Röntgen anyagok beszerzése a VVCSFK részére

Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház

Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12+12 hónapban szükséges röntgen anyagok beszerzését kívánja biztosítani 21 részben konszignációs raktár kihelyezésével. A nyertes ajánlattevőnek konszignációs raktárkészletet kell biztosítania, melyet a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül köteles leszállítani. A konszignációs raktárkészlet a 12 hónapra meghatározott termékmennyiség 20%-a (a 17. rész tekintetében a 12 hónapra meghatározott termékmennyiség 10%-a). Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-08-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-07-23.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-07-23 Ajánlati felhívás
2026-01-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-01-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-07-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Röntgen anyagok beszerzése a VVCSFK részére
Hivatkozási szám: EKR000590352025
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12+12 hónapban szükséges röntgen anyagok beszerzését kívánja biztosítani 21 részben konszignációs raktár...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Angiográfiai eszközök 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 21
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 21

1️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/1
Cím: Ballon
Mennyiség: 440 darab
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
“I. rész: Ballon(ok) 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) I.1: Iliofemoralis ballon (50/100 db) I.2.: BTK ballon (100/200 db) I.3: Pedalis ballon (40/80...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Angiográfiai eszközök 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés pontos helyszíne: 8200 Veszprém, Kórház utca 1.’E’ épület Alagsor, Központi Raktár”
Postacím: Kórház
utca
1.
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Időtartam: 12 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható
Leírás
A megújítások leírása:
“BT-300 folytatása a karakterkorlát miatt: A 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett,...”    Többet mutasson
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
“A Szerződés legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható változatlan szerződéses feltételek mellett. A meghosszabbításról a szerződés eredeti lejárati idejét...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.Iliofemoralis ballon tekintetében az RBP rated burst pressure 4 mm átmérőnél magasabb nyomást is bír az előírt minimum követelménynél? (Igen/Nem).
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 2. BTK ballon tekintetében az RBP rated burst pressure 4 mm átmérőnél magasabb nyomást is bír az előírt minimum követelménynél? (Igen/Nem).
3. DEB ballon tekintetében az elérhető hossznál (40-120 mm) hosszabb is elérhető? Igen/Nem.
Ár
Ár (súlyozás): 85
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/2
Cím: Stent1
Mennyiség: 200 darab
A beszerzés leírása:
“II. rész: Stent 1 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) II.1: Ballon tágítású stent (100/200 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Ballon tágítású stent tekintetében 10 mm átmérő is elérhető 6 Fr-en? Igen/Nem.
2. Ballon tágítású stent tekintetében az előírt shaft hossznál nagyobb, azaz 150 cm feletti shaft hossz is elérhető? Igen/Nem.
3. Ballon tágítású stent tekintetében az RBP rated burst pressure 5 mm átmérőnél magasabb nyomást is bír az előírt minimum követelménynél (Igen/Nem).
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/3
Cím: Stent2
Mennyiség: 100 darab
A beszerzés leírása:
“III. rész: Stent2 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) III.1: Öntáguló stent (50/100 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.Öntáguló stent tekintetében az előírt (5-10 mm) átmérő mellett a stent elérhető nagyobb átmérőben is? Igen/Nem.
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/4
Cím: Stent3
A beszerzés leírása:
“IV. rész: Stent3 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) IV.1: öntáguló stent, fonott szerkezet (100/200 db) A részletes műszaki követelményeket a...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.Öntáguló stent (fonott szerkezet) tekintetében az előírt 4-7 mm átmérő mellett a fonott szerkezetű stent elérhető nagyobb átmérőben is? Igen/Nem.
2. Öntáguló stent (fonott szerkezet) tekintetében az előírt 20-150 mm hossz mellett a fonott szerkezetű stent elérhető hosszabb méretben is? Igen/Nem.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/5
Cím: Fedett stent
Mennyiség: 30 darab
A beszerzés leírása:
“V. rész: Fedett stent 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) V.1: Ballonos fedett stent (15/30 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.Ballonos fedett stent tekintetében a stent 6 Fr-en is használható? Igen/Nem.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/6
Cím: Vezetődrót1
Mennyiség: 1000 darab
A beszerzés leírása:
“VI. rész: Vezetőrdórt 1 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) VI.1: vezetődrót 0.035 (300/600 db) VI.2.: vezetődrót 0.035 (100/200 db) VI.3: vezetődrót...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/7
Cím: Vezetődrót2
Mennyiség: 800 darab
A beszerzés leírása:
“VII. rész: Vezetőrdórt 2 12/24 havi mennyiségek (zárójelben) VII.1: vezetődrót 0.018 (400/800 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/8
Cím: Katéter1
Mennyiség: 900 darab
A beszerzés leírása:
“VIII. rész: Katéter1 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) VIII.1: diagnosztikus katéter (50/100 db) VIII.2.: diagnosztikus katéter2 (400/800 db) A...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/9
Cím: Katéter2
Mennyiség: 300 darab
A beszerzés leírása:
“IX. rész: Katéter2 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) IX.1: microkatéter (150/300 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/10
Cím: Port
Mennyiség: 6700 darab
A beszerzés leírása:
“X. rész: PORT 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) X.1: PORT (350/700 DB) X.2.: port TŰ (3000/6000 DB) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/11
Cím: Érzáró
A beszerzés leírása:
“XI. rész: Érzáró 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XI.1: Érzáró (150/300 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011

1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/12
Cím: Általános sheat
A beszerzés leírása:
“XII. rész: Általános sheat 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XII.1: Általános sheat (200/400 db) XII.2.: Hosszú sheat (200/400 db) A részletes műszaki...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Általános sheat tekintetében az előírt 5-8 Fr átmérő mellett a sheat elérhető 4 Fr-ben? Igen/Nem.
2. Általános sheat tekintetében az előírt 7-25 cm hossz mellett a sheat elérhető hosszabb méretben is? Igen/Nem.
3. Hosszú sheat tekintetében az előírt 6 Fr átmérő mellett a sheat elérhető nagyobb méretben is? Igen/Nem.
4. Hosszú sheat tekintetében az előírt 55-90 cm hossz mellett a sheat elérhető rövidebb méretben is? Igen/Nem.
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012

1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/13
Cím: Radialis sheat
Mennyiség: 1200 darab
A beszerzés leírása:
“XIII. rész: Vezetőrdórt 1 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XIII.1: radialis sheat/introducer (600/1200 db) A részletes műszaki követelményeket a...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013

1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/14
Cím: Epeúti introducer
Mennyiség: 340 darab
A beszerzés leírása:
“XIV. rész: Epeúti introducer 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XIV.1: Epeúti sheat (100/200 db) XIV.2.: Epeúti drain (70/140 db) A részletes műszaki...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.Epeúti drain tekintetében elérhető több merevségű drain? Igen/Nem.
2. Epeúti drain tekintetében az előírt 8 vagy 8,5 Fr mellett elérhető nagyobb méret is? Igen/Nem
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014

1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/15
Cím: Epeúti fedett stent
Mennyiség: 60 darab
A beszerzés leírása:
“XV. rész: Epeúti fedett stent 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XV.1: Epeúti fedett stent (30/60 db) A részletes műszaki követelményeket a...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Epeúti fedett stent tekintetében az előírt 6-8 cm hossz mellett elérhető hosszabb méret? Igen/Nem
Ár (súlyozás): 95
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015

1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/16
Cím: Általános drain
A beszerzés leírása:
“XVI. rész: Általános drain 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XVI.1: Általános drain (150/300 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.One-step drain tekintetében a hozzá csomagolt drain rögzítő előny, mellyel rendelkezik? Igen/Nem.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016

1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/17
Cím: Intraoperatív izoláló
Mennyiség: 3000 darab
A beszerzés leírása:
“XVII. rész: Intraoperatív izoláló 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XVII: Intraoperatív izoláló szett (1500/3000 db) A részletes műszaki...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0017

1️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/18
Cím: Embolizációs spirál
Mennyiség: 400 darab
A beszerzés leírása:
“XVIII. rész: Emboliáziócs spirál 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XVIII.1:"pushable" embolizációs spirál 0,035" (100/200 db) XVIII.2:"pushable"...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0018

1️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/19
Cím: Pva
A beszerzés leírása:
“XIX. rész: PVA 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XIX.1: PVA embolizációs szemcse (100/200 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0019

2️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/20
Cím: Indeflátor
Mennyiség: 500 darab
A beszerzés leírása:
“XX. rész: Indeflátor 12 és 24 havi mennyiségek (zárójelben) XX.1: Indeflátor (250/500 db) A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0020

2️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000590352025/21
Cím: Biopsziás tű
Mennyiség: 1600 darab
A beszerzés leírása:
“XXI. rész: Biopsziás tű 12-24 havi mennyiségek XXI: BARD MAGNUM (MG1522) kompatibilis biopsziás tű (800/1600 db) A részletes műszaki követelményeket a...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0021

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Nem releváns”
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-08-27 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-08-27 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017....”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2025-08-27 13:00:00 📅
Hely:
“https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR”
További információk:
“AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017....”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az...”    Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő biztosíték nyújtási kötelezettséget nem írt elő. Ajánlatkérő a technikai korlátokra tekintettel a BT-750 "Alkalmassági követelmény ismertetése"...”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlattevő az Ajánlatkérő által az adott hónapban küldött Jelentések alapján az adott hónapban leszállított termékmennyiség...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az eljárás során ajánlatkérő által alkalmazni kívánt kötbérek: A kötbér alapja a nem teljesített, a késedelmesen vagy hibásan teljesített termékek nettó...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Csőd
Korrupció
Csődegyezség hitelezőkkel
Bűnszervezetben való részvétel
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Csalás
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Fizetésképtelenség
Tisztán nemzeti kizáró okok
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Felszámoló által kezelt vagyon
Kizárási okok leírása:
“A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e a gazdasági szereplő. Valamennyi rész...”    Többet mutasson

“A gazdasági szereplő csődeljárás alatt áll-e. BT-67 (b): A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § értelmében a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás...”    Többet mutasson
Többet mutasson (16)
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”    Többet mutasson

“A gazdasági szereplő a hitelezőkkel egyezséget kötött-e.”

“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”    Többet mutasson

“Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel.”

“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”    Többet mutasson

“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”    Többet mutasson

“A gazdasági szereplő fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll-e.”

“Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a...”    Többet mutasson

“Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről...”    Többet mutasson

“Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az...”    Többet mutasson

“A gazdasági szereplő felfüggesztette-e üzleti tevékenységét.”

“Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő...”    Többet mutasson

“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”    Többet mutasson

“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”    Többet mutasson

“Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy...”    Többet mutasson

“A gazdasági szereplő vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli-e?”

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: 15813671219
Postacím: Kórház Utca 1 5083
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Göndörné Csabi Gabriella
E-mail: gazdig@vmkorhaz.hu 📧
Telefon: +36 88556211 📞
URL: https://csfk.hu/ 🌏
A vevő profiljának címe: https://csfk.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Egészség
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000590352025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000590352025 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk

“1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) alapján létrehozott és a közbeszerzésért felelős miniszter által...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148.§-a alapján.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 140-484125 (2025-07-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 468 276 710 HUF 💰

A szerződés odaítélése

1️⃣
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0012
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0007
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012
A vállalkozó neve és címe
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10661644243
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tender.hu@biotronik.com 📧
Telefon: +36 13264941 📞
Fax: +36 13264945 📠
URL: https://www.biotronik.com 🌏

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0013
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0079
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0013
A vállalkozó neve és címe
Név: UniCorp Biotech Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12582800243
Postacím: Csörsz Utca 45
E-mail: tender@unicorp.hu 📧
Telefon: +36 13935050 📞
Fax: +36 13935055 📠
URL: https://www.unicorp.hu 🌏

3️⃣
Információk a nem díjazottakról
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Nem érkeztek be ajánlatok, részvételi jelentkezések vagy projektek
Tétel azonosító száma: LOT-0015
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148.§-a alapján. - a tárgyi eljárás XII. része tekintetében kizárólag érvénytelen ajánlatok kerültek benyújtásra. A Kbt. 75. § (1) bek. b) pontja...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 007-018007 (2026-01-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 468 276 710 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 397 046 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 31 866 667 HUF 💰
26 920 000 HUF 💰
20 256 143 HUF 💰
38 995 000 HUF 💰
17 875 000 HUF 💰
20 680 000 HUF 💰
29 160 000 HUF 💰
11 970 000 HUF 💰
43 200 000 HUF 💰
69 300 000 HUF 💰
11 370 000 HUF 💰
17 329 800 HUF 💰
8 026 000 HUF 💰
35 250 000 HUF 💰
20 734 133 HUF 💰
7 500 000 HUF 💰
4 917 300 HUF 💰
7 866 667 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-01-16 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000590352025 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 764 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0055
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
A tulajdonos állampolgársága: Németország 🇩🇪
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 900 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0159
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: VARIOMEDIC HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14611036243
Postacím: Csörsz Utca 23-25. 7. em. 51.
Postai irányítószám: 1123
E-mail: e.csohany@variomedic-hungary.hu 📧
Telefon: +36 709040263 📞
URL: https://www.variomedic.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 450 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0031
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A vállalkozó neve és címe
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu 📧
Telefon: +36 13914030 📞
Fax: +36 13980687 📠
URL: https://www.premiergmed.hu 🌏
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 45 600 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0039
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 250 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0175
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Név: DHS Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24161879243
Postacím: Fegyvernek Utca 9. Fszt.
Postai irányítószám: 1116
E-mail: dhshungary.ekr@gmail.com 📧
Telefon: +36 304361941 📞

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 928 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0015
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006

7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0023
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 11 360 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0207
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A vállalkozó neve és címe
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10437216243
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
E-mail: medtech@medtech.hu 📧
Telefon: +36 13910404 📞
Fax: +36 12003503 📠
URL: https://www.medtech.hu 🌏

9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 41 100 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0103
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 39 045 000 HUF 💰
Arány (%): 95
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg

1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 63 670 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/9814
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 970 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0399
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 14 221 500 HUF 💰

1️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0014
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 826 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0087
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0014
A vállalkozó neve és címe
Név: Novomed Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10609882243
Postacím: Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: tender@novomed.hu 📧
Telefon: +36 12036905 📞
Fax: +36 12062860 📠
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás

1️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0016
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 708 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0063
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0016
A vállalkozó neve és címe
Név: Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24381455243
Postacím: Hauszmann Alajos Utca 3/A
E-mail: info@synovis.hu 📧
Telefon: +36 17701177 📞

1️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0017
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 42 570 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0135
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0017

1️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0018
A szerződés/tétel teljes értéke: 34 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0095
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0018

1️⃣6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0019
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0239
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0019

1️⃣7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0020
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 8
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 7
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 149 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0071
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0020

1️⃣8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0021
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 160 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590352025/0047
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0021
Forrás: OJS 2026/S 021-070219 (2026-01-28)