Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként 1 db felsőkategóriás személygépjárművet kíván venni adásvételi szerződés keretében. Ajánklatkjérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdéseit. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az Európai Parlament és a Tanács 2014/45/EU irányelvében, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott - a szállítás tervezett időpontjában hatályos- feltételeknek. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasításban (továbbiakban: Normatíva) rögzítetteknek. A Normatíva 4. mellékletének II.1.4. pontjában foglaltaknak megfelelően: „A normatívák előírásait gépjárművek beszerzésére kell alkalmazni. E tekintetben gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, bemutató, illetve próbajárműként nem használták.” A normatívától történő eltérés nem eredményezheti a normatív követelményrendszer gyengítését, azaz az előírt követelményszinttől lefelé eltérni nem lehet. Ajánlatkérő az értékelési szempontok megajánlási tartományán belüli, meghatározott futott kilóméter és gyártástól számított idő maximális értékétt meg nem haladó gépjármű megajánlható, és azt Ajánlatkérő egyenértékűnek tekinti a normatíva szerinti gépjárművekkel, azonban az életkor és a kilóméter magasabb értéke negatív korrelációval kapcsolódik az összesített pontszám értékhez. A maximum 5000 km-t futott és/vagy maximum gyártástól számított 12 hónap életkorú gépjárművet Ajánlatkérő egyenértékűnek tekinti az új, nullkilóméteres gépjárművel, azzal, hogy a minőségi értékelési szempontokra ezen gépjárművek arányosan alacsonyabb pontszámot kapnak a fordított arányosítás szabályai szerint sz életkor és a futott kilóméter minőségi értékelési szempontok vonatkozásában, melyek a BT-539 mező szerinti súlyszámokkal kerülnek súlyozásra. Nem ajánlható meg jobbkormányos gépjármű. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a közlekedési igazgatási hatóságnál (kormányablak) történő ügyintézés. A nyertes ajánlattevő a gépjárművet a teljesítési helyre a teljesítési határidőn belül saját költségén köteles leszállítani és Ajánlatkérőnek átadni. A gépjárművet üzembe helyezve, érvényes magyarországi műszaki vizsgával, Ajánlatkérő nevére kiállított forgalmi engedéllyel, a gépjárműre felszerelt forgalmi rendszámmal és szabványos „H” betűt feltüntető államjelzéssel kell átadni. Ajánlatkérő alkalmazza a tiszta közúti járművek beszerzésének az alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet szabályait. A beszerzendő gépjármű műszaki paramétereit karakterkorlát miatta a BT-300 mező tartalmazza, illetve a műszaki követelményeket részletesen a műszaki leírás tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-09-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2025-08-26.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2025-08-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Személygépjármű beszerzés 2025
Reference number: EKR001479832025
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként 1 db felsőkategóriás személygépjárművet kíván venni adásvételi szerződés keretében. Ajánklatkjérő a...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként 1 db felsőkategóriás személygépjárművet kíván venni adásvételi szerződés keretében. Ajánklatkjérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdéseit. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az Európai Parlament és a Tanács 2014/45/EU irányelvében, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott - a szállítás tervezett időpontjában hatályos- feltételeknek. A megajánlott gépjárműnek meg kell felelnie az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasításban (továbbiakban: Normatíva) rögzítetteknek. A Normatíva 4. mellékletének II.1.4. pontjában foglaltaknak megfelelően: „A normatívák előírásait gépjárművek beszerzésére kell alkalmazni. E tekintetben gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, bemutató, illetve próbajárműként nem használták.” A normatívától történő eltérés nem eredményezheti a normatív követelményrendszer gyengítését, azaz az előírt követelményszinttől lefelé eltérni nem lehet. Ajánlatkérő az értékelési szempontok megajánlási tartományán belüli, meghatározott futott kilóméter és gyártástól számított idő maximális értékétt meg nem haladó gépjármű megajánlható, és azt Ajánlatkérő egyenértékűnek tekinti a normatíva szerinti gépjárművekkel, azonban az életkor és a kilóméter magasabb értéke negatív korrelációval kapcsolódik az összesített pontszám értékhez. A maximum 5000 km-t futott és/vagy maximum gyártástól számított 12 hónap életkorú gépjárművet Ajánlatkérő egyenértékűnek tekinti az új, nullkilóméteres gépjárművel, azzal, hogy a minőségi értékelési szempontokra ezen gépjárművek arányosan alacsonyabb pontszámot kapnak a fordított arányosítás szabályai szerint sz életkor és a futott kilóméter minőségi értékelési szempontok vonatkozásában, melyek a BT-539 mező szerinti súlyszámokkal kerülnek súlyozásra. Nem ajánlható meg jobbkormányos gépjármű. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a közlekedési igazgatási hatóságnál (kormányablak) történő ügyintézés. A nyertes ajánlattevő a gépjárművet a teljesítési helyre a teljesítési határidőn belül saját költségén köteles leszállítani és Ajánlatkérőnek átadni. A gépjárművet üzembe helyezve, érvényes magyarországi műszaki vizsgával, Ajánlatkérő nevére kiállított forgalmi engedéllyel, a gépjárműre felszerelt forgalmi rendszámmal és szabványos „H” betűt feltüntető államjelzéssel kell átadni. Ajánlatkérő alkalmazza a tiszta közúti járművek beszerzésének az alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet szabályait. A beszerzendő gépjármű műszaki paramétereit karakterkorlát miatta a BT-300 mező tartalmazza, illetve a műszaki követelményeket részletesen a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: supplies
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek📦 Leírás
A beszerzés leírása:
“1 db személygépjármű beszerzése adásvételi szerződés keretében. A megajánlott gépjárműnek – a Műszaki leírásban jelzett eltérésekkel – meg kell felelnie az...”
A beszerzés leírása
1 db személygépjármű beszerzése adásvételi szerződés keretében. A megajánlott gépjárműnek – a Műszaki leírásban jelzett eltérésekkel – meg kell felelnie az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 6/2022. (VIII. 31.) PM utasításban (továbbiakban: Normatíva) a Személyszállító gépjárművek és a Haszongépjárművek kategóriákra meghatározott soroló paramétereknek, valamint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek. A megajánlott személygépjármű gyártmányára és típusára vonatkozóan külön nyilatkozatot kell benyújtaniuk ajánlattevőknek az ajánlatban EKR űrlap kitöltésével, amely szakmai ajánlatnak minősül. A SZAKMAI AJÁNLAT korlátozottan hiánypótlható. A Normatíva 4. mellékletének II.1.4. pontjában foglaltaknak megfelelően: „A normatívák előírásait gépjárművek beszerzésére kell alkalmazni. E tekintetben gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, bemutató, illetve próbajárműként nem használták.” Ajánlatkérő az értékelési szempontok megajánlási tartományán belüli, meghatározott futott kilóméter és gyártástól számított idő maximális értékétt meg nem haladó gépjármű megajánlható, és azt Ajánlatkérő egyenértékűnek tekinti a normatíva szerinti gépjárművekkel, azonban az életkor és a kilóméter magasabb értéke negatív korrelációval kapcsolódik az összesített pontszám értékhez. AK a Műszaki leírásban a piaci vagy műszaki változások következtében a Normatívában meghatározottak mellett a termékek és szolgáltatások általános és részletes műszaki követelményeire vonatkozóan egyéb követelményeket írhat elő oly módon, hogy a Normatívában rögzített tulajdonságok mentén határozhat meg kötelező követelményeket az eljárás során megajánlható termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban. A Normatívától történő eltérés nem eredményezheti a Normatíva szerinti felszereltségi csomagokra vonatkozó követelményrendszer gyengítését, azaz az adott kategóriában előírt követelményszinttől lefelé eltérni nem lehet. Ajánlatkérő köteles az eltérés tényét az ajánlattételi felhívásban, annak részletezését pedig a közbeszerzési dokumentumokban közzétenni. AK ennek keretében egyenértékűként fogadja el a maximum 5000 kilométert futott, és/vagy maximum 12 hónapos, gyártástól számított életkorú gépjármű megajánlást az értékelési szempont szerinti megajánlási tartományon belül. AK azon Normatíva szerinti követelményként előírt felszereltségi elem biztosításától eltekint, mely a technológiai fejlődés eredményeként funkcióját veszti, vagy más, műszakilag egyenértékű megoldással kerül kiváltásra. A gépjármű besorolásakor a Típusbizonyítványban szereplő adatokat kell figyelembe venni. Amennyiben adott elvárás(ok) a Típusbizonyítványban nem fellelhető(ek), akkor az Eurotax adatbázis adatait kell figyelembe venni. A kategóriába sorolást meghatározó paraméterek megadásánál nem vehetők figyelembe az olyan kiegészítő felszerelések, tartozékok, amelyek megnövelhetik a gépjármű tényleges méretét. (Nem számítható pl. a gépjármű hosszába a vonóhorog, kiegészítő spoiler, stb, vagy pl. a gépjármű magasságába a tetőcsomagtartó.) A gépjármű teljesítménye alatt a gépjármű meghajtásában résztvevő erőforrások együttes, egyidejűleg igénybe vehető teljesítményének maximumát kell érteni. Megajánlott modell: Az előírásokat teljesítő, az Ajánlattevő által megajánlani kívánt felszereltségekkel rendelkező gépjármű ajánlható meg érvényesen. A Megajánlott modellnek rendelkeznie kell a kategóriájára vonatkozó Normatíva szerinti felszereltségi elemekkel, valamint a Beszerző által előírt, további elvárt felszereltségi elemekkel. A megajánlott modellnek meg kell felelnie a Normatíva szerint elvárt műszaki paramétereknek és az Elvárt műszaki paramétereknek. Egyéb követelmények: A gépjármű átadása forgalomba és üzembe helyezett állapotban, hatósági jelzésekkel történik. A gépkocsinak meg kell felelniük a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló, többször módosított 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott - a szállítás tervezett időpontjában hatályos – követelményeknek. Nem ajánlható meg jobbkormányos gépjármű. A megajánlott gépjárműnek rendelkeznie kell az illetékes hatóság által kiadott érvényes általános forgalomba helyezési engedéllyel (típusbizonyítvánnyal) vagy az Európai Unióban honos, a hazai típusbizonyítvány alapját adó uniós típusbizonyítvánnyal (gépjármű típus jóváhagyási engedély, mely igazolja, hogy egy jármű típusa megfelel a vonatkozó európai uniós jogi szabályozások eljárási szabályainak és műszaki követelményeinek), melynek egyszerű elektronikus másolatát (a gépjármű típusra vonatkozóan, valamint – uniós típusbizonyítvány esetén – a beszerzés szempontjából releváns részek magyar nyelvű fordításával együtt) a nyertes Ajánlattevőnek be kell nyújtania. A gépjárműbe beépített valamennyi felszereltségi elem csak gyári beépítésű lehet. Gyári beépítésű az a felszereltségi elem, amelyet a gyártási folyamat során, a gyártósoron, a gyártó vagy szerződött partnere (beleértve annak alvállalkozóit is) telephelyén belül építettek be. A gépjárműnek kötelezően rendelkeznie kell: • Elsősorban teljes értékű pótkerékkel a felszerelt gumikkal egyező keréktárcsával, amennyiben a pótkerék rögzítése/elhelyezése a kialakított csomagtéri rekeszben nem megoldható, akkor nem teljesértékű pótkereket és defektjavító készletet biztosítani kell. Az ajánlatkérő által kért, és külön tartozékként biztosított pótkerék térfogatát nem kell levonni a csomagtartó alap térfogatának méretéből. • KRESZ tartozékokkal (elakadásjelző háromszög, egészségügyi csomag), valamint a szállítható személyek számával megegyező számú láthatósági mellénnyel. • Magyar nyelvű kezelési utasítás nyomtatott formában, vagy elektronikus adathordozón, vagy elektronikus formában úgy, hogy az a vásárlástól számított legalább 5 évig publikus tárhelyen elérhető legye
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő a BT-27 mezőben becsült értéket nem tüntet fel, mert audit tapasztalatok alapján az alkalmas az ajánlattevők befolyásolására, azonban rögzíti,...”
További információk
Ajánlatkérő a BT-27 mezőben becsült értéket nem tüntet fel, mert audit tapasztalatok alapján az alkalmas az ajánlattevők befolyásolására, azonban rögzíti, hogy a beszerzési tárgy önmagában nem éri el az uniós közbeszerzési értékhatárt. BT-24 mező kiegészítése: Elvárt műszaki paraméterek: 1. Alapvető műszaki követelmények 1.1 Meghajtás, motor és teljesítmény - Meghajtás: Korszerű, benzinüzemű mild hibrid technológia. Plug-in hibrid (PHEV) meghajtás nem elfogadott. - Sebességváltó: Legalább 8 fokozatú automata sebességváltó. - Hajtás: Intelligens összkerékhajtás (AWD). - Minimális teljesítmény: Legalább 180 kW (kb. 245 LE). - Minimális nyomaték: Legalább 350 Nm. 1.2 Üzemanyag-hatékonyság és kibocsátás (WLTP kombinált értékek) - CO₂-kibocsátás: Legfeljebb 210 g/km. - Üzemanyag-fogyasztás: Legfeljebb 9,0 l/100 km. - Környezetvédelmi besorolás: Minimum EURO 6d norma teljesítése. 2. Biztonsági és vezetőtámogató rendszerek 2.1 Alapvető biztonsági funkciók Az ajánlott járműnek rendelkeznie kell legalább a következő rendszerekkel: - Grafikus vetített kijelző (Head-Up Display). - Adaptív sebességtartó automatika (ACC) fejlett sávközéptartó asszisztenssel és Start-Stop funkcióval. - Automatikus vészfékező rendszer ütközésmegelőző és -mérséklő funkcióval, gyalogos-, kerékpáros- és nagyállat-felismeréssel, kereszteződés-asszisztenssel. - Sávelhagyást aktívan megakadályozó és útelhagyást mérséklő rendszer. - Holttérfigyelő rendszer aktív kormányzási beavatkozással és keresztirányú forgalomra figyelmeztetés automatikus fékezéssel. - Hátsó ütközésre figyelmeztető rendszer. - Táblafelismerő rendszer (Road Sign Information). - Fáradtságérzékelő rendszer. - Teljes körű légzsákrendszer (front-, oldal-, függönylégzsákok, térdlégzsák a vezetőoldalon). 2.2 További vezetéstámogató és menetdinamikai rendszerek: - Vezetési mód választó, beleértve terep-specifikus üzemmódot (Off-Road). - Lejtmenet vezérlés (Hill Descent Control - HDC). - Elektronikusan vezérelt összkerékhajtás (AWD) intelligens nyomatékelosztással. - Visszagurulás-gátló (Hill Start Assist). 3.Kényelmi és funkcionális jellemzők 3.1 Ülés- és raktér konfiguráció: - Kialakítás: 7 személyes kivitel, három üléssorral. - Üléskárpit: Magas minőségű, perforált valódi bőr kárpit. - Első ülések: Elektromosan állítható vezető- és utasülés üléspozíció- és külső tükör memóriával, kihúzható combtámasszal, elektromosan állítható oldaltámaszokkal. - Hátsó ülések: Fűthető hátsó szélső ülések (második sor). - Harmadik sori ülések: Könnyen kezelhető, a csomagtér padlójába síkba dönthető ülések. - Raktérfogat: Legalább 300 liter a harmadik üléssor mögött, és legalább 1800 liter ledöntött második és harmadik üléssorral. - Napfényvédelem: Manuális napfényvédő rolók a hátsó oldalablakokon, sötétített üvegezés a B-oszloptól hátrafelé. 3.2 Futómű: - Elektronikusan vezérelt, adaptív légrugózás, amely lehetővé teszi a hasmagasság automatikus vagy manuális állítását és a lengéscsillapítás karakterisztikájának változtatását. 3.3 Infotainment és kényelmi felszereltség: - Infotainment rendszer: Modern, nagyméretű (legalább 9 hüvelykes, preferáltan függőleges tájolású) központi érintőképernyős infotainment rendszer integrált navigációval, hangvezérléssel és fejlett okostelefon-integrációval (pl. Apple CarPlay, Android Auto). - Konnektivitás: Apple CarPlay és Android Auto (vezetékes vagy vezeték nélküli) kompatibilitás, Bluetooth® csatlakozás, több USB port, vezeték nélküli (induktív) okostelefon töltő. - Navigáció: Beépített, valós idejű forgalmi információkkal (RTTI) rendelkező navigációs rendszer, online térképfrissítési lehetőséggel. - Kamerarendszer: 360 fokos környezetfigyelő kamerarendszer, első és hátsó parkolóradarokkal. - Klíma: Négyzónás, elektronikusan vezérelt automata légkondicionáló. Fejlett utastéri levegőminőség-javító rendszer (pl. PM2.5 részecskeszűréssel). - Világítás: Teljes LED fényszórók adaptív funkcióval (pl. mátrix technológia, kanyarkövetés, automatikus távolsági fényszóró asszisztens, szembejövő forgalom kitakarása). LED hátsó lámpák. Többszintű belső hangulatvilágítás. - Visszapillantó tükrök: Automatikusan sötétedő belső és külső visszapillantó tükrök. - További kényelmi elemek: Kulcs nélküli nyitási és indítási rendszer, elektromos csomagtérajtó-működtetés (opcionálisan érintésmentes nyitással/zárással), nagyméretű, nyitható panoráma üvegtető. -Keréktárcsák: Legalább 20 colos könnyűfém keréktárcsák. 4. A beszerzendő jármű lehet: 4.1 A jármű elfogadható állapota 4.1.1. Új jármű: - Gyártási év: A beszerzés évével megegyező vagy legfeljebb egy évvel korábbi (amennyiben a modellévváltás ezt indokolja és a jármű megfelel a legfrissebb műszaki specifikációnak). - Futásteljesítmény: Az átadáskori futásteljesítmény nem haladhatja meg a 100 km-t. - Állapot: Első forgalomba helyezés előtti, sérülésmentes, kifogástalan műszaki és esztétikai állapot. 4.1.2. Vagy bemutatóautó (tesztautó): - Gyártási év: A beszerzés évével megegyező vagy legfeljebb egy évvel korábbi, és a jármű megfelel a kiírásban szereplő legfrissebb műszaki specifikációnak. - Futásteljesítmény: Az átadáskori futásteljesítmény nem haladhatja meg az 5.000 km-t. - Forgalomba helyezés: A jármű lehetett a hivatalos márkakereskedés nevén forgalomba helyezve bemutató vagy teszt céljából. Az első forgalomba helyezés dátuma nem lehet korábbi, mint a beszerzési eljárás megindítását megelőző 12 hónap. - Állapot: Sérülésmentes, újszerű, kifogástalan műszaki és esztétikai állapot. A jármű nem vehetett részt bérbeadási konstrukcióban, illetve tartós bérletben. - Garancia: A gyári jótállásnak az átadás napjától kell teljes időtartamban (a 4.2 pont szerint) rendelkezésre állnia. Amennyiben a gyári jótállás a bemutatóautóként történő használat miatt korábban aktiválódott, az ajánlattevőnek gondoskodnia kell annak az átadástól számított teljes, a 4.2 pontban meghatározott időtartamra történő kiegészítéséről vagy újraindításáról az ajánlatkérő javára. 4.2. Garancia és szervizfeltételek: - Gyári garancia: Teljes körű gyári jótállás legalább 60 hónap vagy 100 000 km (amelyik előbb bekövetkezik), az átadás napjától számítva. - Szervizhálózat: Az ajánlattevőnek rendelkeznie kell hivatalos márkaszerviz hálózattal Pest vármegye területén vagy Budapesten. - Alkatrészellátás: Garantált gyári alkatrészellátás. Kiegészítés a BT-36 mezőhöz: A megadott 90 napos határidő a megajánlott gépjármű leszállításának és Ajánlatkérő részére történő átadásának maximális időtartama, mely a nyertes Ajánlattevő megajánlása függvényében változhat. A teljesítést követően minimum 60 hónapos jótállási kötelezettség teljesítése az elvárás, mely a nyertes Ajánlattevő megajánlása függvényében változhat.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Gépjármű tíznél kevesebb személy szállítására📦
További termékek/szolgáltatások: Gépjármű-javítási szolgáltatások📦
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 90 (DAY)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. gépjármű életkora (gyártástól számítottan egész hónapokban megadva,max.12hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. futott kilométer (min. 0-maximum 5000 km)
Minőségi kritérium (név): 4. többlet jótállás (min.0, max. +12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 5. szállítási határidő (min. 30-max. 90 naptári nap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-09-30 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-09-30 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az EKR felületen történik az ajánlatok bontása az ajánlattételi határidőt követő 1 órával.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A Kbt. 68. § szerinti rendelkezések alapján az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, – amennyiben...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A Kbt. 68. § szerinti rendelkezések alapján az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, – amennyiben jogszabály azt előírja – jogszabályban meghatározott időtartam elteltével kell megkezdeni. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti adatokat (az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek.) az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan – azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Az ajánlatok bontásakor ismertethető a rendelkezésére álló fedezet összege is.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód: a Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek...”
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód: a Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján ajánlatkérő előírja, hogy az EEKD IV. részének az „alfa”: „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolásokat ellenőrzi. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A bírálat során megkövetelt igazolásmód (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívása alapján). M.1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb szállításainak ismertetését, különösen a közbeszerzés tárgyára (személygépjármű szállítása) vonatkozó referenciáit a Kr. 22. § (1) bekezdésében meghatározott formában és a Kr. 22. § (2) bekezdésben meghatározott tartalommal igazolva. A referenciaigazolásnak/referencianyilatkozatnak a következőket kell tartalmaznia: — teljesítés ideje (kezdés és befejezési dátum, év/hónap/nap), — a szerződést kötő, referenciát adó másik fél nevét, címét, elérhetőségei, — a szállítás tárgya, — a szállított mennyiség, — nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlattevőnek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6)-(7) és (11) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltak az irányadók. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az M/1 pontban foglalt igazolási módok helyett. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a Kbt. 65. § (6) bekezdésében meghatározottak alapján, továbbá az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében előírtak szerint. A Kr. 21/A. § alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 3 évben (36 hónapban), szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített, legalább 1 db személygépjármű leszállítására vonatkozó szerződésre, megrendelésre vonatkozó referenciával. A Kr. 21. § (1a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő a referencia szempontjából személygépjárműnek tekinti a személygépjármű a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet 1. számú Függelék II. fejezet d) pontja alapja szerinti személygépjárművet, mely szerint a személygépjármű személyszállítás céljára készült olyan gépkocsi, amelyben – a vezető ülését is beleértve – legfeljebb kilenc állandó ülőhely van.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő projekttársaság létrehozását kizárja.”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az eljárásban részvételt nem köti ajánlati biztosítékhoz.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Számlázás: részszámlázását ajánlatkérő nem biztosít. A leszállított személygépjármű vonatkozásában az ellenérték...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Számlázás: részszámlázását ajánlatkérő nem biztosít. A leszállított személygépjármű vonatkozásában az ellenérték megfizetésének feltétele, hogy a hiány-, és hibamentes teljesítést (a Szerződésben meghatározott teljes mennyiség vonatkozásában) Vevő az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel igazolja (mely nem terjed ki az esetleges ún. rejtett hibákra). Az átadás-átvételi jegyzőkönyv a számla kötelező melléklete. A szerződés ellenértékének megfizetése a Kbt. 135.§ (1), (6), (11) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően, a számla kézhezvételét követő 30 naptári napos fizetési határidővel, átutalással történik. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A.§-a szerint, elektronikus számlát is befogad. Nyertes ajánlattevő a számla késedelmes kiegyenlítése esetén a késedelmi időre a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint jogosult késedelmi kamatra. Az ellenérték megfizetésének további részleteit a Szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A Szerződés a Felek általi – eltérő időpont esetén a későbbi – aláírás napján lép hatályba. A kötbér alapja a személygépjármű nettó vételára. Késedelmi...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A Szerződés a Felek általi – eltérő időpont esetén a későbbi – aláírás napján lép hatályba. A kötbér alapja a személygépjármű nettó vételára. Késedelmi kötbér: napi mértéke a kötbéralap 0,5%-a. A késedelmi kötbér maximuma a kötbéralap 20%-a. Hibás teljesítési kötbér: kötbéralap 0,5%-a, minden hibás teljesítéssel érintett naptári napra. A hibás teljesítési kötbér maximuma a kötbéralap 20%-a. Meghiúsulási kötbér: 25 %. Jótállás: Nyertes ajánlattevő kötelezettsége, hogy a sikeres átadás-átvételtől számítva az ajánlattevő ajánlata szerinti időtartamú (de kötelezően legalább 60 hónapos általános jótállást vállaljon. (4. értékelési szempont). További részleteket a Szerződéstervezet tartalmaz.
“1. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) e) pontját. A lefolytatott előzetes piaci konzultáció azonosítója: EKR000955702025. Az eljárás...”
1. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) e) pontját. A lefolytatott előzetes piaci konzultáció azonosítója: EKR000955702025. Az eljárás összefoglalójának elérési útvonala: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000955702025 2. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését. 3. Az eljárás nyelve magyar. 4. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40- 41/C §-a az irányadó. 5. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását. 6. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az EKR-en keresztül teszi közzé a Kbt. 56. § (3)-(5) bekezdésében foglaltak figyelembevételével. 7. Ajánlatkérő a hiánypótlás, felvilágosítás kérés lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja. 8. Ajánlatkérő jelen eljárásban előírja a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti alvállalkozókra vonatkozó információk EKR űrlapon történő feltüntetését, valamint a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat EKR űrlapon, ajánlatban történő benyújtását (nemleges tartalommal is). 9. Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart. 10. A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyam az irányadó. A referenciában szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a referencia dokumentum mögé kell csatolni. 11. Ajánlattevőnek minden nem magyar nyelvű nyilatkozatot, hatósági igazolást és egyéb dokumentumot magyar fordításban is az ajánlatához kell csatolnia. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is elfogadja. 12. Az Ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben – figyelemmel arra, hogy jelen mezőben a karakterek száma korlátozott – a közbeszerzési dokumentum, a Kbt. és a 321/2015 (X. 30.) Korm. rend. rendelkezései az irányadóak. 13. ÁKSZ: Hegedűsné dr. Hovánszki Tímea (ltsz:00664) 14. Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, úgy annak tényéről EKR űrlapon szükséges nyilatkozni az ajánlat benyújtásakor. 15. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 16. Ajánlatkérő szerződéskötési feltételként előírja, hogy a nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell és be kell nyújtania a megajánlott gépjármű vonatkozásában az illetékes hatóság által kiadott érvényes általános forgalomba helyezési engedélyével (típusbizonyítvánnyal) vagy az Európai Unióban honos, a hazai típusbizonyítvány alapját adó uniós típusbizonyítvánnyal (gépjármű típus jóváhagyási engedély, mely igazolja, hogy egy jármű típusa megfelel a vonatkozó európai uniós jogi szabályozások eljárási szabályainak és műszaki követelményeinek), melynek egyszerű elektronikus másolatát (a gépjármű típusra vonatkozóan, valamint – uniós típusbizonyítvány esetén – a beszerzés szempontjából releváns részek magyar nyelvű fordításával együtt). 17. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a megajánlott személygépjármű gyártmányára és típusára vonatkozóan külön nyilatkozatot kell benyújtaniuk az EKR-ben létrehozott űrlap kitöltésével, amely szakmai ajánlatnak minősül. A SZAKMAI AJÁNLAT korlátozottan hiánypótlható. 18. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján rögzíti, hogy amennyiben az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve meghatározott gyártmányú vagy eredetű̋ dologra, illetve konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű̋ meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű̋” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata. 19. A 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 24. § (1) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az M/1 pontban foglalt igazolási módok helyett. 20.Részekre történő ajánlattétel kizárásának indoka: Ajánlatkérő 1 db gépjárművet kíván beszerezni, mely természeténél fogva oszthatatlan. Ennek megfelelően az eljárás beszerzési tárgyának részekre bontása nem szolgálná sem a célszerűséget, sem a közpénzek takarékos felhasználását, sem a műszaki célokat, ezért Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre bontás lehetőségét. 21. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményt a minősített ajánlattevők jegyzékétől eltérőan írta elő, arra tekkintettel, hogy a referenciaát darabszámban kell megadni, illetve Ajánlatkérő a felhívás feladásától visszafelé számított három év referencia szállításait veszi figyelembe. 22. Ajánlatkérő a szállítási határidőt maximum 90 napban határozza meg, arra, hogy 5000 km-t futott és/vagy 12 hónapos gépjármű megajánlását is elfogadja Ajánlatkérő. Ajánlatkérő előzetes piaci konzuiltációt is lefolytatott az eljárás előzmánmyeként, annak érdekében, hogy a potenciális gazdasági szerepőlők fel tudjanak készülni a megfelelő ajánlattételre, illetve a műszaki paraméterekkel és a szerződési feltételekkel kapcsolatosan kifejthessék álláspontjukat.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § (3) bek. szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2025/S 163-558801 (2025-08-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 24 235 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: EKR001479832025
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-17 📅
Cím: Adásvételi szerződés
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 24 235 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Hovány Dél-Magyarország Autóértékesítő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13707659203
Postacím: Szent László körút 70
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: meszaros.peter@hovany.hu📧
Telefon: +36 307438228📞
Forrás: OJS 2026/S 007-017907 (2026-01-09)