A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 31. § (1) bekezdése szerinti központosított közbeszerzés keretében keretmegállapodások megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a központi beszerző szerv kijelöléséről, a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések körének meghatározásáról és a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések központosított rendszeréről szóló 329/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: VBÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek (a továbbiakban: Érintett szervezetek) részére rendőrbotok beszerzése tárgyban, 17 részben. A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) részét képező műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő részenként külön keretmegállapodásokat kíván kötni, amelyek időbeli hatálya a következő: A keretmegállapodás a felek kölcsönös aláírásának napján – amennyiben a keretmegállapodás aláírására nem egyidejűleg kerül sor, úgy a legutoljára aláíró fél aláírásának napján – lép hatályba és az adott keretmegállapodás nettó keretösszegének eléréséig, de legfeljebb a hatálybalépéstől számított 24 hónapig tart. A keretmegállapodás hatálya alatt (24 hónapon belül) megkötésre kerülő egyedi szerződések teljesítése túlnyúlhat a keretmegállapodás lejártát követő időszakra is. A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségek a keretmegállapodások alapján beszerzendő termékek körének komplexitása, valamint az eseti igények nehezen tervezhetősége miatt nem határozható meg pontosan, a keretmegállapodások alapján lehívható termékek mennyisége a keretmegállapodások szerinti keretösszeg függvénye. A keretmegállapodások tekintetében a Kbt. 105. § (2) bekezdés alapján azon objektív kritériumok, amelyek meghatározzák, hogy a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint a verseny újranyitásával kerül-e sor az alábbiak: A keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (2) bekezdés szerinti azon objektív kritériumok, amelyek meghatározzák, hogy az egyes beszerzések megvalósítására a verseny újranyitását követően vagy közvetlen megrendeléssel kerül-e sor, az alábbiak: a) Amennyiben az adott beszerzési igény vonatkozásában a Kbt. 19. § (3) bekezdésének alkalmazása nélkül számított becsült érték eléri vagy meghaladja a mindenkor hatályos uniós értékhatárt, akkor a verseny újranyitása kötelező. b) Amennyiben az adott beszerzési igény vonatkozásában a Kbt. 19. § (3) bekezdésének alkalmazása nélkül számított becsült érték nem éri el a mindenkor hatályos uniós értékhatárt, akkor közvetlen megrendeléssel is történhet a beszerzés. A keretmegállapodásokban részes Ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Ajánlattevő a közvetlen megrendelés / verseny újranyitása során csak a keretmegállapodásokban foglaltakkal azonos vagy annál Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet. A keretmegállapodás során tett ajánlatához Ajánlattevő a közvetlen megrendelésben / verseny újranyitására vonatkozó ajánlattételi felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Ajánlatkérő a keretmegállapodás alapján történő beszerzés során, a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban meghatározott értékelési szempontot alkalmazza. Ajánlatkérő a szállítási határidő vonatkozásában az alábbiakat rögzíti: A teljesítési (szállítási) határidő minimum 60, maximum 360 naptári nap azzal, hogy a teljesítési (szállítási) határidőt nem az ajánlattevők, hanem minden esetben a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések során az ajánlatkérő jogosult meghatározni, figyelemmel a konkrét beszerzés tárgyára, egyedi jellemzőire. Rendszeresítés az 1-17. részben: Amennyiben a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban az Érintett szervezeteknél nem rendszeresített termék kerül megajánlásra, a keretmegállapodásos alapján történő beszerzés során az egyedi szerződés a szerződés tárgyát képező termékek rendszeresítésétől függő időbeli hatállyal lép hatályba. A rendszeresítésre vonatkozó részletes tájékoztatást a KD XVI. fejezete tartalmazza. Ajánlatkérő tájékoztató jelleggel közli az érdeklődő gazdasági szereplőkkel a keretmegállapodás ideje alatt a termékek tervezett mennyiséget részenként: 1.rész: 1261 db 2.rész: 148 db 3.rész: 1061 db 4.rész: 2481 db 5.rész: 139 db 6.rész: 1031 db 7.rész: 1079 db 8.rész: 101 db 9.rész: 576 db 10.rész: 234 db 11.rész: 437 db 12.rész: 189 db 13.rész: 546 db 14.rész: 2068 db 15.rész: 916 db 16.rész: 148 db 17.rész: 2980 db
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-04-03.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-02-21.
Ajánlati felhívás (2025-02-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendőrbotok beszerzése_KM
Hivatkozási szám: EKR002003892024
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Rendőrségi felszerelések📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 17
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 17
1️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/1
Cím: Általános gumibot
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata általános gumibotok szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (termékadatlapja/termékleírása magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 8.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

További információk:
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő általános gumibotok felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az Érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek Magyarország területén.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Amennyiben ajánlatkérő a keretmegállapodás hatályba lépésétől számított 24. hónap utolsó napjáig a részenként rendelkezésre álló keretösszeget még nem merítette ki, a keretmegállapodást a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján meghosszabbíthatja a keretösszeg kimerítéséig, de legfeljebb az eredeti határidő lejártától számított további 12 hónappal. Ajánlatkérő és nyertes ajánlattevő a keretmegállapodást határozott időre, a keretmegállapodás hatályba lépésétől számított 24 hónap időtartamra kötik azzal, hogy a keretmegállapodás a határozott időtartam lejártával, valamint abban az esetben, ha a teljes keretösszeg ezen időtartam lejártát megelőzően merül ki, a keretmegállapodás minden további jogcselekmény nélkül megszűnik. Amennyiben a keretmegállapodás határozott, 24 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a keretmegállapodás időtartamának egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal történő meghosszabbítására. A meghosszabbításról Ajánlatkérő köteles nyertes ajánlattevőt írásban tájékoztatni az eredeti határidő lejártát megelőző legalább 10 naptári nappal korábban. A keretmegállapodás meghosszabbítása esetén is az ajánlatban meghatározott, és a keretmegállapodásban rögzített árak érvényesek.

Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/2
Cím: Hosszított gumibot
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata hosszított gumibotok szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 8.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő hosszított gumibotok felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek Magyarország területén.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/3
Cím: Hosszított gumibot könnyített változata
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata a hosszított gumibot könnyített változatának a szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 8.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő hosszított gumibot könnyített változata felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/4
Cím: Gumibot és tonfa tartó gyűrű
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata gumibot és tonfa tartó gyűrű szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 4.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db tartó gyűrű.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő gumibot és tonfa tartó gyűrű felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/5
Cím: Lovas rendőrbot és lovas rendőrbot hordtok
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata lovas rendőrbot és lovas rendőrbot hordtok szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 9.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db hordtok.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő lovas rendőrbot és lovas rendőrbot hordtok felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/6
Cím: Polipropilén tonfa
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata polipropilén tonfa szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 9.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő polipropilén tonfa felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Amennyiben ajánlatkérő a keretmegállapodás hatályba lépésétől számított 24. hónap utolsó napjáig a részenként rendelkezésre álló keretösszeget még nem merítette ki, a keretmegállapodást a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján meghosszabbítja a keretösszeg kimerítéséig, de legfeljebb az eredeti határidő lejártától számított 12. hónapig. Ajánlatkérő és nyertes ajánlattevő a keretmegállapodást határozott időre, a keretmegállapodás hatályba lépésétől számított 24 hónap időtartamra kötik azzal, hogy a keretmegállapodás a határozott időtartam lejártával, valamint abban az esetben, ha a teljes keretösszeg ezen időtartam lejártát megelőzően merül ki, a keretmegállapodás minden további jogcselekmény nélkül megszűnik. Amennyiben a keretmegállapodás határozott, 24 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a keretmegállapodás időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására, mely meghosszabbítása Ajánlatkérő és nyertes ajánlattevő megállapodása alapján nem jelenti a keretmegállapodás módosítást. A meghosszabbításról Ajánlatkérő köteles nyertes ajánlattevőt írásban tájékoztatni az eredeti határidő lejártát megelőző legalább 10 naptári nappal korábban. A keretmegállapodás meghosszabbítása esetén is az ajánlatban meghatározott, és a keretmegállapodásban rögzített árak érvényesek.

Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/7
Cím: Polikarbonát tonfa
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata polikarbonát tonfa szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 18.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő polikarbonát tonfa felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/8
Cím: Alumínium tonfa összetolható/teleszkópos
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata alumínium összetolható/teleszkópos tonfa szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 6.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő alumínium összetolható/teleszkópos tonfa felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0008
9️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/9
Cím: Taktikai tonfa tartó
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata taktikai tonfa tartó szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 8.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db tartó.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő taktikai tonfa tartó felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/10
Cím: Taktikai bot 1, szivacs markolattal
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata taktikai bot (1 - szivacs markolattal) szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 25.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő taktikai bot (1 - szivacs markolattal) felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0010
1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/11
Cím: Taktikai bot 2, gumi markolattal
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata taktikai bot (2 - gumi markolattal) szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 10.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő taktikai bot (2 - gumi markolattal) felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0011
1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/12
Cím: Taktikai bot 3, gumi markolattal
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata taktikai bot (3 - gumi markolattal) szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 25.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő taktikai bot (3 - gumi markolattal) felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0012
1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/13
Cím: Taktikai bot tartó
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata taktikai bot tartó szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 15.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db tartó.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő taktikai bot tartó felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0013
1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/14
Cím: G-901 típusú járőr gumibot, vagy azzal egyenértékű
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata G-901 típusú járőr gumibot, vagy azzal egyenértékű termék szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 11.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő G-901 típusú járőr gumibot, vagy azzal egyenértékű termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0014
1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/15
Cím: BRA (TR 24/59) típusú többcélú rendőrbot (tonfa)
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata rendszeresített BRA (TR 24/59) típusú többcélú rendőrbot (tonfa), vagy azzal egyenértékű termék szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 8.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő rendszeresített BRA (TR 24/59) típusú többcélú rendőrbot (tonfa), vagy azzal egyenértékű termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0015
1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/16
Cím: Rendszeresített hosszított rendőrségi gumibot
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata rendszeresített hosszított rendőrségi gumibot, vagy azzal műszaki paramétereiben egyenértékű termék szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 8.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő rendszeresített hosszított rendőrségi gumibot, vagy azzal műszaki paramétereiben egyenértékű termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0016
1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR002003892024/17
Cím: Új általános gumibot
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodásban részes Ajánlattevők feladata új általános gumibot szállítása. A részletes követelményeket a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzés megvalósítása során új (nem használt, nem felújított) termékeket kíván beszerezni. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a megajánlott termék műszaki dokumentációját, (a termékek műszaki adatlapja magyar nyelven, vagy nem magyar nyelvű dokumentum esetén az eredeti dokumentumot és magyar fordítását), amely tartalmazza a megajánlott termék megnevezését, a jótállás időtartamát – figyelemmel a Műszaki leírásban foglaltakra – és valamennyi olyan adatot, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlott termék megfelel a műszaki leírásban előírt követelményeknek. Amennyiben a megjelölt adatlapokból a műszaki leírásban előírt valamennyi követelmény nem állapítható meg, úgy Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek a hiányzó paramétereknek való megfelelésről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozatát.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ahol a műszaki leírás, vagy az eljárás egyéb anyagai meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy hivatkozik védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, az ilyen hivatkozás csak a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása érdekében történt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 20.000.000, - Ft-os keretösszeg jelenti. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje 10 db rendőrbot.

1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendeléssel vagy a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint verseny újranyitásával kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a 2.1. pontban és a KD-ban kerültek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő ajánlattevők keretszáma 3 ajánlattevő. 3) A Kbt. 76. § (5) bekezdésével összhangban Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot alkalmazza, mivel a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő új általános gumibot felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.

Tétel azonosító száma: LOT-0017
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-04-03 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-04-03 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ának (2) bekezdése és a Kbt. 68. § alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben AK számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal –elektronikusan- azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek az AT-k részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben AK számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal –elektronikusan- azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek az AT-k részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A résztvevők maximális száma: 3
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-04-03 13:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ának (2) bekezdése és a Kbt. 68. § alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg.
Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ának (2) bekezdése és a Kbt. 68. § alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg.
További információk:
A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben AK számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal –elektronikusan- azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek az AT-k részére elérhetővé teszi.
A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben AK számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal –elektronikusan- azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek az AT-k részére elérhetővé teszi.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Referencia: M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladását megelőző 6 évben szerződésszerűen befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett következő tárgyú referenciával: - legalább 5 db rendőrbot (gumibot és/vagy tonfa) szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával. Ajánlatkérő több szerződésből való teljesítést is elfogad. Egy referencia igazolás/nyilatkozat több részben is bemutatható. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az M.1) pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Igazolási mód: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)-(3), a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) és 2. § (5) bek-nek megfelelően – AK elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag AK erre vonatkozó kifejezett felhívására, a Kbt. 69.§ (4)-(6) bek. alapján kötelező. M.1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés b) pontra figyelemmel ajánlattevő csatolja az ajánlati felhívás feladását megelőző 6 évben (72 hónapban) befejezett, de legfeljebb 9 évben (108 hónapon) belül megkezdett a közbeszerzés tárgya szerinti referenciáinak ismertetését. A referenciát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22.§ (1)-(2) bek. szerint kell igazolni. Az igazolásnak/nyilatkozatnak tartalmaznia kell: • szerződést kötő másik fél (neve, székhelye, kapcsolattartó neve, telefonszáma), • a szállítás tárgya és mennyisége(olyan részletességgel, hogy az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen), • teljesítés ideje (év/hó/nap; kezdő és befejező időpont), • amennyiben az adott referencia szerinti teljesítés konzorciumi tagként történt, úgy a saját teljesítés arányát százalékosan (%) • nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (4)-(5) bek., 65. § (6), (7), (9), (11)-(12) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11)-(11a), (14) bek.-ben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7), (8) bek., 21/A. §-a, valamint a 24. § (1) bek. foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem közös Ajánlattevők, sem önálló Ajánlattevők vonatkozásában.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A pénzügyi ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerint történik átutalással, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A részletes feltételeket a KD részét képező keretmegállapodás tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződés és számlázás, valamint a kifizetések devizaneme: magyar forint (HUF). Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 27/A. § –ra. További információkat a KD részét képező keretmegállapodás tartalmazza (KD 2. számú melléklet).
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A pénzügyi ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerint történik átutalással, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A részletes feltételeket a KD részét képező keretmegállapodás tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződés és számlázás, valamint a kifizetések devizaneme: magyar forint (HUF). Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 27/A. § –ra. További információkat a KD részét képező keretmegállapodás tartalmazza (KD 2. számú melléklet).
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
További információkat a KD részét képező keretmegállapodás tartalmazza (KD 2. számú melléklet).
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 20
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. a) és b) pontjai irányadók. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (3) bek. rendelkezéseire. AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 2-7. §-ban, továbbá a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend 6. § (6a) bek-ben foglaltakra is. A megkövetelt igazolási módok: A) Előzetes igazolás a) AT, adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. Korm. r. (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) 4.§ (1), (1a), (1b) és (4) bek., 6. § (1)-(2) bek., 15. § (1) bek. szerint az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum elektronikus űrlap EKR rendszerben való benyújtásával (továbbiakban EEKD benyújtása) köteles előzetesen igazolni a felhívásban előírt Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok fennállásának hiányát. Az EEKD-nak – ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet azt nem határozza meg – tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához adott esetben szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük az EEKD megfelelő részeiben – azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a 321/2015. Korm. r. előírja. Az AK a Kbt. 69. § (1)-(2) bek. szerinti bírálat során a kizáró okok előzetes ellenőrzésére elfogadja az EEKD-ba foglalt nyilatkozatot. b) Ha AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet v. személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni (EEKD II.C. pontban a válasz IGEN), akkor minden érintett szervezetre v. személyre vonatkozó EEKD űrlap kitöltése is kötelező. (Kbt. 67. § (3) bek és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3.§ (3) bek). c) A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alk. igazolásában részt vevő alv. tekintetében az EEKD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati kötelezettségének, de az alkalmasság igazolásban részt vevő szervezet vonatkozásában ebben az esetben is külön be kell nyújtania a külön kitöltött EEKD űrlapot. Azon alv. tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában az AT a Kbt. 67.§ (4) bek. szerinti űrlapot nyújt be. d) A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteniük. e) Öntisztázás Kbt. 64.§ (1)-(2) bek. és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (3) bek. f) Közös AT esetén 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3.§ (5)-(6) bek. g) AK a kizáró ok hiányát a rendelkezésre álló – a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet megnevezett – elektronikus nyilvántartásokból is ellenőrzi. h) AT-nek EKR űrlap benyújtásával nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. B) Igazolás a) A Kbt. 69. § (4) ill. (6) bek szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK felhívja a legkedvezőbb AT-t – illetve felhívhatja az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is – a kizáró okok tekintetében az ajánlati felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§, 10.§, 13 - 14.§ és 16.§ rendelkezései szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását. A Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével nyilatkozatot kell benyújtania a korm.rendeletben előírt tartalommal. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bek-ben foglaltakra. Ebben az esetben a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f); k) pont ka) alpontja továbbá a Kbt. 62. § (2) bekezdés szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot szükséges benyújtani az érintett pontok tekintetében. Karakterkorlátozás miatt folytatás a következő pontban. (Korrupció BT-67(b))

Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek…
… szerint. Karakterkorlátozás miatt az előző pont folytatása. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében a kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő is ellenőrzi. Ha az ajánlattevő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást is be kell nyújtani; amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről szóló igazolását kell benyújtania. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1)-(2) bekezdéseire. b) Az alk. igazolásában részt vevő alvállalkozó v. más szervezet vonatkozásában az AT csak az érintett szervezetre vagy személyre vonatkozó, külön EEKD űrlapot köteles benyújtani az ajánlat részeként. Az érintett szervezetek v. személyek részéről a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra további igazolásokat nem kell benyújtani a kizáró okok hiányának igazolására (Kbt. 67. § (3) bek. és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés). Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aira. AK hivatkozik a Korm. rend. 1. § (9) bekezdésében foglaltakra, miszerint az ajánlattevőnek vagy részvételre jelentkezőnek az ajánlatában, illetve részvételi jelentkezésében, annak uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzési eljárásban történő benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata, illetve részvételi jelentkezése tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.
1. Az ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani. Kérjük, hogy az EKR-ben a dokumentumok/nyilatkozatok egyszerű elektronikus másolatait – azaz a nem elektronikus űrlap formájában rendelkezésre álló nyilatkozatokat – szkennelt, .pdf vagy .xls fájlformátumban, (tömörített formátum: .zip vagy .rar) benyújtani szíveskedjenek! Alkalmazandó a Kbt. 41/A. §-a. 2. Az eljárás nyelve a magyar. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK AT általi fordítást elfogadja. Az AT felelőssége, hogy a magyar nyelvű fordítás megfelelő legyen. Az AK nem köteles az idegen nyelvű irat tartalmát vizsgálni, de ennek jogát fenntartja, különösen, ha azt észleli, hogy a magyar nyelvű fordítás a valóságtól eltérő adatot tartalmaz és ez az eltérés a verseny tisztaságát veszélyezteti. Az idegen nyelven benyújtott irat, dokumentum és annak fordítása közötti eltérésből fakadó esetleges hátrányos jogkövetkezményeket az AT-nek viselnie kell. 3. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az AK felé egyetemlegesen felelnek. 4. Kiegészítő tájékoztatás kérhető a Kbt. 56. § szerint. 5. Keretmegállapodás megkötésének feltételei: 1. A számla jogosultja kitölti az átláthatósági nyilatkozatot az Áht. 41. § (6) bek. szerint, 2. külföldi adóilletőségű nyertes AT csatolja a Kbt. 136. § (2) bek. szerinti meghatalmazást. Elmaradásukat AK a nyertes AT visszalépésének tekinti (Kbt. 131. § (4) bek.). AK a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. A kizáró okoknak való megfelelés ellenőrzését Ajánlatkérő két alkalommal végzi: Elsőként az EEKD alapján, másodszor a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4), ill. (6) szerinti bírálat keretében kerül sor. 6. A közbeszerzés 1-3., 6-8., 10-12. és 14-17.. része szerinti tárgy a haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól szóló 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet) hatálya alá tartozik, amelyre tekintettel a 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet 1. melléklet XXV. Fejezet (HUML25) 1. pont (Kényszerítő eszközök) szerinti termékekre vonatkozóan AT-nek az ajánlattétel időpontjától a keretmegállapodás megkötéséig, valamint a keretmegállapodás, illetve az egyedi szerződések időtartama alatt rendelkeznie kell haditechnikai tevékenységi engedéllyel. AT-nek az engedély egyszerű másolatát az ajánlat részeként szükséges benyújtania. Amennyiben AV kerül bevonásra, feltéve, hogy az alvállalkozó teljesítése részben vagy egészben a 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet 1. mellékletének XXV. Fejezet (HUML25) 1. pont (Kényszerítő eszközök) szerinti haditechnikai tevékenységre vonatkozik, úgy az ajánlatban megjelölt AV(k) esetében az AT vonatkozásában előírt rendelkezések megfelelően alkalmazandók, és AT-nek az ajánlat részeként szükséges benyújtania a bevonni kívánt alvállalkozó érvényes haditechnikai tevékenységi engedélyének egyszerű másolatát. Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor ismert alvállalkozó(k) esetében az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy az igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) teljesítése részben vagy egészben a 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet 1. melléklet XXV. Fejezet (HUML25) 1. pont (Kényszerítő eszközök) szerinti haditechnikai tevékenységre vonatkozik. Ajánlattevő által a később bevont alvállalkozók tekintetében, feltéve, hogy az alvállalkozó teljesítése részben vagy egészben a 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet 1. melléklet XXV. Fejezet (HUML25) 1. pont (Kényszerítő eszközök) szerinti haditechnikai tevékenységre vonatkozik, a keretmegállapodás, illetve az egyedi szerződések időtartama alatt a Kbt. 138. § (3) bekezdése szerinti bejelentéssel egyidejűleg kell megküldenie az érvényes haditechnikai tevékenységi engedély egyszerű másolatát. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az első bekezdésben foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók azzal, hogy AT-nek a letelepedése szerinti ország haditechnikai tevékenység végzésére jogosító érvényes engedélyének (feltéve, hogy a letelepedés szerinti ország joga azt előírja) egyszerű másolatát és annak magyar nyelvű fordítását szükséges az ajánlat részeként benyújtani. Ajánlatkérő nyilatkozatmintát bocsát rendelkezésre a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők részére, a jelen pontban foglalt követelménynek való megfelelés igazolása érdekében (KD 5. sz. melléklet / 5. sz. nyilatkozatminta). 7. Az alvállalkozók bejelentése és bevonása vonatkozásában AK hivatkozik a Kbt. 138. § (3) bekezdésére. 8. Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot. 9. Az 1-17. részben az ajánlatnak tartalmaznia kell a KD XIX. fejezet 19.1. A) pont szerinti dokumentumokat. 10. Az 1-17. részben a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra AT-nek a KD XIX. fejezet 19.1. B) pont szerinti dokumentumokat kell benyújtani. 11. Az 1-17. részben a nyertes AT legkésőbb a keretmegállapodás megkötéséig nyújtsa be a KD XIX. fejezet 19.1. C) pont szerinti dokumentumokat. 12. AK a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a hiánypótlást. AK a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza, azaz AK nem rendel el újabb hiánypótlást amennyiben AT korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlásra. 13. Az 5.1.9. M.1) szerinti alkalmassági feltétel és az előírt igazolási módja a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb. 14. Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban, valamint a keretmegállapodás alapján megvalósított egyedi beszerzések során nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Ajánlatkérő az eljárás lefolytatását megelőzően előzetes piaci konzultációt nem folytatott le. AK e körben hivatkozik a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 3. § - ban foglaltakra. 15. Ajánlatkérő az üzleti titok tekintetében hivatkozik a Kbt. 44. §-ára, illetőleg a KD XI. fejezetére. 16. Ajánlattevőknek meg kell felelni a Kbt. 73. § (5) bekezdésben foglaltaknak. 17. Irányadó idő: EKR rendszeridő szerint. 18. Irányadó jogszabályok: Kbt., 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet, Ptk., 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet, VBÜ rendelet. 19. AK nem követeli meg és nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem közös Ajánlattevők, sem önálló Ajánlattevők vonatkozásában. 20. Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy a VBÜ rendelet 1. § (2) bekezdés a)-e) pontja szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevőkkel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét. 21. AT-nek az ajánlat részeként a KD-ban leírtak szerinti szakmai ajánlatot kell benyújtania részenként külön-külön. AK a szakmai ajánlat tartalmát valamennyi rész esetében az alábbiak szerint határozza meg: - a kereskedelmi ártáblázatban szerepeltetett megajánlott termék típusára és gyártójára vonatkozó adat A szakmai ajánlat hiánypótlására vonatkozó lehetőségeket a KD. XVI. Fejezet 16.6. alpontja tartalmazza. 22. ÁKSZ: Dr. Berethalmi András (lajtsromszám: 01199). Helyettes ÁKSZ: Dr. Drávai Cecília Tekla (lajstromszám: 01539). 23. Ajánlatok benyújthatóak a 2.1.5. pontra hivatkozással valamennyi részre. Ajánlatkérő jelezni kívánja a 2.1.5. ponttal kapcsolatban, hogy a hivatkozott pontot a Kbt. 61. § (5) bekezdése szerint kell értelmezni („… ajánlat … egy, több vagy minden rész tekintetében benyújtható”). 24. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2025/S 038-120683 (2025-02-21)
Ajánlati felhívás (2025-03-28) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-04-14 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-04-14 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-04-14 13:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladását megelőző 6 évben szerződésszerűen befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett következő tárgyú referenciával: - legalább 5 db rendőrbot (gumibot és/vagy tonfa) szállítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával. Ajánlatkérő több szerződésből való teljesítést is elfogad. Egy referencia igazolás/nyilatkozat több részben is bemutatható amennyiben az(ok) tárgyra és értékre is tekintettel megfelel(nek) az előírt feltételeknek. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az M.1) pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Igazolási mód: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)-(3), a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) és 2. § (5) bek-nek megfelelően – AK elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α (alfa) szakasz kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag AK erre vonatkozó kifejezett felhívására, a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján kötelező. M.1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés b) pontra figyelemmel ajánlattevő csatolja az ajánlati felhívás feladását megelőző 6 évben befejezett, de legfeljebb 9 évben belül megkezdett a közbeszerzés tárgya szerinti referenciáinak ismertetését. A referenciát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bek. szerint kell igazolni. Az igazolásnak/nyilatkozatnak tartalmaznia kell: • teljesítés ideje (év/hó/nap; kezdő és befejező időpont), • szerződést kötő másik fél (neve, székhelye, kapcsolattartó neve, telefonszáma), • a szállítás tárgya és mennyisége (olyan részletességgel, hogy az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen), • amennyiben az adott referencia szerinti teljesítés konzorciumi tagként történt, úgy a saját teljesítés arányát százalékosan (%) • nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (4)-(5) bek., 65. § (6), (7), (9), (11)-(12) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11)-(11a), (14) bek.-ben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7), (8) bek., 21/A. §-a, valamint a 24. § (1) bek. foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 20
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. a) és b) pontjai irányadók. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (3) bek. rendelkezéseire. AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2-7. §-ban, továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet) 6. § (6a) bek-ben foglaltakra is. A megkövetelt igazolási módok: A) Előzetes igazolás a) AT, adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1), (1a), (1b) és (4) bek., 6. § (1)-(2) bek., 15. § (1) bek. szerint az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) elektronikus űrlap EKR rendszerben való benyújtásával köteles előzetesen igazolni a felhívásban előírt Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok fennállásának hiányát. Az EEKD-nak – ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet azt nem határozza meg – tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához adott esetben szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük az EEKD megfelelő részeiben – azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet előírja. Az AK a Kbt. 69. § (1)-(2) bek. szerinti bírálat során a kizáró okok előzetes ellenőrzésére elfogadja az EEKD-ba foglalt nyilatkozatot. b) Ha AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet v. személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni (EEKD II.C. pontban a válasz IGEN), akkor minden érintett szervezetre v. személyre vonatkozó EEKD űrlap kitöltése is kötelező. (Kbt. 67. § (3) bek és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek). c) A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alk. igazolásában részt vevő alv. tekintetében az EEKD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati kötelezettségének, de az alkalmasság igazolásban részt vevő szervezet vonatkozásában ebben az esetben is külön be kell nyújtania a külön kitöltött EEKD űrlapot. Azon alv. tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában az AT a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti űrlapot nyújt be. d) A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteniük. e) Öntisztázás Kbt. 64. § (1)-(2) bek. és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (3) bek. f) Közös AT esetén 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5)-(6) bek. g) AK a kizáró ok hiányát a rendelkezésre álló – a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet megnevezett – elektronikus nyilvántartásokból is ellenőrzi. h) AT-nek EKR űrlap benyújtásával nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. B) Igazolás a) A Kbt. 69. § (4) ill. (6) bek szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK felhívja a legkedvezőbb AT-t – illetve felhívhatja az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is – a kizáró okok tekintetében az ajánlati felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 13-14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását. A Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével nyilatkozatot kell benyújtania a korm. rendeletben előírt tartalommal. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bek-ben foglaltakra. Ebben az esetben a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f); k) pont ka) alpontja továbbá a Kbt. 62. § (2) bekezdés szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlattevő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot szükséges benyújtani az érintett pontok tekintetében. Karakterkorlátozás miatt a bekezdés folytatása a következőbekezdésben. (Korrupció)

Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint. Karakterkorlátozás miatt az előző bekezdés folytatása. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében a kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő is ellenőrzi. Ha az ajánlattevő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást is be kell nyújtani; amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről szóló igazolását kell benyújtania. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1)-(2) bekezdéseire. b) Az alk. igazolásában részt vevő alvállalkozó v. más szervezet vonatkozásában az AT csak az érintett szervezetre vagy személyre vonatkozó, külön EEKD űrlapot köteles benyújtani az ajánlat részeként. Az érintett szervezetek v. személyek részéről a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra további igazolásokat nem kell benyújtani a kizáró okok hiányának igazolására (Kbt. 67. § (3) bek. és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés). Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aira. AK hivatkozik a Korm. rend. 1. § (9) bekezdésében foglaltakra, miszerint az ajánlattevőnek vagy részvételre jelentkezőnek az ajánlatában, illetve részvételi jelentkezésében, annak uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzési eljárásban történő benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata, illetve részvételi jelentkezése tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.

Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bekezdés b pontja szerint meghosszabbítja az alábbiak szerint: A következő helyett: 2025.04.03. 11:00, helyesen 2025.04.14. 11:00. Módosuló BT számok: BT-131 és BT-132
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bekezdés b pontja szerint meghosszabbítja.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 120683-2025
Forrás: OJS 2025/S 063-204223 (2025-03-28)
Ajánlati felhívás (2025-04-11) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-04-22 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-04-22 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-04-22 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Apr 14 11:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Apr 22 11:00:00 CEST 2025
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Apr 14 13:00:00 CEST 2025 Helyesen: Tue Apr 22 13:00:00 CEST 2025
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja szerint meghosszabbítja.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 204223-2025
Forrás: OJS 2025/S 073-243026 (2025-04-11)