SAFETY4TMF projekt független minőségbizt. szakértő

Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium

A jogelőd Belügyminisztérium 2023. június 16-án „Safety4TMF „A hatóságok, önkormányzatok és más érdekelt felek összehangolt megelőzési és katasztrófavédelmi tevékenységei a zagytározó létesítmények tekintetében a határokon átnyúló kockázatok és veszélyek csökkentése érdekében.” címmel pályázatot nyújtott be az Duna Régió Program (továbbiakban: Duna Program) második körös meghívásos szakaszában. A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 178. § 7. és 8. pontja alapján 2024. január 1. napjától a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Kormány helyi önkormányzatokért és a településüzemeltetésért felelős tagja lett. A Belügyminisztériumtól átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében 2024. január 1. napjával a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztérium jogutódja lett. A jelen beszerzés tárgya a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, mint a SAFETY4TMF projekt Vezető Partnere, a jelen eljárás Ajánlatkérője számára a Duna Program egyedi szabályozásának megfelelő, a projekt sikeres és szabályszerű végrehajtáshoz szükséges a független minőségbiztosítási szakértői (Quality Assurance Manager) feladatok ellátása az 10 országot érintő projekt végrehajtás időtartama alatt. A nemzetközi projekt hivatalos nyelve az angol, az elkészült eredménytermékek angol nyelven készülnek, a megbeszélések angolul zajlanak, így a jelen eljárás nyertese felé elvárás az angol nyelven történő szolgáltatás nyújtás. Amennyiben a megrendelőnek szüksége van magyar nyelvű dokumentációra is, akkor azt az egyedi megrendelőben előre jelzi. 1.Minőségbiztosítási jelentések elkészítése A Pályázatban meghatározott szakmai outputokra vonatkozóan 13 db Minőségbiztosítási Jelentés (Quality Report) kidolgozása a Program által megadott és kötelezően használandó formanyomtatvány alapján. Eredménytermékek: 13 db Minőségbiztosítási Jelentések (Quality Report) Erre a feladatra igénybevehető maximum szakértői óra: 378 óra 2. Kérdőívek összegyűjtése A Duna Program annak érdekében, hogy nyomon kövesse az eredmények megvalósulását a projektjeiben az output-okat különböző formában kéri számon. A SAFETY4TMF projekt kapcsán az Output 1.2 Project partners and associated strategic partners cooperating formally across boarders tekintetében a Duna Program egy kérdőív kitöltését várja el a résztvevő partnerektől és ezek alapján egy áttekintő táblázat kitöltését. Ehhez kapcsolódóan a szakértő összegyűjti és ellenőrzi a partnerek kérdőíveit megvizsgálva, hogy azok összhangban vannak-e a program követelményeivel. A begyűjtött kérdőívek alapján kitölti a Duna Program által rendelkezésre bocsátott táblázatot és azt benyújtja a Vezető Partnernek 2026.06.30-ig. Eredménytermékek: 25 db Kérdőív és az ezek alapján elkészített áttekintő táblázat Erre a feladatra igénybevehető maximum szakértői óra: 40 óra 3. Tájékoztatás a minőségbiztosítási munkáról • Kapcsolattartartás az output felelősökkel • Outputhoz kapcsolódó feladatok nyomonkövetése. Indokolt esetben javaslatok, tanácsok, változtatások megfogalmazása az outputokért felelős partnereknek • A partnerség rendszeres emailes tájékoztatása a minőségbiztosítási folyamat státuszáról. • Igény esetén, a validálási folyamat során felmerült akadályokról/problémákról Irányító hatóság/Szakmai Titkárság tájékoztatása. • Folyamatos kapcsolattartás, rendelkezésre állás a Vezető Partnerrel történő konzultációra, igény szerint on-line vagy személyes egyeztetés a projekt outputok áttekintése és validálása tevékenység előrehaladásának egyeztetése céljából. Eredménytermékek: fél évente 2db szakmai egyeztetés a vezető partnerrel (Agenda, jelenléti ív, online találkozó esetén találkozó print screen-je, emlékeztető); partnerségi tájékoztató levelek. Erre a feladatra igénybevehető maximum szakértői óra: 54 óra A pontos és részletes feladatleírást és mennyiségeket a hirdetmény II.2.4. pontja tartalmazza, valamint a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott műszaki leírás.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-05-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-04-09.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2025-04-09 Ajánlati felhívás
2025-07-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2025-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: SAFETY4TMF projekt független minőségbizt. szakértő
Hivatkozási szám: EKR000391162025
Rövid leírás:
“A jogelőd Belügyminisztérium 2023. június 16-án „Safety4TMF „A hatóságok, önkormányzatok és más érdekelt felek összehangolt megelőzési és katasztrófavédelmi...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Rendszerminőségbiztosítás-tervezési szolgáltatások 📦
Leírás
A beszerzés leírása:
“A jogelőd Belügyminisztérium 2023. június 16-án „Safety4TMF „A hatóságok, önkormányzatok és más érdekelt felek összehangolt megelőzési és katasztrófavédelmi...”    Többet mutasson
További információk:
“A Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat a nyertes ajánlat. Az ajánlatok ért. szempont szerinti tartalmi...”    Többet mutasson
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-07-01 📅
Végdátum: 2026-06-30 📅
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A felhívás M.2.1) alpont szerinti teljesítésben résztvevő szakember M.2.1) alpontban meghatározott tapasztalatán felüli szakmai többlettapasztalata (hónap) (min 0, max 12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-05-14 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-05-14 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b) pontja alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok bontásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés...”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.1) AT-nek az ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK...”    Többet mutasson
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“M.2) AT-nek az ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK...”    Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé és kötelezővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. [Kbt. 35. § (9)]”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az eljárásban történő részvételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Fizetés: Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés az igazolt teljesítés alapján, a Kbt. 135. § (1) (5) (6) és (10) bekezdései, a Ptk. 6:130. § (1)-(2)...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: Alapja: az Egyedi Megrend. késedelemmel érintett részére eső nettó váll. díj, Mértéke: 1 %/naptári nap, Max.: az Egyedi Megrend....”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15849272241
Postacím: Akadémia Utca 3.
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: gabor.molnar@ktm.gov.hu 📧
Telefon: +361 7952865 📞
Fax: +361 7952865 📠
URL: https://kormany.hu/kozigazgatasi-es-teruletfejlesztesi-miniszterium 🌏
A vevő profiljának címe: https://kormany.hu/kozigazgatasi-es-teruletfejlesztesi-miniszterium 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000391162025 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000391162025 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlatkérő sem az egyes szakértő típusok, sem pedig a szerződés teljesítése során ellátandó feladatok tekintetében nem tartja lehetségesnek külön...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Forrás: OJS 2025/S 072-237535 (2025-04-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 23 749 660 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 9 737 323 HUF 💰
Tájékoztatás az európai uniós alapokról: Terrcoop
Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-07-17 📅

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: KBTF/39-4/2025-KTM
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-07-17 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 406 299 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Ex Ante Tanácsadó Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12951501241
Postacím: Vérhalom Utca 33/a
Postai irányítószám: 1025
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@exante.hu 📧
Telefon: +36 13211773 📞
Fax: +36 13211772 📠
URL: https://www.exante.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlatkérő sem az egyes szakértő típusok, sem pedig a szerződés teljesítése során ellátandó feladatok tekintetében nem tartja lehetségesnek külön...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 141-488528 (2025-07-23)