályos rendelkezések szerint alkalmazni és az Egyedi Szerződés tekintetében kikötni. 14. Az EKR üzemzavara esetén a 424/2017.(XII. 19.) Korm. rendelet 16-17.§-ában és 22.§-ában foglaltak irányadók. 15. Faksz: dr. Miklós Katalin 00442
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § -a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 190-649667 (2025-10-02)
Ajánlati felhívás (2025-10-21) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-21 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-21 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-11-21 11:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.1) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban (OPP-090) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: - Helyesen: 2025/S 190-649667
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-10-20 📅
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Nov 03 12:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Nov 21 10:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-10-20 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Nov 03 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Nov 21 11:00:00 CET 2025
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Nov 03 13:00:00 CET 2025 Helyesen: Fri Nov 21 11:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-10-20 📅
Egyéb kiegészítő információk
Noha az első kiegészítő tájékoztatás megadásával egyidejűleg valamennyi munkapéldányt töröltük, a törlések azonban egyelőre nem ismert technikai, vagy...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Noha az első kiegészítő tájékoztatás megadásával egyidejűleg valamennyi munkapéldányt töröltük, a törlések azonban egyelőre nem ismert technikai, vagy adminisztratív hiba következtében nem aktiválódtak. A törlést újra elvégeztük, az ajánlattétel érdekében szükséges valamennyi, ajánlatkérő által felcsatolt dokumentum a címsorban „Közbeszerzési dokumentáció cím megnyitását követően a „További közbeszerzési dokumentumok” fül alatt található, összesen 24 db dokumentum. A dokumentumokban semmilyen változás nem történt, kizárólag a munkapéldányok kerültek (ismételten) törlésre.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 649667-2025
Forrás: OJS 2025/S 204-699623 (2025-10-21)
Ajánlati felhívás (2025-11-20) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-11-27 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-11-27 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-11-27 12:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.1) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban (OPP-090) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: 2025/S 190-649667 Helyesen: 2025/S 204-699623
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.1) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban (OPP-090) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: 2025/S 190-649667 Helyesen: 2025/S 204-699623
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Nov 21 10:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Nov 27 11:00:00 CET 2025
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Nov 21 11:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Nov 27 12:00:00 CET 2025
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Nov 21 11:00:00 CET 2025 Helyesen: Thu Nov 27 12:00:00 CET 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő egy db kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 56. § (2) bek.-ben előírt határidőn túl válaszolt meg, ezért az 56. § (4) bek. szerint jár el.
A változtatás fő oka: Ajánlatkérő szervezet általi hiba javítása
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 699623-2025
Forrás: OJS 2025/S 225-772994 (2025-11-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 258 000 000 HUF (framework approximate) 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap (ETHAA) (2021/2027)
Az uniós alapok azonosítója: MAHOP_PLUSZ-1.2.1-24-2024-00001
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 3
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-02-09 📅
Cím: MAHOP PLUSZ DCF Projekt rendezvényei 2025-29
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000485162025🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás újrabecsült értéke: 258 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8789
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: WIM GROUP Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14623635242
Postacím: Zászlós Utca 56. 3. em. 2.
Postai irányítószám: 1143
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: bendeguz.varga@wimgroup.hu📧
Telefon: +36 703635700📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 258 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8909 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
A szerződés teljesítése során felmerülő valamennyi feladat ellátására: A.M. Hungary Kft; adószám:14191497-2-43
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 206 400 000 HUF 💰
Arány (%): 80
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
A szerződés teljesítése során felmerülő valamennyi feladat ellátására: A.M. Hungary Kft; adószám:14191497-2-43
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: HAR MERON HUNGARY Befektetési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11583592243
Postacím: Tóth Lőrinc Utca 31.
Postai irányítószám: 1126
E-mail: palyazat@harmeron.hu📧
Telefon: +36 209999234📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 258 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8981 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% Catering szolgáltatás...
Többet mutasson
Leírás
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% Catering szolgáltatás biztosítása: K+K Perfect Vendéglátó és Szolgáltató Kft; adószám: 22639367-2-13; részesedése: 15%
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 103 200 000 HUF 💰
Arány (%): 40
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% Catering szolgáltatás...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% Catering szolgáltatás biztosítása: K+K Perfect Vendéglátó és Szolgáltató Kft; adószám: 22639367-2-13; részesedése: 15%
A vállalkozó neve és címe
Név: AXIA Group Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26490119241
Postacím: Vérhalom Utca 33/a
Postai irányítószám: 1025
E-mail: kozbeszerzes@axiagroup.hu📧
Telefon: +36 302050638📞
Fax: +36 13211772 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 258 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8989 A vállalkozó neve és címe
Név: Lounge Event Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23444030244
Postacím: Montevideó Utca 6. II. emelet
Postai irányítószám: 1037
E-mail: virag.gyimesi@lounge.hu📧
Telefon: +36 202002288📞
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Forrás: OJS 2026/S 030-101529 (2026-02-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 210 000 000 HUF (framework approximate) 💰
Eljárás Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-01-27 📅
Cím: Rendezvényszervezési szolgáltatás beszerzése 4 évre 3. rész
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás újrabecsült értéke: 210 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8877
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 210 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8893 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Az alvállalkozó személye még nem ismert. Az alvállalkozó bevonásával megvalósuló tevékenységek: rendezvényszervezés, hangosítás, catering, nyomda, bútorzat,...
Többet mutasson
Leírás
Az alvállalkozó személye még nem ismert. Az alvállalkozó bevonásával megvalósuló tevékenységek: rendezvényszervezés, hangosítás, catering, nyomda, bútorzat, egyéb technika, előadóművészet, stúdió- film- vágás és egyéb audiovizuális szolgáltatások, biztonságtechnika és őrzés-védelem, egészségügyi szolgálat, hostess szolgáltatás
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Az alvállalkozó személye még nem ismert. Az alvállalkozó bevonásával megvalósuló tevékenységek: rendezvényszervezés, hangosítás, catering, nyomda, bútorzat,...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Az alvállalkozó személye még nem ismert. Az alvállalkozó bevonásával megvalósuló tevékenységek: rendezvényszervezés, hangosítás, catering, nyomda, bútorzat, egyéb technika, előadóművészet, stúdió- film- vágás és egyéb audiovizuális szolgáltatások, biztonságtechnika és őrzés-védelem, egészségügyi szolgálat, hostess szolgáltatás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 210 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8949 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: a szerződés teljesítése során felmerülő valamennyi feladat ellátása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 168 000 000 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: a szerződés teljesítése során felmerülő valamennyi feladat ellátása
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 210 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/9005
Kiegészítő információk További információk
Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 40.§ alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR rendszerben történő...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 40.§ alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői (AT) regisztráció és az érdeklődés jelzése. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-n való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A.§ rendelkezik. AK a Kbt. 41/B.§ alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf formátumot írja elő, ettől eltérni csak abban az esetben lehet, ahol AK azt kifejezetten előírta. 1. Ajánlatba csatolandó dokumentumok részenként: - Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozat (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólap, a 68. § (4) bek, szerinti tartalommal (EKR űrlap) - Kbt. 65. § (7) bek. szerint nyilatkozat, nemleges tartalommal is (EKR űrlap) - Kbt. 66. § (6) bek. a) - b) pontja szerint nyilatkozat, nemleges tartalommal is (EKR űrlap) - Kbt. 67. § (4) bek. (EKR űrlap) - EEKD (EKR űrlap) - Nyilatkozat üzleti titokról (EKR Űrlap) (adott esetben), - üzleti titokká minősített dokumentumok elkülönítetten, figyelemmel a Kbt. 44. §-ában foglaltakra - Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalommal is (EKR űrlap) - Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. (a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §). - nyilatkozat fordításról (1. iratminta) - részenként a részletes , összes szolgáltatáscsoportra vonatkozóan kitöltött ártáblázat (kereskedelmi ajánlat) és a kitöltött "nettó képzett érték összesítő" és az" ügyviteli díj összesítő" mint szakmai ajánlat. Részletek a dokumentációban. - Kbt. 65. § (7) bek. alkalmazása esetén a Kbt.-ben meghatározott szerződés, vagy előszerződésben/más formában elkészített kötelezettségvállaló nyilatkozat, figyelemmel a Kbt. 65. § (9) és (12) bekezdéseire. - Az aláírásra jogosultaknak - 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti - aláírási címpéldánya vagy ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintája (természetes személynél illetve egyéni vállalkozó ajánlattevő esetében elegendő teljes bizonyító erejű magánokiratba/közokiratba foglalt aláírás-minta is, mely tartalmazza a természetes személy vagy egyéni vállalkozó ajánlattevő aláírását). Ha a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző, a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó, legalább teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni. - Közös ajánlattétel esetében a 35. § szerinti együttműködési megállapodás. A meghatalmazásnak a Kbt. 35. § (2a) bekezdése alapján ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendőnyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. -Nyilatkozat az orosz-ukrán háború miatt a közbeszerzéseket érintő uniós szankciók betartásáról (3. számú iratminta). - nem magyar nyelvű dokumentumok ajánlattevő általi fordítása (adott esetben); 2. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására csatolandó: - kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat, - a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja (EKR űrlap), - alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása a 321/2015.(X.30.) Korm. rend.21.§ (3) bek. és a 22. § szerint. 3. Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) az irányadó. Az ajánlatok az EKR rendszerben (https://ekr.gov.hu) előzetes regisztrációt követően nyújthatóak be. Ajánlattevőktől az EKR használata az általánosan használt informatikai és elektronikus hírközlési eszközök rendelkezésre állását követeli meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az ÚJ Világ Nonprofit Kft. végzi (https://ujvilag.gov.hu/). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/ portal/tamogatas 4. Az ajánlatok felbontása: A határidőig beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, a határidő lejártát követően, 1 órával később kezdi meg. A bontás szabályait az EKR rendelet 15-16. § tartalmazza. 5. Hiánypótlás a 71. § szerint teljeskörűen biztosított, a kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. §-a alapján. Részletek az ajánlatkérési dokumentációban. 6. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseit és nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontja szerinti eredménytelenségi okot tekintettel arra, hogy EKR000643452025 számon előzetes piaci konzultációt folytatott le. 7. Az előírt M/1; M/2 és M/3 alkalmassági feltételek és igazolásai a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban kerültek meghatározásra, mivel az M1 és M3 alkalmassági követelmény tárgya nem szerepel a minősítési követelmények/lehetőségek között. 8. Ajánlatkérő a IV.2.6) pontban foglalt 60 nap időtartam alatt, 60 naptári napos időtartamot ért. 9. Ajánlatkérő az eljárás első szakaszában a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján értékeli az ajánlatokat. A második szakaszban az adott beszerzéstől - annak jellegétől és értékétől függően, ajánlatkérői döntés alapján - a Kbt. 76. § (2) b ek. a.) pont vagy a c.) pont szerint történik az értékelés, utóbbi esetben eltérő értékelési szempont alapján. A második szakaszban alkalmazható minőségi értékelési szempont e felhívás II.2.4. és/vagy II.2.14. pontjában található és valamennyi részben azonos. A kiosztható pontszám valamennyi részben , valamennyi értékelési szempont esetében 0-10. 10. Szerződéskötési feltétel a keretmegállapodás tervezet 7.7. pontja szerinti mértékű érvényes felelősségbiztosítási kötvény bemutatása és csatolása. Fenti dokumentum rendelkezésre bocsátásának elmaradását AK a Kbt. 131.§(9) bekezdése alapján nyertes AT szerződéskötéstől való jogszerűtlen elállásának tekinti és ezzel összefüggő kárigényét érvényesíti. 11. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Idegen nyelvű dokumentumot az AT magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni, a közbeszerzési dokumentumokban (KD) és a Kbt. 47.§(2) bekezdésben meghatározottak szerint. 12. A jelen felhívásban és a kapcsolódó KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424 /2017.(XII. 19.) Korm. rendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 13. AK a Kbt. 141. § (4) bek. a.) pont szerinti módosításnak tekinti a következő szerződésmódosításokat: - az 1. és 2. részben a Támogatási szerződés/Támogatói okirat módosítását ( a módosítás folytán átvezetni szükséges módosításokat,melyek nem érintik a keretmegállapodás lényeges feltételeit és nem változtatják meg annak jellegét). - valamennyi részben a Keretmegállapodás hatálybalépését követő 13., 26. és 39. hónapokban a Vállalkozó jogosult a Keretmegállapodás mellékletként csatolt táblázatban rögzített díjak és egységárak vonatkozásában a KSH által a tárgyévben közzétett és előző évhez viszonyított éves átlagos fogyasztói árindex (infláció) növekedés mértékének érvényesítésére (indexálás). Az infláció mértékét nem meghaladó díj,- és egységárnövekedés legfeljebb 20%- os mértékű módosítását -a Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerint az ellenszolgáltatás indexálására vonatkozó, előre ismert módosulásnak tekintik. - Az excel munkalapokon (egységártáblák) megadott egyes tételek műszaki paramétereiben (pl. méret, súly , csomagolás, kiszerelés stb.) bekövetkező gyártó/szolgáltató általi változtatást, ha az az eredeti paraméterekhez képest nem jelent lényeges jellemzőkben és jellegben való változást a Szerződő Felek a szerződés meghatározott tartalmi elemei előre ismert módosulásának tekintik. -Amennyiben a nyomdai szolgáltatások, a reklámajándékok, illetve a marketing és dekorációs eszközök esetében a forint/euró, illetve a forint/dollár árfolyam, kezdeményezést megelőző 4 hónap átlagos árfolyamváltozásának mértéke a -3%-ot meghaladja,- úgy e termékkörökben a Vállalkozó - az árfolyamváltozás hitelt érdemlő igazolása mellett- jogosult indexálást kérni a Megrendelőtől. - A Keretmegállapodás vagy az Egyedi Szerződésben megnevezett képviselők és kapcsolattartók nevének és/vagy személyes adatainak, illetőleg beosztásának megváltozása; - A Keretmegállapodás 3. számú mellékletében rögzített – az egyedi keretszerződésekre megállapított - opció lehívása a Keretmegállapodásban és az egyedi keretszerződésben megadott feltételekkel; - Amennyiben - jogszabályváltozás következtében - a Keretmegállapodás az Egyedi Szerződés tartalmára, teljesítési körülményeire vonatkozó, hatályon kívül helyezett vagy módosított jogszabályi rendelkezésekre hivatkozik, úgy a Szerződő Felek a Közbeszerzési Eljárás megindítását követően megváltozott jogszabályi rendelkezéseket az Egyedi Szerződés tartama és teljesítése tekintetében jogosultak az Egyedi Eljárás megindításakor hatályos rendelkezések szerint alkalmazni és az Egyedi Szerződés tekintetében kikötni. 14. Az EKR üzemzavara esetén a 424/2017.(XII. 19.) Korm. rendelet 16-17.§-ában és 22.§-ában foglaltak irányadók. 15. Faksz: dr. Miklós Katalin 00442 16. A BT-161 és BT-720 mezőkben szereplő összeg azért különböző, mert a 3 ajánlattevővel kötött keretmegállapodás keretösszege nettó 210MFt,- míg az egyes ajánlatok értéke az ajánlattevők által beárazott költségvetés mindösszesen nettó értéke ( azaz az ajánlati érték), amely minden megrendelhető terméket és szolgáltatást tartalmaz.
Forrás: OJS 2026/S 030-103145 (2026-02-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-02-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 102 000 000 HUF (framework approximate) 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) (2021/2027)
Uniós alapok további adatai:
Az EMGA és az EMVA alapokból finanszírozott KAP Stratégiai Terv megvalósításához nyújtott Technikai Segítségnyújtás projekthez kapcsolódó rendezvények....
Többet mutasson
Uniós alapok további adatai
Az EMGA és az EMVA alapokból finanszírozott KAP Stratégiai Terv megvalósításához nyújtott Technikai Segítségnyújtás projekthez kapcsolódó rendezvények. Támogatási Okirat iratazonosítója: 3956970661; iktatószáma: 1373/3007/1/3/2024; Jogalap: 54/2023.(IX.13.) AM rendelet és 6/2023.(XII.7.) AM utasítás. Támogatás intenzitása: 100%, támogatás formája: utófinanszírozás
Az uniós alapok azonosítója: Az EMGA és az EMVA alapokból finanszírozott KAP Stratégiai Terv megvalósításához nyújtott Technikai Segítségnyújtás projekthez kapcsolódó rendezvények. Támogatási Okirat iratazonosítója: 3956970661; iktatószáma: 1373/3007/1/3/2024
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 102 000 000 HUF 💰
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 80
20
Eljárás
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás újrabecsült értéke: 102 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8797
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 102 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8885 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% catering szolgáltatás...
Többet mutasson
Leírás
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% catering szolgáltatás biztosítása: K+K Perfect Vendéglátó és Szolgáltató Kft; adószám: 22639367-2-13; részesedése: 15%
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 40 800 000 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% catering szolgáltatás...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Rendezvénytechnikai szolgáltatások biztosítása: Outline Central Europe Szolgáltató Kft; adószám: 14685796-2-41; részesedése 25% catering szolgáltatás biztosítása: K+K Perfect Vendéglátó és Szolgáltató Kft; adószám: 22639367-2-13; részesedése: 15%
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 102 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8941 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 81 600 000 HUF 💰
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 102 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000485162025/8997
Forrás: OJS 2026/S 039-134040 (2026-02-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 734 870 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
A MAHOP_PLUSZ-1.2.1-24-2024-00001 azonosító számú, MAHOP Plusz DCF Halgazdálkodási adatgyűjtés című projekthez kapcsolódó rendezvények elszámolható...
Többet mutasson
Uniós alapok további adatai
A MAHOP_PLUSZ-1.2.1-24-2024-00001 azonosító számú, MAHOP Plusz DCF Halgazdálkodási adatgyűjtés című projekthez kapcsolódó rendezvények elszámolható költségeinek finanszírozása az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történik. Támogatási intenzitás: 100%, támogatás formája: utófinanszírozás.
Az uniós alapok azonosítója: A MAHOP_PLUSZ-1.2.1-24-2024-00001 azonosító szám
Leírás
Cím: Paradigmaváltás a halastavi vízgazdálkodásban
Becsült érték héa nélkül: 3 000 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
„Paradigmaváltás a halastavi vízgazdálkodásban” tárgyú konferencia megvalósítása 2026.03.18-án Egynapos konferencia lebonyolítása kb. 100 fővel (+10%),...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
„Paradigmaváltás a halastavi vízgazdálkodásban” tárgyú konferencia megvalósítása 2026.03.18-án Egynapos konferencia lebonyolítása kb. 100 fővel (+10%), technikai felszereléssel, két kávészünettel, cateringgel, ajándékkal, fotós biztosításával, sajtó megjelenéssel. A feladatok tételes meghatározása a Műszaki leírásban, a megrendelt termékek és szolgáltatások az árazótáblában találhatók.
Időtartam: 30 nap Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása: Létszám +10%
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 64
16
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-02 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000304302026🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 734 870 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000304302026/5695 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: catering szolgáltatás, reklámajándék gyártás, nyomdai szolgáltatás
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 2 614 409 HUF 💰
Arány (%): 70
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: catering szolgáltatás, reklámajándék gyártás, nyomdai szolgáltatás
Kiegészítő információk Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Jogorvoslati kérelem benyújtását a Kbt. Hatodik Rlész XXI. fejezete szabályozza.
Forrás: OJS 2026/S 079-279089 (2026-04-22)